Irta: Dr. Huppert Leó ügyvéd.
A javaslat, mint a címében is kifejezésre jut, csupán egyes jogviszonyait kívánja, a szóbajövő társasági alakulatoknak, el-sősorban a részvénytársaságnak, szabályozni. Ezzel két irány-ban dönti el az évek óta húzódó vitakérdést, nevezetesen azt, hogy szükség van-e részvényjogi reformra, s ha igen: úgy az át-fogó s az egész komplexumot újra szabályozó alkotás, — vagy csupán a hiányokat pótló novella legyen-e? A z e kérdés körüli harc folytatását meddőnek tartjuk, mert amennyiré igaznak tart-juk azt, hogy akármilyen kitűnő társasági jog nem tud rossz gazdasági viszonyok között akárcsak egy új részvénytársaságot megteremteni vagy akárcsak világra jövetelét elősegíteni, any-nyira ártalmatlan, sőt esetleg üdvös, ha a gazdasági égbolt ki-tisztulását régi törvényünk új köntösben, legsérelmesebb részei-nek megfelelő átalakításával várja.
E z a törvényjavaslat azonban ezt a célt sem szolgálja meg-felelően. Nem mozog annak a gazdasági rendnek vonalában, amelynek.specifikus szerve a részvénytársaság s túlságosan ma-gán viseli a pillanatnyi nyomasztó gazdasági helyzet feletti két-ségbeesésnek jeleit.
I. Általában.
Őszinte örömmel üdvözöljük a kötelező mérlegvizsgálat be-vezetését s a mérleg mikénti félállítására vonatkozó új szabá-lyok megalkotását. A revizió úgy, ahogy az 1930: V. t.-c. elgon-dolta s a 45000/1931. I. M. sz. rend. a gyakorlatba áfüTtetnT
*) Az Országos Ügyvédszövetség részére készült előadmány,
e
i M. KIR. KÜZI'OMU VTISZTIKAI HIVATAL C Ő N Y Y T Á K A2
igyekszik, egészséges fejlődés kiinduló pontja lehet. Felette óvakodni kell azonban, hogy olyan szervet lássunk a vállalati revizorokban, akik már most a vállalatot az egészséges fejlődés útjára, a részvényeseket pedig a szédelgés-mentes részvénytár-saságok eldorádójába vezetik. Minden emberi intézmény gyön-gesége a revíziónál is mutatkozni fog. Kezdve azon, hogy az egy esztendőre választott revizor a lehetőség határain belül el-kerülni iparkodik majd megbízásának a következő esztendőre való megszűnését s folytatva feladatának majdnem legyőzhetet-len nehézségein úgy a vizsgálat terjedelmét, mint az elméleti és gyakorlati ismeretek mértékét illetőleg, egészen feladatának addig a pontjáig, hogy gazdasági esélyeket kell mérlegelnie s a jövő gazdasági lehetőségeit egy-egy vállalat keretében kutatnia:
annyira az egyes revizorok kivételes képességétől s általában a revizor képességének s a vállalat arányainak egymásközti vi-szonyától fog függeni az intézmény sikere, hogy már ennek az alapnak a gyengesége magában hordja és kellően magyarázza a várható hiányosságokat.'
Hasonlóképen reménykedve tekintünk a mérlegszerkesztés-nek a 7. §-ban adott, nemkülönben az egyéb szakaszokban jelentkező mindazon szabályai felé, amelyek azt a célt szolgál-ják, hogy a társaság valódi, leplezetlen gazdasági helyzetének megismerése mindenki számára hozzáférhetővé váljék. Bár ja-vaslatunk nyilvánvalóan szándékosan sem a német Entwurf 112.
