• Nem Talált Eredményt

Lakosságot érintő hatósági intézkedések

I. fejezet

4. Lakosságot érintő hatósági intézkedések

Akadályokba ütközött a lakosság élelmiszercikkel való ellátása, például a hatósági mészárszékekben a megszokott sertés és marhahús helyett lóhúst mértek, amelynek meggyőző tisztaságára és magas tápértékére a helyi lapok is felhívták az emberek fi gyelmét. Egy kg lóhús 70-80 fi llérbe került. Az Ung a következő helyzetképet adta: „Kenyér, liszt nélkül vagyunk, piros pünkösd ün-nepén az árpa és a kukoricaliszt megsavanyodott anyagából készült gyártmány keserű sütetje jut nekünk osztályrészül.”55

Maximalizálták az élelmiszerárakat, a 20 ezer koronát meghaladó évi jö-vedelmekre hadiadót vetettek ki.

A hatóságok egyre szigorúbb rendszabályok bevezetésére kényszerültek.

1916. január 10-től Kárpátalján is bevezették a kenyér- és lisztjegyeket. A szi-gorítás szerint a kávézókban és vendéglőkben jegy nélkül nem szolgáltak fel kenyeret. Ráadásul hétfőn és pénteken tilos volt a vendéglőkben olyan ételt készíteni és felszolgálni, amelyek előállításához zsír vagy olaj volt szükséges.

Az előírás szerint napi 240 gramm lisztet lehetett fogyasztani, a nehéz testi munkát végzőknek 300 grammot. Akiknek lisztkészlete volt, az köteles volt a hatóságok által meghatározott maximális áron felajánlani azt. Februártól nem őröltek nullás lisztet Kárpátalján.

1917 júniusa után az új kormány új őrlési rendet vezetett be, nullás lisztet legfeljebb 20% erejéig lehetett őröltetni. Üzemanyaghiány miatt sok helyen leálltak a cséplőgépek és malmok.

A települések lakóit a hatalom emberei a sajtón keresztül takarékosságra intették, illetve furcsa tanácsokkal látták el, győzték meg. Például „Termel-jünk cikóriát!” – írta az Ung-vidéki vezető lap –, mert a „cikóriából főzött kávé

55 Ung, 1915. május 23.

semmivel sem rosszabb a babkávéból készítettnél, izgató anyagok hatása nélkül fontos tápanyagok jutnak a szervezetbe.”56

A takarékosság jegyében egyre szegényesebb lett a választék az üzletek-ben, a polcokon. Szénhiány miatt becsukták a színházakat. Gyakorivá vál-tak az áramszünetek. Egyre szerényebb körülmények között tartották meg a nemzeti és a vallási ünnepeket. Általában ezekre az ünnepségekre (Arany János születésének 100. évfordulójára való emlékezés, március 15. stb.) az is-kolákban került sor.57

A vidéki lapok cikkeiből az is kiolvasható, hogy egyre nőtt a felháboro-dás a háborún meggazdagodni igyekvő hadiszállítók gaztettei láttán. Éles hangvételű vezércikkekben ostorozták az üzérkedőket, az árdrágítókat, és követelték megbüntetésüket, akik az élelmiszerárakat mesterségesen felsró-folták stb. Az általuk elkövetett és a fejükre olvasott bűnlajstrommal az Ung is foglalkozott: „A silány ruhát szállítók, a papírbakancs készítők, a romlott kenyeret sütők, a katonai szállításnál óriási csalásokat elkövetők mellett megte-remtek az élelmiszeruzsorások, az élelmiszerhamisítók ezrei, akik elvetemültsé-gükben nemcsak pénzüktől fosztották és fosztják meg a rájuk utaltakat, de még az emberi élet, az emberiség egészsége ellen is merényletet követtek és követnek el…”58A lapok arról is tudósítottak, hogy a hatóságok visszaéléseket fedeztek fel a katonai szállításoknál.

