4.1. A koronaadósságok kérdésköre
4.1.1. A történeti háttér: a korona elértéktelenedése és a pengő bevezetése
Az Osztrák-Magyar Monarchia korszakában a pénzkibocsátás a közös ügyek közé tartozott; a bankjegyeket az Osztrák-Magyar Bank bocsátotta ki. Már az első világháború alatt jelentős mértékű infláció alakult ki, és a Monarchia felbomlását követően a közös pénzrendszer is bomlásnak indult.187 Az Osztrák-Magyar Bank által 1900 után kibocsátott korona-bankjegyeket
182 GROSSCHMID (1932.), 101. § 12. j. a)-b), 562.
183 GROSSCHMID (1932.), 101. § e) δ), 560.
184 GROSSCHMID (1932.), 101. § 17. j., 563.
185 GROSSCHMID (1932.), 101. § 18. j., 563.
186 GROSSCHMID (1932.), 107. § (4), 604.
187 1914 végén 1.194 millió korona értékű aranyfedezet mellett 5.136 millió értékű bankjegy, 1918 végére 343
35
(ún. kékpénzt)188 az utódállamokban felülbélyegzéssel kellett ellátni;189 a Károlyi-kormány pedig Osztrák-Magyar Banktól kapott klisékkel új 25 és 200 koronás bankjegyeket (ún.
fehérpénzt)190, majd a Tanácsköztársaság alatt és után a Magyar Postatakarékpénztár 10 és 20 koronás bankjegyeket bocsátott ki. A fehérpénzeket 1919 végén bevonták; a névértékük egyötödén váltották át,191 a kékpénzt 1924 elején vonták ki a forgalomból.192 1921. augusztus 1-jén megalakult Állami Jegyintézet által kibocsátott korona-bankjegyek is hamar elértéktelenedtek.193 Az új valutát, a pengőt 1925-ben vezették be, de az 1924-ben megalakult Magyar Nemzeti Bank a pengő-bankjegyeket ténylegesen csak 1926-ban bocsátotta ki; a pengő-korona átváltási aránya 1:12.500 volt.194 A pengő különösen értéktartó valutának bizonyult a két világháború közti időszakban,195 és árfolyama az 1930-as évek elején jelentősen nőtt a nyugati világ vezető valutáihoz, a fonthoz, a dollárhoz és a svájci frankhoz képest.196 Az első világháborút követően a nagymértékű, rövid időn belül bekövetkező pénzromlás az értékviszonyok rendkívüli eltolódását hozta: az idegen pénznemben meghatározott tartozások koronában kifejezett összege aránytalanul megnőtt, míg a koronában meghatározott tartozások értéke aránytalanul lecsökkent. Emiatt a hazai jogirodalomban felmerült a külföldi pénznemben meghatározott tartozások átszámításának, majd a koronában meghatározott tartozások felértékelésének kérdése.
millió értékű aranyfedezet mellett már 31.483 millió korona értékű bankjegy volt forgalomban. PALLOS Lajos – TORBÁGYI Melinda – TÓTH Csaba: A magyar pénz története – A kezdetektől napjainkig, Budapest, Kossuth, 2017, 133.
188 PALLOS et ali, 129-131.
189 PALLOS et ali, 135.
190 PALLOS et ali, 134., 139.
191 PALLOS et ali, 140. Az 5151/1919. sz. miniszteri rendelet 2. §-a szerint, ha a felek fehérpénz fizetésében állapodtak meg, a tartozás csak (a névérték) egyötödében áll fenn; 3. §-a szerint pedig az [1919. március 20-a után és] 1919. augusztus 15-e előtt lejárt koronatartozásokat – amelyek fehérpénzzel voltak fizetendők – ugyancsak egyötödükre szállította le. L.: A pénztartozás szabályozása, Jogtudományi Közlöny 54. évf. (1919.) 12. sz. 104.
192 PALLOS et ali, 142.
193 1921-ben a bankjegykibocsátás tervezett mértéke 2.000 millió korona volt; 1924 közepén 1.455.000 millió korona értékű bankjegy volt forgalomban., l. PALLOS et ali, 142-143.
