POLGÁRI JOG KAPCSOLATBAN:

Teljes szövegt

(1)

5010C •./• •

VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1932. JANUÁR

POLGÁRI JOG

KAPCSOLATBAN:

KÖZGAZDASÁG es PÉNZÜGY

wm SZERKESZTŐ-BIZOTTSÁG: ,

') ,T

Dr. ALMÁSI ANTAL Dr. NYULÁSZI JÁNOS

KÚRIAI BÍRÓ KINCSTÁRI FŐTANÁCSOS, ÜGYVÉD

FELLNER PÁL Dr. SCHUSZTER RUDOLF KNEPPÓ SÁNDOR

A S Z A B A D- FELSŐBÍRÓSÁG NY. E L N Ö K E PÉNZÜGYMINISZTERI TANÁCSOS

SZÉKÁCS ANTAL

Dr. KOLOSVÁRY BÁLINT

A BUDAPESTI KERESKEDELMI ÉS IPAR- EGYET. NY. RENDES TANÁR K A M A R A ALELNÖKE

Dr. NEUHOLD FERENC Dr. SZLADITS KÁROLY

" ~ _ . KÚRIAI BIRÓ EGYET NY. RENDES TANÁR

FŐSZERKESZTŐ:

Dr. MESZLÉNY ARTÚR

SZERKESZTŐK:

Dr. BECK SALAMON . Dr. LÉNÁRT VILMOS Dr. GLÜKSTHAL ANDOR Dr. VARANNÁI ISTVÁN

V Á C I - U T C A 78-80.

Előfizetési ár egy évre az Esettárral 16 P. az Esettárral és a Jogszabálygyűjtemény- nyel 20 pengő. — Egyes szám ára 3 P. — A lap évenként 10-szer jelenik meg.

1

(2)

Főmunkatársak:

Dr. Ballá Ignác Dr. Frankéi Pál Dr. Nyulászí Alajos Dr. Blau György Dr. Frigyes Béla Dr. Pályi Gyula Dr. Bánlaky Zoltán Dr. Huppert Leo Dr. Szalay Zoltán Dr. Deutsch Maurus Dr, Kemény György If j, Dr. Szigeti László

(Wien) Dr. Kende Ernő Dr. Vági Józsei Dr. Fenyves Béla Dr. Király Ferenc Dr. Wagner György Dr. Fornheim Ernő Dr. Mahler Sándor Dr. Zoltán József

Ifj. Dr, Nagy Dezső

A POLGÁRI J O G 1932. ÉVI 1. SZAMÁNAK TARTALOMMUTATÓJA.

A minősítő jogszabályok összeütközései a nemzetközi magánjog-

ban. Dr. Szászy István. . . . . . . . . t

Az előadóművész védelme a mechanikai előadásoknál. Dr. Kon- •

rád Ernő. . . . . . . . . . . . 12

Jogalkotás.

A hitelsértésről szóló törvényjavaslat. I f j . Dr. Nagy Dezső. . . 15 A Kúria jogegységi tanácsának 45. és 46. számú polgári dönt-

vényei. Dr. Huppert Leó. . . . . . . . . 20

A Kúria jogegységi tanácsának 47. sz. polgári döntvénye, F. P. 22 Törvényjavaslat az uzsoráról. Sz-i. . . . . . . 22 Szemle.

Létszaki cogenség. B. S . 24 Határozott időre szóló bérleti szerződések revíziója. F. P. . . 25 Külföldi valuta valorizációja. Dr. Balla Ignác. . . . . 27 Büntetőbírósági ítélet hatálya polgári perben, I f j . Dr. Szigeti

László. . . . . . . . . . . . 28

Jogélet — Ügyvédség.

Az Országos Ügyvédszövetség Pollák Illés emlékünnepe. Sz-i. . 31

Dr. Pap József kitüntetése 32

A Magyar Jogászegylet közgyűlése. . . . 32

Az Országos Ügyvédszövetség igazgatótanácsi ülése. . . . 32

A z ügyvédi tanács tagjai. . . . 34

Irodalom.

Dr. Glücksthal Andor: Észrevételek a földteherrendezési tör-

vényhez. Sz-i. . . . . . . . . . . 34

Dr. Varannai István: A kamatról szóló új jogszabályok. Sz-i. . 35

A KÖZGAZDASÁG és PÉNZÜGY TARTALOMMUTATÓJA.

A részvényjogi reform javaslata. Dr. Huppert Leó. . . . 1 Transfermoratorium. Dr. Görög Frigyes. . . . . . . 10 Pénzügyi jogalkotás.

A külföldi fizetési eszközök, stb. bejelentése 14 (Folytatás a boríték 3. oldalán.)

(3)

VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1932. JANUÁR

POLGÁRI JOG

Főszerkesztő:

Dr. MESZLÉNY ARTÚR

Szerkésztik:

Dr. BECK SALAMON Dr. VARANNAI ISTVÁN

A minősítő jogszabályok összeütközései a nemzetközi magánjogban.

Irta: Dr. Szászy István, egyetemi im. tanár, a m. kir. igazságügyim- niszteríumba beosztott kir. törvényszéki bíró.

I. A z anyagi magánjogi szabályok általános logikai tartal- muk szerint két elemből állanak: a) a tényállás megjelöléséből és b) a jogi hatás megjelöléséből, amelyet a törvényhozó a kér- déses tényálláshoz fűz.1) A z anyagi magánjogi szabályok alkal- mazása abból áll, hogy a bíró a konkrét tényállást határozott

jogi fogalmak alá szubszumálja és a törvényben megállapított jogi hatásokat a jogilag minősített tényállással összekapcsolja.

Ugyanígy a kolliziós normák tartalmában is két elemet talál- hatunk. A jogi hatás itt abból áll, hogy meghatározott tényál- lásra meghatározott tárgyi jog szabályai alkalmazandók. A kol- liziós norma tényállása viszont két elemből áll: a ) egy anyagi jogi fogalom megjelöléséből, amelyhez a jogi hatás kapcsolódik, amely alá a jogviszony egyes elemei szubszumálandók (jogkér- dés); például a „házassági vagyonjog", a „házasság felbontása"

(jogi fogalom) eszerint és eszerint a jog szerint bírálandó el (jogi hatás); b) a jogviszony egyes elemei azon térbeli vonat- kozásainak megjelöléséből, amelyekhez a kolliziós norma az alkalmazandó jog térbeli uralmát kapcsolja. Zítelmann a jogvi- szony térbeli vonatkozásait az „eset állami vonatkozásának"

nevezi;2) általában kapcsoló momentumoknak, kapcsolóelveknek szoktuk nevezni. Ilyen kapcsolóelvek: az állampolgárság, a la-

Zítelmann: Internationales Privatrecht. I. (1897.)

2) Zítelmann: id. m. I. 220. és köv. 1.

A KÍH. KÖZPONTI STATÍSZ " 1 s- f v v f . i l

ítÖ 3V "V "V T Á -V

(4)

2

i

kóhely, a dolog ingó és ingatlan volta, a szerződéskötés helye,

•a teljesítési hely, a tiltott cselekmény elkövetésének helye, stb.1) Minthogy pedig a jogalkalmazás a kolliziós normánál is a kon-

krét tényállásnak határozott jogi fogalmak alá szubszumálásából és a jogi hatásnak a tényállással összekapcsolásából áll,4) a bírónak nemcsak a tényállást mint olyat, hanem annak térbeli vonatkozásait is határozott jogi fogalmak alá kell szubszumál- nia, mert az említett kapcsoló momentumok, kapcsolóelvek is anyagi jogi fogalmak.

Eszerint a kolliziós norma logikailag négy normára bont- ható fel: a) minősítő normára, amely a kolliziós norma tényállá- sában található anyagi jogi fogalom (jog- és cselekvőképesség,

személyállapot, házasság, házassági vagyonjog, leszármazás törvényessége, gyámság, gondnokság, örökbefogadás, végrende- let, dologi jogi-, kötelmi jogi ügylet, szerzői jog, stb.) jogi tar- talmát meghatározza és egyúttal megállapítja e fogalom helyét a jogrendszerben (hogy a tulajdon a dologi jogba, az örökség vétele a kötelmi jogba, a bérlet a kötelmi jogba, az elévülés az anyagi magánjogba és nem a perjogba tartozik); b) kapcsoló normára, amely megjelöli a kapcsoló elvet (lex patriae, locus regit a c t u m stb.); c) a kapcsolóelv jogi tartalmát meghatározó normára, amely meghatározza a kolliziós normában található kapcsoló elv (lakóhely, teljesítési hely, stb.) jogi tartalmát;

d ) a bíróhoz intézett alkalmazási parancsra, a m e l y m e g á l l a p í t j a ' a jogi hatást, a külföldi jog alkalmazását és erre a bírót kötelezi.

II. A nemzetközi forgalomban már most az egyes államok- n a k nem csupán anyagi magánjogi szabályai, hanem a kolliziós normái is összeütközésbe kerülhetnek egymással. Előfordulhat, hogy ugyanarra a konkrét tényállásra a magyar és például az angol bíró más kolliziós normát s ennek következtében más kül-

földi jogrendszer anyagi jogszabályait alkalmazza. Ennek a kol- liziós normák fentismertetett tagozódásának megfelelően három

•oka lehet: 1. A két kolliziós norma a tényállás más állami vonat- kozásához fűzi a jogi hatást, más kapcsolóelv található a két normában; az egyikben a lakóhely, a másikban például az állam- polgárság. Ebben az esetben Kahn elnevezésével élve, a kolliziós normák „kifejezett" összeütközésével állunk szemben.3) 2. A két kolliziós normában ugyanaz a kapcsolóelv, csupán annak jogi tartalma más. A magyar és az angol bíró is a lakóhely jogát

3) Vannak kolliziós normák, amelyeknek tényállásában még több elemet is találhatunk, amelyek, mint az 1894: X X X I . t.-c. (Ht.) 108.

