Ebben az írásban nincs lehetőség a nyugat-európai ellenkulturális folyama-tok részletes bemutatására, de annyit meg kell jegyezni, hogy bár itt is vol-tak hippik és kommunák, az amerikaihoz hasonló jelentőségű mozgalom egyetlen európai országban sem alakult ki. A londoni underground élet csu-pán az amerikai utánérzésének tűnik sok szempontból (a zenei világ kivéte-lével).291 Az igazi sztár-együttesek (Beatles, Rolling Stones, akik kifejezték azt zenéjükben, amit millió fiatal érzett) már ekkor a pénz-központú szóra-koztatóipar megközelíthetetlen bálványai voltak, persze ez a legjobb ame-rikai zenészekről is egyre inkább elmondható volt a 60-as évek végétől, de azért itt még találhatunk szimpatikus jelenségeket (pl. a Human Be-in-en
287 Vö. Kurlansky: i. m. 92. o.
288 A Columbián történteket részletesen bemutatja Kurlansky: i. m. 166-190. o.
289Vö. John Simon: People’s Park: Just the Beginning (1969) http://www.hippy.com/
article-124.html, ill. Richard Brenneman: The Bloody Beginnings of People’s Park
http://www.berkeleydailyplanet.com/text/article.cfm?archiveDate=04-20-04&storyID=18700
290 Vö. Göbölyös N.: i. m. 67-70. ill. 126-127. o. Bár Göbölyös 68 márciusát említi a 127.
oldalon columbiai eseményekkel kapcsolatban, azonban ez tévedés: az egyetemfogla-lás áprilisban volt (vö. Kurlansky: i. m.). Talán elírás, mert a 81. oldalon egy lábjegy-zetben viszont április szerepel.
291 Az angol ill. a londoni unergroundról viszonylag részletesen ír: Miles: i. m.
ingyen játszó zenekarok, vagy Woodstock).292 Az európai ellenkulturális élet vonatkozásában meg kell említeni a hollandiai „Provók”-at, akik a társa-dalmat felrázó, vicces happeningeket rendeztek, vagy a dániai „Christiania Szabad Várost”, amelyet 1971-ben, egy használaton kívüli koppenhágai laktanyában alapított hat hippi: egy ma is működő alternatív életközössé-get teremtettek, ahol napenergiát használnak, kerékpárokat gyártanak, ter-mészetes kozmetikumokat állítanak elő, saját önkormányzatuk és fizető-eszközük van.293
Az NSZK-ban, ahol az egyik legjobban működő nyugati diákszerveze-tet hozták létre, Nyugat-Berlin és Frankfurt lett a diák-ellenzék központja.
Berlinben Rudi Dutschke (akit egy szélsőjobboldali fiatal fejbelőtt 1968-ban, de Dutschke túlélte a támadást), Frankfurtban Hans-Jürgen Krahl volt meghatározó diák-vezető. Nagy-Britaniában az LSE, a londoni gazdasági főiskola diákjai jártak élen a lázadásban, de más egyetemeken, főiskolákon is történtek megmozdulások.294 A rasszizmus elleni harcnak itt is fontos szerepe volt, ennek legfontosabb alakja Tariq Ali. Olaszországban ekkor-tájt komoly politikai válság alakult ki, továbbá az egyetemisták is tiltako-zásokat indítottak az oktatás szférájában tapasztalható problémák miatt, 1967-ben már voltak diáktüntetések Rómában, 1968 februárjában pedig a diákok elfoglalták a Római Egyetemet, de más városokban, egyetemi köz-pontokban is történtek fontos események. 1969-ben nagy munkás-sztráj-kok kezdődtek.
Franciaországban is számos baloldali (kommunista, trockista, maoista) diákszervezet működött pl: az Union Nationale des Étudiants de France (UNEF), a Comité de Liaison des Étudiants Révolutionnaires.295 Az
ese-292 Csak egy példa: 1967-ben George Harrison, a Beatles tagja meg akarta nézni, hogyan élnek a hippik, ezért barátnőjével és néhány ismerősével ellátogatott a Haight-re. A társaság San Francisco-ba magánrepülőn jutott el, itt pedig egészen a haight-ig limu-zint használtak (közben egy kis LSD-t is bevettek, hogy teljes legyen majd a hatás).
