A tanulók városi viselkedése

147 értesítőben említik először. Kirándulásokat nem csak az osztályok, az önképzőkörök is szerveztek, melyek ezáltal hazánk nagyjainak emlékét nem csak ünnepélyek szervezésével, azok emlékhelyeinek rendszeres látogatásával is őrizték.

1860 és 1874 között a gimnáziumban hat alkalommal ún. tavaszi ünnepélyt is tartottak a tanulóifjúságnak. A majálisokon a szórakozás mellett a tanárok a tanulmányi kirándulásokat igyekeztek előkészíteni a tanulók látókörének bővítésével. 1870-ben a tanulók egy ízben táncmulatságot is szervezhettek, de a tanári kar ezt károsnak és a fegyelmi szabályokba ütközőnek minősítette, ezért később nem engedélyezte megtartását.

Az ifjúság ismeretkörének bővítésére minden kínálkozó alkalmat kihasználtak, a diákok a városi és a városba érkező kiállítások, tárlatok állandó látogatóinak számítottak. Rendszeresen látogatták az Uránia és az Apolló mozgószínház előadásaira.

Tanáraikkal a városi tárlatokat is gyakran látogatták. A ’80-as éveket megelőzően az egyes szaktárgyak még nem bővelkedtek a szemléltető eszközökben, ezért a kiállítások látogatása különösen izgalmasnak számított. A ’60-as, és ’70-es években a gimnázium növendékei gyakran ellátogattak az Ulmann és Schenk szállodába (Zichy Ödön kastély, későbbi Magyar Király szálló), ahol természetrajz és régiség gyűjteményt, panorámát, üvegfúvást szemlélhettek, természettani és bűvészmutatványokat tekinthettek meg.

148 vonatkozóan a gimnáziumból rendelkezünk a legtöbb adattal, de más fórumokon is nyomon követhető, hogy mi mindenre kellett odafigyelne a tanári kar tagjainak.

A rendszabályzatokat a gimnázium osztályainak ajtajain kifüggesztették és kihirdették, 1874-től az osztályfőnökök külön felolvasták és magyarázatokkal látták el.

A rendeletek szigorúan tiltották a fegyverek, hüvelyes botok, csákányok, tőrök, gumipuskák és más súlyos testi sértést okozó eszközök birtoklását, a városban bármilyen jellegű ifjúsági egyesület alakítását, a megyei választásokon vagy gyűléseken való részvételt, télen a hat, nyáron a kilenc órán túli kimaradást. Tiltották az iskola előtti rakoncátlankodást, a csatornaparton való csoportosulást és ácsorgást (különösen esténként), a betlehemezést, az összeszólalkozást a piactéren a mesterlegényekkel és inasokkal, a labdázást a Réh-féle kertben, ezáltal az ott lakók délutáni háborgatását, a tornászok zavarását a Fazekas utcai Zichy-kertben, az engedély nélküli fürdést, a város mellett elterülő gyepes helyek letaposását, a tüzelést a réteken, a ligetek rongálását.

Óvták őket a kocsmáktól, táncvigalmaktól, az ártatlan háziállatok elpusztításától, az énekléstől nagyböjti estéken a kálvárián, az éjjeli korcsolyázástól. A törvényeket időről időre felülvizsgálták, módosították, legtöbb esetben szigorították. 1863-ban Fesztl Károly főigazgató az általános fegyelmi szabályok lefektetése miatt bekérte az akkor érvényben lévő törvényeket. Javaslatai közül a tanári kar mindössze egyet kifogásolt, mégpedig sem a szülők, sem azok képviselőinek engedélyével ne történhessen időn túli kimaradás. 1864-ben e pont kihagyásával kihirdették az új fegyelmi szabályzatot. Az erkölcsi kihágások ennek ellenére sem hagytak alább. Az 1869/70-es tanévben a tanári kar további megszorítások mellett foglalt állást. A kijelölt háromtagú bizottság a főigazgatósághoz intézett kérelmében a szabályok megfogalmazásának általánosságát, betartatásuk körülményességét nehezményezi. Javaslatában mindenekelőtt a kocsmák, kávéházak, színházak, táncmulatságok látogatása körüli szabályok szigorítását irányozta elő. A ’70-es években újra kezdett terjedni a gumipuskával, flauberttel, nyilakkal történő lövöldözés. A rendőrfőkapitány a pedellusnak ezért mindenkor engedélyezte a kocsmák, kávéházak, mulatságok, színház szabad látogatását a tanulók leleplezése céljából. 1896-ban tovább szigorították, majd 1909-ben a bajai és az egri ciszterci rendi főgimnáziumok szabályai alapján átszerkesztették a rendszabályzatot. (Dombi, 1914.

66-67.)

