Akárcsak a fraknói és a borostyánkői uradalom esetében, de eltérően Kismartontól vagy Kőszegtől, a lánzséri uradalomnál sem alakult ki jelentős település az uradalmi székhelyként szolgáló vár alatt, hanem attól kissé távolabb, Szentmárton település fejlődött mezővárossá, délebbre Derecske, az uradalom keleti felében pedig Nyék. Utóbbi fejlettsége nem meglepő, a 14. században ugyanis az akkori földesurak, az Atyinaiak Nyéket használták rezidenciaként és erről a birtokról nevezték el magukat, nem Lánzsérról. Habár az uradalom központja a 15.
századra visszatért Lánzsérra, az uradalmon belül Nyék közelében nem volt jelentősebb település, egészen a 16. század közepéig, amikor a kastélyépítés lendületet adott Lakompak fejlődésének.526 Az 1482-ben feltűnt új birtokok közül Robnÿcz az egyik Felső-Répce-menti falut jelenti, bizonyára Felsőrámócot.527 Lánzsér vára jól védhető hegyvidéken található, de a
524 Feymann, 1970. 65. Vö.: „ich das Schloß Khablstorff nit Erkhaufft, sonnder daselb ist mit Erbschafft von meinem herren vattern sailigen an mich khumen, vnnd vber ain hundert Jar bey meinem Namen der Herrn von Weyspriach gewest” – ÖStA AVA-FHKA AHK NöHA K-42 fol. 33.
525 ÖStA AVA-FHKA AHK NöHA F-12/A fol. 85r–86v; ÖStA AVA-FHKA AHK NöHA G-68/a/1. fol. 140r;
Feymann, 1970. 61.
526 Deák, 1969. 131–132; Prickler, 1993. 74.
527 A három falu (Alsórámóc, Felsőrámóc és Schwendgraben) birtokstruktúrája nagyon összetett, a középkor végén a lánzséri és a vörösvári uradalom, illetve a Puchheimek osztoztak rajtuk. Ifj. Jurisics Miklós 1564. évi levele szerint csak Felsőrámóc egy része tartozott Lánzsérhoz. MNL OL P 184 Ser. IV. (Vegyes iratok) 1. tétel No. 4.
106 tőle keletre és délre lévő dombvidék, amelybe a Répce és mellékvizei mélyesztenek völgyeket, már kedvez a mezőgazdaságnak is.528
Derecske Derecske (Traussendorff) mzv. Derecske (vámmal)
Pulya (1.) Pullendorf Középpulya
Nyék Nyék (Nekendorff) mzv. Nyék/Nekendorff (vámmal)
Semlesdorf – –
Korszakunk kezdetén az uradalom úgy tűnt, szilárdan áll Garai László birtokában. Garai lánzséri várnagyai 1439-ben megkísérelték az északi határokat Sopron rovására módosítani és Egered pusztát az uradalomba kebelezni, úgy látszik sikertelenül.532 Garaival szemben azonban a fraknói grófok is igényt tartottak Lánzsérra azóta, hogy 1386-ban János gróf zálogjogon megszerezte a harmadát, majd hatalmasul az egészet. A kirobbant perben azonban nem neki kedveztek a bírók. A korábbi birtokos Atyinaiak utolsó leszármazottja, Zsigmond átruházta jogait Garai apjára, Miklósra, aki királyi adományt is szerzett, így 1425-ben beiktatták, Vilmos fraknói gróf ellentmondását érvénytelennek tekintve.533
A Fraknóiak azonban továbbra is számoltak Lánzsérral, és az Albert király halála utáni időszakban, nagy valószínűséggel Garai László fogságát kihasználva ismét birtokon belülre
528 Thirring, 1933. 12.
529ZsO XII. 527. sz.
530Házi I/5. 2. p.