Gerorge-ék sétálni kezdtek a városrészben, ahol felismerték a zenészt, nagy tömeg verő-dött össze, és megkérték, hogy énekeljen valamit, majd miután nem jutott eszébe egyik dalának szövege, a tömeg pfujolni kezdett, ezért a társaság gyorsan visszamenekült a limuzinhoz. George-nak nem tetszett, amit látott, hiszen a hippik „mind nagyon piszko-sak és ápolatlanok voltak”, és neki ez az egész „túl sok volt”. Az esetet Miles írja le: i. m.
206. o.
293 A Provókról és a Szabad városról: Göbölyös N.: i. m. 95-100. o.
294 Az LSE-n jött létre a Radical Student Alliance, majd a Revolutionary Socialist Student Federation.
295 De ilyen szervezet volt a Jeunesse Communiste Révolutionnaire vagy a Gauche Prolétarienne is.
mények a Nanterre-i Egyetemen kezdődtek, ahol 1967 márciusában néhány fiú diák „megszállta” a lánykollégiumot, így tiltakozva a fiú és a lány hall-gatók kollégiumi elkülönítése ellen (akik még ellenkező nemű látogatót sem fogadhattak). A nanterre-i események talán legmeghatározóbb alakja Daniel Cohn-Bendit, a Vietnámi Nemzeti Bizottság és a Március 22 Moz-galom (Mouvement du 22 Mars) megalakítója volt. Ez utóbbi szervezet azt követően jött létre, hogy 1968. március 22-én kb. 150 diák elfoglalta az egyetemi hivataloknak is otthont adó nanterre-i „üvegtornyot”. Ápri-lis 27-én Cohn-Benditet letartóztatták, ezt követően tüntetések kezdődtek, nemcsak Nanterre-ben, hanem a Sorbonne-on is. Ezekben az intézmények-ben május első napjaiban felfüggesztették az oktatást. Párizsban május a szembenállás hónapja volt: a diáktüntetések nyomán kibontakozott véres utcai harcokkal (különösen május 10. ill. 24.), a Sorbonne elfoglalásával, illetve miután a szakszervezetek is felsorakoztak a diákok mögött, munkás-sztrájkokkal. A válság csak június végére ért véget, ekkorra a szakszerveze-tek megállapodtak a munkaadók képviseletével és a kormánnyal, illetve fel-oszlatták a Nemzetgyűlést és új választásokat írtak ki. Ezt követően is vol-tak kisebb megmozdulások (még decemberben, illetve 69 januárjában is).
A „diákforradalom” egyetemi reformokhoz vezetett.
A diákok közül egy aktív kisebbség indította el az akciókat, a többiek az események hatására követték őket, a tiltakozás az egyetemi vezetők elutasí-tása, majd az erőszakos fellépések miatt egyre jobban fokozódott (ugyanez a „forgatókönyv” valósult meg az összes nyugati országban, ahol voltak diákmegmozdulások). Az egyetemmel szembeni elégedetlenség általános volt. A diákok kisebb csoportja, a „forradalmárok” az egész kapitalista tár-sadalmi rendszer átalakítását tűzték ki célul, amihez az egyetemi rendszer radikális megváltoztatása, a kritikai egyetem megvalósítása szükséges.
