A pénz mint sajátos vagyontárgy

Láthattuk, hogy a hazai jogtudomány nem tudott egységes álláspontra jutni abban, hogy mit tekint pénznek, illetve melyek a pénznek, mint a vagyoni forgalom különleges tárgyának az alapvető jellemvonásai. A probléma gyökere nyilvánvalóan abban van, hogy a pénz alapvetően funkcionálisan meghatározott jelenség, amely a történelem folyamán térben és időben is igen változatos formában jelent meg; ezt a sokszínű jelenséget pedig igen nehéz közös nevezőre hozni. Ráadásul a pénz többféle funkciót is betölt, ugyanakkor nem minden pénzfunkciót tölt be szükségképpen ugyanaz a vagyontárgy. Kérdés, hogy egy adott pénzfunkció betöltése elégséges-e ahhoz, hogy az adott vagyontárgyat pénznek minősítsünk.

3.1. A pénzfunkciók jelentősége

DAVIES monográfiájában 10 különböző pénzfunkciót sorol fel,³⁹⁶ azonban ezek egy része inkább közgazdaságtudományi-mitikus jellegű szerep (például: „a gazdaság ellenőre”), és amikor a pénz nyers fogalmát megadja, maga is csupán két funkciót nevez meg: „[a] pénz

395 G^ÁRDOS (2016.), 45-46.

396 „Specifikus funkciók (többnyire mikrogazdasági): 1.) elszámolási egység (elvont); 2.) közös értékmérő (konkrét); 3.) csereeszköz (konkrét); 4.) fizetési eszközök (konkrét); 5.) A halasztott fizetések mércéje (absztrakt); 6.) Értéktároló (konkrét). Általános funkciók (többnyire makrogazdasági és elvont): 7.) likvid eszköz; 8.) a piaci elosztó rendszer kerete (árak); 9.) okozati tényező a gazdaságban; 10.) gazdaság ellenőre” L.:

DAVIES, 27-28.

86

bármi, amit széles körben használnak kifizetésekre és adósságok és hitelek elszámolására”.³⁹⁷ Ő maga elsődleges jelentőséget tulajdonít az elszámolási funkciónak, hiszen ahogy írja:

„„[t]alán semmi nem biztosítja a pénz lényegének megvilágosítóbb pillanatképét, mint az a képesség, amely lehetővé teszi számunkra, hogy egy pillanat alatt összehasonlítsuk annak a több százezer terméknek és szolgáltatásnak a relatív értékét, amely után mi, magánszemélyek, családok vagy nagyobb csoportok érdeklődünk, és ezt minimális költséggel tesszük.

Természetesen továbbra is nagyon sok nemzeti pénzfajta létezik, ahol az árak kevésbé biztosak, ingatagabbak, ahol a kétoldalú korlátozások nem ritkák, és ahol a csere költségei messze nem elhanyagolhatóak”.³⁹⁸ DAVIES funkcionalista megközelítése teret enged a pénzfunkciók megoszlásának, ugyanakkor rámutat, hogy „[a]nnak ellenére, hogy az elszámolási egységként vagy közös értékmérőként működés – amelyek ugyanazon fogalom kétféle megközelítését jelentik – egyaránt absztrakciók, nagyban növeli a pénz kényelmét, ha a rendesen konkrét csereeszköz és/vagy fizetési eszköz ugyanazt a nevet viseli mint a pénz két elvont tulajdonsága, azaz az elszámolás és a mérés, vagy legalábbis következetesen kapcsolódik hozzá.³⁹⁹

Lényegében ugyanazokat a pénzfunkciókat ismerhetjük fel EINZIG definíciójában, aki szerint a primitív pénz „[e]gy olyan egység vagy tárgy, amely bizonyos egységes mércének okszerű mértékben megfelel, és amelyet az érintett közösségben szokásos kifizetések kiszámításához vagy nagy részének teljesítéséhez használnak, és amelyet kifizetésként nagyrészt azzal a szándékkal fogadnak el, hogy kifizetések teljesítésére alkalmazzák.”⁴⁰⁰ Láthatjuk, hogy EINZIG

meghatározásának középpontjában a „kifizetés” fogalma áll, így nála a funkciók közötti hangsúly a fizetési funkción van, szemben az elszámolási funkcióval.

