2. IRODALMI ÁTTEKINTÉS
2.2. Növekedés és kifejlettkori súly
2.2.1. Növekedési ütem
A növekedési erély a fiatal szarvasmarha testtömegének és testméreteinek id beli változását fejezi ki. Az állatok fiatal korukban növekednek a leggyorsabb ütemben. A kor el rehaladtával a növekedési erély fokozatosan csökken, majd kifejlett korban megsz nik.
A növekedési erély genetikailag nagymértékben meghatározott, közepesen örökl d tulajdonság (h2 = 0,40 - 0,60; SZABÓ, 1998).
LASTER és mtsai (1976) az üsz k növekedési erélyében mutatkozó különbségeket vizsgálták Eredményeik szerint a fiatal 400 napos üsz k súlya az alábbi: hereford 262 kg, angus 275 kg, limousin 291 kg, charolais 305 kg, szimentáli 305 kg.
BELTRÁN és mtsai (1992) két növekedési típusba sorolt (line „A” és „K”) angus növendék üsz k és tehenek él súlyát élekor-kategóriák szerint koordinátarendszerben ábrázolták. A kapott pontokra két különböz modellel („Richards” és „Brody” modell;
BROWN és mtsai, 1976; DENISE és BRINKS, 1985; DOREN és mtsai, 1989) függvényt illesztettek, majd meghatározták a „k” növekedési sebesség tényez t is. Természetes alapú logaritmikus egyenlettel leírható görbéket kaptak eredményül.
MENCHACA és mtsai (1996) a brahman fajtában testsúly alapján három csoportot alakítottak ki, majd mindhárom csoport esetén növekedési görbéket határoztak meg. A növekedést három szakaszra osztották (0 - 200 nap, 200 - 850 nap és 850 nap felett), majd szakaszonként ábrázolták az él súlyt és a napi súlygyarapodást. Végül szakaszonként, majd a szakaszokat összevonva exponenciális egyenleteket határoztak meg.
THALLMAN és mtsai (1999) különböz fajtájú üsz k választás utáni növekedését, farmagasságát és vemhesülési eredményét vizsgálták. Eredményeik szerint a charolais üsz k 200 napos korban 229 kg, 400 napos korban 390 kg, 550 napos korban 445 kg él súlyt értek el. 550 napos korban a farmagasságuk 131,9 cm, vemhességi mutatójuk 84,7% volt. A tulajdonságok örökölhet sége a fenti sorrendben 0,21; 0,28; 0,22; 0,40;
0,28.
VILLALBA és mtsai (2000) borzderes borjak növekedési ütemét vizsgálták az anya elléskori életkorának függvényében. Eredményeik szerint az els ellésb l származó borjak születési, 120 napos, 150 napos és 180 napos súlya 40, 136, 159, ill. 182 kg volt, míg a 3 ellés után születetteké 43, 150, 179, ill. 206 kg volt. A borzderes borjak hasonló növekedési ütemet mutattak, mint az angus.
IRODALMI ÁTTEKINTÉS
A szarvasmarhák növekedési sebességével több kutató foglalkozott (NTUNDE, 1977; DUNAY és mtsai, 1978; POLGÁR, 1997).
LEHMANN (1975) különböz matematikai modellekkel értékelte a gazdasági állatok pre- és posztembrionális növekedését. A növekedést szakaszokra osztotta, majd szakaszonként értékelte és ábrázolta a növekedési sebességet. Abban esetben, ha a teljes posztembrionális növekedést egy koordinátarendszerben ábrázolta, a legjobbnak a természetes alapú (e) logaritmusos, valamint a természetes alapú hatványfüggvényeket találta.
BERG és BUTTERFIELD (1976) részletesen ismertették a szarvasmarha növekedési jellemz it. Véleményük szerint a kifejlettkori súly felének, ill. -ának elérése után a növekedés sebessége er teljesen lelassul.
SAGER (1982, 1983) a testsúly és a testméretek növekedésének összevetése során azok között szoros kapcsolatot talált.
SZ CS és mtsai (1987) szerint a kifejlettkori végsúly elérése a gyakorlatban igen ritka. A függvények illeszkedését és annak szorosságát a végsúly er sen befolyásolja.
