1976-ban a makói, mohácsi, budapesti tanfolyamok tapasztalatai alap
ján elkészülnek a gyermekszínjátszó-rendezői vizsgatételek. Több me
gyében indítunk gyermekszínjátszó rendezői tanfolyamot (Komárom, Somogy, Szabolcs, Hajdú). Megjelenik Gabnai Katalin és Debreczeni Tibor szerkesztésében az első Gyermekdramaturgia című kötet, amely első ízben Magyarországon, dokumentumokat, műhelytanulmányo
kat, könyv- és módszertani ismertetéseket közöl. Ennek folytatása
ként 1978-ban a második kötet is napvilágot lát.
Ekkor kerül sor a Dramatikus Gyermekszínjátszó Körök - a gyermek- színjátszó fesztivál folytatásaként, de a névváltoztatással jelezve a hangsúlyeltolódásokat - országos pécsi találkozójára, amelyről szól
tunk, s amely első ízben dokumentálta a drámapedagógiai módszer győzelmét.
1979-ben Dramatikus nevelési program címmel kísérletbe kezd Gabnai Katalin, aki megírja első módszertani levelét, és eljuttatja azoknak a pedagógusoknak, napközi otthonos nevelőknek, osztályfőnököknek, humán és nyelvórákon tanítóknak, akik az említett kísérletben részt vettek. Az említettek dolgozatokat írnak, majd elkészül a kötet Dra
matikus nevelési program -1972-1982 - címmel, és megjelenik 1984-ben.
Speciális tanmenetek is készülnek Gabnai műhelyében, olyan drámás tanfolyamokhoz, melyeknek a végén nincs vizsga. Napközis pedagó
gusok látogatják ezeket a kurzusokat nagy előszeretettel. A tanultakat eredményesen alkalmazzák délutáni nevelői munkájukban.
Ebben az időszakban több hasznos könyv is megjelenik. Emeljük ki ebből: Játékkoszorú, Gabnai szerkesztésében, Mezei Évától a Játsz- szunk színházat, Várnagy Ildikótól a Vizuális játékok,
mesejáték-kö-tét, Csiribiri komédiák címmel.(A kötet címadója a sellyei Petkó Jenő mesejátéka). Ezt követi Montágh Imre: Gyermekszínjátszók beszéd
nevelő könyve.
Országos gyermekszínjátszó szemináriumot rendezünk Pécsett (nem fesztivált), ahol a drámapedagógia módszerét alkalmazó be
mutató foglalkozásokra és tanításokra kerül sor osztályfőnöki órán, nyelvórán, napköziben, gyógypedagógiai osztályban. Jelen van Mérei Ferenc és más pszichológusok, oktatásügyi irányítók. Kísérlet történik a pszichodráma és a szociodráma alkalmazására is. Az utóbbi ihleté
sére sikerül kiformálni egy új színi formát, életjátéknak neveztük.
1982-ben továbbképzési lehetőség nyílik Csillebércen. Pécsett pedig gyermekszínjátszó szeminárium indul. Szcenikával, díszlet- és jelmez
tervezéssel foglalkoznak.
*
Nagyon szerettem rendezői tehetségeket felfedezni. Én tudtam, milyen nehéz gyakorló pedagógusként, nem egyszer tantestületi ellendrukkerek között művészeti alkotást létrehozni. Mert a dramatizálás, rendezés mű
vészeti tevékenység, hogy gyerekekkel, diákokkal, felnőttekkel, amatőrökkel vagy profikkal dolgozol, a lényegen mindez nem változtat, azon, hogy va
lamilyen szinten műalkotás jön létre, és hogy ennek az előállítása sajátos, a tanítástól eltérő tehetséget kíván. S azt is tudtam, hogy ezt az iskolaigaz
gatók, pedagógiai szakirányítók általában nem tudják, vagy nem akarják tudni. Soha nem sikerült elérni, hogy a pedagógusrendezők iskolájukban valamiféle tisztelet díjat kapjanak.
