Petelei novelláinak hétköznapi és ünnepnapi közegei

Török Zsuzsa könyvében Jan Assmann emlékezetelméletének kategóriáit híva segít-ségül különbséget tesz a sajtó közegében megjelenő és a kötetbe foglalt szövegváltozatok kö-zött azok fogadtatásával, elfogadásával, sőt, esetleges feledésbe merülésével (lásd Petelei isme-retlensége) kapcsolatban. Felhívja a figyelmet, hogy Petelei köteteiben nem jelenik meg a kro-nologikus rend (ami a sajtómegjelenés időben való lehorgonyzottságával, a folyóiratban közölt novelláknak a mába, a napi lapszám kontextusába tartozásával teljesen ellentétes), s ritka a kö-zeg szerinti válogatási tendencia is (vagyis a szerzői kötetek kialakításakor a folyóiratbeli meg-jelenés helye sem volt irányadó). Kötetbe szerkesztéskor eltűnik a szövegek aktualitása, sőt, a konkrét referenciák is – átírásra kerülve – általánosabbá válnak. A narrátor és az olvasó közös-sége élesen szétválik, a térbeli azonosíthatóság helyét pedig egy novellabeli, fiktív tér veszi át.

Elmondható, hogy ezzel megteremtődik az irodalom egy hétköznapi (sajtó) és egy ünnepnapi (könyv) közegének a modellje. Míg az előbbiben kiépül egy átmeneti, aktuális kapcsolat az irodalmilag akár képzetlen olvasóközönség és a szerző közt, az utóbbi teszi valódi szépiroda-lommá, megőrzendő és megőrizhető szövegekké a sajtóközegben feltűnt, majd kötetbe került írásokat.²⁸⁰

280 TÖRÖK, Petelei István és az irodalom sajtóközege, i. m., 51, 55-57.

67

Ezt a gondolatmenetet tovább folytatva elmondható, hogy a szerzői kötetek novellái az irodalom ünnepnapi közegében léteznek. Közeghez tartozásuk, szépirodalmiságuk nem két-séges. Egymáshoz kapcsolódnak szorosan vagy lazán, és tematikai, poétikai vagy más módon utalnak is egymásra. Ezzel szemben a Petelei halála után kötetbe foglalt, az 1912-es gyű jte-ményben vagy más, későbbi, szerkesztett válogatásokban napvilágot látó írások ki vannak ugyan ragadva a hétköznapi (sajtó)közegből, de tulajdonképpen annyi és olyan új, átmeneti ünnepnapi közegük jön létre, ahány válogatáskötetbe beillesztik őket. Nincs végleges műfajuk, helyük, még végleges szövegük sem (gondolok itt a szerkesztői-közreadói belejavításokra).

Helyzetük és státuszuk épp ezért mindig kétséges.²⁸¹

Kifejezetten adja magát erre példaként a Mezőségi út című szociográfiai írás, amely látszólag egyértelműen nem a hagyományos értelemben vett elbeszélés. Bisztray Gyula közölte először, kéziratból a Lobbanás az alkonyatban című válogatáskötetében 1955-ben, vélhetőleg azért, hogy bemutasson egy kis szeletet az író nem novellaszerzői terméséből is. Ezzel azonban különös módon „novellává avatta”, ugyanis 1981-ben már egy olyan gyűjteménybe válogatták be ismét, A tiszta házba, amely semmiképpen sem Petelei sokszínű munkásságát akarta bemu-tatni, hanem kifejezetten a novellisztikáját. 1986-ban szerepelt A jutalom című Petelei-antoló-giában és a szerkesztő, Kozma Dezső tárca-válogatáskötetében, a „Csak egy szabályunk van:

az igazat kell írni!” címűben, valamint három írásgyűjteménybe is bekerült (A megindult falu, 1975, 2001, Szigetek a Holttengerben, 1998), míg azután a két legfrissebb Petelei-novellás-könyvnek, a 2002-es Őszi éjszakának és a 2009-es Búcsújárásnak lett a darabja. Bisztray egy szerkesztett, javított saját változatot közölt: ez jelent meg azután A tiszta házban, A jutalomban, a tárcakötetben és a válogatáskötetekben. Ám közege ettől függetlenül folyamatosan változott:

Bisztraynál a kötet kronológiai sorrendű összeállításában műfaji különlegessége egyértelműen megmaradt, főleg, mert a szintén vitatott műfajiságú kisregény-elbeszélés, A fülemile követte.