GÁRDOS szerint – mint fentebb idéztük – „[a] pénz legfontosabb funkciói a következők:

értékőrző (megtakarítási) eszköz, értékmérő (elszámolási) eszköz és csere vagy fizetési eszköz.

E funkciók közül meghatározó a fizetésieszköz-funkció, azaz a pénznek az a képessége, hogy vele tartozást lehet kiegyenlíteni. Kizárólag emiatt alkalmas a pénz arra, hogy megtakarításaink egy részét benne tartsuk, és szintén a fizetésieszköz-funkció indokolja, hogy a pénz egyúttal az áruk és szolgáltatások árának meghatározására és a gazdasági elszámolások eszközéül szolgáljon.”⁴⁰¹

397 DAVIES, 29.

398 DAVIES, 16.

399 Davies, 29.

400 Idézi: DAVIES, 23.

401 GÁRDOS (2016.), 19.

87

A magunk részéről nagymértékben egyetértünk GÁRDOS idézett álláspontjával. A pénz genetikus alapfunkciója, hogy általános csereeszköz, ami azt jelenti – ahogy GROSSCHMID

fogalmaz – „hogy valami jószágért mindent kapni lehet, még pedig azért, mert mindent lehet érte kapni, s nem mert őtet máskülönben erre vagy arra használni lehet”. ⁴⁰²

Ennek kapcsán fontos tisztáznunk, hogy a pénz (általános) csereeszköz-jellege és fizetőeszköz-jellege milyen viszonyban van egymással. Itt utalnunk kell arra, hogy a fizetés – ahogyan az a 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:42. §-ának (1) bekezdéséből is kitűnik – a pénztartozás teljesítése. Az világos, hogy a pénz általában alkalmas eszköz a pénztartozás teljesítésére (tehát fizetőeszköz), ám önmagában az, hogy valami fizetőeszköz, nem feltétlenül jelenti azt, hogy pénznek minősül. Itt nemcsak a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök [2013.

évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 6. § (1) bekezdés 55. pont] körére utalnánk, hanem a beszámítás lehetőségére is, amely kifejezetten lehetővé teszi a pénztartozás pénzköveteléssel való teljesítését [v.ö. Ptk. 6:49. § (1) bekezdés], vagyis a pénzköveteléssel való fizetést tesz lehetővé. Éppen ezért nem értünk egyet abban Gárdos Istvánnal, hogy a Ptk.

6:42. §-a szilárd alapot jelentene arra, hogy a „bankszámlapénz”-t – legalábbis a kötelmi jogban – pénznek minősítsük, pénzre szóló követelés helyett. A magam részéről a bankszámlapénzt nem tekintem tehát pénznek, pusztán pénzre szóló követelésnek.⁴⁰³

Ettől némiképp különbözik a törvényes fizetőeszköz-jelleg. A törvényes fizetőeszköz olyan fizetőeszköz (tipikusan pénz), amelyet a törvény alapján kötelező elfogadni a pénztartozás teljesítéseként. Magyarországon jelenleg a törvényes fizetőeszköz a forint, hiszen az Alaptörvény K) cikke szerint Magyarország hivatalos pénzneme a forint, és a Ptk. 6:45. § (1) bekezdése alapján a pénztartozást a teljesítés helyén és idején érvényben lévő pénznemben kell megfizetni. A törvényes fizetőeszköz-jelleg hiánya azonban a pénzt nem fosztja meg a pénz jellegétől, hiszen a forgalomban lehet bevett fizetőeszköz az is, amit a jogosult a törvény alapján

402 G^ROSSCHMID (1932.), 107. § a. (1), 599.

403 Az, hogy átutalással is lehet fizetni, ezt a kérdést azért nem dönti el, mert a pénz átruházásához ugyan kell a birtokátruházás, de a Ptk. 5:3. §-ának (4) bekezdése szerint, ha a dolog harmadik személy birtokában van, a birtokátruházás a dolog kiadása iránti igénynek a birtokot szerző félre való átruházásával megvalósul, ha ebben a birtokos és a birtokot szerző fél megállapodnak. Egyébként sem értek egyet abban G^ÁRDOS Istvánnal, hogy a számlakövetelés ne lenne átruházható; az más kérdés, hogy az átutalás nem puszta engedményezés, de a számlakövetelés igenis engedményezhető.

