Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Doktori Iskola
A devizaalapú kölcsönszerződések egyes dogmatikai kérdései
(doktori értekezés) Dr. Pomeisl András József
Témavezetők:
Dr. Csehi Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár Dr. Osztovits András tanszékvezető egyetemi tanár
Kézirat lezárásának dátuma:
2020. január 31.
Budapest 2020.
I
II Tartalom
TARTALOM II
I. BEVEZETÉS 1
1.A TÉMA AKTUALITÁSA 1
2.A KUTATÁS CÉLJA, TÁRGYA ÉS MÓDSZERE 2
3.A DOLGOZAT FELÉPÍTÉSE 4
II. GROSSCHMID BÉNI PÉNZKÖTELMEKRE VONATKOZÓ ELMÉLETE 7
1.NÉHÁNY ALAPVETŐ FOGALOM: PÉNZ, PÉNZNEM, VALUTA, JELPÉNZ 9
1.1.PÉNZ 9
1.2.PÉNZNEM 10
1.3.VALUTA 12
1.4.JELPÉNZ 13
2.A PÉNZTARTOZÁS SZERKEZETE 16
3.GROSSCHMID FŐBB TÉTELEI 18
3.1.A KIROVÓ PÉNZNEMRE VONATKOZÓ FŐBB TÉTELEK 18
3.1.1. A szabad számolás elve a pénztartozás kirovása körében 18
3.1.2. Kétséges kirovó összeg 20
3.1.3. Többes kirovás és mögöttes számolás 21
3.2.A LEROVÓ PÉNZNEM MEGHATÁROZÁSÁRA VONATKOZÓ FŐBB TÉTELEK 22
3.2.1. A lerovó pénznemre vonatkozó diszpozitív főszabály 23
3.2.2. A lerovó pénznemre vonatkozó különös szabályok 28
3.3.AZ ÁTSZÁMÍTÁSRA VONATKOZÓ FŐBB TÉTELEK 30
3.3.1. Az átszámításra vonatkozó diszpozitív főszabály 30
3.3.2. Az átszámításra vonatkozó különös szabályok 32
3.4.A VALUTAVÁLTOZÁS 33
4.AZ ELMÉLET MŰKÖDÉSE A GYAKORLATBAN: JOGIRODALMI VITÁK A RENDKÍVÜLI
ÁRFOLYAMMOZGÁSOK HATÁSÁRA 34
4.1.A KORONAADÓSSÁGOK KÉRDÉSKÖRE 34
4.1.1. A történeti háttér: a korona elértéktelenedése és a pengő bevezetése 34
4.1.2. Az idegen pénznemben kirótt tartozás átszámítása 36
4.1.3. A pénz értékállandóságának kérdésköre és a valorizáció 39
4.2.AZ EFFEKTÍV VALUTATARTOZÁSOK LEHETETLENÜLÉSÉNEK KÉRDÉSE 50
4.2.1. A történeti háttér: az 1931-es pénzügyi korlátozó rendelkezések bevezetése 50 4.2.2. A pénzügyi korlátozások jogkövetkezményeinek kérdései 51 4.3.A KÜLFÖLDI PÉNZNEMBEN MEGHATÁROZOTT TARTOZÁSOK ELÉRTÉKTELENEDÉSÉNEK
KÉRDÉSEI 57
4.3.1. A történeti háttér: a külföldi valuták aranyhoz viszonyított leértékelése 57 4.3.2. A külföldi pénznemben meghatározott pénztartozások átértékelése 58 III. A PÉNZ MINT A VAGYONI FORGALOM SAJÁTOS TÁRGYA 68
1.A PÉNZ MEGJELENÉSI FORMÁI 68
2.MAGYAR JOGTUDÓSOK ÁLLÁSPONTJA A PÉNZ JOGI JELLEGÉRŐL 74
III
3.A PÉNZ MINT SAJÁTOS VAGYONTÁRGY 85
3.1.A PÉNZFUNKCIÓK JELENTŐSÉGE 85
3.2.A PÉNZ DOLOGISÁGA 88
IV. A DEVIZA ALAPÚ KÖLCSÖNSZERZŐDÉS LÉNYEGES TARTALMÁVAL
KAPCSOLATOS EGYES KÉRDÉSEK 93
1.BEVEZETÉS 93
1.1.A DEVIZAALAPÚSÁG FOGALMA 95
1.2.A KÖLCSÖNSZERZŐDÉS LÉNYEGES TARTALMA 111
1.2.1 Jogirodalmi álláspontok 111
1.2.2 A Legfelsőbb Bíróság és a Kúria gyakorlata 114
1.2.3 Az álláspontok értékelése 115
1.3.KÖLCSÖNSZERZŐDÉS VAGY BEFEKTETÉSI ÜGYLET? 120
2.A DEVIZAALAPÚSÁGBÓL FAKADÓ KÉRDÉSEK 129
2.1.A PÉNZTARTOZÁS MEGHATÁROZÁSA 129
2.1.1. A kölcsönösszeg meghatározása lerovó pénznemben mint érvényességi feltétel 129 2.1.2. A kölcsönösszeg meghatározása a kirovó pénznemben 134 2.1.2.1. A kirovó pénznemben való meghatározás általában 135 2.1.2.2. A kirovó pénznemben való meghatározás az írásba foglalás szempontjából 137 2.1.2.3. A kirovó pénznemben való meghatározás fogyasztási, lakossági kölcsönszerződésben
138
2.2.AZ ÁTSZÁMÍTÁS KÉRDÉSE 146
2.2.1. Átváltás vagy átszámítás? 146
2.2.2. Az átszámítási árfolyam meghatározása 150
2.2.2.1. Vizsgálható-e az átváltási árfolyamok tisztességtelensége 150 2.2.2.2. A kettős árfolyamok alkalmazásának tisztességtelensége 156
2.3.AZ ÁRFOLYAMKOCKÁZAT FOGYASZTÓ ÁLTALI VISELÉSE 166
2.3.1. A kirovó pénznem meghatározása mint az árfolyamkockázat telepítése 166 2.3.2. Érvénytelenségi okot valósít-e meg önmagában az idegen pénznemben kirovás? 172
2.3.2.1. Jogirodalmi álláspontok 172
2.3.2.2. A Kúria álláspontja 176
2.3.3. A kirovó pénznem meghatározásának tisztességtelensége a megfelelő tájékoztatás
hiánya miatt 194
2.3.3.1. A Kúria 2/2014. PJE határozatban kifejtett álláspontja és annak fogadtatása 195
2.3.3.2. A tájékoztatás tartalma 201
2.3.3.3 A kúria ítélkezési gyakorlata 223
2.4.AZ OSZTRÁK ÉS NÉMET GYAKORLAT 234
3.A KÖLCSÖNÉRT JÁRÓ ELLENSZOLGÁLTATÁSSAL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK 237
3.1.A KAMAT MEGHATÁROZÁSA 237
3.1.1. A kamat meghatározás az írásbafoglalás követelményének szempontjából általában 238 3.1.2. A kamat meghatározás az írásba foglalás szempontjából bankkölcsönszerződésben 241 3.1.3. A kamat meghatározás fogyasztási, lakossági kölcsönszerződésben 243
3.1.4. A német és osztrák gyakorlat 246
3.2.A KAMAT ÉRTÉKARÁNYOSSÁGA 253
3.2.1. A kamatfizetési kötelezettség 253
3.2.2. A magyar jogi szabályozás története 256
3.2.3 A „túlzott mértékű” kamat fogalmának értelmezése 259
3.2.4. A német és osztrák gyakorlat 270
3.3.A KAMATON FELÜLI FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGEK 271
IV
3.3.1. A kamaton felüli fizetési kötelezettségek kikötésének jogszabályba vagy nyilvánvalóan
a jó erkölcsbe ütközése 271
3.3.2. A kamaton felüli fizetési kötelezettség tisztességtelensége 273
3.3.2.1. Az elbírálás általános szempontjai 275
3.3.2.2. A kezelési költség kérdése 287
3.3.2.3. A folyósítási jutalék tisztességtelensége 308
3.3.2.2. A közjegyzői díj áthárításának tisztességtelensége 312 3.3.3. A Kúria egyes költség-elemekkel kapcsolatos gyakorlata 314
3.3.3.1. Közvetítői díj 315
3.3.3.2.Hitelbírálati díj és fedezetellenőrzési díj 315
3.3.3.3. Értékbecslési díj 315
3.3.3.4. Közjegyzői díj 316