2.2.2. Tenyészérettségi él súly és életkor
Az ivarérettség genetikailag jobban determinált, mint a tenyészérettség, vagy az els borjazási életkor. Tenyészérett az állat, ha tenyésztésbe vehet , szaporítható anélkül, hogy kés bbi fejl dése, termelése károsodást szenvedne. A tenyészérettséget nehéz pontosan meghatározni, hiszen nem köthet olyan biológiai állapotváltozáshoz, mint az ivarérettség (SZABÓ, 2004).
A tenyészérettség és a tenyésztésbe vételi életkor a húsmarhatenyésztésben - különösen az egyciklusos szaporítási gyakorlat mellett - nem feltétlenül azonos fogalmak.
A húshasznú üsz ket akkor tartjuk tenyészérettnek, amikor kifejlettkori súlyuk részét elérik (SZABÓ, 1998). Tenyésztésbe vételük a technológia következtében a születésüket követ év nyarán, mintegy 15 - 17 hónapos életkorban történik, tehát a tenyésztésbe vétel els sorban tenyészt i döntéseken alapul. Ha a tenyészüsz erre az id pontra nem éri el kifejlettkori súlya -át, akkor nem tekintjük tenyészérettnek, és csak a következ nyáron indokolt tenyésztésbe venni. Ha az üsz ezen id pontnál korábban éri el a fajtára jellemz él súly -részét, akkor tenyészérettnek tekintjük, de - technológiai megfontolásból - csak kés bb, a szaporítási gyakorlatnak megfelel en vesszük tenyésztésbe.
IRODALMI ÁTTEKINTÉS
A n ivarú állatok tenyészcélú felnevelése során az intenzív növekedés, a túlságosan nagy súlygyarapodás elérése nem cél. Ezzel szemben a fajtákra jellemz növekedési ütem és a koraérés fontos tenyészt i célkit zés és szelekciós szempont (SZABÓ, 1998).
BENETT és GREGORY (2001) szerint a tenyészérettségi életkor örökölhet sége 0,27.
Hasonló eredményt kaptak munkájuk során DOYLE és mtsai (2000) is.
2.2.3. Kifejlettkori él súly
A szarvasmarha kifejlett kori súlya igen széles határok közt ingadozik. Ismerünk fajtákat, amelyekben a tehenek súlya mindössze 200 - 250 kg, ezzel szemben vannak nagytest fajták, ahol a kifejlett tehenek él súlya 700 - 900 kg, vagy ennél is nagyobb. A bikák súlya - ivarjellegüknek megfelel en - a teheneknél 25 - 60%-kal nagyobb (HORN, 1976).
A szarvasmarha kifejlettkori él súlya meglehet sen jól örökl d tulajdonság: h2 = 0,41 (DOHY, 1985), 0,40 - 0,50 (SZABÓ, 1998), 0,40 - 0,80 CHOY és mtsai (2002). A kifejlett kori testsúly és néhány egyéb tulajdonság genetikai korrelációja (rg) az alábbi:
születési súly 0,71, választási súly 0,56, választás utáni súlygyarapodás 0,57, ivarérettségi életkor 0,10 - 0,30, termékenység 0,00 - 0,20 (SZABÓ, 1998). BULLOCK és mtsai (1993) szerint a hereford tehenek kifejlettkori él súlya 552,4 kg, a kifejlettkori él súly örökölhet sége pedig 0,52. KAPS és mtsai (1999) három különböz egyedmodellel értékelték az angus tehenek kifejlettkori él súlyát. Eredményeik szerint a kifejlettkori súly 539,9 kg, annak örökölhet sége pedig NORTCHUTT és WILSON (1993) eredményeihez hasonlóan 0,53 volt.
A kifejlettkori testtömeg jelent sége egyrészt, hogy a nagyobb tömeg állat több húst produkál, ami abból a szempontból is jelent s, hogy a selejtezett kifejlett állatok is vágásra kerülnek. A testtömeg növekedésével ugyanakkor növekszik az életfenntartó táplálóanyag szükséglet, ami a borjú-el állítás gazdaságossága ellen hat. A nagyobb test húsmarha el nye, hogy nagyobb a növekedési erélye, választáskor nehezebb, nagyobb súlyra hizlalható; hátránya viszont, hogy kés bb er általában nehezebben ell , igényesebb, nagyobb a táplálóanyag-szükséglete, ezért jobb min ség és nagyobb terület legel t, valamint kiegészít takarmányt igényel. A kisebb test húsmarha el nye, hogy igénytelenebb, gyengébb legel n is megél, egységnyi területen több tartható, kevesebb kiegészít takarmányt igényel, jobb a reprodukciós teljesítménye, korábban ér , kevesebb
IRODALMI ÁTTEKINTÉS
a nehézellés; hátránya viszont gyengébb növekedési erélye, kisebb a választási súlya, továbbá korábban faggyúsodik és kicsi a tehenek selejtértéke (SZABÓ, 1998).
