Túlmessze menőnek tartom azt a kívánalmat, hogy az ügy- ügy-let ne járjon semmiféle hitelezési kockázattal (u.-ottc) pont)

Teljesen elegendő annak megkívánása, hogy az igazgató

vagyonilag ugyanazt a bonítást nyújtsa, amelyet azonos

ügyletnél a társaság harmadik személlyel szemben

megkí-vánt volna. 4. A 24. §. 3. bek. aggályos. A közgyűlés által

adott felmentvény az igazgató kártérítési kötelezettsége szempontjából egyáltalán nem jöhet tekintetbe, mert a köz-gyűlésnek nincs módjában hitelesen megállapítani, vájjon felmerült-e kár, mutatkozik-e vétkesség, fennáll-e a kettő között az okozati összefüggés. Mindezt csak a bíróság tisz-tázhatja a per során és annak garanciái mellett. Ha az igaz-gatót nem is terhteli rosszhiszeműség, még mindig terhelheti culpa lata, amely dolo comparatur, de culpa levis esetében is benne kell maradnia a felelősségben mindenkinek, aki mások ügyeit hivatásszerüleg viszL Ugyanennek kell álla-nia más károsulttal szemben is, s semmi szükség arra, hogy a jogbizonytalanságot fokozzuk és a felelősségérzetet csök-kentsük a bíróságnak adott carte blanche útján oly irány-ban, hogy az a kártérítés

jogalapja

kérdésében ís teljesen szabad kezet nyerjen.

A büntető rendelkezések tekintetében is bölcs önmér-séklés jellemzi D. tervezetét, szemben a kormánytervezet amaz illúziójával, hogy a gazdasági életbe rendet lehet hozni és az üzletvitel- tisztességét biztosítani lehet drákói büntető rendelkezésekkel. Inkább az ellenkező igaz: minél drákóibbak azok, annál kevésbbé alkalmazzák.

A részvényjogi reform sok nyugtalanságra okot adó ügye mindenkit kielégítő nyugvópontra jutna, ha azt Doroghi

Ervin tervezetének alapulvételével oldanák meg.

Dr. Meszlény Artúr.

Bérleti jogszabályok alakulása. Egyik korábbi szá-munkban már ismertettük azt. a kérdést, vájjon a gazdasági lehetetlenülés jogszabályának érvényesítésével szabadulhat -nak-e a lakásbérlők a jobb'gazdasági viszonyok közepette kötött, de már felette súlyossá vált bérleti szerződésektől avagy köti-e az őket továbbra is, amíg a szerződés a lak-bérleti szabályok általános rendelkezései szerint fel nem bontható?

A budapesti központi kir. járásbíróság — a napilapok-ban is ismertetett döntések szerint — hajlik arra az állás-pontra, hogy gazdaságilag lehetetlenné vált az a lakásbér-leti szerződés, amelyet a felek oly időben stipuláltak, ami-dőn a gazdasági viszonyoknak nagymérvű leromlása előre még nem volt látható. Ennél a döntésnél nyilván az a szem-pont is szerepet játszott a bírói mérlegelésben, hogy a lak-bérek az utóbbi időben igen jelentős mértékben alábbszál-lottak és így méltánytalan volna, hogy az a lakó, aki több évre terjedő bérleti szerződést kötött, változatlan mérvben tartozzék bérét továbbra is megfizetni.

Mi továbbra is fenntartjuk már kifejtett azt az

állás-pontunkat, hogy ez a kérdés a

rendelkezésre ái o

88

közök segítségével

megnyugtató módon és jogászilag kifo-gástalanul aligha oldható meg; annál kevésbé, mert még a legbátrabb konstrukció mellett sem érhet el a bérlő egyebet, minthogy a bíróság a reá nézve terhessé vált szerződés alól feloldja; azonban a bérleti feltételek megváltozását — a bérösszeg csökkentését — a mai jogállapot mellett hiába reméli. Már pedig nyilvánvaló, hogy különösen az üzleti bérszerződések világában a bérlőre nézve akárhányszor katasztrofális jelentőségű volna, ha a bérletét idő előtt el kellene hagynia és így a két rossz közül inkább a kisebb rosszat választja; belenyugszik a magas bérösszeg fizeté-sébe, mintsem hogy a szerződés felbontását kelljen kérnie a bíróságtól.