Az erkölcsi állapotok javítására az igazgatóság és a tanári kar a tanév folyamán több intő körözvényt és indítványt is útjára indított. A kihágásokat annak mértékétől, gyakoriságától függően büntették. A testi fenyítés a 19. század első felében volt

149 általában. A kisebbeket pálcával, a nagyobbakat korbáccsal büntették a tanácskozmány vagy társai jelenlétében. Az ütések száma a bűn mértékétől függött, de a tizenkettőt nem haladhatta meg. Büntetni csak az igazgató engedélyével vagy a tanári kar ítéletével lehetett. Testi fenyítéssel a nagyobb kihágásokat, mint az éjjeli csavargást, a kocsmák és kávéházak látogatását, lopást, káromkodást, verekedést, dohányzást, pénzre játszást büntették. Szélsőséges kihágás esetén más büntetés is társult hozzá. A 19. század második felére inkább a tanulók önérzetére került a hangsúly. 1870-től a vallás- és közoktatásügyi miniszter csak az igen nehezen nevelhető tanulóknál engedélyezte a testi fenyítést. A ciszterci tanárok még ennél is előbb elálltak az alkalmazásától, 1846 után csak egy fiút részesítettek benne. Súlyosabb természetű büntetésnek számított az egész osztály előtti feddés vagy dorgálás, kizárással való fenyegetés, bezárás, szélsőséges esetben eltávolítás, a város vagy akár az ország összes intézetéből való kizárás. Kizárást a legszélsőségesebb esetek vontak maguk után, úgymint bűnre csábítás, veszélyes elvek terjesztése, bizonyítvány széttépése vagy meghamisítása, engedély nélküli óramulasztás, botrányos verekedés, erkölcsi kihágás, lopás. Bezárás csak szabad időben történt, naponta 1-6 órára, akár két vagy három napra is. A bezártakra felügyelő tanár vagy az iskola gondnoka ügyelt. A pénzbeli büntetés alapvetően ellenkezett a tanári kar elveivel. Ez esetben azzal indokolták a kivételt, hogy a bezárásra ítélt fiatalnak pénz birtokában kell lennie, hiszen ilyen jellegű büntetést kávéházak és kocsmák látogatásáért adtak. A megfizetendő két hatosnyi bírsággal ösztönözték a gondnokot nagyobb éberségre. (Uo. 68-70.)

A tanulók kedvelt szabadidős tevékenysége volt a mozilátogatás, melyet az iskolák központi problémaként kezeltek. A reáliskola 1912/13-as értesítőjében olvasható Nessl Alajos, a dombóvári királyi katolikus főgimnáziumi igazgató előadásának kivonata a mozi és a színház látogatásának szabályozásáról, a mozi erkölcs- és ízlésromboló hatásáról. Javasolta a mozilátogatás korlátozását és szigorúbb ellenőrzését, melyet minden tanári testület saját hatáskörébe javasolt utalni. A felolvasást követő eszmecserén az értekezlet összes résztvevője egyetértését fejezte ki, így az előadó javaslatait elfogadva közös megállapodást fogalmaztak meg, egyúttal indítványozták a vallás- és közoktatási miniszternek, hogy a 16 éven aluliakat tiltsa el a mozilátogatástól. Egyezségük értelmében moziba a tanulók csak hetente egyszer mehettek, miután az igazgató engedélyt adott valamely darab megtekintésére. Az engedélyt a szülőnek vagy helyettesének kellett kérnie, s az alkalmas darabra nézve az igazgató a mozi tulajdonosával minden esetben megállapodott. Ha az előadásra 3

150 tanulónál több jelentkezett, az iskolának tanári felügyeletet is biztosítania kellett. Az iskolaszolgák állandó jegyet kaptak, melynek fejében ellenőrizniük kellett, hogy a tiltott napokon nem látogatja-e tanuló a mozit, vagy a megengedett előadásokon nincs-e jelen olyan diák, aki nem rendelkezett engedéllyel. (Reáliskolai értesítő, 1912. 20.) Mindezzel szinte egyidőben dr. Prohászka Ottokár megyéspüspök is agitálni kezdett a gyermekek mozilátogatása ellen, s felszólította a vármegyét és a várost, hogy a 15.

életévüket be nem töltött gyermekek mozilátogatását szabályrendelet útján tiltsa meg.

A leányiskola tanárai is harcoltak a színházba járás, az „érzékeket ingerlő, hatást vadászó, fejlődő lelket megmételyező s a mérgező anyagot legtöbbször a felismerhetetlenségig tetszetős alakban tartalmazó” (Leányiskolai értesítő, 1908. 30-31.) színdarabok ellen. Egy-egy számukra alkalmasnak tartott darab megtekintését itt is engedélyezték, de az engedély nélküli színházlátogatást szigorúan büntették. Ehelyett a hangversenyek és felolvasások látogatására buzdítottak. A kereskedelmiben megengedték a színház látogatását az ifjúságnak, de szintén csak a tanári kar által engedélyezett darabokat tekinthették meg.

