Ahogy arról már többször írtam, Török Zsuzsa felállított egy jól használható kritéri-umrendszert, a szerzői névközlésekét, s a kritikai kiadás III-IV. kötetének anyaga ennek tükré-ben alakult ki. A korábbi gyűjtemények szerkesztői azonban inkább valószínűsíthetően egyfajta
„novellaszerű” formát kerestek válogatás közben: erre utal, hogy kifejezetten tárcajellegű írás nem került be a gyűjteményekbe. Ha ugyanis végignézem azt a néhány Petelei-írást, amelyet Török Zsuzsa nem tekintett novellának, ám amelyek a korábbi válogatáskötetekben többször megjelentek, tapasztalható, hogy ezek a – mondjuk – tárcák szerkezete, stílusa, lezártsága, te-matikája, elbeszélésmódja nagyon is hasonlít a bizonyosan novellaműfajú írásokéhoz. Vagyis alapvetően minden válogató a „novellaféleséget” kereste gyűjteménye szerkesztése közben.
Erre mutat a szóhasználat is: az általa szerkesztett kötetben a cím vagy alcím alapján Bisztray Gyulánál elbeszélések és rajzok, Kéri Józsefnél elbeszélések, Máthé Józsefnél novellák, Ugrin Arankánál elbeszélések,416 Kozma Dezsőnél novellák, Nagy Pálnál novellák, Pozsvai Györgyi-nél művek (hozzá fűzött magyarázat alapján pedig novellák), Urbán Lászlónál elbeszélések, Fe-kete Vincénél pedig novellák (hozzáfűzött magyarázata alapján viszont tárcanovellák) szere-pelnek.
Épp ezért a Petelei-novellák 224 darabos minimum-korpusza talán kibővíthető további 28 írással, pusztán azon az alapon, hogy ezek egyszer vagy többször is Petelei-novellaként, elbeszélésként kerültek az olvasók kezébe. Ezekről készítettem felsorolást a 3.3. mellékletben.
Közülük 24 az Urbán László által felfedezett tárcák közül kerül ki (melyek mindössze egyszer, A gyermek című 2013-as kötetben jelentek meg), négy pedig Bisztray Gyula-féle írásnak volna nevezhető, hiszen először az általa szerkesztett 1955-ös Lobbanás az alkonyatban kötet tekin-tette őket Petelei-novellának. Ezek: A hegyen fel és le, amelyet a Kolozsvár című lapból közölt
415 „21 novella és 1 tárca kap helyet ebben a válogatásban.” MÁRTON Evelin, Petelei István: Válogatott novellák, Székelyföld, 2015. április, http://www.hargitakiado.ro/cikk.php?a=MjU5Nw== (ul: 2018.09.13.).
416 Ez a kifejezés itt kivételesen nem az (al)címben, hanem a fülszövegben olvasható.
110
Bisztray, s további három válogatáskötetben is megjelent (A kakukkos óra, 1969, Őszi éjszaka, 2002, Válogatott novellák, 2014); A kakukkos óra, amelynek a címe is Bisztraytól származik:
eredetileg Szúnyog-tárca volt Az óra címmel, később azonban még ötször megjelent válogatá-sokban (a fentieken kívül A jutalom (1986) és a Gát a lejtőn (2001) kötetekben), sőt, Máthé József gyűjteményének címadó elbeszélésévé is vált; az Egy „kacsa” története, amely később válogatáskötetben és antológiában is megjelent, s végül a már sokat emlegetett Mezőségi út, amely 5 kötet- és 4 antológiabeli közlésével az egyik legtöbbet újraközölt Petelei-„novella”.
Ezekre az elbeszélésekre ajánlatosnak tartanám a „más novellaféle írások” terminus használatát, hiszen a Török Zsuzsa által meghatározott novella-kritériumrendszer nem érvénye-síthető rájuk.