Hangsúlyoztuk korábbi cikkünkben, hogy

e kérdés elsősorban politikai és közgazdasági jelentőségű,

minthogy a jogi eszközök a megnyugtató megoldáshoz hiányoznak.

Vártuk is és velünk együtt várta a közvélemény, hogy a kormány végre megtalálja a módját a segítésnek. Az idő-közben kibocsájtott 888—1932. M. E." sz. rendelet azonban a hosszabb időre kötött szerződések tekintetében csak azt a könnyítést tartalmazza, hogy ellenkező kikötés esetén is jogában áll a bérlőnek a bérösszeget minden hó 5-ig ese-dékes havi részletekben megfizetni, havi %%-os kamat-megtérítési kötelezettség mellett. Ez a könnyítés minden esetre kellemesen érinti az érdekelt bérlőket, azonban az általunk tárgyalt kérdést egyébként nem viszi a megoldás felé.

Nem értjük, miért kezeli a kormányzat

mostohagyer-mekként a súlyos gondokkal küzködő lakás- és

üzletbér-lőt, tehát a par excellence városi polgárságot, amidőn a

me-zőgazdasági haszonbérletek kérdésében az ugyancsak

nem-régen kibocsájtott 1400—1932. M. E. számú rendelet

példa-szerűen megtalálta már azt a megoldást, amely az érdekelt

rétegek közti differenciákat teljes megnyugtatással tudja

elintézni. Ez a rendelet egyaránt lehetővé tette a

haszon-bérek felemelését és leszállítását is, mindenkor a változott

gazdasági viszonyoknak megfelelően. A bérösszegek

meg-állapítására elsősorban egy érdekképviseleti szerv

(mező-gazdasági kamara) van hivatva, amely azonban csak

egyez-tető hatáskörrel bir és ha feladatát megoldani nem tudja,

a haszonbéri összeget egy erre a célra felállított vegyes

bí-róság állapítja meg, melynek elnöke a rendes bíbí-róság által

kirendelt bírói személy, szavazótagjai pedig az érdekeltek

által kiválasztott szakértők. A fellebbviteli eljárást az

or-szág egész területére szóló hatáskörrel a budapesti kir.

íté-lőtábla intézi.

Szükségesnek tartjuk a magunk részéről, hogy a bérleti kérdé'sék (lakás és üzleti bérek megállapítása) ugyancsak hasonló elvek szem előtt tartásával alakítandó vegyes bíró-ságok által döntessenek el. Sajnos a gazdasági viszonyok nagyon súlyosan leromlottak és a leromlás talán még foko-zódhatik is a közel jövőben: kell tehát, hogy a lakásbérleti kérdések megoldására is mielőbb megfelelő kormányzati in-tézkedés történjék. F. P.

A gyárszerű iparűzés ismérvei, a közkereseti és betéti társa-ságok iparűzése, az iparos munkaegyesítési jogának keretei, és a kereskedőnek áruk elkészíttetését célzó megrendelések átvéte-lére vonatkozó joga tárgyában f. évi március 1-én lépett életbe a ker. min. 113.906/1932. sz. rendelete.

Az 1922: X I I . t.-c. (az Ipartörvény Novellája) 4. §-a, illetve az ezen törvény végrehajtása tárgyában kelt 78.000/1923. K. M.

sz. r. 4. §-á meghatározta a kisipar keretein túlnőtt ipari válla-latoknak, az ú. n, gyárszerű iparűzésnek ismérveit (elemi erővel hajtott munkagép, alkalmazottak száma stb.). Kimondta a ren-delet azt is, hogy az alkalmazotti létszám szempontjából csakis a műszáki tisztviselőket és a szakmunkát végző segédeket' és-szakmunkásokat lehet számításba venni. Az itt ismertetett új rendelet ehhez hozzáteszi, hogy azoknál az iparoknál, amelyek-nél a munkát nem kizárólag műhelyben, hanem jelentékeny lészben műhelyen kívül végzik (mint pl. a szerelő, tetőfedő, mázoló stb. iparosok), a külső munkákon dolgozó, de műszaki-lag egy-egy ipartelepről, műhelyből irányított műszaki tisztvise-lőket, segédeket és szakmunkásokat is számításba kell venni a gyárszerű iparűzéshez megkívánt alkalmazotti létszám szem-pontjából.