A hallgatók többsége azonban megelégedett volna az intézmény viszony-lag mérsékelt belső reformjával, ami alapvetően a következőket jelentette:
a felsőoktatatási struktúrák egyesítését, az egyetemekre való szabad beju-tást, igazságosabb ösztöndíjrendszert, az oktatás tartalmának és módszere-inek megváltoztatását, az egyetemek, karok autonómiáját, a diákok részvé-telét az egyetemi vezetésben. Ezen követelések közül nem egy megvalósult
a felsőoktatási reform során.296 A diákok törekvéseit számos neves értelmi-ségi is támogatta, pl. Jean-Paul Sartre, aki 68 májusában interjút készített az egyik lap számára Cohn-Bendittel. Sartre az interjút a következő szavak-kal zárja: „Valami meglepő, valami elképesztő kezdődött veletek, valami, ami mindent tagad, ami társadalmunkat olyanná tette, amilyen ma. … Ne engedjetek!”297 Cohn-Bendit még 1968-ban megjelentette A baloldaliság, a kommunizmus aggkori betegségének gyógyírja című írását, amelyben nem-csak a májusi-júniusi eseményeket foglalja össze, hanem elméleti elgondo-lásait is kifejti. Úgy véli, hogy a forradalom motorja a különböző társa-dalmi rétegekből származó, mély ideológiai egyetértésben cselekvő kisebb-ség, amelynek célja a harc, illetve a harc elősegítése, annak az eszmének az elterjesztése, hogy a munkások, ha védeni akarják magukat, kénytelenek lesznek sorsuk irányítását társadalmi méretekben kezükbe venni: ez lesz a szocializmus. A politikai érlelődés a tapasztalatokon keresztül bontakozik ki. A májusi események során a gyárak megszállása és az általános sztrájk a forradalmi folyamat lelkesítő csúcspontjai voltak, ugyanakkor egy befe-jezetlen lehetőség is, mivel a cselekvő kisebbségek nem tudták előidézni a társadalom vezetésének kollektív átvételét. Cohn-Bendit úgy látja, hogy értelmetlen és romantikus a Forradalmat nagy kezdőbetűvel, egy akció ere-dőjeként tekinteni: a forradalmi folyamat mindennap tovább kovácsolódik és erősödik a kapitalista táj unalmával szemben. A szerző felsorolja a moz-galom vezérelveit: 1. A politikai irányzatok különbözőségének és sokféle-ségének elismerése a forradalmi áramlatban. 2. A képviselők visszahívha-tósága és a társadalmi közösségek tényleges hatalma. 3. Az eszmék folyto-nos körforgalma és harc a tájékoztatás és a tudás kisajátítása ellen. 4. Harc a hierarchia minden formája ellen. 5. A munka megosztásának a megszün-tetése: a munka nemek szerint való megkülönböztetésének, illetve a kétkezi és fizikai munka közti válaszfalak lerombolása. 6. A bérmunkások maguk vegyék kézbe vállalataik vezetését. 7. A gyakorlatban a zsidó-keresztény kísértések (mint pl. lemondás és áldozat) elűzése.298 A Cohn-Bendit által megfogalmazottak ellenére, mint tudjuk – bár a májusi-júniusi
történések-296 Vö. Köpeczi Béla (szerk.): Reform vagy forradalom? Diákság, egyetem, társadalom Nyugat-Európában (Kozmosz könyvek, Bp., 1970) 49-68. o. A 68-as felsőoktatatási reform törvényének szövegét lásd: 224-267. o.
297 Jean-Paul Sartre beszélgetése Daniel Cohn-Bendittel (In: Reform vagy forradalom?) 216. o.
298 Az írás részletét lásd: Reform vagy forradalom? 202-207. o.
nek számos társadalmi hatása volt –, a forradalom még kis f-fel sem folyta-tódott. Végül ő maga is elismerte: „A munkások és a diákok soha nem vol-tak együtt … A munkások a gyárak radikális reformját akarták – fizetést stb. A diákok radikálisan meg akarták változtatni az életet”.299
Robert Merle, aki maga is a Nanterre-i Egyetem tanára volt ebben az időszakban, a nagy események előtti helyzetről, a diákság érzéseiről, gon-dolatairól ír Üvegfal mögött című regényében, amely elsősorban a diákok-kal tartott rendszeres beszélgetéseinek élményanyagán alapul. A regény 1968. március 22-én játszódik Nanterre-ban, és különböző diákok, oktatók, illetve egy, az építkezéseken dolgozó algériai munkás (az egyetemi komple-xum még épülőben volt ekkor) szemszögéből láthatjuk ennek az egyébként sokak számára szimpla hétköznapi, de később szimbolikussá váló napnak a történéseit reggeltől egészen az adminisztrációs torony elfoglalásáig. A tör-ténet fontosabb szereplői: David az anarchista, Jaumet a kommunista diák, Denise és Josette