Amerikában először a fekete polgárjogi mozgalmak indítottak el tiltakozási hullámokat, majd kialakult a fiatalok ellenkultúrája, amely különböző láza-dási formákban nyilvánult meg, de ezek mindegyike szorosan kapcsolódott a háborúellenes törekvésekhez. Európában is meghatározó volt az ifjúsági szubkultúra, itt főleg az egyetemisták törekvéseit kell kiemelni.
A kialakuló ellenkultúra (amely tehát nem volt egységes) főbb jellem-zői: a fennálló társadalmi rend és a hagyományos társadalmi intézmények kritikája (pl. család, iskola, egyetem), az egyéni szabadság és önmegvaló-sítás új értelmezése, ami megnyilvánul a testhez, a szexualitáshoz való új viszonyban, és új művészi-önkifejezési formákban. Az ellenkultúra képvi-selői a tradicionális társadalmi struktúrákat vagy figyelmen kívül hagy-ták és új együttélési módokat vezettek be – mint a hippik, akik pl. a csa-lád helyett a nem rokoni alapon szerveződő kommunában élést valósítot-ták meg –, vagy szembeszálltak ezekkel, mint a diákmozgalmak képviselői, akik felléptek az egyetemen belüli változásokért (is). Az ellenkultúra köz-ponti gondolata az egyén szabadságának és méltóságának tiszteletben tar-tása, ebből következően a szociális érzékenység, és az erőszak, a háború ellenzése. A szabadság az életmód és önkifejezés szabadságát is jelen-tette: az ellenzékiséghez szorosan kapcsolódott a beat- illetve a rockzene, továbbá a szabad szexualitás és a kábítószer-használat, mint az önkiteljesí-tés eszközei. Az öltözködésben kezdtek eltűnni a nemi különbségek, a fiúk körében elterjedt a hosszú haj viselete, a hippik pedig teljesen elvetették a divatot, szerették a különböző korokból származó, egymással nem harmo-nizáló, színes viseleteket.
Theodore Roszak szerint a második világháború felnőttjei, akik hagy-ták magukat a „kábult engedelmesség megkövült attitűdjének” csapdájába csalogatni, maguk fosztották meg önmagukat felnőtt voltuktól, ha ezen töb-bet értünk annál, hogy valaki igazolvány felmutatása nélkül vehet alkoholt.
A nonkonformizmus szellemét a fiatalok veszik át a felnőttektől, kitépik azt az idősebb radikális nemzedék által írt könyvek és újságok lapjairól és életstílussá változtatják. És hogy ez miért éppen ebben az időszakban tör-tént meg? Roszak ezt többek között a fiatalok nagy számával magyarázza:
az USA-ban ekkor – sok európai országhoz hasonlóan – a lakosság több mint 50%-a huszonöt éven aluli volt. És ezek a fiatalok addig nem tapasztalt mértékben átérezték a nagy számukból adódó potenciális hatalmat. Ez rész-ben a piaci apparátus azon igyekezetének köszönhető, hogy a fiatalokban is igyekezett kifejleszteni életkoruk öntudatát, mivel nagy piacot jelentettek, hiszen sok szabadidővel, és viszonylag nagy pénzösszegekkel rendelkeztek.