Az Ipartörvény Novellájának 4. §-ában kifejezést nyert, hogy közkereseti és betéti társaság iparűzése esetében a társa-ság egyik tagjának saját személyében kell igazolnia az előírt képesítést, s hogy ugyanezen társasági tagnak egyszersmind az üzlet vezetésére is jogosítottnak kell lennie. A törvény e rendel-kezésének érvényesítése céljából az iparhatóságoknak azokban az esetekben, amelyekben közkereseti vagy betéti társaság kér valamely képesítéshez vagy képesítéshez és engedélyhez kötött iparnak gyakorlására iparigazolványt, illetőleg iparengedélyt, az egyéb törvényes kellékeken felül azt is vizsgálat tárgyává kell tennie, hogy az az egyén, akit az üzlet vezetésére jogosí-tott és az előírt képzettséggel rendelkező társasági tagként bejelentettek, a társaságnak tényleg tagja-e, avagy nem kell-e a feönförgó körülmények folytán a bejelentett egyént csupán a táfSáság alkalmazottjának minősiteni. Ennek megállapítása céljából a közkereseti és betéti társaság az iparjogosítvány ki-adásárá irányuló beadványhoz írásban kötött társasági szerződés

90

•esetében a társasági szerződés eredeti példányát köteles csa-tolni,

szóbeli

társasági szerződés esetében a társaság tagjainak az iparhatóság előtt jegyzőkönyvbe foglalás végett ki kell nyilat-koztatníok, hogy az előírt képesítéssel rendelkező társasági tag az üzletvezetésre fel van jogosítva. Ezután az iparhatóság, az iparigazolvány, illetőleg iparengedély kiadásával egyidejűleg kötelezi a társaságot, hogy a céget az üzlet megkezdésekor a cégbíróságnál jegyeztesse be, s a cégbíróságnak végzését az ipar-hatóságnak mutassa be. Az iparipar-hatóságnak a cégbíróság be-mutatott végzése alapján meg kell állapítania, hogy az előírt képesítéssel rendelkező egyén a társaság tagjaként be lett-e jelentve.

A Novella 47. §-a a kereskedőnek kifejezetten csak az üzlet körébe tartozó' áruk elkészítésére szóló megrendelések átvételét és csakis az általa eladott áruk átalakításának és javí-tásának elvállalását engedi meg, kimondván azt is, hogy a keres-kedő a nála megrendelt iparcikk elkészítését, úgyszintén az általa eladott áru átalakítását és javítását, amennyiben ezeknek a munkáknak végzése valamely képesítéshez kötött ipar munka-körébe tartozik, vagy az illető munka végzésére illető iparossal, vagyis iparjogosítvánnyal rendelkező olyan önálló iparossal végeztetheti, akinek munkakörébe tartozik a kérdéses munka végzése. A Novella ezen rendelkezése folytán a kereskedő az említett munkákat szolgálati viszonyban levő alkalmazottal

(segéddel, szakmunkással, munkással, otthonmunkással, avagy bármely ipar jogosítvánnyal rendelkező, de a kereskedő szolgá-latában álló egyénnel) nem végeztetheti. Abból a célból, hogy a törvény említett rendelkezésének megtartása hatékonyan ellenőrizhető legyen, minden kereskedő, aki a Novella 47.

•§-ában megállapított jogával élve, képesítéshez kötött ipar munkakörébe tartozó, üzletkörébe eső iparcikknek elkészítésére, általa eladott ily áru átalakítására vagy javítására megrende-lést vesz fel, köteles a kiadott munkákról munkanaplót vezetni, s abba esetről-esetre feljegyezni, hogy mely napon, milyen ipari munkát és melyik iparosnak adott munkába.

JOGGYAKORLAT.

Bírói életértékelés. Az ítélkezés jósága igen nagy mér-tékben fordul meg azon, hogy a felek nyilatkozatait, cselek-véseit, egyéb életbeli adottságokat a bíróság miként értéke-síti ama gondolatfűzés munkájába, amely az ítélethez,vezet.

