A Petelei-novellakorpusz

Ha valaki arra kíváncsi, mennyire is volt „termékeny” szerző Petelei, a különféle becs-lések helyett érdemes a rendelkezésre álló művekhez fordulniaAz írói termékenység oly sokat

287 Petelei István Nagy Miklósnak, 1902. október 29. = Petelei István irodalmi levelezése, i. m., 216.

288 TÖRÖK, Petelei István és az irodalom sajtóközege, i. m., 17. (sic)

71

emlegetett fogalmát innentől kezdve pusztán önmagához viszonyítva érdemes használni. Jelen-tése tehát: mennyiben igazolható vagy cáfolható a vélekedés, hogy Petelei akadozva, kihagyá-sokkal, elhallgatásokkal írta novelláit? Összesen hány írása született? Évente hány írása szüle-tett? Mikor írt a legtöbbet és a legkevesebbet? Ezeket az adatokat szeretném feltárni és ele-mezni. Kiindulásként biztos adat, hogy Petelei István szerzői kötetei vitathatatlanul összesen nyolcvanhét elbeszélést tartalmaznak: a Keresztekben tíz, Az én utczámban tizenkettő, A füle-milében egy, a Jettiben kilenc, a Felhőkben tizenegy, a Vidéki emberekben tizenkettő, Az élet két kötetében pedig harminckettő elbeszélés olvasható. Ez a számítás egy-egy ciklus valameny-nyi darabját önálló novellaként veszi figyelembe.²⁸⁹

A kritikai kiadás III-IV. kötete, amely a sajtómegjelenésekkel és a kéziratokkal foglal-kozik, a folyóiratokban közölt és a datált kéziratos anyagot is külön időrendben tartalmazza. Itt a sajtómegjelenéseknél 1878-1899 között összesen 73 cím olvasható, 1900-1906 között pedig 43+1, vagyis 44.²⁹⁰ Így összesen 117 novella szerepel. Mivel mindkét kötetbe bekerült egy-egy olyan sajtómegjelenés, amelynek egy későbbi változata olvasható egy-egy szerzői kötetben is, ezért a teljes sajtómegjelenés-korpusz írásainak számát saját áttekintésemben kettővel csökken-tettem.²⁹¹ Elemzésemhez a ciklusokba rendezett történetsorok minden címmel ellátott írását kü-lön novellaként vettem figyelembe, mivel a kritikai kiadás első két kötete a Petelei által a szer-zői kötetekben kialakított ciklusok esetében is ezt a gyakorlatot követte. Mivel a negyedik kö-tetben két ciklus is szerepel, összesen öt írással, amelyeket így külön novellaként számolhattam, a sajtóban megjelent írások számát hárommal meg is kellett növelnem a tartalomjegyzékben

289 A kötetek tartalma csoportosítva megtalálható a 2. mellékletben. Mivel Petelei e novellái egyik (folyóiratban megjelent) ciklusból kerültek a másikba, kötetbe rendezve újabb ciklusban foglalhatták el a helyüket, az író halála utáni kötetközléseknél pedig teljességgel különválhattak a ciklusuktól, ezért nem láttam értelmét annak, hogy a könyvbeli ciklusokat – a művek megszámolása szempontjából – egyetlen műként kezeljem. (A fenti állításra példa lehet a Csifó frájter és a lova című novella később bemutatandó sorozatos kontextusváltása.) Ugyanakkor a ciklu-soknak természetesen kihagyhatatlan a jelentősége a Petelei-féle kötetszerkesztés szempontjából, ahogyan arról még szó lesz.

290 A plusz egy írás a datálhatatlan, de folyóiratban esetleg máig ismeretlen helyen közölt A végrendelet, amelyet Török Zsuzsa a sajtóközlések kronológiájának legvégére, [?] évjelzéssel vett fel.

