Talpas kehely (XX. típus)

Borsod megye területéről, hét lelőhelyről (30. ábra) tizenhét ép példány, ill. töredék került elő ebből a típusból (24. ábra).

1. Ismeretlen lelőhely (A Sárospataki Református Kollégium gyűjteményéből) (DANKÓ-PATAY 2000, 24, 24. kép).

2. Mezőcsát-Márkus-dűlő, MOL-15. lh. – 2 töredék az S54 és S55 objektumból (40. tábla/4).

3. Mezőcsát-Hörcsögös – 3 edény (68. sír – KALICZ 1999, 11. kép/1a-b és 11. kép/2; a halom töltelékföldjéből – KALICZ 1999, 15. kép/7) (29. tábla/2-3, 5).

4. Ózd-Center (8. sír - KEMENCZEI 1964, 3. kép) (56. tábla/7).

5. Ózd-Kőaljatető - 2 töredék (II. felület 6. tűzhely – BANNER 1956, Taf. LXXII/6) (66. tábla/9-10).

6. Ózd-Stadion – 4 edény töredékei (BANNER 1956, Taf. LXXVII/11, 15) (70. tábla/12; 71. tábla/1;

72. tábla/3; 73. tábla/9).

7. Tiszaladány-Nagyhomokos – 4 töredék – 10. gödör (103. tábla/5); 83. gödör (106. tábla/3); 41.

szelvény 1. ásónyom (110. tábla/3); 42-43. szelvények.

A késő rézkori talpas kelyhek további lelőhelyei: Köveskál (BANNER 1956, Taf. VII/3; BONDÁR 1987, 10. kép), Budapest-Andor utca (BANNER 1956, Taf. XXXIV/38; ENDRŐDI 1997, 6. kép/1;

19. kép/4; 28. kép/1; 43. kép/5), Budapest-Békásmegyer (BANNER 1956, Taf. XXXVIII/23;

ENDRŐDI 2002, 2. kép/5), Szentes-Nagyhegy (BANNER 1956, Taf. LIX/10), Szikra (BANNER 1956, Taf. XXIX/7), Budakalász-Luppa csárda,¹³ Tihany-Újlak (BANNER 1956, Abb. 2/1), Vörs (BANNER 1956, Abb. 7), Tiszavasvári-Gyepáros (KALICZ 1999, 17. kép/1-3), Üllő (BANNER 1956, Taf. XXXIII/7), Nagykanizsa-Billa (P. BARNA 2003, 19. kép/1), Nagyrécse (BONDÁR 2008, 40; 11. kép/3), Balatonlelle-Felső-Gamász 13. és 21. sír (NAGY B. 2010, Abb. 19/1-2; Abb. 36/4), Balatonőszöd (HORVÁTH T. 2010a, Abb. 5-6), Aparhant (BONDÁR 2000, 23. kép/7), Madocsa (KOREK 1983, 74-75), Ecser 6. lelőhely (PATAY R. et al. 2008, fig. 4), Svodín (NĚMEJCOVÁ-PAVÚKOVÁ 1974, Abb. 70/5), Stránska (NEVIZÁNSKY 1999, Obr. 15/1, 4), Žehra-Dreveník (HORVÁTHOVÁ-FURMÁNEK 2005, Obr. 12-14), Beli Manastir (VINSKI-GASPARINI 1956, 90.

kép; TASIĆ 1995, Pl. XVIII/8), Piscolţ-„Nisipărie” (ROMAN-NÉMETI 1978, Pl. 39/4a-b).

12 A kérdés eldöntését nagyban elősegítené a mostanában egyre jobb hatásfokkal végezhető természettudományos vizsgálatok elvégzése, melyek révén kimutatható lenne, hogy a kérdéses edényekben készítettek-e valamilyen állati eredetű élelmiszert.