Az élet proteusszerü alakulása mellett bizonyos tipikusan

visszátérő jelenség csoportokra alakulhat ugyan ki

;

egy

többé-kevésbé állandóság jellegével bíró felfogás, a nehéz

r

ségeket azonban azok a ritkább esetek szolgáltatják, ame-lyek legalább is konkrét formájában az életnek nem min-den napos eseményei. A görög nyelvészek nagy előszeretet-tel gyűjtögették össze Homeros eposzaiból 'ajtai, /.tyoutva példáit, az oly szavakat, amelyek „egyszer mondottak", az élet ilyen hapax legomenái adják gyakorlati bírónak a leg-nagyobb nehézséget. Ezeket az eseteket, illetve a rájuk vo-natkozó döntéseket a döntvénytárak szerkesztői nem szok-ták gyűjtögetni, mert az ilynemű döntéseknek nincs meg az a jogszabállyá sűrített állásfoglalása, amely a döntvénytári szerkesztő szemében az eset nyilvánosságra hozatalát indo-kolttá tenné. Bíró nevelési szempontból pedig ezeknek a döntéseknek bírói állásfoglalásoknak igen nagy jelentősége volna, mert a döntések helyességét nemcsak a jogszabályok alkalmazásának helyessége, de az élet események helyes értékelése is nagy mértékben szolgálja. A tényállás meg-támadásának korlátozottságával szabályozott felülvizsgá-lati rendszerünk a. végső fokon ítélő bíróság számára, amely-nek anyaga szolgáltatja a döntvénytárak számára is az anyagot, épen a tényállás felülvizsgálati megtámadására vo-natkozó szabályok folytán aránylag ritkán tartalmazhatnak felső bírói kijelentéseket, amelyekből bizonyos életbeli adottságok mikénti értéklése tűnik ki. Az alábbiakban két, a fentiek,illusztrálására alkalmas kúriai döntésre kívánunk utalni. A P. V. 1899/930. számú ítélet felperesek kölcsön-követelését valorizálta. Az alperesek a kapott kölcsönt arra használták fel, hogy árverés előtt álló ingatlanokra bekebe-lezett tartozásokat fizették ki. A Kúria megállapítása sze-rint a kölcsönöket alperesek „értékállóan befektették a kér-déses tartozásaikkal terhelt irfgatlanukra, mert a hitelezők ilyen kielégítésével az ingatlanukat az adósságok fejében való elárverezéstől mentették meg, amely elárverezés már*

ki is volt tűzve és ily módon ingatlanukat a bankból felvett

kölcsönön felül a felperestől a fentiek szerint, igénybevett

összegek segélyével mintegy újból megvásárolták". Ezt a

döntést, amely a jogi formalizmusnak nem felel meg, csak

mindenképen helyeselni lehet. Alpereseket nyilván nem

ter-heli vételár tartozás felperesekkel szemben, de a

felpere-sektől kapott kölcsön funktiója egyező azzal, mintha

felpe-resek javára vételártartozás állna fenn. A kölcsönnyújtás

gazdasági eredményének a vételár hitelezéssel való

egyen-lősítése, illetve a kölcsönösszeg valorizálásának ez alapon

való megállapítása tökéletesen helyes. Az eset emlékeztet

egyébként arra a kialakult gyakorlatra, amely a

kártyavesz-teség megtérítése iránt indított keresetnek a turpis causa

okából való elutasításának szabályát kiterjeszti a

kártya-•92

játék folytatására adott kölcsönre. Mindkét esetben a gaz-dasági funktio azonossága az, amely a joghatások egyenlő-sítését helyesen vonja maga után.

Ezzel a helyes döntéssel szemben reá kell utalni a Kú-ria ugyanezen tanácsának P. V. 3335/930. számú ítéletére.

