3.1. A kirovó pénznemre vonatkozó főbb tételek
3.1.1. A szabad számolás elve a pénztartozás kirovása körében
GROSSCHMID a pénzben pénzre szóló tartozások körében a kirovó pénznem meghatározása tekintetében a szabad számolás elvét tekinti alaptételnek. „Kiróható a tartozás akármiféle pénznemben, mely erre egyáltalán alkalmas. Bel-, külföldiben; tetszésszerű fajosítással. Ú. n.
67 GROSSCHMID (1932.), 96. § 1. j. e), 386-387.
68 GROSSCHMID (1932.), 96. § 2. j. a), 387.
69 GROSSCHMID (1932.), 94. § 3. j. a), 239.
70 GROSSCHMID (1932.), 94. § 3. j. d), 239.
19
kereskedelmi pénznemben is. Ugyancsak: bel- vagy külföldi; és ismét: törvényes (ú. n. érték-, valuta), avagy szokásszerű számítási egységben”. 71
GROSSCHMID – figyelemmel arra, hogy ő a pénznem általa használt fogalmára – utal rá, hogy a kirovás történhet közvetlenül (konkrét pénznem darabszámában, pl.: „100 db ötforintos”), vagy közvetve (valamely számítási egység mennyiségében, pl.: „500 forint”), amikor az összeg ugyancsak pénznem-összegre utal. 72 Álláspontja szerint nem alkalmasak a kirovásra azok a pénznemek, amelyeknek nincs önálló forgalmi értéke (jelpénz, továbbá a nasciturus vagy holt pénz, ha nincs forgalmi értéke),73 hacsak az ilyen kirovás – például a kényszerárfolyamra tekintettel – nem tekinthető közvetett kirovásnak (pl.: „500 db egyforintos” = „100 db ötforintos”).
A szabad számolás elve alapvetően a jogügyleti kirovásra vonatkozik.74 Nem értelmezhető ez az elv a törvény vonatkozásában, és a constitutív bírói határozatra pedig más szabály vonatkozik, „[e]gyéb tájékai az ú. n. közkötelező számításnak [pedig] más szakokba tartozók.”75 A jogszabályi kirovás esetén a kérdés azért sem merülhet fel,76 mert a jogalkotót semmi sem korlátozza abban, hogy akár a hazai, akár külföldi pénznbemben rójon ki tartozást.77 A bíró általi kirovás esetén a kirovó pénznemet szükségképpen78 a hatályos jogszabály (törvény vagy törvényes szokás) határozza meg,79 mivel ez a kötelem tárgyát határozza meg, és ebben a tekintetben a bíró szabad választásából eredő bizonytalanság nem engedhető meg;80 más kérdés, hogy különleges helyzetben az általánosan bevett pénznemtől eltérő pénznemben is kiróható a tartozás.81 Ez a tétel természetesen nem arról az esetről szól, amikor a bíró már kirótt tartozásban marasztal, mert abban az esetben a marasztalás a kirovó pénznemben történik.82 Itt arról az esetről van szó, amikor maga a bírói határozat keletkezteti a kötelmet.83 A pénzben való
71 GROSSCHMID (1932.), 94. § (1), 237.; Kereskedelmi pénznem alatt GROSSCHMID érti „azokat a pénznemeket, melyekben (pénzre szóló) tartozások contrahálhatók ugyan, de melyek az ú. n. törvényes fizetési erővel nem bírnak”. l.: GROSSCHMID (1932.), 94. § 10. j., 244.