§-a, a meghatározott külföldi jog alkalmazhatóságát egy külföldi jog- szabály tartalmától teszik függővé.

'-) Frankenstein: Internationales Privatrecht. I, (1926.) 275. 1.

5) Kahn: Gesetzeskollisionen. Jahrbücher für die Dogmatik des heutigen römischen und deutschen Privatrechts. X X X . 1891. 7. és l ö v . 1.

(5)

.alkalmazza, de a lakóhelynek az angol jogban más a fogalma, mint a magyar jogban. 3. És végül a két törvényhozó a tény- állásnak ugyanahhoz az állami vonatkozásához fűzi a jogi ha- tást, a kapcsoló elv tartalmát is ugyanúgy határozza meg, csu- pán a tényállás minősítése más a két jogrendszerben; az angol bíró más jogi fogalom alá szubszumálja a tényállást, mint a magyar bíró. Ez az utóbbi eset gyakran előfordul, mert a jog- viszonyok nem az egyes jogrendeken kívül álló adottságok, a jogviszonyok természetében — helyesen mondja Jhering — egyetlen oly elem sincs, amely úgynevezett ,,jogfeletti", ,,über- rechtliche" szükségszerűség lenne.0)

Ha már most a jogviszonyoknak nincs természetadta, szük- ségszerű tartalmuk, könnyen érthető, hogy a különböző államok bírája ugyanazokból az elemekből álló jogviszonyokat jogtechni- kailag különböző alakban konstruálja meg, különböző jogi fogal-

mak alá szubszumálja. így vannak összetett jogintézmények (például a családi hatalmak), amelyeknek a nemzetközi magán- jog szempontjából is egységeseknek kell lenniök s szükség- képpen egy jog szerint bírálandók el. Ezeknél a bíró ahhoz az elemhez kapcsolja az alkalmazandó jogot, amelyen szerinte a jogintézmény súlypontja fekszik. Különböző államok törvény-

hozója már most ugyanannak a jogintézménynek különböző ele- meiben láthatja a jogintézmény súlypontját.7) Amint az atyai hatalomban vagy a gyámságban az atya vagy a gyám oldalán -több jogot vagy kötelezettséget lát a bíró, az atyának és a gyám-

nak, vagy a gyermeknek és a gyámoltnak a perszonálstatutumát fogja irányadónak tekinteni.

Az egyszerű jogviszonyoknál is-hasonló lehet a helyzet.

'Gyakran előfordul, hogy ugyanazok a jogviszonyok, amelyek az élet és a forgalom felfogása szerint azonosak, jogtechnikai szempontból a különböző jogrendszerekben különböző alakban jelentkeznek. A bérlő joga például a magyar jogban követelés, a régi porosz jogban dologi jog, a francia jogban a kettő között áll, az angol jogban ingó dologi jog (personal property) alak- jában jelentkezik. A csőd egyes jogrendszerek szerint a közadós rendelkező jogának korlátozásával egybekötött végrehajtási el- járás, Angliában a hitelezők egyetemes utódlása a közadós vagyonába. A hitelezőket a közadós jogi cselekményével szem- ben megillető megtámadási jog az egyik jogrendszerben delik- tuális igény, a másikban gazdagodási igény, a harmadikban a kettő vegyüléke gyanánt jelentkezik. A házasságon kívül szüle- tett gyermek tartása iránti kötelezettség az egyik jogrendszer szerint deliktuális kötelmen, a másik szerint státusjogon, a har- madik szerint ex lege obligation alapul. A férj joga a feleség

°) Jhering: Geist des röm. Rechts. IV. 302. és köv. 1.

7) Kahn: id. m. 113. és köv. 1.

c 1*

(6)

4

vagyonán az egyik jog szerint csupán igazgatási jog, a másik szerint szinguláris, a harmadik szerint egyetemes utódlás alak- jába van öltöztetve (így nemrégen Angliában is). Az elévülés az egyik jogrendszerben, p. o. az angol-amerikai jog területén, per- jogi intézmény, a másik, p. o. a magyar, német jogrendszerben anyagi jcgi intézmény. Némelyik jogügylet az egyik jog szerint dologi, a másik szerint kötelmi jogi természetű; a francia jog

„pactes possessoires"-jai például a két jog határán vannak.

Jövőbeli dolog ajándékozása a francia jog szerint öröklési jogi természetű, más jogok szerint kötelmi jogi természetű; az örök- ség vétele a magyar jog szerint kötelmi természetű, más jogok szerint az öröklési jogba tartozik. Előfordul az is, hogy ugyan- azt a jogügyletet az egyik állam jogrendszere egyáltalában nem tekinti jogügyletnek, míg a másik annak tekinti. Példa erre a jogcím (causa) nélküli jogügyletek esete, amelyeket például a francia jog egyáltalában nem tekint jogügyleteknek, holott más jogok igen.

III. Ebben a tanulmányomban a kolliziós normák össze- ütközéseivel fogok foglalkozni, még pedig ezeknek csupán azok- kal az összeütközéseivel, amelyeknek oka abban rejlik, hogy a különböző államok bíróságai ugyanazt a konkrét tényállást különböző jogi fogalmak alá szubszumálják, k ü l ö n b ö z ő k é p p e n minősítik.

A jogi minősítések összeütközéseinek (conflit des qualifi- cations) megoldása a renvoi mellett a nemzetközi magánjog egyik legvitatottabb problémája. E két probléma között külön- ben is szoros kapcsolat áll fenn, sőt egyes írók, így Bartin és Frankenstein szerint, e két probléma lényegileg 'azonos is.s) Mind a kettő a kolliziós normák összeütközésével áll kapcsolat- ban, mind a kettő e normák összeütközésének a következménye.

Csakhogy amíg a renvoi problémája annak a következménye, hogy ugyanarra a tényállásra a két tekintetbe jövő jogrendszer- nek két különböző kolliziós normája van, amelyekben a kap- csoló fogalmak különbözők, addig a jogi minősítések összeütkö- zését az idézi elő, hogy annak ellenére, hogy a két jogrendszer- nek a kolliziós normái azonosak, ugyanahhoz a jogi fogalomhoz ugyanazt a jogi hatást fűzik s ugyanaz bennük a kapcsoló foga- lom is, a konkrét jogviszonyra mégis más kolliziós norma nyer alkalmazást, mert a két bíró másképpen minősíti a kérdéses jog- viszonyt: 1. vagy azért, mert más jogi fogalom alá szubszumálja a tényállást, 2. vagy azért, mert más tartalmat ad a kapcsoló fogalomnak. Amíg tehát a renvoinál az idézi elő a kolliziós nor- mák összeütközését, hogy a két állam nemzetközi magánjogi rendszerének alapelvei különbözők, addig a jogi minősítések

8) Bartin: Principes de droit, int. privé. I. (1930.) 237. 1.; Fran- kenstein: id.,m. I. 279. 1. Ez azonban — nézetem szerint — túlzás.

(7)

•összeütközésénél az alapelvek azonosak, csak alkalmazásuk tör- ténik különbőzképpen.9)

• Vegyünk egynéhány példát.

Magyar férfi Magyarországon házasságot köt magyar nővel.

A férfi a házasságkötés után elbocsátás űtján elveszti magyar honosságát s francia állampolgár lesz. A nő, aki nem költöz- ködik ki vele külföldre, megmarad magyar honosnak, A férjnek Magyarországon ingó vagyona van. A férj meghal. Tegyük fel, hogy a magyar és a német bíróságok is abba a helyzetbe jut- nak, hogy a feleségnek elhunyt férje hagyatékával szemben fenn- álló igénye felett dönteniük kell. Kérdés már most, mit kap a feleség a férj ingó hagyatékából és mely jog szerint kell el- bírálni a feleség igényét? H a a feleség igényét házassági vagyon- jogi igénynek minősítjük, a magyar bírói gyakorlat szerint a házastársaknak a házasságkötéskor volt közös hazai joga, a német jog szerint viszont a német ptk. 15. §-ának analógia űtján való kiterjesztése értelmében a férjnek a házasságkötéskor fenn- állott lex patriaeja az irányadó, vagyis mind a magyar, mind a német nemzetközi magánjog szerint a magyar jog alkalmazandó.

Ha a feleség igényét öröklési igénynek minősítjük, mind a két jog szerint a férj utolsó hazai joga irányadó, vagyis a francia jog. Lehetséges tehát, hogy a magyar és a német bíró aszerint, hogy házassági vagyonjogi igénynek vagy öröklési igénynek fogja minősíteni a feleség igényét, más jogrendszer anyagi jog- szabályait fogja alkalmazni, annak ellenére, hogy a német és a magyar nemzetközi magánjog alapelvei ugyanazok, vagyis az örökösödési igényt ingók esetében az örökhagyó lex patriaeja szerint, a házassági vagyonjogi igényt a házastársak házasság- kötéskori lex patriaeja szerint bírálják el.

Bolgárok Magyarországon házasságot akarnak kötni. Az 1911. évi X X L t.-cikkbe iktatott hágai egyezmény nem nyer alkalmazást. A házasság alaki kellékei tekintetében a magyar, anyagi kellékei tekintetében a bolgár jog az irányadó. A bolgár jog azonban feltétlenül tiltja a polgári házasságot. Kérdés már most, hogy a bolgár jognak ez a tiltó szabálya alaki vagy anyagi

szabály-e? Ha alaki szabály, a magyar; ha anyagi, a bolgár jog- nak kell alkalmazást nyernie. Ha tehát ugyanazok a kolliziós normák lennének is találhatók a bolgár és a magyar nemzet- közi magánjogi rendszerben, annak következtében, hogy a

magyar és a bolgár bíró a bolgár jog tiltó szabályát minek minő- síti, az eredmény más lesz.

