A genealógiákat érintő hipotézisek tisztázása után áttérhetünk a jelenet részletes vizsgálatára. A kutatástörténetben mindeddig csak kevés figyelmet kapott az epizód helyének és kontextusba illesztésének kérdése, annak ellenére, hogy egy hangsúlyos moralizáló bevezető után következik, amely voltaképpen a következő öt könyv624 (második pentas) tartalmát készíti elő.625 Curtius Rufus ebben fejti ki először hosszabban véleményét, illetve kritikáját Alexandros megváltozott személyiségéről626, részletesen beszámolva arról is, hogy III. Dareios halála után hogyan torzult az uralkodó jelleme a perzsa szokások átvételének hatására627: a korai lakomák628, a bor mértéktelen élvezete629 és a szajhákkal való mulatozás630 egyre jobban növelte a makedónok Alexandrosszal szembeni ellenszenvét631.
624 RUTZ,1986, 2334–2335. Vö. még: BAYNHAM,1998c, passim, de különösen 37; ATKINSON–YARDLEY, 2009, passim.
625 Curt. 6.2.1–5. A bevezető kulcsmondata a következő (Curt. 6.2.1): … quem arma Persarum non fregerant vitia vicerunt. Vö. TARN,1948, 98.: „Curtius dates the change in Alexander’s character to a precise moment of time; it follows the death of Darius, which concludes book V, and the new state of things begins with a formal exposition in book VI ch. 2.” Vö. még: RUTZ,1986,2335; BAYNHAM,1998c, 37. A bevezető elemzéséhez lásd:
ATKINSON,1994,167–170;SPENCER,2002,94–97.
626 A hatodik könyvben további leírás (6.6.1–8) is található az Alexandros jellemében bekövetkező torzulásról, valamint a keleti öltözék átvételéről és hatalmának növekvő abszolutizálásáról. Elemzéséhez lásd: ATKINSON, 1994, 200–204. Curtius Rufus azonban a végső jellemzésben (10.5.25–36, nekrológ) enyhíti ítéletét. Erről bővebben lásd: HECKEL–YARDLEY, 1984, 13; CURRIE,1990, 75; ATKINSON, 1998b,3471; PORTA,2005, 55;
BAYNHAM,1998c,129;ATKINSON–YARDLEY, 2009, 155–172.
627 Alexandros negatív jellemvonásainak bemutatásáról lásd: 3.12.18–20; 4.4.13–18; 4.6.29; 4.7.29; 5.1.36–39;
5.6.1–8; 5.7.1–7; 6.2.1–5; 6.6.1–8; 7.2.11–34; 8.1.22–8.2.13; 9.10.24. A siker által megrontott Alexandros jellemzéséről bővebben a teljesség igénye nélkül, vö. MCQUEEN,1967, passim, de különösen 35–36;CURRIE, 1990,63–77; BAYNHAM,1998c, 101–131. A szöveghelyhez vö. még: PORTA,2005,550, 2. lábj:„Sall. Cat. 10, 2 e 11, 5 sviluppa analoghi concetti allorché individua nella decadenza degli antichi costumi, inquinati dalle mode orientali, le cause che portarono alla crisi della repubblica romana a cavallo fra il II e il I sec. a.C. Su argomenti pressoché dello stesso tenore si vedano anche le considerazioni di Liv. 23, 18, 12; 33, 45, 7 e Tac.
ann. 1,2,1.”
628 Curt. 6.2.2: tempestiva convivia. A szó értelmezéséhez, vö. BORZA,1983,47: „Alexander’s symposia were lengthy, commencing early in the evening and often lasting into the following morning (Curt. 6. 22).” Borza vélhetően a következő szövegrészre gondolt: Curt. 6.2.2. Vö. még: ATKINSON, 1994, 169.: „The translation
‘lengthy’ may be supported by the combination of this phrase with ‘pervigiles iocos’ at Quint. declam. ix, 10, and here by the following two gerunds, ‘perpotandi pervigilandique’, and the opening clause of 2. 5. The counter-tradition was that Alexander only dined late in the evening: Plut. mor. 338D.”