531 MNL OL A 57 3. kötet 168–169. p.
532 HO II. 182. sz. A lefolytatott vizsgálat a soproniak vádját igazolta. HO III. 260. sz.
533 ZsO XI. 185., 881. sz; ZsO XII. 527. sz. Vö.: Engel 1977. 129.
107 kerültek. 1445-ben Vilmos gróf ezt a várat is elzálogosította Albert hercegnek. Önmagában ez még nem bizonyítja, hogy a fraknói grófok véget tudtak vetni a Garaiak uralmának, azonban az már biztos, hogy 1447-ben a radkersburgi fegyverszünet VI. Albert osztrák herceg kezében hagyta Lánzsért.534
A herceg viszont nem volt egymaga, feltűnt a színen a néhai Pál fraknói gróf sógora, Pottendorfi Albert is, aki 2500 magyar forintért és 300 font pfennigért elzálogosította Lánzsért Albert herceg főkamarásának, Georg von Rorbachnak. Ez arra utal, hogy a Garaiak földesuraságának nem egyedül Albert herceg vetett véget, hanem a fraknói grófokkal fogott ehhez össze. Rorbach a radkersburgi fegyverszünet után is megtarthatta zálogjogát, továbbá 1448-ban engedélyt kapott a leromlott állapotú váron 157 forint és 30 bécsi pfennig értékben építkezni, 1451-ben pedig 6000 forintért meg is vásárolta az uradalmat.535 Rohrbach még 1457-ben is birtokon belül volt, sőt, Lánzsért tekinthetjük a rezidenciájának is, nemesi előnevét is onnan vette.536
1458–1460 között Wilhelm Mischulinger volt a várnagy, de a birtokost nem ismerjük.537 Ahogy fentebb, a baumgarteni uradalom tárgyalásánál kifejtettem, valószínű, hogy Ulrich von Grafeneck már ekkor megszerezte az uradalmat. Ezt erősíti, hogy 1458. szeptemberében innen keltezte egy levelét. 1462-ben már biztosan az övé, viszont Ebendorfer szerint 1463-ban a császár cseh zsoldosoknak zálogosította el, sajnos ennek részleteiről forrásaink nem számolnak be.538
1466-ban Grafeneck megvásárolta Mischulingertől Gyirótot és a lánzséri uradalomhoz csatolta. Ezért a birtokért később per indult, mivel 1475-ben Mátyás király Egervári Lászlónak adományozta, Grafeneck viszont nem akarta átengedni, hiszen pénzt fizetett érte, másrészt pedig a régi birtokosok, a Gősiek leányági leszármazottai is tiltakoztak Egervári beiktatása ellen. Habár 1481-ben a nádor úgy döntött, hogy egyrészt a leányág nem követelheti Gyirótot, mert az a Szent Koronára háramlott, és a király jogosan adományozta el, másrészt Ulrich jogcímét is semmisnek ítélte. Utóbbit azért, mert annak alapja, Gősi Benedek Wilhelm Mischulinger és Kronperger Lőrinc részére tett bevallása jogtalannak találtatott, ezért
534 DF 287184.
535 Chmel: Reg. 1838. 2441. sz. Pottendorfi Albertet nővére bízta meg az Albert herceggel a lányai hozományát illetően. Elvileg tehát 1444 nyara és 1447 ősze között (főleg Vilmos gróf 1446. évi halála után) lehetett arra lehetősége, hogy zálogba adja a várat vagy legalábbis annak egy részét. DL 89254. Lánzsér megvásárlására:
Langmaier, 2015. 271.
536 Jorg von Rarbach zum Lannse – Házi I/4. 24., 169.
537 Várnagyságára: 1458. november 21.: Házi I/4. 325., 1460. október 16.: DL 4487. Deák Ernő szerint Grafeneck 1458-ban szerezte meg Lánzsért, de nem nevezte meg forrását, korábbi doktori disszertációjában viszont Mischulingert III. Frigyes kapitányaként tüntette fel. Deák 2008.18. Vö.: Deák 1969. 25.