Ugyanakkor Roszak az életkori öntudatot felerősítő tényezők közé sorolja a mind szélesebb körű felsőoktatást is (az Egyesült Államokban a hatvanas évek végén csaknem hatmillió egyetemi hallgató volt), amelybe beletartoz-tak a tizennyolc éves gólyák éppúgy, mint a felsőbb évfolyamok huszon-évesei, illetve a még idősebb kezdő oktatók is, akik szívesen azonosították elkötelezettségeiket egy ifjabb korosztállyal. Ide tartozik még az is, hogy a hatvanas évekbeli diáknemzedék a háború utáni, meglehetősen gyengéd és engedékeny gyereknevelési módszerek előnyeit élvezte (lásd: Dr. Spock tanácsai). Az ilyen nevelési elvek és intézmények (ahol egy átlagos közép-iskola egyfajta klubbá válik) elkényeztetik a gyerekeket és rosszul készítik fel a fiatalokat a „valódi világra és annak könyörtelen, bár egyre kifinomul-tabb rendszabályira”. De egyszer eljön az idő, amikor a technokratikus rea-litáselv követelni kezdi a megalkuvásait. Persze egyre többen vannak ebben az időszakban, akik nem jutnak el idáig: a „javíthatatlanok”, akik továbbra is az emberi jogok közé sorolják az örömöt és a szabadságot, vagy a poli-tika felé fordulnak vagy „kiszöknek a sorból”. Így a technokratikus Ame-rika saját ifjúságán belül hoz létre egy potenciális forradalmi elemet – írja Roszak.253 A hatvanas években kialakuló ifjúsági ellenkultúra alatt olyan kultúrát ért a szerző, amely annyira radikálisan szakít a társadalom alap-vető normáival, hogy sokak szemében egyáltalán nem is kultúrának, hanem inkább valamiféle barbár beözönlésnek tűnik.254 Az ellenkultúra böző mozgalmai pl. a hippik és a diákszervezetek célkitűzései ugyan külön-bözőek, hiszen az egyik a társadalomból való kiszakadásra, a másik pedig a politikai élet forradalmasítására törekszik, Roszak szerint azonban közös bennük, hogy ugyanazt tekintik „ellenségnek”, illetve az érzékenység, a személyes jelleg is hasonló, amely lényegében az emberi méltóság
elvé-253 Vö. Theodore Roszak: The Making of a Counter Culture. Reflections on the Technocratic Society and Its Youthful Opposition (Anchor Books, Garden City, New York, 1969) Technocracy’s Children c. fejezet: 1-41. o., magyarul: Ellenkultúra szüle-tik (Népművelési Intézet, Bp., 1980) 32-53. o.
254 Roszak: The Making… 42. o.
nek mindenek felett való tiszteletét jelenti. Az amerikai újbaloldali nyilat-kozatokban is azt találhatjuk, hogy a doktrínák, eszmék soha nem adhatnak okot a másik ember eszközként való felhasználására, vagy erőszak alkal-mazására. Ennek ellenére voltak olyan szervezetek, amelyek a jogos erő-szak lehetőségét hirdették, és pl. a franciaországi események során is tör-téntek összecsapások a rendőrség és a diákok között, bár igaz, hogy ezek általában a rendvédelmi szervek beavatkozásával kezdődtek. Arra Roszak is utal, hogy az európai fiatalok könnyen esnek vissza a szokványos forra-dalmi elképzelésekbe (az európai diákmozgalmak sokkal „politikusabbak”
mint az amerikaiak és hajlamosabbak az erőszakos fellépésre erőszakkal válaszolni).255 Jellemzője az ellenkultúrának, hogy a hagyományos politi-kai érdekartikulációs formák helyett a rendkívüliek válnak jellemzővé, mint a tüntetés, illetve ennek szokatlan változatai is megjelennek: happeningek,
„forradalmi fesztiválok”, egyetemfoglalások.
Bár sokszor tiltakoztak az ellen, hogy vezetőnek tekintsék őket, néhány fiatal kiemelkedő szerepet töltött be a lázadások során (Amerikában pl.
Abbie Hoffman, Tom Hayden, Mario Savio, Franciaországban Daniel Cohn-Bendit, Jacques Sauvageot, Németországban Rudi Dutschke). Az idő-sebb generációból néhány ellenzéki értelmiségi valamiféle ellenkulturális apostollá vált, mint a beat mozgalomból jött Ginsberg vagy az „LSD pápa”
Leary. A lázadó diákok „szentháromsága”, intellektuális eszményei: Marx, Mao és Marcuse voltak. A fiatalok lázadásának igazából nem sok köze volt a marxizmushoz, pláne a proletár-forradalomhoz, ez persze nem akadá-lyozta meg a gyakori hivatkozást Marxra. Mao Piros Könyve is nagy hatás-sal volt a lázadókra, akkor még nem tudhatták, hogy mit is jelent valójá-ban a kínai kulturális forradalom. Marcuse elméletéről már volt szó: az ellenkulturális törekvések ugyan cáfolatát adták az ellenzék nélküli társa-dalomnak, de az, hogy a mozgalmak nem kaptak nagy társadalmi támoga-tottságot (alapvetően a munkások bevonása sem sikerült: Amerikában egy-általán nem, Franciaországban csak nagyon rövid ideig: de rendszer-kri-tikáról itt sem volt szó, csak konkrét sztrájk-követelésekről), és a későbbi beolvasztó folyamatok mégiscsak Marcuse elméletét igazolták. Nagy hatás-sal voltak a lázadókra Albert Camus írásai is.256 A nagybetűs Forradalom a
255 Vö. Roszak: i. m. An Invasion of Centaurs c. fejezet, ill. Roszak: Ellenkultúra… 69-76. o.,
256 De jelentős hatása volt a korszak nyugati fiataljaira Frantz Fanon: A föld rabjai, Regis Debray: Forradalom a forradalomban, illetve a nem éppen erőszakmentes Eldridge Cleaver: Soul on Ice című könyve is, de olvasottak voltak ellenkulturális körökben
lázadó diákok számára az időben is közeli kubai forradalom volt, a valódi lázadó hősök Fidel Castro és az argentin származású Che Guevara. Külö-nösen Che-ből lett forradalmi ikon. Aki ismerte Kubát, tudta, hogy koránt-sem olyan ideálisak a viszonyok az országban, mint ahogyan azt Castro sze-rette beállítani.
