A Habsburg ház férfiága. Kölcsönös örök szerződés József és Károly közt. II. Ferdinánd végrendelete.
Lipót végrendelete. József halála. Károly házassága. Gyermektelensége. A horvát rendek inditványa. A magyar országgyülés. Értekezlet a női örökösödés tárgyában. Feltételei. A pragmatica sanctio szövege. Ujabb tanácskozások. Mária Terézia születése. József leányainak házassága. A pragmatica sanctio kihirdetése.
Elfogadása az örökös tartományokban. A magyar dieta előkészitése. Az elfogadás Erdélyben. Levelezés a nádor és Szluha Ferencz közt. Emlékirat a női örökösödésről. A rábeszélés. A diéta. Szluha beszéde. Az elfogadás.
Ennek okai. A király Pozsonyban. Módositások. A törvény szövege. Jutalmazások. A női örökösödés fontos következései Magyarországra nézve. Mária Terézia házassága. Spanyol terv. Lotharingiai Ferencz. Európa és a
pragmatica sanctio. Károly halála. Jellemzése
Mióta Ferdinánddal a habsburgi ház ifjabb, stájer ága jutott uralomra, a család német vonala soha sem dicsekedhetett számos férfi-ivadékhal. A spanyol ág pedig, melyet nemcsak a kölcsönös családi szerződés, hanem az 1687: III. törvényczikk is elismert örökösnek a dynastia kihalása esetén, maga is kihalófélben volt már akkor és 1700-ban II. Károly személyében ki is halt. Akkor még csak Lipót császár és két fia, József és Károly tartották fenn a családot.
Mielőtt Károly spanyolországi útjára indúlt, 1703. szeptember 12-én Kölcsönös örökösödési szerződést1 kötött bátyjával, Józseffel, akkor már koronás magyar királylyal. E szerint József Károlyra ruházta minden jogát a spanyol monarchiára. Az összes német és más örökös tartományok Józsefre és férfiutódaira szállanak, az elsőszülöttség joga szerint; az összes spanyol birtokok viszont Károlyra és férfiutódaira. Ha bármelyik vonal férfiága kihal, a másik örökli összes birtokait teljes joggal. Férfiutódok nem létében a leányág is örököl, még pedig első sorban Józsefnek, azután Károlynak leányai, szintén elsőszülöttségi jog szerint. E szerződés szent és sérthetetlen és Károly külön oklevelében elismeri, hogy még a pápa sem oldhatja őt fel annak törhetetlen megtartása alól.2
E szerződést különösen a tengeri hatalmakra való tekintet tette szükségessé. Ezek nem engedhették, hogy a német császárságnak, az örökös tartományoknak s a spanyol monarchiának egy fő alatt való egyesítése által újra létrejöjjön V. Károly világbirodalma;
épen úgy, a mint ellenállottak XIV. Lajos szándékának, hogy a spanyol és franczia koronákat egyesitse. Különben fenn volt benne tartva II. Ferdinánd 1621 május 10-ikén kelt testamentumának az a rendelkezése, hogy minden országában első szülött fia legyen az örökös, a mely rendelkezés szakított a Habsburg-ház addigi szokásával, az örökös birtokok felosztásával az uralkodó fiai között.3 Maga Ferdinánd kimondja, hogy majorátust és primogeniturát alapít és 1635 augusztus 8-iki codicillusában ezt a rendelkezését még jobban kifejti. A hol megoszlás van, meggyöngül a törzs; bizalmatlanság, romlás következik belőle.
Ezt annál inkább tekintetbe kell venni, „minél inkább hasznára van az egész kereszténységnek, felséges házunknak és az Isten által arra bizott hatalmas királyságoknak fenntartása”. Még sürgősebben kényszerít reá a török veszedelmes szomszédsága.