88

nem köteles fizetésként elfogadni, de a gyakorlatban a gazdasági szereplők mégis elfogadnak fizetésként.⁴⁰⁴

A pénz általános csereeszköz jellegéből fakad, hogy a cserélhető áruk és szolgáltatások értékét összevethetővé teszi, lehetővé téve azoknak a pénzhez, illetve egymáshoz viszonyított értékének meghatározását (értékmérő és elszámoló funkció). Itt azonban óvatosnak kell lennünk; mivel a pénz nem az egyetlen, hanem csak az általános csereeszköz, így egyes áruk (szolgáltatások) más árukhoz (szolgáltatásokhoz) viszonyított értéke pénz nélkül is megadható, így a pénz nem az egyetlen értékmérő a gazdasági forgalomban. Ennek annyiban van jelentősége, hogy nem minden értékmérő minősül pénznek. Politikai közéletünkből ismert értékmérő a lélegeztetőgép, a CT-készülék és a stadion, ezek azonban nyilvánvalóan nem minősülnek pénznek. Nem tekinthetők pénznek az olyan értékmérő egységek, mint az ECU vagy az SDR, hiszen bár a tartozások mértékének meghatározása szempontjából használták őket, és velük „nemzetközi fizetéseket” bonyolítanak le, ez a valóságban csak egy klíringrendszer keretében történő elszámolást jelent, amelyek alapján a tényleges fizetések nemzeti valutákban történnek.

Az általános csereeszköz jellegből fakad a pénz értékőrző (megtakarítási) funkciója, ugyanis az nemcsak a jelenlegi, hanem a jövőbeli cserék eszközül is szolgálhat, így a felhasználásig – legalábbis elvben őrzi – az általa megtestesített csereértéket. Itt is figyelemmel kell azonban lennünk arra, hogy a pénz nem az egyetlen értékőrző vagyontárgy; lényegében bármely olyan vagyontárgy alkalmas a vagyonfelhalmozásra, amely a (csere)értékét megőrzi, így különösen a föld, a nemesfémtárgyak, tartós fogyasztási cikkek. Ami e körben a pénzt kiemeli, az az, hogy – általános csereeszköz jellegéből adódóan – a felhalmozott érték általában gyorsabban és könnyebben felhasználható a forgalomban. Ám itt utalnunk kell arra is, hogy a pénz értékvesztése, a pénz és más áruk (szolgáltatások) közti cserearány-romlás (a vásárlóérték-csökkenés, vagyis az infláció) jelensége ezt a funkciót gyengíti.

3.2. A pénz dologisága

A magyar szerzők között vita van abban a tekintetben, hogy a pénz dolognak, ezen belül ingó, helyettesíthető és elhasználható dolognak minősül-e. Míg KOLOSVÁRY, LÁBADY és PETRIK

404 Személyes élményem, hogy 1996-ban Kárpátalján a magyar forintot éppúgy (sőt, szívesebben!) elfogadták fizetés során a boltokban, mint a helyi törvényes fizetőeszközt, az ukrán hrivnyát.

89

dolognak minősíti a pénzt, addig BÁTOR, VILÁGHY és GÁRDOS nem tekinti annak. A magam részéről e körben ez utóbbi állásponttal értek egyet.

Kétségtelen, hogy a pénz minden esetben valami anyagi létezőben testesül meg, és ezért birtokba vehető, így ennyiben megfelelne a dolog fogalmának („birtokba vehető testi tárgy”).

Sőt, továbbmenve, a pénz minden korban valamilyen szempontból egynemű, mennyiségileg (súly, méret, darabszám) meghatározható létezőkben ragadható meg; ennek a – sokszor relatív – egyneműségnek és mennyiségi meghatározottságnak a hiányában a pénz nem is működhetne általános egyenértékként, elszámolási egységként.

Lényeges jellemzője a pénznek azonban az, hogy – miként azt GÁRDOS is kiemeli – „a pénz dolog voltával összefüggő tulajdonságok semmilyen összefüggést nem mutatnak a pénz értékével”. A dolgok általános jellemzője, hogy olyan anyagi létezők, amelyek fizikai-kémiai-biológiai tulajdonságaik tesznek alkalmassá a használatra, és a használat során ezeknek döntő jelentőségük van. Így például a papírlapnak az a (kémiai) tulajdonsága, hogy éghető, teszi alkalmassá, hogy tüzelő legyen; az, hogy beissza a tintát a rostjaiba, így rajta tintával maradandó jelek hagyhatók, az írólapként való felhasználásra, és az a (fizikai) tulajdonsága, hogy összehajtható és ebben az állapotában nem esik le az ember fejéről, teszi alkalmassá arra, hogy az ember papírcsákót hajtogasson belőle.