194 PALLOS et ali, 143, 147.
195 A forgalomban lévő bankjegyek mennyisége 1926 és 1932, illetve 1934 és 1938 között 400 és 500 millió pengő között mozgott, 1932 és 1934 között 400 millió pengő alá esett. l.: PALLOS et ali, 150.
196 1927. január 1-jén 1 angol font 27,845 pengőt, 1 USA dollár 5,7200 pengőt, 1 svájci frank 1,1065 pengőt ért eladási árfolyamon; 1930 decemberében 1 angol font 27,77 pengőt, 1 USA dollár … pengőt, 1 svájci frank 1,1081 pengőt; 1932-ben 1 angol font 19,97 pengőt, 1 USA dollár 5,71 pengőt, 1 svájci frank 1,108 pengőt, 1939-ben 1 angol font 15,67 pengőt, 1 USA dollár 3,5447 pengőt, 1 svájci frank 0,7978 pengőt ért. l.:
https://www.artortenet.hu/index.php/deviza/item/179-1926-dec-31-i-es-1927-jan-1-i-arfolyamok (2019.09.04);
https://www.artortenet.hu/index.php/deviza/item/182-1930-decemberi-arfolyamok (2019.09.04);
http://www.bibl.u-szeged.hu/ha/gazd/gazdasag/arfo.htm (2019.09.04.).
36
4.1.2. Az idegen pénznemben kirótt tartozás átszámítása
Az idegen pénznemben kirótt tartozás átszámításával kapcsolatos alapvető kérdés a Kt. 326. §-a 2. bekezdésének értelmezésével k§-apcsol§-atb§-an merült fel, nevezetesen, hogy mikori árfolyamon kell a tartozást átszámítani. LŐW Lóránt197 és KŐNIG Vilmos198 – GROSSCHMIDdal egyezően – a mellett érveltek, hogy a tényleges teljesítés időpontjában fennálló árfolyam alapján kell az átszámítást elvégezni, míg DARVAI Dénes199 és SICHERMANN Frigyes200 a lejáratkori árfolyam alapulvétele mellett.
LŐW – ismertetve GROSSCHMID érveit – hangsúlyozta, hogy „téves útra terelik a kérdést, akik a késedelem következményeiben és a késedelmes adós kártérítési kötelezettségében látják a helyzet kulcsát. Hiszen az az adós, aki késedelme folytán az árfolyam időközi emelkedése folytán a tartozásnak az idegen pénznemben állandó összegét nagyobb korona-összeggel kénytelen teljesíteni, ha az árfolyam történetesen alább szállott volna, alacsonyabb korona-összeggel mentesülhetne kötelezettsége alól. Az idegen pénznemben kirótt tartozás összege, változatlan maradt, az a fél, amelyikre nézve a kirovó összeg pénzneme idegen pénznem, magára vette az árfolyam hullámzásában rejlő rizikót és azt viseli a lejáratig és az után is fizetésig. Ha azonban … a késedelmi kártérítés szempontját alkalmazzuk, a késedelmi kamatra utalással semmi esetre nem lehet elhárítani a késedelmes adósról az árfolyam emelkedésének kockázatát. Mert a magánjog általános szabálya értelmében … a késedelmes adós a hitelezőnek okozott kárt a késedelmi kamaton felül is megtéríteni tartozik”201 Azt is hozzátette, hogy „[a]z ellenkező vélemény forrását úgy látszik abban a nézetem szerint téves felfogásban kell keresni, mintha pénztartozás csupán a belföldi pénzegységgel, nálunk tehát csupán korona-összeggel volna meghatározva. … Holott az idegen pénznem mint kirovó összeg épen olyan egyértelműleg és minden kétséget kizáró módon határozza meg a tartozás mennyiségét, mint a belföldi, csak épen más mértéket alkalmaz.” 202
197 LŐW Lóránt: Külföldi pénznemben kirótt tartozás teljesítése. Jogtudományi Közlöny, 54. évf. (1919) 14. szám, 115-117.