Visszaesést jelöl e rendelkezésekkel szemben Lipót császárnak 1705 április 26-ikán, röviddel halála előtt kelt testamentuma. Ebben azon esetre, ha Károly meg nem tarthatná a spanyol koronát, e második fiának és örököseinek biztosítja Tirolnak és az előausztriai tartományoknak birtokát. Igy meg volt adva lehetősége annak, hogy ismét megosztják az örökös tartományokat.
I. József halála véget vetett e lehetőségnek. A kölcsönös szerződések értelmében Károlyra, a családnak egyetlen még élő férfitagjára szállottak az összes német örökös tartományok s Magyarország, a spanyol monarchiával egyetemben. Tudjuk, hogy Károlynak nem volt hőbb vágya, mint ezt az egyesítést keresztülvinni. De ebben nemcsak a hadi
szerencse állotta útját, hanem a tengeri hatalmaknak az európai egyensúly megőrzésére czélzó politikája is. Tényleg nem tarthatta meg a spanyol koronát, mihelyt német császár, Magyarország és Csehország királya lett.
Még bonyolódottabbá tette a helyzetet, hogy Károlynak még nem volt gyermeke.
Halála esetén az örökös tartományok birtoka bátyjának, Józsefnek idősebb leányára, Mária Jozefára száll.
Károly 1708 óta boldog házasságban élt Erzsébet Krisztina braunschweigi herczegnővel, kinek szépségét és jóságát a külömben annyira kritikus Lady Montague nem győzi dicsérni.4 Maga is még fiatal ember, jó erőben van és így még nem mondott le azon reményről, hogy örökösei legyenek. Midőn 1711 nyarán eltávozik Spanyolországból és nejét hagyja ott mint kormányzót, előadatja a tengeri hatalmaknak, hogy e távollétének minő káros a hatása a successiónak annyira fontos ügyére nézve.5 De anynyira bizik házasságának termékenységében, hogy a fennforgó legnagyobb politikai kérdésnek megoldásánál is fiára, örökösére gondol. Ha másként nem lehet, a maga személyére kész lemondani Spanyolországról azon feltétel alatt, hogy azután az ő leendő fia nőül vegye V. Fülöp leányát és egyaránt örököljön mindkét monarchiában.6
Nemcsak a király gyermektelensége és távolléte nejétől, hanem a monarchiának s különösen Magyarországnak csak az imént helyreállított békéje, a háborús, pestises idő, szükségessé tették az örökösödés megállapítását. Bár semmi irott emléke nem maradt, igen valószínű, hogy mindjárt, midőn Milanóban először érintkezett német tanácsosaival, érintették ezt a kérdést. Annak nyilvános tárgyalásáról azonban nem volt szó. Az 1703-iki pactumot is még a titok leple födte.7
Ilyen viszonyok közt vállalkoztak a horvát rendek e nagy kérdés megindításának nehéz munkájára.
A horvát tartománygyűlés az 1712-ikén márcziusában együtt volt Zágrábban, hogy követeket válaszszon a leendő magyar országgyűlésre. Ott előbb magánbeszélgetésben, aztán a nyilvános ülésen is a felség iránti hűségből és gyöngédségből azon tanácskoztak, mi történjék, ha, a mire gondolni is igen fájdalmas, kihalna férfi ágban az uralkodó család, „a mit az ég a világ végéig tartson távol.” Saját maguknak és utódaiknak javára mit várhatnak a királyválasztás azon szabadságától, melyet az utolsó pozsonyi országgyűlésen hozott hazai törvény8 ezen gyászos esetre megállapít.
Nem lehet kétség abban, hogy az ilyen választás véres, kegyetlen polgárháború színhelyévé tenné az országot. Idegenek is beavatkozhatnak, zsarnok támadhat, ki nemzetünk minden jogát megsemmisíti. Ott van intő példa gyanánt Lengyelország, „hol a szabadságnak csak üres hangja maradt, hol csak az idegen uralkodik, a honpolgár pedig kiraboltatik”. Ezért ők nem képesek jobb módját találni a maguk és utódaik jóléte biztosításának, mint ha a világ végéig elfogadják a felséges ház mindkét nemének „a világ végéig tartó uralmát. Ha nincs osztrák királyunk, birjon minket osztrák királynő.”
