A szabadság megélésének művészete

Az ötvenes években születik meg az amerikai és nyugat-európai fiata-lok körében a „lázadás kultusza”, amelyben nagy szerepet játszik a zene (a dzsessz, majd arock’n’roll). A rock, különösen Elvis Presley szexuali-tástól fűtött előadásmódjában a nemi ösztönök szabadabb kiélését is hir-dette, de az első igazán nagy rock sztárról a legkevésbé sem mondható el, hogy rendszerkritikus lett volna (fényűző módon élt és még a katonás-kodás sem jelentett számára problémát: teljesítette sorkatonai szolgálatát Németországban). A moziban is megjelennek a lázadó hősök, megformá-lóik (Marlon Brando és James Dean) nemzedéki bálványokká lettek (külö-nösen Dean 1955-ös Ok nélkül lázadó című filmje érdemel említést). Ang-liában a „dühös fiatalok” világát mutatta be a Richard Burton főszereplé-sével készült Dühöngő ifjúság (1959, John Osborne Nézz vissza haraggal című drámája alapján készült). Az évtized végén induló franciaországi fil-mes „új hullám” rendezőinek munkáiban is meghatározó szerepet tölt be a társadalomkritika és a szabadság megélésének vágya (lásd a két ”nyitófil-met”: Truffaut: Négyszáz csapás és Godard: Kifulladásig című alkotását).

A beat-mozgalom is ezekben az években indult az USA-ban: 1955-ben jelent meg Jack Kerouac Úton, 1957-ben pedig Allen Ginsberg Üvöltés című munkája (bár Kerouac már 1949-ben megírta regényét, Ginsberg

köl-238 Lásd erről: Michel Foucault: A bolondság története a klasszicizmus korában (fordí-totta: Sujtó László, Atlantisz, Bp., 2004) 11-67. o. Hammer Erika utal rá Blumenberget idézve, hogy a tenger a kiszámíthatatlanság, a szabályok hiányának terepe, amelynek csak a morajlását ismerjük, ami nem identifikálható. Vö. Hammer Erika: „Seezun-gen“ – Halak, Tengernyelvek. A vizek határtalansága, dinamikus terek és identitás-kérdések Terézia Mora és Yoko Tawada szövegeiben (Kézirat-megjelenés alatt), illetve

„Omnia mutantur“. Überlegungen zu Dynamisierungsmechanismen in Texten Yoko Tawadas (In: Germanistische Nachbarschaften. Deutschsprachige regional Kulturen in Osteuropa, Hg. Zoltán Szendi, Jahrbuch der Ungarischen Germanistik, Beiheft, Gondolat, Budapest/ Bonn, 2009). Esther sétái a tengerparton jelképezhetik a saját identifikációs válságát is.

teménye is elkészült már 1955-ben).²³⁹ A II. világháború utáni „mozdulat-lan”, de a felszín alatt az értékválság egyre erősödő jeleivel küszködő ame-rikai társadalomban (amelyről Norman Mailer azt írja: „éveink a konfor-mizmus és a depresszió évei. Félelem bűzlik az amerikai élet minden póru-sából, és mindnyájan kollektív idegkimerültségben szenvedünk.”)²⁴⁰ tűn-nek fel a beatnikek és hipszterek, akik megtagadják az establishment-et, amennyire lehet, kivonulnak belőle, mert a szabad életet csak így látják megvalósíthatónak (és a square-rel, a mindent elfogadó, szürke átlagember-rel szemben határozzák meg magukat). Életmódjukat a szexuális szabad-ság, a droghasználat, az „úton lét”, az önmegértésre törekvés, a (dzsessz) zene segítségével való „feloldódás” jellemzi.²⁴¹ Mailer elsőként ír esszét a hipszterekről, akiket amerikai egzisztencialistáknak, „fehér négereknek”

nevez.²⁴² Kerouac és Ginsberg említett műveiben ez az új életérzés feje-ződik ki, majd egy sor más alkotó „csatlakozik” a mozgalomhoz, akik ma már a beat irodalom klasszikusainak számítanak (William S. Burroughs, Lawrence Ferlinghetti, Gregory Corso, Charles Bukowski, Gary Snyder, Ken Kesey stb.). Témáik között ott van a háború-ellenesség, a szexualitás (beleértve a homoszexualitást is: lásd Ginsberg), a kábítószeres élmények (lásd pl. Burroughs: Meztelen ebéd), az őrület problémája. Ez utóbbi téma megjelenik Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére című regényében is, amely egy pszichiátriai intézet embertelenségeiről és a zárt renddel szembeni lázadásról szól. A vagány, „érzelmileg túlfűtött” de bűnözőnek nem tekint-hető McMurphy egy javítógazdaságból helyezteti át magát a pszichiátriára, hogy mentesüljön a fizikai munkától. Arról, hogy ide való, nem volt nehéz meggyőznie a pszichiátert, hiszen McMurphy úgy emlékszik: az orvos sze-rint „a pszichopátia azt jelenti, ha az ember sokat bunyózik, és sokat ba…