A pénzhasználat lehetőségeit ezzel szemben a pénz alapfunkciója határolja be, tehát az, hogy általános csereeszköz, vagyis a pénz használhatóságát, használati értékét az általa megtestesített csere-érték határozza meg. Ez akkor is így van, ha a pénzminőség hordozója esetleg dologi használati értékkel is bír, hiszen a forgalomban pénzként való felhasználása esetén értékét alapvetően nem a hordozó használati értéke, hanem a benne megtestesülő csereérték fogja meghatározni. A hordozó dologi használati értékének annyiban van jelentősége, hogy szélsőséges esetben, amikor a hordozó dologi használati értéke jelentősen meghaladja a pénz csereértékét, akkor esetleg kikerül a forgalomból mint pénz, és dologként használják tovább.⁴⁰⁵

405 Ha például az ezüstpénzérme értéke ezüstként nagyobb, mint vert pénzként, akkor jobban megéri beolvasztani és ezüstként használni (akár megtakarítási célra is), mint pénzérmeként. Ha az infláció hatására a papírpénz már nem ér lényegében semmit, fidibuszként még mindig használható.

90

Nem érthetünk egyet BESSENYŐvel, abban, hogy a pénz „lényeges sajátossága, hogy hiteles névértékjelet hordoznak magukon”.⁴⁰⁶ Ez igaz lehet a modern pénzekre, de a primitív és középkori pénzekre semmiképpen. A névértékjel ugyan megkönnyíti a pénznem (címlet), és így a csereérték meghatározását, de e meghatározásnak vannak más módjai is. Ez az alaptalan követelmény azonban utal arra, hogy minek tekinthetők valójában a modern pénzérmék és bankjegyek. Ebből a szempontból árulkodó GÁRDOS megjegyzése, aki szerint: „a bankjegy … jogi természetét tekintve, … a bank adósságát magában foglaló látra szóló saját váltó …”⁴⁰⁷ Ez összecseng MA TWAN-LIN, középkori kínai történész álláspontjával, aki szerint: „[a] papír soha nem lehet pénz, hanem csak a fémekben vagy a termékekben rejlő érték reprezentatív jeleként használható. . . Kezdetben ez volt az a mód, ahogy a papírpénzt ténylegesen használták a kereskedők körében. A kormányzat magánszemélyektől kölcsönözve az újítást, a valóságos papírpénzt akart csinálni, és így az eredeti találmány eltorzult”.⁴⁰⁸

Ahogyan GÁRDOS megjegyzése utal rá, a bankjegy – és a nemesfém-pénzek eltűnése óta a pénzérmék sem tekinthetők másnak, mint fém hordozón kibocsátott bankjegyeknek – „jogi természetét tekintve” – ha nem is váltók, de mindenesetre sajátos értékpapírok. Az értékpapír a Ptk. 6:565. § (1) bekezdése értelmében olyan egyoldalú, írásbeli jognyilatkozat, amely okiratként a benne foglalt jogot úgy testesíti meg, hogy azt a jogot gyakorolni, arról rendelkezni csak az értékpapír által, annak birtokában lehet, míg a Ptk. 6:565. § (2) bekezdése szerint, ha jogszabály meghatározza egyes értékpapírfajták kötelező tartalmi elemeit, kizárólag az ezeknek megfelelő okiratot lehet az adott értékpapírfajtába tartozó értékpapírnak tekinteni. Ennek a definíciónak lényegében megfelelnek a modern pénzek, amelyeket a jegybank bocsát ki, a jogszabályban megszabott alaki és tartalmi kellékeknek megfelelően, és amely úgy testesíti meg a benne foglalt csereértéket (az adott csereérték erejéig az azzal való fizetés jogát), hogy arról rendelkezni csak a bankjegy által, annak birtokában lehet.