629 Curt. 6.2.2: perpotandi pervigilandique insana dulcedo. Vö. Curt. 5.7.1.
630 Curt. 6.2.2: ludique et greges pelicum.
631 Curt. 6.2.2–4: Omnia in externum lapsa morem. Quem ille aemulatus quasi potiorem suo ita popularium animos oculosque pariter offendit, ut a plerisque amicorum pro hoste haberetur. Tenaces quippe disciplinae suae solitosque parco ac parabili victu ad inplenda naturae desideria defungi in peregrina et devictarum gentium mala inpulerat. Hinc saepius conparatae in caput eius insidiae, secessio militum et liberior inter mutuas
100 Hystaspés hitvesének bemutatása ezen expositio után következik. A jelenet helyszíne –
vélhetően nem véletlenül – egy lakoma. A symposium ugyanis rendkívüli jelentőséggel bírt a makedón társadalmi és udvari életben, hiszen az uralkodó és az arisztokrácia kapcsolatát volt hivatott erősíteni.632 E megközelítésben egyáltalán nem meglepő, hogy a jelenet helyszínéül Curtius Rufus egy, a makedón társadalomra olyannyira jellemző lakomát (convivium633) választ, amely számos epizód háttereként megjelenik634 még munkájában. E megoldással szabadosabb légkört teremt, ugyanakkor elsősorban a második pentasban az Alexandros és a makedónok közötti feszültséget és ellentétet is érzékelteti. Leírásaiban e lakomák általában negatív következményekkel, sok esetben pedig halállal végződnek.635 Curtius Rufus, a bevezetést folytatva, az epizódban Alexandrost újabb kritikával illeti, amiért fogolynőket kényszerít éneklésre annak ellenére, hogy jelen voltak külön e célból hívott görög művészek is.636 A bevezetett nők egyike, Hystaspés hitvese, szépségével és szemérmességével, valamint a lakomához nem illő nemességével felkelti Alexandros figyelmét.
Brosius nézete szerint a jelenet az ifjabb Kyros és Aspasia találkozását637 juttathatja eszünkbe. Vélekedése szerint a két történet közötti hasonlóságot igazolja az, hogy Aspasia és Hystaspés hitvese is idegen származású fogolynők, akiket több nő társaságában vezettek be
querellas dolor, ipsius deinde nunc ira, nunc suspiciones, quas excitabat inconsultus pavor, ceteraque his similia, quae deinde dicentur.
632 A symposium funkciója Alexandros udvarában: 1. enyhíti a menetelés nehézségeit és szigorát, 2. elősegíti az interakciót a király és az elit között, 3. kvázi alkotmányos funkcióval rendelkezik a döntéshozói folyamatban (a parrhésia, vagyis a szólásszabadság lehetőségével, ami természetszerűleg ellentétben áll a monarchia intézményével), 4. új politikai lépések bevezetésekor remek hátteret biztosít azok tesztelésére, 5. a királyi hatalom és gazdagság reprezentálása. A források alapján a symposium nyújtotta szórakozási lehetőségek a következők: ének, tánc, mutatványosok, irodalmi előadások, drámai versenyek, értelmiségi viták. Erről bővebben lásd: TOMLINSON, 1970, 308–315; BORZA,1983, 45–55; HAMMOND, 1989, 142–144; MURRAY,1996, 15–26; NIELSEN, 1998, 102–133; VÖSSING, 2004, 66–92; CARNEY, 2007,129–180; POWNALL, 2010, 55–65;
CARNEY, 2010b, 43–53; WEBER,2009,88–89;SAWADA,2010,392–408.
