Reprodukciós teljesítmény

A reprodukció a tenyésztés gyakorlatában általában termékenységet, szaporaságot, esetenként az anyaállatok nevel képességét jelenti (H^OLLÓ és mtsai, 2004).

A húsmarhatartás eredményességét els sorban a szaporulat, a reprodukciós teljesítmény határozza meg (SZABÓ, 1998). Rendszeres ellés nélkül nincs megfelel számú választott borjú és hízómarha, ami a hústermel -képességet, s t, populációk szintjén az ún.

hústermelési kapacitást, és a tenyészállat-utánpótlás mértékét is meghatározza (ZÖLDÁG, 1980). A húsmarhaállományokban a reprodukciós teljesítmény akkor tekinthet kedvez nek, ha a választott borjak aránya a fedeztetett tehénállomány létszámának legalább 86%-a. Jó esetben minden tehén évente borjazik és az ellési id szak nem hosszabb, mint 90 nap (SZABÓ, 1998; HARASZTI és ZÖLDÁG, 1994).

A húshasznú állományok tényleges szaporulati eredményének (reprodukciós teljesítményének) legjobb kifejez je a vemhesülési, ellési, ikerellési, illetve szaporulati százalék, továbbá a született és választott borjak aránya (felnevelési %), valamint a hasznosult szaporulat. E mutatókat legcélszer bb a vemhesítésre kijelölt állomány létszámára vetíteni. Az induló, átlagos, záró, vagy valóságos tehénlétszámra vetített mutatókat ugyanis az eltér mérték selejtezés torzíthatja (S^ZABÓ, 1998).

A reprodukciót befolyásoló tényez k genetikai, vagy környezeti eredet ek. Ezek a fajta, a vemhességi id , az ellés lefolyása, az újratermékenyülés, a tartási mód, a tartás jellege, a takarmányozás színvonala (fehérje-, ásványi anyag-, vitamin- stb. ellátás), az évszaki eltérések és az éghajlat (H^USZENICZA és mtsai, 1987, 1988).

A kedvez szaporulat elérésének elengedhetetlen feltétele a szakszer takarmányozás, az állomány jó egészségi állapota és a helyes szaporítási gyakorlat. Ha ezek biztosíthatók, akkor gyakorlatilag bármilyen fajtával, vagy bármilyen genotípusú állománnyal jó eredmény érhet el.

A szaporulati eredményeket kedvez en befolyásolja a heterózishatás is (C^UNDIFF és mtsai, 1974). A keresztezett tehénállományok szaporulati eredményei általában jobbak, mint a fajtatiszta populációké. Különösen igaz ez kedvez tlenebb körülmények között (BECZE, 1987; SZABÓ, 1998).

IRODALMI ÁTTEKINTÉS 2.1.1. Vemhesülés

A termékenység n ivarú állatok esetében azt jelenti, hogy rendszeresen fogamzásra képes ivadékokat hoznak világra (PERJÉS, 1985). A termékenység örökölhet sége az irodalmi adatok alapján maximálisan 10% körül van (BALIKA, 1976).

GERE és MOLNÁR (1973) szerint a tehén él súlya a vemhesülés és szaporasági eredmények mellett a borjak növekedésére is hatással van. KÖCSKY és PERJÉS (1980) részletesen ismertette a szarvasmarha szaporodásbiológiai paramétereit, azok számítás módját és értelmezését. Y^ARO és mtsai (1989) hereford állományokban 92,1%-os vemhesülési arányt, és 94,9%-ban könny ellést tapasztaltak. GREGORY és mtsai (1992) több fajtára kiterjed vizsgálatban az alábbi vemhesülési eredményeket kapták: hereford 78,9%, angus 84,6%, limousin 74,8%, szimentáli 83,1%, charolais 83,2%. R^ENQIUST és mtsai (2006) keresztezett állományokban a vemhesülést átlagosan 80%-nak, a 9 évnél id sebb tehenek vemhesülését azonban csak 57%-nak találták. P^ERRY és mtsai (2007) mesterségesen termékenyített üsz k esetén 68,0%-os vemhesülést tapasztaltak.

