Scharfeneck szerepeltetése ebben a fejezetben némileg kakukktojás-érzetet kelt, ugyanis sem 1447-ben, sem 1463-ban nem adták Habsburg-kézre és 1491-ben is előírták, hogy I. Miksának vissza kell adnia a megszállt várat jogos birtokosainak, amint II. Ulászló teljesíti a békeszerződésben előírt kötelezettségeit. Az uradalom kb. 110 km2 területre terjedt ki, egykori határai ma is nagyon jól látszanak, ugyanis ezen a szakaszon, Lorettom, Lajtaszék és Császárkőbánya között Alsó-Ausztria átnyúlik a Lajtától keletre, így az uradalom egykori települései: Au, Hof, Mannersdorf és Somorja/Sommerein ma nem Burgenland részei. Kiterjedt erdőségek (Sarwÿzerdeÿe) tartoztak hozzá, továbbá egy 1460. július 17-i adat szerint egy Juding nevű fehéregyházi szőlő, egy 1480. január 18-i adat szerint két fehéregyházi udvarház is.206 Scharfeneck tehát sohasem került vissza Magyarországhoz. Az alábbi fejezet az uradalom elvesztéséhez vezető utat mutatja tehát be.207
A Zsigmond-kor végén a Wolfurtok uralták. Fiági kihalásuk (1438) után a birtokok egyelőre Wolfurt Pál özvegyénél, Judit troppaui hercegnőnél maradtak, akit Erzsébet királyné
205 Reiszig, 1940. 29.
206 A 110 km2 felső határ, ugyanis tudjuk, hogy az uradalom nem volt kizárólagos birtokos ezekben a településekben. 1451-ben Somorja mezővárosból 12 telek tartozott az uradalomhoz. SO II. 365. Somorján, Hofban és Mannersdorfban 1453-ban Heinrich Entzersdorfernek is volt részbirtoka (DF 226050.), Hofban pedig 1450-ben adott el Hofi Zsigmond egy nemesi telket Kappeln Lászlónak (DL 14360.); SNA Hodnoverné miesto Bratislavská kapitula, 641, Capsa 6, fasc. 1, nr. 9; DL 15475. Az uradalomhoz tartozó birtokok felsorolása 1470-ből: DF 258603. Az uradalom határairól részletesen: Filzwieser, 2018. 165–178., gazdaságáról: Uo. 212–234.
207 Sajnos kronológiai és terjedelmi okokból most le kell mondanunk a scharfenecki urbárium (DL 36981.) elemzéséről. Kronológiai okokból azért, mert datálása kissé bizonytalan: a cím alá utólag az 1415-ös évszámot írták, de a Hungaricana oklevéladatbázisában 1515 szerepel. Az első az értekezés szempontjából túl korai időpont, a második pedig kicsit kései. Arra azonban már előre fel kell hívni a figyelmet, hogy ebben az urbáriumban egy jóval nagyobb uradalom képe rajzolódik ki, amely a Lajta nyugati oldalán is kiterjedt érdekeltségekkel (Galbrunn, Götzendorf, Reisenberg, Sarasdorf, Schwadorf, Stixneusiedl, Trautmannsdorf stb.) bírt.