Természetesen azonban nemcsak azt érdekes megnézni, hogy e más novellaféle írások – melyek műfaji problematikusságuk ellenére bizonyosan tagjai a kánonnak – hányszor jelentek meg az elmúlt években. Érdemes végigtekinteni Peteleinek a kritikai kiadásban szerepelő no-vellakorpuszának valamennyi darabján, s külön a szerzői kötetek írásain is. Ezekről szólnak a 3. melléklet listái és táblázatai. Ezekből több tény is kiolvasható.
Az első, ami kiderül, hogy számításaim szerint Petelei szerzői köteteinek anyagából, 87 elbeszélésből csak 58 vált a kánon részévé, vagyis az író által kötetben való megjelenésre tökéletesen alkalmasnak talált írásoknak mindössze 67 %-a. Ezek viszont összesen 239 alka-lommal megjelentek. Fontos azonban, hogy ha ebből az 58-as számból levonásra kerül azoknak a novelláknak a száma, melyek mindössze egyetlen egyszer kerültek be kötetbe Petelei halála óta – minthogy egyetlen beválogatás mindössze egy kánonalakító próbálkozást jelent, de a ké-sőbbi válogatásra/olvasásra valószínűleg az ismétlés hiánya miatt nem ható kezdeményezés (14 ilyen van) –, már csak 44 elbeszélés (51 %) marad. Elmondható tehát, hogy függetlenül attól, hogy Petelei István saját 224 novellája közül maga éppen ezt a 87-et ítélte legkészebb, legin-kább a könyvolvasók kezébe adandó írásnak, az „utókor” ezek közül csak 58-at, sőt, még in-kább csak 44-et fogadott el valóban Petelei-novellának, s olvasott újra és újra.
Vagyis az író – szerinte – legjobb novelláinak csak a fele került be végül a ma is élő Petelei-kánonba.Ezek: Árva Lotti, Emlékek, Klasszi, Ledőlt oszlopok (a Keresztek kötetből – 4 írás), Kati, Klára az anya, Máli (Az én utczám – 3), A fülemile (A fülemile – 1), A fehér galamb, Alkonyat, A nagyasszony, A vén nemes, Az öreg legény, Bimbó fakadás, Búcsu, Mátyás, a szabó (Jetti – 8), A fal, A könyörülő asszony, A székek, Az óra, Lobbanás az alkonyatban (Felhők – 5), A Nagy Lidi ura, „A szigetvári vértanuk”, A tarvásári bucsu, Az Eliz neve napja, Elkésett, Két fehérnép, Kis leány baja, Ö. T. O. (Vidéki emberek – 8), A gyehenna, A nagyapó, Az anya kicsiben, Csifó frájter és a lova, Elítélve, Görög Trátyi meg az apja, Honvágy, Mayer, a zsidó
111
suszter (Az élet I. – 8), A folt, A tolvaj, Az ördög, Egy asszony története, Egy kis fiu története, Játék, Őszi éjszaka (Az élet II. – 7).
Míg a 3.4. táblázat a fentieket szemlélteti, a 3.1. és 3.2. mellékletből kiolvasható, hogy melyek a(z 58 vagy) 44 közül az igazán népszerű, rendkívül sokat közölt Petelei-elbeszélések.
A legkedveltebb, legtöbbet olvasott (és szerzői kötetből való) novellákat annak alapján hatá-roztam meg, hogy legalább hat kötetközléssel rendelkezzenek. Összesen 19 van belőlük, lista-vezetőjük pedig az Őszi éjszaka, 14 közléssel.417 Ez nyolc Petelei-válogatáskötetbe és hat anto-lógiába is bekerült: utóbbiak között tanítási segédanyagok, kiegészítő iskolai szöveggyű jtemé-nyek éppúgy megtalálhatók, mint identitásépítő, tematikus válogatáskötetek. Érdekes, hogy a novella Bisztray Gyula válogatásában még nem szerepelt (csak Kéri Józsefében), mégis el-mondható, hogy 1956 óta tagja a kánonnak. Nem Pozsvai Györgyi azonos című gyűjteménye hozta meg neki az igazi népszerűséget: az antológiaszerkesztők már korábban, az 1990-es évek-től rátaláltak, s legfőképpen ez emelte a kánon elsőszámú szerzői darabjává.
