Történeti áttekintés

Magyarországon a szocialista nagyvállalati szervezeti rendszer a ’70-es évek végéig működött, majd a kisvállalkozások addig még nem létező formáit legalizálták, így a rendszer fokozatosan felbomlott. Helyét a különböző gazdasági munkaközösségek, polgári társaságok vették át, majd kialakultak a kisszövetkezetek is. Gábor-Galasi (1981) úgy fogalmazott, hogy a hatvanas-hetvenes években fejlődött ki és indult fejlődésnek a

„második gazdaság”.

Parragh (2010) azt állította, hogy a ’80-as évek közepétől kezdve megváltoztatták az állami tulajdonban lévő vállalatok irányításának módszerét, ennek következtében egy részük önkormányzati irányítás alatt működött tovább. Róna-Tas (1997) értelmezésében a magánszektor működésének szabályait jelentős mértékben liberalizálta az ország vezetése, mivel a gazdasági válság elmélyült. Valuch (2001) megfogalmazásában ez az időszak volt az, amikor a magán- és az állami szektor sajátos szimbiózisa jött létre.

Az igazi változást azonban a rendszerváltozás hozta meg a vállalkozások számára, a növekedésük felgyorsult, ami Lentner (1996) szerint a következő okokra vezethető vissza: egyrészt fokozatos volt a gazdasági liberalizáció az egyéni vállalkozói törvény (1990. évi V. törvény) megalkotásával, továbbá a nyolcvanas években a vállalkozás-alapítási kedv megnőtt, amelynek eredményeként több százezer vállalkozás született az 1990-es évek elején. A privatizáció is serkentette a vállalkozások számát ebben az időszakban, minden évben több tízezres létszámmal bővült a regisztrált vállalkozások száma. A problémát a megváltozott életben maradási feltételek következtében megjelenő tulajdonosi szerkezet átalakulása okozta, így sok esetben születtek kényszervállalkozások (Kabai et al, 2010).

Czakó és társa (1994) úgy vélte, hogy a kilencvenes évek elején, az 1990 és 1992 közötti időszakra tehető a vállalatalapítási hullám, ebben az időszakban jött létre a legtöbb vállalkozás.

1999-ben született meg a kis- és közepes vállalkozásokról szóló 1999. évi XCV. törvény, amely meghatározta a vállalkozások fogalmát, illetve azoknak fejlődési támogatását a

18

vállalkozások alkalmazottainak száma, árbevételének, mérlegfőösszegének nagysága, valamint tulajdonosi önállósága szerint (Parragh, 2010).

Elmondható, hogy hazánkban a rendszerváltozás előtt a nagy és a még nagyobb gazdasági szervezetek, azaz a vállalatok, szövetkezetek uralkodtak, hiányzott a kkv-szektor, amely jelenünkben komoly szerepet tölt be a gazdaságban. A kutatók ezt a gazdaságszerkezetet

„fordított piramisnak” nevezték, ahol a kisvállalkozások uralták a piramis csúcsát, míg alul a nagyvállalatok foglaltak helyet (Laki M., 1998 és Laky T., 1998).

Hazánkban a rendszerváltozást követő időszaktól kezdődően kettősség jellemzi a gazdaság szerkezetét: kisebb számban találhatók meg az exportorientált nagyvállalatok, és nagyobb mennyiségben vannak jelen a helyi gazdaságban fontos szerepet betöltő kis- és középvállalkozások (KSH, ST; 2013).

A 90-es évektől kezdődően gyors ütemben növekedett a hazai vállalkozások száma, a vállalkozói szektor elkezdte behozni 50 éves lemaradását a nyugattal szemben. Az 1988-ban hatályba lépett Társasági törvény óta alig 8 év kellett ahhoz, hogy elérje a vállalkozások száma a maximális szintet. Ez a törvény teremtette meg az állami cégek társasággá alakulásához szükséges kereteket, az Átalakulási törvény pedig kötelezővé tette ezt (1989. évi XIII. törvény).