3.3.3.5. Folyósítási jutalék 317
3.3.3.6. Kezelési költség 318
3.3.3.7. Számlanyitással és -vezetéssel kapcsolatos költségek 319
3.3.3.8. Biztosítási díj 320
3.3.3.9. Késedelmi kamat 321
3.3.3.10. Egyéb költségek 321
3.3.3.11. Összegző megállapítások 322
3.3.4. A német és osztrák gyakorlat 323
3.3.4.1. A német gyakorlat 324
3.3.4.2. Az osztrák gyakorlat 339
V. A KÖLCSÖNSZERZŐDÉS ÉRVÉNYTELENSÉGE
JOGKÖVETKEZMÉNYEINEK EGYES KÉRDÉSEI 346
1.AZ ÉRVÉNYTELENSÉG JOGKÖVETKEZMÉNYEI ÁLTALÁBAN 346 2.AZ EREDETI ÁLLAPOT HELYREÁLLÍTHATÓSÁGÁNAK KÉRDÉSE KÖLCSÖNSZERZŐDÉS
ESETÉN 356
2.1.A JOGGYAKORLAT-ELEMZŐ CSOPORT ÖSSZEFOGLALÓ VÉLEMÉNYÉBEN KIFEJTETT
ÁLLÁSPONTOK 356
2.1.1. A felterjesztett határozatok tanulságai 357
2.1.2. Az alsóbb fokú bíróságok kollégiumainak vizsgálati jelentéseinek összegzése 357
2.1.3. A Kúria korábbi elvi iránymutatásai 359
2.1.4. A joggyakorlatelemző-csoport véleménye 360
2.1.4.1. A tulajdonátruházó jelleg mellett érvelő álláspont 360 2.1.4.2. Az eredeti állapot helyreállításának tartalmából kiinduló álláspont 362
2.1.4.3. A használati jelleg mellett érvelő álláspont 363
2.2.A KÖLCSÖNSZERZŐDÉS JELLEGE A JOGIRODALOMBAN 364
2.2.1. A hagyományos felfogás 364
2.2.2. Gárdos-Darázs vita 366
2.2.3. A joggyakorlat-elemző csoport álláspontjának továbbélése a jogirodalomban 372
2.3.AZ EREDETI ÁLLAPOT HELYREÁLLÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGE 374
2.3.1. Az eredeti állapot helyreállításának feltételei 374
2.3.2. Az eredeti állapot helyreállításának elvei 382
2.3.3. Az eredeti állapot helyreállításának tartalma 385
2.3.3.1. A visszatérítendő pénztartozás pénzneme 386
2.3.3.2. A kamat mértéke 387
3.A RÉSZLEGES ÉRVÉNYTELENSÉG JOGKÖVETKEZMÉNYEI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS ESETÉN 391
3.1.A SZERZŐDÉS FENNMARADÁSÁNAK KÉRDÉSE 391
V
3.1.1. A részleges érvénytelenség szabályozásának változásai 391
3.1.2. A szerződés fennmaradása általában 394
3.1.3. A részleges érvénytelenség szabályai fogyasztói szerződés esetén 405
3.2.A RÉSZLEGES ÉRVÉNYTELENSÉG TOVÁBBI JOGKÖVETKEZMÉNYEI ÁLTALÁBAN 409
3.2.1. A részleges érvénytelenség mint sui generis érvénytelenségi jogkövetkezmény 410
3.2.1.1. Az érvénytelen rész „kihullása” 410
3.2.1.2. A jogszabályi tartalom szerződési tartalommá válása 411
3.2.1.3. A tartozatlan szolgáltatás rendezése 414
3.2.2. A részleges érvénytelenség mint különleges érvénytelenségi tényállás 414
3.2.3. Az álláspontok értékelése 417
3.3.AZ ÁRFOLYAMKOCKÁZAT TISZTESSÉGTELENSÉGE MIATTI RÉSZLEGES ÉRVÉNYTELENSÉG 418 4.A DEVIZA ALAPÚ KÖLCSÖNSZERZŐDÉS ÉRVÉNYESSÉ VAGY HATÁLYOSSÁ NYILVÁNÍTÁSA
422
4.1.ÉRVÉNYESSÉ VAGY HATÁLYOSSÁ NYILVÁNÍTÁS ÁLTALÁBAN 422
4.2.HATÁLYOSSÁ VAGY ÉRVÉNYESSÉ NYILVÁNÍTÁS DEVIZA ALAPÚ KÖLCSÖNSZERZŐDÉS
ESETÉN 425
4.2.1. A Joggyakorlat-elemző Csoport álláspontja 425
4.2.2. A kúriai bírák és főtanácsadók 2015 nyári álláspontja 427 4.2.3. A Civilisztikai Kollégiumvezetők Országos Tanácskozásának álláspontja 430 4.2.3.1. A kirovó pénznem a hatályossá nyilvánított szerződésben 430 4.2.3.2. A kamat mértéke és egyéb feltételek a hatályossá nyilvánított szerződésben 435
4.2.4. A Konzultációs Testület álláspontja 437
4.3.AZ ÉRVÉNYESSÉ NYILVÁNÍTÁSSAL KAPCSOLATOS ÁLLÁSPONTOK ÉRTÉKELÉSE 445 4.3.1. A Konzultációs Testület által felvetett két megoldás eltérő kiinduló pontja 445 4.3.2. A tisztességtelenség jogkövetkezményeinek uniós jogi szempontú meghatározása 448 4.3.2.1. A jogkövetkezmények meghatározásának nemzeti hatáskörbe utalása 448 4.3.2.2. A tisztességtelenség fogalmi elemeinek jelentősége a jogkövetkezmények
szempontjából 449
4.3.2.3. A tisztességtelenség jogkövetkezményeinek uniós jogi szempontjai 451 4.3.3. Az érdeksérelem meghatározása a deviza alapú finanszírozási szerződések esetén 456 5.AZ ELÉVÜLÉSI SZABÁLYOK ÉRVÉNYESÜLÉSE TÚLFIZETÉS ESETÉN 463
5.1.AJOGGYAKORLAT-ELEMZŐ CSOPORT ÁLLÁSPONTJA 464
5.2.ADHTV. ELÉVÜLÉSI SZEMLÉLETE 467
5.3.A NÉMET ÉS OSZTRÁK GYAKORLAT 472
5.4.AZ ÁLLÁSPONTOK ÉRTÉKELÉSE 473
VI. ZÁRÓ GONDOLATOK 478
1.A DOLGOZAT FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSAINAK ÖSSZEGZÉSE 478 2.A HAZAI JOGGYAKORLAT ÉRTÉKELÉSE, A JOGGYAKORLAT TOVÁBBFEJLESZTÉSÉNEK
LEHETŐSÉGE 489
3.A HAZAI SZABÁLYOZÁS TOVÁBBFEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGE 493
4.ZÁRSZÓ 494
BIBLIOGRÁFIA 496
MONOGRÁFIÁK: 496
TANULMÁNYOK: 497
UNIÓS ÉS HAZAI SZERVEK AJÁNLÁSAI: 500
VI
BÍRÓSÁGI GYAKORLAT 501
AJÁNLÁSOK 501
EURÓPAI UNIÓ BÍRÓSÁGA 501
BUNDESGERICHTSHOF 502
OBERSTE GERICHT 502
KÚRIA 502
Közzétett határozatok: 502
Régi Kúria határozatai: 502
Egyéb eseti határozatok: 1
I. Bevezetés 1. A téma aktualitása
Az elmúlt nagyjából egy évtizedben kevés olyan polgári jogi vonatkozású kérdés volt, amely akkora társadalmi indulatokat kavart volna, mint a 2002 és 2009 között folyósított, devizában nyilvántartott tartozások ügye. A társadalmi indulatok alapvetően a nyilvántartási devizák forinthoz viszonyított árfolyamának jelentős mértékű emelkedéséből adódó törlesztőrészlet- növekedés, a tartozás forintban kifejezett összegének drámai emelkedése váltotta ki, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy az adósok jövedelmüknek a vártnál jóval nagyobb hányadát voltak kénytelenek törlesztésre fordítani, sok esetben a törlesztőrészlet nagysága meghaladta valós teljesítőképességüket, ami végső esetben végrehajtáshoz és a fedezetül felajánlott ingatlanok elvesztéséhez vezetett.
