Leonyid Kucsma akkori elnök érezte az igazságtalan privatizáció súlyát, ezért a 2002-es választások előtt többször is elismerte az értékesítési folyamat hibáit. Kijelentette, hogy a választásokat követően az új törvényhozás prioritásként kell, hogy kezelje a reprivatizáció folyamatát. Utasította a kormányt, hogy terjesszen elő az új parlament részére olyan törvénycsomagot, amely meghatározza annak a rendjét, hogy az alacsony hatékonysággal működő vállalatok hogyan kerüljenek vissza az állam irányítása alá. A Rada által 2003-ban elfogadott erre irányuló törvényt Kucsma elnök nem írta alá, feltételezhetően azért, mert a választásokat már megnyerte, így a téma aktualitását vesztette. [243 pp. 32-68] Leonyid Kucsma elnöki ciklusa idején a meghatározó nagyvállalatok részvényei úgy kerültek értékesítsére, hogy azok tulajdonjogai olyan személyek kezébe kerültek, akik az elnökkel szoros kapcsolatban voltak, vagy adott esetben rokoni szálak fűzték hozzá. Emiatt Kucsmát ellenzéki oldalról gyakran vádolták korrupcióval, vagy azzal, hogy szándékosan teremt olyan feltételeket, amivel a konkurenciát kizárják és a pályázatokat személyre szabják. A „Narancsos Forradalom”
idején az ellenzék egyik fő követelése az volt, hogy az áron alul értékesített vállalatokat vegye vissza az állam, példának okáért a Krivorozssztal kohászati holdingot említették.
E vállalat részvényeit az Ukrán Állami Vagyon Alap 800 millió dollárért adta el. A vásárló egy Inveszticionno-Metallurgicseszkij Szojuz nevű befektetői csoport volt, amely részvényei 40 %-át Kucsma veje, Viktor Pincsuk birtokolta egy Interpipe nevű egyesülésen keresztül. Az adás-vétel megtörténte előtt a konkurens cégek lényegesen jelentősebb vételárat ajánlottak a vállalatért, de a tárgyalásokra meg sem hívták őket. A nemzetközi LNM & US Steel 1,5 milliárd dollárt, az orosz tulajdonú Szeversztal befektetői csoport 1,2 milliárd dollárt lett volna hajlandó fizetni a kohászati holdingért.
[243 pp. 76-118]
Leonyid Kucsmát Viktor Juscsenko váltotta az elnöki székben, első döntései egyike az volt, hogy az Ukrán Állami Vagyon Alap élére Valentyina Szemenjukot nevezte ki.
Szemenjuk határozott álláspontja az volt, hogy minden jelentős vállalatot az állam kell, hogy birtokoljon. [244 pp. 19-25] 2005-ben kampány indult annak érdekében, hogy az állam vegye vissza azokat a válallatokat, amelyeket törvénytelenül értékesítettek. Az akkori miniszterelnök Julia Timosenko bejelentte, hogy több, mint 3000 privatizált vállalat esetében bizonyítható, hogy törvénytelenül kerültek értékesítésre, amit az Ukrán Főügyészség is alá tud támasztani. Kijelentette továbbá, hogy minden esetet bírósági úton fognak megtámadni. [245 pp. 50-53]
177
Az Ukrán Állami Vagyon Alap azonban mindvégig tagadta ezen állítás hitelességét.
Szerintük mindösszesen 191 esetben lehet feltételezni, hogy az értékesítések során visszaélések történhettek. Ezt követően Juscsenko, Szemenjuk és más magas beosztású állami vezetők cáfolták, hogy államosításról lenne szó, mindösszesen csak azt kívánják vizsgálni, hogy hány esetben sérült az állam érdeke. [243 pp. 123-158]
Az első reprivatizációs folyamatot a Krivorozssztal nevű kohászati holdingnál indították meg. A Kijevi Bíróság 2005. április 22-én hozott ítéletet a cég privatizációs eljárásáról:
kijelentette, hogy jelentősen sérült az állam érdeke, így a kohászati holdingot visszaadta az Ukrán Állami Vagyon Alap tulajdonába. Ezt követően az Inveszticionno-Metallurgicseszkij Szojuz békéltető tárgyalásokat kezdeményezett, ami a hatalmon lévőket is megosztotta. Viktor Juscsenko támogatta a kezdeményezést, azonban Julia Timosenko kategorikusan ellenezte azt. [243 pp. 117-129]
2005-ben megkezdték az előkészületeket a Krivorozssztal ismételt privatizációjára, amelynek lebonyolításával az Ukrán Miniszterelnöki Hivatalt bízták meg. Ezzel egyidőben törvénytelennek minősítették a Nyikopolszkij kohászati üzem privatizációját is, amely a Krivorozssztallal együtt szintén Viktor Pincsuk tulajdonában volt. [243 pp.