A magyar kormány vidékünkön is hadikölcsön-kötvényeket (50, 100, 1000 és 10 000-es címletekben 6%-os kamattal) bocsátott ki.59 A Kötvényeket Be-regszászban, Ungváron, Munkácson stb. a helyi Központi Takarékpénztár-ban lehetett jegyezni. Például 1915 őszén már a III., 1917. május 13-án a VI., november 4-én a VII. hadikölcsön-kötvényt bocsátották ki, hazafi as köteles-ségnek tartották jegyzését. 1914–1918 között többször került sor ilyen kötvé-nyek kibocsátására.60 A kor embere a helyi lapokból is tájékozódhatott, hogy egyre többe került a háború. Az Ung c. lap szerint eddig 300 000 000 000 márkába került a háború, és naponta több mint 33 millió márkát emészt fel.61 1917-ben hadsegítési és népjóléti célokat szolgáló nyereménykötvényeket bo-csátottak ki összesen 1 200 000 darabot 40 koronás címletekben.

56 Ungvári Közlöny, 1917. március 2.

57 Ung, 1917. március 4.

58 Ung, 1915. augusztus 1.

59 Bereg, 1914. november 15.

60 A hadikölcsön-kötvényeket soha nem fi zették vissza.

61 Ung, 1917. március 11.

„Aranyat-vasért!” jelszóval az Auguszta Segélyegyesület országos bizott-sága hirdette meg az akciót vidékünkön is, amelynek lényege az volt, hogy az arany ékszereket, jegygyűrűket vasból készítettekre cserélték be. A Bereg c.

lap folyamatosan közölte azok névsorát, akik felajánlották erre a nemes cél-ra ékszereiket. Azt már a visszaemlékezésekből tudjuk, hogy sok családban ereklyeként őrizik ma is a vasból készült háborús jegygyűrűket.

Mindezekből a tudósításokból látható, hogy a nyersanyagtartalékok, készletek elégtelennek bizonyultak. A rendőrség kötelezte a polgárokat, hogy azonnal szolgáltassák be a rézüstöket. A réz kilójáért 2 korona 30 fi llért, az ónozottért 2 korona 10 fi llért fi zettek. Ugyanis a belügyminiszter rendeletet adott ki az alumíniumból, ólomból, rézből, cinkből készült tárgyak begyűj-téséről, rekvirálták a rézből készült ajtókilincseket.

A templomok tornyaiból a harangokat levették. „Viszik a harangot, / Ágyú lesz belőle” – írta az ungvári Magyar Bálint költő a vizsgált lapban publi-kált versében. Csak a műemléknek nyilvánított harangokat hagyták meg, legfeljebb egyet-kettőt minden községben. Az 1700-nál korábban öntötteket egyelőre azonban még nem vitték el. „A világháború alatt történt, hogy egy augusztusi napon a református templom tetőzetéről a rezet szedték le hadicé-lokra. A hatalmas templom zsindelyteteje tüzet fogott és hatalmas, égig csapó lángokkal égni kezdett. A tűzesetet hónapos szárazság előzte meg, és azon a na-pon éppen rendkívül erős szél volt. Az egész város nagy veszedelemben forgott.

Egész nap égő üszköket zúdított a déli városrészre a szélvihar. Minden épületet és széna- vagy szalmakazlat emberek őriztek. Itt is, ott is tűz ütött ki. A bereg-szásziak attól tartottak, hogy az egész város porrá ég. Meneküléshez készülőd-tek. Beregszász város a tűzvésztől megmenekült…”62

A honvédelmi minisztérium hadisegélyező hivatala gyapjúkapcát, érme-legítőt, kesztyűt, sálat, meleg kötött szvettereket kért a fronton harcoló kato-nák számára.

Az aranypénzeket, érmeket bankjegyekre cserélték be, tulajdonosaiknak erről igazolást adtak. A kormány lefoglalta a talpbőr készleteket, a cipészek áttértek a fatalpú cipők készítésére. Divatba jött a papírtalpú cipő, amely alá vékony bőr közé kéregpapírt tettek. Varró- és kötőszíjbőröket csak a kereske-delmi minisztérium által engedélyezett mennyiségben lehetett készíteni.