A szinte teljesen a Bisztray-kötetből „rövidített” A tiszta házban viszont a kihagyások miatt A

281 Lásd erről: S^ZILI, i. m., 23. Bár természetesen megfontolandó a kérdés, milyen új közegbe helyezi el őket a 2007-2014-es kritikai kiadás. Egy vaskos, kritikai jegyzetekkel ellátott, négykötetes szöveggyűjtemény ugyanis semmiképpen nem hétköznapi, de nem is ünnepi közegben értelmezendő. Kevesekhez jut el, viszont egy minden eddiginél örökebb rendbe helyezi egymás mellé a szerzői és nem szerzői kötetek írásait. Mondható volna, hogy szolgáljon ez alapul az újabb válogatáskötetekhez: erre azonban még bizonyára várni kell. A gyűjtemények ösz-szeállítói ugyanis egy idő után általában már nem is foglalkoztak a szerzői kötetekkel és a kéziratokkal sem: leg-inkább az előttük járó szerkesztők válogatásköteteit követték és válogatták „tovább”. Pl. Ugrin Aranka (A tiszta ház) leginkább Bisztray Gyula anyagából dolgozott (Lobbanás az alkonyatban), Fekete Vince (Válogatott novel-lák) Máthé Józseféből (A kakukkos óra). Legújabban egyedül Hunyadi Csaba Zsolt válogatásánál szembetűnő (Búcsújárás), hogy a Pozsvai Györgyi szerkesztette Petelei-gyűjteményen kívül még számos más helyről merítette anyagát, mire összeállította a benne közölt novellák sorrendjében is egyedi, asszociációs szemléletű kötetét. (A kiadási adatokhoz lásd az 1. és 2. mellékletet.)

68

vén nemes című novella jött utána, s ezzel a szociográfia egyfajta irodalmi úti jegyzetként be-simult a novellák közé. Ugyanannak a szerkesztőnek a kezén is két teljesen különböző közeg-ben jelent meg: Kozma Dezső válogatáskötetében, A jutalomban A könyörülő asszony című elbeszélés követi, így alapvetően novellának tűnik-tűnhet, az általa összeállított tárcakötetben viszont felerősödik jegyzet-volta, hiszen az Irodalmi szociográfia fejezetben négy különböző, ám szerkesztésében még hasonlónak is tekinthető Szúnyog-tárca követi.

A két huszonegyedik századi novelláskötetben ráadásul egy új szövegváltozata olvas-ható a szociográfiának. Pozsvai Györgyi ugyanis el kívánt térni Bisztray Gyula rövidített, tago-lásában is átdolgozott, a modern szöveghűség elve alapján már nem vállalható módon beavat-kozó szövegkiadásától. Például hiányzik nála rögtön a jegyzet első két, filozofikus felütést biz-tosító mondata („Mert a Mezőséget nem ismeri senki, jobban meg lehet élni vele. Hiba volna, ha ismernék.”), a következő mondat pedig önkényes kiegészítésben részesült. Bisztraynál:

„Székelykövesdről Mezőménes felé.” Pozsvai Györgyinél, értelmi kiegészítésekkel:

„[Mező]kövesdről [Mező]ménes felé.” Vagy: Bisztraynál az első címmel ellátott rész Szomorú paraszt, Pozsvainál (és a kéziratban) Szomorú oláh. Bisztraynál később is hiányoznak a nem-zetiségekre vonatkozó mondatok: pl. „Az oláhot lehet szeretni, de a románt nem.”, „A bíró ma-gyar. Panaszkodik az oláhosítás ellen.” stb.²⁸² Elmondható tehát, hogy valójában a Pozsvai Györgyi-féle szövegváltozat az egyedül autentikus, hiszen az utográf szövegből dolgozott és a teljes pontosságot tekintette a kézirat kiadása első számú követelményének. A Hunyadi Csaba Zsolt által szerkesztett Búcsújárás már a Pozsvai-féle, pontosabb, új szövegváltozatot tartal-mazza, nagyon helyeselhetően. Ám erre a fajta modern szövegközlésre is lehet másként tekin-teni. Buda Attila az Őszi éjszakáról írt recenziójában például leszögezte, a Pozsvai-féle kötet anyagától elütőnek érzi az olvasati nehézségeket is jelző, a szerkesztő által a kézirat alapján elkészített Mezőségi út-kiadást: „e szimpla közlésnél többet, rendszeres jegyzetekkel ellátott ki-adást igényelne, amit viszont a többi írás nem, ezért ebben a vonatkozásban a közreadás hiány-érzetet kelt. Itteni publikálása ellen szól az is, hogy magában a szövegben, jelölve ugyan, de olvasati problémák találhatók, amelyek nem tartoznak arra a befogadói táborra, amelyiknek az ilyen válogatások készülnek” – fogalmaz.²⁸³