és köv. §§-ait, sem az 1931. szept. 19-iki német Notverordnung V. Art. egészen részletező szabályait nem vette át, ez állás-pontját helyeselnünk kell. Törvényünk 199. §-ának szabályai után a fejlődés útja nem a német irányban halad. A német re-formáció azokat a nehézségeket és visszaéléseket kívánta le-győzni, amelyek a tökekoncentrációból származnak. Nálunk ezek a jelenségek alig mutatkoztak. A mérlegbe való eredmé-nyes betekintés nem azért szükséges, hogy az egymásba fonódó, de azért önálló alakban jelentkező vállalatok belső kapcsolatát ellenőrizhessük és a vagyon ide-oda tologatását megakadályoz-zuk, hanem főként, hogy a legkisebb vállalattól a legnagyobbig egyformán jelentkező azokat a tényeket, amelyek a társaság valódi vagyonának megállapítására elengedhetetlenek, megis-merjük. A mérlegszerkesztés felállított szabályai, párosulva a 9. §-nak a kérdezési jogot újonnan körülíró szabályaival, tör-vényes betekintési lehetőséget nyújtanak a vállalat életébe anél-kül, hogy a német szabályok túlzott részletezésével egyes vál-lalatokra fölösleges terhet raknának, másokra a vállalat leg-belsőbb érdekeit sértő túlzott publicitásból eredő kárt okoz-nának.
Mindenki által érzett hiányt szűntetnek meg azok a szabá-lyok, amelyek az ig. tagok és alkalmazottak képviseleti jog-körének korlátozását tartalmazzák, A szabályozás egyes
hiá-nyosságaira alant a részletes tárgyalás során reámutatunk. Itt csak két általánosabb jellegű hibára kívánunk reámutatni. Le-hetetlen részvénytársaság igazgatósági vagy felügyelőbizottsági tagját eltiltani, attól, hogy igazgatósági vagy felügyelőbizottsági tagságot más vállalatnál ellássanak. (13, §. 1. bek. 1. p.) Fenn-tartjuk ez álláspontunkat még az esetre is, ha a vonatkozó ren-delkezés úgy volna értelmezendő, ami ugyan a szövegben kife-jezésre nem jut, hogy versenyvállalatnál tilos az elhelyezke-dés. Az utóbbi esetet tartva szem előtt, teljesen elégségesnek tartjuk egy ily anomáliával szemben a gazdasági erők reakció-ját, minden más esetben pedig méltánytalannak és igazságta-lannak az egyes szempontjából és károsnak a közre, amelynek érdekét miben sem sérti az, ha vagyonuknál, értelmiségüknél vagy akár cs'ak külön hajlamuknál fogva erre alkalmas emberek fokozott felelősség mellett egyszerre több vállalatnál látják el e tisztek egyikét. Feleslegesnek tartjuk a 13. §. 3. bek.-ének a kártérítést kizáró szabályát. Következik az általános elvekből, hogy akinek jogviszonya jogellenes magatartása miatt szűnik
meg, az kártérítést nem igényelhet. >
A javaslat V. fejezetét teljesen átszövegezendőnek véljük.
Idevágó rendelkezések szükségességét indokolja az az arányta-lanság és minden szociális szempontot mellőző igazságtaarányta-lanság, amely egyes vállalati vezetők és főtisztviselőknek a vállalattól húzott jövedelmei és a vállalat százakra menő alkalmazottai-nak a létminimumot alig elérő fizetése között mutatkozik, A ja-vaslat azonban nem ezt a szempontot érvényesíti. A 16. és 17.
§§-o'kban lefektetett helyes, — részben szankció nélküli elvektől eltekintve, — intézkedései odaírányulnak, hogy általában meg-akadályoztassák a nagy fizetés. Holott ez önmagában nemcsak hogy nem baj, de a tisztesség Íratlan törvényeit szem előtt tartó vállalatokat tekintve, egyenesen kívánatos. A felfelé irányuló korlátozás helyett aziránt kell a javaslatban intézkedni, hogy minő arány tartandó be a legmagasabb és a legalacsonyabb jö-vedelem között s intézkedni kell aziránt, hogy amig a legala-csonyabb fizetésű kategóriák egy meghatározott összeget el nem értek, addig a legmagasabb kategóriák egy eleve meghatározott maximumot nem léphetnek túl.