72 GROSSCHMID (1932.), 94. § 23. j., 254.
73 GROSSCHMID (1932.), 94. § (6), 320-321.
74 GROSSCHMID (1932.), 94. § (2), 255.
75 GROSSCHMID (1932.), 94. § (5), 313.
76 GROSSCHMID (1932.), 94. § (2), 255.; 94. § 27. j. a), 255-256.
77 GROSSCHMID (1932.), 94. § 28. j. a), 257.
78 GROSSCHMID (1932.), 94. § 36. j. a.), 267.
79 GROSSCHMID (1932.), 94. § (2), 255.
80 GROSSCHMID (1932.), 94. § 36. j. a.), 267.
81 GROSSCHMID (1932.), 94. § 35. j. f), 266.
82 GROSSCHMID (1932.), 94. § 29. j. a), 259., 98. § b), 501.; 98. § 20 j., 519.
83 GROSSCHMID (1932.), 94. § 29. j. c.), 259.
20
kirovásra vonatkozó egyes szabályokat azonban megfelelően alkalmazni lehet a szabad szolgáltatásokra, a nem a szolgáltatás értékét meghatározó vagy perrendi, büntető szabályban szereplő pénzösszegre is.84
3.1.2. Kétséges kirovó összeg
GROSSCHMID foglalkozik azzal a problémakörrel is, amikor a kirovó összeg kétséges, először is azért, mert többértelmű megjelöléseket tartalmaz, vagyis „[a]midőn ugyanis az egység-nevezet, amelyről szó van, többfélére illik. Lehet ez egyenest pénzfaj kétsége. Lehet számítási egységé, s ez ismét vagy ugyancsak a faj, vagy csupán a mennyiség oldaláról; […] Aztán:
ügylet-, törvény- vagy bírói szóé.” 85 Ez alapvetően értelmezési kérdés, amelynek szempontjait az ügyletértelmezés köréből meg is adja. A kötelmi ügylet-értelmezési szabályok azonban e körben kiterjeszthetők egyéb ügyletekre, a törvényi szabályokra és a bírói határozatokra.86 Az első magyarázati szabálycsoport a jogszabályból, a szokásjogból vagy csak a szokásokból fakad, 87 amelyek alapján bizonyos megnevezéseket használata esetén vélelmet állítanak fel, hogy mi lehetett a felek akarata.88
A második magyarázati szabály, hogy kétség esetén a teljesítési hely szerinti pénznemet kell érteni a használt megnevezés alatt, ha azt (is) azzal a névvel illetik;89 GROSSCHMID ezt egyszerűen a közmeggyőződésre és a célszerűségi szempontokra vezeti vissza, 90 valamint arra, hogy peresítés esetén a fórum úgyis a saját jogát és pénznemét fogja alkalmazni.91 Természetesen ez a szabály magyarázati szabály lévén félretehető, ha a körülmények alapján más pénznemhez jobban köthető a kirovás (pl. kölcsönnél a kölcsönadás helye, az effektivitási kikötés esetén a szerződéskötés helye, ügyleti előzmények esetén a korábban alkalmazott azonos nevű pénznem, kirovás megfogalmazásából kitűnik, mert ami egyik helyen csak számítási egység, a másik helyen pénznem). 92
