Strabón beszámolója szerint752 Alexandros – átadás következtében – hatalmába kerített két jól megerősített sziklavárat. Az egyik Sisimithrés vára Baktrianéban, a másik pedig Óxos vára Sogdianéban, amelyet Ariamazés várának is neveznek. Alexandros Sisimithrés várában fényes vendéglátásban részesült, és feleségül vette az itt tartózkodó Rhóxanét, Oxyartés lányát.
Curtius Rufus meglehetősen részletes beszámolójából753 azt tudjuk meg, hogy Alexandros a saját anyjával két gyermeket nemző Sisimithrés satrapa természetes és
752 Str. Chr. 11.11.4 (C518).
753 Curt. 8.2.19–33.
123 mesterséges védművekkel megerősített területére vonult. Miután az uralkodó leverte és megfutamította a hegyszoros védelmére kirendelt csapatokat, seregét a sziklavár ellen vezette.
Terve megvalósítását azonban egy, a hegy tetejéről völgybe zúduló folyó akadályozta. A folyó feltöltése után elküldte a védőkhöz a velük egy törzsből való Oxartést azzal a céllal, hogy a vár átadására buzdítsa a vezért. Oxartés csaknem meggyőzte a reményét vesztett Sisimithrést. Ekkor azonban a satrapa felesége (és egyben anyja) férjét az ostrom folytatására buzdította. Sisimithrés elfogadta a tanácsot, így elbocsájtotta a követet, és elszánta magát az ostromra. Később azonban visszahívatta Oxartést és kijelentette, hogy megadja magát Alexandrosnak. Egyetlen kikötésként csupán azt kérte, hogy a követ tartsa titokban anyja/felesége tanácsát. Előre küldte tehát Oxartést, majd a sértetlenség biztosítását meg sem várva, anyjával/feleségével, gyermekeivel és egész rokonságával együtt követte őt.
Alexandros megüzente nekik, hogy forduljanak vissza és várják be jöttét. Az uralkodó végül visszahelyezte Sisimithrést hatalmába, és ígéretet tett neki arra, hogy még nagyobb területet is rábíz, ha hűen megtartja a kötött szövetséget. Sisimithrés ekkor átadta két fiát Alexandrosnak, aki azt a parancsot adta nekik, hogy vele együtt harcoljanak.
Plutarchos Alexandros-életrajzában754 a Sisimithrésre vonatkozó jelenetet azzal vezeti be, hogy az uralkodó sokszor forgott veszedelemben és súlyos sebeket szerzett, a legnagyobb veszteséget mégis az élelem hiánya és az időjárás viszontagsága okozta seregének. Ő azonban a szerencsét merészséggel, a hatalmat pedig erénnyel kívánta felülmúlni. Úgy gondolta ugyanis, hogy a bátraknak semmi sem bevehetetlen, a gyáváknak pedig semmi sem eléggé megerősített (… οὐδὲν ᾤετο τοῖς θαρροῦσιν ἀνάλωτον οὐδ' ὀχυρὸν εἶναι τοῖς ἀτόλμοις755). Amikor Sisimithrés meredek és megközelíthetetlen sziklavárát ostromolta, katonái elcsüggedtek. Alexandros ekkor megkérdezte Oxyartést, hogy milyen ember is Sisimithrés. Oxyartés erre azt a választ adta, hogy a lehető leggyávább. Alexandros így a várat könnyen elfoglalhatónak ítélte, mondván, az nincs erős kezekben. Miután megfélemlítette Sisimithrést, el is foglalta a várat.756
754 Plut. Alex. 58.3–4.
755 Plut. Alex. 58.2.
756 Plutarchos nem csupán Alexandros életrajzában, hanem Regum et imperatorum apophthegmata című munkájában is foglalkozott a történettel, vö. Plut. Mor. 181b–c. Itt azonban nincs néven nevezve Sisimithrés, ráadásul Plutarchos a jelenetet tévesen Aornos sziklavárához kapcsolja. A hiba ellenére mégis az feltételezhető, hogy ugyanazt az epizódot meséli el, hiszen beszámolójában arról olvashatunk, hogy Alexandros tudomást szerzett arról, hogy az Indiában lévő Aornos sziklavára nehezen elfoglalható, vezére pedig gyáva, így arra a következtetésre jutott, hogy ebben az esetben a város könnyen elfoglalható.