Tegyük fel, két állam egyetért abban, hogy a házassági vagyonjog a felek részéről választott jog, az öröklési jog pedig ingatlan hagyaték esetében a lex rei sitae szerint bírálandó el.

A konkrét esetben arról van szó, hogy jövőbeli dolgoknak házas-

9) Bartín: id. m. 221. és köv. 1.

(8)

6

lársak között történt ajándékozása az öröklési fogba tartozik-e- vagy a házassági vagyonjogba? A jogviszony minősítésétől függ az alkalmazandó jog meghatározása, mi különböző eredmé- nyekre vezethet annak ellenére, hogy a két állam kolliziós nor- mái ugyanazok.

A dologi jogi viszonyokra — ingó dolgok esetében — a.

francia és az angol bíró szerint is a lex rei sitae nyer alkalma- zást, kötelmi viszonyokra viszont a legtöbb esetben a lex loci contractus. Ingón fennálló bérleti viszony a per tárgya. A z a n g o l és a francia nemzetközi magánjog kolliziós normái tehát azo- nosak, s mégis lehetséges, hogy a két állam bírája más jogot fog"

alkalmazni, mert a francia bíró követelésnek, az angol bíró ingó dologi jognak (personal propertynek) fogja minősíteni a.

bérletet.10)

Házasságon kivüli gyermek tartási kötelezettségének kimon- dása a per tárgya. Az illetékes bíróságok nemzetközi magán- jogi rendszereinek kolliziós normái azonosak, mind a kettőben státuskérdésekben a hazai jog, deliktuális kötelmeknél a lex loci commíssi az irányadó. És mégis lehetséges, hogy a két bíróság más jogot fog alkalmazni, mert az egyik státuskérdésnek, a má- sik deliktuális kötelmen alapulónak fogja minősíteni a tartási kötelezettséget.

A francia jog szerint a végrendelet érvényéhez elegendő, ha a végrendelkező azt maga írta és aláírta. A holland jog az ilyen ú. n. holograf végrendeletet nem csupán hogy érvénytelennek tekinti, hanem egyenesen megtiltja a holland állampolgároknak, hogy holográf végrendeletet készítsenek, akár külföldön is.

A francia bíró a holográf végrendelet alakjában való végrendel- kezési képességet alaki kérdésnek tekinti s a locus regit adum elvet alkalmazza, a holland jog a perszonálstatutum kérdésének s holland állampolgároknál feltétlenül alkalmazandónak tartja a holland jog tiltó szabályát. A francia bíróságoknak dönteniük kell holland állampolgár Franciaországban keit holográf vég- rendeletének érvényessége felett, s a szóbanforgó minősítéstől függ, hogy a végrendeletet érvényesnek fogják-e tekinteni vagy érvénytelennek annak ellenére, hogy a végrendelet alaki kellé- kei tekintetében Hollandiában is a locus regit actum és a vég- rendelkezési képesség tekintetében Franciaországban is a lex patriae az irányadó.

Ugyanez a helyzet akkor is, ha két állam bírája ugyan nem minősíti különbözőképpen a per tárgyát képező jogviszonyt és ugyanazt a kapcsolóelvet is alkalmazza, mégis a kapcsolóelv- jogi tartalmát másképpen határozza meg. Az angol-amerikai

jog is, a svájci jog is az atya lakóhelyének a joga szerint bírálja

10) Megjegyzendő, hogy a dologi jog fogalma az angol jogrend- szerben más, mint a kontinentális jogrendszerekben. A kötelmi és do- logi jog közt a határ bizonyos tekintetben elmosódik.

(9)

el a szülő és a törvényes gyermek közötti jogviszonyt és mégis' az eredmény esetleg más lesz, mert a lakóhely fogalma az angol- amerikai és a svájci jogban különböző. Ugyanígy a magyar és a z angol-amerikai jog a lex rei sitae szerint birálja el az ingatlano- kon szerzett dologi jogokat és mégis esetleg más lesz a meg- oldás aszerint, hogy magyar vagy angol bíró fog a perben dön- teni, mert a két jogban az ingatlan fogalma különböző. Ugyanez"

áll arra az esetre is, ha a locus contractus, a teljesítési hely, a locus delicti commissi kapcsoló elvek alapján határozandó meg az alkalmazandó jog, mert a kötés helyét (különösen távollevők között kötött ügyleteknél), a teljesítés helyét és a magánjogi tiltott cselekmény elkövetésének helyét a különböző jogrendsze- rek különbözőképpen határozzák meg.

IV. Kérdés már most, mely jog minősítő szabályai (régles de qualifícation, begriffsentwickelnde Rechtsregel) szerint kell a bírónak a jogviszonyt minősítenie és mely jog minősítő sza- bályai szerint kell meghatároznia a kolliziós normában található kapcsolóelv tartalmát? Vagyis mely jog szerint kell meghatároz- nia a jogi fogalmakat, amelyekhez az irányadó jogrend a jogi hatásokat fűzi?

Erre a kérdésre a tételes nemzetközi magánjogi törvény- könyvekben hiába keresünk feleletet. Valamennyi állam törvé- nyes rendelkezéseit átvizsgáltam s csupán két oly törvényes rendelkezést találtam, amely erre a kérdésre feleletet ad.

A z egyik Quebeck polgári törvénykönyve 6. szakaszának 2. be- kezdése,11) a másik Lichtenstein polgári törvénykönyve 1922. évi december 31-én kelt' dologi jogi részének 10. szakasza.12) A z előbbi szerint ingó dolgok a tulajdonos lakóhelye jogának uralma alatt állanak; azonban Alsó-Kanada joga szerint kelt elbírálni a következő kérdéseket: a vagyon megkülönböztetését vagy természetét, a zálogjogokat és elsőbbségi jogokat, a birtok- vitákat, a bíróságok illetékességét és eljárási szabályait, a végre- hajtási eljárást és zárlatot, a közrendet és a koronajogokat, valamint a többi ebben a törvénykönyvben szabályozott egyéb jogokat. A z utóbbi értelmében a dolog fekvési helyén hatályban levő jog szerint bírálandó el az a kérdés, hogy a dolog ingónak vagy ingatlannak minősítendő-e.

A z egyes államszerződésekben már több oly rendelkezést, találtam, amely erre a kérdésre feletet ad. így az 1923. évi már- cius hó 17-én kelt jugoszláv—cseh-szlovák egyezmény 24.

cikke,13) az 1924. évi április 16-án kelt magyar—román egyez- mény (1925: VI. t.-c.) 9. cikkének 1. bekezdése, az 1929. évi november 11-én kelt magyar—jugoszláv egyezmény (1930:

") Makarov: Das internationale Privatrecht der europaischen und aussereuropáischen Staaten. 1929. 62. 1.

") Makarov: id. m. 103. 1.

") Makarov: id. m. 277. 1.

(10)

10

X X X I X . t.-c.) 16. cikkének 2. bekezdése, az 1925. évi május hó 7-én kelt román—cseh-szlovák egyezmény 25. cikkének 2. pontja és a 26. cikkének 3. pontja szerint14): a dolog, a vagyán ingó vagy ingatlan természetének kérdésében a lex rei sitae minősítő szabályai irányadók. Az 1925. évi október hó 12-én Moszkvában kelt német—orosz konzuli egyezmény 11. szakaszához tartozó zárójegyzőkönyv szerint15), habár a Szovjet törvényhozása az ingó és ingatlan dolog közötti megkülönböztetést nem ismeri, az ingatlanokra irányadó lex rei sitae alapelve kiterjed a Szov-

jet területén lévő következő vagyonkategóriákra: mindenféle épületre és építményi jogra. Az Argentinia, Bolívia, Paraguay, Peru és Uruguay között 1889. évi február 12-én Montevideoban kötött kereskedelmi jogi egyezmény 1. cikke szerint10) abban a kérdésben, hogy valamely jogügyletet kereskedelmi vagy magánjogi ügyletnek kell-e minősíteni, a. lex loci contractus minősítő szabályai alkalmazandók. És végül a hatodik páname- rikai értekezlet részéről 1928. évi február 13-án Havannában el- fogadott nemzetközi magánjogi kódex 247. és 248. cikke sze- rint17) a közkereseti és betéti társaság kereskedelmi jogi jellege aszerint a jog szerint bírálandó el, amely a társasági szerző- désre irányadó, ennek hiányában pedig, amely a társaság keres- kedelmi telepén van hatályban. Ha ezek a jogok kereskedelmi és magánjogi társaságok között nem tesznek különbséget, a kódex szerint a lex fori minősítő szabályai irányadók. A társa- sági szerződésre irányadó jog szerint kell elbírálni a kódex:

szerint a részvénytársaság kereskedelmi jogi jellegét is, ilyen- nek hiányában pedig a közgyűlés helyének a joga szerint, ilyen- nek hiányában végül annak az államnak a joga szerint, amely- nek területén az igazgatóság rendes székhelye- van. Ha ezek a jogok kereskedelmi jogi és magánjogi társaságok között nem tesznek különbséget, aszerint kell a részvénytársaságot keres-

kedelmi jogi vagy magánjogi jellegűnek tekinteni, amint be van-e vezetve a kereskedelmi cégjegyzékbe annak az államnak a területén, ahol a kérdés eldöntendő. Kereskedelmi cégjegyzék hiányában a lex fori szabályai alkalmazandók.

Amint a nemzetközi magánjogi törvényekben, úgy az álla- mok bírói gyakorlatában sem találunk teljesen határozott elve- ket a tekintetben, hogy mely jog szabályai szerint kell a bírónak a jogviszonyt minősítenie. Bartin ugyan18) és vele együtt vala- mennyi francia író19) azt tanítja, hogy minden olyan esetben,

l!) Makarov: id. m. 285. 1.