E vélekedést egy pillanatra elfogadva valóban nehéz állást foglalni, melyik szerkesztői gyakorlat lenne a követendő: az önkényesen átíró-kihagyó-összevonó, az eredeti szövegtől akár

282 A javítások, Bisztray-féle szövegváltoztatások egy részéről Török Zsuzsa is írt: TÖRÖK, Petelei István és az irodalom sajtóközege, i. m., 125-127. A három szövegváltozat: P^ETELEI István, Mezőségi út = P. I., Lobbanás az alkonyatban, i. m., 97-120, PETELEI István, Mezőségi út = P. I., Őszi éjszaka, i.m., 39-55, végül a kézirat részleteit közli TÖRÖK Zsuzsa, lásd a jegyzet elején.

283 BUDA Attila, Őszi éjszaka: Petelei István válogatott novellái, It, 2003/3, 497-501.

69

el is rugaszkodó, amely azonban végül fogyasztható, a kötetet kézbe vevő „befogadói táborra tartozó” (vagyis az ünnepnapi közeghez alkalmazott, de nem az írótól eredő) szövegváltozatot állít elő, vagy az, amelyik becsületesen bemutatja, hogy a Mezőségi út egy készre még meg nem írt, ám az érdeklődésre (főképp a korábbi válogatáskötetbeli, novellaszerű kiadások miatt) számot tartó kézirat, benne néhány nem megnyugtatóan megoldott olvasati problémával, amely ugyanakkor megérdemli a pontos szövegkiadást.²⁸⁴ Magam úgy vélem, a kétféle szerkesztői szövegkialakítás közül mindenképpen a Pozsvai Györgyi alkalmazta módszer a modern és szor-galmazandó, függetlenül attól, hogy a recenzió ennek mintha épp az ellenkezőjét állítaná.

A Mezőségi út kiadástörténetének ez a rövid áttekintése azonban csak még jobban bi-zonyítja azt is, milyen rendkívül nehéz lehet egy posztumusz kiadott-kiolvasott-közölt Petelei-szöveget a szerzői novellák közé, azok „ünnepnapi közegébe” beilleszteni. Az, hogy ez hosz-szabb ideig probléma nélkülinek tűnt, köszönhető volt Bisztay Gyula hagyományteremtő szer-kesztői gyakorlatának, aki ugyanilyen hangsúlyos és merész alakításokat alkalmazott szinte mindegyik posztumusz általa kiadott íráson, melyek azután antológiáról antológiára vándorol-tak és öröklődtek, s ebben az új, de nem Peteleitől eredő formájukban legalább annyira „befe-jezettnek” hatottak, mint a szerzői kötetek írásai. Ám ha eltávolítjuk róluk a modern szerkesztői kéz nyomait, a Mezőségi úthoz hasonlóan kérdések sokasága merül fel a szövegükkel kapcso-latban.²⁸⁵

Bár nyilvánvalóan nem hétköznapi és ünnepnapi közegben gondolkodott, igazolható, hogy Petelei számára is létezett az a megkülönböztetés, amelyet a korábbiakban körvonalaztam.

Jakab Ödön írói munkásságával kapcsolatban ugyanis így fogalmaz egy helyütt: „Ott van a te helyed, Ödön (a Budapesti Szemlében) – ott, nem a kérészéletű Fővárosi Lapokban, vagy pláne a Pesti Hírlap mellékletében. Keveset termelsz – de utánajársz, s mindig van magja, amit mondsz. Napilapban átfut rajta az olvasó szeme. A lelkéig nem is ér a gondolat, melyen te va-júdtál. Nincs ideje reá.”²⁸⁶ Az idézetből jól látható, hogy Petelei kétféle olvasási, befogadási módot különböztet meg, a sietőset, a folyóirat-lapozgatót és az igényeset, azt, amely a lélekig engedi a gondolatot. S teszi ezt kétféle laptípusról írva: egyértelmű tehát, hogy számára ennél egy lépcsővel feljebb kellett állnia a könyvolvasó magatartásnak.