E társadalmi problémát sokan már kezdettől fogva a jog eszközeivel kívánták orvosolni. Sajátos módon azonban nem a clausula rebus sic stantibus – gazdasági válságok idején gyakran alkalmazott – intézményét hívták segítségül, hanem a deviza alapú kölcsön- és lízingszerződések érvényességét kezdték vitatni. Ennek során a dogmatikailag védhető érvelések mellett az adósok tömegeiben teljességgel megalapozatlan várakozásokat keltő megközelítések is megjelentek a közbeszédben. Döntő mértékben ez utóbbinak köszönhető, hogy e problematika Kúria által kidolgozott jogi megoldását mindmáig viták övezik a nyilvánosságban.
Hangsúlyozni kell azt is, hogy – néhány szereplő hamis narratívájától eltérően – a deviza alapú szerződések mikénti megítélésére sem a magyar, sem az uniós jogban nem létezett egy kész válasz. E területen a Kúria valójában úttörő szerepet töltött be: olyan kérdésekre alkalmazta a Tanács 1993. április 5-ei, a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről 93/13/EGK irányelvét (a továbbiakban: Fogyasztói Irányelv), amelyekkel az Európai Unió Bírósága korábban még nem foglalkozott a Fogyasztói Irányelv értelmezése kapcsán. A Kúria által kialakított jogi megoldás értékét mutatja, hogy az Európai Unió Bírósága utóbb annak számos elemét helyesnek fogadta el.
2
Jelen dolgozat szerzője abban a szerencsés helyzetben van, hogy a Kúria joggyakorlatának alakulását a Kúria Polgári Kollégiuma mellett dolgozó kúriai titkárként, majd főtanácsadóként kezdettől fogva figyelemmel kísérhette, aktívan részt vehetett a jogi megoldások kidolgozásával kapcsolatos belső szakmai vitákban, így közvetlen ismeretekkel rendelkezik annak a dogmatikai érvrendszernek az elemeit illetően, amely a Kúria jogi álláspontját alátámasztja. Természetesen a Kúria e tárgyban közzétett elvi iránymutatásai mindenkor a gyakorlat igényeihez igazodó, a vitában résztvevő felek által kialakított kompromisszumot tükröző szövegek, így azokban bizonyos dogmatikai érvek, megközelítések nem tudnak a maguk teljességében és elvi tisztaságában megjelenni.
2. A kutatás célja, tárgya és módszere
Jelen dolgozat célja, hogy feltárja azt a dogmatikai érvrendszert, amely a Kúria elvi iránymutatásai és irányadó joggyakorlata hátterében meghúzódik, és egységes, következetes rendszerré építse az egyes elvi iránymutatásokban és eseti határozatokban megjelenő, elvi jelentőségű megállapításokat. Természetesen a rendszerépítés során a szerző azt a megközelítést részesíti előnyben, amelyet a viták során maga is képviselt, és ott, ahol a Kúria egyes iránymutatásai vagy eseti határozatai ettől a következetesen képviselt elvi állásponttól eltérő megközelítést tükröznek, kísérletet tesz saját megközelítésmódjának az eltérő megközelítésmódokkal való ütköztetésére.
A szerző munkahipotézise a dolgozat elkészítése során az volt, hogy a Kúriának a deviza alapú hitelezéssel kapcsolatos megközelítése abban az értelemben nem tekinthető újnak, hogy az azokra a tételekre – különösen is GROSSCHMID Béni pénzkötelmekre vonatkozó elméletére – épül, amelyeket e területen a magyar magánjogtudomány a „devizahiteles” problematika keletkezése előtt is irányadónak fogadott el, és így szervesen illeszkedik a magyar magánjogi dogmatika keretei közé. A Kúria joggyakorlatának újdonsága tehát nem annyira a megközelítésből, mint a kezelt problematika újdonságából és az uniós jogi szempontok recepciójából fakad.
Természetesen az ún. devizahiteles ügyek számos olyan kérdést a felszínre hoztak, amelyek szorosan nem kötődnek ehhez a konstrukcióhoz. A szerzőnek ezért szükségképpen körül kell határolnia, hogy mi az, amit vizsgálni kívánt. Figyelemmel arra, hogy a legtöbb vitát mindmáig
3
a deviza alapú hitelezés konstrukciójának megítélése váltja ki, az látszott célszerűnek, hogy a vizsgálódás középpontjába ezt a kérdéskört helyezzük. A Kúria jogegységi határozataihoz hasonlóan a vizsgálódás elsősorban azokra a fogyasztói kölcsönszerződésekre1 terjed ki, amelyek vonatkozásában az adós tartozását valamely idegen pénznemben (tipikusan: svájci frankban, Euróban vagy japán jenben) tartják nyilván, és a szerződés alapján a folyósítás és a törlesztés ténylegesen forintban történik.
A dolgozat alapvetően két kérdéskört tesz vizsgálat tárgyává: (A) a vizsgált szerződések jellegadó tartalmának érvényességét, illetve (B) az esetleges érvénytelenség esetén a további jogkövetkezmények alkalmazhatóságát. Az első kérdéskör kapcsán utalnunk kell arra, hogy a viták során felmerült, hogy a deviza alapú kölcsönszerződés konstrukciója mennyiben felel meg a kölcsönszerződés törvényi definíciójának, ezért ennek kapcsán foglalkozunk majd a kölcsönösszeg meghatározottságával, az átszámítás problematikájával, az árfolyamkockázat viselésének kérdésével éppúgy, mint a kölcsönszerződésben foglalt ellenszolgáltatás mibenlétével. A második kérdéskör kapcsán pedig röviden összefoglaljuk azt a vitát, amely az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonása körében jelenleg is zajlik, és utalunk a különböző megoldási javaslatokra.
Mivel a kutatás célja alapvetően a Kúria elvi iránymutatásainak és joggyakorlatának hátterében meghúzódó dogmatikai megközelítés rendszerszemléletű kibontása, mindez a joggyakorlat dogmatikai alapú feldolgozását és a különböző dogmatikai megközelítések ütköztetését tette szükségessé. Ennek érdekében törekedtünk a joggyakorlat oldaláról egyfelől a Kúria elvi iránymutatásait, vonatkozó eseti határozatait, másfelől a konzultatív testületek álláspontját feldolgozni. A jogirodalom oldaláról ehhez járul az általános és témaspecifikus monográfiák, szakcikkek feldolgozása annak érdekében, hogy a Kúria megközelítése elhelyezhető legyen a magyar magánjogtudomány tágabb összefüggésrendszerében. A téma nemzetközi kapcsolódásaira tekintettel a megfelelő helyeken utalunk az Európai Unió Bíróságának, valamint a német és osztrák felsőbíróságok e témában közzétett, a magyar joggyakorlat szempontjából releváns határozataira is.
1 A Kúria jogegységi határozatai a kölcsönszerződések mellett a pénzügyi lízingszerződésekre is kiterjednek, jelen dolgozat azonban alapvetően a kölcsönszerződések által felvetett kérdésekkel foglalkozik; a pénzügyi lízingszerződések sajátos kérdéseire csak az összefüggés okán fogunk utalni.
4
A kutatása módszere tehát alapvetően dogmatikai-elemző módszer, amely kiegészül az esetvizsgálat módszerével. E bonyolult kérdéskör közgazdasági hátterének feltárását, a társadalmi okok és hatások vizsgálatát a szerző nem tartotta jelen dolgozat keretei között feladatának. Ezekre csak annyiban utalunk, amennyiben feltétlenül szükséges a különböző megközelítések megértéséhez, vagy a magánjog szerint figyelembe vehető szempontok lehatárolásához (például abban a kérdésben, hogy a pénzügyi intézmény mennyiben várhatja el, hogy a saját működéséből fakadó szempontokat a fogyasztó figyelembe vegye) szükséges.
3. A dolgozat felépítése
A dolgozat II. része röviden összefoglalja GROSSCHMID Béni pénzkötelmekkel kapcsolatos elméletének a főbb megállapításait és tételeit. GROSCHMID a pénzkötelmekkel kapcsolatos tételeit legbővebben a Fejezetek kötelmi jogunk köréből c. munkájában, mintegy 500 oldalon fejtette ki. Nemcsak ez a mindmáig egyik legterjedelmesebb, a pénzkötelmekkel kapcsolatos magyar nyelvű, jogi szempontú elemzés, hanem egyben az egyik legértékesebb is, mert egy átalakuló, közössé váló pénzrendszer2 viszonyai között keletkezett, arra reflektál. Már csak az EMU-hoz való csatlakozásunk távlati célja szempontjából sem lehet érdektelen, ezen felül számos olyan kérdést is vizsgálat tárgyává tesz, amelyek egy stabil, bevett pénzrendszer működése során nem vetődnek fel élesen. Ez utóbbi miatt célszerű a mai, hasonló viszonyok között visszanyúlni az eredeti forráshoz. GROSSCHMID főbb tételei közül ismertetett tételek kiválasztása eső látásra talán önkényesnek tűnhet. A szerző azonban igyekezett azokat a tételeket kiemelni, amelyek a devizahiteles problematika kezelése körében relevánsak, így például a mögöttes számolás kérdése azért került külön kiemelésre – bár látszólag marginális jelentőségűnek tűnik – mert a további jogkövetkezmények tartalmának (különösen az alkalmazott kirovó pénznem) meghatározása körében ennek döntő jelentősége van. E rész végén a szerző röviden ismerteti azt a jogirodalmi vitát, amely még GROSSCHMID életében, az 1920-as és 1930-as években zajlott a rendkívüli árfolyammozgások kezelése kapcsán.