balodali érzelmű diáklányok, Ménestrel és Jacqueline a lényegében apolitikus, a nap eseményeiből nem sokat érzékelő egyetemi hallgatók, Abdelaziz, a fiatal arab munkás, továbbá egy baloldali profesz-szor és egy tanársegéd. A fiktív alakok mellett Merle az események való-ságos szereplőit is felvonultatja (ha róluk nem is ad olyan részletes lélek-rajzot, mint kitalált hőseiről, bár, ahogy a szerző a bevezetőben megjegyzi, ezek megalkotásakor is felhasználta a valós diákokról összegyűjtött benyo-másait), így megjelenik pl. a diákok szószólói közül Cohn-Bendit, Duteuil, Langlade, illetve Grappin dékán, Beaujeu dékán-helyettes. A diák-főhősök mindegyikére jellemző a társadalmi viszonyok, a behódoló, sokszor nevet-séges szülői viselkedés és a paternalista egyetemi világ elutasítása vagy leg-alábbis megkérdőjelezése. Ez különbözőképpen jelenik meg az egyes sze-replők esetben: pl. David szüleivel nincs különösebb baj, csupán az, hogy
„burzsoák”, és ez a jómódú, kényelmes, unalmas polgári élet vár David-re is az egyetem után. Erre pedig a fiú egy cseppet sem vágyik, ezt fejezi egy apjával folytatott beszélgetésben is: „Na de, papa, miféle jövőt szánsz te nekem? Fogaskerék legyek a fogyasztói társadalom burzsoá bürokráciájá-ban?”300 David, hogy bizonyítsa (elsősorban saját magának) ettől a világ-tól való elhatárolódását, túlzásokba esik: rongyos pulóverben jár,
szándéko-299 Kurlansky: i m. 209. o.
300 „De a papa csak nevet az ilyen kifakadásokon. … Ő is jól látja a konfrontációt, köp a burzsoáziára. Köpsz rá papa, de benne vagy. Égnek emeli a karját: miért, te talán nem vagy benne? És mondd meg nekem, fiacskám, magyarázd meg, mert nem könnyű
san trágárul beszél, a szexuális szabadság híveként gyakran válogatja barát-nőit, amikor a szép és értelmes Brigitte, egy szintén jómódú családból szár-mazó lány akár ideális társa is lehetne. De David a másik „birtoklását”, sőt az érzelmeket is kispolgárinak tartja, ugyanakkor mégis vágyik a komo-lyabb kapcsolatra, csak attól fél, hogy az elköteleződés egyenes út a házas-ságig, onnantól pedig már nincs menekvés. Jacqueline nevetségesnek látja a szüleit, menekülni akar a fojtogató otthoni légkörből: öngyilkossági kísér-lete ennek legkétségbeesettebb formája, de egyetemre is azért iratkozott be, hogy minél távolabb legyen a szülői háztól. Ménestrel anyja valóban magára hagyja a fiút, akinek hamar önálló lábra kell állnia. A diákok törek-véseit az egyik professzor így értelmezi: „Szerintem ez a dráma, amely a tanév kezdete óta itt zajlik a szemünk láttára, voltaképp az apa hatalomvesz-tésének szimbolikus drámája, legyen az apa miniszter, dékán vagy profesz-szor.”301 Többször történik a regényben utalás arra, hogy az épületek közül kiemelkedő adminisztrációs torony freudiánus alapon felfogható egyfajta fallikus szimbólumként is. A lázadó fiatalok élesen szembenállnak az egye-temmel, ami az általuk kritizált társadalmi rendszernek egyik alapintézmé-nye, így megvan benne annak jónéhány negatív jellemzője: a tömegtársa-dalom itt tömegképzésként jelenik meg (a Nanterre-i Egyetemre a bölcsész-kar indulásakor 1964-ben kétezren jártak, 1968-ra már tizenkétezren), jelen van az ember és ember közötti elidegenedés: a tanárok nem ismerik a diá-kokat, a diákok nem ismerik egymást, nagy a hierarchia, a professzorok szinte mindenhatóak, nyomasztó a teljesítménykényszer (túlságosan szigo-rúak a vizsgák), a tantervek kevés lehetőséget hagynak a valódi gondolko-dásra, kritikára, véleménycserére. Az egyetemmel kapcsolatos problémá-kat nem csak a diákok érzékelik, hanem sok tanársegéd mellett néhány jó gondolkodású professzor is. Frémincourt professzor is reálisan látja a gon-dokat, nem szereti a tömegképzést, az óriási előadótermekben megtartott előadásokat.302 Delmont tanársegéd szerint az egész egyetem „csupa lélek-ölő kaszárnya, robotemberek kiképző tábora”.303 A fiatal oktató szenved a bizonytalan előrejutási lehetőségtől, tanszékvezetőjének
igazságtalanságá-dolog: ha már benne van az ember, hogy jöjjön ki belőle? És ebben igaza van.” Robert Merle: Üvegfal mögött (fordította: Réz Ádám, Európa, Bp., 2005) 111-112. o.