633 A forrásokban olvasható kifejezésekhez, vö. BORZA,1983,45–46.
634 Curt. 3.12.2–12; 5.1.36–39; 5.7.2–11; 6.8.16–22; 6.9.1–26; 7.4.1–20; 8.1.22–52; 8.3.1–16; 8.4.22–30; 8.5.9–
24; 8.6.14–26; 9.7.1–26; 9.10.24–30.
635 BAYNHAM,1998c, 96: „In Curtius’ history, the setting of a banquet in various episodes, although traditional, is also exploited by him to establish an atmosphere of license that usually has a negative result.” BAYNHAM, 2007, 430. A symposium elfajulásának okai: 1. túlzott ivás, 2. a vetélkedés jelenléte, 3. a parrhésia és a monarchia ellentéte. Vö. még: SAWADA, 2010, 393: „… the writers were much more likely to recount those at which traumatic events occurred and to exaggerate the degree of disorder and violence…”, 394–395, 398:
„Moreover, unlike the peaceful symposia of Greek poleis, Macedonian ones are known to have been arenas in which quarrels, drunken brawls, and even murders frequently occurred…”.
636 Arr. An. 3.1.4. Borza megjegyzése Arrhianos leírásához, vö. BORZA,1983, 50, 13. lábj: „This is the first reference to performers; one wonders whether this results from simple omissions of earlier entertainment or whether it is a confirmation of Curtius’ statement (6. 2. 1) that lavish banquets were an indication of Alexander’s having fallen victim to Asian vices.” Kr. e. 324/323-ban 3000 művészt hívtak Ekbatanába, vö. Arr.
An. 7.14.10; Plut. Alex. 72.1. A görög művészekhez, vö. még: Plut. Alex. 29.3–6; Plut. Mor. 334e–f; Ath. Deip.
12.538f–539a (Charés); 13.55a.
637 Ael. VH 12.1; Plut. Art. 26.5–9. BROSIUS, 1996, 95. Vö. még: X. An. 1.10.2.
101 egy lakoma alkalmával.638 Ennek ellenére vonakodásukkal mégis felkeltették az uralkodó figyelmét. A két történet közötti hasonlósághoz valóban nem férhet kétség. Pantheia-történetének részletei ugyancsak párhuzamként tekinthetők. Itt is megtalálhatjuk a nő idegen származásának és fogolynő státuszának hangsúlyozását, a többi rabnő közül kiemelkedő szépségének, nemességének és szemérmességének magasztalását.639
A Curtius Rufus által leírt jelenet egyes motívumai megtalálhatók az Alexandros és Timokleia találkozását elbeszélő epizódban is. Az uralkodó Hystaspés hitvesének származására vonatkozó kérdése így a Plutarchos által bemutatott Timokleia-epizódban640 olvasható, amelyet Curtius Rufus akár ismerhetett is, hiszen a biográfus állítása szerint a történet forrása egy elsődleges szerző, Aristobulos. A két jelenet között további párhuzamot kínál az, hogy a makedón uralkodó mindkét esetben szabadon engedi a nőket, még élő rokonaikkal együtt. Curtius Rufus munkáján belül azonban még nyilvánvalóbb analógia mutatható ki egyes jelenetek között, így elsősorban az Alexandros és Hystaspés hitvesének, illetve az uralkodó és Rhóxané találkozását megörökítő epizódok641 tekinthetők hasonlónak.