B^ALIKA (1976) vizsgálta magyar tarka állományokban az él súly, a szoptatás alatti súlyváltozás, az ellési id pont és a borjak súlygyarapodásának hatását az újravemhesülésre.

Eredményei alapján a legjobb vemhesülést a 600-700 kg súlyú, a 100 kg-nál többet gyarapodó, ill. január-március között ell tehenek érték el. Az intenzívebben növekv (1151 g/nap súlygyarapodás feletti) borjak anyja nehezebben vemhesült. A korrelációs együtthatók alapján a vemhesülést fontossági sorrendben 1. él súlyváltozás (r = 0,62); 2.

ellési id (r = 0,53); él súly (r = -0,14); borjú súlygyarapodása (r = -0,11) határozta meg.

ZÖLDÁG és GÁBOR (1980) húshasznosítású magyar tarka állományban, hét éves id szakban, a legel re alapozott szabadtartás javuló környezeti tényez i és az évr l évre jobb szaporodásbiológiai mutatók közötti összefüggések fontosságára hívta fel a figyelmet.

A vizsgálat szerint az els termékenyítésre fogamzottak aránya 58-ról 64%-ra, a termékenyítési index 1,67-r l 1,51-re, a 100 tehénre jutó évi borjúszaporulat 88-ról 97%-ra, a születés el tti borjúveszteség 5,1-r l 5,0%-ra javult, emellett csökkent a nehézellések száma is. A javuló reprodukciós teljesítményt a szabadtartás, a természetszer elletés, a termékenyítési id szak el tt nyújtott energiatöbblet, a javuló technológiai fegyelem és a termékenységre végzett szelekció együttes következményének tulajdonították.

S^ZABÓ (1982a) hereford, magyar tarka, valamint hereford x magyar tarka F1

tehenek legelés alatti él súlyváltozásának a vemhesülésre gyakorolt hatását vizsgálta.

Eredményei szerint a testsúlyát növel tehenek közül a magyar tarka x hereford F1-ek

IRODALMI ÁTTEKINTÉS

82,46%, a hereford tehenek 76,73%, míg a magyar tarka tehenek 72,81%-os vemhesülést értek el, míg a súlycsökkentést mutató tehenek vemhesülése ennél jóval rosszabb volt.

HUSZENICZA és mtsai (1988, 1989) hereford, hereford x magyar tarka és charolais fajtájú teheneken a tenyésztési szezon els napjaiban vizsgálták a fajta, az ellésszám, a tápláltsági fok és az ellést l az újravemhesülésig eltelt id hatását a ciklikus petefészek-m ködés és az acikliás tehenek újravepetefészek-mhesülésére. A vizsgált 262 egyedb l 130 volt ciklikus petefészek m ködés (49,6%), ezekb l a vizsgált id szakban 116 vemhesült (89,2%), a két ellés közti id pedig 374±27 nap volt. A 132 acikliás tehénb l csak 67 vemhesült (50,8%), ezeknél a két ellés közti id (411±39 nap) szignifikánsan (P<0,001) nagyobb volt, mint a ciklikus m ködés eknél. A vizsgált tényez k közül a tápláltsági fok mutatta a legszorosabb összefüggést a vemhesülési eredményekkel.

O^LSON és mtsai (1991) Nebraskában és Floridában hasonlították össze 8 keresztezett genotípus vemhesülési, ellési és választási eredményeit. A legjobb vemhesülést Nebraskában a sahiwal x angus (95,9%), míg Floridában az angus x hereford (92,0%) genotípusok mutatták.

A^MUNDSON és mtsai (2006) keresztezett tehénállomány vemhesülési eredményeit értékelték az id járás, és a szezon hosszának függvényében. Eredményeik szerint akkor a legjobb a vemhesülés, ha az átlagh mérséklet meghaladja a 16,7 °C-t.

BORMANN és mtsai (2006) angus állományokban átlagosan 93%-os vemhesülést állapítottak meg. A vemhesülés örökölhet ségét kicsinek (h² = 0,13) találták, ezért véleményük szerint annak szelekcióval történ javítása nagyon lassú folyamat.

2.1.2. Szaporulat

A szaporaság az élve született ivadékok számát jelenti. Ez rosszul örökl d tulajdonság (h² = 0,1; G^UERRA és mtsai, 2006), ebb l adódóan szelekcióval történ javítása hosszadalmas folyamat.