Az ellenkultúrára jellemző volt az ész-kritika, ebből is adódik, hogy nem volt vallásellenes, népszerű volt a miszticizmus, a beat-költők által is propagált Zen „vulgáris” változata, emellett a többi keleti vallásnak is sok követője akadt ellenzéki körökben, illetve számos egyéb egzotikus hit, kul-tusz jelent meg, továbbá erősen jelen volt a valódi keresztény értékek (sze-retet, szegénység) hangsúlyozása és Jézus példaként állítása is. Az ész-kri-tikából következik az ideológiai kiforratlanság, ugyanakkor a cselekvésre és az élet-élmények megélésére való törekvés. Roszak is felhívja a figyel-met, hogy ami az ellenkultúrában a legértékesebb, az nem jut irodalmi kife-jeződésre, többet tud meg róluk az, aki a transzparenseiket, jelvényeiket, öltözködésmódjukat, táncukat és zenéjüket figyeli.257 Az ellenkultúra iro-dalmat valóban nem teremtett, inkább róluk írtak műveket (de kevés nívós szépirodalmi mű született a korszakról, az írások, ahogy arról már szó volt, inkább szociografikus jellegűek, emellett a diákmozgalmak megha-tározó alakjai is megírták gondolataik összefoglalóját vagy visszaemléke-zéseiket). A korszakról készült leghíresebb filmek sem annyira esztétikai értékeik miatt maradandóak, inkább a korszak hangulatát őrzik, mint pl.
a szabadság-élményt mozgóképen kifejező Szelíd motorosok (Easy Rider, rendezte: Dennis Hopper), vagy az egyetemfoglalásról szóló Eper és vér (The Strawberry Statement, rendezte: Stuart Hagman). Véleményem sze-rint kivételt képez az Antonioni által rendezett Zabriskie point, hiszen igen jelentős alkotásról van szó, de ez is a kívülálló szemével készült, még akkor is, ha a rendező szimpatizált az ellenkulturális törekvésekkel. Az ellenkul-túra meghatározó művészi kifejezésmódja a zene volt (nagy szerepe volt a koncerteknek, illetve a popfesztiváloknak: ezek közül az első: Monterey, 1967 június 16-18., a legjelentősebb: Woodstock, 1969 augusztus 15-17.), a rock, beat, folk együttesek és énekesek nagy erővel fejezték ki a
kor-C. Wright Mills szociológus művei vagy éppen Herman Hesse regényei is. Lásd még a későbbiekben említett szerzőket. A korszak „szellemi” hőseiről Mark Kurlansky:
1968. Egy év, amely felrázta a világot (fordította: Vida Edit és Szegedi Gábor, HVG Kiadói Zrt., Bp., 2006), többek között: 103-107. o., ill. 159. o.
257 Roszak: Making… 291 o., ill. Ellenkultúra… II. kötet 104. o.,
szak eszményeit, bár sok előadót – különösen a legnagyobb sztárokat – már ekkor is elnyelték a rock-business útvesztői. Voltak zenészek, akik nem tekintették magukat ellenkulturális ikonnak (pl. Bob Dylan), mások tuda-tosan vállalták ezt a szerepet (elsősorban John Lennon).