Hasonlóképen módosítandó, illetve kihagyandó a 18. §, 3.
bek.-e, amelyet vaalmely értehetetlen, a kapitalizmus egész lé-lektanát semmibevevő, az egyéni erőkifejtésen, vállalkozási szel-lemen és keresni, profitálni akaráson felépülő gazdasági rendet megmásítani akaró törvényhozói gondolat teremtett meg. A leány- vagy testvér-vállalatba delegált igazgatósági és felügyelő-bizottsági tagok, nemkülönben ügyvezetők — ismét csak a sza-bálykéntí esetet tartva szem előtt, amelyet egyéb vonatkozá-sokban a törvény is szem előtt tart, — nem ajándékképpen kap-ják megbízatásukat — különösen, ha a törvény életbe lép, nem
4
reprezentációs célra. Kiválasztják őket, mint erre legalkalma-sabbakat s feladatuk semmivel sem' könnyebb, mint más válla-lati vezetőké, ügyvezetőké stb. A z a körülmény, hogy ők az anyavállalatnál is fizetést húznak, csak azt involválja, hogy munkaerejüket megosztják; tehát egyedül ez veendő figyelembe.
Ellenkező esetben a leány- és testvér-vállalatok eleve halálra volnának ítélve, mert hisz fejlesztésük, előbbre vitelük egyik legfőbb hajtóerejétől volnának megfosztva.
A javaslat VI. fejezetét a címnek megfelelően átdolgozan-dónak véljük. A cím az aránytalanul magas fizetések leszál-lításáról szól, tehát két feltételét tartalmazza a leszállításnak;
egyfelől aránytalanságot a vállalat jelenlegi jövedelmezőségi vi-szonyaihoz képest, másfelől az abszolúte is magas fizetést. Ev-vel szemben a javaslat szövege minden a létminimumon felüli fizetés leszállítását engedélyezi. Itt ismét azt vélnők, hogy kompromisszum állapíttassák meg a legmagasabb és a legala-csonyabb kategóriák között, s utóbbiakra csak akkor keríttessék sor, ha a legmagasabb fizetéseknek egy bizonyos határig történt leszállítása ellenére még mindig hiányzik az arány a vállalat jövedelmezősége s alkalmazottainak járandósága között.
Nem tartjuk azonban általában helyesnek, h o g y a javaslat intézkedései körében hatályon kívül helyezi azt a jogorovoslati rendszert, melyet a kereskedelmi nem peres .eljárásról rendel-kező 68.300/1914. I. M. sz. rend. megvalósított és helyébe a cég-bíró jogorvoslattal meg nem támadható intézkedését teszi oly esetekben is, ahol a döntés rendkívüli fontossága a jogorvoslat megadása mellett szól. Ettől a hiányosságtól el is tekintve, sú-lyos hibának, s megvalósulása esetén az illetékes bíró elől való elvonásnak érezzük a 26. §. azon intézkedését, amely a java-dalmazás csökkentése tárgyában való döntést egy e célra szerve-zett nem bírói fórumra bízza. Habár a magánjogokba való leg-mélyebb belenyúlás sem példanélküli mai jogunkban, még sem tudunk egyetlen-egy olyan tárgyilagos érvet találni, amely akár-csak kivánatossá tenné a' kérdésnek rendes bírói hatáskörből való elvonását. Ellenkezőleg: ha van valami, ami elviselhetővé fogja tenni az érdekeltek számára évtizedek munkájával jól szerzett jogaik ezen kényszerű csorbítását, ez csupán az állam képében megjelenő független bíróság döntése lehet.
I I . Különösen.
