Kr. e. 330-ban Alexandros Susában telepítette le Sisygambist és III. Dareios gyermekeit.
Az uralkodó III. Dareios családját érintő rendelkezéseit azonban csupán két forrás örökítette meg, amelyek beszámolója jelentősen eltér egymástól. Diodóros így a görög nyelv tanulásáról371, míg Curtius Rufus a szövés-fonás elsajátításának lehetőségéről beszél372. A
367 Curt. 4.15.11.
368 PORTA, 2005, 404, 11. lábj: „Curzio riprende il modulo caratteristico della filosofia, soprattutto quella stoica, ma adottato anche dalla retorica, per delineare l’imperturbabilità del saggio: vd., ad es., Non et color eius mutabitur et vultus agitabitur presso Sen. ep. 74,31; Hist. Aug. Aur. 16,5: Erat enim ipse tantae tranquillitatis, ut vultum numquam mutaverit m<a>erore vel gaudio, philisophiae deditus stoicae.
369 Diod. 17.59.7.
370 MARCHINI, 2004, 269.
371 Diod. 17.67.1: Μετὰ δὲ ταῦτα τὴν μὲν Δαρείου μητέρα καὶ τὰς θυγατέρας καὶ τὸν υἱὸν ἀπέλιπεν ἐν Σούσοις καὶ παρακατέστησε τοὺς διδάξοντας τὴν ῾Ελληνικὴν διάλεκτον… vö. Arr. An. 3.22.6: ζῶντι μὲν Δαρείῳ τοιαῦταξυνηνέχθη, τελευτήσαντι δὲ ταφή τε ἡ βασιλικὴ καὶ τῶν παίδων ὁποία καὶ βασιλεύοντος αὐτοῦ τροφή τε
<παρ'> ᾿Αλεξάνδρου καὶ παίδευσις, καὶ γαμβρὸς ᾿Αλέξανδρος. Bosworth helyesen állapítja meg, hogy
56 kutatók felfigyeltek az ellentmondásra, és megpróbáltak magyarázatot találni arra a kérdésre, hogy mi indokolhatta a két forrás ennyire eltérő beszámolóját. Ami ennél is meglepőbb, hogy egyetlen forrás sem ad információt arra vonatkozóan, hogy mi lehetett Alexandros szándéka ezekkel a rendelkezésekkel, vagyis mi lehet az oka a perzsa királyi család görög nyelvre tanításának, és mi indokolhatta a szövés-fonás elsajátítására vonatkozó leírást. A kérdésre természetesen születtek válaszok, mégis érdemes ismételten áttekinteni az eddigi elméleteket abból a szempontból, hogy mi lehet a történetek tényleges történelmi alapja, és miért csupán két szerző döntött az események ábrázolása mellett.
Diodóros leírásából csupán azt tudjuk meg, hogy Alexandros III. Dareios édesanyját, lánygyermekeit és fiát Susában hagyta, és olyan személyeket rendelt melléjük, akik megtanítják nekik a görög nyelvet.
Curtius Rufus ezzel szemben arról tudósít, hogy Alexandros a lánytestvérei által készített és Makedóniából küldött ruhákat és bíborkelmét ajándékozott, fiúi tiszteletadásként, Sisygambisnak, és egyben felajánlotta, hogy – már amennyiben örömét leli az ajándékban – küld olyanokat, akik leányunokáinak megtaníthatják a készítés technikáját. Alexandros ajánlatát hallva Sisygambis könnyekre fakadt, hiszen a perzsa nők semmit sem tekintenek nagyobb gyalázatnak, mint a gyapjúval való foglalkozást. Az ajándék átadói informálták Alexandrost Sisygambis reakciójáról, így az uralkodó a személyes látogatás mellett döntött.