538 Házi I/4. 313., I/5. 51; Ebendorfer: Chr. Au. 575–576. Haller-Reiffenstein elképzelhetőnek tartja azt is, hogy Grafeneck már 1457-ben megszerezte még V. Lászlótól. Haller-Reiffenstein, 1992. 129. 66. jz.
108 Grafeneck visszakövetelheti a pénzét Mischulingertől, de Gyirótot át kell engednie. Ezt követően Egervárit be is iktatták, ennek ellenére 1482-ben Gyirót mégis a lánzséri uradalom részeként tűnt fel. Abban az évben ugyanis Mátyás király Ulrich von Grafenecknek adományozta az uradalmat, amelyet ő ekkor már kb. két évtizede a birtokában tartott. Ebben az adománylevélben szerepel egy bizonyos Egered puszta is, egy Soprontól délre fekvő Árpád-kori település maradványa, amelynek birtokáért az 1470-es–1480-as években Grafeneck és Sopron küzdött meg egymással. Az utóbbi fél győzelmével véget érő konfliktus részleteit az Ulrich von Grafeneckről szóló alfejezetben fogjuk tárgyalni.539
Lehetséges, hogy az 1470-es évek első felében Lánzséron pénzverőműhely is állt.
Kétségtelen bizonyítékunk ugyan nincsen, de 1476-ban III. Frigyes említi Grafeneck pénzverdéjét, viszont ekkor már sem Trautmannsdorf, sem Baumgarten nem volt a birtokában, tehát kizárásos alapon Lánzsérra kell gyanakodnunk. Az itt készült érmék természetesen hamisak voltak, hiszen Grafeneck és a császár viszonya ekkoriban már de facto érvénytelenítette az 1459/60-ban kapott pénzverési engedélyt.540
Az 1482 előtti birtoklástörténet a fenti szórványadatok ellenére nincs megnyugtatóan tisztázva. Nem tudjuk, hogy Grafeneck milyen jogcímen szerezte meg az uradalmat és azt sem, hogy 1462–1463. évi kétségtelen birtokosságában az 1463. évi békekötés jelentett-e valamiféle változást.541 1471 végén egyetlen adat alapján úgy tűnik, hogy Sigmund von Weispriach volt birtokon belül, de hogy mióta és milyen jogcímen, az nem ismert.542 1473 után ismét Grafeneck jelenléte mutatható ki, de királyi adományt csak 1482-ben kapott a várra.543 Az is tisztázatlan, hogy a Garaiak 1463 után tettek-e kísérletet az uradalom visszaszerzésére, 1459-ben ugyanis Mátyás megerősítette Garai László özvegyét és gyermekeit korábbi birtokaikban, ide értve a III. Frigyes által elfoglalt Kőszeget és Lánzsért.544 Kőszeg esetében az 1463. évi béke miatt nem lehetett mit tenni, Lánzsér visszaadására azonban megvolt a lehetőség, persze ehhez tanácsos volt megállapodni Grafeneckkel. Ennek ellenére valószínűnek látszik, hogy Lánzsér esetében Grafenecknek jobb pozícióból indult, mint a nagybirtokos, de a kormányzatból teljesen kiszorult Garai Jób, ezért utóbbi talán nem is igen feszegette a kérdést. Az sem
539 DL 4487; Házi I/6. 2.
540 Gyöngyössy Baumgartenbe helyezte ezt a verdét, de ott legfeljebb 1475-ig működhetett. Doktori értekezésében 1469–1474 közötti működéssel számolt, de 1476-ból való okleveles bizonyítékot hozott rá. Ugyanitt ismerteti a Grafenecknek tulajdonított hamis pénzt. Gyöngyössy, 2016/2. 31. Vö.: Kálnoki-Gyöngyössy, 2015. 168–169.
