Orosz hadifogságban

A szakirodalom nyilvánosságra hozott adatainak egy része azt bizonyítja, hogy a háború nem egészen egy éve alatt 1644 tiszt és 44 919 közkatona ke-rült hadifogságba. A háború végéig egyes források szerint 1  350 000, más források szerint 1  700 000, illetve 2  110 000 osztrák-magyar katona esett orosz fogságba a keleti hadszíntéren.²⁸⁴

A téma kutatásából ismeretes, hogy a Monarchia vesztette a legtöbb hadi-foglyot a világháborúban Oroszország után.

A történelmi Magyarország esetében a 64 vármegyéből mozgósított 800  000, illetve más adatok szerint 500  000-600 000 magyar hadifogoly közül 1922 végéig 253 000 érkezett haza Magyarországra. A hadtörténészek a mai napig nem tudják megállapítani sem a hadifoglyok, sem a visszatértek számát. Sok ezerre rúg azoknak a hadifoglyoknak a száma is, akik különböző okok miatt kint rekedtek, és akaratuk ellenére emigránsok, hontalanok, illet-ve szovjet állampolgárok lettek. Ezek közül csak azok kerültek haza, akiknek a családja – anyagi áldozatot vállalva – fedezni tudta a hazatérés költségeit.

A témával kapcsolatban óriási mennyiségű orosz nyelvű levéltári forrás-anyag várja Moszkvában (RGASZPI²⁸⁵, AVP RF²⁸⁶) a kutatókat, akik a keleti fronton 1914–1915-ben elesett, fogságba került magyarok tízezreinek a sorsá-val kívánnak foglalkozni.

Már 1914 őszétől a keleti fronton fogságba esett hadifoglyokat a hátor-szágban kialakított gyűjtőtáborokba terelték, majd onnét a transzszibériai

284 Lásd: Hadifogoly magyarok története, 1930.

285 RGASZPI – Rosszijszkij Goszudarsztvennij Arhiv Szocialno-Polityicseszkoj Isztoriji: Oroszországi Állami

Társadalom- és Politikatörténeti Levéltár.

286 AVP RF – Arhiv Vnyesnyej Polityiki Rosszijszkoj Federaciji: az Orosz Föderáció Külpolitikai Levéltára.

vasútvonalon marhavagonokban szállították őket az Urálon túli területekre.

A céltáborba való megérkezésig tisztálkodásra, mosakodásra nem volt lehető-ségük, ezért a foglyok körében a rossz higiéniai körülmények miatt elharapó-dzott a vérhas, tetvesek, koszosak voltak. A többnyire fűtetlen vagonokban szomjaztak, éheztek, a végkimerülésben naponta haltak meg, akiket a követ-kező állomáson leszedtek, és ismeretlen helyen temették el őket. Az elhuny-takról lista, temetői kimutatás nem készült. A célállomásokra megérkezett hadifoglyok a pályaudvaroktól számítva 3-5 kilométeres kimerítő gyaloglás után kerültek a hadifogolytáborokba.

A túlélők visszaemlékezéseiből is tudjuk, hogy az oroszok a magyar hadifogoly-szállítmányokat például a Dárnyica hadifogoly-gyűjtőhely-ről kiinduló Tula–Szaratov–Ufa–Cseljabinszk–Omszk–Krasznojarszk–

Csita–Vladivosztok vasútvonalon, kisebb számban hajón juttatták az elosztótáborokig, ahol „szétszórták” őket a hatalmas eurázsiai térség legkü-lönbözőbb területein lévő lágerekbe. Ha nem volt vasút, onnét általában ki-merítő gyaloglással érték el a kijelölt hadifogolytáborokat. Turkesztánban is hadifogoly-elosztó tábor volt. Fontosabb, magyarokat is fogva tartó táborok:

Omszk, Tomszk, Acsinszk, Kanszk, Minuszinszk, Jenyiszejszk, ahol ember-telen körülmények uralkodtak. A soraikat az éh- és fagyhalál, különböző jár-ványos betegségek tizedelték meg, mert nem kaptak elégséges meleg ruhát, élelmet, orvosi ellátást. A lágernaplók tanúsága szerint is – különösen a negy-venfokos rideg téli hónapokban – napi rendszerességűek voltak az elhalálo-zások. Nyáridőben sokan a fakitermelésnél, vasútépítésnél dolgoztak, illetve mezőgazdasági és más termelési munkálatokat végeztek. Az utóbbiak ellátása jobb volt, mivel a parasztgazdaságokban bőséges élelmiszerhez jutottak.