124 Arrhianos arról tudósít757, hogy Alexandros Pareitakaiban Choriénés sziklavára ellen vonult, mivel ő ide menekült több más hyparchosszal együtt. A meredek sziklára egy szűk és nehezen járható út vezetett fel, ráadásul minden oldalát mély szakadék védte, amelyet fel kellett tölteni a sereg felvezetéséhez. Alexandros tehát munkához látott, hiszen a merészség és szerencse olyan fokára jutott, hogy úgy vélte, bármit meg tud közelíteni és el tud foglalni. A hasadékot tehát egy földúttal hidalták át. Nappal Alexandros felügyelte a munkákat, éjjel pedig váltakozva Perdikkas, Leonnatos és Ptolemaios. Choriénés megrémült az ostrom következményeitől, így követeket küldött a makedón uralkodóhoz azt kérve tőle, hogy küldje el hozzá Oxyartést. Alexandros teljesítette a kérést, így Oxyartés megadásra buzdította Choriénést arra hivatkozva, hogy nincs olyan hely, amelyet a makedón uralkodó ne tudna elfoglalni. Choriénés végül engedett a rábeszélésnek, és családja néhány tagjával és barátjával együtt az uralkodó elé vonult. Alexandros ígéretet tett a barátságra, majd azt parancsolta, hogy Choriénés a vár átadása miatt küldjön néhány embert a sziklára. Miután ez megtörtént, a makedón uralkodó 500 hypaspistés kíséretében megtekintette a sziklát, Choriénést pedig visszahelyezte pozíciójába.
A makedón sereg ugyanezen a télen sokat szenvedett az időjárás viszontagságai és az élelmiszer hiánya miatt. Choriénés azonban, mivel a felhalmozott készlet tizedét sem használta fel, a makedónok rendelkezésére bocsátotta a gabonát és a bort, a sátrak között pedig szárított húst osztott szét. Alexandros ezért a tettéért még inkább tisztelte Choriénést, aki nem a kényszer hatása alatt, hanem szabad akaratából adta át a sziklavárat.
A fennmaradt források más-más időpontra datálják az ostrom idejét, így Curtius Rufus Kr. e. 328 késő őszére, míg Arrhianos valamivel későbbre, Kr. e. 327 tavaszára helyezi.
Bosworth aprólékosan végigkövette a fennmaradt források Kr. e. 328 és 327 közötti hadmozdulatait, a hadsereg felosztását és mozgását, az ostromlott területek geográfiáját, valamint az ostrom körülményeit.758 Elemzésében arra a következtetésre jutott, hogy Arrhianos verziójával szemben Curtius Rufus beszámolója tekinthető hitelesnek.759 Nézete szerint Arrhianos tévedése a szerző kompozíciós technikájával, illetőleg Ptolemaios hadmozdulataival magyarázható.760 Arrhianos ugyanis a szogd események elbeszélésekor megtörte az annalisztikus sémát, így előbb tárgyalt olyan epizódokat, amelyek valójában később történtek. E változtatás már önmagában is bonyolíthatta a forrásaiban olvasható
757 Arr. An. 4.21.1–10.
758 BOSWORTH, 1981, 29–37.
759 BOSWORTH, 1981, 33.
760 BOSWORTH, 1981, 33.
125 események pontos azonosítását és előadását, amit tovább súlyosbíthatott, ha a szerző kombinálta anyagát és váltogatta két fő forrása, Ptolemaios és Aristobulos leírását.761 Bosworth nézetét elfogadva úgy vélem, hogy kronológiai szempontból valóban Curtius Rufus leírását kell előnyben részesítenünk.
A sziklavár méretére vonatkozóan Strabón762 és Arrhianos763 is közöl számadatot, amelyek ugyancsak eltéréseket mutatnak, mégis feltételezhetjük, hogy a Strabón által közölt adatok leginkább a Curtius Rufus leírásában szereplő információkkal764 egyeznek765.