Erre vonatkozóan történtek kísérletek a Bodrogkeresztúr-kultúra tejesköcsög alakú edényeivel, melyek negatívnak bizonyultak. Ugyanez a kísérlet viszont Győr-Szabadrét-domb lelőhely bolerázi edényein kimutatta a tej maradványait (CRAIG et al. 2003). Az idézett tanulmány szerzői a további kutatás irányát többek között a halbárka alakú edények vizsgálatának irányába jelölték ki (CRAIG et al. 2003, 262).

13 Budakalász-Luppa csárda temetőjében 35 sírból került elő talpas kehely (összesen 43 példány). Ezeket Bondár Mária részletesen elemezte (BONDÁR 2009, 246-273).

82

Banner János monográfiájában a talpas poharakat (Fussbecher) két csoportra osztotta. Az első csoportba tartoznak a félgömbös tálrésszel ellátott edények (pl. Tihany, Békásmegyer, Budapest-Andor utca). A második csoportba sorolhatók a szögletes edények (Köveskál, Vörs, Budakalász). A talpak is kétfélék lehetnek. Négyszögletesek vagy hengeresek. A tömör talpak alsó része átfúrt.

Díszítésük általában bekarcolt cikk-cakk vonalakból vagy hálómintából áll. Gyakori a festés.

Általában vörös, de előfordul a vörös-fehér festés is. A szórványként előkerült példányok mellett csak olyanok vannak, melyek csontvázas sírok mellékletei voltak (BANNER 1956, 151-152).

Korek József ezt a típust talpas kehelynek nevezi. Hét változatot különített el, de ezeket nem részletezi. Budakalászról 19 sírból említ ilyen edényeket. Külföldről főleg lengyelországi párhuzamokat sorol fel. Banner Jánossal egyetértésben ő is kultikus funkciójúnak tartja ezt az edénytípust (KOREK 1983, 73-77).

Kalicz Nándor a Mezőcsát-Hörcsögösi temető kapcsán gyűjtötte össze a kultúra talpas edényeit.

Megállapítja, hogy főleg a Baden-kultúra központi területéről kerültek elő és csaknem kizárólag sírokból származnak. Szerinte is a szakrális szférába tartozó edénytípusról van szó. Ezt bizonyítja, hogy a szokásostól eltérő, oxidációs égetési technikával készültek, gyakran festettek és a cikk-cakk vonalakból álló díszítésmód is csak erre a típusra jellemző (KALICZ 1999, 86-87).

A következő megemlíthető tanulmány Horváth Tünde munkája a balatonőszödi szertartási edényekről.

A telepről összesen 18 töredék került elő, melyek többsége díszítetlen, felül félgömbös vagy csonkakúpos formájú, tömör, kör átmetszetű talppal rendelkező edényekhez tartozik. Ezeken kívül néhány cikk-cakk vonallal díszített, szalagtalpas kehely töredéke is megemlíthető. A leletek vizsgálatát követően Horváth Tünde megállapítja, hogy a balatonőszödi talpas kelyhek alapján a településeken előkerült példányok különböznek a temetőkből származó példányoktól. Az előbbiek jóval egyszerűbbek és más technikával készültek.¹⁴ Az edénytípus időrendi helyzetével kapcsolatban megemlíti, hogy a balatonőszödi adatok alapján a talpas kelyhek a Baden-kultúra II-III fázisába sorolhatók (HORVÁTH T. 2010a, 15-18).

Bondár Mária a budakalászi temetőből származó talpas kelyheket elemezte (35 sírból 43 példány került elő). Általánosságban megállapította, hogy a talpas kelyhek anyagukban nem különböznek a temető többi kerámiaedényétől, de rosszabb minőségben lettek kiégetve. A forma és a díszítés tekintetében rendkívül változatosak, nincs két egyforma darab (BONDÁR 2009, 246-247). A talpas kelyhek formája, mérete és díszítése alapján nincs megfigyelhető eltérés abban a tekintetben, hogy női, férfi vagy gyermek sírokból kerültek elő (BONDÁR 2009, 271).