Ekkor biztosította III. Dareios anyját arról, hogy tettét tudatlanságból követte el, hiszen minden előtte ismeretes perzsa szokást igyekezett pontosan betartani és követni. Sisygambis jóváhagyó beleegyezéséig tehát nem foglalt helyet, és nem hagyta, hogy III. Dareios anyja leborulva köszöntse. Curtius Rufus mindehhez hozzáfűzi, hogy Alexandros a nőt Olympiast megillető néven (dulcissima mater373) szólította.
Schwartz úgy vélte, hogy a két leírás közötti különbség a szerzők eltérő forráshasználatával indokolható, így Diodóros Kleitarchos, míg Curtius Rufus a megindító jelenetben valamely más forrás beszámolóját követhette.374 Hammond – éppen ellenkezőleg –
Arrhianos röviden említi a királyi gyermekekről való gondoskodást az issosi csata után (2.12.3), és egyáltalán nem beszél arról a görög oktatásról, amit Susában kaptak (Diod. 67.1; Curt. 5.2.17). Az idézett szövegrészletben szereplő παίδευσις kifejezés ez utóbbi oktatásra utalhat. Bosworth nézete szerint lehetséges, hogy Arrhianos forrása egy digressziót illesztett munkájába, ahol beszámolt Dareios posthumus tiszteletéről (beleértve a gyermekek nevelését is). Ez a digresszió adhatta Arrhianosnak az ötletet az uralkodó nyomorult életének és tiszteletre méltó halálának retorikai összevetésére, vö. BOSWORTH,1980a,348.
372 Curt. 5.2.16–22.
373 Marchini helyesen állapítja meg, hogy csupán Curtius Rufus említi ezt a megnevezést és adatot. A formula feltűnik a római halotti feliratokon is, „CIL, VI, 16339, 17626, 19232”, vö. MARCHINI, 2004, 269. Marchini meglepő módon nem említi Atkinsont, aki jóval hamarabb ugyanerre a megállapításra jutott, vö. ATKINSON, 1994, 69; ATKINSON,1998a,410.
374 SCHWARTZ, 1901, 1875–1876.
57 azt a nézőpontot képviseli, hogy Curtius Rufus beszámolójának a forrása Kleitarchos lehet a jelenet patetikus elemei, valamint a Sisygambis és a perzsa szokások iránti érdeklődés miatt.375
Atkinson helyesen figyelt fel arra, hogy a szövegrészlet pontos értelmezéséhez tekintetbe kell venni a tágabb kontextust. A korábbi jelenetben ugyanis Curtius Rufus arról számol be, hogy Alexandros a susai kincstár vagyonának megtekintése után III. Dareios trónjára ült, amely azonban termetéhez mérten túlságosan magasnak bizonyult, így az egyik apród egy asztalt tolt az uralkodó lába alá.376 Alexandros észrevette a perzsa uralkodó könnyező eunuchját, és szomorúsága okát tudakolta. Az eunuch válaszában arról számolt be, hogy az asztal III. Dareios étkezőasztala volt, és nem tudta könnyontás nélkül végignézni, hogy a perzsa uralkodó szent asztala hogyan jutott ennyire csúf sorsra. Az uralkodó szégyellte magát a vendégváró istenségek megsértése miatt, így már-már parancsot adott az asztal eltávolítására. Philótas azonban arra buzdította őt, hogy a történteket inkább előjelnek tekintse, hiszen azon az asztalon tapos lábával, amelyen korábban ellenfele étkezett.377 Atkinson vélekedése szerint Alexandros mind a két jelenetben figyelt a perzsa szokások tiszteletben tartására, míg azonban az előző jelenetben Philótas meggyőzte az uralkodót a győztes jogainak érvényesítéséről, addig a szövést-fonást elutasító epizódban Alexandros valóban kiengesztelő gesztust tett Sisygambis irányába azzal, hogy Olympiast megillető néven nevezte. Atkinson Hammond nézetével vitatkozva378 arra a következtetésre jutott, hogy a Curtius Rufus munkájában szereplő két történet kapcsán nem lehet, és nem kell külön forrást feltételezni, hiszen lényegében mind a két epizódban megjelenik Alexandros engesztelő hajlandósága.379
375 HAMMOND, 1983, 137: „These passages show an interest in Sisygambis, a knowledge of Persian customs, a qualified opinion of Macedonians in battle, sensational looting, extreme drunkenness, treachery, pathos, heroism, generosity in A to suppliants, and the deterioration of A – in fact a great deal of sensational and sometimes fictional writing, to which C. has added contemporary Roman ideas and his own rhetorical flavouring.”