KELEMÉRI (1973) a kistest hereford fajta kiváló szaporaságáról számolt be.

SZUROMI és mtsai (1978) induló tehénlétszámra számított ellési arányt hereford fajtánál 81,1%-nak, magyartarka x hereford F1-eknél 79,0%-nak találták. SZUROMI és ENYEDI

(1986) import hereford állományon 73,9%-os ellési %-ot állapítottak meg. MEYER és mtsai (1991) ausztráliai hereford és angus állományokban 88,2%, ill. 74,8% ellési %-kot találtak.

CREWS (2006) szerint a vemhességi id örökölhet sége (h²) 0,64.

IRODALMI ÁTTEKINTÉS

SEBESTYÉN (1979) szerint az ikerborjazás örökölhet sége h² = 0,0 - 0,1. Az ikerellés gyakoriságát magyar tarka és holstein-fríz fajtáknál vizsgálta, magyar tarka esetén 3 gazdaságban 6968 ellésb l 231 ikerellést talált, ami 3,31%-os gyakoriságot jelent.

ECHTERNKAMP és mtsai (1985) különböz fajtájú állományokból olyan teheneket válogattak ki, amelyeknél már el fordult ikerellés. Ezeket termékenyítették ikerellésre magas tenyészérték bikákkal. Az ivadékok esetében 18,3%, 8,1%, illetve 14,5% ikerellést tapasztaltak. A kiindulási populációkban az ikerellések aránya 3,0 - 4,5% között változott.

Vizsgálataik alapján az ikerellések gyakorisága célirányos szelekcióval eredményesen javítható.

BECZE és MÉSZÁROS (1986) szerint az ikerellések aránya természetes körülmények között 3 - 5%-os. Hormonális kezelések hatására ennek háromszorosa érhet el. A két méhszarvba 1 - 1 embrió ültetésével 18 tehénen 27,8%-os, míg ráimplantálási módszerrel 101 tehénen 41,8%-os ikerellési arányt értek el magyar tarka fajtával.

K^RESS és mtsai (1990) hereford és hereford - angus keresztezett üsz k ellési eredményeit értékelték. A vizsgálatban 65 hereford üsz után 38 borjú született, és ebb l 36 lett leválasztva. A hereford - angus keresztezettek esetén 43 üsz után - feltehet en a heterózis hatás következtében - 40 borjú született, és csak kett hullott el választásig.

B^ERGER és mtsai (1992) angus üsz k és tehenek esetén vizsgálták a születéskori és a felnevelés alatti borjúelhullást. Elléskor üsz k esetén a borjak 1,3%-a, a felnevelés alatt 3,6%-a hullott el. Tehenek esetén ez 0,6%, ill. 2,1% volt.

CUNDIFF és mtsai (1992) angus, hereford és shorthorn fajtákból álló keresztezett populációkban vizsgálták a vemhesülést, ellési %-ot, szaporulatot, születési súlyt, 200 napos súlyt és az egy tehénre jutó 200 napos súlyt. A fajtatiszta tehenek közül az angus mutatta a legjobb értékeket (a fentiek sorrendjében: 88,1%, 84,1%, 78,9%, 33,5 kg, 197 kg és 156 kg/tehén). A keresztezett tehéncsoportok közül az angus x hereford (90,7%, 87,6%, 82,1%, 36,3 kg, 207 kg, 173 kg/tehén) volt a legjobb. A keresztezett csoportok jobb eredményét a heterózis hatásnak tulajdonították.

CUNDIFF és mtsai (1993) több fajtára kiterjed összehasonlító kísérletükben a legjobb ellési %-ot a hereford-angus keresztezett teheneknél találták. Az egy tehénre jutó 200 napos borjúsúly alapján felállított sorrend: szimentáli, charolais, hereford-angus keresztezett, limousin volt.

S^ZABÓ és mtsai (1994) két amerikai hereford-angus keresztezett állományon 88 - 91%-os szaporulatot és 79 - 84% hasznosult szaporulatot állapítottak meg. Limousin fajta esetén 89, ill. 82%-os értékeket kaptak.

IRODALMI ÁTTEKINTÉS