198 KŐNIG Vilmos: Külföldi pénzérték fizetése belföldi pénznemben. Jogtudományi Közlöny, 54. évf. (1919) 16.
szám, 133.
199 DARVAI Dénes: Árfolyam külföldi pénznemről szóló követeléseknél. Jogtudományi Közlöny, 53. évf. (1918) 3.
szám, 20-22.
200 SICHERMANN Frigyes: Külföldi pénznemben kifejezett tartozás teljesítése I. Jogtudományi Közlöny, 55. évf.
(1920) 2. szám, 12-14.; SICHERMANN Frigyes: Külföldi pénznemben kifejezett tartozás teljesítése II.
Jogtudományi Közlöny, 55. évf. (1920) 3. szám, 20-21.
201 LŐW (1919), 117.
202 LŐW (1919), 117.
37
LŐW itt DARVAI álláspontját kritizálta, aki szerint „a külföldi pénznemről szóló kötelmek tárgyát (a természetben való fizetés kifejezett kikötésének esetét kivéve) egyedül és kizárólag bizonyos mennyiségű koronának szolgáltatása teszi. Maga a jog minősíti át a kötelmet egyenesen országos pénznem fizetésére irányuló kötelemmé, olyan módon, hogy jogilag teljesen közömbössé válik, mennyi külföldi pénz szerezhető a koronákért. Ha például a kötelem így szól: 1918. február 28-án tartozol 100 frankot megfizetni, ez a törvény értelmében nem azt jelenti, hogy a hitelezőnek az adós rovására mindenképen 100 frankhoz kell jutnia, akármikor történik is a fizetés, hanem a ’100 frank’ csak a hitelezőnek járó koronák mennyiségének meghatározására, számszerű megjelölésére szolgál: annyi korona illeti a hitelezőt, amennyi koronát 100 frank 1918. február 28-án ér. … Ezzel már el is jutottunk oda, hogy a külföldi pénznem árfolyama szempontjából csak a lejárat napja lehet irányadó. Mihelyt egyszer átlátjuk, hogy 1918. február 28-án koronaösszeg válik esedékessé, már azt is látnunk kell, hogy ez az összeg fix s az árfolyam esetleges további változásai folytán már sem nem csökkenhet, sem nem növekedhetik. Hiszen ellenesetben arra az abszurd eredményre jutnánk, hogy olyan kötelemmel állunk szemben, amelynek tárgya még a lejáratkor is határozatlan, illetve amelynek a késedelem még tőkeösszegét is megnövelheti vagy csökkentheti!”203 DARVAI is kitért a kártérítés kérdésére, de elvetette a gondolatot: „[h]asonlóan nem állhat meg (most csak az árfolyamok emelkedését tartva szem előtt) a következő gondolatmenet sem: Ha az adós nem fizet a lejárat idején, ezzel mulasztást követ el, melynek következményeit viselni tartozik.
Minthogy az árfolyam időközi emelkedése által a hitelező az adós mulasztása következtében károsodott, ezért az utóbbi feltétlenül felel. Ez a gondolatmenet az adós vétkes késedelmének eszméjében gyökerezik s így elsősorban nem alkalmazható olyankor, ha a késői fizetés nem az adós vétkességének folyománya.”204
A kérdésben a Kúria álláspontja is megosztott volt:
A Kúria P.VII.7448/1916. számú ítélete – LŐW és KŐNIG álláspontjával egyezően – úgy foglalt állást, hogy a Kt. 326. §-ának (2) bekezdése „azzal a hallgatólagos feltétellel állapítja meg a lejárat napján jegyzett árfolyam alapul vételét, hogy ekkor egyszersmind a fizetés is eszközöltetik. Következésképen nem lehet ezt a szabályt alkalmazni és a lejáratkori árfolyamot alapul venni abban az esetben, ha az ilyen pénztartozás nem a lejárat napján, hanem jóval későbben fizettetik ki, … és pedig annál kevésbé, mert ha a fent idézett törvényes