53 1440-ben fiúsított. Az özvegy 1441-ben újabb házasságot kötött Szentgyörgyi és Bazini (II.) György gróffal, aki Judit halála után birtokon belül maradt. Ez ellen a Wolfurtok leányági örökösei felléptek és hosszas pereskedés kezdődött, amelynek eredményeképp 1450-ben Pálóci László országbíró elrendelte a felperes Ellerbach Bertold és féltestvére, Szécsi Miklós beiktatását, amelyre 1451. március 13-án sor is került. Mégis, 1455-ben tovább folyt a pereskedés, végül a Szentgyörgyiek lassanként minden ellenfelüket kárpótolták, így megtarthatták Scharfenecket.208 Az uradalom fejlett lehetett, négy településéből kettő (Somorja és Mannersdorf) 1450-ben mezővárosként szerepelt, igaz 1453-ban Mannersdorf már csak villa-ként, mint Hof.209 A szakirodalom szerint 1460 és 1462 között egy bizonyos Kappeln László uralta, de aztán visszakerült a Szentgyörgyiekhez.210 A grófok 1469-ben 6000 forintért eladták az uradalmat Mátyás királynak.211 Ulrich von Grafeneck 1464. július 19. előtt elfoglalta Wilhelm Entzersdorfer somorjai birtokrészét, amelyhez vám is tartozott, ezért Entzersdorfer panaszára Mátyás király új adományt állított ki számára. A visszaiktatáskor azonban Grafeneck familiárisai ellentmondtak, így per kezdődött.212 Ugyanígy sikertelen volt Entzersdorfer 1466.
évi visszaiktatási kísérlete is.213 A konfliktus végül Grafeneck győzelmével záródott, 1473-ban.
Az Entzersdorfer-birtokok megszerzése révén a scharfenecki uradalom a Sopron és Moson megye határán lévő Purbach faluban is hozzájutott két udvarházhoz.214 Magára Scharfeneckre Ulrich 1470-ben kapott oklevelet, ezzel együtt örökre felmentették az uradalmat a kincstári adó, a hadiadó és minden rendes és rendkívüli taksa fizetése alól. A bevezetés még abban az évben megtörtént a birtoklás módja viszont nem teljesen egyértelmű, az uradalom történetének e szakaszát feldolgozó Josef Lampel először zálogosítást említett, majd azt, hogy Mátyás király szabad birtokként adta el Grafenecknek. Az adománylevélből az utóbbi látszik igaznak, az iktatóparancsban viszont az inscriptionis titulo szerepel. Leginkább arra lehet gondolni, hogy a vásárlás volt Grafeneck jogcíme, ennek meg is felel, hogy más birtokeladásokhoz hasonlóan az eladó, azaz a király itt is magára vállalta az esetleges birtokpereket, és az is, hogy leányágon is
208 Engel, 1996. I. 407; Csermelyi, 2019/1. 13–19. Az uradalom történetével legutóbb foglalkozó Roland Filzwieser nem említette a Wolfurtokat, csak azt, hogy 1450-re a magyar királyoktól a Szentgyörgyi grófokhoz került. Filzwieser, 2018. 88–89.
209 SO II. 365; DF 226050.
210 Az uradalom államjogi hovatartozására koncentráló Lampel szerint császári zálogbirtokként, ám nem vette figyelembe, hogy III. Frigyes akkoriban magyar királyként is intézkedhetett. Lampel, 1900. 91. Kappeln 1460-ban kötött egyezséget Szentgyregyi János és Zsigmond grófokkal arról, hogy a várat haláláig birtokolhatja, utána pedig a grófokra kell hagynia az általuk az özvegyének juttatandó 1000 frt. kárpótlás fejében. DL 15475.
211 DL 16913.
212 A vám a Bruck a. d. Leitha felé vezető fontos kereskedelmi úton helyezkedett el. DL 12695. 9–10. p. (5–6. kép)
213 Uo. 11–12. p. (6–7. kép)
214 Uo. 12–14. p. (7–8. kép), eredeti: SNA Hodnoverné miesto Bratislavská kapitula, 640, Capsa 6, fasc. 1, nr. 8;
SNA Hodnoverné miesto Bratislavská kapitula, 648, Capsa 6, fasc. 1, nr. 16. Regeszta: Jedlicska: Pálffy 2.