2 A korábbi osztrák (ezüst tallér, aranyfrank) és magyar (ezüst forint) pénznemek felváltására 1892-ben vezették be az Osztrák-Magyar Monarchia közös pénzét (aranykorona), amely 1900. január 1-jével váltotta fel teljes körűen és kötelező jelleggel a korábbi valutákat. Ezt megelőzően időszakban pedig sor került – az ezüstpénzek érctartalmának értékvesztésére tekintettel – a korábbi szabad veretés jogának felfüggesztésére, s bár elméletben még mindig a nemesfémből vert pénzérmét tekintették pénznek, a gyakorlatban egyre jobban elterjedt a bankjegyek alkalmazása.
5
A dolgozat III. része a pénz sajátos természetének feltárására tesz kísérletet. A pénzkötelmekkel kapcsolatos kérdések dogmatikai elemzéséhez nélkülözhetetlen a pénz sajátos természetének elemzése. Számos dogmatikai vita ugyanis éppen a fogalmak pontatlan, a pénz sajátos természetét figyelmen kívül hagyó megfogalmazás miatt jutott holtpontra. A pénz nem dolog, de tulajdonjog tárgya lehet; ennek magyarázata és az ebből fakadó következmények kifejtése e körben alapvető fontosságú egy egységes dogmatikai keret kialakításához. A dolgozat röviden áttekinti a pénzfunkciókat és a pénz történetét. Külön problémakörként tárgyalja a pénz és a pénzkövetelés – a közgazdasági szempontú megközelítés számára nehezen kezelhető – lényegi különbségét, valamint a pénztartozás valós jellegét.
A dolgozat IV. része tartalmazza az első nagy kérdéskör vizsgálatát, vagyis a deviza alapú kölcsönszerződés lényeges tartalmával kapcsolatos dogmatikai kérdések elemzését. Az 1. és 2.
pont a devizaalapúsággal, vagyis a kirovó és lerovó pénznem eltérésével kapcsolatos problematikát elemzi, kitérve a pénztartozás meghatározásának problémájára, az átszámítás kérdésére, ennek kapcsán kitérve az árfolyamréssel kapcsolatos megállapításokra, végül az árfolyamkockázat telepítésével kapcsolatos vitákra. A 3. pont a kölcsönszerződésben kikötött ellenszolgáltatás(ok) kérdését járja körül, külön foglalkozik a kamat mértékének és a kamaton felüli fizetési kötelezettségek (különösen a folyósítási jutalék és a kezelési költség) érvényességének témájával.
A dolgozat V. része a kölcsönszerződés érvénytelenségének további jogkövetkezményeivel foglalkozik. Az 1. pont áttekinti az érvénytelenség jogkövetkezményi rendszerét általában. A 2. pont az e tárgyban felállított joggyakorlat-elemző csoport Összefoglaló Jelentése nyomán az alkalmazható jogkövetkezmények körét teszi vizsgálat tárgyává, figyelembe véve a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény (a továbbiakban: Dh2.tv.) 37. §-ába foglalt szabályozást is. A 3. pont a részleges érvénytelenség jogkövetkezményeinek kérdését foglalja össze. A 4. pont az érvénytelenség további jogkövetkezményeinek tartalmával kapcsolatos vitát ismerteti, a legújabb fejlemények és megoldási javaslatok fényében. Végül a 5. pont foglalkozik a részleges érvénytelenségből fakadó túlfizetés elévülésének kérdésével, arra keresve a választ, hogy a Dh2.tv. elszámolási szabályai vajon érdemben eltérő szabályozást tartalmaznak-e, mint a Ptk.
6
A dolgozat VI., záró része kísérletet tesz arra, hogy a Kúria joggyakorlata mögött meghúzódó dogmatikai megfontolásokból felépíthető rendszer főbb tételeit felvázolja, azt a magyar magánjogtudomány összefüggésrendszerébe elhelyezve kritikusan értékelje, és e megközelítés alapulvételével javaslatokat fogalmazzon meg egyfelől a jogalkalmazás számára a továbblépésre, másfelől a jogalkotó számára egy olyan szabályozás elfogadása érdekében, hogy a jövőben hasonló társadalmi jellegű probléma ne alakulhasson ki ezen a területen.
7
II. GROSSCHMID Béni pénzkötelmekre vonatkozó elmélete
GROSSCHMID Béni a pénzkötelmekre vonatkozó elméletét az utókor által legnagyobbra becsült életművében különleges helyet elfoglaló „Fejezetek kötelmi jogunk köréből” című munkájában3 fejtette ki. Noha GROSSCHMID fő témája az öröklési jog volt, amely végigkísérte pályáját,4 és e mellett a kereskedelmi jog5 és a családjog6 területén is maradandót alkotott, sőt terjedelmes értekezést írt a magyar magánjog jogforrásairól is,7 az utókor mégis a kötelmi jog tárgyában írt kétkötetes munkáját értékelte a legtöbbre.
A „Fejezetek …” legendás hírét nem csupán rendkívül értékes tartalmának, hanem első látásra különösnek ható szerkesztésének is köszönheti. GROSSCHMID más munkáitól eltérően ugyanis a „Fejezetek …” inkább hat egy egyetemi előadás jegyzetének, mint egy tudományos dolgozatnak, és talán leginkább a kommentár műfajához áll közel. A könyv szakaszokra (§) oszlik; ezen belül minden szakaszban felállít egy vagy több tételt, amelyet azután
3 GROSSCHMID Béni: Fejezetek kötelmi jogunk köréből. I–II. köt. Budapest: Athenaeum, 1897–1899., illetve Fejezetek kötelmi jogunk köréből. I–III. köt. Jubileumi kiad. Budapest: Grill, 1932–1933. A szövegben megtalálható hivatkozások a jubileumi kiadásra vonatkoznak.
4 A köteles rész in: ZSÖGÖD Benő: Magánjogi tanulmányok, Budapest, Politzer, 1901. I. kötet, 317-524.;
GROSSCHMID Béni: Öröklött s szerzett vagyon: Tanulmány újabb irodalmunkból. Budapest: Zilahy Sámuel, 1879.; Az 1879. évi VII. magyar jogászgyűlés tárgyalásai a köteles rész tárgyában in: ZSÖGÖD Benő: Magánjogi tanulmányok, Budapest, Politzer, 1901. I. kötet, 307-316; Öröklött és szerzett vagyon in: ZSÖGÖD Benő:
Magánjogi tanulmányok, Budapest, Politzer, 1901. I. kötet, 1-246 old.; Az örökösödési törvénytervezetről. in:
ZSÖGÖD Benő: Magánjogi tanulmányok, Budapest, Politzer, 1901. I. kötet, 547-718.; A bonorum posessioról in:
ZSÖGÖD Benő: Magánjogi tanulmányok, Budapest, Politzer, 1901. I. kötet, 745-751.; Törvénytervezet a törvényes örökösödésről in: ZSÖGÖD Benő: Magánjogi tanulmányok, Budapest, Politzer, 1901. II. kötet, 63-274;
A collatioról in: ZSÖGÖD Benő: Magánjogi tanulmányok, Budapest, Politzer, 1901. II. kötet, 275-300;
Családfentartás és örökjogi javaslat in: ZSÖGÖD Benő: Magánjogi tanulmányok, Budapest, Politzer, 1901. II.
kötet, 301-324; Az örökjogi törvényjavaslat in: ZSÖGÖD Benő: Magánjogi tanulmányok, Budapest, Politzer, 1901. II. kötet, 325-364; Köteles részre jogosultság függési viszonya a törvényes örökösödésre hivatottsághoz in: ZSÖGÖD Benő: Magánjogi tanulmányok, Budapest, Politzer, 1901. II. kötet, 365-474; A törvényes örökösödési részbe való betudás beszámítási módja in: ZSÖGÖD Benő: Magánjogi tanulmányok, Budapest, Politzer, 1901. II. kötet, 475-498; Az ajándék miatti kötelesrész szabályozásához. in: ZSÖGÖD Benő: Magánjogi tanulmányok, Budapest, Politzer, 1901. II. kötet, 499-588; Törvényjavaslat az öröklési törvény életbeléptetéséről in: ZSÖGÖD Benő: Magánjogi tanulmányok, Budapest, Politzer, 1901. II. kötet, 589-746.