A talpas kelyhek kronológiai helyzetéről megállapítható, hogy azok a Baden-kultúra klasszikus időszakának fiatalabb fázisaiba sorolhatók (Baden III-IV) (P. BARNA 2003, 110). A legkorábbi példányok azonban a Baden IIb fázisba tartoznak (ENDRŐDI 1997, 129).

A talpas kelyheket a tálrész és a talprész formája, ill. a díszítés alapján több csoportra lehet osztani.

A talpas kelyhek csoportjai:

XX/1

Tömör talpú kelyhek. Ennél a típusnál a felső rész általában félgömb alakú, a talp pedig kör átmetszetű. Ritkábban előfordul a szögletes felső rész és a szögletes talp is. Két esetben a szögletes felső részhez kör, ill. háromszög átmetszetű talp csatlakozik. Ebben a csoportban a legtöbb a díszítetlen példányok száma. A díszítést többnyire bekarcolt cikk-cakk vonalak és vörös festés alkotják. Gyakori a talpak átfúrása. Ide sorolható pl.: Budapest-Andor utca, Köveskál, Budakalász 3;

70; 73. sír, Aparhant.

14 Megfigyelése szerint a telepen előkerült edények szürke színűek, redukciós égetéssel készültek (HORVÁTH T. 2010a, 18).

83 Ebbe a csoportba tartozik az egyik stránskai (Oldalfala-Mogyorós) példány is. Ennél egy hengeres nyakú, kónikus alsó részű tálhoz egy szögletes, tömör talp csatlakozik. A tál peremén két gombokban végződő fül található. Oldalát bekarcolt minták díszítik (NEVIZÁNSKY 1999, Obr. 15/1).

A Borsod megyei leletek közül a Tiszaladány-Nagyhomokos 10. gödréből származó darabot lehet ide sorolni. Négyszögletes tálrészéhez tömör, hengeres talp csatlakozik. Bekarcolt cikk-cakk vonalakkal van díszítve (103. tábla/5).

XX/2

Szalagtalpas kelyhek. Ennél a változatnál a lábat szögletes lapokból készítik, melyeket alul egy téglalap alakú talppal kötnek össze, egy példányt kivéve (Budakalász 19. sír/2. edény), ahol nincs összekötve a két láb. Ebben a csoportban gyakoribb a szögletes felső rész, de előfordulnak félgömbös formák is. A díszítés többnyire cikk-cakk vonalakból és hálómintákból áll. Festés is előfordul. Ide tartoznak a következő példányok: Budakalász: 19; 75; 101; 203. sír; Tihany-Újlak, Vörs, Tiszavasvári-Gyepáros, Balatonlelle-Felső-Gamász, Nagykanizsa-Billa, stb.

A Borsod megyei anyagból négy táltöredéket sorolhatunk ebbe a csoportba. Az első egy talpas kehely talpának felső része bekarcolt cikk-cakk vonallal (71. tábla/1), a második egy talp alsó része egy függőleges vonallal és két cikk-cakk vonallal díszítve (70. tábla/8). Mindkettő Ózd-Stadion lelőhelyről származik. A következő darab egy cikk-cakk vonalakkal díszített szalagtalp töredéke (Mezőcsát-Márkus-dűlő, MOL-15. lh. S55 objektum) (40. tábla/4). A negyedik példány egy talpas kehely félgömbös testű tálrészének cikk-cakk vonalakkal díszített töredéke (Mezőcsát-Márkus-dűlő, MOL-15. lh. S54 objektum).

Ide sorolhatjuk még az egyik stránskai (Oldalfala-Mogyorós) darabot is. Ennél a példánynál a díszítetlen félgömb alakú tálrészhez egy hálómintával díszített, szögletes szalagtalp csatlakozik (NEVIZÁNSKY 1999, Obr. 15/4).

XX/3

Az áttört csőtalpas kelyhek csoportjába kevesebb edény tartozik. (Budakalász 36. sír, Mezőcsát-Hörcsögös 68. sír, Tiszavasvári-Gyepáros 1. sír, ismeretlen lelőhely) Ezeknél a példányoknál a talp kör átmetszetű, üreges és téglalap alakú lyukakkal van áttörve. Felső részük lehet szögletes vagy félgömbös is. Díszítésük bekarcolt cikk-cakk vonalakból áll.