A tényállás szerint felperesek az ingatlan adás-vételi

szer-ződés hatálytalanítását kérték megtévesztés címén, mert

al-peresek a vételárhátralék tartozásukra a

szerződéskötés-kor egy betétkönyvet adtak, amely betétkönyvre betét

el-helyezve nem volt és így alperes őket eladókat

megtévesz-tette. A Kúria szerint a fenti tényállás valódisága esetén

sem hatálytalanítható az ügylet, „mert a vételár egy

részé-nek kifizetése körüli kérdéses megtévesztés valóság, esetén

is lényegileg a fizetés körüli késedelmet jelenti, a fizetési

késedelem pedig ellenkező szerződéses kikötés hiányában

legfeljebb arra szolgálhat alapul, hogy a ki nem elégített fél

a kellő teljesítést követelhesse". Ezt a kijelentést az élet

események helyes értékelése szempontjából távolról sem

tartjuk meggyőzőnek. A Kúria döntése a konkrét esetben

helyes ugyan, mert a további tényállás szerint alperesek

még azon időpont előtt, amikor a felperes az őket terhelő

tehermentesítési kötelezettségnek eleget téve, a

betétkönyv-ből a vételár felvételét követelhették volna, a feltüntetett

be-téti összeget a betékönyvre befizették és így felpereseket

semmi joghátrány nem érte. A Kúria azonban a fent idézett

kijelentést á tényállás eseti variansára való tekintet nélkül

teszi és ez az

t

amely miatt a kijelentés aggályos. Az eladó,

aki vételárkövetelésének biztosítottságában hisz,

nyilván-valóan meg van tévesztve, ha ez a biztosítottság nem forog

fenn. Nem egyszerű fizetési' késedelemről van szó, hanem

arról, hogy az az eladó, aki a vételár megfizetésére az

ál-tála eszközlendő tehermentesítésig hitelt nyújt, de ezt a

hitelnyújtást a követelés biztosítottsága mellett teszi,

nyíl-ván hitelt ugyan kínyíl-ván, de hitelkockázatot vállani nem

kí-vánt, vagy legalább is a hitelkockázatot a biztosítottság

ré-vén korlátozni igyekezett. Ha tehát a vételár biztosítása csak

látszat volt, holott eladó a látszatot gondatlanság nélkül

valóságos biztosítékként fogadhatta el, akkor őt oly

hitel-kockázat terheli, amelyét a szerződő felek objectiv

értelme-zése mellett ő vállalni nem kívánt és így joggal

panaszol-hatja a megtévesztést. Az a jogszabály, amelyre a Kúria

utal, hogy a fizetési késedelem csak akkor jogosítja fel

el-adót az elállásra, ha ezt szerződésileg kiköti, lényegileg

annyit jelent, hogy a jog az emberi öngondoskodásra bizza

a hitelkockázatnak elhárítását olyként, hogy az eladó, aki

.a nyújtott hitelkockázatát az esedékességi időponton túl el

akarja kerülni az elállási jog szerződési kikötésével védje magát. Az az eladó, aki biztosítás mellett nyújtott hitelt, szemmel láthatólag kifejezésre juttatta a hitelkockázat el nem vállalására vonatkozó akaratát és ennek szavakkal való kifejezése az elállási jog kikötése értelemszerüleg azon ok-ból marad el, mert a vételárhátralék biztosítottságának tu-datában nem is tarthatott aktualisnak oly helyzet bekövet-kezését, hogy ő a vételárat a kellő időpontban meg ne kapja.

A vételárkövetelésnek takarékbetétkönyvben való biztosí-tásában tehát a hitelkockázat el nem vállalása ép úgy meg van, mint abban a kifejezett kikötésben, amely késedelem esetére az eladó számára az elállási jogot megnyitja.

B.

S.

Apák és fiúk. A családjogi tartás terén elég gyakori jelenség, hogy a bíró idegenkedik a tartás egy-egy fajától, s ha el is ismeri azt in thesi, nem alkalmazza azt in praxi.

Vagy legalább is nem úgy és oly hatásosan alkalmazza a valóságban, mint ahogy szépen formulázta a szabályt.

Különösen tapasztalható ez a szülő és a férjtartás terén.

Valahogy úgy érezzük, mintha természetellenes lenne, hogy a gyermek tartsa el a szülőt, a feleség tartsa el a férjet.

A szülőtartás eseteivel pedig a mai zord gazdasági körülmények között egyre inkább találkozhatunk, mert egyre inkább tapasztalható az, hogy az ú. n. munkanélküli jövedelmek egyre inkább megcsökkennek a már évtizedek óta tartó és szinte állandósuló gazdasági válság alatt, s azok, akik egy hosszú életen át, a régi jó időkben, öreg napjaikról gondoskodni kívántak, ma már csak a nincstele-nek számát gyarapítják.

Az alábbiakban két esettel foglalkozunk a szülőtartás köréből, amelyek közül az egyik azért érdekes különösen, mert a szülőtartást megtagadó határozat lesz továbbfejlesz-tője a férj tartásnak.