84 GROSSCHMID (1932.), 94. § (7), 341.,
85 GROSSCHMID (1932.), 95. § (1), 343.,
86 GROSSCHMID (1932.), 95. § 12. j. a), 353-354.
87 GROSSCHMID (1932.), 95. § (1), 343.,
88 GROSSCHMID (1932.), 95. § 15. j. a), 355.,
89 GROSSCHMID (1932.), 95. § (1), 343.,
90 GROSSCHMID (1932.), 95. § 24. j., 368-369.,
91 GROSSCHMID (1932.), 95. § 25. j., 369-370.,
92 GROSSCHMID (1932.), 95. § 26. j. b), 372-373.
21
A harmadik magyarázatiszabály-csoport a fajkötelmek világából származik, és a köteles fajminőséget meghatározó szabályok tartoznak ide, de ezek gyakorlati jelentősége csekély.93 Ennek indoka, hogy a kirovás körében a tartozás éppen olyan, mint egy fajlagos kötelem,94 és a kirovás és a lerovás körében nem alkalmazhatunk különböző szabályokat.95 Az ún. középfaj szabálya azonban nem alkalmazható, mert az a teljesítés körébe tartozó kérdés, amely nem a szolgáltatás mennyiségére (amit a kirovó összeg határoz meg), hanem a szolgáltatás minőségére vonatkozik (amit a lerovó pénznem kiválasztása körében jut jelentőséghez).96
Az utolsó szabálycsoportot azok a magyarázó szabályok alkotják, amelyek kifejezetten a kétség esetére szólnak. Az ingyenes kötelezettségvállaló nyilatkozatát szűken kell értelmezni, tehát a rá nézve legkevésbé terhes értelmezést kell elfogadni.97 A kölcsönös félreértés érvénytelenné teheti a szerződés, a teljes bizonytalanság pedig az egyoldalú ügyletet is.98 GROSSCHMID ezt azzal támasztja alá, hogy „[a] megoldást nem szabad merő találomra, vagy nagyon is az egyik fél (t. i. adós) felé hajolva erőltetni […]. Egyszerűen ki kell előle térni. Ezzel nem a szabály mond csütörtököt, hanem a felek bevégzetlen cselekménye. Még mindig kisebb baj a feleket megszabadítani egymástól, mint a „kiforratlan alkuban bennrekeszteni" […].”99
3.1.3. Többes kirovás és mögöttes számolás
GROSSCHMID foglalkozik azzal a problémakörrel is, amikor a kirovó összeg azért kétséges, mert többes megjelölést tartalmaz. „Előfordul, hogy a tartozási összeg többféle pénznemben vagy erre utaló számítási egységben van egymás mellett kifejezve. Kivált nemzetközi forgalomra szánt papírokban. Ilyenkor kétséges lehet, hogy melyik összeg a voltaképeni prima positio. Az-e, amelyik első sorban álló (mi mellett a többi csupán tájékoztató); avagy bármelyik közülök;
és ha így, kinek a választása szerint? Bárminő fontos kérdés adódó esetben, mégis csak ügyletértelmezési kérdés. Jogelvről, mely kereken eligazíthasson, szó sincs. A vagylagos kötelmek alaptétele is […] legfeljebb mint végső menedék a non liquet elől jöhet számba.”100
93 GROSSCHMID (1932.), 95. § (1), 343.
94 GROSSCHMID (1932.), 95. § 28. j. a), 374.; 95. § 34. j. g), 382.
95 GROSSCHMID (1932.), 95. § 28. j. b), 374-375.
96 GROSSCHMID (1932.), 95. § 29. j. a)-b), 375.; 95. § 30. j. a), 376.; 55. § (2), 568.; 95. § 31. j. c), 377.; 95. § 32.
j., 377-378.
97 GROSSCHMID (1932.), I., 1. § 50. j. b), 46.,
98 GROSSCHMID (1932.), 95. § (1), 343.,
99 GROSSCHMID (1932.), I., 55. § 32. j., 572.,
100 GROSSCHMID (1932.), 95. § (2), 382.
22
Bár maga GROSSCHMID az átszámítás körében foglalkozik vele, lényegében a kirovó pénznem meghatározásának különleges módját jelenti a „mögöttes (más jószágfajon keresztül való) számolás”, vagyis amikor valójában nem a megjelölt kirovó öszeg, hanem egy abból kiszámítandó mennyiség határozza meg a pénztartozás mennyiségét („gerincét”),101 amelyhez viszonyítava a lerovó összeg a teljesítéskor meghatározható.102 Mögöttes számolás esetén a megjelölt összegnek csak az a szerepe, hogy annak segítségével a tényleges kirovó öszeg megállapítható legyen, ezt követően a kötelemben semmilyen szerepe sincs.103
GROSSCHMID utal rá, hogy a mögöttes számolás történhet kifejezetten, amikor a valódi kirovó pénznemet is megjelölik, és meghatározzák a kiszámításának módját is,104 de történhet burkoltan is, amikor az ügyletértelmezés szabályai szerint, a szerződéses causából vezethető le, hogy nem a megjelölt kirovó összeg, hanem az annak alapján számított más érték határozza meg a pénztartozás értékét.105 Témánk szempontjából különösen megfontolandó, amit ennek kapcsán a kölcsön tárgyáról ír: „[a] kölcsönnél is voltaképen a tartozás tárgya (gerince) nem a kézhez vett összeg (real-valuta), hanem a („vissza”-fizetni) kötelezett összeg (spiritualis-valuta). Lévén a causa obligationis nem a pénzfelvétel ténye, hanem a fizetési ígéret. Az aztán csupán az ügylet-érvény joggátló ténye, hogy a kötelezés addig erőbe nem lép, míg a kikötött (a kötelezettségvállalás önkorlátját tevő) real-valutát le nem olvasták (exceptio non numeratae pecuniae ex capite negotii), megest, hogy némely szabályok szerint a spirituális valuta a reálnak értékén túl nem mehet (exc. n. n. pec. ex capite legis)”. 106
3.2. A lerovó pénznem meghatározására vonatkozó főbb tételek
„Bevett neve a lerovó-öszegnek: fizetési összeg („Zahlungs-Summe"). […] Érthetem így is:
„fizetendő" összeg, azaz, amit lefizetni, adni, leolvasni, leszámlálni, szolgáltatni kell. T. i.