5 ZSÖGÖD Benő: Csődtörvény: 1881. XVII. törvényczikk. Budapest: Ráth Mór, 1881; A birói zálogjog némely kiterjesztéséről in: ZSÖGÖD Benő: Magánjogi tanulmányok, Budapest, Politzer, 1901. I. kötet, 261-298; A lejárat után vállalt váltókezességről in: ZSÖGÖD Benő: Magánjogi tanulmányok, Budapest, Politzer, 1901. I. kötet, 299- 306; Kereskedelmi jog és kereskedelmi eljárás in: ZSÖGÖD Benő: Magánjogi tanulmányok, Budapest, Politzer, 1901. I. kötet, 525-546; A kereskedelmi jognak különválásáról in: ZSÖGÖD Benő: Magánjogi tanulmányok, Budapest, Politzer, 1901. I. kötet, 719-726.; Könyvbírálat a kereskedelmi jog köréből in: ZSÖGÖD Benő:
Magánjogi tanulmányok, Budapest, Politzer, 1901. I. kötet, 727-744; Kereskedelmi jogunk egynémely alapfogalmához in: ZSÖGÖD Benő: Magánjogi tanulmányok, Budapest, Politzer, 1901. II. kötet, 3-62;
GROSSCHMID Béni: Hitel és reáluzsora. Budapest: Politzer, 1902.
6 A családjogot tárgyazó némely intézkedésekről szóló T.-Terv. és indokolása in: ZSÖGÖD Benő: Magánjogi tanulmányok, Budapest, Politzer, 1901. II. kötet, 747-524; GROSSCHMID Béni: A házasságjogi törvény: 1894.
XXXI. t.-cz. I–II. köt. Budapest: Politzer, 1908–1909.
7 GROSSCHMID Béni: Magánjogi előadások: jogszabálytan. Budapest: Athenaeum, 1905.
8
megmagyaráz. A könyv törzsanyagát ezek a magyarázatok adják; a megmagyarázandó szövegrészeket a tételmondatban számokkal jelöli, és ezzel a számmal jelöli az ahhoz tartozó magyarázatot („jegyzet”), amelyet latin (a, b, c stb.), majd görög (α, β, γ stb.) betűkkel8 tovább tagol, és amelyhez különböző szimbólumokkal (*, **, stb.) jelzett lábjegyzeteket is fűz.
E szerkesztési mód előnye, hogy megkönnyíti a könyv anyagán belüli összefüggések áttekintését és a hivatkozásokat. E több ezer hivatkozásból álló rendszer előnyeit a hagyományos, papír alapú nyomtatott formában nem is lehet teljes mértékben kihasználni, hiszen a hivatkozások nyomon követése állandó oda- és visszalapozgatást igényel, ami inkább nehezíti az anyag befogadását. Csak mostanában, a hiperhivatkozásokat tartalmazó elektronikus dokumentumok megjelenésével és elterjedésével vált lehetségessé, hogy a
„Fejezetek …” hivatkozási rendszere betöltse azt a funkciót, amit szerzője szánhatott neki. Ki kell emelnünk azt is, hogy a belső hivatkozások nagy száma ellenére egy rendkívül következetesen felépített rendszerről van szó,9 amelyben alig-alig találunk elírásból fakadó hibát.
A szöveg értelmezését az oda-, tovább- és visszautalások mellett a rövidítések gyakori alkalmazása is nehezíti, ezért nem csoda, hogy a „Fejezetek …” nem tartozik a jogászok által könnyedén befogadható szakmai anyagok közé. A megértést azonban nagyban segítik a szemléletes példák, amelyek rendkívül életszerűek, bár ezek némelyike – különösen a pénzkötelmekről szóló részben – első látásra elavultnak, érdektelennek tűnik, különösen a történelmi előzmények ismerete hiányában. Mégis hiba lenne ezek felett a példák felett elsiklani, mert GROSSCHMID alapvetően a tények irányából közelíti meg a jogkérdéseket, az általa felállított tételek a gyakorlati esetek megoldásában gyökereznek, így a példáknak is jóval nagyobb szerepe van gondolkodása megértésében, mint az egyszerű szemléltetés. Az akkori jogszabályokat is tényként kezeli, tételeit azonban nem azokból vezeti le, hanem inkább az általa levezetett tételek és a tételes jogszabályok összehangolására törekszik; tekintettel arra,
8 A jubileumi kiadás hasonmás kiadásában a görög betűk – szerkesztési hibából adódóan - latin betűvel szerepelnek, ami sokszor megnehezíti a szerkezeti áttekintést. Ebben a hasonmás kiadásban egyébként is rengeteg értelemzavaró elírás is található.
9 A szakaszok közötti hivatkozásban a kötet római számmal szerepel (ha a másik kötetre utal), a szakasz száma mellett felső indexben szerepel (ha nem az egész szakaszra utal) az érintett jegyzet száma és a jegyzeten belüli érintett részek megjelölése [például: „II 94 23 a) γ)”]; a szakaszon belüli hivatkozás esetén az érintett jegyzet száma után feltünteti a „j.” rövidítést és a jegyzeten belüli érintett részek jelét [például: „1. j. a) β)”]; időnként – főleg a lábjegyzetekben - hivatkozik a lábjegyzetekre is, ekkor a jegyzet száma után azok szimbólumát tünteti fel [például: „106 *)”].
9
hogy akkoriban a magánjog nagy részét a szokásjog szabályozta, ez csak a mai pozitivista jogászi gondolkodás számára lehet meglepő.
A pénzkötelmekre vonatkozó részek a „Fejezetek …” második kötetében, a X. fejezetben, a Pénztartozás cím alatt találhatók. Ezen belül a pénzben pénzre szóló tartozással a 94-101. §§- ok, a pénzre egyébnemű jószágban szóló tartozással a 102-103. §§-ok, a pénznem-tartozással a 104. §, a pénzegyed tartozással a 105. §, a pénzben egyébnemű jószágra szóló tartozással a 106.
§ foglalkozik; a 107-108. §§-ok összefoglaló tételeket tartalmaznak. Látható, hogy GROSSCHMID öt különböző jelenséget különít el a pénztartozáson belül; valójában azonban csak az első kettőt tekinti valódi pénztartozásnak.
A pénznem-tartozásról – „amelynek tárgya nem pénz általánosságban […], hanem bizonyos fajta pénzdaraboknak valamely sokasága” – ugyanis ezt mondja: „a pénz ilyenkor áru. Vagyis (némiképen): ellentéte a pénznek. […] A pénznemtartozás tehát egyszerűen: fajlagos kötelem”.10 A pénzegyed-tartozás pedig egyedtartozás, hiszen „[b]izonyos, egyedileg megjelölt pénzdarab szintúgy lehet kötelezettség tárgya, mint bármi más jószág”,11 viszont „[a]
pénztartozás szintén fajlagos obligáció, csakhogy annak külön csoportja, amely elsősorban a saját, s csak másodsorban áll a fajlagos kötelem általános törvényei alatt”.12 A pénzben egyébnemű jószágra szóló tartozás pedig azért került e fejezetbe, mert „alája esik a 94 s. 95. §- unkban a prima positio megállapításaira vonatkozóan mondottaknak, s ugyancsak a prima positio-t covertáló pénzváltoztató intézkedéseknek”.13
1. Néhány alapvető fogalom: pénz, pénznem, valuta, jelpénz
1.1.Pénz
GROSSCHMID a pénz jogi fogalmát nem alkotja meg, felfogása szerint ugyanis: „[p]énz-e valami vagy sem, e kérdés jogi szempontból egybeesik, […] azon törvények értelmezésének feladatával, amelyek ahhoz a fűzőponthoz valami jogi következtetést csatolnak, hogy valami adott jószág pénz-e vagy sem”.14 Ehhez azonban nyomban hozzá is teszi: „a pénz és a nempénz