301 I. m. 267. o.
302 Frémincourt: „Az óriási létszám, ez a baj, megfulladunk tőle, futószalagon dolgozunk.
Úgy gyártjuk itt a diplomásokat, mint Citroënék a kis kocsikat.” I. m. 303. o.
303 I. m. 256. o.
tól, törtető kollégáitól, hiszen „a világ a realistáké, azazhogy legyünk pon-tosabbak, az Alma Mater kebelén belül a seggnyalóké.”304 A „reakciós” pro-fesszorok mintapéldánya Delmont főnöke, Rancé professzor: „Eltűrjük, hogy egy akármilyen gépírónő a mi liftünket használja, aztán a gépírónők után jönnek a hallgatók, a hallgatók után a takarítónők, a végén mi fogunk gyalog járni a lépcsőn, és miért? Mert nem mertünk következetesen ragasz-kodni a hierarchiához.”305, éppen ezért sürgősen cselekedni kell: kicsapni a
„maréknyi huligánt”, aztán felállítani az egyetemi rendőrséget.
Az író hangsúlyozza könyvében, hogy a hallgatók elszigetelten élnek a kollégiumokban egyszemélyes kis szobájukban, és többségüknek kevés igazi kapcsolata van. A regény diákszereplőinek nagy része is magá-nyos, barátokra és párkapcsolatra vágyik. Elmondható ez Jacqueline-ról, Ménestrel-ről, Denise-ről. Mindez összefügg a szexualitás kérdésével is:
hiába a 60-as évek szlogenjei, a lányok miniszoknyái, ebben a világban a szexuális szabadság sokak számára még nem jelent semmit. Ennek meg-változtatásáért foglalta el néhány fiú a lányok szállását 67 márciusában:
az akció hatására elérték, hogy a lányok is fogadhatnak ellenkező nemű látogatókat szobájukban: „megdöntöttük a házirendet, és szabadon járká-lunk át a lányokhoz. De összesen vajon hány fiú látogatja naponta a női szakaszt? Véleményem szerint legfeljebb húsz-egynéhányan, ami kevés, nagyon kevés. Véget vetettünk a szexuális elkülönítésnek, de a tabuk még mindig élnek, láthatatlanul, betokosodva, mindenhatóan. És még azok a lányok sem szabadultak fel igazán, akik nemi életet élnek.” – állapítja meg David.306 Erre a problémára hívta fel a figyelmet Cohn-Bendit fellépése is:
1968 januárjában Missoffe oktatási miniszter ellátogatott Nanerre-be, hogy felavassa az uszodát. Az ünnepi beszéd után Cohn-Bendit odalépett hozzá és cigarettát meg tüzet kért tőle: a miniszter meglepődött, de adott neki.
Ezt követően a fiú szemrehányóan megkérdezte tőle, hogy az ifjúság prob-lémáiról szóló könyvében miért nem írt a szexualitásról. A miniszter pró-bálta elviccelni a dolgot, és azt válaszolta neki, hogy ha esetleg ilyen jel-legű problémával küszködik, akkor lehűtheti magát az új uszodában. Erre Cohn-Bendit (a konszolidáltabb verzió szerint) valami ilyesmit mondott:
„Amiért maga nem tudta megoldani a szexuális problémáit, még
hagy-304 I. m. 258. o.