Azt sem lehet elhallgatni, hogy sokan voltak az ifjúság körében (való-színűleg a többség), akik ellenzékiségüket sem tetteikben, sem életmódjuk-ban nem fejezték ki radikálisan: számukra a hatvanas évek azt jelentette, hogy szüleik számára szokatlanul öltözködtek, elmentek beat-koncertekre, esetleg élvezték a szabadabb szexuális légkört, de közben élték a maguk valódi lázadástól mentes életüket, még akkor is, ha elviekben egyetértet-tek az eszményekkel.
A vizsgált időszakban tehát sorra jöttek létre az újbaloldali diákszerve-zetek, amelyek egyre határozottabban léptek fel az évtized második felé-ben, és amelyek között lényeges különbségek voltak. A legjelentősebb tör-ténések 1968-hoz köthetők. A következőkben a demokratikus berendezke-désű nyugati államokban történtekről (elsősorban az amerikai és a fran-cia eseményekről) lesz szó, de Spanyolországban, a Franco-rendszer ellen is voltak diákmegmozdulások, Görögországban pedig a diktatórikus-kato-nai államvezetéssel szemben léptek fel a diákok (legerőteljesebben a 70-es évek elején).258 Japánban a Zengakuren-mozgalom szervezett jelentős til-takozásokat a vietnámi háború ellen.259 A legtöbb áldozatot követelő diák-tüntetés Mexikóvárosban volt 1968. október 2-án a Tlatelolco téren, ahol több százan haltak meg (pontosan máig nem tisztázott az áldozatok száma).
A mexikói diákokra nagy hatással voltak az amerikai és a francia mozgal-mak és eleinte csak kevesen, majd egyre többen (válaszul a kormány erő-szakos fellépéseire) tiltakoztak az országban uralkodó korrupció, a paradox nevű Intézményes Forradalmi Párt (PRI) egyeduralma ellen.260 A kommu-nista blokkban Lengyelországban 1968 márciusában több városban voltak (többek között Varsóban és Krakkóban) diákmegmozdulások, de ezeket a rendszer viszonylag gyorsan felszámolta. A korszak krónikájából kihagy-hatatlanok az 1968-as prágai tavasz eseményei. A dubčeki vezetés Cseh-szlovákiában úgy gondolta, hogy megreformálható, emberarcúvá tehető a szocializmus. De a szovjetek nem nézték jó szemmel a
reformtörekvése-258 Vö. Göbölyös N. László: Hatvannyolc – akkor és azóta (Pallas Könyvek, Bp., 2007) 88- 92. o.
259 Vö. Kurlansky: i. m. 85. o.
260 A mexikói eseményekről részletesebben: Kurlansky: i. m. 287-306. o.
ket, ezért 1968. augusztus 20-án a Varsói Szerződés tagállamainak (köz-tük Magyarországnak) a katonái megszállták az országot, véget vetve a remény néhány hónapjának. A prágai eseményekben fontos szerepet ját-szottak a diákok és az értelmiségiek, de itt nem nyugati típusú generációs ellenkulturális megmozdulásról volt szó (még ha ezek hatottak is); ahogy Ludassy Mária megjegyzi: „Párizs antikapitalista tekintélyellenes mozgal-mát nem triviális közös nevezőre hozni Prága antisztalinista szabadságküz-delmével”261
68-at az ellenkultúra szimbolikus évének tekinthetjük, ha a nyugati folyamatokra gondolunk, de ha az egész világon történt megmozduláso-kat figyelembe vesszük, nem túlzás 68-at a lázadás egyik nagy szimbolikus évének tekinteni.262 Hiszen az ellenkulturális fejlemények mellett Nyuga-ton meghatározóak voltak az antidiszkriminációs és háborúellenes mozgal-mak, továbbá a kommunista államokban is küzdöttek a változásokért (lásd Lengyelországot és különösen Csehszlovákiát), de egyéb diktatórikus, akár fasiszta (Spanyolország) államokban is rendszerellenes tüntetések kezdőd-tek. 68 ugyanakkor a lázadások elfojtásának, az erőszaknak (Martin Luther King és Robert Kennedy meggyilkolásának, a Vietnámi Tet-offenzívának, az amerikai katonák által elkövetett, több száz ártatlan polgári személy halálát okozó, My Laiban történt mészárlásnak) az esztendeje is. De minde-nekelőtt a különböző társadalmi problémák, a szabadsághiányos rendszerek hibáinak nyilvánvalóvá tételét szolgáló különböző indíttatású (közöttük is kiemelkedően: a generációs) „határsértések” időszaka.