Dani, a férjem nagyon büszke az FM 90 Mhz-en sugárzó Friss Rá-dióra, amely néhány hónapja indult. Már kívülről tudom a sokszor ismételt szlogenjüket: „Műsorszerkezetünkben megtalálhatók a kul-turális információk, a fiataloknak szóló műsorok, az idősebbeket érdeklő egészségügyi magazinok, nem hiányzik a sport, az igényes szórakoztatás, és mindent átsző a zene, a zene, a zene. Mi értéke-ket közvetítünk. Olyan adásokat szerkesztünk, amelyekre oda kell figyelniük a hallgatóknak.”
Közben felébredt Dani. Szokásához híven átölel, felemel, magá-hoz húz, és úgy ad puszit, mint apa a kislányának. Kisportolt testé-nek – amit annyira, de annyira szeretek
meg se kottyan ez a reggeli súlyemelés.
– Már dolgozol? – Nem várja meg a választ, úgyis látja. – Hagytál nekem kávét?
– Természetesen, még nem hűlt ki.
– Elmeséled, hogy sikerült a buli?
– Persze. De előbb feltétlenül igyál kávét, mert anélkül csak kó-vályogsz.
– Teljesen rendbe teszem magam, és majd aztán… Álmomban megharaptam egy kutyát. Nagyon fájt nekem. Ezt a te macskasző-röddel kell gyógyítani! (Nincs sok értelme, de mi gyakran ilyen fur-csán társalgunk.)
– Oké – válaszolom. – Tudom, hogy ez legalább fél óra. Amíg visszajön, leírom, hogy nemrég egy eszperantó nyelvtanárt hívott meg a stúdióba. Diplomám miatt vizsgáztam a nemzetközi nyelvből;
Danira is ragadt annyi ismeret, hogy tudjon kérdezni. Egyébként felírtam neki néhány témát és problémát a nyelv használatával, ter-jesztésével kapcsolatban.
– Sokan azt mondják, hogy az eszperantó semmire se jó, mert mesterséges – állította kategorikusan; én adtam a szájába ezt a provokatív megjegyzést.
– Akik nem ismerik, legtöbbször előítéletük van, ezért nem képe-sek reálisan értékelni a nyelv szerepét a mai nemzetközi kommuni-kációban. A természetes nyelvek hosszú évszázadok alatt alakultak ki, és vannak olyanok, amelyeket egy ember hozott létre. Számuk ezren felül lehet, de csak papíron léteznek. Az eszperantó 1887-ben jelent meg, a világ minden országában beszélik. Közben ugyanúgy változott, fejlődött, mint a természetes nyelvek.
– Tényleg olyan könnyen megtanulható, ahogyan reklámozni szokták?
– Minden relatív. Anyanyelvünk a finnugor, az eszperantó viszont az indoeurópai nyelvcsaládhoz tartozik, mint a világnyelvek. Akinek angol, német, francia, olasz vagy spanyol az anyanyelve, sokkal gyorsabban elsajátítja. Szókincse nemzetközi, nyelvtana néhány oldalon elfér, kivételek nincsenek, mindent úgy írunk, ahogyan ej-tünk, a többi nyelvérzék, kitartás, egyéni adottság függvénye.
– Ez mind nagyon jól hangzik. De akkor miért nem terjed jobban?
– Semleges és nemzetközi – ez az előnye. A világnyelvek nem ilyenek. Az eszperantónak nincs országa, ezért kénytelenek va-gyunk az angolt használni, ez az informatikavezető nyelve is. Az eszperantó mögött nincs tőke, bankok, gazdaság, világverseny.
Csak civil szervezetei vannak. Általánossá tétele rendkívül előnyös lenne, mert számos országban nem kellene évekig más nyelveket tanulni. Minden világnyelvet képviselő ország a saját nyelvét, kultú-ráját népszerűsíti.
A statisztikák szerint azonban Magyarországon az angol és a német után az eszperantó a harmadik legnépszerűbb az államilag elismert vizsgák között. Sajnos sokan csak a diploma kiváltásának eszközét látják benne. Pedig a világ minden országában megértik, jelen van az interneten; kongresszusokra, találkozókra, konferenci-ákra utazhatsz. Egyébként Magyarországon sok olyan rendezvényt szerveznek, amelyen külföldiek vesznek részt. Közös nyelvük az eszperantó. Számos szakmai témában lehet tanulmányokat, köny-veket olvasni, létezik eredeti és fordított szépirodalom, rádió-,
tv-adások, újságok, könyvkiadók. Jól kiépített nemzetközi hálózata van.