A vállalkozások létrejöttének három oka volt: hiánytermékek és szolgáltatások, vállalkozások és versenytársak hiánya.

Az ekkor alapításra kerülő vállalkozások túlnyomó többségben kereskedelemmel foglalkoztak, hiszen áru- és tőkehiány uralkodott a piacon. A választást tovább könnyítette, hogy ehhez az ágazathoz viszonylag kevés tőke befektetése szükséges. A 80-as, 90-es években sikertörténete volt azoknak a vállalkozásoknak, amelyek valamilyen nélkülözhetetlen hiányt pótoltak, ilyen volt például a mikroelektronika területe. Ezek a vállalkozások (pl. Controll, Microsystem) gyorsan felfutottak, olyan termékeket hozhattak be a COCOM (Molnár-Iványi, 2006) embargó eltörléséig, amelyek hozzájárultak a technológiai fejlődés hátterének megteremtéséhez (Havas, 2007). Ezek a termékek legtöbb esetben Magyarországon még újnak számítottak, bár nyugaton részben elavultnak minősítették őket (Csendes, 2004). Sajnos, mivel ezek a vállalkozások nem tudtak jelentős versenyelőnyre szert tenni, várható volt, hogy elbuknak. Hiányos tudásuk a menedzsment területén is megmutatkozott, hiszen olyan irodaházakat emeltek fel

19

vállalkozásuk működtetéséhez, amit nem tudtak finanszírozni, így a csőd elkerülhetetlen volt (Csapó, 2009). Emellett amilyen gyorsan ki tudták használni a magyar piac fejletlenségét, olyan gyorsan tűntek el a piac megerősödése után.

A kilencvenes évek közepéig azonban nem csak a hazai verseny erősödött, hanem a nyugati versenytársak is megérkeztek a magyar piacra (Pakucs, 2002). Ennek következtében azok a cégek, amelyek idáig sikeresen működtek versenytársak hiányában, megtapasztalták a negatívumokat, sokan tönkrementek az új helyzetben.

A legtöbb vállalkozást ebben az időszakban minimális tőkével alapították, melynek oka elsősorban az volt, hogy olyan tevékenységekbe kezdhettek, amelyek eddig nem voltak és vagy nem kellett hozzá tőke, vagy csak minimális tőkebefektetést igényeltek. Másik oka az volt, hogy az ezt megelőző fél évszázadban a lakosság kis mennyiségű befektethető tőkét tudott felhalmozni (Nyers-Szabó, 2003). Ebből kifolyólag olyan tevékenységekre kellett koncentrálni, amelyek kevésbé voltak tőkeigényesek.

A tőkeigényes vállalatok elsősorban a nyugatról érkező nagyvállalatok leányvállalatai voltak, vagy a privatizált magyar vállalatok lettek. Ezeknek a vállalkozásoknak nagy részét még a rendszerváltás előtt alapították, majd a kilencvenes évek elején a nagyszámú konkurencia megjelenése miatt eladták.

A kilencvenes évek közepére a fent említett hiányok megszűntek, a vállalkozásoknak új kihívásokkal kellett szembenézniük, amelyet sokan nem tudtak kezelni, így eltűntek a piacról. A helyükre új vállalkozói réteg került, amely sikeres és szívós volt, nem féltek az újrakezdéstől. Sokan új vállalkozásba kezdtek, mások inkább menedzserként folytatták karrierjüket.

A kilencvenes évek második felére az extenzív fejlődést felváltotta egy intenzív szakasz, melynek következtében a vállalkozások alapítása megtorpant. Az extenzív szakaszra jellemző volt a joghézagok kihasználása, az adókönnyítés, a járulék-kereső megtakarítás és a minimális tőkebefektetés, míg az intenzív szakaszra az új piaci igények kihasználása volt a legjellemzőbb. A vállalkozói réteg tehát megtisztult a kényszerből alapított, motiválatlan vállalkozásoktól (Csapó, 2009).