DOHY (1989) szerint a tehénállomány növekv átlagos testsúlya növeli a születési súlyt, és ezáltal kedvez en hat a gyarapodásra, ám az anyaállatok megn tt testsúlya a nagyobb életfenntartó szükséglet miatt csökkentheti a gazdaságossági mutatókat.
A szakirodalomban az egyes fajták kifejlettkori súlyáról számos adat található. Az 1. mellékletben foglaltam össze a TORMAY (1901), CSELKÓ (1908), SCHANDL (1955), HORN (1959), HORN (1973), HORN (1976), BODÓ (1985), JARRIGE (1992), FELIUS (1995), HORN (1995), STEFLER (1995), BODÓ (1998), SZABÓ (1998) és SAMBRAUS (2001) által közölt kifejlettkori súlyokat. A táblázat így mintegy 100 év irodalmi közléseit foglalja össze. A közölt adatok alapján, különösen a nagyobb létszámú, elterjedtebb fajtáknál (pl.
blonde d’ Aquitaine, hereford, charolais, limousin stb.) megfigyelhet egy tendencia, miszerint a fajták kifejlettkori súlya növekszik, a fajták tömegesednek.
A TENYÉSZT EGYESÜLETEK (2006) által közölt él súly adatokat az 1. táblázatban mutatom be.
1. táblázat: A húsmarhafajták kifejlettkori súlya (kg)
Fajta Tehén Bika
Magyar tarka 600 - 700 1100 - 1300
Hereford 550 - 650 900 - 1300
Angus 550 - 650 900 - 1300
Limousin 650 - 750 1100 - 1250
Blonde d’ Aquitaine 800 - 900 1300 - 1500
Charolais 650 - 750 1000 - 1200
Lincoln red 550 - 650 750 - 900
(Forrás: Tenyészt egyesületek)
CUNDIFF és mtsai (1985) a kifejlettkori testtömeg alapján biológiai típusokba sorolták a legfontosabb fajtákat. Hét csoportot képeztek, a csoportok számának növekedése egyben nagyobb testtömeget is jelent. Besorolásuk szerint: 1. jersey; 2. hereford, angus, devon, red poll; 3. pinzgaui, south devon; 4. brangus, santa gertrudis; 5. brahman; 6.
borzderes, gelbvieh, holstein-fríz, szimentáli, maine-anjou; 7. limousin, charolais.
RILEY és mtsai (2001) több fajta, köztük az angus kifejlettkori súlyát, testméreteit, vemhesülési és választási eredményeit vizsgálták. Eredményeik szerint az angus tehenek kifejlettkori súlya 520,7 kg, farmagassága 124,7 cm. A 2 éves tehenek vemhesülési mutatója 98,9%, míg a 14 éveseké csak 60,2%.
IRODALMI ÁTTEKINTÉS
2.2.4. A kifejlett tehenek testméretei
A testméretek felvétele hagyományos eszközökkel (mér bot, mér szalag, ívkörz ) id és munkaigényes, illetve balesetveszélyes tevékenység. Ez közrejátszik abban, hogy a szarvasmarha-tenyésztés mai gyakorlatában ritkán kerül sor a testméretek ily módon történ felvételére (T ZSÉR és mtsai, 2001a).
A fent említett okok miatt több módszert is kidolgoztak a hagyományos méretfelvétel kiváltására. MÉSZÁROS (1977) az un. fotometriás méretfelvételezést úgy végezte el, hogy egy ismert beosztású négyzetrácsot helyezett az állat mögé, majd fénykép alapján becsülte a testméreteket. A számítástechnika fejl désével lehet ség nyílt a videotechnika, a képfeldolgozó programok alkalmazására (KMET és mtsai, 2000; T ZSÉR és mtsai, 2000c; KÜHN és mtsai, 2002) is.