Nem csupán a helyszín (convivium), de a körülmények is ezt támasztják alá, hiszen mind Rhóxané, mind pedig Hystaspés hitvese több nő társaságában jelenik meg, s ennek ellenére viselkedésükkel mégis felkeltik Alexandros figyelmét.642 A két jelenet vizsgálatához még egy további epizódot is illeszthetünk, mivel a Sisygambis és Stateira fogságba esését bemutató történetben is felfedezhetők ugyanezek a motívumok.643 A szerző mindhárom nőalakot, vagyis Stateirát, Hystaspés hitvesét és Rhóxanét is feltűnő szépségűnek644 ábrázolja, mégis csupán Óchos unokáját tekinti Sisygambishoz645 hasonlóan szemérmesnek és nemesnek.646
638 Vö. még: Eszt. 2:2,8. BROSIUS, 1996, 95.
639 Vö. X. Cyr. 4.6.11; 5.1.4–5; 5.1.7.
640 Plut. Alex. 12: ὡς δ' ἀνήχθη πρὸς ᾿Αλέξανδρον ὑπὸ τῶν Θρᾳκῶν δεδεμένη, πρῶτον μὲν ἀπὸ τῆς ὄψεως καὶ τῆς βαδίσεως ἐφάνη τις ἀξιωματικὴ καὶ μεγαλόφρων, ἀνεκπλήκτως καὶ ἀδεῶς ἑπομένη τοῖς ἄγουσιν· ἔπειτα τοῦ βασιλέως ἐρωτήσαντος ἥτις εἴη γυναικῶν, ἀπεκρίνατο Θεαγένους ἀδελφὴ γεγονέναι τοῦ παραταξαμένου πρὸς Φίλιππον ὑπὲρ τῆς τῶν ῾Ελλήνων ἐλευθερίας καὶ πεσόντος ἐν Χαιρωνείᾳ στρατηγοῦντος. θαυμάσας οὖν ὁ
᾿Αλέξανδρος αὐτῆς καὶ τὴν ἀπόκρισιν καὶ τὴν πρᾶξιν, ἐκέλευσεν ἐλευθέραν ἀπιέναι μετὰ τῶν τέκνων. Vö. még:
Plut. Mor. 145e; 259d–260d; 1093c; Polyaen. Strat. 8.40; Zon. 4.9.
641 Hasonló nézeten: BROSIUS, 1996, 95. Brosius azonban semmivel nem támasztja alá nézetét.
642 Alexandros reagálása Hystaspés hitvesére (Curt. 6.2.6): Inter quas unam rex saepe conspexit maestiorem quam ceteras et producentibus eam verecunde reluctantem… Rhóxanéra pedig (Curt. 8.4.23–24): Inter quas erat filia ipsius, Roxane nomine…Quae quamquam inter electas processerat, omnium tamen oculos convertit in se, maxime regis minus iam cupiditatibus suis imperantis inter obsequia fortunae…
643 Curt. 3. 11. 24: Sed omnium oculos animosque in semet averterant captivae mater coniunxque Darei: illa non maiestate solum, sed etiam aetate venerabilis, haec formae pulchritudine ne illa quidem sorte corruptae.
644 Stateirára vonatkozóan: … haec formae pulchritudine ne illa quidem sorte corruptae; …coniugem eiusdem, quam nulla aetatis suae pulchritudine corporis vicit…; … eximiamque pulchritudinem formae eius non libidinis habuerat invitamentum, sed gloriae. Hystaspés hitvesére vonatkozóan, vö. excellens erat forma…; Rhóxanére vonatkozóan lásd: … eximia corporis specie et decore habitus in barbaris raro. A szépség témájához, vö. LANE FOX,2007, 272, 299, 31. lábj.