Az nem tartja vissza őket, hogy ők az országnak csak részei. Nem az országnak, hanem a királynak vetették ők magokat alá és meg is maradnak együtt, mig osztrák lesz a király. „Hanem más esetben nem hallgatunk a szabad választás vagy a választási szabadság csábító szózatára, sem arra, hogy elválhatatlanúl követnünk kell Magyarországot. Szabadok vagyunk, nem szolgák és mint az osztrák örökös tartományok előbástyája, hűségesen követjük azok mindkét nemén levő fejedelmét. Egy szóval, nincs kő, melyet Horvátország, Dalmáczia és Szlavónia ezen szándék elérésére meg ne mozdítanának.”
Kérik a királyt, fogadja kegyesen azt a czikkelyt, melyet ők egyező értelemmel szereztek. Ebben ők uruknak ismerik a Habsburg-háznak azt a női ivadékát, ki nemcsak Ausztriát, hanem Stájer, Krajna és Karinthia tartományait birja és Ausztriában székel.
Alig hihető, hogy ezt az elhatározást valami felülről jövő intés sugallta volna. Annák a világos szándéknak, hogy a magyarok rovására a horvátok loyalitását helyezze világosságba
és a Lipót által gondosan ápolt nagyhorvát törekvéseknek volt ez éretlen szülöttje. De hogy Esterházy Imre püspök és Draskovich János gróf a többiek élén ily módon kimondják Horvátország elszakadását Magyarországtól, a világos törvény és a százados történeti jog ellenére, mutatja, mennyire elhomályosította bennük az a vágy, hogy a császárnak tessenek, a törvény és igazság iránti érzéket.9
Esterházy, Draskovich, velők Dellisimonovich és Plenich protonotariusok, mint a horvát rendek követei, igen előzékeny fogadtatásban részesültek a bécsi udvarnál.
Megköszönték hűségüket és a király kijelentette, hogy a maga és utódjai nevében megerősíti privilegiumaikat s ha szükséges, meg is bővíti. De hozzátették, hogy azon lesz, hogy a dicső Magyarország karjai és rendjei is fogadják el ezt a javaslatot.10
Mert bármit beszéltek vagy tettek Zágrábban, azt Bécsben is csak provincialis jelentőségűnek itélték. A kérdés súlypontja Pozsonyban volt, a hová épen akkor gyűlekeztek a magyar rendek.
Midőn a bécsi miniszteri conferentia 1712 április 27-ikén azon tanácskozott: a magyar dieta elé vigyék-e a női örökösödés ügyét, Seilern császári kanczellár azt ajánlotta, hogy igenis értesíteni kell őket a zágrábi határozatról, de ne oly módon, hogy azt kövessék, hanem hogy azt megelőzzék, nekik tulajdonítván az érdem legfőbb részét. Egyuttal biztosítani kell őket arról, hogy a császár ezt nem kérte a horvátoktól, hanem ez saját müvök.11 Az ő tanácsára összehivták a magyar főurakat a nádor elnöklete alatt e tárgy fölött való értekezésre.
Az urak, kik július 1-től 7-ikéig tanakodtak, helyesnek tartották a női örökösödésnek országgyűlés elé való hozását. Csakhogy a czél biztos elérésére bizonyos feltételeket állapítottak meg: 1. Hogy a királyi háznak egy nőtagjára és ennek utódaira ruházzanak minden jogot. Ez a női utód birja mind az örökös tartományokat és Csehország királyságát Morvával és Sziléziával, továbbá a spanyol örökösödésből ide járuló részeket
„elválaszthatatlanúl és feloszthatatlanúl egy testben.”12 Másodszor az örökös tartományok rendjei még ezen dieta alatt jelentsék ki, hogy azon egy női utód uralma alatt akarnak élni.