fizetés alatt értjük, azt a corporális jogi csekményt is, mellyel pénzdarabokat (tulajdonul) adunk (numeratio), tekintet nélkül arra, hogy kötelemoldó célzatból tesszük-e. […] Vagyis: fizetjük azt, amit adunk. […] Érthetem így is „fizető"-összeg, azaz, amelynek adásával feloldódik a kötelezettség. Értetvén fizetés alatt (még pedig főképen) a pénzadás (sőt egyéb szolgáltatás,
101 GROSSCHMID (1932.), 100. § a), 523.,
102 GROSSCHMID (1932.), 100. § 1. j., 523-524.
103 GROSSCHMID (1932.), 100. § 6. j. a), 531.
104 GROSSCHMID (1932.), 100. § b), 523.
105 GROSSCHMID (1932.), 100. § 5. j. a)-b), 530.
106 GROSSCHMID (1932.), 100. § 8. j. d), 537.
23
[…]) az ő kötelem-oldó célzatában és hatásában. Vagyis: fizetjük nem azt a pénzt, amit adunk (péld. 575 frtot), hanem amit a pénzadás által lerovunk (100 #-at)”. 107
„E szerepében tehát a pénzfaj: azon contra-genus, amelynek egységei a kirovó faj egységeivel értékviszonylatba kapcsolandók. Fizetni t. i . (pénzben pénzre szóló tartozást) abban áll, hogy mindenekelőtt értékviszonyba kapcsoljuk a kirovó (pénz-al-)fajösszeget valamely (ugyanazon […] vagy másik) alfaj egységeivel, s a kikerülő összeget aztán (lerovó összeg ad hoc, […]) ez utóbbinak a megfelelő számú darabjaiban leszámláljuk […]. A kirovó összeget úgy is képzelhetni, mint valami anyaállomást, amelyet különböző fiók-állomásokkal lehet összekötni.
[…] Maga a faj kérdése egyébaránt itten sem áll másként, mint a prima positio körében […]
Nincs faj magában véve. Hanem vannak faji értettségek. Mások csupán a források, amelyekből ez értettség kiindul. A kirovó fajt eggyé kötő forrás végelemzésben mindenkor maga a causa in concreto […]. A lerovó faj-bokrétát köti: hol a causa, hol a dispositiv törvény”. 108
„Emlékeztet e kérdés (melyik légyen, adott esetben, a fizető pénznem?) némikép arra a kérdésre: ki légyen, adott esetben, a megholt embernek az örököse. T. i . igaz általában csak annyi, hogy e sor per absolutum akármely pénznemre rákerülhet […]. Szintúgy, miként a megholtnak per absolutum akárki lehet örököse (ha atyafia, házastársa neki, végrendeletileg örökössé teszi stb.) Miben álljon e sor, erre a törvény époly kevéssé felel valamely egyetlen egyszerű szabállyal, a lerovó pénzfaj, mint nem az örökösnek a kérdésében. Hanem itten is a szabályok, úgyszólva, szövedékével állunk szemközt, akár csak a deláció dolgában (törvényes örökösödés, végrendelet, örökl. szerződés, áthidaló szabályok) […] Áll a párhuzam abban is, hogy mindakét téren különválik az ügyleti és ismét a törvény részéről való örökös- s illetőleg pénzfaj-jelölés, s ugyancsak a kettő közt való kölcsönös viszonylás kérdése”. 109
3.2.1. A lerovó pénznemre vonatkozó diszpozitív főszabály
GROSSCHMID a lerovó pénznem meghatározására szolgáló diszpozitív főszabályt akként határozza meg, hogy „[f]izetendő a tartozás, eltérő kikötés (intézkedés) esetén kívül […], azon
107 GROSSCHMID (1932.), 96. § 3. j. a) pont, 389-390.
108 GROSSCHMID (1932.), 96. § 4. j., 391.
109 GROSSCHMID (1932.), 96. § 8. j. a)-b), 394-395.
24
s pénznemben, mely törvényes fizető eszköz (s közönségesen egyszersmind valuta), még pedig ott s akkor, hol s amidőn a fizetés történik”;110 „[h]a több az ilyen pénznem: akármelyikben”.111 A tartozás tehát fizetendő a törvényes fizető eszközként kijelölt „pénznemnek értékében (I) és darabjaival (II).”112 A törvényes fizető eszköz pénzre szóló tartozás teljesítésére szolgál; az pedig, hogy „a pénzre szólás az obligációban eleitől való-e (péld. vételár, pénzkölcsön stb.), avagy surrogativ (másodlagos; péld. nem-teljesítés miatti kártérítés, gazdagodás stb.), mellékes.”.113 GROSSCHMID kiemeli, hogy „[a]z obligáció szerkezetéből indulva […], fiz.