203 DARVAI, 21.
204 DARVAI, 21.
38
rendelkezésnek olyan értelem tulajdoníttatnék, hogy ebben az esetben is a lejáratkori árfolyam az irányadó, amikor a fizetés teljesítése idejében a külföldi pénznem értéke a belföldi pénzzel szemben lényeges árfolyamemelkedést mutat, úgy hogy a külföldi adós jóval kevesebb összegű külföldi pénzzel teljesíthetné tartozásának a kiegyenlítését, mint amennyivel tényleg tartozik:
… A lejárat utáni fizetés esetében az adóst a késedelmes fizetéssel járó kamatfizetési kötelezettség nem menti fel annak a különbözetnek a megtérítési kötelezettsége alól, mely a késedelmes fizetés folytán, az árkülönbözetben a hitelező hátrányára jelentkezik”. 205
A Kúria a P.IV.6227/1918. sz. ítéletében viszont – DARVAI és SICHERMANN álláspontjával egyezően – már úgy foglalt állást, hogy „nincs törvényszerű alapja a felperes azon felülvizsgálati érvelésének, hogy miután az alperes nem a lejárat napján, ha-nem csak azt követő időben, késedelemmel fizetett, az átszámításnál nem a lejárat napján jegyzett alacsonyabb, hanem a fizetés idején fennállott magasabb árfolyam lenne alapul veendő azért, mivelhogy a szolgáltatásnak a teljesítéskor kell a tárgyi mértéket megütnie. Nincs törvényszerű alapja ennek az érvelésnek azért, mert az idevágó anyagjogi szabály értelmében a pénz-fizetésre kötelezett adós a késedelem ideje alatt, a késedelem jogi következményeképen, törvényes kamatot köteles a tartozása után fizetni és mert ebből a jogszabályból folyóan pénztartozás késedelmes teljesítésénél a szolgáltatás a teljesítéskor a törvényszerű tárgyi mértéket megüti akkor, ha az adós a tőkeösszeget és azonfelül annak a lejárattól a fizetésig járó törvényes késedelmi kamatát megfizeti”.206
Meg kell említenünk KOHNER Artur álláspontját is, 207 aki LŐW álláspontját kritizálva az árfolyam-eltolódást már ekkor olyan abnormálisnak tekintette, hogy arra tekintettel a gazdasági lehetetlenülés alkalmazását,208 illetve jogszabályi fizetési moratórium bevezetését javasolta.209
205 Idézi: LŐW (1919), 116.
206 Idézi: LŐW (1919), 115.
207 KOHNER Artúr: Külföldi pénznemben kifejezett tartozás teljesítése. Jogtudományi Közlöny, 55. évf. (1920) 2.
szám, 14-15.
208 „A jogelv szigorú alkalmazása számos eddig erősen állt jelentékeny gazdasági exisztenciát fog megdönteni és pozdorjává zúzni és az egyetlen mitigáló elem csak a külföldi hitelező belátása lenne, amely talán ép a jövőre tekintettel a lehető kíméletet kívánja alkalmazni. Azonban jogi szempontok is vannak, amelyek nem mellőzhetők teljesen a kérdés elbírálásánál. Dr. Lőw szerint az a fél, akire nézve a kirovó pénznem idegen valuta, magára vette az árfolyam hullámzásában rejlő rizikót. Ez a tétel csak nagyjában igaz, de nem áll feltétlenül. Az idegen pénznemben való lekötelezés mindenesetre bizonyos veszély átvállalását jelenti, hoz aleatorius elemet az ügyletbe, azonban evidens, hogy felek, akik az esetek túlnyomó részében hasonló ügyletek kötésével szoktak foglalkozni és nem szerencseszerződéseket kötni egy bizonyos, a normális viszonyok közt szokásos üzleti rizikót kívántak csak magukra venni, nem pedig egy abnormis méreteiben és időbeli-leg senki állal sem sejthetett veszélyviselési kötelezettséget. Ugyanezen az alapgondolaton épül fel bíróságainknak «a gazdasági lehetetenülésre» vonatkozó állandó gyakorlata” KOHNER, 14.