54 örökíthette. A vételár 24 ezer forint, amely nem lehetett arányban az uradalom értékével, hiszen egy év alatt az csak a legritkább esetben növekszik 400%-kal. Mátyás tehát a maga részéről felettébb előnyös üzletet kötött.215
1477-ben Grafeneck egyezségre lépett III. Frigyessel, amelyben lemondott minden ausztriai birtokáról. Unrest szerint ezután csupán két vár maradt a kezében, Lánzsér és Furchtenneckh. Vajon ez azt jelenti, hogy Scharfenecket is átadta volna a császárnak? Lampel arra utal, hogy igen, de a vonatkozó oklevelekben az átadott várak között nem szerepel Scharfeneck, így arra kell gondolni, hogy az Unrest által említett nem azonosítható vár esetleg ennek félreértett vagy torzult változata lehet. Scharfeneck már csak azért sem lehetett osztrák birtokká már ekkor, mert ebben az esetben az 1491. évi békében a Habsburgok mindenképp visszakövetelték volna.216
Grafeneck egészen haláláig birtokolta az uradalmat. Ezután magyar katonaság szállta meg és fosztotta ki. Legkésőbb 1491-ben a Habsburgok elfoglalták. A pozsonyi béke külön cikkelyben foglalkozott Scharfeneckkel. I. Miksának vissza kellett adnia a várat Grafeneck árváinak, igaz csak azután, hogy ő is visszakapott mindent, amit Mátyás király egykor meghódított és még II. Ulászló, illetve emberei kezén volt. Azonban néhány vár visszajuttatása jelentős késedelmet szenvedett, ugyanis zsoldhátralék miatt Mátyás volt kapitányai nem engedték ki a kezükből. Ilyen volt többek között Mittergraben és Gmünd is, amelyek ügye csak 1507-ben, ill. 1518-ban rendeződött. Előírták azt is, hogy Ulászló gondoskodjon az árvákról és találjon gyámot a számukra.217
Az uradalom ezután osztozott a pozsonyi békében a Habsburgok fennhatósága alá helyezett többi nyugat-magyarországi uradalom sorsában, gyakorlatilag csak az egyházigazgatás által kapcsolódott Magyarországhoz, mivel II. József koráig a győri egyházmegyéhez tartozott. Az Ausztriához történő átcsatolás folyamata folyamata mégsem tekinthető gyorsnak, a kortársak számára talán nem is volt egyértelmű. 1517-ben például Scharfenecket az osztrák források is Sopron megyéhez tartozóként tüntették fel, amellyel megkérdőjelezhető az az állítás, hogy I.
Miksa ekkor már tudatosan Alsó-Ausztriához akarta csatolni Kismartonnal együtt.218 Mindössze annyi állítható bizonyosan. Miksáról, hogy megkísérelte kivásárolni a Grafeneck-örökösöket, valószínűleg sikerrel. 1495-ben a Prüschenk fivérek szedték be az adóját. Ezt
215 DF 258603; DF 258604; Haller-Reiffenstein, 1992. 136; Lampel, 1900. 91.
216 Unrest 76–77; Lampel, 1900. 92. Vö.: Mon. Habsb. I/2. 267–273. Az 1491. évi visszaadási feltételek, mint látni fogjuk, nagyon kemények voltak, de nem teljesíthetetlenek. Azokat az uradalmaknál viszont, amelyek a háború előtt is Habsburg-birtokok voltak, feltétel nélkül vissza kellett nekik adni, akkor is, ha 1491 novemberében még II. Ulászló kezén voltak.