eszköz csak az a jószágfaj, amelyet mint ellenfajt értékileg szembemérünk, a kirovó fajjal […].
„Törvényes" fiz. eszköz is tehát csak az, ami a fennálló szabályban erre van kijelölve”. 114
GROSSCHMID rámutat, hogy a törvényes fizetőeszköz-funkció lényege éppen az, hogy bármely pénznemben (vagy más jószágban) kirótt pénztartozás a törvényes fizető eszközzel leróható, illetve – ha a magánjogi szabály így szól – lerovandó, 115 vagyis, ha az adós a tartozást a törvényes fizetőeszközzel egyenlíti ki, akkor a jogosult köteles azt megfelelő teljesítésnek elfogadni. Törvényes fizetőeszköz azonban – GROSSCHMID elméleti konstrukciója szerint – csak főpénz lehet, ami összetett pénzfajnál több pénznemre is igaz lehet, nem lehet viszont törvényes fizetőeszköz a jelpénz; noha – mivel azt a törvényes fizetőeszköz gyanánt kell elfogadni a főpénz helyett – ezért a tényleges teljesítés a törvényes fizetőeszköz jelpénzeivel is törtéhet.116
GROSSCHMID hangsúlyozza, hogy törvényes fizetőeszközt kijelölő szabály szükségképpen megtalálható minden jogrendszerben, arra az esetre, ha a lerovó pénznemről sem az ügylet, sem a tartozást keletkeztető jogszabály nem rendelkezik; különbség csak abban van, hogy ez a szabály pontosan mely esetekben alkalmazandó,117 de mindig marad az alkalmazásának egy meghatározott köre”.118 Meg kell különböztetnünk a törvényes fizetőeszközt meghatározó ún.
kijelölő szabályt azoktól a szabályoktól, amelyek azt a kört határozzák meg, amelyben a
110 GROSSCHMID (1932.), 96. § a)., 384.
111 GROSSCHMID (1932.), 96. § b)., 384.
112 GROSSCHMID (1932.), 96. § 9. j. a), 396.
113 GROSSCHMID (1932.), 96. § 12. j. a), 402. L. még:GROSSCHMID (1932.), 96. § 12. j. b), 403.
114 GROSSCHMID (1932.), 96. § 13. j. a), 404.
115 GROSSCHMID (1932.), 96. § 9. j. a) ε), 397.
116 GROSSCHMID (1932.), 96. § 13. j. a), 405.
117 GROSSCHMID (1932.), 96. § 11. j. b)-c), 398-399.
118 GROSSCHMID it nyilvánvalóan arra utal, hogy sok jogrendszerben a törvényes fizetőeszközben fizetést az effektivitási elv miatt mellőzik, ezért hozza fel példának a más jószágban való kirovás esetét. L.: GROSSCHMID (1932.), 96. § 11. j. d), 399.
25
törvényes fizetőeszköz lesz a lerovó pénznem (utaló szabály).119 A kijelölő szabály pénzjogi szabály, míg az utaló szabály lehet magánjogi és közjogi szabály is, attól függően, hogy a kötelem milyen jogviszonyból fakad. 120 Az utaló szabály ugyanakkor azt is meghatározza, hogy melyik helyen és időpontban irányadó kijelölő szabály alapján kell a törvényes fizetőeszközt meghatározni a konkrét esetben (válogató szabály); ebből a szempontból nincs jelentősége, hogy teljesítésre bel- vagy külföldön kerül-e sor;121 és ez a fajta válogaó szabály nem keverendő össze a magánjogi szabályok közötti döntést meghatározó nemzetközi magánjogi szabályokkal.122
GROSSCHMID hangsúlyozza a kirovó és a lerovó pénznem elvi különbségét, kiemelve, hogy – eltérő jogszabályi rendelkezés vagy megállapodás hiányában – a kirovó pénznem nem tekinthető egyszersmind kikötött lerovó pénznemnek is. Ennek ellene szól ugyanis egyfelől az a pénztartozás szerkezeti elemzéséből fakadó érv, hogy a kirovó összeg csupán egy értékmérő, másfelől az a gyakorlati érv, hogy a teljesítés helyén a törvényes fizetőeszköz beszerzése és felhasználása az, amely a legkevesebb költséggel jár, így általában sem a hitelezőnek, sem az adósnak nem áll érdekében, hogy a teljesítés helyén esetleg forgalomban nem lévő pénznemben fizessen.123
Ennek kapcsán GROSSCHMID megjegyzi: „a nem folyó pénznem (ott ahol) egyáltalán nem pénz.