A pécsi találkozón kitűnő emberekkel találkozom és kötök ismeretséget
Rajtunk kívül, tehát Gabnai Katalinon és jómagámon kívül, szívügy
évé vált a gyermekszínjátszó találkozó Trencsényí Lászlónak, az Úttörő Szövetség munkatársának, a későbbiek során barátomnak, aki rögtön felismerte, hogy a drámapedagógiával olyan nevelési eszköz került a ke
zünkbe, mellyel a gyermekszínjátszás valóban gyermeknek valóvá vál
hat. Neki köszönhetően - az úttörőelnökség jelentette az erkölcsi, poli
tikai és anyagi támaszt - válhatott a fesztiválból gyermekmulatság, ahol a tekintélyes szakemberekből álló, hozzáértő testület tagjai is - Mérei Fe
renc, Vekerdy Tamás, Mezei Éva, Trencsényi László és mások - csupán
játékos nevű díjakat adományoztak a csoportoknak. És gyermekekből verbuvált zsűri működött, hogy az ifjú közönség tetszési indexét napra
készen közöljék. Szerencsémnek tartottam, és ezt nem győztem hangsú
lyozni, hogy remek partnerekre leltünk a pécsiekben,,Újvári Jenőnében és az ifjúsági ház népművelő csapatában - emlékszem Stenczer Bélára -, akik mindig kiválóan dolgoztak. Pompás emberekkel lehetett itt ismeret
séget kötni, gyakorló pedagógusokkal, tehetségesekkel, akikről eleddig keveset vagy semmit sem tudtam. Immár jegyezni illett őket: Csörgő Gyu
lát Porcsalmáról, minden idők egyik legjobb Lúdas Matyi rendezése mi
att, Várhidy Attilát, aki úgy robbant be korszakos jelentőségű Toldijával és hajdúhadházi gyerekeivel, mint egy üstökös. Olyan energiákat szaba
dított fel játékosaiban, hogy az elementáris erővel áradt le a nézőtérre is. És Petkó Jenőtl Ellentéte Várhidynek. Piknikus és bölcselkedő, de al
kotó a javából, darabjait maga írja, és sellyei gyerekeivel meg is jeleníti.
*
A pécsi gyermekszínjátszó fesztiválok és szemináriumok, melyekről itt szó esik, magam sem akarom hinni, több mint harminc éve, hogy voltának, s azért nem akarom hinni, mert sohase süllyedtek le a tudatom mélyére.
Nem is a bemutatók elevenek, hanem a szakmai beszélgetések, melyeket esténként tartottunk a napközben látottakról, azoknak is a jó hangulata.
A pécsi ifjúsági ház nagy társalgójában zajlottak esténként a megbeszé
lések. Emlékeztem rá, mint izgultam hajdanán a sárospataki diáknapokon, mit mond a nagy tekintélyű zsűri az előadásunkról. Emelvényen ültek és szemben velünk.
Mi itt körbe raktuk a székeket. A szorongást akartam oldani, úgy gon
doltam, hogy a formabontás előre jelzi a belépőknek, a pedagógusoknak, akik bemutatták gyermekszínjátszó produkciójukat a nap során, meg a többieknek, akik drámapedagógusként nézők és vitatkozó partnerek voltak, hogy az itt lévő szakemberek komolyan gondolják a mellérendelést, a part
neri viszonyt. Véleményt mondanak, és nem ítéletet hirdetnek. Fontosnak tartottam azt is, hogy a szakértők ne egyeztessék előre álláspontjukat, kap
csolódjanak egymás véleményéhez, vitatkozzanak egymással is, ha nem ér
tenek egyet. És bármikor bárki, a jelenlévők közül megszólalhatott, amikor kikívánkozott belőle a közlendő. A megbeszéléseken, itt is és másutt is, ahol én vezettem a vitát, az első megszólalás joga az alkotóé volt. Szólhatott a mű születésének körülményeiről, szándékáról, mondhatott véleményt, mi
ként ítéli meg az elhangzottakat. Itt Pécsett történetesen lehetett közben enni, inni is, hosszú volt az este.
Évtizedek múltával is jólesik az emlékezés. Pedagógusok, jelenlévők, meg voltunk győződve, hogy a hivatalos nevelési irányelvek között ba
lanszírozva, a reformpedagógiák meg a fejlődéslélektan szellemiségét hin
tegetve, azokat gyakorlati példákkal igazolva, a jövőt készítjük elő. Úgy beszélgettünk ott pedagógusrendezők, szakemberek, előbb említettek, meg drámapedagógiát tanulók, mint kik új fejezetet írnak a pedagógiai mód
szertan történetébe.
Elvi viták, ütközések a szakemberek között voltak csak, azok között, akik narodnyikizmust véltek felfedezni a magyar népi gyermekjátékok színpadi megjelenítésében, meg azok között, akik semmit nem tartottak fontosabb
nak, minthogy a népi hagyomány közegében nekünk szóló üzenet fogalma
zódjék meg. De nem gondoltunk, nem gondoltam arra, hogy ezek mögött politikai ellentétek is meghúzódhatnak - pedig meghúzódtak -, de ezt csak mára tudom.
Derűs, mosolygós arcokat látok. Valamennyien, akik ott voltunk, hit
tünk valamiben, én abban, hogy a drámapedagógia módszerével, a mel
lérendelés elvének alkalmazásával végre nem alattvalót nevelünk.