15) Makarov: id. m. 378. 1. 1

) Makarov: id. m. 390. 1.

17j Makarov: id. m. 406—407. 1., 415. 1.

1S) Bartin: id. m. I. 227. 1.

19j Pillet-Niboyet: Manuel de droit int. privé. 1924. 373. és köv.

3. és a 373. 1. 2. jegyzetében említett írók.

(11)

midőn az alkalmazandó jog meghatározása fórog kérdésben, amidőn a jogviszony minősítésétől függ a jogviszonyra általában irányadó jog meghatározása, a francia és a külföldi bíróságok anélkül, hogy ezt a szabályt kifejezetten formuláznák, csaknem mindég a lex fori minősítő szabályait alkalmazzák. Ez általá- ban áll is. Mindamellett a külföldi és a magyar bírói gyakorlat tanulmányozása azt a meggyőződést keltette bennem, hogy a legtöbb állam bíróságai a minősítő jogszabályok összeütközé- sének a kérdésével nincsenek még. kellően tisztában s ezen a téren elég nagy zavar uralkodik.

A német Reichsgericht például abban a kérdésben, hogy az elévülést oly esetben, amikor a jogviszony az angol-ámerikai és a német joghoz kapcsolódott, anyagi jogi vagy perjogi intéz- ménynek kell-e minősíteni, háromféleképpen döntött: A z első esetben (R. G. I. 8. Mai 1880. II. k. 13.) az amerikai elévülési szabályokat alkalmazta, annak ellenére, hogy az elévülést az amerikai jog perjogi, a német jog pedig anyagi jogi intézmény- nek minősítette. A második esetben (R. G. I. 4. Jan. 1882. V I I . k- 21.) elvetette az elévülési kifogást, bár az mind a két jog szerint meg volt alapozva, azzal az indokolással, hogy az el- évülés az amerikai jog szerint perjogi intézmény lévén, az ame- rikai elévülési szabályok a német bíróságokra nem lehetnek irányadók, viszont a német jog sem alkalmazható, mert a német jog anyagi jogi elévülése a kérdéses követelésre nem vonatko- zik. A harmadik esetben (R. C. I. 18. Mai 1889. X X I V . k.

383/393.) angol elévülési kifogást mellőzött azzal az indokolás- sal, hogy az elévülés a német jog szerint nem volt megalapozva, az angol elévülési kifogás pedig perjogi intézmény lévén, a né- met bíróságokra nem lehet irányadó. Ezzel szemben az 1910.

november 21-én kelt határozatában a Reichsgericht ismét a fenti első álláspontot foglalta el. (Niemeyer folyóirata X X I . 62.) Különbözőképpen döntött a Reichsgericht abban a kérdésben is, hogy a kötelmi jogviszony vagy a szülők és gyermekek között fennálló viszony egy egységes jog vagy esetleg több jog szerint minősítendő-e. A z előbbi álláspontot foglalta el a Reicfjsgericht az 1891. évi május 13-án kelt határozatában (Niemeyer II. 587.), amelyben úgy döntött, hogy a kérdés, hogy valamely szerződés vétel vagy vállalkozási szerződésnek tekintendő-e, nem bírál-' ható el különbözőképpen aszerint, amint az egyik vagy a másik fél kötelezettségéről van szó. Ugyanígy döntött a Reichsgericht 1908. április 4-iki ítéletében (Niemeyer X V I I I . 138.). Ezzel szem- ben az utóbbi álláspontot foglalta el 1902. április 21-iki határo- zatában (Niemeyer X I I I . 422.) és 1900. május 29-iki határozatá- ban (XLVI. kötet, 121.). Az Oberlandesgericht Colmar 1893. évi május 19-én kelt határozatában (Clunet, 1895., 141.) a lex fori minősítő szabályait alkalmazta.

A francia bíróságok gyakorlata sem teljesen következetes.

(12)

10

A párisi Semmítőszék 1884. április 2-án kelt határozatában (Clunet, 1885. 77.) és a párisi Cour d'Appel 1892. május 27-én és 1901. március 5-én kelt határozataiban (Clunet, 1892. 940., Clunet, 1901. 775.) abban a kérdésben, hogy az olasz jognak az a szabálya, amely a házasfelek között az ajándékozást tiltja és amely az olasz jog szerint a perszonálstatutumhoz tartozik,

(még abban az esetben is, ha franciaországi ingatlan az ajándék tárgya), a lex fori, vagyis a francia jog minősítő szabályait al- kalmazta, amelyek a szóbanforgó tiltó szabályt a dologi statú- tumhoz tartozónak minősítették, s így a lex rei sitae alkalma- zását s ennek következtében az ajándékozás érvényességének kimondását eredményezték. Ugyanígy döntött a Semmítőszéi-:

1924. május 7-iki határozatában (Clunet, 1925. 126.). Ezzel szemben a caeni fellebbezési bíróság 1912. január 15-én (Clunet, 1914. 217.) a kérdést a perszonálstatutumhoz tartozónak minő- sítette, tehát az olasz jog minősítő szabályát alkalmazta és az ajándékozást érvénytelennek mondotta ki. Ugyanígy a párisi fellebbezési bíróság 1862. évi január 6-án (Sirey 1862. II. 337.) kelt határozatában a pennsylvaniai jogban ismert örök jogi vá- lasztói jogot, amelynek értelmében az örökös választhat a va- gyon felének átvétele vagy a végrendeleti öröklés közt, a francia jog minősítő szabályainak megfelelően, házassági vagyonjogi igénynek minősítette; a párisi Semmítőszék viszont 1869. június 18-án (Sirey, 1869. I. 417.) kelt határozatában a new-yorki jog- ban ismert teljesen hasonló természetű választói jogot az ame- rikai jog minősítő szabályainak megfelelően öröklési jogi ter- mészetűnek.

A z angol High Court-Chancery Division 1905. március 16-án kelt ítéletében (Clunet, 1906., 845.) a leasehold intézményt az angol jog, a lex fori szerint personal estatenak minősítette, majd egy későbbi ítéletében a lex rei sitae szerint ingatlan ter- mészetű intézménynek (Clunet, 1909. 1156.).

A francia bíróságok a holográf alakban való végrendelke- zésre irányuló képességet általában alaki kérdésnek minősítik s mégis a^Tribunal de la Seine 1903. augusztus 13-iki határozatá- ban (Clunet, 1904., 166.) és 1927. február 19-iki határozatában

(Clunet, 1928., 907.) ugyanezt a kérdést a végrendelkezés! ké- pesség, tehát a perszonálstatutum keretébe tartozónak minősí- tette.

A magyar bírói gyakorlatból is nehéz alapelveket kihámozni abban a tekintetben, hogy mely jog szerint minősítendő a per tár- gyát tevő jogviszony. Bíróságaink lehetőleg áthidalják a nemzet- közi magánjogi kérdéseket s amennyire csak lehetséges, magyar

jogot alkalmaznak. Ebből következik, hogy a jogviszonyokat leg- alább is, midőn az alkalmazandó jog meghatározása forog kérdés- ben, lehetőleg a magyar jog szerint minősítik, még akkor is, ha kül- földi jog nyer a konkrét esetben alkalmazást. Egyes kúriai határc--

(13)

zatok ugyan azt a látszatot keltik, mintha a Kúria nem a magyar jog szerint minősítette volna a per tárgyául szolgáló jogvi- szonyt. Itt van például a kir. Kúriának nemzetközi magánjogi szempontból más vonatkozásban is igen figyelemreméltó P. V.

6404/1927. számú ítélete, amely két amerikai lakos között Ma- gyarországon fekvő ingatlan tulajdonjogának bekebelezésére al- kalmas okirat kiállítása iránt folytatott perben keletkezett és- amelyben a per tárgyát tevő adásvételi szerződés alaki kel- lékei elbírálásának kérdésében, azon az alapon, hogy az ingat- lan elidegenítése tárgyában kötött szerződés a vevő javára nem pusztán kötelmi igényt biztosít, hanem a vevő annak alapján a tulajdonjogban rejlő dologi jogát is jogosan érvényesítheti, és- hogy a dologi jogi ügyleteknél az alaki érvényesség kérdése is a lex rei sitae szerint bírálandó el, a lex rei sitaet, tehát a ma- gyar jogot alkalmazta. Minthogy a római-germán jogrendszerhez tartozó magyar magánjog szerint a vételi szerződésből nem.

származik közvetlenül dologi jog, az nem dologi szerződés, a Kúria ehhez a konklúzióhoz helyesen csak úgy juthatott volna, ha a vételi szerződés jogi fogalmát az amerikai jog szerint hatá- rozta volna meg, az amerikai jog szerint minősítette volna.20) 21) Mindamellett azt hiszem, hogy a Kúria ebben az esetben sem gondolt a minősítő szabályok összeütközésére, hanem az egyes újabb határozataiban található annak a felfogásának adott csu- pán kifejezést, amely a vételi szerződéseket a magyar magánjog területén is mindinkább dologi hatállyal ruházza fel. Erre a határozatra nem tekintve, a részemről felkutatott határozatok legnagyobb része a magyar jog szerint minősíti a jogviszonyo- kat. így a Kúria 7674/1905. (Mdt. I. 20.), 704/1894. (Dt. 3. I.

20.), 4620/1924. (Mdt. X V I I I . 49.), 7328/1925. (Mdt. XIX. 92.), 5767/1927. (Jh. I. 1726.), 1032/1927. (Jh. I. 1962.) számú hatá- rozatai például, amelyek a kötelmi szerződésekre irányadó jogot, a lex loci solutionis kapcsoló elve alapján jelölik ki, a teljesítési hely fogalmát a magyar jog szerint határozzák meg.