Nyilvánvaló persze, hogy a pénzre az értékpapírra vonatkozó szabályokat nem lehet egy-az-egyben alkalmazni; meglehetősen furcsa lenne, ha valaki mondjuk a pénzt forgatmányozás útján próbálná átruházni. Az értékpapír azonban jó analógia a pénz sajátos természetének megragadásához: ahogy az értékpapír megtestesíti az okiratba foglalt jogot, úgy testesíti meg az adott pénznem a hozzá fűződő csereértéket. A pénzként való használat a forgalomban e csereérték használatát jelenti, amely így a pénznek kétféle használatát teszi lehetővé: az

406 B^ESSENYŐ András: A devizahitelesek és a római jog. Jura, 20. évf. (2014.) 2. sz., 17.

407 GÁRDOS (2016.), 20.

408 Idézi: DAVIES,184.

91

átruházását (fizetési céllal) és a birtoklását (tartalékolási, felhalmozási céllal, a későbbi fizetés céljára). Éppen ezért a külföldi pénz is pénznek minősül, ha azt a tulajdonosa azonnali vagy későbbi fizetés céljával szerzi meg, ruházza át vagy birtokolja.⁴⁰⁹

Figyelemmel arra, hogy a pénz – a fentiekre tekintettel – nem dolog, a pénz különböző dolog-osztályozási kategóriákba való besorolásának kérdését kissé erőltetettnek érezzük. Az kétségtelen, hogy a pénzre a Ptk. 5:14. § (2) bekezdése alapján a dologra vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell, azonban itt nagyon fontos a „megfelelő” szó. A pénz bizonyos szempontból hasonlít a dolgok egyes csoportjaihoz (így például a mozgathatóság, a közhiteles, teljeskörű nyilvántartás hiánya szempontjából az ingó dolgokhoz, a bizonyos szempontú egyneműség miatt a helyettesíthető dolgokhoz, a rendeltetés szerű használattal együtt járó vagyonállagot csökkentő hatás szempontjából az elhasználható dolgokhoz, nagyobb mennyiségben az osztható dolgokhoz, általában a fajta és mennyiség szerint meghatározott dolgokhoz), és ezért e körben a vonatkozó szabályokat alkalmazni kell a pénzre.

A jogi szabályozás nem teljesen következetes, mert egyes esetekben különös szabályt tartalmaz a pénzre, más esetekben külön utal a pénzre, de nem tartalmaz kizárólag a pénzre vonatkozó szabályt, megint más esetekben egyáltalán nem utal a pénzre, noha egyértelmű, hogy a szabályt a pénzre is alkalmazni kell. Az világos, hogy a birtoklás, a rendelkezési jog és a tulajdonszerzés körében az ingó dolgokra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni a pénzre is. A rendhagyó letét szabályainak [Ptk. 6:367. §] alkalmazása tekintetében a pénz is besorolandó a

„helyettesíthető dolog” kategóriájába, a rendhagyó haszonélvezet szabályai [Ptk 5:151. §]

viszont nem teszik szükségessé, hogy a pénz „elhasználható dolog”-nak minősítsük, mert a szabály külön is említi a pénzt.

Összefoglalva: a pénz álláspontunk szerint nem dolog, hanem a vagyoni forgalom sajátos tárgya, amely egy fajta és mennyiség szerint meghatározott anyagi létezőben (corpus) testesül meg, és amely a benne foglalt általános csereértéket (animus) testesíti meg a vagyoni forgalomban. Nem minősülnek tehát pénznek az ún. bankszámlapénz, a különböző készpénz-helyettesítő fizetési eszközök, a nemzetközi pénzügyi elszámolási egységek, a holt és nasciturus pénz, pénznek minősül viszont a külföldi pénz is, ha azt azonnali vagy későbbi fizetési céllal szerzik be, birtokolják, illetve használják fel. A pénz bizonyos szempontból

409 Nem pénz viszont a holt és a nasciturus pénz, mert az sehol sem általános csereeszköz, azt azonnali vagy későbbi fizetés céljával átruházni vagy birtokolni nem lehet.

92

hasonló tulajdonságokkal bír, mint a fajta és mennyiség szerint meghatározott, az ingó, a helyettesíthető és az elhasználható dolgok, de mivel nem dolog, ezekbe a kategóriákba nem sorolható egyértelműen be.

93