10 GROSSCHMID (1932.), 104. §, 588.
11 GROSSCHMID (1932.), 105. § a), 594.
12 GROSSCHMID (1932.), 54. § (1) *), 555.
13 GROSSCHMID (1932.),106. §, 595.
14 GROSSCHMID (1932.), 107. §, a. (1), 596.
10
közötti különbség a közértelemben már előzőleg adva van, még minekelőtte e választóvonallal valami törvény a maga rendelkezéseit elhatárolná”;15 ezért a „törvény a nyers válaszfalakat, amelyek a pénzt más egyéb javak sorából bizonyos fokig úgyszólva elemileg kiemelik, el nem törölhetné, legfeljebb saját számára (az ő értelmezése szempontjából) elnémíthatná”.16 LABAND
elméletét vitatva, amely szerint „valamely jószágnak jogilag egyáltalán számba jöhető pénzminősége csak jogszabályokon alapulhat”,17 GROSSCHMID leszögezi, hogy „amit pénz alatt érteni szoktunk […] olyan jószág, amely (fizikai és szerepbeli […]) létrehozásában közakarat alatt áll, csakhogy e közakarat nem szükségképpen jogszabályi (kútfői) akarat. Kiindulva jelesül az ún. pénzszerepekből, ami e dologban a jelenség szülő kútfeje […]: az a pénzszerep, melyet önkénytesnek nevezhetünk, egyáltalán nem föltételez kútfői akaratot, sőt államot, nemzetet sem. Lévén az, hogy valami jószágért mindent kapni lehet, még pedig azért, mert mindent lehet érte kapni, s nem mert őtet máskülönben erre vagy arra használni lehet, merőben ténybeli valóság”.18
GROSSCHMID tehát a pénzminőséget lényegében az alapvető pénzszerep, a használati értéktől elszakadó („nem mert őtet máskülönben erre vagy arra használni lehet”) általános csereértéki szerep (e „jószágért mindent kapni lehet, még pedig azért, mert mindent lehet érte kapni”) tényleges meglététől teszi függővé, noha elismeri, hogy adott jogszabály alkalmazása szempontjából a pénz fogalma ettől eltérhet (a jogszabály saját alkalmazása körében kirekeszthet egyes, e minőséggel rendelkező jószágokat a pénz fogalmi köréből, vagy pénznek nyilváníthat e minőséggel nem rendelkező jószágot is). A pénz ilyen felfogásából adódik a pénznem és a valuta fogalmának sajátos használata is.
1.2. Pénznem
Grosschmid a pénznem fogalmát meghatározva azt a „pénz” (általános csereértékkel bíró jószágok összessége) és a „pénzdarab” (konkrét általános csereértékkel bíró jószág) fogalma között helyezi el, mint a pénz alfaját, illetve a pénzdarabok bizonyos faját.19 GROSSCHMID utal arra, hogy a pénz fogalma magában foglalja mind a már létező, mind a jövőben létrejövő
15 GROSSCHMID (1932.), 107. §, a. (1), 596.
16 GROSSCHMID (1932.), 107. §, a. (1), 596.
17 GROSSCHMID (1932.), 107. § a. (1), 598.
18 GROSSCHMID (1932.), 107. § a. (1), 599.
19 GROSSCHMID (1932.), 94. § 4. j. a), 240.
11
pénznemeket (bevégzetlen főnem),20 és hangsúlyozza a „[p]énzben pénzre szóló tartozás […]
valójában: pénzfajban (genus) pénzre (generalissimum) szóló tartozás”.21
GROSSCHMID pénznem-fogalma azonban eltér a mai, elsősorban a valuta-törvényekből eredő pénznem-fogalomtól, hiszen a pénztartozás kirovása körében a „tetszésszerű fajosítás” alapján áll. Ezt magyarázva kifejti, hogy a pénznem a kötelem szempontjából a pénzdaraboknak a kötelem tárgyát és tartalmát meghatározott szabályok (jogszabályok, a felek megállapodása) által értett faja, amelynek csoportképző eleme ugyan eredhet a valutaszabályokból vagy más, pénznemet kijelölő szokásból, de nincs azokhoz kötve, így a kötelemben alkalmazott pénznem azonosíthatósága a közismert pénznemekkel a szerződés értelmezése körébe tartozó kérdés.22 Kétségtelen, hogy a kötelem értelmében vett pénznem, amely akár különböző névértékű vagy elnevezésű pénzdarabokat is magában foglalhat, az egyes pénzdarabok árfolyama tekintetében nem feltétlenül homogén, de – mutat rá GROSSCHMID – a valutáris szabályok által meghatározott pénznemek esetén is előfordulhat, hogy az egyes bizonyos értelemben egy fajba tartozó pénzdarabok árfolyama nem homogén, vagyis amikor az egyes pénzdarabok valós árfolyama eltér a névérték által meghatározott kényszerárfolyamtól (faj-meghasonlás).23
GROSSCHMID a pénznem fogalmának tehát többféle jelentést is tulajdonít. A pénznem objektív fogalmán a valutáris jogszabályok által meghatározott pénznemet (pénzszervezeti pénzfajok) érti, szubjektív fogalmán pedig az adott kötelem által értett pénznemet, és utal arra, hogy a forgalom is meghatározhatja a pénznemet.24 Rámutat, hogy adott pénznem alatt általában annak objektív meghatározása szerinti fogalmát értjük, emiatt az objektív és szubjektív értelemben vett pénznem közötti különbség sokszor elkerüli a figyelmünket. Ennek indoka, hogy a
„forgalomnak semmi oka (vagy csak igenis elvétve van oka), hogy a fajokat önállóan (esetről- esetre) alakítsa. […] Az élet zöme egyszerűen hozzátapad a pénzszervezeti fajokhoz. Él ugyanazzal a nevezettel, s érti alatta ugyanazt, mint az illető pénzrendszer”.25
20 GROSSCHMID (1932.), 94. § 2. j. e), 238.
21 GROSSCHMID (1932.), 94. § 2. j. g), 239.
22 GROSSCHMID (1932.), 94. § 9. j. a), 242.
23 GROSSCHMID (1932.), 94. § 9. j. c.), 242. Ilyen eset volt legutóbb az 1990-es években, amikor a 200 forintos érméket ki kellett vonni a forgalomból, mert azok ezüsttartalma magasabb volt, mint amit azok vásárlóértéke indokolt volna, és a lakosság elkezdte ezeket az érméket felhalmozni.
24 GROSSCHMID (1932.), 94. § 9. j. d), 242-243.
25 GROSSCHMID (1932.), 94. § 9. j. e), 243.
12
A pénznem-fogalom a pénztartozás tana szempontjából rendkívül lényeges, hiszen – miként GROSSCHMID maga is utal rá – míg a fajlagos kötelmek szabályozása nem magának a fajba tartozó dolgoknak a fajra jellemző jellegzetességein, hanem azon alapul, hogy adott tulajdonság valamennyi, a fajba tartozó dolgot ugyanúgy (ugyanolyan minőségben és mértékben) jellemzi (fajlagosság), addig a pénzkötelmek szabályozása a fajba tartozó jószágoknak (a pénzdaraboknak) egy adott esetben különböző mértékben meglévő tulajdonságára, az általános csereértékre épít. Ebből adódik, hogy a pénznem nem attól számít a pénz önálló alfajának, mert a beleértett pénzfajok csereérték szempontjából azonosak, hanem azért, mert a kötelem egy alfajba sorolja őket, függetlenül attól, hogy esetleg e lényeges tulajdonságuk (csereértékük) szempontjából egyébként különböznek is.26
A fentiekből is látható, hogy GROSSCHMID a pénznem fogalma alatt az egyedi pénzdarabok fajtáját érti, mai példával élve például az ötforintost, tízforintost, húszforintost stb., de nem a forintot, hiszen nincs egyforintos pénzdarab. A mai forint GROSSCHMID fogalmi rendszerében tehát valójában nem önálló pénznem, hanem számítási egység. „A számítási egység tisztán csak arithmetikai ötlete (irreleváns módszere) a számolási egységek mennyiségi kitételének.