645 Curt. 3.11.24.
102 Curtius Rufus a jelenetben hangsúlyozza Hystaspés felesége, illetőleg a vele együtt bevezetett fogolynők idegen származását647, de kerüli a barbár jelző alkalmazását éppen úgy, ahogyan ezt korábban Sisygambis és Stateira esetében is tette. A szerző minden bizonnyal tudatosan mellőzi a barbár-sztereotípia más jelenetekben648 alkalmazott tipikus kellékeinek alkalmazását. Ha e vélekedést elfogadjuk, arra a kérdésre kell magyarázatot adnunk, miért nem használja Curtius Rufus a barbár jelzőt a három nőalak esetében. A szóban rejlő kritika hiányát csupán részben indokolhatja a nőalakok előkelő, királyi származása.649 Vélhetően szerzőnk moralizáló szándéka játszhatott közre a jelenet megformálásában, elsősorban pedig a nőalakok és Alexandros jellemzésében. Sisygambisnak, Stateirának és Hystaspés hitvesének azért kellett erkölcsiségével kiemelkednie a barbár nők közül, vagyis azért kellett szemérmesnek és nemesnek lennie, hogy kiérdemeljék az uralkodó figyelmét, és egyben rászolgáljanak Alexandros kegyes bánásmódjára. E feltevést igazolhatja Curtius Rufus egy további utalása is, amelyből megtudjuk, hogy Hystaspés hitvesének jelenléte nem illő a lakomán zajló játékokhoz.650
A fennmaradt források eltérő információt nyújtanak arról a perzsa szokásról, miszerint a királyi, nemes nők részt vehettek-e a lakomákon, vagy sem.651 A források vizsgálatakor nem
646 Curt. 6.2.6: ... verecunde reluctantem, formam pudor honestabat: deiectis in terram oculis et, quantum licebat, ore velato suspicionem praebuit regi, nobiliorem esse, quam ut inter convivales ludos deberet ostendi.
Vö. még: X. Cyr. 5.1.2.
647 Curt. 6.2.5: … suo ritu canere inconditum et abhorrens peregrinis auribus carmen. ATKINSON,1994, 169. Az inconditum carmen kifejezést tévesen a 3.10.1 és 4.15.29 szöveghelyekkel állítja párhuzamba, ahol mind a két helyen az inconditus clamor kifejezés szerepel. Nem figyel fel azonban egy ténylegesen egyező szöveghelyre 4.7.24: … sequuntur matronae virginesque patrio more inconditum quoddam carmen canentes… Hasonló nézeten: PORTA, 2005, 552, 5. lábj.
648 A nőalakok barbár származásának érzékeltetéséhez, illetve hangsúlyozásához, vö. Thalestris (Curt. 6.5.29:…
quippe omnibus barbaris in corporum maiestate veneratio est…); Sisimithrés hitvese, anyja (Curt. 8.2.22: At Alexander, quamquam angustias naturali situ munitas [ac] valida manu barbari tuebantur…; Curt. 8.2.24:
Ingensque barbaros pavor rudes ad talia opera concusserat excitatam molem subito cernentes.; Curt. 8.2.28: Et ipse quidem Sisimithres deditionem non abnuebat; ceterum mater eademque coniunx morituram se ante denuntians, quam in ullius veniret potestatem, barbari animum ad honestiora quam tutiora converterat…);
Spitamenés hitvese (Curt. 8.3.11: Ille protinus barbaram iussit admitti. Curt. 8.3.15: Vicit tamen gratiam meriti sceleris atrocitas, denuntiarique iussit, ut excederet castris, ne licentiae barbarae exemplar in Graecorum mores et mitia ingenia transferret.); Rhóxané (Curt. 8.4.22: Satrapes etiam eo, qui penes ipsum relinquebatur, tradito barbara opulentia convivium, quo regem accipiebat, instruxerat... Curt. 8.4.23: Inter quas erat filia ipsius, Roxane nomine, eximia corporis specie et decore habitus in barbaris raro.).
649 Kleophis esetében a barbár jelző elmaradását a nőalak előkelő származása indokolhatja, vö. Curt. 8.10.22;
8.10.33–36.
650 Vö. Curt. 6.2.6.
651 Egyes források szerint jelen lehettek a lakomán (Hdt. 9.110.2; X. Cyr. 1.3.4; Plut. Art. 5.5; Ath. Deip.
4.145c=FGrH 689 F2), mások szerint azonban a férfiak és a nők elkülönítetten étkeztek (Eszt. 1:9–12).