291 A kritikai kiadás szerkesztési szabálya szerint mindig az adott novella utolsó szerzői közlése kerül az anyagba, vagy a legkésőbbi ellenőrzött sajtóközlésből, vagy, ha ilyen van, a megfelelő szerzői kötetből. (Legkésőbbi sajtó-közlésen azonban kivételes esetekben nem a kronológiailag utolsót kell érteni, hanem azt, ahol még egyértelműen nem egyszerű utánközlés, hanem – Peteleinek az adott lapban való rendszeres munkálkodása miatt – valóban szer-zői közlés történt, ezért szerepel például az utolsóként Falusi történetként megjelent A levél korábbi címén stb.) Tehát ha egy adott novella megjelent szerzői kötetben is, akkor korábbi sajtóváltozatait nem szükséges figyelembe venni. A Zúdor-família esetében ez azért fontos, mivel ez az Alkonyat című, a Petelei által összeállított Jetti című kötetben megjelent novella változata. Ugyanígy az Akinek van valakije című, 1902-ben folyóiratban megjelent novella Honvágy címen bekerült Az élet szerzői kötet I. részébe A közlési elvekről: T^ÖRÖK Zsuzsa, A kiadásról, i.

m.,769-770. További eltérés, hogy a Világosság az éjszakában című 1890-es novella véletlenül 1892-nél szerepel a kritikai kiadás kötetében, de a jegyzetanyaga szerint is először 1890-ben jelent meg a Kolozsvárban, így nálam is ott jelenik meg. TÖRÖK Zsuzsa, Jegyzetek, i. m.,769-797.

72

olvasható címek számához képest.²⁹² Így végeredményben 1878-1899 között összesen 72 kü-lönböző írást vehettem figyelembe, 1900 és 1906 között pedig (43+1) 44 helyett (45+1) 46 elbeszéléssel számoltam. Vagyis a sajtóban megjelent, de kötetbe be nem került novellák száma összesen 117+1-re, azaz 118-ra nőtt. A továbbiakban azonban szeretném a már említett A vég-rendeletet a kéziratok közé számolni.²⁹³ Így a valódi végeredmény 117 sajtóközlés és 1 vitat-ható, a kéziratok közé számolandó novella. Ehhez jönnek hozzá a teljes kéziratok és a töredé-kek. Ezeket azonban csak akkor számoltam külön írásnak, ha nem jelentek meg legalább egy-szer Petelei életében nyomtatott formában is. Mivel az írótól rendkívül kevés kézirat maradt fenn, a kritikai kiadás valamennyit közölte, így természetesen azokat is, amelyeket később ki-adtak az író életében.²⁹⁴ Így a kritikai kiadásban szereplő 15 cím 11 külön novellát jelent, a 11 töredék pedig 8 további külön novella készülését jelzi.²⁹⁵

292 A két sajtómegjelenéseket tartalmazó kritikai kötetben öt olyan mű olvasható, amely folyóiratban egy-egy kis-ciklusként jelent meg. Az egyik az 1903-as Apró történetek (három novella: A legnagyobb ur, A hős és A székely) és az 1905-ös Apró képek (két novella: Az asztalos kölcsönt ad, Az öreg gazdák beszélgetnek). Saját számításaim-hoz azért tekintettem mind az öt történetet külön elbeszélésnek, mert maga Petelei is így tett, amikor egy 1902-es, a Pesti Naplóban megjelent, szintén Apró képek címre keresztelt ciklusának három együtt, egyszerre megjelent írása közül (A tavasz, Az uram, Mari kirug) az első kettőt felvette Az élet című kötetébe, míg a harmadikat nem.