Előbb azonban egy másik határozatról kívánunk meg-emlékezni, amelyben (P, III. 747/1931.) — egyezően az eddig olvasott esetekkel — megállapítja a Kúria, Hogy a

szülőtartásra kötelezett gyermekek és unokák törvényből

folyó tartási kötelezettsége nem egyetemleges, hanem az

a tartásra képtelen gyermekek figyelmen kívül hagyásával

a tartásra képes gyermekeket teherbírásuk arányában ter

heli. Ellenben a többek által ellenérték fejében

szerződési-leg vállalt tartási kötelezettség a szolgáltatás természeténél

fogva egyetemleges. Ily esetben nyújtandó természetbeni

tartásnak

bármelyik kötelezett által történt kiszolgáltatása kizárja azonban annak a tartásnak ugyanarra az időre a föbbi kötelezettel szemben való újabb érvényesítését. M á s

94

kérdés a tartásra egyetemlegesen kötelezettek egymáshoz való viszonyában való megtérítés igényelhetése és megítél-hetése.

A szabály ilyetén fogalmazása kissé túlmerev. A ter-mészetbeni (háznál) való tartásnál számolni kell sok oly körülménnyel, amely már túl van a jog határán. Tekintetbe kell venni a kérdés érzületi, érzelmi, erkölcsi vonatkozásait.

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy az öregek és fiata-lokk egy háztartáson belül nehezen férnek meg egymással.

Az a természetbeni tartás sokszor tulajdonképen már nem is tartás, csak a neve az. A kérdéses esetben is azt adta elő az eltartott szülő, hogy eltartó gyermeke ügy szóval, mint tettel éreztette, hogy terhére van, s így kénytelen volt otthagyni a gyermeke házát. Hova forduljon akkor az el-hagyott szülő, ki mindenét legtöbbször épen gyermekeinek adta?

Nem lehet a vége az ily tartási ügynek az, mint a kér-déses esetben, amikor a hajléktalanná lett atyát öreg nap-jaira az országból kitoloncolták. Ezzel kapcsolatban a Kúria meg is állapítja, hogy az állampolgár közjogi elbánásának kérdése a magánjogi, igény érvényesítésénél jogi jelentő-séggel nem bír, azonban a családerkölcsi felfogással nem fér össze, hogy az atyjuk 36 holdnyi vagyonát megszerzett gyermekek 80 év körüli teljesen vagyontalan és kereset-képtelen atyjukat a kitoloncoltatás keserű helyzetének tették ki.

Szép szavak, de mégis merev a jogszabály. Inkább haj-lékonyabb jogszabályokat kevésbbé szép formulázással.

A lényeg az, hogy vizsgálni kell azt, hogy az ú. n. termé-szetbeni tartás tényleg az is és nemcsak névlegesen. Elejét kell venni annak, hogyha az eltartó gyermek csak forma-szerűen tesz eleget tartási kötelezettségének, ha szóval és tettel érezteti, hogy az eltartani kötelezett szülője terhére van, akkor az a szülő szemben találja magával ,,a töb-bek által egyetemleges kötelezettség alapján stb." kissé mereven formulázott és a kötelmi jogban mindenesetre igen helyén lévő jogszabályt.

* * *

A Kúria P. III. 4729/1931. sz. ítéletében találjuk meg a szülőtartásnak azt a másik esetét, amiről elöljáróban már említést tettünk.

A keresetét elutasító Kúria idézte azt a jogszabályt,

hogy a gyermekeket szülőtartási kötelezettségükben

meg-előzi az eltartásra jogosult szülő házastársa, sőt elvált

házastársa is akkor, ha á házasság felbontása után is a

kötelezettség őt terhelné.

A férjtartás egyik régebbi eseténél (P. III. 2930/1918.

M. D. XIII. 2.) a vagyontalan és keresetképtelen férjjel szemben a nő tartási kötelezettségét elsősorban csak a kö-zös háztartásban és természetben. köteles teljesíteni és a tartásra szoruló férj természetben való tartás helyett a tartás egyenértékét készpénzben csak akkor igényelheti, ha nejétől külön él és a különélés a nő

hibájából

következett be. Egy későbbi döntés szerint (K. P. III. 8040/1926. M. D.

XX. 72.) a különélő férj feleségétől csak akkor követelhet

In document POLGÁRI JOG KAPCSOLATBAN: (Pldal 190-199)