376 Curt. 5.2.11–15. A jelenet megtalálható Diodóros leírásában is, vö. Diod. 17.66.1–7. A két jelenet értelmezéséhez és forráshasználatához, vö. ATKINSON, 1994, 65–66; ATKINSON, 1998a, 408–409; MARCHINI, 2004, 269–270; PRANDI, 2013, 108–109.
377 Curt. 5.2.14–15: Et cum spadonem, qui Darei fuerat, ingemiscentem conspexisset rex, causam maestitiae requisivit. Ille indicat Dareum vesci in ea solitum, seque sacram eius mensam ad ludibrium recidentem sine lacrimis conspicere non posse. subiit ergo regem verecundia violandi hospitales deos, iamque subduci iubebat, cum Philotas: „Minime vero haec feceris, rex, sed omen quoque accipe, mensam, ex qua libavit hostis epulas, tuis pedibus esse subiectam.”
378 HAMMOND, 1983, 55, 130. Hammond nézete szerint Diodóros és Curtius Rufus is Diyllos leírását követhette az asztallal kapcsolatos jelenetben, hiszen mindkét szerzőnél Alexandros kedvező színben tűnik fel. Hozzáfűzi azonban, hogy az Alexandros erkölcsiségére vonatkozó utalás, vagyis a vendégváró istenségek megsértése miatti aggodalom Curtius Rufus meggondolatlan (silly) hozzátételének tekinthető.
379 ATKINSON, 1994, 68; ATKINSON, 1998a, 410.
58 Marchini Goukowsky nézetét380 osztva hasonló megállapításra jutott. Feltételezése szerint a Curtius Rufus és vélhetően a Diodóros által elmesélt történet is Kleitarchos invenciójának köszönhető.381 E gondolatot továbbfűzve úgy véli, hogy Curtius Rufus ügyesen rendezte át anyagát, és gondosan illesztett egymás mellé több történetet.382 Marchini a már ismertetett két jelenetet (Alexandros III. Dareios trónjára ül, a perzsa nők elutasítják a szövést) a perzsa fényűzés rabjává váló Alexandros-ábrázolás kontextusába helyezi383, megoldásával a jelenet Alexandros gőgösségének illusztrációja lenne.384 A szövés elutasítását ismertető epizódot ezáltal a nyelvtanulást bemutató epizóddal teszi egyenértékűvé. Nézete szerint ugyanis mind a két jelenet azt sugallja, hogy III. Dareios családjának Susában, a Perzsa Birodalom egyik kiemelt jelentőségű városában kellett elsajátítania ellensége nyelvét.385
Bosworth hasonló, bár radikálisabb nézőpontot képviselve úgy véli, hogy a nyelvtanulás egyértelműen azt demonstrálja, hogy a királyi hatalom véglegesen a makedónokra szállt, hiszen a királyi nőknek el kellett sajátítaniuk a hódítók szokásait. Ebben az értelmezésben a folyamat végpontja nem lehetett más, mint a susai menyegző.386
Tarn387 és Carney nézete szerint a nyelvtanulás ténye azt bizonyíthatja, hogy az uralkodó már ekkor eljátszott azzal a gondolattal, hogy feleségül vegye III. Dareios valamelyik lánygyermekét388, és legitimálja perzsa trónigényét. Alexandros azonban minden királyi nőt Susában telepített le, ami egyértelműen igazolja azon döntését, hogy visszatéréséig halasztotta az Achaimenida-nőkkel való házasságot.