A relatív (%-os) testméreteket általában a marmagasság százalékában fejezzük ki, s a fajtastandard egyik fontos jellemz jének tartjuk. A testméretek mellett használatosak az egymással anatómiailag összefügg testrészek arányát jobban kifejez testalkati, testalakulási indexek is. A testalkati indexek alkalmazásának jelent sége, hogy tájékoztatnak az állat fejlettségér l, konstitúciós és termelési típusáról (HORN, 1973).
A küllem alapján a hústermelés jobban becsülhet , mint az egyéb termelési tulajdonságok. A küllemi jellemz k örökölhet ségi értéke viszonylag magas, h2 = 0,6 - 0,8 (SZABÓ, 1998; ARANGO és mtsai, 2002a). SZABÓ (1998) szerint a különböz testméretek örökölhet sége (h2) az alábbi: törzshosszúság 0,35, övméret 0,39, marmagasság 0,46, farhosszúság 0,37, mellkasmélység 0,38. WILSON (1996) szerint a kifejlettkori él súly és a farbúbmagasság örökölhet sége (h2) 0,47, ill. 0,51.
WOLLERT és mtsai (1987) különböz genotípusú tehenek testméreteit hasonlították össze az els és a harmadik borjazáskor. Az él súly és a marmagasság között 0,84, az él súly és a farmagasság között 0,70 korrelációs együtthatót kaptak eredményül.
T ZSÉR és mtsai (2001a) a 100% charolais génarányú tehenek testméreteit az alábbiakban adták meg: él súly (s) 668 kg (3,6 évesen); marmagasság (m) 137,2±2,68 cm;
II-es farszélesség (f) 55,6±3,20 cm; ferde törzshosszúság (t) 185,3±8,99 cm; övméret (ö) 203,2±14,15 cm. Az egyes testméretek és az él súly összefüggésére vonatkozó korrelációs értékek (r) az alábbiak: m - s = 0,54; f - s = 0,63; t - s = 0,63; ö - s = 0,53; amelyekhez hasonló értékeket kaptak SCHRAMM és mtsai (1989), valamint korábbi vizsgálatában T ZSÉR és mtsai (1995a) is. A testméretek között közepes, r = 0,4 - 0,5-ös korrelációs együtthatót állapítottak meg.
IRODALMI ÁTTEKINTÉS
A hazai és nemzetközi szakirodalomban nagy számmal találhatók utalások a test-méretekre (NEUMANN és mtsai, 1988; WOLLERT és mtsai, 1989; BALIKA, 1990;
ENGELHARDT és mtsai, 1992; PAPSTEIN és mtsai, 1993; HARTJEN és mtsai, 1993; POLGÁR
és mtsai, 1997; BREM, 1998; VAN MARLE-KÖSTER és mtsai, 2000; ARANGO és mtsai, 2002b, 2002c, 2002d, 2004; JAKUBEC és mtsai, 2003; LEGARRA és mtsai, 2004; RILEY és mtsai, 2007a). A 2. mellékletben foglaltam össze néhány testméreti értéket.
GERE és BARTOSIEWICZ (1979) magyar tarka x limousin F1 populációban a különböz testméretek növekedési sebességét vizsgálta. Eredményeik alapján a 380 napnál id sebb üsz k testméretei az alábbiak: marmagasság 126,7 cm, övméret 179,2 cm, törzshosszúság 155,3 cm, mellkasmélység 64,4 cm, I-es farszélesség (f1) 47,6 cm, III-as farszélesség (f3) 22,0 cm, farhosszúság (fh) 48,4 cm. Az egyes farméretek összefüggésére vonatkozó korrelációs koefficiensek (r): f3 - f1 = 0,06; f3 - fh = 0,65; f1 - fh = 0,53.
SZABÓ (1990) magyar tarka x hereford F1 bikák, valamint a reciprok keresztezésb l származó egyedek 13 testméretét hasonlította össze a hízlalás végén. A magyar tarka x hereford F1 bikák testmérete számos esetben nagyobb volt a reciproknál, marmagasságban 5,4 cm, mellkasszélességben 11,1 cm volt a különbség. A testalakulási indexekben azonban nem talált szignifikáns különbségeket.
NUGENT és mtsai (1991) angus és hereford újszülött borjak testméreteit hasonlították össze. A testhossz kivételével valamennyi méretben az angus borjak voltak a nagyobbak annak ellenére, hogy születési súlyban csak 0,2 kg volt a különbség a két fajta között. Eredményeik alapján az él súllyal a legszorosabb korrelációt az övméret (r = 0,74) és a vállszélesség (r = 0,64) mutatta.