Számolunk […] húsz-, tízkoronásban. Vagyis: ez aranypénznek bizonyos száma ez a tartozás gerince […], azok kurzusán igazodik, mennyit kell (esetleg idegen pénznemben) fizetni. […]
Amit a koronában számítunk, az nem maga a tartozás, hanem az említett számoló egységek (értékdarabok) [összértéke], amelyekben a tartozást számítjuk. Amivel tartozunk, az nem 1000 korona, hanem 50 húszkoronás, illetőleg […] 100 tízkoronás. Az 1000 korona csupán kitételi módja az utóbbi összegnek”.27
1.3. Valuta
GROSSCHMID a valuta-értéket alapvetően a törvényes (törvényen vagy törvényesen bevett szokáson28 alapuló) számítási egység szinonimájaként használja;29 ennek indoka, hogy valuta- pénz csak olyan pénznem lehet, amely előírt kirovó pénznem azon esetekben, amelyekre az ú.
n. „közkötelező számítás” kiterjed,30 hiszen – szubjektív értelemben31 – a valuta („érték”,
26 GROSSCHMID (1932.), 94. § 9. j. f), 244.
27 GROSSCHMID (1932.), 94. § 17. j. a), 248-249.
28 GROSSCHMID (1932.), 94. § 15a. j. a), 247.
29 GROSSCHMID (1932.), 94. § (1), 237.
30 GROSSCHMID (1932.), 94. § 14. j. b), 247.
31 GROSSCHMID (1932.), 94. § 14. j. a), 247.
13
„pénzérték”) olyan pénznemet jelent, amelyre igaz, hogy az összes (a jog különböző ágaiban gyökerező) pénzfunkciót betölti. 32.
GROSSCHMID hangsúlyozza, hogy az egyes pénzfunkciók beöltése nem a valuta-minőségből ered, hanem fordítva: a pénzfunkciók teljességének megléte teszi a pénznemet valutává.33 A valuta szubjektív fogalmát tehát nem kizárólag a pénzügyi jogszabályokból vezeti le, hanem valójában ténykérdésként kezeli: egy pénznem vagy bírja a pénzfunkciók teljességét, és akkor valuta, vagy nem, és akkor nem valuta. Így lehetséges, hogy adott helyen nincs is valuta, mert a pénzfunkciók különböző pénznemek között megoszlanak, mert például amelyik kötelező számolóeszköz, az nem fizetőeszköz (ilyen volt az aranypengő), vagy amelyik fizetési eszköz, az nem kötelező számolóeszköz (ilyenek a helyi pénzek).34 Ha azonban a törvény valamit valutává nyilvánít, akkor abból – éppen a valuta szubjekítv fogalmából adódóan – következik, hogy a törvényalkotó szándéka az volt, hogy valamennyi pénzfunkcióval felruházza az adott pénznemet, többek között azzal is, hogy a közkötelező számítás eseteiben kirovó pénznemmé tegye.35
GROSSCHMID utal ugyanakkor a valuta szó objektív értelmére is: ebben az esetben nem a pénzfunkciók teljességével felruházott pénznemet értjük rajta, hanem a pénzrendszert, mint intézményegészet;36 manapság inkább ezt a fogalmat használjuk. Az objektív fogalom alapvetően a valutát és jelpénzeit takarja; a valuta egységét nem bontja meg, hogy adott esetben két törvényileg meghatározott főpénz is részét képezi, hiszen „az a faji értettség, amelyet a törvény valutává (s ezzel dispositiv fizető eszközzé is, […]) nyilvánít, nem a husz- és tízkoronás mint két külön-külön faj, hanem a kettő mint a számítási egység által eggyé foglalt pénzfaj”. 37
1.4. Jelpénz
A jelpénz fogalma a főpénz-alpénz megkülönböztetésen alapszik. Ennek megértéséhez figyelembe kell venni, hogy amikor GROSSCMID e monográfiáját írta, a még uralkodó külföldi – különösen is az általa hivatkozott német – álláspont szerint a pénz értékét a vertpénzben
32 GROSSCHMID (1932.), 94. § 41 j. d), 270.
33 GROSSCHMID (1932.), 94. § 41. j. c), 269-270.
34 GROSSCHMID (1932.), 94. § 41 j. d), 270.
35 GROSSCHMID (1932.), 94. § 41. j. e), 270.
36 GROSSCHMID (1932.), 94. § 15. j. a), 247.
37 GROSSCHMID (1932.), 96. § 9. j. a) γ), 396.
14
található tiszta nemesfém értéke határozza meg. Ez a középkor óta uralkodó nézet, amely a középkori pénzrontás jelenségében és az ez ellen folytatott alkotmányos küzdelem eszközeiben is tetten érhető, vezetett oda, hogy a pénz értékének szavatolása érdekében a vertpénz érctartalmát törvényileg rögzítették.
E törvényileg meghatározott nemesfém-tartalmú pénznemnek mint főpénznemnek (és egyben általában valutának) a pénzrendszer értékállandóságát szavatoló elvi funkciója fennmaradt a bankjegyek és a váltópénzek mellett is, hiszen ez utóbbiak értékét e pénznemhez kötötték az által, hogy ezekre kötelező átváltási árfolyamot (kélnyszerárfolyam) írtak elő, hiszen mind a bankjegyet, mind a megfelelő számú váltópénzt a birtokosa kérelmére kötelező volt ezen az árfolyamon átváltani az adott vertpénzre. A hagyományos felfogást erősítette kezdetben az a szabály is, amely szerint magánszemély is kérhette, hogy az általa a pénzverde rendelkezésére bocsátott nemesfém-rúdból – alapvetően a beszolgáltatott nemesfémnek a törvényes finomsúly alapulvételével megfelelő mennyiségben, de egy bizonyos jutalék leszámítolásával – nemesfémpénzt verjenek („szabad veretés”). A szabad veretés jogára tekintettel – amely a bankot is megillette – a magánszemély a banktól pedig azt követelhette, hogy az átadott nemesfém-rúd értékének megfelelő névértékű – utóbb vertpénzre átváltható – bankjegyet bocsásson ki számára („nemesfém-rudak beváltása iránti kötelezettség”).
A monográfia megírásának időpontjában azonban a magyar-osztrák pénzrendszer már átment egy alapvető változáson, amelynek eredményeként a vertezüst-pénz helyett a papírpénz vált a valutává. 1858-ben készfizető bankjegyeket vezettek be kényszerforgalommal,38 vagyis a bankjegyeket fizetéskor ezüstpénz gyanánt kellett elfogadni, ugyanakkor a bankjegyért cserébe a bank köteles volt bármikor megfelelő számú ezüstpénzt adni. 1859-ben azonban a bankot
„ideiglenesen” felmentették az ezüstpénzre váltás alól;39 erre tekintettel 1860-ban az papírváltópénzt vezettek be.40 1866-ban az újabb papírváltópénz bevezetése mellett kényszerforgalmú államjegyeket is kibocsátottak, és a kisebb bankjegyeket államjeggyé nyilvánították.41 1867-ben a kiegyezés kapcsán a kibocsátott államjegyeket „mindkét fél [értsd:
az osztrák és a magyar állam] közös jótállása alá” helyezték, egyben megszabták a kibocsátható államjegyek mennyiségét.42 1879-ben – amellett, hogy a bank ezüstre váltási kötelezettségének
38 GROSSCHMID (1932.), 94. § 53. j. a), 281.
39 GROSSCHMID (1932.), 94. § 53. j. b), 282.
40 GROSSCHMID (1932.), 94. § 53. j. b), 282.
41 GROSSCHMID (1932.), 94. § 53. j. b), 282.
42 GROSSCHMID (1932.), 94. § 53. j. b), 282.
15
felfüggesztését az államjegyek kényszerforgalmának fennálltáig meghosszabbították43 – megszüntették a szabad ezüstveretést,44 vagyis a magánszemélyek pénzveretési jogát (a kormányok továbbra is verethettek ezüstforintot).45 1887-ben az „ezüst rudak beváltása iránti”
kötelezettséget is felfüggesztették addig, „amíg az államjegyek kényszerforgalma meg nem szüntetik”. 46
GROSSCHMID már ez okból is kritizálja47 a pénzláb fogalmának („a valuta számítási egységének törvényesen előírt finomsúlya”48) használatát, amely eredetileg arra szolgált, hogy a főpénznemek értékét nemesfémtartalmuk egymáshoz viszonyított arányával adja meg.49 Felismeri, hogy a pénz értéke nem a vertpénz nemesfémtartalmától függ, hanem „[a]mi e jószág értékét tartandja, az valami (jogilag nem definiálható tárgyú) bizalomféle, hogy ami ma kelendő cserejószág, holnap is az lesz, hogy az állam, bankszervezet stb. e jószág értékét veszni nem hagyják stb. stb.” 50
GROSSCHMID a jelpénz fogalmát így írja körül: „[í]gy is mondhatjuk: alpénz, segédpénz.