62 Beregvármegye ismertetője. Szerkesztette és összeállította: RÉTI BÉLA. Kiadja „Beregvármegye Ismertetője”

Kiadóhivatala, Miskolc, 1940. 16. old.

Be kellett szolgáltatni a felesleges szekereket és hámszerszámot, „behívták”

a hadseregbe a lovakat, csak minimális mennyiséget hagytak belőlük a gaz-dáknak. Elrendelték a nagy testű, vontatásra alkalmas kutyák összeírását is.

Az 1917 júniusában végbement kormányváltás után sem enyhült az or-szág, a vidék súlyos gazdasági helyzete. Újabb megszorító intézkedésekkel sújtották a lakosságot. Például be kellett jelenteni a vaskészleteket, bevezették a dohányjegyet, a cipőutalványt. Mindenki legfeljebb évente két cipőt vásá-rolhatott, de csak akkor, ha a régi lábbelijét teljesen elnyűtte. Az ilyen intéz-kedésekre a rímfaragók bök-versikékkel is reagáltak: „Talán / A legnagyobb talány, / Hogy miből készül majd / A cipő-utalvány, / Amikor való, / Hogy maga a cipő is / Papírosból való.”63

A vidék nagyobb városaiban fokozódott az élelmiszerhiány, amely a lako-sok körében egyre nagyobb zúgolódást váltott ki. „Így éhen halunk!” – ezzel a címmel jelent meg az Ung egyik számának vezércikke. A lap nehezményezte, hogy már rekvirálják a burgonyát, a zöldséget, a babot, a szemes terményeket, a kukoricát is. „Mivé leszünk, hova jutunk – írta a lap –, ha az eddigi nincs-telenség, az eddigi kapkodás tovább tart? Nem lesz csoda az sem, ha az éhség okozta elgyengülés miatt nem csak a kórházak telnek meg betegekkel, hanem a magánházak is valóságos kórházakká lesznek.”64

Bereg megyében egyre súlyosabbá vált a helyzet, ezért Buttykay Ferenc65 főispán 1918 áprilisában lemondott tisztségéről. A rend helyreállítását Ung megyére hárították, a kormány Csuha István főispánra bízta Bereg vármegye főispáni teendőinek ellátását. 1918. március 17-én iktatták be tisztségébe Be-regszászban. A Magyar Köztársaság kikiáltása után az új főispán nyugalomra próbálta inteni az embereket, azonban a káoszt kiváltó események feltartóz-tathatatlanul követték egymást, mivel a megyében már lehetetlen volt stabi-lizálni a helyzetet, ezért a helyi lapok közlése szerint 1919. november 16-án bejelentette lemondását.

Vidékünk megyeközpontjaiban is felállították a rögtönítélő bíróságokat, lázadásért, szökésért, a katonai szolgálat megtagadásáért, kémkedésért kötél általi halál járt. A katonai bíráskodás a polgári személyekre is kiterjedt, akik a katonaszökevényeknek útbaigazítást, ruhát, szállást adtak. Ezért főbelövés általi halálbüntetést is kiszabhattak.

63 Ungvári Közlöny, 1917. június 12.

64 Ung, 1917. október 28.

65 Buttykay Ferenc egykori főispán 1919. március 25-e körül Beregszászon öngyilkosságot követett el, nem akart élve a vörös katonák kezébe kerülni. Temetésén csak családjának tagjai vehettek részt.

1917-től romlott a közbiztonság, március végén Kárpátalján kénytelenek voltak felállítani a katonai rendőrséget is.

1914–1916 között a vidék nemcsak frontövezet lett, hanem egy ideig had-színtér is, erre a következő fejezetben térek ki.

5. A kialakult járványos betegségek és a sebesülteket