GILBERT és mtsai (1993a), valamint PARKS és mtsai (1993) az angus és hereford fajták választáskori testméreteire, azok közti kapcsolatokra és a testméretek örökölhet ségére közöltek adatokat.
GILBERT és mtsai (1993b) másik munkájukban hét fajta (köztük a hereford és az angus) testméreteit hasonlították össze 1964-es és az 1984-es évek adatai alapján.
Eredményei alátámasztják a fajták tömegesedésének tendenciáját, ugyanis a legtöbb testméretben az él súlyhoz hasonlóan növekedés figyelhet meg. Nevezetesen a vizsgált 20 év alatt az angus tehenek marmagassága 3,9 cm-rel, farmagassága 4,8 cm-rel, övmérete pedig 9,6 cm-rel n tt.
IRODALMI ÁTTEKINTÉS
2.2.5. A küllemi bírálat, a kondíció bírálat és a testméretek
A húsmarhák küllemét szinte valamennyi húsmarhatenyészt országban bírálják, értékelik és annak eredményét a tenyészértékbecslésben, illetve a tenyész-kiválasztásban felhasználják. A küllemi bírálat célja annak a megállapítása, hogy a vizsgált egyed külleme milyen mértékben mutatja az adott fajta jellegvonásait, testalakulása mennyire van összhangban a hasznosítás irányával, illetve hogyan alakulhat hasznos élettartama.
A küllemi bírálati adatok szakszer értelmezése csakis a bírált húshasznú egyed kondíciójának (er nléti és tápláltsági állapot) és testméreteinek ismeretében lehetséges.
Ezért a kondíció pontozása fontos kiegészít információként hasznosítható a gyakorlati tenyészt i munkában (T ZSÉR, 1998). A testméretek felvétele ugyancsak jól egészíti ki és teszi objektívvé a bírálatokat.
A hazai húsmarha tenyésztésben nem elterjedt gyakorlat a tehenek kondíciójának vizsgálata, pedig a küllemi bírálattal egy id ben lehet ség lenne kizárólag vizuálisan is megítélni az er nléti és tápláltsági állapotot (ALFÖLDI és mtsai, 1999).
A szarvasmarha tápláltsági állapotának (kondíciójának) értékelésére számos módszert dolgoztak ki (EVANS, 1978; FROOD és CROXTON, 1978; NICOLL, 1981).
Az Amerikai Egyesült Államokban napjainkban a RICHARDS és mtsai (1986), valamint BULLOCK (2000) által kidolgozott, illetve javasolt 1 - 9 pont között értékel módszert alkalmazzák leggyakrabban. Ez az értékelés a vizuális és a tapintásos módszer kombinálása, els sorban a gerincre, a csíp re és a bordákra koncentrálva. Soványnak számít az 1 - 3 pont, amelyen belül nagyon sovány (emaciated), gyenge (poor) és vékony (thin) kategóriákat különítenek el. Határesetként (borderline) tartják számon a 4-es pontszámú egyedet, amelynél a bordák már egyesével nem láthatóak, ugyanakkor a gerinc még kiálló. Optimális kondíciónak az 5 -7 pont (moderate - visszafogott; high moderate - mértékletes; good - jó) számít: jó megjelenés, szivacsos tapintású bordák, er s nyomás szükséges a gerinc kitapintásához, és a faggyúlerakódások jól látszódnak. A túlkondíció kategóriáinak a 7 - 8 pontszám (fat - kövér; extremely fat - nagyon kövér) felel meg.
Franciaországban 0 - 5 pontos értékelési módszert használnak (AGABRIEL és mtsai, 1986). Tehenek esetében ebben a rendszerben sovány egyednek számít a 1,5 ponttal, kövérnek a legalább 3,5 ponttal rendelkez állat (T ZSÉR és mtsai, 1995b).
T ZSÉR és mtsai (2001b) az amerikai és a francia kondícióbírálati rendszereket hasonlították össze. Eredményeik szerint a tehén él súlya a francia pontszámmal 0,43, míg az amerikai pontszámmal 0,42 érték közepes korrelációt mutat.
IRODALMI ÁTTEKINTÉS