A legnépszerűbb novellák sora A könyörülő asszonnyal és a Mayer, a zsidó suszterrel folytatódik, ezek máig 11-11 alkalommal jelentek meg kötetben. Sorsuk azonban eltérő: míg az első novella inkább Petelei-válogatások vezető darabja (7 ilyenben adták ki, négyszer pedig antológiában), addig a második elbeszélés sokkal inkább tematikus antológiák kedvelt írása (nyolcszor szerkesztették be ilyenbe, míg válogatáskötetben csak háromszor szerepelt). A do-bogó harmadik helyét 9 közléssel az Árva Lotti, A nagyapó (Az élet I.-ből), „A szigetvári vér-tanuk” és a Két fehérnép foglalja el, s megemlítendő még a nyolcszor közölt A tolvaj, A vén nemes és Játék, a hét közléssel rendelkező Emlékek, Alkonyat, Lobbanás az alkonyatban és az Elítélve, valamint a kötetben hatszor kiadott A fülemile, A székek, Az Eliz nevenapja, Ö. T. O.
és Csifó frájter és a lova.
A nem szerzői kötetekből származó novellák népszerűségi listáját a Parasztszégyen vezeti, 16 megjelenéssel. Annak, hogy a Petelei életében mindössze egy alkalommal, 1900 feb-ruárjában a Pesti Naplóban megjelent elbeszélés ilyen sok újraközléssel rendelkezik, számos oka van. Ezek közül az első, hogy a novella bekerült az 1912-es Elbeszélésekbe. Részben ez hathatott arra, hogy más válogatók is felvették anyagukba: a Lobbanás az alkonyatban (1955), A kakukkos óra (1969), A tiszta ház (1981), A jutalom (1986) is tartalmazza, s Pozsvai Györgyi is kihagyhatatlannak találta, amikor beillesztette az Őszi éjszakába (2002). Ez azonban csak hat megjelenés a 16-ből. Ha csak ennyi volna, a novella sorsa nagyon hasonlítana a kánon egy másik fontos darabjához, a 8 megjelenéssel rendelkező A tiszta házhoz, amely egyetlen,
417 Természetesen az említett táblázatokban egyenként, és a kötetek vagy a címek ábécérendje szerint is tanulmá-nyozhatók az 1-5 megjelenéssel rendelkező írások lelőhelyei is.
112
es újságközlésből szintén az Elbeszélések nyomán került be 7 válogatáskötetbe (a fentieken kívül az 1956-os Válogatott elbeszélésekbe és a 2001-es Gát a lejtőnbe is), antológiaközlése azonban egy sincsen. A Parasztszégyen népszerűségének azonban van egy másik aspektusa is.
A novella ugyanis már korán, még a háború alatt antológiadarabbá vált, majd 1961-ben bekerült a Magyar elbeszélők című reprezentatív (s némiképpen „pártos” válogatású), egyértelműen kanonizációs szándékkal összeállított kötetbe. Véleményem szerint innen vette át aztán számos más, nem egyszer az oktatásban is használatos gyűjtemény, mint a Magyar novellák (1973), Magyar elbeszélők (1976), Fehér virág (1967) és Nemes rozsda (1994, 1995, 2007, 2014): ezek szerkesztői több esetben vélhetőleg már egyáltalán nem foglalkoztak a Petelei-életművel és ér-tékelésével, vagy éppen a szövegek előtörténetével. Egyszerűen csak a Magyar elbeszélők fel-kínálta novellákból választottak egyet vagy többet.418 Emellett az elbeszélés az Erdély lelke (2003) című antológiába is bekerült, amelyről később még lesz szó. Összefoglalva elmondható, hogy az, hogy ez a kötetben csak posztumusz megjelent novella vált a legtöbbet kiadott Petelei-művé (a szerzői kötetek novelláinak legtöbb megjelenéssel rendelkező listavezetője, az Őszi éjszaka is eltörpül mellette, hiszen „csak” 14 közlése van), alapvetően a véletlennek köszön-hető: leginkább annak, hogy az egyébként kiváló elbeszélés – talán sokatmondó címe és témája miatt is – részévé vált az 1961-es antológiának, amely számos későbbi mintájául szolgált.