305 I. m. 265. o.
306 I. m. 39. o.
hatná, hogy a fiatalok megoldják a magukét.”307 A társadalom inkább nem foglalkozik ilyen kérdésekkel, úgy tesz, mintha ezek a problémák nem is léteznének és az „ártatlanságnak” a házasságkötésig való megőrzését várja el a fiataloktól, különösen a lányoktól. Így sokan kifejezetten az ilyen tár-sadalmi-szülői elvárás ellen lázadva szerzik meg első szexuális élményei-ket: mint a regényben Jacqueline, aki felkeresi a tapasztalt Jaumet-t, akit alig ismer és akihez nem is igazán vonzódik, hogy vegye el a szüzessé-gét. Persze a lány az aktus után még rosszabbul érzi magát, hiszen az egész olyan volt számára, mint egy orvosi beavatkozás, egy cseppet sem tudta élvezni a gátlásai miatt, és a magánya továbbra is megmarad. De kétségbe-esésében Jacqueline továbbmegy: még ezen a napon felkeresi Ménestrel-t is, aki már régóta tetszett neki, és talán ő sem volt közömbös a fiúnak, csak nem mert kezdeményezni. Amikor a fiatalok a nap végére egymásra talál-nak, egy igazi párkapcsolat lehetősége sejlik fel előttük.
Nem véletlenül szerepel a regényben az építkezéseken segédmunkásként dolgozó, barakkban élő kedves, jóeszű, de iskolázatlan Abdelaziz figurája.
Merle talán azt jelzi vele, hogy a fiatalok gondjaival szemben, az ő problémái valóságos problémák: elveszti az állását, a megélhetése kerül veszélybe, és nincs senkije, akire támaszkodhatna. De a fiatalok (egy része) éppen az ellen a társadalom ellen lázad, amelyben ilyen nagy különbségek lehetnek ember és ember között, ahol egy arabot megvetően lekezelnek, semmibe vesznek, és egy olyan közösség eszményképe lebeg a szemük előtt, ahol ilyesmi nem fordulhat elő. Ezt tettekben is kinyilvánítják: David befogadja a kollégiumba a fiút, szobát szerez neki, és Brigitte-tel elhatározzák, hogy közösen felké-szítik az általános iskolai vizsgákra, ami a továbblépéshez elengedhetetlen.
Merle azt is tudatosítja, hogy a lázadó diákok (kezdetben) csupán keve-sen voltak az egyetem összlétszámához képest. Sokan nem is érzékelték a problémákat (mint a nárcisztikus és bugyuta Marie-José a regényben, akit csak saját maga érdekel, vagy Jacqueline, aki legalább megvívja a saját
„forradalmát”), illetve voltak akik nagyon is tudták, hogy miről van szó, de nem akarták veszélyeztetni egyetemi előmenetelüket, ezért nem csatla-koztak egyetlen ellenzéki csoporthoz sem (mint Ménestrel, aki úgy dönt, hogy csak a diploma megszerzése után fog politikával foglalkozni). Akik az aktív fellépés mellett kötelezték el magukat, több csoport közül is választ-hattak, voltak kommunisták (a Kommunista Párt ifjúsági szervezete),
anar-307 I. m. 267. o. A párbeszéd egy másik verzióját írja le Kurlansky: i. m. 199. o.
chisták, trockisták, maoisták, amelyek folytonosan vitában álltak egymás-sal, így az adminisztrációs torony elfoglalását megelőzően is megvitatták, hogy helyes-e ez a lépés (pl. a kommunisták minden ilyen jellegű akciót elleneztek). Végül 150 diák március 22-én este benyomult az épület föld-szintjére, majd elfoglalták a nyolcadik emeleten lévő kari tanácstermet, ahol gyűlést rendeztek.308 Az akció néhány társuk őrizetbe vételére adott válasz volt, akiket azzal gyanúsítottak, hogy betörték az American Express kira-katát. Az épületfoglalók nem követtek el erőszakos cselekményeket (sőt azokat, akik rongálni akartak, kiutasították maguk közül), és néhány óra múlva, miután megfogalmaztak egy röpiratot, békésen elhagyták a termet, ezért az eseményekből nem sokat értő dékán és dékán-helyettes nem hívta ki a rendőrséget. A diákok tette mégis jelképessé vált, a következő hetek -ben a mozgalom kiszélesedett (nem csak Nanterre--ben), egyre töb-ben csat-lakoztak a korábban passzívak közül, ugyanakkor a hatósági beavatkozás is egyre radikálisabb lett. Mindez elvezetett a májusi eseményekhez.