541 A Deák Ernő által említett zálogbirtokosi státusz csupán valószínűsíthető, de nem biztos. Az 1446–1463 közötti időszakra nézve jobb híján elfogadhatjuk ezt az állítást, de 1463-ban Lánzsér Mátyás király országrészéhez került, tehát valamiféle rendezésnek kellett történnie még 1482 előtt. Deák 2008. 18. Grafeneck 1463. június 12-én, tehát még a békekötés előtt biztosan Lánzsér ura volt. Házi I/5. 70.
542 Házi I/5. 305.
543 Házi I/5. 339., I/6. 2–4; HO V. 224., 227., 232., 234. sz; SO II. 483., 525.
544 DL 15348.
109 elképzelhetetlen, hogy az 1482. évi lánzséri adománylevél nem azért született, mert Grafeneck aktuális pereihez szüksége volt egy oklevélre, amely vitatott birtokokat is Lánzsérhoz sorol, hanem azért, mert Garai Jób 1481. évi magtalan halála lehetővé tette, hogy törvényesítsék az addig is fennálló állapotot.545
Az 1470-es–1480-as évek uradalomtörténeti adatai elég gyérek, jóformán csak annyit tudunk, hogy a baumgarteni pálos kolostor megalapítása után Rohrbach és Siegendorf Lánzsérhoz került. Ulrich von Grafeneck egészen a haláláig (1487) birtokolta Lánzsért, azt követően viszont örökösei elveszítették. Mátyás király uralma legvégén Wilhelm Baumkircher kezében volt Lánzsér, aki 1490 elején királyi parancsra adta át Pogány Péter bécsújhelyi királyi provizornak.546 1491-ben már zálogjogon a Mrakeš-testvérpár van birtokon belül.
Birtokszerzésüket egy 1491. évi és egy 1508. évi oklevél kétféleképp írja le: az előbbi szerint II. Ulászló adta zálogba Lánzsért Petr és Jan Mrakešnek, utóbbi szerint viszont Mátyás adományozta Petr Mrakešnek szolgálatai elismeréseképpen, tehát adománybirtokról van szó, amelyhez Petr halála után Jannak semmi köze. Mivel az 1508. évi oklevél még Mátyáshoz köti az adományt, azzal a kényelmes magyarázattal sem élhetünk, hogy Ulászló az 1491. évi zálogosítást később örökadománnyá változtatta, viszont ekkor már csak Petrt jelölte meg kedvezményezettként. Ha valóban történt adományozás, az nem eredhetett Mátyástól, nem volt rá ideje, hiszen a Baumkirchernek szóló nyugta március 31-én kelt, április 4. után pedig Mátyás már nem volt olyan állapotban, hogy adományokat tehessen. Másrészt bizonyos pozsonyi számadások alapján úgy tűnik, hogy Lánzsér még 1491 nyarán is, közvetve vagy közvetlenül Pogány kezén volt. Más forrásaink is arra utalnak, hogy a fivérek közösen birtokolták a várat, 1495-ben Jan kapta meg azt a 190 forintos összeget, amelyet a király évente szokott fizetni a határmenti vár őrzéséért és fenntartásáért.547
A Mrakeš-fivérek rögtön érkezésük után összekülönböztek Sopron városával bizonyos szőlőkön, amelyek a város területén voltak, de az uradalomhoz tartoztak. Ezután akkor hallunk felőlük, amikor az Ulászlóval kötött szerződés értelmében Sopronnak 200 forintot kell nekik fizetni.548 Peter Mrakeš valóban úgy akarta birtokolni Lánzsért, ahogyan egykor Ulrich von Grafeneck, és miután a baumgarteni kolostor 1493 elején leégett, annak birtokait rögvest el is foglalta, hiszen a baumgarteni uradalom maradéka 1475 óta Lánzsér része volt.549
545 Engel, 2001/3. Dorozsma nem 4. tábla: Garai (nádori ág). Az adománylevél Egeredért folytatott perben való szerepére lásd: Házi I/6. VII.