A hely pontos fekvését és jellemzőit, továbbá az ostrom menetét csupán két szerző, Curtius Rufus és Arrhianos említi.766 A beszámolók tartalmaznak ugyan eltéréseket, így az ostrom kezdetén csupán Curtius Rufus ábrázolja a védők és támadók közötti harcot, valamint az Alexandros által alkalmazott faltörő kosokat767. Arrhianos hallgatását magyarázhatja, ha azt feltételezzük, hogy ez az epizód vélhetően egyik fő forrásában – vagyis sem Aristobulos, sem Ptolemaios leírásában – sem szerepelt. Biztosak lehetünk ugyanis abban, hogy a két forrás aligha mulasztotta volna el annak lehetőségét, hogy Alexandros kiválóságát hangsúlyozza.
Az ellentmondások ellenére a két szöveg számos ponton hasonlóságot mutat, gondoljunk például arra, hogy mind a két szerző beszámol az uralkodó stratégiájáról, az útjában álló folyómeder és szakadék feltöltéséről.768 Bosworth a két szerző szövegének részletes elemzése után arra a következtetésre jutott, hogy Arrhianos a hely geográfiai fekvését illetően számos ponton eltér Curtius Rufus leírásától, amelyet két lehetőséggel indokol. Elképzelhető, hogy Arrhianos csupán egy általános leírást nyújtott, de az is lehetséges, hogy a szerző ismételten
761 BOSWORTH, 1981, 33.
762 Str. Chr. 11.11.4 (C517): τὴν μὲν οὖν Σισιμίθρου πεντεκαίδεκα σταδίων ἱστοροῦσι τὸ ὕψος, ὀγδοήκοντα δὲ τὸν κύκλον… τὴν δὲ τῆς Σογδιανῆς διπλασίαν τὸ ὕψος φασί.
763 Arr. An. 4.21.2: ἦν δὲ τὸ μὲν ὕψος τῆς πέτρας ἐς σταδίους εἴκοσι, κύκλος δὲ ἐς ἑξήκοντα.
764 Curt. 7.11.2: Petra in altitudinem XXX eminet stadia, circuitu C et L complectitur…
765 BOSWORTH, 1981, 31.
766 Curt. 8.2. 20–24; Arr. An. 4.21.2–6.
767 Curt. 8.2.22: At Alexander, quamquam angustias naturali situ munitas ac validas manu Barbari tuebantur, tamen arietibus admotis munimenta, quae manu adiuncta erant, concussit, fundisque et sagittis propugnantium plerosque deiecit; quos ubi dispersos fugavit, ruinas munimentorum superegressus ad petram admovit exercitum.
768 Curt. 8.2.23–24: Ceterum interveniebat fluvius, coeuntibus aquis ex superior fastigio in vallem; magnique operis videbatur tam vastam voraginem explere. Caedi tamen arbores et saxa congeri iussit…; Arr. An. 4.21.3:
τέμνων δὴ τὰς ἐλάτας (πολλαὶ γὰρ καὶ ὑπερύψηλοι ἐλάται ἦσαν ἐν κύκλῳ τοῦ ὄρους) κλίμακας ἐκ τούτων ἐποίει, ὡς κάθοδον εἶναι ἐς τὴν φάραγγα τῇ στρατιᾷ· οὐ γὰρ ἦν ἄλλως κατελθεῖν ἐς αὐτήν. Vö. SCHWARZ,1906², 83; HAMMOND, 1983,146: „Their accounts in 4.21.1–9 and 8.2.14–33 are about the same place (compare 4.21.2–6 with 8.2.23–24) and end alike (4.21.8–9 and 8.2.31–2), but they are concerned with such different aspects that they cannot be from the same source.”
126 összekevert két elbeszélést.769 Bosworth végkövetkeztetése az ellentmondások ellenére mégis az, hogy Arrhianos beszámolója igazolja Curtius Rufus speciális topográfiai adatait.770 További azonosság, hogy mind a két szerző hangsúlyozza az Alexandros által alkalmazott haditechnika védőkre gyakorolt pszichológiai erejét. Curtius Rufus az összes barbár771, míg Arrhianos csupán a vezér, vagyis Choriénés félelmét említi, aki a következményekre gondolva kéri arra Alexandrost, hogy küldje el hozzá Rhóxané apját, Oxyartést772. Curtius Rufus leírásában Alexandros dönt a követség menesztése mellett azzal a céllal, hogy kihasználja a barbárok félelmét. A szerző nem hagy kételyt az uralkodó motivációját illetően:
Itaque rex, ad deditionem metu posse conpelli ratus, Oxarten misit nationis eiusdem, sed dicionis suae, qui suaderet duci ut traderet petram.773