1. A felügyelőbizottságot illetőleg megfontolhatónak tart-juk a következő elgondolásunkat: A magyar felügyelőbizottság intézménye — ellentétben a német Vorstand-Aufsichtsrat-Ver-waltungsrat — hármas tagozódásu fejlődésével — az érvény-ben álló kereskedelmi törvénybeli szabályok gyakorlati alkal-mazása alatt visszafejlődő tendenciát mutat. Nem kétséges, hogy a felügyelőbizottságok ellenőrzési kötelezettségüknek a törvény
gondolatmenetében megfelelni nem tudtak s ahol gondatlan vagy lelkiismeretlen ügyvezetők a vállalat érdekeit és vagyonát koc-kára tették, a legritkább esetben volt a felügyelőbizottság az, amely a vállalat romlását hatályos ellenőrzésével megakadá-lyozta volna. Ennek oka magában a szervezetben, illetve abban rejlik, hogy a feladat szakszerű ellátása messzemenő ismerete-ket, az ügyekkel való odaadó foglalkozást s hosszantartó gya-korlatot feltételez. Ezeken a hiányokon a külföldi törvényhozá-sok példájára a mienk is a kötelező könyvvizsgálat bevezetésé-vel kíván segíteni. Mennél alaposabban vizsgáljuk a javaslatot, annál feltűnőbb, mennyire azonos hatáskörben mozog a fel-űgyelőbizottság és a könyvvizsgáló. A z ellenőrzésnek ez a ket-tőssége nem azt fogja eredményezni, hogy a felügyelet fokozot-tabb és eredményesebb lesz, hanem azt, hogy lesz egy szakszerű, független s élethivatás gyanánt gyakorolt ellenőrzés s lesz egy másik, amelyet a törvényhozó most a legszigorúbb kautélákkal kíván ugyanilyen minőségűvé átalakítani, de csak azt éri el, hogy vagy kerékkötőjévé válik a társaság fejlődésének, ha lelki-ismeretes, vagy semmittevésre szorítkozik, ha lelkiismeretlen.
Feltételezve, hogy a felügyelőbizottságok a javaslatban kon-templált átalakulás után az elébük tűzött feladatoknak meg tud-nak felelni, — amit kétségbevonni bátorkodunk — akkor is az ellenőrzés fentebb vázolt kettőssége megszüntetendő. A revízió költséges, sok hozzáértést és messzemenő beavatkozást kívánó feladatára tekintettel elképzelhető volna, hogy bizonyos kate-góriájú, pl. 250.000 P-t meghaladó saját tőkéjű vállalatoknál a revíziót a hites könyvvizsgálók, azon alul pedig egyedül a fel-ügyelőbizottság végezze. Ha egyelőre kísérlet gyanánt is ez meg-kisérlendő, mert így s ennek útján kipróbálható volna nagyobb veszély nélkül, hogy a f. bizottság intézménye még életképes-e.
s egyúttal oly kisebb társaságokra szoríttatnék a f. bizottság ellenőrzési jogköre, ahol legalább a valószínűség körébe tar-tozik, hogy a reárótt szakszerű feladatoknak meg tud felelni.
Az 1. §. 4. bek.-ének kiegészítéséül annak kimondását tar-tanok szükségesnek, hogy az igazgatóság elnöke a felügyelőbi-zottság elnökét a mindenkori ülésekről értesíteni köteles, mert énélkül a felügyelőbizottságnak itt adott jog illuzórius marad.
Miként az 1930: V. t.-c.-el szervezett felügyelőbizottság in-tézményénél, úgy ehelyütt is hangsúlyozni bátorkodunk, hogy egyfelől a f. biz. tagok hatásköri megosztásának megengedése, másfelől és egyidejűleg az egész ügyvezetésért való felelőssé tételük önellentmondás, gyakorlatilag keresztülvihetetlen s azt fogja eredményezni, hogy lelkiismeretes emberek e_tisztet _vál-lalni nem merik, vagy ha vállalják: lépten-nyomon, alárendelt jelentőségű kérdésekben szakértő közreműködését veszik igénybe, ami a vállalat működését megbénítja, regiejét pedig jelentékenyen emeli.
6
2, A kötelező mérlegvizsgálat iránt intézkedő rendelkezé-sek körében mindenekelőtt kívánatosnak tartjuk az 5. §. 2.
bek.-e körében kifejezésre juttatni, hogy a vizsgálat a legtágabb terjedelmű és materiális legyen; evégből azon szavak után: „és-hogy azok a leltárral és könyvekkel összehangzásban álla-nak-e" közbeszurandónak tartjuk: ,,és megfelelnek-e a vállalat ügymenetében előfordult tényeknek".
A könyvvizsgáló választás megtámadásának joga, miként a német Notverordnung által alkotott H. G. B. 262. §-ban
— az igazgatóságnak és a felügyelőbizottságnak is megadandó.