A posztumusz kiadott, kötetbe került novellák közül a második legtöbb közléssel a már emlegetett A csíkos szőttes (eredetileg, Peteleinél Czifra Kati) rendelkezik: kilenccel. Erről korábban már esett szó: egy Petelei által kifejezetten „elhanyagolt” szöveg vált az életmű rep-rezentatív darabjává, s – új, Gyalui Farkas adta címén – még kötet-címadóvá is az 1937-es, Szentimrei Jenő bevezette erdélyi gyűjteményben. Antológiakötetbe azonban még egyszer sem került be. Nyolc megjelenése volt Az alkunak és A tiszta háznak: mindkettő csak szerzői válo-gatáskötetekben szerepelt. Sorrendben a hét megjelenéses elbeszélések jönnek: ezek közül A Boros Samu háza a fenti mintát követi (megjelent az Elbeszélésekben majd hat válogatásban), A jutalom azonban sokkal érdekesebb. Ez a novella nem szerepelt az 1912-es posztumusz kö-tetben, csak Bisztray Gyula adta ki átszerkesztve egy – akkor még hiányos – kéziratból. Így került be az iskolai oktatásba is, s nemcsak válogatáskötetekbe, de a Magyar irodalom a szá-zadfordulón című 1962-es oktatási segédkönyvként összeállított szöveggyűjteménybe is. Meg-jegyzendő, hogy 2014, a kritikai kiadás III-IV. kötetének megjelenése óta van már egy jobb, hiteles szövege, ezt azonban eddig még senki sem akarta kiadni. Végül hat megjelenéssel zárja a sort az Igazmondás és a Két levél című két novella: ahogyan a szerzői kötetek írásainál is, itt
418 A Fehér virág, amelyet Petelei monográfusa, Kozma Dezső szerkesztett, valószínűleg kivétel. A fenti és a későbbi adatok kiolvashatók a 3.2. mellékletből.
113
is a hat közlésnél zárnám a szorosan vett Petelei-kánont, azoknak a Petelei-elbeszéléseknek a gyűjteményét, amelyek a legismertebbek, legtöbbet közöltek. Mégis meg kell említeni, hogy alig maradt ki ebből a körből például A végrendelet: az a bizonyos, vitatott keletkezésű novella, amelynek sem kézirata, sem újságközlése nem található, csak az 1912-es Elbeszélésekből is-mert. Mégis rangos darab: máig öt Petelei-novelláskönyvben volt olvasható, köztük a legújabb, 2014-esben is.
A Petelei-kánont alkotó elbeszélések rendszerét a melléklet 3.9. táblázatában foglal-tam össze. A fentiekből is látható volt, hogy a Petelei-kánon jószerével „magától”, kevésbé az olvasóközönség választása vagy a szakmai állásfoglalás, sokkal inkább a válogatás- és antoló-giakötetek szerkesztőinek egyéni döntései és a véletlen alapján alakult ki. Statisztikai szem-pontból 79 novella alkotja, azok, amelyek legalább kétszer megjelentek kötetben írójuk halála óta. Az anyagnak csak mintegy 56 %-a származik a Petelei által összeállított szerzői kötetekből (44 elbeszélés), kb. 44 % az aránya azoknak a kánonba bekerült, sokat közölt novelláknak, amelyeket Petelei maga nem tartott alkalmasnak a kötetbe kerülésre (35 elbeszélés). A 79 no-vellához pedig hozzátehető a fentebb már bemutatott négy más novellaféle írás, amelynek még Bisztray Gyula biztosította a helyet a novellák kánonában, annak ellenére, hogy ezek a szöve-gek valószínűleg nem is tekinthetők valódi novellának.