Marchini és Bosworth legnagyobb tévedése, hogy Curtius Rufus szöveghelyét egyenrangúnak minősítik Diodóros leírásával. Ez azonban aligha lehetséges, hiszen Curtius Rufus leírásában ténylegesen a perzsa szokások elismerését és Alexandros fogolynőkkel
380 GOUKOWSKY, 1976, 190.
381 MARCHINI, 2004, 270.
382 Hasonló nézeten van: CURRIE, 1990, 72: „In the next section, however, Alexander has scruples about setting his feet on a table at which Darius used to eat (5, 2, 13–15), and he displays tactful regard for the feelings of the mother and children of Darius (5, 2, 18–22) when he apologises for his inappropriate (and to Persians utterly unseemly) suggestion that Queen Mother and her granddaughters work at woolen garments as the royal ladies of Macedonia do. At 5, 7, 5 a different mood prevails with the wanton burning of Persepolis.”
383 MARCHINI, 2004, 269–270.
384 MARCHINI, 2004, 270: „Alessandro, dunque potrebbe veramente avere sollecitato le reali persiane alla tessitura e ciò dovette sembrare alla vecchia regina quasi un’imposizione, poiché il Macedone le inviò, senza alcun preavviso, tessuti e sarte: si trattava, più che altro, di un atto di Ûbrij e non di rispetto verso gli usi persiani.”
385 MARCHINI, 2004, 271.
386 BOSWORTH, 2002a, 97.
387 TARN, 1948, 336.
388 CARNEY, 1996, 577; CARNEY, 2000b, 109: „It is difficult to see why Alexander would have wanted Darius’
daughters to learn Greek unless he intended them to marry Greek speakers, and he could not allow them to marry just any courtier. As early as 330 Alexander may already have decided to marry at least one of Darius’
daughters.” Vö. még: CARNEY, 2003, 246. Hasonló nézeten van: LAUFFER, 1978, 169.
59 szembeni kegyes bánásmódjának ismételt illusztrálását találjuk. A szövegrészlet nem utalhat semmiféle kényszerre389, éppen ellenkezőleg, az anyakirálynőt vigasztaló Alexandros-ábrázolásnak lehetünk tanúi. Tarn, Carney, Bosworth és Marchini feltevése bizonyos szempontból elfogadhatónak tűnik, mégis az a benyomásom, hogy a következmények ismeretében próbálnak magyarázatot adni az uralkodó tettére. Elképzelhető, hogy egyszerűbb hipotézis is létezik a szövegrészlet magyarázatára, mégpedig az, hogy Alexandros egyszerűen csak kommunikálni óhajtott III. Dareios családjával. Ezt a feltevést igazolná Curtius Rufus azon közlése, amely szerint Sisygambis levélben tárgyalt Alexandrosszal az uxiosok érdekében.390 Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a görög nyelv elsajátítása nem csupán III. Dareios lányunokáit, hanem Óchost is – tehát a teljes perzsa királyi családot – érintette, így aligha lehet okunk házassági célokkal indokolni Alexandros döntését.
A két történet kapcsán érdemes elgondolkodni azon, kimutatható-e bármilyen tényleges történeti realitás a beszámolók hátterében. Marchini úgy véli, hogy a Curtius Rufus leírásában szereplő szövés elutasítását taglaló jelenetet részben valós esemény, így Alexandros királyi nőknek küldött ajándéka inspirálhatta létrejöttét. Marchini feltevése elfogadható, a fentiek tükrében mégsem túlzás azt állítani, hogy a Diodóros (és vélhetően Arrhianos) leírásában is szereplő, nyelvtanításra vonatkozó megjegyzés tekinthető hitelesebb és valószerűbb adatnak.