209 „… külföldi pénznemben teljesítendő tartozásokra szükség esetén a kormánynak, vagy amint lehet a
39
4.1.3. A pénz értékállandóságának kérdésköre és a valorizáció
A pénzromlás tartóssá válásával egy cikkében LŐW is felvetette a pénz értékállandóságának kérdését.210 Álláspontja szerint „[a] közgazdasági pénzelmélet már jó ideje postulálja a pénz értékállandóságát. A mindennapi tapasztalat igazolja és igazolta a háborut megelőző nyugalmasabb időkben is, amikor az azóta észlelt értékeltolódásokat senki józanul lehetőnek nem tartotta volna, hogy ennek a postulatumnak sem a nemes fémből vert, sem a papír pénz nem felel meg”.211 ”… ez mit sem változtat azon a tényen, hogy ezek a változások, kivált ha annyira minden szokott és előrelátható mértéket meghaladnak, mint amelyeknek évek óta tanúi vagyunk, a gazdasági élet összefüggését fenékig felfogatják”.212 LŐW alapvetően az állami pénzügypolitika beavatkozását tartotta szükségesnek a pénz vásárlóértékének helyreállítása érdekében, ennek kudarca esetén „nem marad egyéb hátra, mint … a lappangó elértéktelenedés bevallása, deklarálása a devalváczió és az államcsőd kimondásával … és nyilvánvalóvá lesz az, ami előtt a törvény még szemet huny, hogy a mai korona nem az, aminek szolgáltatására az adós magát a régi koronában kirótt tartozásával magát kötelezte”.213
Nagyjából ezzel egyidőben zajlott le egy érdekes vita a Jogtudományi Közlöny hasábjain ALMÁSI Antal214 és BECK Salamon215 között.
ALMÁSI – aki a rendeleti szintű beavatkozást a magánjogi szerződésekbe elvi alapon elutasította – hangsúlyozta, hogy „szerződések és különösen a hosszú lejáratú időszakos szerződések, […]
abban a forgalmi feltevésben és annak hallgatólagos kikötése mellett létesülnek, hogy a gazdasági élet tömegjelenségei megkötésüktől teljesítésükig nagyjából azonosak maradnak, hogy a szerződések teljesítése még ugyanabban a gazdasági világban történik, mint azok
törvényhozásnak moratóriumot kellene engedélyezni, de csakis akkor, ha komoly gazdasági egyedek bukását egyéb módon elhárítani nem állana módjában. Természetesen ez csak ultima ratio lehetne, mert hiszen annak közgazdasági visszahatása a nemzetközi forgalomban újabb károkkal járna. Amíg az abnormis valutáris viszonyok tartanak, a bíróságoknak is módjukban van a Pp. 397. §-a szerint megszabott hosszabb (féléves), teljesítési idővel lehetővé tenni az adós gazdasági talpraállítását, mert a valutáris viszonyok idővel csak javulni fognak és így itt csakugyan igazság, hogy ki időt nyert, életet nyert. Ámde a kérdés alapos megoldása a fenti utakon nem lehetséges. Csak egy segíthet. Minden egyes eset individualizált el-bírálása.” KOHNER, 15.