Surrogat- (pót-)pénz, megkülönböztetve a pénz-surrogatumtól.”51 „[A] surrogat pénz, amit pótol, mint fizető (lerovó) jószágot substituálja, nem mint kirovót. […] Ezért csak olyan pénznek van alpénze, amely törvényes (octroyált) fizető eszköz”.52 „[A]z a sajátja a jelpénznek, hogy […] Mint pénznemnek nincs önálló árfolyama, mert jel-jószág. Mint árujószágnak nincs forgalma, következésképpen áruértéke sem”.53 „Saját magából kiinduló értékrelációja […]
megvan ab ovo minden jószágnak a világon. […] A jelpénzben éppen az a sajátos, hogy abban, mint ilyenben, e reláció el van fojtva. A forgalom (amíg a jelparancs ellen nincs kifogása) egyszerűen nem nyilatkozik afölött, hogy 10 drb ezüstforintos […] mit ér, […] Veszi
43 GROSSCHMID (1932.), 94. § 53. j. b), 282.
44 GROSSCHMID (1932.), 94. § 53. j. b), 282. Ennek oka, hogy az ezüstforint nemesfém-tartalmának finomsúlya 0.01 1/9 kg színezüst volt, azonban az ezüst értékvesztése miatt a 0.01 1/9 kg ezüst értéke 1891-ben már csak 0,84 forintot volt; vagyis a vertpénzt és a vele egyenértékű papírpénz többet ért, mint a nyersezüst, amiből verték, ezért a magánszemélyek mind nagyobb mennyiségben verettek pénzt. l.: GROSSCHMID (1932.),94. § 53. j. d), 283.
45 GROSSCHMID (1932.), 94. § 53. j. e) α), 283.
46 GROSSCHMID (1932.), 94. § 53. j. c), 282.
47 l.: GROSSCHMID (1932.), 95. § 7-10. j. a), 345-352.
48 GROSSCHMID (1932.), 95. § 7. j. b), 345.
49 „… ezek az alapsúlyok mondvacsinált (s több-kevésbé kerek nevezőjű […]) törtjére voltak építve. Ez egyszerű számok igenis megkönnyítik vala aztán a valuta-különbségek nyilvántartását.” l.: GROSSCHMID (1932.), 95. § 8.
j. h), 348-349.
50 GROSSCHMID (1932.), 94. § 55. j. b), 290.
51 GROSSCHMID (1932.), 94. § 69. j. a), 321.
52 GROSSCHMID (1932.), 94. § 69. j. c), 321.
53 GROSSCHMID (1932.), 94. § 70. j. b), 323.
16
egyszerűen symbolumnak, azaz: hogy annyi, mintha egy húsz-, két tízkoronást bírnánk, kapnánk benne. A jelpénz mint ilyen, ennyiből holt jószág”. 54 E „jogi positiónak a veleje […]
az a jogtétel, hogy valami jószágot valamely másik jószágnemnek az egységei gyanánt el kell fogadni”.55
A fentiekből kitűnik, hogy a jelpénz olyan pénz, amelyet a fizetéskor a főpénz helyett, az előre megszabott kényszerárfolyamon el kell fogadnia a jogosultnak. GROSSCHMID a levezetésében – nyilván az uralkodó nézeten alapuló gyakorlatra tekintettel – abból indul ki, hogy végső soron csak a főpénznemeknek (illetve az abból képzett számítási egységnek) van önálló árfolyama;
ha ugyanis a jelpénz önálló árfolyamot nyer – vagyis a forgalom a kényszerárfolyamból következőtől eltérő értéket tulajdonít neki – akkor átalakul értékpénzzé, vagyis többé már nem jelpénz.56
2. A pénztartozás szerkezete
GROSSCHMID pénztartozásra vonatkozó elméletének központi eleme a pénztartozás szerkezetére vonatkozó tétele, amelyet a pénzben pénzre szóló tartozás körében fejt ki. E szerint a pénzben pénzre szóló tartozás „alfajban (I) fajra (II) tűzött tartozás”,57 konkrétan „pénzfajban (genus) pénzre (generalissimum) szóló tartozás”.58 GROSSCHMID rámutat, hogy szűkebb értelemben csak a pénzben kifejezett tartozás minősül pénzösszeg-tartozásnak („Summen- schuld"), mert itt szerepel a kötelemben pénzösszeg („Geld-Summe"). 59
A pénzben pénzre szóló tartozás absztrakt szerkezeti modelljében a fentebb (I) számmal jelzett helyet, az úgynevezett prima positiót az ún. kirovó összeg foglalja el, amelynek szerepe a pénztartozás mennyiségi meghatározása. A pénztartozás értelme ugyanis az, hogy az adós annyi
„pénz” szolgáltatására köteles, amelynek értéke megegyezik pénzfajban meghatározott összeg mindenkori értékével.60 Az, hogy az adós általában „pénz”-zel tartozik, nem azt jelenti, hogy az adós bármilyen pénznem szolgáltatásával teljesítheti a kötelezettségét, mert a ténylegesen szolgáltatandó pénznem meghatározására vannak szabályok, hanem azt, hogy e szabályok
54 GROSSCHMID (1932.), 94. § 75. j. a), 334.
55 GROSSCHMID (1932.), 94. § 71. j. a), 329.
56 l.: GROSSCHMID (1932.), 94. § 76. j. a), 335.
57 GROSSCHMID (1932.), 94. § 2. j. c), 238.
58 GROSSCHMID (1932.), 94. § 2. j. d)-g), 238.
59 GROSSCHMID (1932.), 96. § 2. j. c), 388.
60 GROSSCHMID (1932.), 94. § 2. j. a), 237-238.
17
alapján elvben bármely pénznem kerülhet abba a pozícióba, hogy tényleges szolgáltatandó legyen.61 GROSSCHMID felhívja a figyelmet, hogy a konkrét pénztartozás ilyen módon történő meghatározása megtévesztő, mert azt a látszatot keltheti, mintha adott pénznemből adott mennyiség szolgáltatására lenne köteles az adós, holott valójában csak az adott pénznem adott mennyiségének értékével megegyező értékű pénz szolgáltatására köteles, a pénztartozás teljesítésére vonatkozó szabályok által meghatározott pénznembe tartozó pénzdarabokkal (illetve azok jelpénzeivel), hiszen ténylegesen „pénz” – ami egy elvont jogi kategória – nem szolgáltatható.62
A pénzben pénzre szóló tartozás absztrakt szerkezeti modelljében a fentebb (II) számmal jelzett helyet, az úgynevezett secunda positiót pénzben pénzre szóló tartozás esetén a lerovó összeg63 foglalja el. GROSSCHMID utal arra, hogy a kirovó és lerovó összeg viszonya kétféleképpen is megközelíthető. Ha a tartozás tárgya szempontból vizsgáljuk a kötelmet, vagyis hogy mit köteles ténylegesen teljesíteni a kötelezett, akkor a lerovó összeg az elsődleges, és a kirovó összeg csak egy értékmérő. Ha a szerződési érdek szempontjából nézzük, akkor a kirovó összeg az elsődleges, és a lerovó pénznem pusztán a teljesítés módja körébe tartozik.64 Ez utóbbi indoka, hogy a tartozás keletkezésekor a kirovó összeg rögzül, és a lerovó pénznem, és az abban kifejezett összeg – általában – nem bír jelentőséggel, már csak azért sem, mert a gyakorlatban – a kötelem keletkezésének és teljesítéseinek körülményeiből adódóan – a kirovó és lerovó pénznem azonos, ezért ez a kérdés fel sem merül.65
GROSSCHMID kifejti, hogy a lerovó összeget vizsgálhatjuk konkrétan, adott helyen és időben, és absztrakt módon; konkrétan a lerovó összeg egyetlen pénznem-összeg, de ha absztrakt módon akarom meghatározni, az egy a teljesítési helytől és időtől függően folyamatosan változó összeg, amelynek mind a pénzneme, mind a mértéke változhat a lerovó összegre vonatkozó szabályoknak megfelelően, és csak a kirovó pénznemben meghatározott értéke állandó.66 Ez abban az esetben is igaz, ha valemly lerovó pénznem tágabb körben alkalmazandó az adott kötelemben („állandóbb vendég”), mert például ki van kötve vagy meg van engedve a kirovó pénznemben való lerovás (effektivitás), hiszen ez a kikötés vagy lehetőség csak addig
61 GROSSCHMID (1932.), 94. § 2. j. c), 238.
62 GROSSCHMID (1932.), 94. § 2. j. d)-g), 238.
63 Egyéb megnevezések magyarázatára l.: GROSSCHMID (1932.), 96. § 1. j. a), 384-385.
64 GROSSCHMID (1932.), 96. § 1. j. b), 385.
65 GROSSCHMID (1932.), 96. § 1. j. c), 385.
66 GROSSCHMID (1932.), 96. § 1. j. d), 385-386.