Hérodotos (Hdt. 5.18.2.) beszámol arról a perzsa szokásról, hogy a feleségek az ágyasokkal együtt jelentek meg a lakomán, vö. még: Dan. 5:1–3; 5:10. Ezzel ellentétben olyan leírásokkal is találkozhatunk, amelyek szerint csupán a lakoma egy részén lehettek jelen a királyi nők. A symposion alkalmával azonban elhagyták a termet, és csak ekkor jelenhettek meg az ágyasok és a zenészek (Plut. Mor. 140b, 613a; Plut. Art. 26.6; Ael. VH 12. 1). A nők lakomán való részvételére vonatkozó további források, a teljesség igénye nélkül: PF 733; PF 734; PF 1795;
PF 2035; PF 6764. Wiesehöfer a források alapján a következő álláspontra helyezkedik, vö. WIESEHÖFER,1996,
103 szabad elfelejtenünk, hogy e leírások sok esetben nem a ténylegesen létező perzsa szokásokat, hanem a görögök perzsákról alkotott elképzeléseit tükrözik, akik a barbár-sztereotípiának megfelelően alakították elbeszélésüket.652 A Curtius Rufus által megörökített jelenetben mégsem az a kérdés, hogy a perzsa szokások szerint a nemes hölgyek jelen lehettek-e a vacsorán, vagy sem. A szerző Alexandrost illető kritikájának kulcsa éppen abban ragadható meg, hogy az uralkodó egy nemes nőt kényszerít szolgai tevékenységre, vagyis éneklésre.
E megállapítás vezet az epizód forrását vizsgáló kérdéshez: a jelenetet kizárólagosan Curtius Rufus leírásából ismerjük. A többi szerzőnél tapasztalható mellőzés okait illetően csak találgathatunk: vagy azért nem vették át a történetet, mert mindezt valótlannak, illetve érdektelennek tekintették, vagy mert egyszerűen a jelenet nem illett az Alexandrosról közvetített képükbe, így annak üzenete eltérhetett írói célkitűzésüktől. A jelenet hátterében álló elsődleges forrás név szerinti azonosítása lehetetlen, hiszen Curtius Rufus nem utal rá, mégis olyan szerzőtől vehette az epizód anyagát, aki helyeselte Alexandros foglyokkal szembeni clemens bánásmódját, és érdeklődött a perzsa társadalmi szokások, genealógia, továbbá az udvari etikett iránt.
A forráshasználat kérdésére vonatkozóan egy további lehetőséggel is számolhatunk.
Elképzelhető az is, hogy Curtius Rufus nem átvette az epizódot, hanem az egész saját invenciójának terméke, vagyis ő találta ki és helyezte azt a narratíva egy számára megfelelő pontjára. E megoldási javaslat mellett szól az, hogy a jelenet motívumai több epizóddal is hasonlóságot mutatnak, így valóban okunk lehet azt feltételezni, hogy korábbi elemekből, vagy még inkább klisékből653 alakított ki egy önálló, más szerzőknél nem szereplő történetet.
Ezzel a megállapítással nem kívánom az epizódot teljes egészében fikciónak tekinteni, hiszen a genealógiára vonatkozó adatok hitelesnek és valósnak tekinthetőek.
Amennyiben mégis az utóbbi javaslatot fogadjuk el, vagyis a történet – ha nem is teljes egészében, de legalább részben – Curtius Rufus találmánya, két alapvető és egymással összefüggő kérdést kell tisztáznunk. Először is, mi lehetett a szerző célja a történet kitalálásával; másodszor pedig, hogy miért helyezte ezt az epizódot a narratíva azon részére, ahol ma is olvashatjuk. A kérdésekre adott válasz megfogalmazásához Atkinson vélekedését
85: „All the women of the royal house, in so far as they are mentioned in the Persepolis texts, appear as positively active, enterprising and resolute. They participate in royal festivities and banquets or organize their own feasts, they travel across the country and issue instructions, they watch over their estates and manpower…
It is not surprising that some Greeks who believed in the ideal of the (married) woman leading a secluded, irreproachable life also placed the women of the Persian royal family within the ‘house’.”