Az ipariskolai tanítóknak diákjaik viselkedésével hatványozottan meggyűlt a bajuk. Az ifjúság nevelésében azt a nézetet vallották magukénak, miszerint erkölcsi tekintetben a társadalom osztályai között nem szabad különbséget tenni, a különböző osztályok műveltségi foka azonban tükröződik illedelmességükben. S mivel a tanoncok nagyrészt az alsóbb társadalmi – földművelő, szegényebb sorsú iparos, kisebb rangú hivatalnoki – osztályokból kerültek ki, otthonról vajmi kevés jómodort hoztak magukkal. A földművelők általában előmenetel utáni vágyból íratták ide gyermekeiket, az iparosok és hivatalnokok szükségszerűségből, mégpedig ha gyermekük kevésbé jó tanulmányi előmenetelt tanúsított. (Ipariskolai értesítő, 1896. 5.) Munkájukban több ízben a gazdák magatartása is hátráltatta őket, akik az iskola munkájáról lekicsinylően, gúnyosan beszéltek. A modorosság kiművelésében, a társadalmi szokások megismertetésében ezért az összes többi intézetnél nagyobb felelősség és feladat hárult az ipariskola tanítóira. A tanítóknak nem kis kihívást jelentett megküzdeni azzal a prekoncepcióval, miszerint az elhanyagolt, mosdatlan külső, nyers beszéd és modortalanság az inasi mivolttal összhangban állna.

A szivarozás elleni fellépés, a városi tereken tanúsított nem megfelelő magatartás az ipariskola értesítőjében, valamint a gimnázium 1886 és 1897 között fennmaradt naplójában is visszaköszön: „Megütközéssel és sajnálattal von az Igazgatóság biztos tudomást arról, hogy – fájdalom – vannak az intézetnek oly könnyelmű és saját

151 jövőjüket kockára tevő tanulói, kik az iskolai fegyelmi szabályok könnyelmű mellőzésével a nyilvános helyeken csoportosulva, ott nemcsak céltalanul időznek, hanem még az ültetvényekben is szándékosan kárt tesznek, – az isk. előadásokra való menetel és az azokról való távozás alkalmával szivaroznak, - sőt, mint egy legutóbbi nagyon sajnos ezek is igazolva, a kávéházakban és kocsmákban is megjelennek; ”⁸³ Az ipariskola is úgy gondolta, hogy mivel „ennek [a szivarozás] meggátlására az iskolai fegyelmezés nem elegendő, a tanítótestület felkérte a tek. ipartanodai bizottságot, kegyeskednék minden eszközzel, uton és módon oda hatni, hogy a tanuló ifjuságnak a dohányzás szüleik, gazdáik és a rendőrség illetve a város törvényhatósága által, büntetés terhe alatt tiltassék el.” (Ipariskolai értesítő, 1891. 23.)

A fegyelmezés a magánlevelekben is visszaköszön. Námessy Medárd Gyuszid aláírással 1907-ben a következő válaszlevelet kapja: „Ha a fiú rossz, csavarog, nem tud felelni, fogd meg s fenekeld el te, ha az apja vagy anyja nem tudja megfenekelni. De ezt add tudtára a szülőknek, hogy ők is a megfelelő eljárást alkalmazhassák. Mert hiába a jó iskola, a jó tanár, ha szülő nem hagyja helyben a tanár cselekedeteit, ha a fiú otthon mást hall, lát, mint az iskolában. Én a fiúval magával izentetném meg a büntetést, s ha otthon elmondja, magam is büntetném, le kell vágni, ami rossz benne, istápolni, ami jó.

A vágás is, az istápolás is fáj olykor, de fájdalom nélkül semmi jó sincs a világon.”⁸⁴ A Gyuszinak küldött levél hiányában feltételezhetjük, hogy Námessy egyik barátjának, ismerősének írt levelében térhetett ki egy bizonyos iskolai esetre.

A tanuló ifjak városi viselkedésének, sok esetben neveletlenségének a városi polgárok a hírlapokba szánt cikkeikkel adtak hangot: „Reggel hét órakor pénzt gurított nyerészkedési vágyból három kis diák. Feltétlenül középiskolai tanulók. Hát nem szomorú tény ez? Kilétüket nem kutattam. Hogy maguk is tudták: rosszul cselekednek, hogy maguk is érezték: csunyán szórakoznak, mutatja, hogy hirtelen ráléptek a pénze, mikor arra mentem, hogy ne lássék a szerencsejáték.”⁸⁵

83 FML A Pálos-rend Székesfehérvári, majd a Ciszterci-rend Szent István Gimnáziumának iratai 1776-1948. VIII. 51. 46. doboz Az igazgatóság naplója 1886-1897.

84 FML A Pálos-rend Székesfehérvári, majd a Ciszterci-rend Szent István Gimnáziumának iratai 1776-1948. VIII. 51. 36. doboz Tanárok magánlevelei

85 Székesfehérvár II. 1913. VI. 42. sz. 2. o.

152