Ezen szövetség és szerződés alkalmával azt is ki kellene dolgozni: mennyivel járuljanak az örökös tartományok és országok a magyar végeknek és az itt levő katonaságnak fenntartásához, melynek oltalmában ők részesülnek.
Valóban államférfiúi gondolat. A török elleni védelem, az a történeti tény, melynek legfőbb része volt e monarchia alkotó részei összehozásában, dominált benne. Másrészt a női örökösödés biztosítását nemcsak Magyarországban, hanem az örökös tartományokban is a rendek hozzájárulásában találja meg. Az egész egy és oszthatatlan, de Magyarország, mint külön fél, szerződik a többi tartományok összeségével.
A többi feltétel jobbára szorosan Magyarországra vonatkozik. A nőutód diplomában ismerje el Magyarország jogát és hogy ezen országot nem kormányozhatja a többi örökös tartományok módjára. Ha a nőutód kiskorú, Magyarországot nem kormányozhatja idegen ministerium, hanem csak a nádor. Ha a nőutód még hajadon, Magyarország és a többi tartomány hozzájárulásával menjen férjhez. Máshoz mint katholikushoz ne mehessen.
Minthogy ebből háború származhatik, erős, magyarokból is álló katonaságot kell tartani az országban. A királyi nő férje megkoronáztatja magát Magyarországon.
Mivel a királyi meghivóban e szándékról nem volt szó, azt most a nádor terjeszthetné elő. Mert országgyűlés nélkül ebben az ügyben végezni nem lehet.
Szembetünő, mily nagy engedményt tesz az ország a női örökösödés elfogadása által.
Ennek fejében jelentse ki a király, hogy ezentúl magyarokat is kinevez ministeriumába, mi annál szükségesebb, mert Magyarország ez által szorosabb viszonyba jut az örökös országokhoz. Mivel pedig ezek a német birodalomnak is részei, annál pontosabban kell meghatározni, hogy minő az összeköttetés köztük s Magyarország közt. Csehországot illetőleg, melynek királya a német birodalom választója, azt is meg kell állapítani, minő
módon gyakorolja ezt a választási jogot az uralomra jutó nő. Mindezek a fontos kérdések szükségessé teszik, hogy a király maga vezesse az országgyűlést.
Végre szükséges még úgy az országos és nemzeti, mint a magánsérelmek orvoslása. A köznépet is biztosítani kell arról, hogy csak a dietán megszavazott adót veszik meg rajta.
Egyáltalában hajlandókká kell tenni a rendeket s küldőiket arra, hogy a női örökösödést teljes megelégedéssel elfogadják.
Igazi rendi alkotmányos felfogás, a „do ut des” alapján. A női örökösödés elfogadása kedvező alkalom az ország ezernyi sérelme orvoslására, az örökös tartományokhoz való viszonynak törvényes, az ország szabadságát és jólétét fenntartó biztosítására. Egyáltalában érintve van minden a női örökösödéssel kapcsolatos fontos kérdés. Épen ez a sokoldalúság és tartalmasság okozta, hogy a nádori tanácskozás munkálatát az udvar nem fogadta kedvezően.
Ott mégis első sorban a dynastia és a császár ügyének nézték az örökösödés megállapítását.
Julius 15-ikén a nádor kijelentette a főrendek és a rendek jelenlevő küldöttsége előtt, hogy ő felsége kegyes meghagyásából értekezletet tartottak az osztrák ház női ágának örökösödése és megkoronáztatása dolgában.13 Az ügy tehát nyilvánossá lett, bizonyára nem felhatalmazás nélkül, de folytatása egyelőre nem volt. A július 18-ikán tartott conferentia határozata szerint alkalmasabb időre halasztották az ügyet.