bocsánat hölgyeim, szó szerint így mondta, hogy a nemi viszonylatban

239 Ginsberg: Üvöltés című művének kezdő sorai:

„Láttam nemzedékem legjobb elméit az őrület romjaiban, hisztérikusan lemeztele-nedett éhezőket, a néger utcákon vonszolva magukat hajnalban egy pofa hasis után kutatva,”

Allen Ginsberg: Üvöltés (fordította: Orbán Ottó, In.: Üvöltés. Vallomások a beat-nem-zedékről, Európa Bp., 1982) 73. o.

240 Norman Mailer: A fehér néger (fordította: Sz. Kiss Csaba, In: Üvöltés. Vallomások a beat-nemzedékről) 20. o.

241 Vö. Kun Tibor: A beat irodalom. http:// www.litera.hu illetve: Sükösd Mihály: A beat nemzedékről (In.: Üvöltés. Vallomások…) 5- 15. o.

242 Mailer: I. m. 19-44. o.

bizonyos túlfűtöttséget mutatok.” ²⁴³ Itt a viselkedési deviancia egyenlővé válik az elmebetegséggel. A pszichiátrián a mosolygó zsarnok, a Főnéni embertelen, a betegek életét totálisan beszabályozó rendje uralkodik, ami hivatalosan a terápia érdekében szükséges fegyelmet biztosítja. McMurphy fellázad a Főnéni ellen, és mint egy kívülről jött furcsa „Megváltó”, ha kis időre is, de felszabadítja az ápoltakat. A méltó életért vívott küzdelem végül tragédiába torkollik.²⁴⁴ A totális rend elleni lázadás értelmetlenségéről és értelméről szól a könyv, illetve arról is, hogy a demokratikusnak nevezett társadalomban az alávetés általános érvényesülő „szelíd technikái” mellett léteznek a „totális rend” szigetei is, például azokban a szférákban, ame-lyek a társadalmi Rend fenntartását segítik, úgy, hogy a normasértőnek, vagy veszélyesnek minősített elemeket elkülönítik a társadalom többi tag-jától. A beat-írók közül egyébként többen megjárták az elmegyógyintézetet (vagy a börtön fenyegetésével kellett számolniuk, mint kábítószer-fogyasz-tása miatt Keseynek), illetve a beatek esetében nagyon erős volt a „határta-lanság”, az őrület kísértése. A metafizikai értelemben vett „határtalanság”

vágya lehetett az oka az egység-érzés megélésére törekvésnek, és a keleti vallások népszerűségnek beat körökben: több író számára jelentett megha-tározó élményt a zen-buddhizmus (pl. G. Snyder, Kerouac, Ginsberg).²⁴⁵ A legteljesebb szabadság megélése mint élet-program összekapcsolódott az újszerű művészi eszményekkel és kifejezési módokkal: a társadalmi és a művészi „határsértés” a beat-mozgalomban szorosan összetartozott. Sajá-tos írói módszernek tekinthető Kerouac „spontán prózája”, amely elveti a fogalmazás választékosságát, szabad asszociációkon alapul, vagy a beat-költők szabadversei, a Ginsberg költészetét is jellemző ún. „projektív ver-selés”: az Üvöltés minden sora egy lélegzetegység.²⁴⁶ A mozgalom tagjai nem akartak példát mutatni, mert úgy látták, hogy a Rend társadalmi szin-ten megváltoztathatatlan, csupán az egyén próbálhat meg a

hagyományos-243 Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére (fordította: Bartos Tibor, Európa, Bp., 1992) 56. o.

244 McMurphy-ből a megtorlásként alkalmazott lobotómia-műtét után öntudatlan roncs lesz. Ettől a méltatlan helyzettől barátja, az indián úgy szabadítja meg, hogy egy éjjel megfojtja, majd bizonyítva, hogy nem volt hiábavaló McMurphy áldozata: visszatér az életbe.

245 A legfontosabb beat írók munkásságáról rövid összefoglalók és a művekből részletek találhatók a http://www.terebess.hu oldalon, illetve a már idézett: Üvöltés. Vallomások a beat nemzedékről c. kötetben.