A Kúria 934/1903.' számú határozatában kifejezetten is kimondta, hogy a Magyarországon bejegyzett kereskedelmi társaság minő- sítése és felszámolása tekintetében nem lehet a magyar keres- kedelmi törvény rendelkezéseitől eltérni. Itt említendő meg még"

a kir. Kúria hiressé vált 1616/1926. számú határozata is (Mdt.

XX. 26.), amelyben éppen azon az alapon tagadta meg a szov- jetházasság elismerését, hogy az ilyen házasság — figyelemmel a szovjetoroszországi törvények által előírt joghatásaira — a.

magyar jog szerint házasságnak nem minősíthető. (Folytatjuk.)

20) Jogtudományi Közlöny. LXV. 8. és 9. szám.

21) Walker: Int. Privatrecht, 4. kiadás. 1926. 315. 1., Bar: id. m.

I. 617. és a 2. jegyzetben idézett írók; Savigny: System V I I I . 183. és;

köv. 1., Wharton: 308. és köv. §.

(14)

12

A z előadóművész védelme a m e c h a n i k a i előadásoknál.

Irta: Dr. Konrád Ernő ügyvéd.

1931. december 31-én lesz tíz esztendeje annak, hogy az Országos Törvénytárban kihirdettetett a szerzői jogról szóló 1921. évi LIV. t.-c. A z eltelt tíz esztendő azonban a technikai fejlődésnek száguldó iramban bekövetkezett olyan mélyreható eredményeit tárta fel, hogy új szerzői jogi törvényünk, amely 37 évvel fiatalabb az első idevágó törvényalkotásunknál, ma már nem elég friss. A technika haladása nyomán a jogvédelemre szá- mottartó művészi teljesítményeknek gazdaságilag igen jelenté- keny olyan ú j kiaknázási lehetőségei állottak és állanak elő, amelyekre a törvényhozó nem gondolhatott, amelyek azonban ma szabályozást követelnek. Problémák, házagok állottak elő, amelyek megoldásán a törvényhozási rendezésig is a bírói gya-

korlatnak kell átsegítenie.

A mechanikai előadásról az 1921. évi LIV. t.-c.-ben két he- lyen történik említés. A 6. §. 9. pontja szerint: ,,a szerző bele- egyezése nélkül a műnek átvitele mechanikai előadás céljára szolgáló készülékekre, állandó vagy cserélhető alkatrészeire a szerzői jog bitorlásának tekintendő". Az 52. §. pedig — miután -a 49. §. megállapítja, hogy a nyilvános előadásra a szerzőnek van kizárólagos joga — úgy rendelkezik, hogy: ,,A nyilvános -előadás joga kiterjed a 6. §. 9. pontjában említett mechanikai -előadásra is."

Lényegében teljesen azonos jogszabályt tartalmaz az 1922.

évi X I I I . t.-c.-be becikkelyezett, módosított berni egyezmény az irodalmi és művészeti művek védelmére. Ezen egyezmény 13.

cikke a következőképen rendelkezik: „Zeneművek szerzőinek ki- zárólagos joguk van arra, hogy megengedjék: 1. ezeknek a mű- veknek átvitelét oly készülékekre, amelyek ily művek mecha- nikai előadására szolgálnak, 2. az említett művek nyilvános elő- adását ilyen készülékekkel."

A z idézett törvény, illetve nemzetközi egyezmény megalko- tásának idején széleskörű ipari kihasználás tárgya volt zenemű- veknek hanglemezek útján történő terjesztése, ismeretlen és amint a német Reichsgericht magát kifejezte, nem is sejtett ki-

aknázási lehetőség volt még a rádió és a hangosfilm. (,,. . . eine ausserhalb alles Berechnens und Vermutens liegende Bahn . . ."1 A z ebből a tényből folyó jogkövetkezményeket a bírói gya- korlat úgy a külföldön mint nálunk, le is vonta, amikor az a

"kérdés került döntés alá, hogy a rádió útján történő előadás joga, vagy a hangosfilm útján történő előadás joga a szerzőt vagy a kiadót illeti-e meg akkor, ha a szerző művének minden méven nevezendő szerzői jogát a kiadóra, a rádió és a hangos-

(15)

film kora előtt átruházta. A gyakorlat ezt a kérdést a szerző javára döntötte el azon elgondolás alapján, hogy technikailag is és gazdaságilag is el nem képzelt és el nem képzelhető jelen- ' tőségű ú j területekre (. . . ,,ein ganz neues Wírkungsfeld des

geistigen Verkehrs" . . .) az ú. n. régi szerződések jogátruházó nyilatkozatai nem vonatkoztak, mert a felek ily irányú szerző- déskötési szándékát vélelmezni nem lehet.

Ebből az elvből kiindulva, az előadóművész teljesítményé- nek is meg kell adni azt a védelmet, amely neki a személyiségi jog és a munka oltalmát valló magánjogunk rendszere mellett kijár még akkor is, ha a védelemnek ez a lehetősége nem a szer- zői jogról szóló törvényünk tételes rendelkezéseiben gyökeredz- nék. Abból a körülményből, hogy szerzői jogi törvényünk ter- mészetszerűleg a szerző és nem az előadóművész védelmét sza- bályozza, még nem következik, hogy egy olyan cselekmény, amely egyrészt kívül esik ezen szabályozás körén, másrészt pe- dig a törvényhozó gondolkodásának körén is annak idején még kívül esett, magánjogi rendszerünk alapvető tanai szerint feltét- lenül megengedett cselekmény volna.

A z előadóművész teljesítményének védelmét a teljesít- ményért nyújtandó ellenérték kérdését a gyakorlati élet mind- eddig minden különösebb jogi szabályozás nélkül meg tudta oldani, mert aki az előadóművészt akár a színpadon, akár a hangversenyteremben, vagy bárhol másutt felléptette, aki a mű- vész munkáját film, vagy hanglemezfelvétel céljára igénybevette, ezért a művészt megfizette, akit a továbbiakban nem érdekeli, hogy az előadott m ű szerzője, vagy az előadás vállalkozója szá- mára az ő előadóművészete milyen eredményt jelenthet. A te- kintetbejövő ezirányú lehetőségekkel a felek tisztában voltak és ehhez képest nyert megállapítást az előadóművész teljesítményé- nek ellenértéke. A z előadóművész tudta, hogy fellépése a m ű szerzőjének, vagy annak, aki az előadási joggal rendelkezett, milyen kiaknázást lehetőséget jelent.

M a ez nem így van. Nem beszélünk arról, hogy a televíziós- kísérletek előrehaladása folytán nincs messze az az idő, amikor egy valóságos vagy mechanikai úton történő előadás (hangos- film) a felvevő készülékek milliói útján megszámlálhatatlan he- lyen egy időben fog lejátszódni, hanem csak arra mutatunk reá, ami már ma is gyakorlati valóság és ipari kihasználás tárgyát képezi. Azt, amit az előadásból nem látó, hanem hallóérzékünk fog fel, a rádió már ma is millió és millió hallgatónak továb- bítja; továbbítja az előadóművésznek hanglemezre vagy hangos- filmre felvett beszédjét, énekét, hegedű stb. játékát.

A hanglemezre történt felvételért vagy a hangosfilmen tör- ténő fellépésért az előadóművész megkapja teljesítményének el- lenértékét a gyárostól, a vállalkozótól. A mű szerzőjének enge- délye nélkül azonban a gyáros, a vállalkozó a felvételt nem esz-

(16)

14

közölheti, mert a szerző jogát védi a törvény, a szerző tehát a .mechanikai előadás céljára történő átvitelért az őt illető díjat

ugyancsak megkapja. A gyáros most már a hanglemezt for- galomba hozhatja, a hangosfilmet rendeltetésének megfelelően

a mozgóképszínházban előadhatja. Ámde a gyáros a technika fialadása folytán, a különböző technikai lehetőségek összekap- csolása útján újabb kiaknázási módozatokat keres és a hangle- mezt vagy a hangosfilmet rádió útján előadatja.

Maradjunk egyelőre a gyakorlatibb kérdésnél, a hanglemez- nél. Hanglemez felvételeket nálunk is naponta közvetít a rádió.

-Ehhez az előadáshoz éppen úgy, mint a hanglemezeknek egyéb- kénti nyilvános előadásához ismét szükséges a szerző beleegye- zése, mert a szerző a hanglemezgyárosnak csak a mechanikai

eszközre történő átvitelre, de nem az ilyen eszközökkel történő .nyilvános előadásra is adott engedélyt. A rádió minden ilyen -esetben meg is fizeti a hanglemezek útján előadott művek nyil-

vános előadásáért járó jogdíjat a szerzőnek, az előadóművészt azonban senki sem kérdezi, az ő hangja, az ő játéka uratlan jó- -szág lett, amelyet a rádió útján milliók szórakoztatására lehet

felhasználni, anélkül, hogy az előadóművész ezért ellenértéket kapna. Pedig az előadóművész a hanglemezgyárnak a dolog ter- mészete szerint csak a felvételre és a lemeznek, mint többszö- rözési eszköznek forgalomba hozatalára, de nem egyszersmind n lemez segítségével eszközölhető nyilvános előadásokra adott -engedélyt, éppen úgy mint a szerző. Addig, ameddig hangleme- zek nyilvános előadása csak egyes nyilvános helyeken, de nem

a rádió útján történt, a kérdés gazdasági jelentősége mellett in- kább el lehetett menni. A rádió nagy jelentősége mellett azon- ban fokozottabban látjuk azt a méltánytalanságot, amely az előadóművészt a mechanikai úton történő nyilvános előadás so rán éri, mert amíg a szerző ezen újabb kiaknázási lehetőségéit újabb ellenértéket kap, addig az előadóművész teljesítményét

•ellenérték nélkül kisajátítják, helyesebben elsajátítják egy olyan, Általa szem előtt nem tartott célra, amelyből mások húznak

hasznot.