Nem csupán a rendi követelések előlépése, az ország sérelmeinek és jogainak hangoztatása tartóztathatták vissza a királyt attól, hogy a magyar urak fölterjesztését elfogadja, hanem mindenek előtt az az óhajtásuk, hogy jelöljek ki pontosan az uralomra hivatott nőt. Akkor az nem lehetett volna más, mint József császár idősebb leánya. De hátha magának az uralkodónak születik leánya? Annak kétségtelen jogát csak nem lehet előre is törvénynyel megsemmisiteni.
Ez a szempont volt irányadó az új családi törvénynek, a pragmatica sanctiónak megállapításánál s kihirdetésénél. Semmi nyoma sem maradt annak, hogy szerkesztését valami beható tanácskozás előzte volt meg. Úgy látszik, hogy ez az oklevél magának az uralkodónak legsajátabb akaratát fejezi ki. Közvetlen alkalmat reá Erzsébet császárnénak akkor történő hazaérkezése szolgáltatott. Szól pedig szóról-szóra következőképen:
Sanctio Pragmatica14
a fölséges osztrák ház örökösödéséről.
Ő császári felsége 1713 április 19-ikén 10 órára megszokott helyre hivatta össze Bécsben jelen levő titkos tanácsosait. A kitűzött órában ő császári felsége az ő titkos tanácsának szobájába lépett, a menyezet alatt oda állott a rendes császári asztal elé, aztán behivatta titkos tanácsosait és minisztereit; ezek rendben beléptek és mindegyik a maga helyén állott. Úgy mint t. cz. Eugén savoyai herczeg, Trautson herczeg, Schwarzenberg herczeg, Traun gróf, Thurn gróf, Eleonóra ő császári felségének főudvarmestere, Dietrichstein gróf főlovászmester, Seilern gróf udvari kanczellár, Starhemberg gróf kamara-elnök, ifj.
Martinitz gróf, Herberstein gróf, a haditanács alelnöke, Schlick gróf cseh udvari főkanczellár, Schönborn gróf birodalmi alkanczellár, a valenciai érsek, Sinzendorff gróf főkamarás, Paar gróf, Amália ő császári felségének főkamarása, Sinzendorff gróf, a birodalmi udvari tanács alelnöke, Pálffy Miklós gróf magyar királyi országbiró, Illésházy gróf magyar kanczellár, Khevenhüller gróf, Alsó-Ausztria helytartója, Gallas gróf, Amália ő császári felségének főlovászmestere, Romeo marchese spanyol királyi államtitkár, Kornis gróf erdélyi alkanczellár, Schickh referendárius.
Midőn tehát a felsorolt titkos tanácsosok és miniszterek együtt voltak, ő császári felsége jelentette nekik, hogy az ő titkos tanácsosai és miniszterei meghivásának oka és czélja az, hogy tudtukra adják, mikép az ő néhai dicső emlékü, kegyes és nagyon tisztelt uraatyja, Lipót császár és szeretett bátyja, József, akkor római király, később római császár ő felségeik, továbbá ő császári felsége, mint akkori spanyol király közt bizonyos intézkedés, rend és
örökösödési szerződések jöttek létre, melyekre több császári titkos tanácsos és miniszter jelenlétében mindegyik fél meg is esküdött.
Mivel azonban azon titkos tanácsosok és miniszterek közt már kevesen élnek, ő császári felsége szükségesnek tartotta, hogy necsak mindezt nekik kijelentse, hanem az említett megállapítást és szerződéseket tudtukra is adja és felolvastassa; a minthogy ő császári felsége ezt a felolvasást udvari kanczellárjának, Seillern grófnak azonnal legkegyelmesebben meg is parancsolta.
Ennek értelmében ez rangosan és értelmesen elolvasta a kezénél levő spanyol királyi, akkori királyi, most császári és királyi felségétől aláirt s függő királyi pecsétjével megerősített eredeti elfogadó oklevélből a bevezetést, aztán a Lipót császár és József római király által aláirt és függő kettős császári és királyi pecséttel megerősített örökösödési oklevélből a teljes tartalmat kezdettől végig a jegyzői függelékkel együtt; végre ismét a spanyol királyi oklevélből a kölcsönös kötést végig szintén a jegyzői függelékkel, a mely oklevelek keltek Bécsben, 1703 szeptember 12-ikén.