Ide tartozik három táltöredék a szlovákiai Žehra-Dreveník lelőhelyről (HORVÁTHOVÁ-FURMÁNEK 2005, Obr. 8/12-14). Ezek a példányok abban térnek el az előzőektől, hogy a tálrész kihajló peremű. A talp kör átmetszetű. A díszítés benyomkodott pontokból és bekarcolt vonalakból áll.

Két példányon kis méretű fül található.

Ilyen jellegű talpas kehely lehetett a Tiszaladány-Nagyhomokos 41. szelvényének 1. ásónyomából előkerült kisméretű, négyszögletes tál, melynek alján áttört csőtalp részlete figyelhető meg. Az edény bekarcolt függőleges vonalak, valamint vörös és fehér festés díszíti (110. tábla/3).

Ugyanerről a lelőhelyről származik egy másik talpas edény pontsorokkal és hálómintával díszített töredéke. A talp kör átmetszetű, valószínűleg két helyen áttört, hálómintával díszített. A tál felső része félgömb alakú.

A csoport egyszerűbb kialakítású edényei közé tartoznak a félgömbös tálrésszel és kör átmetszetű, üreges – téglalap alakban áttört – talppal rendelkező edények: Mezőcsát-Hörcsögös (29. tábla/3), Tiszaladány-Nagyhomokos (106. tábla/3), Ismeretlen lelőhely (DANKÓ-PATAY 2000, 24, 24. kép).

XX/4.

Az egyéb kategóriába tartoznak az előzőektől eltérő talpkiképzésű edények.

Az ózd-centeri 8. sírból származó talpas kehely talpát egy négyszögletes gyűrűn álló négy hengeres láb alkotja (56. tábla/7). Hasonló lábtöredék került elő Ózd-Stadion lelőhelyről (73. tábla/9). Az ózd-centeri talpas edényhez díszítésben, formában és talpkiképzésben is nagyon hasonló példány ismert a romániai Pişcolt-„Nisipărie” lelőhelyről (ROMAN-NÉMETI 1978, Pl. 39/4a-b). A Mezőcsátról

84

származó edénynek négy hengeres lába van. Szintén hasonló talpa lehetett az Ózd-Kőaljatetőről előkerült két kis méretű edénynek. Félgömbös testüket bekarcolt hálóminta díszíti (66. tábla/9-10).

Ebbe a kategóriába sorolhatjuk még az Ózd-Stadionról származó talpas tálat is (72. tábla/3). A tálrész enyhén kihajló peremű, kónikus. A peremen egy kis fül található. Díszítése a perem alatt és az edény hasán körbefutó kettős pontsorból és a kettőt összekötő hármas, függőleges pontsorokból áll. Az alsó pontsorhoz háromszög alakú minták kapcsolódnak. A tál alján négy kis méretű, hengeres bütyök található. Hasonló edényhez tartozó töredék került elő Piliny lelőhelyről (BANNER 1956, Taf.

XXVII/40; PATAY 1999, 5. kép/2). Emellett hasonló jellegű töredéket közölt M. Soják Szlovákiából (Spišská Nová Ves-Tarča – SOJÁK 2001, Obr. 13/8). Díszítésének párhuzamát a Bošáca csoport kerámiáin is megtaláljuk (pl. PAVELČÍK 2002, Obr. 3/33-37).

A Borsod megyei leletek közül egy tartozik az I. csoportba, négy töredék sorolható a II. kategóriába. A III. és IV. változatba 6-6 edény tartozik. Ahogy a felsorolásból is kitűnik, nagyon változatos formában megjelenő és széles körben elterjedt, mégis ritka edénytípusról van szó.