Viszont helytelen a német és helytelen a mi javaslatunknak egy-behangzó az a rendelkezése,.amely ,,a társaság érdekeinek meg-óvása végett" ad támadó jogot. Ezt túl tág, laza szövegezésnek véljük s helyébe oly szövegezést tartanánk szükségesnek, amely kifejezésre juttatja, hogy a megválasztásban valami rosszhi-szemű és a társaság érdekeit is sértő magatartás jelentkezik.
Hiányzik e szakaszban az intézkedés az iránt, hogy mi tör-ténjék, ha a hites könyvvizsgáló évközben lemond vagy meghal?
A társaság tartozik-e választani és mennyi idő alatt ujat? vagy pedig a cégbíróság nevezi-e ki a helyettest?
Ugyané szakasz 6. bek.-éböl az tűnik ki, hogy, ha a hites könyvvizsgáló a kívánt felvilágosításokat nem kapta meg s evégből a cégbírósághoz fordul, utóbbi nem jogosult vizsgálni, bogy szükség van-e erre vagy sem, hanem mindenesetre köteles pénzbírsággal a vállalati vezetőt szorítani. Meggyőződésünk sze-rint a cégbíróságnak e vizsgálati joga statuálandó; elképzelhető és előfordulhat, hogy joggal tagadott meg valamely felvilágo-sítást az illető vezető.
Csak futólag kívánjuk megemlíteni, hogy ehelyütt volna — a végrehajtási utasítás helyett — szabályozandó a könyvvizs-gálók függetlenségének, anyagi felelősségének, gondatlanság "ese-tén való felelősségének kérdése; nemkülönben titoktartási köte-lezettségük s felelősségük az általuk alkalmazott személyért;
végül az elévülés kérdése a velük szemben támasztható anyagi igények tekintetében.
3. A javaslat 7. §.-át, mint a kitűnően kimunkált Kunz-féle-javaslat 92. §.-ának átvételét, a kérdés utolsó évekbeni fejlő-dési eredményének figyelembevétele mellett, csak örömmel üd-vözöljük. A 7. §. 2. bek. 3. p.-jában helyesnek tartanok a Kunz-féle javaslat 92. §. 3. bek. 3. p. ut. mondatának felvételét, hogy ekként a társasági állandó használatra szánt vagyontárgyak biz-tosítási összegeinek kitüntetésével a társaság vagyoni ereje iránti tájékozódás egy újabb támponttal megerősíttessék.
A kezesség, jótállás stb.-ből eredő kötelezettségek kimerít-'i feltűntetésétől igen kedvező hatást kell várnunk a mi speciális viszonyaink között is, ahol a mérlegben való kiigazodásnak leg-főbb akadálya e tételek ismeretlensége volt. A német mintára.
(Notverordnung 261. b. §.) kifejezésre volna juttatandó, hogy a közzététel kötelezettségén nem változtat az, hogy a vállalatot eme kötelezettségek fejében megfelelő biztosítékok illetik.
Végül szükségesnek tartanok, hogy á- mérlegben más társa-ság vagyonában való részesedés mértéke pontosan kimutat-tassék.
Bár nem tartozik szorosan e helyre, de már most szüksé-gesnek tartjuk felemlíteni, hogy e szabályok életbeléptetésével kapcsolatban elkerülhetetlenné fog válni a mérlegvalódiság kér-désének újból való szabályozása. Nomen est omen! A 7000/1925. P. M. sz. rendeletet a köznyelv felértékelési rende-letnek hívta. A mai mérlegben azok a kezdő adátok szerepel-nek, amelyeket az 1925. évi értékelési viszonyok jogosakká tet-tek, de amelyek az azóta eltelt hét esztendő alatt anachroniz-mussá váltak. Különösen a vállalatok álló tőkéje tekintetében olyan gyökeres átértékelést, helyesebben leértékelést kell majd végrehajtani, hogy ez átmeneti szabályok megalkotása nélkül lehetetlen lesz. Ezt a leértékelést pedig okvetlenül keresztül kell vezetni, ellenkező esetben nemcsak a törvény gondolatmenete, de az egész hites könyvvizsgálat intézménye bukik meg.