652 A teljesség igénye nélkül, vö. SANCISI-WEERDENBURG,1983, 20–33; BRIANT, 2002, passim; BROSIUS, 1996, 94–97; WIESEHÖFER, 1996, passim; CARNEY, 2000b, passim; BROSIUS, 2007, 18.
653 Gondoljunk a következőkre: 1. a fogolynő bevezetése több nő társaságában, 2. a fogoly szépségének és nemességének hangsúlyozása, 3. a fogolynő vonakodása, 4. az uralkodó kiemelt figyelme, majd váratlan kegye.
104 kell átgondolnunk, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy kitapintható némi irónia Curtius Rufus leírásában, vagyis abban, hogy a perzsa előkelők rangjukkal és nemességükkel visszaidézik Alexandros nemesebb, méltóbb viselkedését.654 Atkinson azonban nem fordít kellő figyelmet a jelenet szerkesztésére, illetőleg elmulasztja azt az egész mű kontextusába helyezni. Curtius Rufus ugyanis az első pentasban Alexandrost a foglyaival szemben kíméletes, mértéktartó uralkodóként ábrázolja, aki III. Dareios nőrokonainak rangját, valamint szokásait teljes mértékben tiszteletben tartja.655 A hatodik könyvtől kezdődően azonban a szerző az uralkodó jellemében bekövetkező változásokra koncentrál. A fentebb említett moralizáló bevezető éppen ezeket a negatív jellemvonásokat taglalja.656 A Hystaspés hitvesét bemutató epizód jól illeszkedik a bevezetőben megfogalmazott kritikához. A jelenet betoldása egyértelműen azt a célt szolgálhatja, hogy Curtius Rufus egyedi, sajátos eseten keresztül prezentálja Alexandros hibáját és tévedését (morális gyengeségét, elfeledett kegyes bánásmódját és a legyőzött ellenfél szokásainak figyelmen kívül hagyását). Az uralkodó ugyanis korábbi gyakorlatával ellentétben a legyőzöttek szokásait sérti meg nemcsak azzal, hogy egy nemes, királyi nőt lakomán való részvételre kényszerít, hanem azzal is, hogy szolgai szerepkörbe alacsonyítja le.
Curtius Rufus e megoldással éles ellentétet teremtett Hystaspés hitvese és az uralkodó jelleme között. Mindezt a nő szemérmességének és vonakodásának szemléletes ábrázolásával, valamint az uralkodó expositióban bemutatott negatív tulajdonságainak részletes ecsetelésével érte el. A nőalak szerepeltetésének oka tehát abban ragadható meg, hogy rangjával, nemességével és szemérmességével ráébressze Alexandrost tettének helytelenségére, s ezáltal emlékeztesse korábbi, elfeledett uralkodói erényére657, vagyis elvesztett continentiájára és clementiájára. E visszaidézett pozitív jellemvonás buzdítja Alexandrost arra, hogy a perzsa előkelőkkel rangjuknak megfelelően bánjon.658
654 ATKINSON, 1994, 170: „There is a measure of irony in the way that Curtius describes Alexander’s corruption by Persian practices, and now introduces Persian nobles, whose rank and nobility of character recall him to more dignified behaviour.”