Az ilyen ciklusok darabjait a későbbi kötetválogatók-újraközlők is külön elbeszélésekként kezelték (az 1905-ös Apró képek két darabja közül például Az öreg gazdák beszélgetnek 1969-ben külön novellaként jelent meg ismét A kakukkos óra című gyűjteményben, míg párdarabját soha senki nem közölte újra). Ennek legfőbb oka, hogy Petelei ciklusai mindig csak tematikai rendet hoznak létre: az írásoknak nincs szorosabban közük egymáshoz, mint a ciklusban nem szereplő írásoknak, pontosabban a szorosabb kapcsolatot, az új kontextust épp a ciklus alá rende-zés hozza létre az egyébként különböző történetű és keletkezési idejű darabok között. Például „az én utcámban”

játszódó történetek megtalálhatók Az én utczám kötetben, későbbi kötetbeli ciklusokban és ciklusokon kívül, csak folyóiratközlésben megjelent ciklusokban és azokon kívül, sőt, tárcákban is. Az „utcatörténetekről” lásd T^ÖRÖK, Petelei István és az irodalom sajtóközege, i. m., 59-83. Azonban épp a fentiek miatt nem tekintettem két novellának a sajtóközlések kritikai kötetében olvasható A kövesdi kőház lakói című történet két számozott, Temetés és A mes-ter című részét. Ez a két történet ugyanis egyszerre íródott és jelent meg (1884, Ellenzék), egymást folytatja, mind-kettő ugyanarról szól (főszereplője Csuka, a „czigány-kovács”), lezárása pedig a második rész végén van csak:

vagyis véleményem szerint joggal tekinthető egyszerűen egyetlen novella két részének, nem pedig ciklusnak.

(Benne egyébként számos másik Petelei novella ötletei sorjáznak, az első részben kettőé, a másodikban háromé, köztük A Nagy Lidi uráé, amely végül a lánctörténet legvégét adja.) Ugyanígy áll számozott részekből az ugyan-ebben az évben megjelent Az utolsó Bobori leány vagy A mama szerelme, igaz, ezek részeinek nincsenek alcímeik, mindenesetre itt a számozás-elkülönítés egyszerűen csak egy hosszabb szöveg értelmi tagolását szolgálja.

293 Jelenleg sem folyóiratbeli közlése, sem kézirata nem ismert: elképzelhető, hogy az 1912-es Elbeszélésekbe akkor még meglévő kéziratból szedték, mivel sajtómegjelenése mindeddig nem került elő.

294 Ilyen, általam csak egyszer felvett mű A Nemes Biri haragja, A szamarak (nyomtatásban A Lila kis regénye címen), a Karácsonyi történet és a Karácsonyi ének, illetve a töredékek közül az Álmok: ezeknek a műveknek megvan a kézirata, de folyóiratközlése is ismert. Mivel ilyen teljes novella négy van, csökken le a 15 kéziratközlés 11 novellára. Érdekes egyébként, hogy a szerzői kötetek esetében szintén olvashatók a kritikai kiadásban olyan kéziratok, amelyek egy-egy – ezúttal egyenesen kötetben – kiadott íráshoz maradtak fenn: a Klasszi, a Rossz vásár illetve A bibliás ember esetében a jegyzetanyagban szerepelnek a fennmaradt (töredék) kéziratok.

295 Mivel egy novella szövegdarabjai, a Gyenge üzlet és a [Hazaérkezés] 1. és 2. sorszámú két-két töredékét csak egyszer-egyszer vettem figyelembe. A kiadásban is csak azért külön egységek, mert fizikailag külön (külön lapon, külön kézirati jelzet alatt) találhatók. Ha azonban azt vizsgáljuk, hány darab novellát írt vagy kezdett el megírni Petelei életében, egynek kell őket számolnunk. Így lesz a 11 külön közölt töredék nyomán csak 8 novella az ered-mény (levonva a Gyenge üzlet és a [Hazaérkezés] második külön darabját, továbbá az Álmok című töredéket, amely egy sajtóban is megjelent novella kézirata).