Így végül kutatásaim alapján egy 83 szövegből álló novellakánon rajzolódik ki, amely-nek éppen a fele, 44 a szerzői kötetből való Petelei-novellák száma. Ha igaz, hogy a „kánon a tradíción végzett munka terméke”419 és „az olvashatóság kereteinek a megszabása, de egyúttal a jövőben valamilyen követendő út és értékalakzat kijelölése is”,420 akkor Petelei műveinek kanonizációjával kapcsolatban valóban elmondható, hogy új tradíciót hozott létre, amikor „fe-lülírta” az író azzal kapcsolatos döntéseit, mely műveit is tekintette befejezettnek és kötetbe illeszthető minőséggel bírónak. Továbbá egy valóban új utat jelölt ki, amely egységben kezeli Petelei valamennyi hátrahagyott novelláját, s ezek közül válogat, akár más novellaféle írásokat is, a korábbi fogalommal élve
Mindeddig a Petelei-kánon kifejezés alatt azt a szövegkorpuszt értettem, amelyet a legtöbbet közölt, legtöbbször kötetbe foglalt, így nyilván leginkább ismert és olvasott Petelei-novellák alkotnak. Érdemes azonban végiggondolni az írónak a magyar irodalmi kánonban el-foglalt helyét is: annak megengedésével, hogy, ahogy az ma már közhely, „ha valaki olvasni
419 ROHONYI Zoltán, Kánon és kanonizáció: A XIX. századi irodalom értelmezési kereteihez = A magyar irodalmi kánon a XIX. században, szerk. TAKÁTS József, Bp., Kijárat Kiadó, 2000, 12.
420 BOKA László, Egyszólamú kánon? Tanulmányok és kritikák, Bp., Gondolat, 2012, 12.
114
kezdi visszamenőleg az irodalomtörténeti kézikönyveket, esszéköteteket, elkerülhetetlenül szem-besül a ténnyel: irodalomtörténet nincs, irodalomtörténetek vannak”.421 Peteleivel kapcsolat-ban alapvetően a kánonból való kimaradás, a már hosszasan elemzett ismeretlenség szokott megjelenni a szakirodalomban. Kiczenko Judit alapvető tanulmánya már 1983-ban is azt rög-zítette: „alakja kiveszett közös tudatunkból”.422 S ha a korábbi fejezetek láthatóvá is tették, hogy a 2000-es évekre inkább már Alexa Károly vélekedése lehet érvényes – a „A köztudat azonban még ma sem tartja számon érdemeihez illően”423 –, mégis érdemes megvizsgálni, hogy mi okoz-hatja a kétségeket Petelei kánonbeli helyével kapcsolatban.
Kiczenko Judit szerint elfeledettségében „nem ő és nem műve a hibás. Elfeledettsége túlmutat önmagán, egy sajátos torzulás szimptómája.” Legfőbb oka, hogy a magyar irodalom-történetben kényszeresen egy-egy nagy egyéniségre szokás koncentrálni, mint a korszak meg-határozójára, így Peteleit sokáig elhomályosították korának „nagyobbjai”. Mire pedig értéke-lése megkezdődött, „a jelen (…) már nem emlékezik, lassan nemcsak a konkrétumra, hanem a feladatra sem.”424 Alexa Károly friss áttekintésében hosszabban is sorolja az okokat Peteleinek a kánonban elfoglalt helyzetével kapcsolatban. Így ír: „rejtőzködő író volt már életében, aki nem vágyott irodalmi karrierre, soha nem élt hosszabb ideig a fővárosban, ahol az irodalmi kánonok kialakítása zajlott (s zajlik ma is), nem keresett »támogatókat«, nem küzdött az iro-dalmi élet frontvonalaiban, nem írt regényt, pedig a nagyepikának ez a formája az, amelyre a kritikusok és az olvasók a leginkább figyelnek, s azok az évei, amelyek a prózaíróknál a legte-vékenyebbek, nála már a bénító betegség jegyében teltek el.”425 Ha tömör összefoglalását le-hetne is árnyalni – hiszen dolgozatom korábbi fejezeteiben igyekeztem bizonyítani, hogy Petelei nem rejtőzködött, és élete utolsó évei éppenséggel „rendjén valóan” termékenyek voltak betegsége ellenére –, két olyan fontos észrevétel olvasható az áttekintésben, amely megfonto-landó, mint Petelei közhelyes (és megalapozatlan) „ismeretlenségének” és „elfeledettségének”
kulcsa.