655 Curt. 3.12.13–17; 3.12.21–25; 4.10.18–34; 5.2.16–22; 5.3.12–15.
656 Curt. 6.2.1–5.
657 Curt. 6. 2. 8: Adhuc in animo regis tenues reliquiae pristini moris haerebant.
658 Curt. 6. 2. 9–11. A jelenet részletesebb elemzéséhez, vö. ATKINSON,1994,170–171.
105 4.4. Konklúzió
Az eddigi eredményeket összefoglalva megállapíthatjuk, hogy Curtius Rufus Hystaspés genealógiájára vonatkozó adatai hitelesek lehetnek. A Hystaspés kilétére vonatkozó kérdések vizsgálata alapján azt mondhatjuk, hogy III. Dareios rokona (propinquus) volt, ami érthetővé teszi vezető katonai pozícióját, és azt is, hogy egy korábbi uralkodó, III. Artaxerxés unokáját kapta feleségül. A Curtius Rufus leírásában említett Hystaspés nem azonosítható minden kétséget kizáróan az Arrhianos által említett baktriai Hystaspésszel, így azt kell feltételeznünk, hogy két külön személyről van szó. Hitvesének Curtius Rufus által adott genealógiája ugyanakkor problematikus. Minden bizonnyal III. Artaxerxés Óchos unokája volt, az azonban kérdéses, hogy legitim házasságból, vagy csupán egy királyi ágyastól született fiúgyermek sarja.
A nőalakról, valamint Alexandros és Hystaspés feleségének a találkozásáról egyedül Curtius Rufus beszámolója alapján értesülünk. Ebből kiindulva két lehetőséggel kell számolnunk a forráshasználatot illetően. Elképzelhető, hogy a történet már az elsődleges forrásokban is szerepelt, ebben az esetben azonban nehezen tudunk választ adni arra a kérdésre, hogy a többi szerző miért nem utal a jelenetre. Jóval valószínűbbnek tűnik az a megoldás, hogy az epizód – ha nem is teljes egészében, de legalább részben – Curtius Rufus leleménye. A szerző a korábbi irodalmi motívumokból valós adatokat (genealógia) és szereplőket felhasználva moralizáló történetet konstruálhatott. Ez magyarázhatja a korábban említett epizódokkal (Aspasia, Timokleia, Stateira, Sisygambis, Rhóxané) való egyezéseket.
Ha e felvetés helyes, akkor Curtius Rufus kettős célt tarthatott szem előtt a jelenet beillesztésével. Hystaspés hitvesének alakját írói eszközként használta azért, hogy a nőalak nemessége és tartása éles kontrasztot alkosson Alexandros bevezetőben bemutatott negatív jellemzésével.
A nőalak bevezetésével lehetőséget teremtett az uralkodónak arra, hogy felidézze elvesztett pozitív jellemvonásait, és ennek tudatában megfelelően bánjon az előkelő perzsa foglyokkal. Emellett szól az is, hogy Curtius Rufus nem alkalmazza Hystaspés hitvesére a barbár-sztereotípia megszokott elemeit, és ezzel a megoldással tette alkalmassá a nőalakot az uralkodó kegyének elnyerésére és kiérdemlésére, ugyanakkor rajta keresztül tudta emlékeztetni Alexandrost a foglyokkal szemben korábban tanúsított kegyességére. Curtius Rufus a Hystaspés hitvesét megörökítő epizódot így Alexandros jellemábrázolásának eszközéül használja azzal a céllal, hogy a perzsa erkölcsök hatására megváltozott uralkodó,
A nőalak bevezetésével lehetőséget teremtett az uralkodónak arra, hogy felidézze elvesztett pozitív jellemvonásait, és ennek tudatában megfelelően bánjon az előkelő perzsa foglyokkal. Emellett szól az is, hogy Curtius Rufus nem alkalmazza Hystaspés hitvesére a barbár-sztereotípia megszokott elemeit, és ezzel a megoldással tette alkalmassá a nőalakot az uralkodó kegyének elnyerésére és kiérdemlésére, ugyanakkor rajta keresztül tudta emlékeztetni Alexandrost a foglyokkal szemben korábban tanúsított kegyességére. Curtius Rufus a Hystaspés hitvesét megörökítő epizódot így Alexandros jellemábrázolásának eszközéül használja azzal a céllal, hogy a perzsa erkölcsök hatására megváltozott uralkodó,