246 Charles Olson: A projektív vers, J. Kerouac: A spontán próza elemi szabályai, A.

Ginsberg: Az „Üvöltés és más versek” elé (Üvöltés. Vallomások…) 289-309. ill. Kun Tibor: i. m

tól eltérő, a szabadságot megvalósító életvilágot kiépíteni. A beateket olyan

„határsértők”-nek tekinthetjük, akik botrányos életükkel és írásaikkal érzé-keltették: „itt valami nincs rendben”.

Ez legerősebben talán a beat-mozgalom alapregényében, Kerouac Úton-jában jelenik meg, amely ’40-es évek második felében játszódik, és lénye-gében nem más, mint a Paradicsom Sal nevű főhős (aki maga az író) ame-rikai utazásainak, nyugati kalandjainak leírása. Ezek a társadalmi Rend-ből való „kilépésekként” értelmezhetők: a cselekmény „kilépések”, illetve

„határsértés”-ek sorozata. Az USA belső államhatárainak többszörös átsze-lése jogilag ugyan nem jelent valódi „kilépést”, az általunk használt átvitt értelemben azonban nagyon is ezt fejezi ki a folyamatos úton-lét, ami ebben a világban még a legtisztességesebb dolog, amit valaki tehet, ahogy a regényben olvashatjuk. A „határsértés” a morális és életmódbeli társa-dalmi határok megkérdőjelezését jelenti: az író és egyetemista Sal „kilé-péseinek” alakalmával nem úgy viselkedik, ahogy egy, a húszas éveinek második felében járó középosztálybeli értelmiségitől elvárható lenne: csa-vargókkal utazik, stoppol, alkalmi munkákból él, alkalmi szeretői vannak, iszik, drogosokkal barátkozik, olykor lop is utazásai során (kényszerből:

kenyeret, cigarettát). Barátja és eszményképe (a Neal Cassady-ről mintá-zott) Dean Moriarty, a nála néhány évvel fiatalabb javítóintézetet megjárt volt autó-tolvaj, aki maga a szabadság („úton született, egy tragacsban”²⁴⁷), és az élet felhőtlen élvezetének jelképe, aki abban különbözik Sal „a tár-sadalom tagadóinak szorult helyzetében” lévő New York-i batátaitól, hogy Dean „surrant a társadalom sűrűjében kenyér és szerelem után, és rá se rán-tott semmire”.²⁴⁸ New York, a zsúfolt metropolisz tehát ebben a regényben is megjelenik, mint Sal lakóhelye, ahol az utazás-mentes időszakokat tölti, és amelyben minden érdekessége és sokszínűsége ellenére sem lehet igazán szabad az ember. A főhős első nagyobb nyugati kalandozásából való haza-térése után áll a Times Square-en és a „jámbor utas” (tehát a kívülálló) sze-mével nézi „New York szédítő hömpölygését, milliók tülekedését a dollá-rért, ezt a húzza-ereszti, kapja-marja játékát hülye gyerekeknek, hogy utol-jára ott nyughassanak Long Island városa mögött, abban a rémes stiglic-kertben.”²⁴⁹ A város itt annak az értelmetlen életformának a

szimbóluma-247 Jack Kerouac: Úton (fordította: Bartos Tibor, Európa, 1983) 5. o.

248 I. m. 13. o.

249 I. m. 120-121. o.

ként jelenik meg, amelyet Sal és barátai elutasítanak. A regényben egyéb-ként, ahol a korabeli társadalom számos jellegzetes „típusa” felbukkan, az idézett szövegrészen kívül alig találunk expliciten kinyilvánított társada-lomkritikát (ezek közé tartoznak az utazókat időnként megállító rendőrök-kel kapcsolatos megjegyzések, valamint az a jelenet, amikor Sal egy buszon beszédbe elegyedik egy fiatal vidéki lánnyal, aki Sal kérdésére, hogy mit vár az élettől, nem tud felelni, sejtelme sincs mit várhatna: „Tizennyolc éves lány, szépséges élőhalott”²⁵⁰). Persze az Úton azért társadalomkritikai írás-ként is olvasható, ahol a szereplők részletesen bemutatott kalandjaiban a tár-sadalmi renddel kapcsolatos szembenállás fejeződik ki. Ez a szembenállás azonban különböző fokú és gyökerű az egyes szereplők esetében: Sal „kilé-péseiben” a hagyományos polgári-értelmiségi lét unalmától való menekülés és az írói élménykeresés játssza a főszerepet, Gőböly Lee a tudatos kivonu-lást választja, Dean pedig tisztában van azzal, hogy a hozzá hasonló múlt-tal rendelkező embernek csak korlátozott a beilleszkedési lehetősége, ezért az úton-lét meghatározó életmódjává válik: „Akárhol ütöm fel a sátorfá-mat, a bőröndöm mindenütt kikacsint az ágy alól, ha netán felkerekednék vagy kipenderítenének. Nem ragaszkodom én semmihez sem annyira. Lát-tad azt is, hogy amikor meggebedek a munkában, akkor se jutok semmire.”