4. A kérdezési jognak a 9. §-ban formált módja tekinteté-ben a legsúlyosabb aggályaink vannak. Meg vagyunk győződve arról, hogy rövidesen e szakasz életbelépte után jogos panaszok áradata fog megindulni. A rosszhiszemű, vétkes igazgatóság meg fogja taláini a módját az érdeklődő leszerelésnek,, csak a jóhiszemű, tisztességes, titkolódzásra nem szoruló vezetőség lesz az állandó kellemetlenkedésnek, sőt — valljuk be — zsarolás-nak kitéve. Elég legyen reámutatnunk a kérdés tengernyi iro-dalmában pro és kontra elhangzott súlyos érvekre, hogy állít-hassuk: szükséges e rendelkezés óvatosabb átszövegezése iránt intézkedni, a felvilágosítás meg- vagy meg nem adása kérdésé-ben végső fórumként a cégbíróságot kijelölni s feljogosítani az igazgatóságot, hogy a társaság súlyos anyagi érdekének- óvása céljából a kérdésnek közgyűlésen való tárgyalását meg-akadályozhassa.
5. A 13. §. 2, bek.-e három hónapos elévülési időt állapít meg a társaság azon igényei tekintetében, amelyek abból szár-maznak, hogy r. t. vagy szövetkezet ig. tagjai vagy
képviseletére-jogosult személyek a társaság hátrányára használják ki ezt a helyzetüket. Ezen elévülési határidő hat hónapra felemelendő,, miután kézen fekvő, hogy az eredeti szöveg mellett igen sok:
jogellenes cselekménnyel szemben a vállalati jogos igény érvé-nyesítése az időmúlás miatt elmaradna.
J 6. A javaslat- 15.-§-a- a-mai-helyzettel ^széniben semmi újat nem tartalmaz, ellenben komoly aggályt kelt atekintetben, hogy belőle nem célzott következtetések lesznek levonhatók. Meg-győződésünk szerint, aki közvetlen vagy közvetett, de
minden-8 0
esetre okozatos cselekményével oka annak, hogy valaki jogelle-nes cselekményt vagy mulasztást elkövessen, az minden eset-ben felelős az ebből harmadik személyekre háruló kárért. A 15.
§., amelynek nyilvánvaló intenciója nem e szabály szűkítése, ha-nem a gyakorlatban ha-nem eléggé virulens e szabály hangsúlyo-zása, szövegezésénél fogva azt a látszatot kelti, mintha e sza-bály csak akkor volna alkalmazandó, ha nagyrészvényes követi el e jogsértést, tehát mentességet biztosít ott t. i. a kisrészvé-nyesnek, ahol poenalizálni akar. Helyesebbnek tartanok az e szakaszban érintett kérdés eldöntését a mondott szabály kap-csán a bírói gyakorlatra bízni.
7. A 18. §. 2. bek.-ét kiegészítendönek tartjuk azzal, hogy az a rendkívüli jutalom, tiszteletdíj, melyet a vállalat tisztvise-lője valamely sikeres tranzakcióért, ügyletért stb. kiérdemelt, közgyűlési határozat esetén is csak úgy adható ki, ha az ügylet lebonyolíttatott s jövedelme a vállalat pénztárába befolyt.
8. A K. T. 174. §.-ban meghatározott kereseti jognak a szolgálati szerződést jóváhagyó és javadalmazást megállapító minden közgyűlési határozatra való kiterjesztése ellen súlyos aggályt táplálunk. A szolgálati szerződés vagy javadalmazást megállapító határozat jó- vagy rossz voltának elbírálására a társaság üzleteibe be nem avatott kisrészvényes képtelen. Szá-mára minden olyan javadalmazás, amely az ő osztalékigényét csökkenteni alkalmasnak látszik: sok lesz. Még az alaptőke ki-sebb részét képviselő részvényeseknek sem adnók meg e kér-désben a támadó jogot, mert — meggyőződésünk szerint — épen azokban az esetekben, ahol jelentős javadalmazásról van szó, a vállalat vezetőit kivéve, mindenki más alkalmatlan lesz annak elbírálására, hogy az igért szolgáltatás s a várható ellen-szolgáltatás milyen arányban állanak egymáshoz. Ha ehelyütt visszaélések lehetőségét kívánjuk csökkenteni, úgy véleményünk szerint az igazgatóság és felügyelőbizottság kártérítési felelős-ségének statuálásával észközölhető ez, feltéve, hogy ők a ren-des és óvatos kereskedő gondosságát igazolni nem tudják. Ha a szakasz mai formájában menne át a törvénybe, úgy a válla-latok fejlődésének, tehetséges emberek koncepciói érvényesülé-sének útja s ezzel együtt a részvénytársasági forma főütőere vágatnék el.