Az első, hogy Petelei nem írt regényt. Függetlenül attól, hogy több hosszabb elbeszé-lését is szokás regényként emlegetni (leggyakrabban A fülemilét, ahogy ezt később bemutatom), alapvetően egyetlen regénykísérlete létezik, a kötetben csak posztumusz megjelent Egy
421 BALÁZS Imre József, Bál a ködlovagteremben = A századforduló magyar elbeszélői, vál., bev., jegyz. BALÁZS Imre József, Kolozsvár, Polis, 2000 (Remekírók diákkönyvtára), 5.
422 KICZENKO, Peteleit lapozgatva…, i. m., 117.
423 ALEXA, i. m., 405.
424 KICZENKO, Peteleit lapozgatva…, i. m., 117.
425 ALEXA, i. m., 405.
115
nyért. Ezt azonban nyugodtan lehet elszigetelt jelenség nevezni az életművön belül: hiába hat-hatott a női olvasóközönségre a Kolozsvár hasábjain, mint Török Zsuzsa feltételezi, első meg-jelenésekor, az írótól regényt váró (és általában folyóiratban őt nem olvasó) kritikusokhoz jó-szerével el sem jutott.426 Márpedig ezzel Petelei olyan lehetőséget „hagyott ki”, amelyet Szajbély Mihály a Világos után megteremtődő magyar irodalmi kánon egyik alapvetésének tart:
a jövőkonstruálást és múltrekonstruálást.427 Bár az Egy asszonyért műfaja szerint történelmi regény, vagyis képes lehetne a fentiekre, s ezzel elfoglalhatná helyét a Szajbély által körvona-lazott, korabeli, nyílt kánonban, részben sikertelensége miatt (rövid, új műfajjal kísérletezik, Peteleitől szokatlanul erőteljes a nyílt társadalmi üzenete, nem nyert a pályázaton, amelyre ké-szült), részben visszhangtalansága miatt (nem jelent meg kötetben, nem írt róla érdemben a kritika, ismét csak nem nyert a pályázaton) nem élhetett a lehetőséggel. 428 Petelei így a kortár-sak szemében maradt „kismester”, novellista, aki az oly rég várt nagyregénnyel adós marad, így nyilvánvalóan nem lehet a kortárs kánon zászlóvivője. Ha pedig elfogadom Kiczenko Judit felismerését, nyilvánvaló, hogy e, kismesteri minőségében Petelei nem volt alkalmas szerző arra sem, hogy az utólag kialakított-kialakuló kánon központi személyiségévé váljon.
Ezzel kapcsolatos Alexa második észrevétele: hogy Petelei vidékiségéből talán nem is műveinek, témáinak esetleges regionalizmus a legfontosabb, hanem az, hogy nem élt a kánon-kialakító fővárosban, vagyis a fővárosi kritikusok többnyire csak művein keresztül ismerték. E gondolathoz kiválóan kapcsolható Schöpflin Aladár már idézett neheztelő félmondata arról, hogy nem áll rendelkezésére elég színes adat Peteleiről írt emlékező cikkének készítése közben.
E gondolat magyarázhatja meg azt is, miért maradhatott ki az egyébként olvasóközönséggel rendelkező és olvasott szerzőként elhunyt Petelei a halála utáni húsz-huszonöt év kánonjából.429
426 Lásd erről TÖRÖK, Petelei István és az irodalom sajtóközege, i. m., 85-100.
427 SZAJBÉLY Mihály, A nemzeti narratíva szerepe a magyar irodalmi kánon alakulásában Világos után, Bp., Universitas, 2005, 81-98.
428 Az adatokhoz: TÖRÖK Zsuzsa, Forgách Zsuzsanna története a 19. század végén = PETELEI István, Egy asszo-nyért, Bp., Reciti, 2015, 16-19.