73

Így jutottam arra a végeredményre, hogy Petelei István életében összesen 224 novellát írt. Ezek közül 87 szerzői kötetben is megjelent, 117 csak különböző sajtóközlésekben látott napvilágot, 20 pedig (1 vitatott megjelenésű elbeszélés, 11 teljes novella és 8 novellatöredék) csak kéziratban maradt fenn.²⁹⁶

Itt kell szót ejteni arról ismét, hogy mi is lehet az a Petelei-novella. Míg a szerzői kötetek tartalma esetében nem kérdéses, hogy mind a 87 esetben novellákról van szó, a sajtó-közlések esetében vitatható, mi is számít a műfajba és mi nem. Török Zsuzsa a kritikai kiadás munkálatai során a következő közlési elvet határozta meg a témával kapcsolatban: mivel véle-ménye szerint 1881 után „egyértelműen elkülönülnek a szerzői névvel és választott álnévvel közölt írások”, s Petelei „maga is különbséget tett a változatos műfajú (színi- és egyéb kritikák, közművelődési írások, jótékonysági és szezonális cikkek, útleírások, erdélyi hírességek portréi, glosszák, csevegések) Szúnyog-cikkek és a szerzői névváltozattal közölt novellák között”, ezért a kritikai kötet „kizárólag a szerzői névváltozattal közölt, különböző lapokban és folyóiratokban fellelt szövegeket tartalmazza”.²⁹⁷ A műfaj szerinti elkülönítéshez egy külső, filológiai érvet használ fel, amely egyértelmű szerzői szándékot tükröz, tehát hiteles kritérium. Kivételt csak néhány írás esetében tesz,²⁹⁸ amelyek soha nem jelentek meg Petelei névjelzésével, csakis Szú-nyog-cikként, viszont „Petelei szándéka szerint kötetben is ki kívánta adni”²⁹⁹őket. Erre abból következtet, hogy bekerültek az 1912-es, posztumusz megjelent, az író özvegye és Gyalui Far-kas által szerkesztett Elbeszélésekbe.³⁰⁰ Petelei egyébként szerzői köteteibe is felvett olyan no-vellákat, amelyeket korábban Szúnyogként vagy csak Szúnyogként publikált. A szerzői kötetek

296 Rendkívül érdekes, hogy Rossmann Magda, az egyik első olyan szerző, aki monografikus tanulmányt szentelt Peteleinek, körülbelül ugyanerre az eredményre jutott, ehhez viszont rosszul kellett számolnia. Művében Petelei írói terméketlenségét hangsúlyozza, hivatkozva arra, hogy az író munkáit motívumismétlések, „szűk lelemény” és előbb „az újságírói évek élményi meddőségé”-ből, később pedig a betegség miatti „elszigeteltségből” eredő tar-talmi-formai egyhangúság jellemzi. „Terméketlenség és egyoldalúság pedig gyakran együttjáró jelenségek.”

ROSSMANN,i. m., 34, 10, 36, 35. Ezek után két helyen is összeszámolva a Petelei-műveket (melyek alatt valószí-nűleg csak a novellákra és az Egy asszonyért című regényre gondol) a következő eredményre jut: 1. „három hosz-szabb elbeszélés vagy regény” és „mintegy kétszáz rajz és novella hét kötetben” 2. „23 év alatt 9 kötet elbeszélés, illetőleg regény”. Uo., 32, 35. Három regényről azért beszél, mert A fülemilét és a Jettit is annak tekinti. Mindez azonban nem változtat azon, hogy az első esetben mintegy 202-ben adja meg a novellák számát (az Egy asszonyért című regényt levontam, ezért nem 203 a szám), de úgy ír róluk, mintha ezek a hét szerzői kötetben láttak volna napvilágot, melyekben valójában csak 87 novella olvasható. A második esetben viszont vélhetőleg a kötetek közé számolja az 1912-es Elbeszéléseket is, ám az összes novellák száma így még mindig csak mintegy másfélszáz (87+65=152) lenne. Ezzel szemben mindössze 23 írói évről beszél, holott abból mindenképpen legalább 28, de inkább 31 van (Petelei 1878-ban kezdett el írni, 1906-ig publikált, utolsó novellaközlése pedig 1909-ben jelent meg, lásd 4. melléklet).