Miután ez megtörtént, ő császári felsége főképen ezeket jelentette ki: A felolvasott oklevelekből megérthető volt az igazi és esküvel erősített rendelkezés és a József és Károly lineái közötti örökös pactum mutuae successionis, hogy tehát a boldog emlékű néhai Lipót és József ő császári felségeik által ő császári felségére ruházott örökös királyságokon és országokon kivül mostanság az ő néhai bátyja ő kedveltségének férfi örökösök nélkül való elhalálozása után, annak minden hátrahagyott örökös királyságai és országai is ő császári felségére szállottak és oszthatatlanúl meg is maradnak az ő törvényes férfiörököseinél elsőszülöttségi jog szerint, a míg azok lesznek. Férfinemzetségének kihaltával pedig – mit Isten kegyesen távoztasson – szintén oszthatatlanúl szállanak hátrahagyott törvényes leányaira, szintén az elsőszülöttségi jog és rendje szerint, továbbá az ő császári felségétől származó összes törvényes férfi- és nőnemen levő ivadékok hiányával vagy kihaltával, minden örökös tartományainak és országainak ez az örökösödési joga oszthatatlanúl száll az ő felsége bátyjaurának, boldogemlékű József ő császári felsége hátrahagyott leányaira és azoknak törvényes ivadékaira, ismét a fönnebbi módon, az elsőszülöttségi jog szerint és ugyanazon igazság és rend szerint ezen főherczegasszonyokat megilleti minden más előjog és elsőség is.
Mindez abban az értelemben, hogy a most uralkodó carolinus és az azt követő nőágon hátramaradt josephinus vonalak után ő császári felségének nővéreit és a felséges ház minden további vonalát, az elsőszülöttségi jog szerint illeti meg minden örökösödési jog és a mi azzal összefügg és a mi most is megmarad és fentartatik.
Mivel ez az örökös megállapítás, rend és kötés, az Isten tiszteletére és az örökös országok megtartása végett állíttatott fel és erősíttetett meg boldogult atyja és bátyjaura ő felségeik és ő császári felsége testi esküjével; ezt úgy ő császári felsége maga mindig megtartja, mint kegyesen elvárja ő felsége titkos tanácsosaitól és minisztereitől és kegyelmesen erre inti és nekik megparancsolja, hogy ők nem kevésbbé tökéletesen tartsák meg, őrizzék és védjék meg ezen kötéseket és rendeleteket, erre gondoljanak és ebben serénykedjenek most és a jövőben, a minthogy ő császári felsége e czélból őket, titkos tanácsosokat, ebben az esetben feloldja a hallgatás bilincse alól. Minekutána ő császári felsége és utána a titkos tanácsos és miniszter urak eltávoztak.
Hogy mindez így ment végbe és tárgyaltatott, arról tanuságot teszek saját kezem irásával és közönséges pecsétemmel. Bécs 1713 április 19. Schickh György Frigyes.15
Ez a jegyzői oklevél a pactummutrae successionis értelmében a most uralkodó vonal női ágának biztositja első sorban az örökösödés jogát. A császár ilyetén rendelkezési jogához örökös tartományaiban nem fér semmi kétség. De az bizonyos, hogy Magyarországra, hol az 1687. évi II. czikkely csak a férfiág örökös jogát ismerte el, ennek a családi rendelkezésnek érvénye sehogy sem terjedt ki. Hiszen III. Károly király hitlevelében és koronázási esküjében
megfogadta, hogy tiszteletben tartja a nemzet választási jogát, családja férfiága kihalásának
megfogadta, hogy tiszteletben tartja a nemzet választási jogát, családja férfiága kihalásának