Minden olyan esetben, ahol az előadóművész teljesítménye mechanikai eszközön megrögzítve nincsen, a művész teljesítmé-

nyéhez bárki, tehát a rádió is csak a művész akaratával, tehát a vele megállapítandó ellenértékért juthat. Tudjuk, hogy ami-

kor például a rádió egy operaházi előadást közvetít, az opera szerzőjének fizetendő jogdíjon felül ezt a jogdíjat rendszerint lényegesen meghaladó összeget fizet a rádió az operaháznak az

•előadás átengedéséért, egyszóval az előadóművészeknek általa közvetített játékáért. Semmi kétség nem lehet abban az irány- ban, hogy ha a rádió egy ilyen operaházi előadást a szerző en- gedélyével, de az operaház engedélye nélkül közvetítene, úgy, habár nem idegen ingó elsajátításáról, de mégis olyan elsajátí-

(17)

tásról volna szó, amelyet közönséges értelemben éppen úgy lo- pásnak kellene minősíteni, miként lopás a villamosáram jogta-

lan felhasználása is,

Nézetem szerint ezen a példán keresztül jutunk el annak felismeréséhez, hogy a hanglemezek útján az érdekelt előadó- művész engedélye nélkül történt rádióelőadásnak és általában nyilvános előadásnak menlevelet adni csak azért, mert az ilyen előadás gyakorlatilag a művész akarata ellenére is megvalósít- ható, nem lehet.

A kérdés most már az, hogy de lege lata az előadóművész valóban tartozik-e eltűrni, hogy a mechanikai eszközökre tör- tént felvételt, amelyért ellenértéket kapott, mert a felvételnél személyes közreműködésére szükség volt, olyan nyilvános elő- adások céljára használják fel, amelyért ő ellenértéket nem kap, mert ez az előadás az ő akarata nélkül is megvalósítható.

Az ellenvélemény a fentebb hivatkozott törvényhelyekre fog utalni, amely szerint a mechanikai eszközökre történő átvitel és az ily eszközök útján történő nyilvános előadás a szerző kizá- rólagos joga. Szerintünk ez a felfogás téves, mert az idézett té- teles törvényből csak az következik, hogy a szerző engedélyének hiánya a szerzői jog bitorlását állapítaná meg a felvevő gyárral, vagy az előadó vállalkozóval szemben. Ebből a szerzői jogi vé- delmet célzó tételes intézkedésből azonban nem következik, hogy az előadóművész személyiségi jogának sérelmével, az ő szellemének, vagy fizikumának bármely megnyilvánulását üzlet- szerű kihasználás céljára az ő engedélye nélkül igénybe venni lehetne.

A magyar polgári törvénykönyvnek évszázados jogfejlődé- sünkből leszürődött és a bíróságok által jogszabályként sürün alkalmazott tervezete a következőképen rendelkezik: „Minden- kinek joga van arra, hogy a törvénynek és mások jogainak kor- látai között személyiségét szabadon érvényesíthesse és hogy őt ebben senki sem háboríthassa (személyiség joga) . . . (107. § . ) . . . akit a személyiség jogában jogellenesen megsértenek, a sértés megszüntetését követelheti és ha ismétléstől lehet tartani, kere- settel kérheti, hogy a bíróság a sértőt a sértéstől tiltsa el."

(108. §.)

Fényképészeti mű többszörözésére, forgalombahelyezésére, közzétételére stb. az eredeti felvétel szerzőjének van kizáróla- gos joga, mondja szerzői jogi törvényünk, de valamely személy- ről készült fényképet az illető személy hozzájárulása nélkül közzétenni, sokszorosítani, forgalombahelyezni stb. a személyi- ségi jog megsértése, amivel szemben annak, akit a kép ábrázol, abbanhagyásra és kártérítésre irányuló igénye van. Ami áll a fényképre, áll a személy másirányú szellemi vagy fizikai meg- nyilvánulására is, miért is úgy véljük, hogy a bíróság addig is, ameddig a bevezetőleg érintett körülmények következtében a

(18)

16

szellemi javak mechanikai úton történő kihasználásával kap- csolatban a legutóbbi időkben felmerült nem egy probléma tör- vényhozási rendezést nyerhet, az előadóművész személyiségi jo- gán oltalmat nyújthat az olyan cselekményekkel, vagy mulasz- tásokkal szemben, amelyek az előadóművész teljesítményét mechanikai eszközök felhasználásával az előadóművész hozzá- járulása nélkül, vagy intenciója ellenére kívánják hasznosítani.

Álláspontunk mellett, amely szerint az előadóművész vé- delme nem lehet szűkebb vagy korlátoltabb, mint a szerzőé, nem csak jogi érvek szólnak, hanem abból a tényből folyó erkölcsi igazság is, amely szerint épen az előadásra alkalmas műveknél a szerző számára a sikert és eredményt az előadóművész telje- sítménye legalább olyan mértékben, de nem egyszer még na- gyobb mértékben is alkalmas biztosítani, mint maga a szerzői alkotás.

JOGALKOTÁS,

A hitelsértésről szóló tőr vény javaslat.

Irta: ifj. Dr. Nagy Dezső.

Aki a törvénykönyvekből tud olvasni, az megismerheti belőlük egy korszak politikai, kulturális és gazdasági tör- ténetét. A hitelsértésről szóló törvényjavaslat is hű kifeje- zője a gazdasági válság szörnyű méreteinek s a vele járó visszaéléseknek. A gyakorlat emberei, az érdekképviseletek és a szakirodalom már évek óta sürgetik a hitel ellen el- követett visszaélések megtorlását,

1

) a kormányzat tehát a közóhajnak tett eleget, mikor javaslatát benyújtotta.

A törvényjavaslatnak 1. §-a nemcsak elhelyezését, ha- nem tartalmát tekintve is legfontosabb intézkedése leend a törvénynek, mert a legtöbb vádemelésnek nyilván ezen § tényállása lesz az alapja. Az indokolás szerint a javaslat igyekezett az elkövetési cselekményt „lehető legegyszerűb- ben és legáltalánosabban" meghatározni, azért szól az 1. §.

következőképpen:

„Bűntettet követ el és öt évig terjedhető börtön- nel büntetendő az adós, ha kielégítési alapul szolgáló vagyonát, a valóságban vagy színlegesen jogtalanul csökkenti, vagy a hitelezők részére hozzáférhetetlenné teszi és ezzel egy vagy több hitelezőjének kielégítését szándékosan meghiusítja avagy csorbítja."

*) Ifj. dr. N. D. Hitelügyletek és a büntetőjog P. j. 1921. év- folyam 137. old. Dr. Weiszberger Imre: Hiteli visszaélések és azok leküzdésének eszközei. P. j. 1931. évf. 296. old.)

(19)

E §. szövegezéséből nyilvánvaló, hogy a törvényelőké- szítés munkáját nem hatotta át az egész kérdésnek jogi, főleg gazdaságpolitikai jelentősége, mérhetetlen nehézsége és kényessége. Az indokolás — hivatkozással az újabb tu- dományos irodalomra — mentegeti taxativ, illetve exemplí- ficativ felsorolás elejtését, aminek alkalmazását senki sem kívánta, ellenben adós marad annak megvilágításával, hogy e bűncselekmény megkonstruálásánál a magánjognak két alapelve ütközött össze és főkép nem adja magyarázatát annak, hogy a törvényelőkészítést állásfoglalásánál minő szempontok vezették: mily határig engedi érvényesülni az egyik jogelvet a másik rovására. A magánjognak u. i. egyik legősibb tétele a tulajdonjog szabadságának elve: a tulaj- donos a dolgát elidegenítheti s megterhelheti; ezzel szem- ben az adósságokért való felelősség csak másodlagos és származékos tétel. A felelősség elve (Haftung) később vált el az adósság (Schuld) fogalmától s különösen a vagyon- nal való felelősség szabálya a személlyel való felelősség külömböző alakzatai (Schylock-i szerződés, tusz és adós- szolgaság intézménye stb.) mellett csak lassan fejlődik, míg végre elérkezik a tiszta vagyoni felelősség jogintézményé- hez. A tiszta vagyoni felelősség egyébként a modern no- menclatura szerint a személyi felelősséggel azonos.

2

) A fe- lelősségi elv másodlagos és származékos jellege megálla- pítható onnan is, hogy olyan tételes jogszabályunk, amely általánosságban jelentené ki az adósnak az egész vagyoná- val való felelősségét — nincsen. Egyes speciális jogszabá- lyaink sem használnak világos és pregnáns kifejezésmódot, mert pl. a K. t. 64. §-a, amely par exellence felelősségi jog- szabály, a közkereseti társaság tagjainak „korlátlan köte- lezettségéről" beszél és csak magyarázat útján állapítható- meg, hogy ez a törvényszó személyi vagyis teljes vagyoni felelősséget jelent. A hiányt észlelték jövendő magánjo- gunk előkészítői is, ezért tartották szükségesnek a magán- jogi törvénykönyvbe való felvételét azon jogszabálynak, hogy ,,az adós a szolgáltatásért egész vagyonával" felel. (946. §.) Minden jogász előtt kétségtelen, hogy a tulajdonjog szabadságának az elve erősebb mint az adósságokért való felelősség, nemcsak azért, mert minden modern, kötetlen gazdálkodásnak az előbbi az alapvető tétele, hanem főleg azon meggondolás folytán: aki hitelt nyújt, nem számíthat abszolúte biztonsággal arra, hogy a hitelezett dolgot vi- szontlátja. Minden hitelezőnek számolni kell a veszteség rizikójával, hisz ezért részesíti őt a gazdasági élet megfe- lelő prémiumokban (nyereség, kamatok stb.).