210 LŐW Lóránt: Pénzérték és pénztartozás, Kereskedelmi Jog, 17. évf. (1920) 21-22. sz. 159-162.
211 LŐW (1920), 159.
212 LŐW (1920), 160.
213 LŐW (1920), 162.
214 ALMÁSI Antal: Hosszú tartamú időszakos szolgáltatások. Jogtudományi Közlöny, 55. évf. (1920), 15. sz, 113-114.
215 BECK Salamon: Huzamos szerződések. Jogtudományi Közlöny, 55. évf. (1920), 17. sz, 130-131.
40
megkötése, hogy azonos maradt a szerződés teljesítésének gazdasági jellege, hogy nemcsak a teljesítés színhelye a régi, hogy azt a szerződés kötése óta lefolyt ismételt gazdasági kataklismák nem változtatták át teljesen és merőben mássá. Annyira távol vagyok attól, hogy a kötelmek merev változhatatlanságát hirdessem, hogy szükségesnek látom hangoztatni, hogy a jelenlegihez hasonló gazdasági kataklisma nem csupán a jogi tények egy bizonyos fajtáját, hanem igenis forgalmi jogi tényen sarkalló hosszú lejáratú időszakos szolgáltatásokat eredeti jellegüktől foszthatja meg és vetheti alá lényeges változta-tásoknak”.216 ALMÁSI a törvényen, illetve bírói ítéleten alapuló pénztartozások, különösen a nőtartás példáján mutatta ki, hogy
„már ma és minden további kivételes rendelet nélkül is fennálló jogelvnek tartom, hogy a hosszabb lejáratú időszaki szolgáltatások tartalma az alapjukat képezett gazdasági viszonyok tömeges és feltűnő változása következtében szintén megváltozik. A változás mérvét a felek bármelyikének kérelmére konstitutív ítélettel a bíróság szabja meg. Szerződésen alapuló időszaki szolgáltatás bírói változtatásával terhelt és azzal meg nem elégedő fél a jövőre való kihatással az ügylettől vétlenül elállhat”.217
BECK hangsúlyozta, hogy „[m]indenki érzi azt a visszásságot, amely az egyik oldalon értékben erősen megduzzasztott szolgáltatást a másik fél részéről régi idők változatlan ellenértékével fizettetett meg. Szolgáltatás és ellenszolgáltatás régi érték-aránya anachronizmussá vált, különösen azokban a jogviszonyokban, ahol az egyik fél oly tárgyi szolgáltatást kap, amely a jelenlegi viszonyok mellett jóval túlhaladja az ő ellenszolgáltatását. Mindenesetre feltűnő, hogy a jog a gazdasági lehetetlenülés judikaturájának kialakításával védelmet nyújtott a szolgáltatás és ellenszolgáltatás drasztikus aránytalansága esetére, amikor csupán a kötelezett fél egyízben szenvedte volna el ennek az aránytalanságnak az ódiumát, míg olyan esetekben, amikor a jogviszony természetében rejlő periodicitás szinte ritmikusan szenvedteti el a féllel a maga sérelmeit, a jog alig nyújtott segítséget”.218 BECK szerint: „Almási Antal helyes nyomon jár, amikor általános elv után kutat. Közjogi aggályait, amelyeket a rendeleti magánjogi szabályalkotás ellen felvonultat, talán véleménykülönbség nélkül egész jogászságunk osztja.
[…] Azt az álláspontot, amit e tekintetben Almási cikkében elfoglal érdemben helyesnek tartjuk, csupán azzal az eltéréssel, hogy amit ő indikativusban fogalmaz, azt mi optativusba tennők át, mert tényként állítja olyan jogszabálynak a létezését, amely csak óhaj. Az általa is
216 ALMÁSI (1920), 113.
217 ALMÁSI (1920), 114.
218 BECK (1920), 130.
41
ismertetett gyakorlat gyér esetei alapján korai volna, azt állítani, hogy az Almási tétele jogszabályként él gyakorlatunkban”.219
A pénztartozás értéktartását nemzetközi viszonylatban az 1921. évi XXXIII. törvénnyel kihirdetett trianoni békeszerződés igyekezett biztosítani a győztes hatalmak és állampolgárai részére. A trianoni békeszerződés 231. cikkének a) és b) pontja értelmében az ellenséges államok honosai között a magánjogi tartozások közvetlen kifizetését a békeszerződés megtiltotta, sőt szankciókkal rendelte sújtani; ezeket a Felülvizsgáló és Kiegyenlítő Hivatalok útján kellett teljesíteni, és azért az érintett állam felelős volt. A trianoni békeszerződés 231.
cikkének d) pontja szerint a tartozásokat a győztes fél honosának hazai pénznemében kellett kifizetni, és ha a kirovó pénznem nem ez lett volna, akkor az átszámítást – eltérő megállapodás esetén is – a háború előtti árfolyamon kellett megejteni.220 A trianoni békeszerződés 254. cikke szerint magyar állampolgárok és egykori magyar állampolgárokra is alkalmazni kellett a 231.