429 Természetesen nem hagyható ki az okok közül, hogy Petelei a trianoni békediktátum megszületése előtt élt erdélyi író. Ez három dolgot jelent: 1. Az 1920 utáni években nem lehetett műveiben friss, zászlóra tűzhető jelen-téseket és válaszokat találni a politikai és társadalmi változásokkal kapcsolatos, égető kérdésekre. Mire az iránta való érdeklődés ismét feltámadhatott volna, következett a második világháború, s az azt követő változások ismét nem kedveztek egy erdélyi magyar író népszerűségének sem a határon innen, sem pedig túl. 2. A Nyugat alapve-tően nem ismerte fel Petelei novellisztikájának értékeit: pedig akit ők meghatározónak tartottak, nemegyszer je-lentős szerzőként tűnt fel a későbbi irodalmi kánonokban is. 3. Peteleit „monarchiás erdélyisége” (vagyis hogy elhunyt még az első világháború és Trianon előtt) nem egyszer megfosztotta attól, hogy mint regionális érdekes-ségű szerző jelenjék meg. Számos erdélyi írókat felsorakoztató novellaválogatás az egyes szerzők pályájának kor-szakokon való átívelésére helyezi a hangsúlyt: így szerepelhet benne például a Peteleinél mindössze hét évvel fiatalabb Benedek Elek, aki viszont 1929-ben halt meg. Példa erre a Nemzeti Könyvtár egyik legújabb, reprezen-tatív novellaválogatása: a Bál a havason: Erdélyi írók novellái című kötetbe ugyanis egyetlen Petelei-novella sem került be. A kötet ajánlójának irodalomszemléletéről tanúskodhat az alábbi idézet: „A századforduló után, amikor bontakozni kezdett és első bimbóit fakasztotta az erdélyi irodalom, tájegységekhez volt köthető. Született egy
Vá-116
Igaz, hogy – ahogyan Szegedy-Maszák Mihály is leszögezi – természetesen „Nemcsak fönnmaradó, de újraélesztett, helyreállított kánonról is tudunk”.430 Ennek megfelelően Petelei a harmincas évektől ismét olvasottá vált, a hatvanas évektől már egészen biztosan bekerült egy-fajta helyreállított kánonba, s azóta is folyamatosan, stabilan jelen van benne, ahogy az a tan-könyvekről, szöveggyűjteményekről, lexikonokról általam korábban leírtakból kiderült. Az ok-tatásban nélkülözhetetlen egyfajta intézményes kánon megjelenése,431 s ennek Petelei munkás-sága mindenképpen, vitathatatlanul része. Ugyanakkor – ahogyan az az érettségi vita elemzése is kimutatta – ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden, a közoktatásban részt vevő egykori tanuló rendelkezni fog vele kapcsolatban az olvasói kompetenciával, vagyis tudatában él egy olyan kánon,432 amelyben Peteleinek is hangsúlyos szerepe van. Szeretném azonban hinni, hogy ez nem is elvárható jelenség.
Az tehát, hogy az író tényleg jelen van-e napjaink kánonjában, két szemszögből vizs-gálandó. Az egyik a „bemenet”, vagyis a leendő befogadók rendelkezésre bocsátott művek, szövegek, információk összessége. A másik a „kimenet”, a kontrasztív keret, a felhasznált ér-telmezések és a valóban megismerhető és megismert művek összessége.433 Ahogyan az eddigi-ekből látható volt, Peteleinek ma sok szempontból már nem adósa az irodalomtörténet-írás.
Amennyiben a „kánon (…) nem csupán szövegek, szerzők, műfajok és beszédmódok valamely halmazának listája s (jobbik esetben) fogalmi összegzése, hanem a kommentárból ki-növő értelmezés rendszere, amelyet lezáró és nyitó, előíró és azt folyamatosan tagadó mozgás jellemez”,434 úgy elmondható, hogy Peteleivel kapcsolatban létezik ez a kánon.
Amennyiben a „kánon (…) nem csupán szövegek, szerzők, műfajok és beszédmódok valamely halmazának listája s (jobbik esetben) fogalmi összegzése, hanem a kommentárból ki-növő értelmezés rendszere, amelyet lezáró és nyitó, előíró és azt folyamatosan tagadó mozgás jellemez”,434 úgy elmondható, hogy Peteleivel kapcsolatban létezik ez a kánon.