A legnagyobb magyar hadifogoly-állománya a szibériai „katonaváros”-ként ismert Krasznojarszkban felállított tábornak volt, amelynek tüzetesebb ta-nulmányozásával Petrák Katalin több évtizeden át foglalkozott. Legutóbbi könyvében²⁸⁷ többek között a magyar katonák fogságba esésétől – Przemysl-től – kezdve, a lágerhétköznapok felidézésén át a szabadulásukig végigkísérte a magyar hadifoglyok és a Szovjetunióban maradt emigránsok sanyarú életét.

1916-ban a karsznojarszki lágernek 13 000 hadifogoly lakója volt, az osztrák-magyar hadsereg katonáin kívül birodalmi németek, osztrákok, osztrák-magyarok, törökök is voltak itt. A túlélők adatai szerint naponta 50-70 ember halt meg tífuszban és más járványos betegségben, akiket a krasznojarszki városi

teme-287 PETRÁK KATALIN: Emberi sorsok a 20. században. Magyar hadifoglyok és emigránsok a Szovjetunióban a két

világháború között. Napvilág Kiadó-Politikatörténeti Intézet, Budapest, 2012.

tő mellett kialakított sírkertben (ma: Troicki temető) helyeztek örök nyuga-lomra. 1919–1920 között a tífuszjárványban 40 ezer ember halt meg.²⁸⁸ Egyik legnevesebb halottja Gyóni (Achim) Géza (1894. jún. 25.–1917. jún. 25.). Sze-retett öccse, a főhadnagy Mihály mellé temették a költőt.

Az elítélt magyar hadifoglyok, túszok, a rabszolgamunkát megtagadók, a későbbiekben a politikai emigráció tagjai a hírhedt szolovecki „mintatá-borba”, más néven „átnevelőtáborba” kerültek. A kraszojarszki határterüle-ten, a Jenyiszeji kormányzóságban több nagy GULÁG-nevelő-munkatábort szerveztek (Szibirszkij ITL, illetve Sziblag, Krasznojarszki ITL/Kraszlag, Norilszki ITL/Norillag, Jenyiszejszkij ITL/Jenyiszejlag), amelyekben ma-gyarokat is dolgoztattak, majd szabadulásuk után nyomuk veszett.

***

A korabeli magyarországi, köztük a helyi Ung, Bereg, Ugocsa vármegyebeli lapok csak 1915-től mertek közölni olyan anyagokat, amelyekből egyértelmű-en kiderült, hogy a keleti fronton ezrével kerültek kárpátaljaiak is orosz hadi-fogságba, akiket majd a távoli Szibéria lágereibe hurcoltak. Például a Tolnai Világlapja az elsők között adta hírül a Szibériából küldött csoportképeket leközölve, hogy orosz fogságba jutott magyarokat internáltak a távoli Szibé-riába, az arcmásaik alatt a nevek is olvashatók, így adtak életjelet magukról aggódó hozzátartozóiknak. Az egyik felvételen a fogoly magyar honvédek között találjuk a viskről bevonult Vargha Lajos tanítót is.²⁸⁹

A Bereg, az Ung, az Ungvári Közlöny és más hírlapokban egyre több hadi-fogoly levelét közölték. Például Kárász András Ung megyei, szobránci szűcs-mester Szibériából családjának küldött levelében azt írta, hogy nem bánnak rosszul a hadifoglyokkal: „Szabadon járunk ki a faluba, be vagyunk osztva falusi gazdákhoz… Enni van mit, nem éhezünk… Talán megsegít a jó Isten és haza kerülök még.”²⁹⁰

A hadifogolytáborokból aránylag sok levél érkezett a családokhoz. Ezek-ből megállapítható, hogy a Przemysl alatt hadifogságba esettek zöme (több mint 200 ezer fő!) Konotop, Kazány, Szamara stb. környékére került, de nem volt kevés azoknak a száma sem, akiket egészen a Bajkál-tóhoz vezetett a balsors.