cikkének d) pontját akként, hogy a volt magyar állampolgár államának pénznemében kellett fizetni.221 ALMÁSI ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy ez utóbbi szabály a magyar állampolgár és az egykori magyar állampolgárok között szűken értelmezendő diszpozitív szabály amely a megszállást követően esedékessé váló tartozások teljesítésére alkalmazandó.222
219 BECK (1920), 131.
220 „A tartozásokat annak a Szövetséges és Társult Hatalomnak (ideértve a Szövetséges Hatalmak gyarmatait és protektorátusait, a Brit Dominiumokat és Indiát) pénznemében kell kifizetni vagy jóváírni, amelyik érdekelve van. Ha a tartozást más pénznemben kellene kiegyenlíteni, akkor azt az érdekelt Szövetséges és Társult Hatalom (gyarmat, protektorátus, Brit Dominium vagy India) pénznemében kell kifizetni vagy jóváírni. Az átszámítás a háború előtti árfolyam szerint történik.
Ennek a rendelkezésnek alkalmazásánál a háború előtti átszámítási árfolyamot egyenlőnek kell venni azzal az átlagos távirati átutalási árfolyammal, amely az érdekelt Szövetséges és Társult Hatalommal - a közte és Ausztria-Magyarország között az ellenségeskedések megkezdését közvetlenül megelőző hónap folyamán - érvényben volt.
Ha valamelyik szerződésben annak a pénznemnek, amelyben a tartozás ki van fejezve, az érdekelt Szövetséges és Társult Hatalom pénznemére való átszámítására nézve meghatározott árfolyam van kikötve, az átszámítási árfolyamra vonatkozó fenti rendelkezés nem nyer alkalmazást.
A Lengyelországra és a Cseh-Szlovák Államra, mint új Hatalmakra; a tartozások fizetésénél és jóváírásánál irányadó pénznemet és átszámítási árfolyamot a VIII. részben megjelölt Jóvátételi Bizottság állapítja meg, hacsak az érdekelt Államok a függő kérdésekre nézve előzetesen meg nem egyeznek.”
221 „A 231. Cikk d) pontjának kivételével, a III. cím nem nyer alkalmazást olyan tartozásokra, amelyek magyar állampolgárok és a volt Magyar Királyság állampolgárai között jöttek létre.
Az újonnan alakult Államok számára a 231. Cikk d) pontjában foglalt különleges rendelkezések fenntartásával, a jelen cikk 1. bekezdésében említett tartozásokat olyan pénznemben kell fizetni, amely a fizetés időpontjában törvényes fizetési eszköz abban az Államban, amelynek a volt Magyar Királyság állampolgára polgárává lett.
Ilyen tartozáskiegyenlítésnél a genfi tőzsdének az 1918. évi november hó 1-jét megelőző két hónapban jegyzett átlagos árfolyamát kell, mint átszámítási árfolyamot alkalmazni.”
222 ALMÁSI Antal: Valorizáció, Békejog és Békegazdaság, II. évf. (1922) 2. sz, 39-41.
42
A hazai tartozások tekintetében egy cikkében223 RIBÁRY Géza is felhívta a figyelmet arra, hogy
„vannak esetek, amelyekben a pénzben kifejezett szolgáltatások korrekciója elkerülhetetlen. A pénzszolgáltatások ezen korrekciójának azonban határozott előfeltételei vannak, melyek a következők: 1. a pénz ne csak, mint fizetési eszköz szerepelt légyen az ügyletben, hanem mint értékmérő is; 2. A pénz más időpontban szerepelt légyen értékmérő és más időpontban fizetési eszköz gyanánt; 3. Ezen különböző időpontok között állott légyen elő a pénz értékében az
„vannak esetek, amelyekben a pénzben kifejezett szolgáltatások korrekciója elkerülhetetlen. A pénzszolgáltatások ezen korrekciójának azonban határozott előfeltételei vannak, melyek a következők: 1. a pénz ne csak, mint fizetési eszköz szerepelt légyen az ügyletben, hanem mint értékmérő is; 2. A pénz más időpontban szerepelt légyen értékmérő és más időpontban fizetési eszköz gyanánt; 3. Ezen különböző időpontok között állott légyen elő a pénz értékében az