E feltevést elfogadva valóban Curtius Rufus, vagy éppen forrása, Kleitarchos leírását kell fikciónak tekintenünk.391
Ha azonban az epizód mentes a realitástól, úgy válaszolnunk kell arra a kérdésre, mi indokolhatta a jelenet kitalálását, és miért helyezte Curtius Rufus a narratíva azon részére, ahol most olvasható. A kutatók természetesen ebben az esetben is megkísérelték a válaszadást. Marchini úgy vélte, hogy a beiktatás oka az lehetett, hogy Curtius Rufus olyan szituációt szeretett volna kreálni, ami indokolttá teszi Alexandros bocsánatkérését.392 Valószerűbb feltevésnek tűnik, hogy a szerző ezzel a jelenettel a makedón és a perzsa szokások különbségét kívánta illusztrálni.393 Curtius Rufus perzsa nőkről adott ábrázolása
389 Hasonló nézeten van: STEWART, 1993, 187, 104. lábj: „… there is no suggestion in the sources that Alexander ever fell in love with either of them, or that they ever abandoned their native costume; furthermore, Arr. Anab.
7.4.6–7 is adamant that the marriages of 324 were celebrated in the Persian style.”
390 Curt. 5.3.14.
391 BERVE, 1926, 363–364 (722): „Sie blieb sodann mit ihrer Großmutter und ihren Geschwistern – die Mutter Stateira (nr. 721) war bereits 332 gestorben – von 331/30 bis zur Rückkehr des Königs aus Indien in Susa zurück, wo die Prinzessinnen und ihr Bruder Ochos auf Wunsch Al.s in der griechischen Sprache unterwiesen wurden (Diod. 67,1; entstellt bei Curt. V,2,18ff.).”
392 MARCHINI, 2004, 270.
393 BROSIUS, 1996, 21, 11. lábj; GREEN, 1991, 307–308; CARNEY, 1996, 566; MARCHINI, 2004, 270; NAWOTKA, 2010, 245–246.
60 jelentősen különbözik a görög és római irodalom Pénelopé-394, Andromaché-395 és Lucretia-alakjának396 és -jellemének szigorúan erkölcsös női feladatköröket ellátó bemutatásától397. Míg ugyanis a makedón királyi nők ténylegesen szőttek398, az a gondolat, hogy a perzsa királyi nők ezt elutasították, bármi is a történet irodalmi alapja, minden bizonnyal a görög irodalmi tradíció perzsákat érintő prekoncepciójából fakad.399 Atkinson sejteti, hogy Curtius adata talán igazolható a persepolisi táblák segítségével.400 Ha azonban a perzsa társadalmi szokásokra vonatkozó irodalmi leírásokat tekintjük végig, azt tapasztaljuk, hogy egyetlen forrás sem támasztja alá Curtius Rufus adatát. Fontos megjegyeznünk, hogy a vizsgálat során nehéz helyzetben vagyunk, hiszen csupán egyetlen leírás, Hérodotos beszámolója igazolja feltevésünket. A görög történetíró így arról számol be, hogy Améstris, egy perzsa királyi nő palástot szőtt férjének.401 Lehet, hogy a témához kapcsolódó adataink szórványosak, mégis indokolatlannak tűnik Hérodotos leírásával szemben Curtius Rufus adatát valószínűsíteni.
Ha e feltevést elfogadjuk, magyarázatot kell találnunk arra is, hogy Curtius Rufus miért hagyta el a nyelvtanulásra vonatkozó leírást, és miért helyettesítette azt a szövés elutasítását taglaló epizóddal. A megfelelő válasz kialakításához a szerző nyelvekhez való viszonyulása lehet segítségünkre. Barzanò helyesen mutatott rá munkájában, hogy Curtius Rufus számára a bilingvizmus a degeneráció első lépésének tekinthető. Ezen erkölcsi hanyatlás végpontja pedig nem más, mint a honi szokásoktól (patrii mores) való teljes eltávolodás.402 Barzanò
394 Hom. Od. 2.93–109; 19.138–158; 24.128–146.
395 Hom. Il. 6.490–492. Helené és a szövés: Hom. Il. 3.121–128; 6.323–324; Od. 4.130–135. Vö. még: Hdt.
4.162; Ar. Lys. 519–520; 536–537; 567–588; 729–730; 735–736.