288 PETRÁK KATALIN, i.m.53. old.

289 Magyarok Szibériában. Tolnai Világlapja, Budapest, 1916. március 2.

290 Ung, 1915. március 7.

A lapokban közölt levelek többek között hírt adtak azokról is, akikről a hozzátartozóik semmit sem tudtak. Gyakran ez volt az egyetlen módja an-nak, hogy tudomást szerezzenek szeretteik hollétéről. Ezekből a levelekből az is kiolvasható, hogy túlnyomórészt humánus bánásmódban részesültek a magyar hadifoglyok Oroszországban is. Például dr. Illés Brúnó főhadnagy Krasznojarszkból írt levelet, melyben többek között a következőket írta:

„Tiszti bánásmódban részesülünk. Sétálni mehetünk, ameddig csak akarunk, de a 40 fokos hideg miatt fél óránál tovább nem lehetünk naponként a szaba-don… Legyetek nyugodtak: élünk, remélünk és várunk.”²⁹¹

1917 júliusában a Hadifoglyokat Gyámolító és Tudósító Hivatalnak si-került Dániában nagy mennyiségű élelmiszert vásárolni az Oroszországban lévő hadifoglyok számára. Az élelmiszercsomagok ára 12-től 35 koronáig terjedt, a hivatal biztosította annak eljuttatását a címzetthez. Kárpátalján is sokan éltek ezzel a lehetőséggel.

A magyar és az orosz kormány Svájc közvetítésével megegyezett abban, hogy mindazokat a hadifoglyokat, akiknek gyógyítása huzamosabb időt igé-nyel, különösen a tüdővészeseket, kicserélik. Mintegy 100  000 orosz hadi-fogoly kicserélésére számítottak, ugyanennyi magyar hadihadi-fogolynak kellett volna hazatérni. A hadifoglyok cseréje azonban nagyon vontatottan haladt, havonta átlag 30-40 magyar honvéd tért haza. Nagyobb csoportok hazatérése az 1917. évi orosz fegyverszünetnek köszönhető. Meg kell jegyeznem, hogy ebből a kontingensből számos baka az olasz frontra került, egyesek az olasz hadifogolytáborban kötöttek ki.

1918 tavaszától az orosz frontról ismét tömegesen tértek haza a hadifog-lyok. Az első nagyobb csoport március 10-én érkezett meg. A legtöbbjén orosz egyenruha volt. A vasútállomásokon meleg étellel fogadták a hazatérő-ket, a betegeket azonnal kórházba vitték.

A források szerint 1920 elején csak Szibériában még 80 000 magyar hadi-fogoly volt, akiknek nagy része csakis a hazatérés gondolatával foglalkozott, igyekeztek kivédeni a bolsevikok és a fehérgárdisták toborzó akcióit. Ezért szinte felmentésként fogadták azt a hírt, hogy Magyarország Szovjet-Orosz-országgal 1920. május 29-én Hadifogolycsere-egyezményt írt alá. Ennek kö-vetkeztében sok ezren hazatérhettek, azonban Szovjet-Oroszország mintegy 25 000 hadifoglyot visszatartott, főleg a tiszteket túszként kezelték. A ma-gyar állam a tanácsköztársaságban aktív szerepet vállalt és ezért letartóztatott kommunista személyekkel cserélte ki 1925-ig a szovjetek által visszatartott

291 Ung, 1916. február 20.

volt osztrák-magyar tiszteket. Sokan ún. „hadifogoly útlevéllel” a szibériai Krasznojarszkból, Csitából Kínába, majd Vlagyivosztokból 1921 októbere és decembere között hajóval tértek haza Triesztbe.