297 T^ÖRÖK, A kiadásról, i. m., 769.

298 Ilyen az Udvari történetek három darabja: A Kaki esete, Tragödia, A gólyák.

299 TÖRÖK, A kiadásról, i. m., 769.

300 Gyalui Farkas azt írja a gyűjteményről, hogy benne olyan írások találhatók, amelyek szövegét Petelei „megje-lenésük után átolvasta, ismét csíszolgatta, javitgatta, úgyhogy bizonyos átdolgozásban kerül egyik-másik ez új könyvbe.” Igaz, ezt a meghatározást („egyik-másik”) nehéz a két kötet mind a hatvanöt írására egyformán igaznak tekinteni. Máshol az is szerepel Gyaluinál, hogy „ez írásokat” „Az élete javakorában elhúnyt nagy írónak családja

74

87 elbeszélésből 7 volt korábban Szúnyog-cikk. Ezek három kötetben tűnnek fel: a másodikban, Az én utczámban három ilyen van (A rácz Boglánról, Klára az anya, Kati), az ötödikben, a Felhőkben egy (A csomók), a hatodikban, a Vidéki emberekben pedig szintén három (Ö. T. O.,

„A szigetvári vértanuk” Kis leány baja). A hétből háromra igaz, hogy Petelei később szerzői névvel is leközölte őket egy másik lapban (A csomók, Ö. T. O., „A szigetvári vértanuk”), s újabb és újabb közléseik során komoly átalakuláson (pl. terjedelmi és címváltozások) mentek keresztül. Négy viszont a kötetbe kerülés előtt máshogy nem látott napvilágot, mint Szúnyog aláírással (a Klára az anya és a Kati kétszer is). Épp ezért felvethető, hogy egy kissé megenge-dőbb kategorizálással további Szúnyog-írások is tekinthetők lennének novellának.

Jól szemlélteti ezt Urbán László már bemutatott válogatáskötetének merítése, amely deklarált céljaként kiadatlan Petelei-elbeszéléseket gyűjt össze.³⁰¹ Ahogyan arról már volt szó, illetve ahogy az a 3.3. mellékletből is kiolvasható, a kötetben található harminchét „elbeszélés”

közül huszonnégy nincsen benne a kritikai kiadásban: vagyis ezek a művek Török Zsuzsa kri-tériumai szerint nem novellák, Urbán László válogatásának szempontjai szerint viszont azok.

Ugyanakkor bárki elolvassa őket, azonnal meggyőződhet róla, hogy ezek nem tartoznak az olyan Szúnyog-cikkek közé sem, amelyeket Török Zsuzsa mint nyilvánvalóan nem a novella-műfajba tartozó műveket, a legteljesebb joggal elutasít („színi- és egyéb kritikák, közművelődési írások, jótékonysági és szezonális cikkek, útleírások, erdélyi hírességek portréi, glosszák, cse-vegések”³⁰²). Bármiféle könyvtári szövegfeltárás nélkül is huszonnégy szöveg szolgál tehát bi-zonyítékul arra, hogy Peteleinek legalább még huszonnégy olyan írása létezik a kritikai kiadás összes novelláin kívül, amely – megszólalásig olyan, mint egy novella.