– mondja Dean.²⁵¹ Dean életmódja másfelől menekülés is a felelősségvál-lalás, a letelepedés és egy saját egzisztencia kialakításának megkísérlése elől a barátokkal átélt kalandokba, a vad autózásokba, úton-útfélen elcsá-bított nőcskék karjaiba, tehát az élvezet-pillanatokban való feloldódásba, de Sal utazásai is a végleges megállapodás elodázását jelentik (amire azon-ban egyre inkább vágyik). Dean-nek a barátok is csak a bohémságokazon-ban való részvételre kellenek, igazán hozzájuk sem ragaszkodik (Sal-t otthagyja Mexikóban betegen), persze a szeretetreméltó szélhámosra nem lehet iga-zán haragudni. Vannak, akik az utazásban, mint a regény alap-szimbólu-mában, nem csupán a „nem találom a helyemet” életérzés kifejeződését lát-ják, hanem zen-buddhista alapon az önmagunk megértéséhez vezető útként értelmezik. Bár az önmegértés kísérlete hajthatja a szereplőket, a lelki nyu-galom állapotába (talán Gőböly Lee-t leszámítva, akinek ebben a drogok segítenek) biztosan nem jutnak el: a regény végén ugyan Dean visszatér Camille-hoz (három feleségéből a másodikhoz), és Sal is megtalálja párját, de a megnyugvás igencsak kérdéses marad. Maga Kerouac is próbálkozott

250 I. m. 269- 270. o.

251 I. m. 277. o.

a buddhizmussal (több művén is érezhető ennek hatása), de végül fiatalon, kiégve, alkoholistaként halt meg.

Sal, Dean és barátaik, de ez a beat költőkre és holdudvarukra is elmond-ható volt (néhány kivétellel, akik más szerepet is vállaltak): bohém és önpusz-tító „határsértők”, akik nem akarják megváltoztatni a világot, nincs ideoló-giájuk, életmódjukkal, moralitásukkal meghökkentik és megbotránkoztat-ják a társadalmat, azt mutatmegbotránkoztat-ják, hogy már csak akkor élhetsz „tisztessé-gesen”, ha az alkohol, a kábítószer, a nők és a dzsessz kiváltotta bódulatba menekülsz, meditálsz, vagy csak utazol és utazol… Itt nem tizenéves magá-nyos lázadókról (akik bálványa a korszakban James Dean) van szó: a beat mozgalom meghatározó alakjai indulásukkor huszonévesek vagy harminca-sok (vagy még idősebbek, és ez így van az elemzett mű szereplői esetében is), továbbá már jelen van valamiféle közösségiség is (bár a beat mozgalom sosem volt teljesen egységes), így nem kell a magányos lázadók reménytelen harcát vívniuk, a mozgalom „otthont”, az irodalom a szembenálláshoz meg-felelő kifejezési formát biztosít, ezért Rend-ellenes cselekedeteik és műveik (amelyeket erkölcstelennek, vagy őrültnek minősítenek) nagyobb erővel mutatják fel a társadalmi rendellenességeket, mint a „magányos határsér-tők”. A hatvanas évek lázadó nemzedékére nagy hatással voltak a beatek, különösen a hippikre (ugyanakkor eltéréseket is találhatunk a két mozgalom között, lásd lent).²⁵² A „nagy generáció” fellépésének legendás időszakában a James Dean-féle „ok nélküli lázadás” tudatos lázadássá, a beat-mozgalom tagjainak önmegértésre törekvő és önpusztító kivonulása, kilépései tudatos, példamutató kivonulássá (hippik), vagy radikális szembenállássá (yippik, diákmozgalmak), a barátokkal való időtöltés igazi közösségekké, a bohém művészek lázadása nemzedéki „határsértéssé” válik.

252 Stuart Hall a következőket írja: „A beatnemzedék a hippik közvetlen előszülötte volt.

Ez a két csoportosulás közös volt abban a törekvésben, hogy le kell mondani a közép-osztálylét erkölcseiről és formáiról és bármely közvetlen politikai elkötelezettségről egyaránt.” Stuart Hall: Egy amerikai „pillanat”: a hippik (In.: Sükösd Mihály: Hippi-világ, Kozmosz Könyvek, Bp., 1979) 123. o.