546 DL 103975.
547 Házi I/6. 86; DL 88978. Utóbbinak más pontatlanságai is vannak, de erről a lánzséri konfliktusról szóló alfejezetben lesz még szó. Neumann, 2010. 352. Az évi 190 forintra: RPRH 2865. sz.
548 Házi I/6. 86., 101–102., 113., 115.
549 DL 20039.
110 A Mrakešék alig egy évtized után megváltak ettől az uradalomtól, pontosabban zálogba adták Ulrich von Weispriachnak. 1500-ban már Ulrich volt Lánzsér ura, 1503-ban pedig részt vett Wassani Józsáné Orsolya és gyermekei Oroszvárba történő beiktatásán, mivel Oroszvárhoz tartozott a Sopron megyei, Rohrbach szomszédságában lévő Loipersbach.550
Már a Weispriachok voltak Lánzsér birtokában, amikor 1504-ben ifjabb Ulrich von Grafeneck ezt az uradalmat (illetve a hozzá fűződő jogigényét) is eladta Veit von Fürstnek, hozzátéve a Mrakeš által elvitt felszerelést és 3100 forintnyi követelést II. Ulászlótól.551 Ahogy fentebb, Scharfeneck és Szarvkő kapcsán láthattuk, az ifjú Grafeneck utólag meggondolta magát, ennek alapján pedig nővérére hagyta birtokait és birtokigényeit, általa pedig azok Christoph von Zinzendorfhoz kerültek. Zinzendorf 1526-ban meg is kísérelte jogai érvényre juttatását, azonban nem járt sikerrel.552
Az uradalom életét Ulrich von Weispriach halála után felzaklató harcokról külön alfejezetben lesz szó. Az 1524. évi soproni magyar-osztrák vegyesbizottság elé azonban nem csupán emiatt kerültek a Weispriachok, hanem gyiróti jobbágyaik miatt, akiket a kőszegi uradalomhoz tartozó locsmándiak panaszoltak be.553
Az I. Ferdinánd és I. János között folyó harcokban Lánzsér 1527-től részévé vált annak a védelmi rendszernek, amely Alsó-Ausztriát és Bécset volt hivatott megvédeni Szapolyaitól.
Később az oszmán fenyegetés miatt ez a védelmi funkció állandósult, a vár menedékhelyül szolgált a támadások idején, nem csupán az embereknek, de értékeiknek és okleveleiknek is.
Sajnos a védelmi potenciált a Weispriach- és a Teufel-időszakban nem lehet meghatározni, ugyanis az első fegyverleltár 1553-ból maradt fenn, de az alapján a vár jól fel volt szerelve ágyúkkal, puskákkal, lőporral, ágyúgolyókkal, sőt még a golyók helyszíni pótlására is volt lehetőség a tíz darab öntőformának köszönhetően. Fivérei halála után, az 1530-as évek közepére Hans von Weispriach maradt Lánzsér egyedüli ura. A szakirodalom szívesen kapcsolta hozzá az 1526-ban otthonukból elűzött soproni zsidók letelepítését a lánzséri uradalomba, de mint arra Harald Prickler rámutatott, a bizonyítékul szolgáló oklevelek semmi konkrét letelepítést nem említenek, és Lakompakon is csak 1552-től vannak források zsidók jelenlétére.554
Weispriach 1548-ban, minden bizonnyal a gazdag fraknói uradalom átengedéséért cserébe 20 ezer forintért eladta Lánzsért az alsó-ausztriai származású királyi kapitánynak, Erasmus
550 Házi II/6. 323–327. 1500-ban Ulrich fogságba vetette egy középpulyai jobbágyát Kanizsai János szolgájának megölése miatt, Kanizsainak pedig kártérítést ajánlott. DL 20932. Szintén Ulrich lánzséri jelenlétére utal, hogy 1500 januárjában konfliktusban állt a borsmonostori apátsággal. DL 20910.