Közülük az egyik, a Kaki lesüllyedve egyenes folytatása A Kaki történetének, annak a novellának, amely szerepel a kritikai kiadásban. Egy másik írás, a kötetnek címet adó A gyer-mek (amely Peteleinek egyetlen kötetben korábban kiadott azonos című elbeszélésével sem azonos) az Ö. T. O. (a Vidéki emberek szerzői kötet egy novellája) egyenes folytatása, fő sze-replője ugyanaz a Pánczél, a cselekmény az ő és felesége kibékülését mondja el, ugyanolyan

előtt kifejezett óhajtása” volt sajtó alá rendeztetni. G^YALUI, i., m., 3., 46. Kérdés, hogy lehet-e ezt a közlést úgy értelmezni, hogy az Elbeszélések két kötete pontosan olyan és az az anyag, melyet Petelei, ha megéri, kötetbe foglalt volna. Érdekesség, hogy az Elbeszélések minden írása nincs benne a kritikai kiadásban: Az igézős című novella, az ottani Apró történetek ciklus IV. darabja nem került be.

301 P^ETELEI István, A gyermek, i. m. Az alcím állítása ellenére a gyűjteményben szerepel két olyan novella, amely már megjelent korábban kötetben. Mindkettő a Lazi Kiadóhoz és Hunyadi Csaba Zsolt szerkesztői munkásságához köthetően került be egy-egy antológiába. PETELEI István, A Lengyel Zsuzsi sorsa =PETELEI István, Búcsújárás, vál., szerk. HUNYADI Csaba Zsolt, Szeged, Lazi, 2010, 105-111, PETELEI István, Mennyből az angyal lejön hozzá-tok… = Karácsony: Az ünnep varázsa, vál., szerk. H^UNYADI Csaba Zsolt, Szeged, Lazi, 2010, 105-118. Urbán László szerkesztő e korábbi közlésekről nyilván nem tudott.

302 TÖRÖK, A kiadásról, i. m., 769. Ilyeneket egyébként bőséggel adott ki Kozma Dezső: PETELEI István, „Csak egy szabályunk van: igazat kell írni!”, i. m.

75

novellaívű elbeszéléssel, mint a kötetbe is bekerült eredeti novella, amely részben szakításuk okairól szólt. Anélkül tehát, hogy befejezettségben, „minőségben” egymás mellé állítanám csak ezt a két-két elbeszélést, annyit mindenképpen el kell fogadni, hogy bizonyos szempontból te-kinthető mind a négy egyformán novellának. A kritikai kiadás más véleményen van, ugyanak-kor novellaként szerepelteti Az utolsó mohikánt, amely ugyan csak Petelei nevén jelent meg folyóiratban (ilyen értelemben megfelel a felállított novella-definíciónak), viszont Török Zsu-zsa szerint is „a publicisztika, a szociografikus leírás határán lévő írás”. A kritikai kiadásba való bekerülésének indoka, hogy szerepel az 1912-es Elbeszélésekben.³⁰³

Összefoglalva: Török Zsuzsa úttörő és útmutató munkája is bátran vállalja, hogy a műfaj definíciójának problematikussága és maguknak a Petelei-novelláknak a sokarcúsága megnehezíti-megnehezítette egy összes novellákat tartalmazó teljes korpusz összeállítását.

Mégis, úgy vélem, hogy az általa felállított tézis jól követhető szabályokon nyugszik, ezért jól használható, azzal a megengedéssel, hogy indokolt esetben lehetséges az ettől való eltérés, aho-gyan azt néhányszor ő maga is tette. Belőle kirajzolódik egyfajta határozott mű faj-körvonala-zás, vitás esetekben pedig mindvégig a szerzői szándékot igyekszik kutatni, amely egy olyan sajátos munkamódszerrel rendelkező és tudatos szerzőnél, mint Petelei, az egyedül követhető út lehet. Épp ezért megkockáztatható az állítás, hogy Peteleinek nem egyszerűen 224, inkább legalább 224 novellája született életében. A „legalább” szó pedig emlékeztethet mindenkit, aki a novellaíró Petelei termékenységét kívánja megbecsülni a későbbiekben, hogy változó szám-ban találhatók még olyan novellaféle írások az életműben, amelyekkel esetleg kiegészíthető a novellaszerző Petelei pályaképe. Így egyértelműen cáfolható a terméketlen szerző, s a keveset író Petelei életrajzi legendája.