Vagy legalább is csak távolabbi értelemben több mint a nempénz, t. i. arra való tekintetből, hogy másutt valahol folyó pénz; vagy (mint jelesül a kereskedelmi pénz) mivel némely más szerepekre alkalmatosabb (jogilag elösmertebb) a nempénznél”. 124 Utal arra is, hogy adott pénznemben történő kirovásnak többféle indoka is lehet, ezek nem feltétlenül vannak összefüggésben a lerovó pénznemmel, és eredendően a pénztartozás értékének körülhatárolása a fő szempont.125 A törvényes fizetőeszközben teljesítést – tekintettel arra, hogy a törvényes fizetőeszközt mindenki elfogadni tartozik – nem zárhatja ki az sem, hogy a forgalomban a törvényes fizetőeszközt esetleg ténylegesen nem használják.126
119 GROSSCHMID (1932.), 96. § 11. j. e), 399.
120 GROSSCHMID (1932.), 96. § 11. j. g), 401.
121 GROSSCHMID (1932.), 96. § 11. j. h), 401-402.
122 GROSSCHMID (1932.), 96. § 11. j. i), 402.
123 GROSSCHMID (1932.), 96. § 30. j. a)-c), 424-425.
124 GROSSCHMID (1932.), 96. § 30. j. c), 424.
125 GROSSCHMID (1932.), 96. § 30. j. d), 425.
126 v. ö. GROSSCHMID (1932.), 96. § 61. j., 487.
26
GROSSCHMID argumentum a contrario-ként érvel azzal is, hogy ha a kirovó pénznem szükségképpeni lerovó pénznem is lenne, akkor az idegen pénznemben kirótt tartozás teljesítése kapcsán általában vagy a hitelező, vagy az adós a teljesítés helyén pénzváltásra kényszerülne, amely a pénzváltás költségeinek viselését is szükségessé tenné. Az a fél, akinek ez nehézséget okoz, azért, hogy ne kelljen a pénzváltóhoz mennie, inkább megtérítenék a másiknak a pénzváltás költségeit, csak hogy az ügylet ténylegesen a teljesítés helyének törvényes fizetőeszközében történjen, de a szerződésben kikötött lerovó pénznemre vagy pénznemről való átváltásának költségeit az viselje, akinek a „nem szerződésszerű” teljesítéshez (nagyobb) érdeke fűződik. Ha tehát az adós a teljesítés helyének pénznemében rendelkezésére álló összeget maga nem kívánja átváltani a kikötött lerovó pénznemre, akkor annyival többet fizet, hogy – figyelembe véve a hitelező általi átváltás költségeit – a hitelező a pénzváltótól megkapja a teljes lerovó pénznemben kifejezett összeget. Ha pedig a hitelezőnek van szüksége a teljesítés helyének törvényes pénznemére, míg az adósnak rendelkezésére állna a lerovó összegben kifejezett összeg, akkor a hitelező inkább elfogadja, hogy azt az adós váltsa át, és ezért – a pénzváltó díjával csökkentett – összeget kapja meg a teljesítés helyének lerovó pénznemében.