551 Lampel, 1900. 94.
552 DF 286370.
553 DF 276064. 11. kép
554 Deák, 2008. 19–20; Prickler, 1993. 74.
111 Teufelnek, akivel ekkor már rokonságba került Susanna lánya révén, aki Teufel öccséhez ment feleségül. Ahhoz, hogy az uradalmat magyar szokásjog szerint is teljesen törvényesen bírhassa, Teufelnek be kellett kerülni a magyar nemesség soraiba. Nem lehetett véletlen, hogy erre a felvételre pont 1548. szeptember 12-én került sor.555
Jóllehet 1548-ban az uradalom legnagyobb része Teufelhez került, volt néhány birtokrész, amely csak később cserélt gazdát. Az egykori baumgarteni uradalom három faluját és bizonyos nyéki szőlőit csak 1550 májusában adta el Weispriach. Alsópéterfától pedig csak 1552-ben vált meg.556 A lánzséri uradalom megszerzésének „darabossága” azonban nem jelenti, hogy Teufel és Weispriach között rossz volt a viszony. Sőt előbbi 1551. április 11-én hálából átadta Hansnak Felsőküllő birtokot, kivéve a határában álló elhagyott udvarházat.557 A baumgarteni birtokok megtartására azért lehetett szükség, mert Weispriach 1550 májusáig még soproni ispán volt, tehát rendelkeznie kellett földbirtokkal a megyében.
Erasmus Teufelhez köthető a lakompaki kastély felépítése, amely egy addig jelentéktelen települést megindított azon az úton, hogy a 17. századra uradalmi központtá váljon. Christoph Teufel beadványa szerint Erasmus 1548/1549-ben bevezette I. Ferdinánd vadászati tilalomról szóló 1548. október 24-én kelt rendeletét. Ez nem lett volna kötelessége, hiszen az csak Alsó-Ausztriára vonatkozott, minden bizonnyal a jobbágyok vadászati tevékenységének és fegyverviselésének akart törvénytelen eszközökkel gátat vetni.558
Habár Erasmust 1548-ban elnyerte az indigenátust és 1550-ben le is tette a szükséges esküt, a palásti csatában történt foglyulejtése, majd kivégzése után a magyar rendek nem kívánták a Teufelek kezén hagyni az uradalmat és 1553-ban külön törvénycikket hoztak a vár magyar kézbe történő visszavételének szükségességéről. Ez még abban az évben megvalósult, Oláh Miklós esztergomi érsek vásárolta ki a Teufeleket 47.600 rajnai aranyforintért. A lánzséri és az egykori baumgarteni uradalom ezzel kikerült a német származású zsoldos- és hivatali nemesség fennhatósága alól.559
Az uradalom területére a 16. században nagy számban vándoroltak horvátok. Ez a folyamat már Hans von Weispriach idején megkezdődött (Baumgartenből adatolható horvát jelenlét), de
555 MNL OL A 57 2. kötet 257. p. Teljes szövegű másolata: MNL OL A 35, 1548., No. 441.
556 MNL OL A 57 2. kötet 402–403. p; Glatzl, 1950. 13.
557 „totali possessioni Felsewkelew vocata in comitatu Soproniensi existens simul cum omni suo in eadem habito, dempta curia nobilitari deserta extra ipsam possessionem habitam […] magnifico Joanni Waÿspracher ipsiusque heredibus et posteritatibus universis pro bona amicitia et charitate, qua erata eum afficiebatur” – MNL OL A 57 2. kötet 433–434. p.
558 Prickler, 1993. 74; MNL VaML KFL Kőszeg város tanácsának iratai. Acta Miscellanea. 1548. október 24., 1550. január 4.
559 Deák, 2008. 20; Graf, 1926. 98; Pálffy, 2016. 295. 1553. évi 30. tc. 1§ Mon. com. III. 459.
112 nagyobb mérvű letelepedés, illetve új horvát falvak (Kaisersdorf, Weingraben) megalapítására csak az Oláh-korszakban került sor.560