106-121] 2005. szeptember 08-án Jurij Ehanurovot nevezték ki miniszterelnöknek, miután Julia Timosenko kormányával együtt megbukott. 1994 és 1997 között az Ukrán Állami Vagyon Alapot Ehanurov vezette, ebben az időszakban zajlott legaktívabban az állami vagyon privatizálása. Nem meglepő módon nem történt tömeges reprivatizáció.
[243 pp. 123-132]
Vélhetően a fenti okok miatt Valentyina Szemenjuk egy hét múlva azt nyilatkozta, hogy hirtelen megnőtt a ránehezedő nyomás az oligarcha körök részéről, akiknek nem tetszik Ukrán Állami Vagyon Alap vezetőinek azon törekvése, hogy visszaszerezzék a törvénytelenül magánosított állami vagyont és betartassák azokat a vállalásokat, melyek kötelezettségeket rónak az új tulajdonosokra. [246 pp. 106-121]
Szemenjuk és az oligarcha körök egymásnak feszültek, azonban a Rada Szemenjuk pártjára állt és 2005. október 18-án olyan javaslatot fogadott el, melynek értelmében a Krivorozssztal nevű kohászati holding állami tulajdonban maradt, és ideiglenesen ezen a területen felfüggesztették a privatizációs eljárásokat. [245 pp. 50-53]
A privatizácós folyamat leállítása az ukrán kormánynak nem kedvezett, ugyanis vállalásainak egy részét (állami alkalmazottak béremelése, nyugdíjak duplájára emelése) az értékesítésekből és a korábban – áron alul – privatizált vállalatok utólagos pénzügyi
178
korrekciójából kívánta fedezni. A fentiekre tekintettel a törvényhozás javaslatait a kormány figyelmen kívül hagyta. [244 pp. 19-25]
A helyzet komolyságát jelezte, hogy két nappal a Krivorozssztal újbóli privatizációja előtt Valentyina Szemenjuk kórházba került. Ettől függetlenül az árverést megtartották, amelyben három vállalat vett részt (Smart Group – Dnyepropetrovszk, Indusztialnaja Gruppa – Kijev, Mittal Steel Germany GMBH). A német cég nyert, 24,2 milliárd hrivnya vételárral, ami jóval magasabb volt a kiinduló 10 milliárd hrivnyás árnál. Valentyina Szemenjuk ellenezte a kialakult helyzetet, benyújtotta lemondását tiltakozása jeléül, azonban azt Juscsenko nem fogadta el és a többszöri győzködések hatására az Ukrán Állami Vagyon Alap vezetője a helyén maradt. [243 pp. 199-236]
2006-ban Viktor Janukovics – a Régiók pártjának vezetője – lett Ukrajna miniszterelnöke.
Úgy gondolta, hogy az ország a befektetői bizalmat elveszítheti ezért meg kell szakítani a reprivatizácót, és elismerni a fennálló tulajdonviszonyokat. [243 pp. 199-236]
Janukovics markáns véleménye volt, hogy a reprivatizációt be kell fejezni. Ezért a Miniszterelnöki Hivatal az Ukrán Állami Vagyon Alap és a Legfőbb Ügyészség vezetőjének írt egy levelet, melyben arra kérték a feleket, hogy szakítsák meg azon nyomozásokat, amelyekben nincs elegendő információ arra vonatkozóan, hogy bizonyítsák a visszaéléseket. A fentieken túlmenően a kormány kritizálta az Ukrán Álalmi Vagyon Alap munkáját, mivel az alulteljesíti a privatizációs terveket, ugyanis a költségvetés egy meghatározó részét teszik ki az állami vagyon értékesítéséből befolyt összegek. A reprivatizációnak köszönhetően sokan gondolhatták azt, hogy az új tulajdonos tiszta körülményeket teremt a vezetőség és az Ukrán Állami Vagyon Alap között. A vagyonkezelő vezetője kijelentette, hogy a Mittal Steel Kryviy Rih kötelezettségeinek nem tesz eleget teljeskörűen. Nem fizette be a 2005. évi nyereségadóját, valamint nem fizette ki a dolgozók 13. havi bérét egészében. [245 pp. 50-53] Valentyina Szemenjukot a Rada baloldali képviselői támogatták. Az Európai Fejlesztési Bank ukrajnai igazgatója kijelentette, hogy a Mittal Steel elleni szankciók, fellépések nagyonban meg fogják határozni a külföldi befektetők viszonyát az ukrán kormánnyal. Tekintettel arra, hogy sem a kormánynak sem a befektetői csoportnak nem állt érdekében a konfliktus, év végre a cég teljesítette kötelezettségei nagy részét, az állam pedig nem támadta tovább azt. [243 pp. 201-234]
Ez volt a privatizációs eljárások felülvizsgálatának utolsó lépése, a tulajdonviszonyok hosszú időre bebetonozódtak.
179