217 Lampel, 1900. 92., 94; Ausgewählte Urk. 437. Mittergrabenre és Gmündre: Péterfi, 2015. 48–68.
218 Vö.: Filzwieser, 2018. 92–93.
55 követően előbb Paul Wasernek, majd 1501-ben Johann Neideggernek adták át kezelésre a birtokot. Utóbbi 1506 elejéig tartotta a kezében. 1504-ben az ifj. Ulrich von Grafeneck a Scharfeneckre vonatkozó igényét is eladta Veit von Fürstnek. Fürst később I. Miksával is meg tudott egyezni, aki 1506-ban 3000 rajnai forintért eladta neki azt, illetve engedélyt adott rá, hogy ezer rajnai frt. értékben építkezzen. Fenntartotta viszont a visszavásárlás jogát, amellyel legkorábban tíz év elteltével élhet. Habár korábbi állításunkból kiindulva a vételár nem feltétlenül tükrözi a földbirtok valós értékét, azt a következtetést talán megengedhetjük, hogy az 1469 és 1506 közötti időszak, főleg a háborúk miatt nem tett jót Scharfeneck fejlődésének, hiszen 1506. évi vételára alig volt több mint az 1469. évi összeg egyharmada (átszámítva 2250 magyar forint).219
1517-ben a néhai Georg von Pottendorf vejének, Christoph von Zinzendorfnak zálogosították el. A Zinzendorfoknak már korábban is volt Mannersdorfban egy nemesi telkük, ám azt 1500-ban eladták Hans Geumannak, a Szt. György lovagrend akkori nagymesterének.
Annak köszönhetően kerültek ismét kapcsolatba a scharfenecki uradalommal, hogy ifj. Ulrich von Grafeneck pert indított Veit von Fürst ellen az 1504. évi szerződés megsemmisítéséért. A pert halála után nővére, Elisabeth örökölte. Zinzendorf, aki felesége, Sophia von Pottendorf révén sógorságban állt a Grafeneckekkel, rávette Elisabethet, hogy mondjon le jogigényeiről az ő javára. A per elhúzódott, Zinzendorf csak úgy jutott hozzá az uradalomhoz, hogy megvárta az 1506. évi oklevélben kikötött tízéves határidőt. A szükséges pénzösszeget részben Elisabeth von Grafeneck férjének egy elhunyt rokona, Bernhard von Toppl biztosította a hagyatéka révén, emiatt érthetővé válik, hogy miért a scharfenecki várnagy volt Elisabeth tanúja, midőn 1526-ban az elpusztult baumgarteni kolostor tartozékairól rendelkezett. Ugyanez a várnagy, Stefan Waltinger már 1523-ban is megjelent forrásainkban. A zálogként való birtoklás azonban nem elégítette ki Zinzendorfot, és a következő években arra törekedett, hogy elismerjék, hogy Scharfeneck örökjogon van a kezében. Ezzel még az 1524. évi soproni magyar–osztrák vegyesbizottságnak is munkát adott, célját azonban nem érte el. 1536-ban I. Ferdinánd megengedte Wolfgang Brandtnernek, hogy kiváltsa az uradalmat, Zinzendorf fiának
219 Lampel, 1900. 93–96. Lampel a március 24.-i oklevél esetében zálogösszeget és elzálogosítást említ, habár ott a kaufweise kifejezés szerepel. ÖStA HHStA AUR 1506. III. 23./24. Prüschenkek: RPRH 2481. sz. A Neideggernek adott tiszttartói kinevezést lásd Lampel, 1900. 107–108. Az építkezéseket azért kellett engedélyezni, mert ezeket az építtető hozzá szerette volna számolni a zálogösszeghez. Teljesen érthető eljárás, hiszen nem azért fektet bele pénzt, anyagot és munkát, hogy azután a visszaváltáskor elveszítse azt. Engedély nélküli építkezések (és ezek költségeinek felszámítása) esetén be is panaszolták a zálogbirtokost, még ha olyan lényeges védelmi jellegű renoválásokról is volt szó, mint a ledőlt városfal helyreállítása. Horváth, 1984. 582–583. Veit von Fürst eredetileg Frigyes brandenburgi őrgróf követe, többször járt Budán (1500, 1504), többek között ura öccsének Brandenburgi Györgynek a budai udvarban való elhelyezését előkészítendő. Iványi, 1934. 55–56.
56 tiltakozását pedig nem vették figyelembe. Későbbi próbálkozásai szintúgy eredménytelek maradtak.220