Az esetek többségében azonban, amikor az adósnak a teljesítés helyének pénznemében áll rendelkezésre az összeg, és a hitelezőnek is e pénznemben van szüksége az összegre, a felek is arra jutnának, hogy a teljesítés a teljesítés helyén és idején forgalomban lévő törvényes fizető pénznemben történjék, és így ne merüljön föl a pénzváltás költsége.127
A törvényes fizető eszköz saját pénznemében szóló tartozás esetén „[a] 100 frtos tartozás lerovója nem azért ugyancsak 100 frt, mert a tartozás erről szól, de mert történetesen (itt s ekkor, […] ez a törv. f. eszköz. Ex lege s nem ex voluntate.” 128 A kirovó pénznemnek ugyanis általában
„[é]poly kevéssé, valamiként az egyébnemü jószágnak, melyben a pénzre szóló tartozás netalán kifejezve van, nincs mint lerovó fajnak semmi szerepe az obligációban”. 129 Ha tehát végrehajtás során lefoglalnák a tartozás kirovó pénznemben ténylegesen meglévő összegét, közvetlenül ezt – effektivitási kikötés hiányában – nem lehet kiadni a végrehajtást kérőnek, csak az azzal egyenértékű összeget a törvényes fizető pénznemben.130
127 GROSSCHMID (1932.), 96. § 30. j. e), 425.
128 GROSSCHMID (1932.), 96. § 32. j. a), 426.
129 GROSSCHMID (1932.), 96. § 33. j. a), 426.
130 GROSSCHMID (1932.), 96. § 30. j. h), 426.
27
GROSSCHMID kritizálta azt az általánosan elterjedt – álláspontja szerint helytelen – tételt, miszerint a tartozás – az adós választása szerint – akár a fizetés helyének törvényes fizetőeszközében, akár a kirovó pénznemben fizethető. „A kellő szerkezete ezen […] álláspontnak ez: Fizetni kell a hely pénzében. Fizetni szabad ezenkívül a kirovó idegen pénzben is. Vagyis:
a pénzben pénzre szóló tartozással hallgatag megengedettnek (facultas-képen kikötöttnek) tekintendő a kifejező pénznemben való leróhatás.” 131 Felhívta rá a figyelmet, hogy ez a megoldás egyoldalúan az adósnak kedvez, amely egyfelől a pénztartozás szerkezetének, másfelől a törvényhozás feladatainak félreismeréséből fakad. 132
Ettől a szabálytól meg kell különböztetnünk a többes törvényes fizetőeszközre vonatkozó szabályt, amely akkor alkalmazható, ha a teljesítés helyének kijelölő szabálya nem egy, hanem több olyan pénznemet jelöl meg törvényes fizetőeszköznek,133 amelyek mindegyike önálló árfolyammal bír, így köztük nem áll fenn ún. névviszony, vagyis egy olyan kényszerárfolyam, amely az árfolyamaikat egymáshoz köti.134 A „párhuzamos fizetőpénz” megléte akkor állapítható meg, ha a közforgalomban mindegyik pénznemet fizetésként elfogadják, váltópénzre külön díj felszámítása nélkül, önként felváltják, mindegyik pénznem önálló, egymástól független, köztudomású árfolyammal bír, és azt a hitelező fizetésként mindegyik pénznemet egyaránt köteles elfogadni.135 Ebben az esetben az adóst választási lehetőség illeti meg, hogy melyik pénznemmel teljesít (ami fajválasztást és nem a faj egyedei közötti választást jelent),136 míg a hitelezőt ugyanez a választási lehetőség nem illeti meg, hacsak azt „üzleti előzékenységből” az adós önként fel nem kínálja a hitelezőnek.137
GROSSCHMID azt az álláspontot foglalta el, hogy a lerovó pénznem a tényleges teljesítés helyén és idején érvényben lévő törvényes fizetőeszköz,138 nem pedig a kötelemszerű teljesítés helyén és idején érvényben lévő, mivel a felek szándéka arra irányul, hogy az a jószág, amit a hitelező kézhez kap, ott és akkor, amikor kézhez kapja, készpénznek minősüljön, márpedig a kötelemszerű és tényleges teljesítés között ez a helyzet megváltozhat.139 GROSSCHMID utal rá,
131 GROSSCHMID (1932.), 96. § 36. j. d), 429-430.
132 GROSSCHMID (1932.), 96. § 35. j. b)-c), 428.
133 GROSSCHMID (1932.), 96. § 22. j. a), 407.
134 GROSSCHMID (1932.), 96. § 24. j. a), 417.
135 GROSSCHMID (1932.), 96. § 25. j, 420-421.
136 GROSSCHMID (1932.), 96. § 25. j, 420-421.
137 GROSSCHMID (1932.), 96. § 34. j. a)-b), 427.
138 GROSSCHMID utal rá, hogy ez külföldön történő teljesítés esetén is igaz, ha a nemzetközi magánjogi szabályok alapján a magyar törvényt kell alkalmazni. v. ö.: GROSSCHMID (1932.), 96. § 59. j. 482-483.