A Borsod megyei darabok közül egy szórvány, négy temetőből, a többi (12 db) telepről került elő. A korábbi megállapítás, hogy a talpas kelyhek többnyire sírokból származnak egyre inkább átértékelődik az újabb eredmények révén. Ezt a tendenciát mutatják a Borsod megyei leletek is.

A legtöbb példány a budakalászi temetőből került elő (35 sírból 43 db). Az első csoportba tartozó példányok többsége a budapesti és Budapest környéki lelőhelyekre koncentrálódik (Budakalász, Budapest-Andor utca, Békásmegyer). Nagyobb szórást mutatnak a második csoport edényei, melyek a Dunántúlon és az Alföld északi részén is megtalálhatók. A harmadik és negyedik csoport talpas kelyhei főleg az ország északkeleti részén találhatók meg.

Az edénytípus készítéstechnikájával kapcsolatban megjegyezhető, hogy a Horváth Tünde által említett eltérés a településekről és a sírokból előkerült talpas kelyhek között a Borsod megyei leleteken nem tükröződik. A sárga, sárgásbarna, vörösesbarna és téglavörös színű edények többségükben településekről származnak (9 töredék telepről, 2 példány temetőből). Ugyanakkor a szürke, sötétszürke és szürkésbarna felületű edények közül is csak kettő köthető temetőhöz, a többi szintén telepről származik. A felületkezelés többnyire hiányzik, csak elvétve találkozunk fényezett felületű edényekkel. A soványítóanyag szinte minden esetben homok, három esetben apró kavicsot is találunk az agyagban. A méretek a töredékesség miatt nem mérvadóak, de az ép példányok alapján a következő képet kapjuk: peremátmérő: 8-15,3 cm; magasság: 6-11,4 cm; falvastagság: 0,3-0,9 cm. Fülek négy esetben voltak a tálakon. Ezek keskeny szalagfülek, alagútfülek, ill. átfúrt bütyökfülek lehetnek. A fülek két esetben tagoltak (öt hegyes bütyökkel, ill. lapos gombokkal). A díszítés általában bekarcolt cikk-cakk vonal, de lehet függőleges vonalakból és hálómintából álló motívum is. Két darabon pontsorból és hálómintából álló díszítés látható, egy edényen pedig benyomkodott pontokból kialakított vízszintes és függőleges sorok helyezkednek el. A festés a talpas kelyhek egyik jellegzetes díszítésmódjának tartható. Ennek ellenére a Borsod megyei leletek között csak egy olyat találunk, amelyen a vörös és a fehér festés nyoma látható (Tiszaladány-Nagyhomokos).¹⁵

A talpas kelyhek funkcióját tekintve egyetérthetünk a korábbi elképzelésekkel, miszerint kultikus szerepük volt. Ezt támasztja alá az eltérő égetési technika, a festés alkalmazása és az a tény, hogy a legtöbb példány sírmellékletként került elő. Bár ez utóbbi adat a fent leírtak tükrében kissé módosulni látszik. Emellett nagyfokú hasonlóság figyelhető meg a négyszögletes testű talpas kelyhek és a klasszikus Baden-kultúra kocsimodelljei között. Ezért már Fettich Nándor is a kocsi alakú edények közé sorolta a talpas kelyheket (FETTICH 1969, 60-65). A hasonlóság egyaránt megtalálható az edények formájában, méretében és díszítésében is. Ebből a szempontból természetesen csak a

15 Banner János több lelet leírásánál említi a vörös okkerfestést (Ózd-Kőaljatető, Ózd-Stadion, utóbbinál két töredéken is) (BANNER 1956, 168) de ezek nyoma ma már nem látható.

85 négyszögletes felső résszel rendelkező talpas kelyhek jöhetnek szóba. Pl.: Köveskál, Budakalász 3. sír;

19. sír/1. edény; 36. sír; 101. sír; 203. sír; Vörs, Tiszavasvári-Gyepáros 2. sír; Balatonlelle-Felső-Gamász, Dunaszentgyörgy, Tiszaladány-Nagyhomokos.