284 Egyébként a Pozsvai-féle tizenhét oldalas szövegközlésben mindössze nyolc teljesen egyértelmű kiegészítés és öt olvasati nehézséget jelző kérdőjel található, ennyiről nyugodtan elmondható, hogy tartozhat akár egy nem szak-mai közönségre is. Így Buda Attila kritikája e téren mindenképpen túlzónak tekinthető. Ő valószínűleg nem volt azzal tisztában, hogy, igaz, rövidített-átírt-átszerkesztett szöveggel, de az írás már számos korábbi alkalommal napvilágot látott kötetben, mivel cikkében Pozsvai Györgyi kiadását első közlésnek nevezte.

285 Ahogyan a Gyalui Farkas által átsimított 1912-es Elbeszélések szövegeivel kapcsolatban is. Mindkét szerkesztő módszere volt például a novellák átkeresztelése: sem az 1912-es kötetben, sem a Lobbanás az alkonyatban válo-gatásban nem a Petelei által adott valódi címen jelent meg számos elbeszélés. Lásd erről a 2. és 3. mellékletet.

286 Petelei István Jakab Ödönnek, 1881. január 9. = Petelei István irodalmi levelezése, i. m., 87-88.

70

Ezt bizonyítja az alábbi levélidézet:„De nem merek belemenni a szerződésbe. Egy év alatt, ha meg is írnám, de nem vagyok bizonyos abban, hogy mindenik elbeszélés olyan lenne, amit én szívesen adnék kötetnek. Egyik tán silányabb lenne, amelyik tán elcsúszik az újságban, de elkeserítene, ha kötetben látnám. (…) Mindenik elbeszélést, amit egy év alatt megírnék, nem adom kötetbe. Itt a fiókomban van vagy 30-40 megjelent elbeszélésem. (…) De mindegyiket nem szeretném kötetben.”²⁸⁷ E szavak alapján egyértelmű, hogy Petelei élesen elkülöníti a könyvbe való és a „csak” újságba való mű minőségét, befejezettségét. A könyvet olvasók kedvéért vi-szont érdemes utánajárni annak, amit a szerző mond, érdemes – Petelei szavaival – „vajúdni a gondolaton”, érdemes keveset, de minőségit „termelni”: vagyis érdemes pontosan úgy írni, ahogy Petelei tette, s az alkotói folyamat végén pontosan úgy felemelni az irodalom sajtóköze-géből egy ünnepibb közegbe az egyes szövegeket, ahogyan az a szerzői köteteiben történt. Írá-sai későbbi kiadásaiban pedig ez természetesen nem történt, nem történhetett meg.

Török Zsuzsa egy helyütt felveti a 19. századi irodalom vizsgálhatóságával kapcsolat-ban a szempontot: „a 19. század irodalmáról való tudásunk hézagainak egyik oka az lehet, hogy a vizsgálatok többnyire a kötetben megjelent, illetve a nevesebb irodalmi lapokban közlésre került munkákra terjed csak ki.”²⁸⁸ Gondolatát itt azért idéztem, mert egy hasonlóféle felületes-ség jellemezheti a Petelei-recepciót is. Erről az mondható el: „a Petelei novellisztikájáról való tudásunk hézagainak egyik oka az lehet, hogy a vizsgálatok többnyire csak a válogatáskötetek-ben megjelent munkákra terjednek ki”. Azaz tulajdonképpen teljességgel figyelmen kívül hagy-ják a szerzői válogatás és kötet-összeállítás szempontjait, teljesen azonosan kezelik a posztu-musz kiadott, szöveganyagában Petelei által be nem fejezettnek tekintendő, csak a mindenkori szerkesztők által készre formált novellákat és a szerzői kötetek elbeszéléseit.

Épp ezért fontos azzal foglalkozni, mely Petelei-novellák élveztek elsőséget a váloga-tásokban, melyek azok, amelyeket ismerhet a Peteleit egyébként ismeretlenként számon tartó magyar olvasóközönség. Előtte azonban érdemes megnézni azt, miből is válogathattak a válo-gatók: vagyis hogy összesen hány novellát is írt Petelei István mintegy harmincéves pályáján (1878-1909), s hogyan foglalta egy részüket kötetbe.