– Igen, de még az Európai Unióban sem használják…
– Valóban. Ott többnyire az angolt, németet és a franciát részesí-tik előnyben. Általában ez a felszólalók anyanyelve. Az egyenjogú-ság, a demokrácia értelmében mindenki beszélhet a saját nyelvén, a tolmácsok azért vannak, hogy fordítsanak. Az EU-s képviselők szinte mindegyike ismer egy-két világnyelvet. Ez eddig rendben is van, de ha egy magyar elmegy Franciaországba, és ott szeretne angolul vagy németül szót érteni az utca emberével, aligha sikerül.
Ez tehát csak látszat egyenjogúság. Szerintem az átálláshoz leg-alább hat-nyolc évre lenne szükség. Ennyi idő alatt a magyarok többnyire nem tanulnak meg egyetlen idegen nyelvet sem. Ezzel szemben az eszperantó – szorgalmas tanulás mellett – három-nyolc hónap alatt elsajátítható.
Akkor Danit nagyon megdicsértem.
– Miért volt ez jó? Tudtommal te eddig nem szeretted a rámenős, provokatív kérdéseket. Már pedig én nagyon negatív voltam – ellen-kezett.
– Te most így tudtad dr. Gosztosi Károlyt arra késztetni, hogy végre elmondhassa az igazságot. Hagytad beszélni, ő pedig ténye-ket sorolt fel. Akkor lettél volna durva, tiszteletlen, ha visszavágsz, vitatkozol, nem engeded szövegelni.
– A mi szakmánkban alapfeltétel, hogy egy interjúban minél töb-bet szedjünk ki a pasasokból.
– De nem mindenki ilyen! – érveltem tovább. – Te pont jól csinál-tad. Szegedi Tomit azért küldték el, mert műsora teljes blokkját egyedül ő töltötte ki, a vendégek csak dekorációk voltak. Bogán-csok, tövisek! Szép kis díszlet!
– Talán túl hosszú volt – kételkedett Dani.
– Nem, mert ez rettenetesen aktuális.
– Á, tudom, hogy elfogult vagy, mert te is az eszperantóval váltot-tad ki a diplomádat.
– Igen, de ehhez jött az angol felsőfok! Velencei nászutunkon há-rom eszperantista családnál vendégeskedtünk. Én felhasználtam a tudásomat. Egyébként ez a te elfogult Jutkád írta fel a
jegyzetfüze-tedbe a tényeket, a kérdéseket, a vélemények nagy részét. Hogy legyen mibe kapaszkodnod.
– Oké. Köszi.
– Gosztosi végre kimondta: gyerekek, ne csak a diploma meg-szerzése miatt tanuljátok, mert ez ugyanolyan élő nyelv, mint a töb-bi. A prof már negyvennyolc országban járt turistaként, tanárként oktatóként, találkozókon, konferenciákon tartott előadást. A világhá-ló tele van eszperantóval.
– Juditkám, bocsi! Mindegy mit válaszolok. És különben is egy macskának nagyobb nyelvérzéke van, mint nekem.
– Jól van. Ezen már annyiszor vitáztunk, hagyjuk abba – javasol-tam.
– Én nem szoktam veled vitázni. Neked mindig mindenben iga-zad van.
– Gyere ide, te kis udvarias, te kis bókoló! – tettem hozzá moso-lyogva.
– Ha egy nőtől kapsz egy csókot, akkor már az egészet is meg-kaphatod – idézett valakit, és átszellemülten vizsgálta az arcomat. – Ha most író lennék, akkor azt mondanám, hogy szívünk nyitottságá-tól és szeretetétől tudatunk is kifényesedik. A valódi szerelem örök és korlátoktól mentes. De most szeretném lebontani ezeket a korlá-tokat.
Önfeledt ölelések következtek. Gyengéd harapások kísérték az egybeolvadás kezdetét, aztán mindketten a csókok rabjaivá váltunk.
Tudatom nemhogy kifényesedett volna, hanem ellenkezőleg: agyte-kervényeim működése annyira lelassult, mint a lombjukat vesztett fákban az életerő áramlása télvíz idején. Viszont lángra kapott a lelkem; nem lehetett ellene semmit tenni. Egész testem vibrált a rám törő érzelmek kellemes súlya alatt. A beteljesülés nem váratott sokáig magára. Néhányszor megjártuk a fellegeket, mert légneművé váltunk, valahányszor együtt repültünk az azúrkék égen terebélye-sedő felhők fölé.
Aztán izmaink elernyedtek, szívünk-lelkünk visszabújt a testünk-be.
– Jutka! Egyetlen ok van, ami miatt érdemes élnem: te vagy az!
Neked pedig azért kell élned, hogy én legyek az egyetlen személy, aki miatt létezned kell.