139 GROSSCHMID (1932.), 96. § 52. j. a), 454.
28
hogy kötelemszerű teljesítés helyén és idején érvényben lévő törvényes fizetőeszköz legfeljebb a jogosulti késedelem esetén alkalmazható. 140 Ennek kapcsán hangsúlyozza, hogy „a pénzre szóló kitűzésben természeténél fogva benne rejlik a fizetési eszköznek hely (idő) szerint való fluctuatiója (nézve: a természeti faj oldaláról), anélkül, hogy ez igazában (nézve ugyanis a kötelemszerű faj alapösmérve […] szempontjából) változékonyságot jelentene”.141
3.2.2. A lerovó pénznemre vonatkozó különös szabályok
A fent ismertetett szabályok a lerovó pénznemre vonatkozó diszpozitív szabályt bontják ki. A felek azonban külön megállapodással kiköthetik a lerovó pénznemet.142 Kikötött lerovó pénznem lehet akár a kirovó pénznem, akár más pénznem, sőt, a törvényes fizetőeszköz is, de megalkotható új pénznem, a kikötés vagylagosan vagy feltételtől függően is érvényesülhet, sőt bennfoglalt is, lényeg, hogy egyértelműen meghatározható legyen a teljesítéskor.143 A kirovó pénznemet lerovó pénznemként is kijelölő kikötés az ún. effektivitási klauzula, „a dolog s a szerződési szabadság természetéből folyólag (… ellenkező hazai törvény hiányában) az ugyanazon (kirovó) pénznemben való fizetés kikötése semmi törvényes akadályba nem ütközhetik”.144 Lerovó pénznemként kiköthető a valuta; ebben az esetben azonban – kifejezett rendelkezés hiányában – nem kizárt a valuta jelpénzeivel való fizetés.145 A jelpénzre vonatkozó kikötés esetén „ha a kikötött fajnak jel-, meg önforgalma is van, a kikötést az utóbbi miségére kell érteni”.146 A holt vagy nasciturus pénz kikötését viszont problematikusnak tartotta. 147 GROSSCMID utal arra az esetre is, amikor „a kikötéssemmi eltérést a dispositiv szabály alól nem céloz; csupán kétség eloszlatására való” (álkikötés).148
140 GROSSCHMID (1932.), 96. § 55. j. c)-d), 457.
141 GROSSCHMID (1932.), 96. § 54. j. e), 456.
142 GROSSCHMID utal rá, hogy a lerovó pénznemet a törvény, illetve – törvényi felhatalmazás alapján – bírósági határozat is kijelölheti. v. ö.: GROSSCHMID (1932.), 97. § 1. j. 488. Lényegében ilyen szabály volt a devizáról szóló 1995. évi XCV. törvény 10. §-a, amely szerint „ha devizajogszabály másként nem rendelkezik, devizabelföldiek között tilos fizetési kötelezettség teljesítésével kapcsolatban olyan kikötést alkalmazni, amely deviza, valuta valóságos szolgáltatására irányul”; ez ugyanis a gyakorlatban azt jelentette, hogy a törvény devizabelföldiek között előírta a forintban történő fizetést (akkor is, ha az külföldön történt).
143 GROSSCHMID (1932.), 97. §, 487.
144 GROSSCHMID (1932.), 97. § 2. j. c), 490. Láthattuk, hogy a régi Ptk. 231. §-ának 2001. december 31-ig hatályos (3) bekezdése folytán irányadó 1995. évi XCV. törvény 10. §-a tiltotta ezt.
145 v. ö. GROSSCHMID (1932.), 97. § 5. j. a), 492.
146 v. ö. GROSSCHMID (1932.), 97. § 5. j. b), 493.
147 v. ö. GROSSCHMID (1932.), 97. § 5. j. c), 493.
148 GROSSCHMID (1932.), 97. § 7 j., 494.
29
A kikötés hatálya kapcsán abból indult ki, hogy különbséget kell tenni a pénznemre vonatkozó
A kikötés hatálya kapcsán abból indult ki, hogy különbséget kell tenni a pénznemre vonatkozó