20

A vállalkozások számának növekedése a 2000-es években lelassult, a vállalkozások aktivitása jelentősen csökkent. A GEM² kutatása alapján, míg Magyarország 2001-ben a vállalkozási aktivitás terén második volt Európában Írország után, addig 2004-re az európai átlag alá került (Szerb, 2010).

A GEM egy U alakú (konvex), parabolikus görbével írja le a vállalkozói aktivitás és a gazdasági fejlettség közötti kapcsolatot. A magyarázat nem más, mint hogy az alacsony gazdasági szinten lévő országokban kényszervállalkozások születnek a megélhetés megteremtése miatt, így ezekben az országokban magasabb vállalkozói aktivitás mérhető.

Ahogy növekedik a jólét, úgy csökken a vállalkozói aktivitás is, csökken a kényszervállalkozások száma, ugyanis az emberek a nagyvállalatoknál, multinacionális cégeknél helyezkednek el szívesebben, az igényeik kielégítéséhez így keresik meg a szükséges pénzt. Minél fejlettebb egy társadalom, ahol megfelelő tudás, erőforrás és tapasztalat áll rendelkezésre, annál többen választják újra a saját vállalkozás alapítását (Szerb, 2010).

4. ábra: Vállalkozói aktivitás és gazdasági fejlettség kapcsolata (GEM kutatás)

(forrás: Szerb-Petheő, 2014) A kkv-k gazdasági szerepe azonban nemcsak jövedelemteremtésben, illetve a foglalkoztatásban jelenik meg, hanem a bruttó hazai termék előállításában is kiemelkedő fontossággal bír. 2009-es KSH adatok alapján, az összes vállalkozás tekintetében 56%-ot tett ki a bruttó hozzáadott érték, amely összesen 7.100 milliárd forintot jelentett (KSH,

2 GEM kutatás: Globális Vállalkozói Monitor. 1999-ben indult a GEM-kutatás hét ország részvételével, azóta minden évben sor kerül az adatgyűjtésre a felnőtt lakosság bevonásával. (Szerb-Petheő; 2014)

Vállalkozói aktivitás (%)

21

2011). A nemzetgazdasági jövedelem-előállításában 2011-ben már 60%-ot jelentett, azaz 14.350 milliárd forint bruttó hozzáadott érték előállítására került sor, melynek nagy részét a Közép-Magyarországon lévő vállalkozások adták (KSH, 2013).

A kkv-knak meghatározó szerepük van a magyar gazdaságban, legfőképp a munkahelyteremtésben, ennek ellenére sok esetben alulteljesítenek a hazai nagyvállalatokhoz, illetve az EU fejlett államaihoz képest. Ennek egyik oka, hogy a kkv-k csak a minimális kockázatot vállalják fel, nem szándékoznak nagyobb volumenű beruházást és létszámbővítést végrehajtani (Czakó 2006, 2011).

Hasonló következtetésre jutott Inzelt (2011a,b) és Inzelt-Szerb (2003), miszerint a hazai kkv-k döntő többsége kerüli a saját kutatási lehetőségeket, a know-how-t, a szabadalom vagy a licenc vásárlását, nem terveznek értékesítési hálózatot fejleszteni vagy technológiai újítást bevezetni.

Ennek oka visszavezethető arra, hogy a vállalatközi vagy intézményközi együttműködések rendkívül esetlegesek az innováció területén, a hazai rendszer is csak mérsékelten éri el a kkv-kat (Csizmadia, 2008; Inzelt, 2011a,b). Továbbá nagymértékben nehezíti a kkv-szektor innovációs tevékenységét a hazai pályázati rendszerek bürokratikus működése is (Bartha et al., 2009; Bruszt-Vedres, 2010; Inzelt, 2011a,b).