***

A bolsevik forradalom idején a magyar hadifoglyok ki voltak téve az erős kommunista agitáció befolyásának. Szinte naponta tartottak köreikben a Vö-rös Hadseregbe toborzó „mityingeket”, gyűléseket. Magyar nyelven kommu-nista röplapokat, újságokat terjesztettek. A szovjet ideológiai front harcosai különösen Omszkban folytattak toborzó agitációt. Például a táborban 1918.

február 10-én Forradalom c. propagandaújság jelent meg, amelynek munka-társait a magyar hadifoglyok közül verbuválták és világforradalom eszméjével mételyezték meg őket, akik egy életre elkötelezték magukat a proletárforra-dalom mellett. Magyar kommunista szónokokként a magyar hadifoglyok ezreit állították a bolsevikok mellé. Sokan mint vörös huszárok, gyalogos katonák részt vettek az 1919-es orosz polgárháborúban, és Moszkva által is elismert hadisikereket értek el.

2012-ben jekatyerinburgi kutatóutunk során V. P. Motrevics helyi tör-ténész professzortól hallottam, hogy Kun Béla²⁹² és néhány társa részt vett a Jekatyerinburgba hurcolt cári család 1918. július 16-ról 17-re virradó éjszakán végrehajtott kivégzésében is. A kivégzettek földi maradványait egy bányagö-dörben találták meg. A Vörös Gárda tagjaként harcoló magyar katonák a pol-gárháború után leszereltek, részt vettek a szocializmus építésében.

Soraikat – a ’30-as években elindult tisztogatás idején – az NKVD ke-gyetlenül megritkította. Azzal vádolták őket, hogy Magyarország javára kémkedtek, és a trockista szervezkedésben részt vettek. Ezzel a hamis váddal százakat tartóztattak le és végeztettek ki az úgynevezett „trojkák”, illetve az NKVD Hármas Bírósága. Erre a sorsra jutott mások mellett a beregszászi Danzinger (Danczinger) Ernő (1899–1938. október 13., Alma-Ata) nyom-dász, ugyanide való Matuzsán (Matusán) Béla (1887–1938. május 19., Butovo) és mások, akiket az ötvenes évek végén rehabilitáltak.

Meg kell jegyeznem, hogy 1970-ben a Tatárföld közeli Penzában magam is találkoztam sok olyan magyar származású, veterán vörös huszárral, katoná-val, akik a leszerelésük után megnősültek, családot alapítottak. A legszomo-rúbb emlékem 2012-ben Jekatyerinburg térségében a Pervouralszkba vezető

292 DUPKA GYÖRGY: „Hová tűnt a sok virág…” i.m. 109. old.

út mentén elterülő Központi Memorial Parkhoz kötődik, ahol az NKVD által 1937–1939 között levezényelt tisztogatás éveiben 19 000, más adatok szerint mintegy 30 000 trockistának, a szovjet nép ellenségének minősített szovjet állampolgárt végeztek ki. Az emlékparkban felállított – hátborzon-gató látványt nyújtó – több száz méter hosszú, szakaszolt emléktáblákon sok magyar áldozat nevét felfedeztem.²⁹³ Első világháborús osztrák-magyar hadi-fogoly-temetőt és emlékművet először az Urál térségbeli szverdlovszk megyei Revdában fedeztünk fel, ahol a sírokra már második világháborús hadifog-lyokat is rátemettek.

Az 2016-os GULÁG-GUPVI kutatóutunk során a tatárföldi Jelabuga polgári temetőjében egy elkülönített részen osztrák-magyar hadifoglyok újabb temetőjét fedeztük fel, ahol sok magyar ember van eltemetve. Az oszt-rák és német civilszervezetek összefogásának köszönhetően a sírkertet felújí-tották, folyamatosan gondozzák, és az osztrák és német hozzátartozók évente meglátogatják.