9. Az aránytalanul magas javadalmazások rendezése kérdé-sében legsúlyosabb aggályunkat, — a bírói fórum elkerülését illetőleg, már a fentebbi általános részben kifejtettük. Ehelyütt arra kívánunk reámutatni, hogy tarthatatlan helyzet fog előál-lani, ha a törvény a rendezés főbb irányelveit illetőleg szabályt felállítani nem fog. Az előttünk levő szöveg csak annyit mond, hogy. a járandóságokat az igazgatóság a felügyelőbizottság hoz-zájárulásával egy év alatt jogosult rendezni s ennek alsó hatá-rát a megélhetés veszélyeztetésében szabja meg. Hogy az
igaz-gatóságban bennülő főtisztviselők hol fognak védelmet keresni és találni a tagok részéről jövő indítvánnyal szemben, nem kutatjuk. Ellenben, hogy a kis- és középtisztviselők százezrei számára meg kell állapítani azt az eddigi fizetésük százaléká-ban kifejezett tételt (pl. 60—70%), amely alá járandóságuk nem szállítható, azt súlyos igazságtalanságok elkerülése céljá-ból elengedhetelenül szükségesnek tartjuk. Bármennyire átérez-zük azt a súlyos terhet, amelyet jobb időkben vállalt terhek a vállalatoknak mai időkben jelentenek, mégis azt véljük, hogy ezek lebontása elsősorban a vezetők fizetésének leszállításával s a közép- és kistisztviselők amúgy is alacsony életstandardjá-nak lehető kímélésével kell, hogy történjék. Különösen így kell ennek történni akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a 27. §. ha-tékonyan, bár krudélis szigorral lehetetlenné teszi, hogy az illető tisztviselő szerződésben biztosított, esetleg kedvezőbb elbánást nyújtó igényeit érvényesíthesse!
A 27. §. kapcsán még megjegyezni kívánjuk a következő-ket: Az 1910/1920. M. E. sz. rend.-nek a végkielégítést minden kategóriájú vállalatra egyformán szabályozó intézkedései külö-nösen az utolsó évek leromlott gazdasági viszonyai közepette súlyos, sok esetben elviselhetetlen terhet jelentettek vállala-tainknak. Ennek ellenére súlyos igazságtalanságot látunk e tör-vényjavaslat 27. §. ut; bek.-ében, amely a szolgálati viszonyt fel-mondással megszüntető fél végkileégítési igényét kizárja. Ak-kor, amikor a vállalatok a tervbe vett intézkedések folytán sze-mélyzeti terhük jelentékeny részétől megszabadulnak s a másik oldalon ilyenformán tisztviselők légiói évtizedek munkájával megszerzett igényeiket elveszítik: kell oly . megoldást találni, — esetleg az 1910/1920. M. E. sz. rend. szerint járó végkielégítési igények redukciója útján, — amely nem kergeti az ily módon talajt vesztett embereket rögtön a kétségbeesés karjaiba.
Végül megfontolásra ajánljuk azt, hogy a járandóságoknak a 25—28. §§-okban történő rendezése, ha már elkerülhetétlenül szükségesnek ítétetik, ne csupán a részvénytársaságokra és szö-vetkezetekre, haneüi a más formában működő kereskedelmi és ipari vállalatokra is kiterjesztessék. Ha a társadalom kénytelen jól felfogott érdekében önmagán ezt á súlyos operációt elvé-gezni, annak keresztülvitele nem függhet attól a véletlentől, hogy minő formában történik a keresetüzés.
10