L>) Giercke: Deutsches Privatrecht 174. §. Schuld und Haftung- 9

A M. KIK. L y r . 11 i STATISZ l'ÍKAl aiVATAL [

l A Ö N V V T Á K A I

(20)

18

A javaslat 1. §-a mégis felvette a jogtalanság tényál- ladéki elemét, mintha az adós vagyona a hitelezőjének do- logi biztosítékul, vagy várományul szolgálna. Ez azonban egy teljesen elhibázott és téves szemlélet. A tulajdonos mindig jogosan csökkenti (idegeníti, vagy terheli) kielégí- tési alapul szolgáló vagyonát, s ezen cselekménye csak ak- kor lesz jogellenes, ha azt azzal a célzattal végzi, hogy hi- telezőjének kielégítését meghiúsítsa, vagy csorbítsa. A ja- vaslat azonban sajnálatos módon elejti a célzatot s ezért e törvényhely sok alaptalan vádemelésnek lesz indoka s ami nagyobb hiba, félő, hogy számos merész perspektivájú gaz- dasági inítiativát fog csirájában elfojtani.

Ha már a célzat elhagyatott, feltétlenül szükségesnek tartanok egy megfelelő időhatár (pl. a követelés lejárta előtt 3 év) felvételét, mely a megelőző cselekmények bün- tetlenségét biztosítaná. Különben a gazdasági alanyok cse- lekvési készségét a büntetéstől való — legtöbb esetben alap- talan — félelem fogja megbénítani. Hisz az 1. §. olyan ál talánosságban van megszövegezve, hogy annak alapján — az indokolás szerint — büntetés alá eshetik az is, aaki a hi- telező kielégítési jogának megnyíltát évekkel megelőzően pl. egy óvási cselekményt szándékosan elmulasztott, ke- zességet vállalt, avagy adósának kezesét a kötelemből ki- engedte.

3

)

A 4. §. a hitelezők kielégítésének gondatlanságból tör- tént meghiúsítását vagy csorbítását rendeli büntetni az eset- ben, ha az adós pazarlása v. nagymértékben hanyag, v.

könnyelmű üzletvitele következtében vált fizetésképtelenné, illetve, ha a fizetésképtelenségét kellő időben be nem je- lentette. A második bekezdés exemplificative sorolja fel, hogy a kereskedőnek minő cselekményei, illetve mulasztá-

sai merítik ki e vétség tényálladékát. Arra azonban nem ad példát, hogy a nem kereskedő pl. mezőgazda, mikor lesz büntethető e §. alapján, noha az első bekezdés a ha- nyag és könnyelmű gazdálkodást is büntetni rendeli. A hiányt annál inkább pótlandónak tartjuk, mert a törvény-

hozást könnyen az elfogultság vádja érheti, hiszen a keres- kedőre felhozott exemplificatio (aránytalan hiteligénybevé- tel, tőzsdei játék, a könyvvezetés hiánya stb.) teljes mér- tékben állanak pl. a nagyobb gazdaságokra is.

Bizonytalan meghatározás a fizetésképtelenségnek

„kellő időben" való be nem jelentése. A fizetésképtelen- ség nyilvánosságrahozatalát a legtöbb esetben nem a kielé- gítési alap csökkentése, hanem a.vállalkozás megmentése érdekében halogatják. A gazdaság alanyainak legnagyobb

3) Indokolás 12. old.

(21)

problémája, valósággal a lét vagy nemlét kérdése ez. Az adóst ilyenkor a legkülömbözőbb szanálási tervekkel áraszt- ják el, s rendszerint huzamosabb idő elteltével derül ki, .hogy a mentésnek nincs reális alapja. Ekkor azonban az .adós aktiváinak egy része már hibáján kívül felemész-

tődött.

A javaslat egyébként nincs összhangban a cs. k. kény- szeregyezség jogszabályaival, mert ez utóbbi a kereskedő- nél nem a fizetésképtelenségének, hanem a fizetések meg- szüntetésének bejelentését kívánja.

Üj intézményként vezeti be jogunkba a 2. és 5. §. a társadalmi felelősségérzet hiányának büntetését. Jelesül:

ha az 1. és 4. §-ban meghatározott cselekmények következ- ménye az egyének nagyobb körének súlyos megkárosítása volt és ezt az eredményt a tettes előre láthatta, a büntetési tételek súlyuk és tartamuk szerint jelentékenyen emelked- nek. Szerintünk túlzott törvényhozási intézkedés lenne a szigorú büntetés és a közvélemény felháborodására való hi- vatkozást nem tartjuk meggyőzőnek. De nem helytálló az az érv sem, hogy „a felizgatott közhangulatot, a gazdasági élet káros nyugtalanságát csak szigorú megtorlás csillapít- hatja le."

4

) Ä közvélemény u. i. nem szokott spontán felhá- borodni, hanem az izgatott közhangulatot legtöbbnyire mes- terségesen és tendenciózusan idézik elő, viszont az sokkal rövidebb idő alatt csillapodott le és tér az eset felett napi- rendre, mintsem az ilyen alapos szakértői vizsgálatot igénylő, hosszúra nyúló bűnügyekben a megtorló ítélet meg- hozatik. Elegendő volna tehát ilyen eseteknek súlyosító kö- rülményként való mérlegelését a bírói gyakorlatra bízni, valamint ,,az egyének nagyobb köre" helyett jogászilag sza- batosabb meghatározással élni.

A 7. §. a fokozatos felelősséget deklarálja azon eset- ben, ha a jogi személy üzletének vezetésével megbízott személy felelősségre nem vonható. Ilyenkor a felügyeletre vagy ellenőrzésre kötelezett személyek lesznek büntethetők, ha szándékos vagy gondatlan kötelességszegést követtek el.

A részvénytársasági reform előfutárja lesz e törvényhely, mely az igazgatóság és fel ügyelőbizottság vétkes magatar tását komoly büntető szankció alá helyezi.

Hézagpótló a 8. §., amely a strohmann rendszer fele- lőtlenségének vet egyszersmindenkorra véget, a 9., 10., 11.

§-ok pedig fennálló jogszabályaink hibái ellen felhozott ala - pos kifogásokat honorálva, igyekeznek azokat a modern fizetésképtelenségi jog követelményeivel összhangba hozni.

Helyeseljük a javaslat célkitűzését, mely a szétszórt

4) Indokolás 15. old.

2"

(22)

20

büntetőjogi jogszabályokat egységes rendszerbe foglalja, s reméljük, hogy — a megfelelő módosítások után — rövi-

desen mint élő törvényt üdvözölhetjük.

A m, kir. Kúria jogegységi tanácsának 45. és 46. számú, polgári döntvényei. I. Ha a csődmegtámadási pernek, vagy a csődtömeg által vagy a csődtömeg ellen indított más per- nek a költségét a csődtömegnek kell viselnie, az ítélet (vég- zés) nem szólhat akként, hogy rendelkezése alapján a csőd- tömeg ellen kielégítési végrehajtásnak legyen helye, hanem annak megállapítására kell szorítkoznia, hogy a költség a csődtömeget terheli és az 1881; XVII. törvénycikk 50.

§-ának korlátai között egyenlítendő ki. (45. sz. J. D.) II. A csődtömeggondnok azokban a perekben, melyek- ben a tömeghez tartozó vagyon tekintetében az 1881: XVII.

t.-c. 100. §-a értelmében képviselői jogkörében eljár, vagy eljárt, a Ppé. 18. §-a alapján a per bíróságánál felmerült költségeinek és díjainak a csődtömeggel szemben való meg- állapítását nem' kérheti, hanem az ilyen költségek és díjak megállapítása is a csődbíróság' (Cst. 103. §.) hatáskörébe tartozik. (46. sz. J. D.)

I. A csőd célja és lényege az, hogy egy elégtelen, vagyontömegből az e tömegre reáutalt hitelezők közös és aránylagos kielégítést nyerjenek. Ez a cél s ez a határ adja meg a 45. sz. jogegységi döntés közelebbi értelmét. Nem érhetné el célját a csőd, ha a tömeg ellen hozott ítélet a költség erejéig végrehajtható volna akkor, amikor e tömeg- tartozásnak a többi ugyanilyen tartozásra való tekintetnél- küli kielégítése ezt az aránylagos kielégítést veszélyeztetné.

Ezt az elvileges álláspontot dogmatikusan támasztja alá a 45. sz. J. D. s Cst. 150., 152. és 170. §§-aira való hivatko- zással. E szakaszok ugyanis alkalmasak volnának nomen- klatúrájukkal annak a felfogásnak felébresztésére, hogy a Cst. 48. §. 1. p.-ja szerint tömegtartozást képező, a tömeg- gondnok érvényes cselekményeiből eredő követelések és a Cst. 150. §-ában említett költségek között különbség van;

nemkülönben kételyekre adhatna okot a Cst. 152. §-nak az

a szabálya, amely szerint a tömeg hitelezői igényeiket úgy,

mint csődön kívül érvényesíthetik s végül a 170. §. szabálya,

amely szerint a tömeg hitelezői, mihelyt igényeik lejárnak,

azonnal kielégítendők; ellenkező esetben a hitelezők köve-

teléseiket a törvénykezési rendtartás szerint keresettel ér-

vényesíthetik. A döntvény e szakaszokból kiolvasható értel-

mezési szabályt a fent idézett s Cst. 50. §-ából kiolvasható

generális szabálynak, amely egyetemes érdekből arányla-

(23)

•gos kielégítést rendel, alárendeli. Aminthogy az 50. §. ren- delkezésével szemben — nézetünk szerint is — a 150., 152.