396 Liv. 1.57.8–9; Ov. Fast. 2.741–746; 755–756.
397 Erről bővebben lásd: LOVÉN, 2003, 7–12.
398 HAMMOND, 1989, 31; CARNEY,1995,386–387;CARNEY,1996,566,14.lábj; GREEN,1991, 308: „Alexander assured her that his own sisters had helped to weave the bale, but Sisygambis is unlikely to have regarded this claim as anything more than gallant fiction.” Vö. MIRON, 2000, 40, 23. lábj: „Hammond, HM II 154. … taking as a basis Herodotus’ text and others in which royal women devoted to traditional feminine labours – spinning wool, making clothes, grinding corn, baking bread; but we cannot infer from this that they were confined to a gynaeceum.” CARNEY, 2000b, 29–31; SPAWFORTH, 2007, 90.
399 Carney nézete szerint Curtius Rufust a korábbi görög prekoncepció, illetve az Augustus családjára vonatkozó római tradíció befolyásolhatta, Suet. Aug. 64.2. Vö. CARNEY, 1995, 387, 48. lábj; CARNEY, 1996, 266, 14. lábj.
400 ATKINSON, 1994, 68: „Curtius’ picture may have some justification, as the tablets from Persepolis attest heavy use of women in craft and more menial work… though social divisions in Achaemenid society were not as rigidly defined as in the Indian caste system.” A pašap kifejezés fordításához és feladatköréhez: BROSIUS, 1996, 163–166; BRIANT, 2002, 285, 430: „Furthermore, 23 texts from various sites refer to groups of pašap consisting entirely of women. These were (probably) weavers who worked wool and made a wide variety of clothing.” 432, 941. A perzsa nők neveltetéséhez: BROSIUS,1996, 87–88, 91; BRIANT, 2002, 282–286; KUHRT,2007,595–604.
401 Hdt. 9.109: ᾿Εξυφήνασα ῎Αμηστρις ἡ Ξέρξεω γυνὴ φᾶρος μέγα τε καὶ ποικίλον καὶ θέης ἄξιον διδοῖ Ξέρξῃ.
Vö. CARNEY,1996,566, 15. lábj: „See Briant’s discussion of the Curtius passage (Sources 286 n.9) which points out that Herodotus (9.109) has Xerxes’ wife weaving him a garment and that elsewhere, as part of the Greek belief in Persian decadence and understanding of it as effeminacy, men are said to work with fabric and the making of textiles is assumed to be a universally female occupation rather than a peculiarly Greek custom.”
402 BARZANÒ, 1985, 116. A vizsgálat alapját képző szöveghely a Branchidák bemutatásával és lemészárlásával kapcsolatos: Curt. 7.5.29: Mores patrii nondum exoleverant; sed iam bilingues erant paulatim a domestico
61 megfigyelését alkalmazva erre a jelenetre nem lehet kétségünk afelől, hogy Curtius Rufus szándékosan iktatta ki a nyelvtanulásra vonatkozó beszámolót, hiszen ismertetésével azt sugallta volna, hogy a perzsa királyi család tagjai az új nyelv elsajátításának következményeként elindultak a degeneráció lejtőjén. A jelenet üzenete így a legkevésbé sem állhatott összhangban Alexandrosról közvetített képével, hiszen az uralkodó nyelvelsajátítást támogató gesztusa ellentétben állt volna a perzsa nőkkel szembeni kegyes bánásmóddal, illetve a perzsa szokások teljes körű tiszteletben tartásával.