és 170. §§. szabályai csak közbeeső szabályoknak tekinten- dők. Utóbbiak csupán azt határozzák meg, hogy miként jut el a tömeghitelezői igényt érvényesítő hitelező odáig, hogy az 50. §. szerinti kielégítést megkapja. A felhozott gyakor- lati érvek közül ki kell még emelnünk azt, amely szerint a korlátlan végrehajtási jog megengedése esetén nem volna értelme a 170. §. szerinti panaszeljárásnak, amely épen

— elégtelen tömeg esetén — az aránylagos kielégítés bírói megállapítását célozza; s ki kell emelnünk végül a döntvény azon megállapítását, hogy a tömegtartozások köre az utóbbi évtized során erősen bővült (1. rl. 1910/920. M. E. sz. rend.

22. §-át, 1410/1926. M. E. sz. rend. 54., 89. §§-ait), aminek folytán az esetek igen nagy számában fennáll annak lehető- sége, hogy a csődvagyon a csődtartozásokat és költségeket sem fedezi s alkalmazásra kerül az 50. §. szerinti arányla- gos kielégítés elve.

II. A 46. sz. J. D. alapgondolata az, hogy puszta vélet- len, hogy a tömeggondnok a Cst. 95. §-ának intézkedése folytán mindig gyakorló ügyvéd (a javaslat szerint nem kel- lett annak lennie; a német törv. 78. §. nem is írja elő, eszerint asszony is lehet; csupán a porosz igazságügy- miniszter 1917. nov. 17-iki rendelete tartja célszerűnek ügyvéd kirendelését). Ez az azonosság azonban pusztán cél- szerűségi s nem engedi, hogy összetévesztessék a két pozí- ció. Amint az ügyvédgyám nem élhet a Ppé. 18. §-ában az ügyvéd részére biztosított joggal gyámi minőségben vitt perében, úgy a tömeggondnokot sem illeti meg a Ppé. 18.

§

:

ban biztosított "'jog. A döntvény álláspontjának ez a tör- vényi megalapozása gyönge volna, ha igen erős, a csőd fent jelzett jellegéből folyó gyakorlati szempontok nem támasz- tanák alá álláspontját. A perköltség a csődtömeggondnok- nak a tömeg érdekében végzett fáradozásnak díja (103. §.

1. bek.). E díjak szabad egyezkedés tárgyát képezik a tömeggondnok és a választmány között. Joggal emeli ki a döntvény indokolása, hogy úgy e törvényi rendelkezés, mint a csődbíróság felügyeleti jogának érvényesülése meghiú- sulna a tömeggondnoki díjak egy része tekintetében, ha a Ppé. 18. §-a alkalmazható volna. Aminthogy a konkrét per a csőd lebonyolításának csak egy-egy mozzanata, „melynek a csődügy egésze szempontjából való jelentőségét helyesen csak a csődeljárásban a választmány, illetve a csődbíróság méltatja". De hogy a Ppé. 18. §-a nem szabatott a tömeg- gondnokra, azt legjobban igazolja, hogy nincs oly megbízó fél, akinek a törvényben előírt meghallgatásával a díjak

tárgyában határozat volna hozható. •

(24)

22

Mindkét döntés magán viseli a kir. Kúria mélységes- törvénytiszteletének és bölcs megfontoltságának nyomait.

Tisztelettel fognak előttük azok is meghajolni, akiknek kenyeréből a tisztes szándék ismét letör egy darabot.

Dr. Hupperí Leó.

A magyar kir. Kúria jogegységi tanácsának 47. sz. polgári dönt- vénye. „Ha a kielégítési végrehajtást a végrehajtást szenvedő- nek előbb az ingóságaira és azután újabb kérelem folytán ingat- lan vagyonára, vagy előbb valamely ingatlanára és azután újabb kérelem folytán más ingatlanára rendelték el: az újabb végre- hajtási kérelem költsége a végrehajtást szenvedőt terheli az 1881: LX. t.-c. 116. §-ának és 117. §. a), b) és c) pontjának meg- felelő esetben és ezenkívül minden olyan esetben, amikor az újabb kérelem a követelés behajtása végett szükséges és az eset körülményei indokolják, hogy a végrehajtató a végrehajtást már korábban nem kérte az újabb kérelemben megjelölt ingatlan va- gyonra is."

Ebben az eldöntött — kizárólag költségkérdésben — a jog- egységi tanács szemben azzal a felfogással, hogy nem jár költ- ség az újabb kérvényért, ha már volt előző (ingó vagy ingat- lanra vonatkozó) végrehajtási kérvény; ellentétben továbbá az- zal a másik szélső állásponttal is, amely minden körülmények közt a v. szenvedettre hárította a döntvény tárgyát képező újabb kérvény költségét: középutat foglalt el és-csekély eltéréssel azo- kat a szabályokat kívánja alkalmazni a kérdéses újabb kérvé- nyek költségeire nézve, mint aminő szabályok állanak a folyta- tólagos végrehajtás iránt beadott kérelmek költségeit illetően.

Az ingatlanra vonatkozó újabb végrehajtási kérelem költségeit tehát nem lehet sem a limine a végrehajtatóra, sem a végrehaj- tást szenvedőre hárítani, hanem utóbbit csak akkor lehet ezek- kel megterhelni, ha a végrehajtató kimutatja akár azt, hogy a törvény 116. §-ának vagy 117. §-a a), b) vagy c) pontjának esete- áll fenn, akár pedig azt, hogy az újabb kérelem a behajtás ér- dekében az említett esetekhez hasonló okból szükséges. Ez utóbbi esetre nézve gazdagon példáz a döntvény és így minden- képen alkalmas lesz zsinórmértékül szolgálni a gyakorlat szá-

mára. F. P.

Törvényjavaslat az uzsoráról. A kormány a közvéle- mény és a pártok követelésének engedve, az országgyűlés elé törvényjavaslatot terjesztett az uzsoráról, mely az 1883.

évi XXV. t.-c. rendelkezéseit van hivatva pótolni, kiegészí-

teni és hatékonyabbá tenni. A javaslat abban a részben,

ahol a régi törvény hiányait, meghatározásait akarja pó-

tolni, illetve világosabbá tenni, több helyes rendelkezést

tartalmaz. Nézetem szerint ez a törvényjavaslat többször

helyesen védi a szorult adóst és néhány intézkedésétől el-

(25)

tekintve, nem érinti az egészséges hiteléletet. A javaslat 10.

§-a helyesen fentartja az 1883. évi XXV. t.-c.-nek azt az intézkedését, hogy a bírói úton érvényesíthető kamatláb- határig uzsorát nem lehet megállapítani. A hitelnyújtást nem ennek a javaslatnak a törvénnyé válása, hanem az el- hibázott kamat és végrehajtási rendelkezések veszélyezte- tik. Az uzsora definiciójának a tisztességtelen befolyásolás- nak a bírói gyakorlatban kialakult fogalmához való simulá- sát helyesnek tartom. Az uzsora lényegileg nem más, mint tisztességtelen befolyásolással való kizsákmányolása a hi- telt igénybe vevőnek. (Hitel tágabb értelemben veendő, hol a szolgáltatás és ellenszolgáltatás nem egyszerre történik és itt is helyes, hogy a javaslat az előbbi kételyeket, mely az uzsora fogalmát csak a kölcsönre akarta szorítani, el- oszlatja.) A hitelező zaklatását az a körülmény eléggé meg- akadályozza, hogy az uzsora csak akkor forog fenn, ha a hitelező az adós helyzetét „kihasználja", ami az indokolás szerint is feltételezi, hogy a hitelnyújtáskor tudjon róla és ezt tudva tervszerűleg saját hasznára fordítsa és hogy csak a „feltűnően aránytalan mértékben" a szolgáltatást megha- ladó ellenszolgáltatás kikötése valósítja meg.

A javaslat hibája az, hogy több helyen túllő a célon és a hitelezőt alaptalan zaklatásnak teszi ki, a rosszhiszemű adóst pedig az ügy elhúzásával védelemben részesíti. A ki- zsákmányoló ügyleteknek e javaslatban való szabályozása nem indokolt, ez a szabályozás magánjogi törvénykönyvbe való, különben is a gyakorlat lényegileg egyezik a javaslat szövegével. A 3. §-nak az a rendelkezése, hogy az uzsorás hitelező még a tényleg adott értéket sem követelheti vissza, igazságtalanul sújtja a hitelezőt és jogtalanul gazdagítja az adóst. Az uzsorás vegye el büntetését bűnvádi eljárás út- ján, csukják be, vagy szabjanak ki rá pénzbüntetést, ami az államkincstárba folyik be, de magánjogban a tőke el- vesztését, mint

büntetést

bevezetni, nem egyeztethető ösz-

sze a magánjogi elvekkel.

Az adós a pénzt tényleg megkapta és akkor is vissza, kellett volna fizetnie, ha nem uzsorás lett volna a hitele- zője, Elég, ha az adós kamatmentes kölcsönt élvezett, ha.

mértéktelen ellenszolgáltatásnak a szolgáltatást meghaladó

részét és a tiltott cselekményre irányadó szabályok szerint

kárának megtérítését követelheti. Az adósnak a tőkét is

ajándékozni annyit tesz, mint a rosszhiszemű adóst arra

biztatni, hogy kísérelje meg a hitelezővel szemben az

uzsora felvetését, talán sikerül ily módon szabadulnia, de

mindenesetre a 13. §. alapján, még jogerős marasztaló íté-

let után is kísérletezhet a végrehajtási eljárás felfüggeszté-

sével és amennyiben a perújítási keresetet egy hónapon be-

Ábra

Updating...

Hivatkozások

Updating...

Kapcsolódó témák :