A háború már majdnem bizonyos. Olaszország az anarchia és a fejetlenség útján tovább halad.
Vállalkozása bűn. Minden időben bűn volna. De különösen kétszeres bűn ma, midőn a modern háború eddig még teljességgel nem is ismert borzalmai állnak mindnyájunk lelki szemei előtt, midőn a társadalom virágának milliói áldozták életüket és még többen let
tek egész életükre betegek vagy nyomorékok, midőn ré
mülettel látjuk, mennyire elvadítja a háború az embert, mennyi érték megy vele tönkre, hány verejtékkel szer
zett vagyont tesz tömegesen semmivé és mily meg
számlálhatatlanul sok család jut máról-holnapra kol
dusbotra és lesz hajléktalanná véres jelen minden hazafi, minden érző ember szívébe kitörülhetetlen be
tűkkel vési be az igazságot, hogy csak a kikerülhetet
lenül szükséges védelmi háború találhat Isten és em
berek előtt mentséget. Olaszország háborút kezd, mi
dőn minden kikerülhető háború tömeggyilkosság és me
rénylet a kultura és az emberiség haladása ellen és
188
kezdi minden igazságos ok nélkül, jogtalanul, oly idő
ben, mikor fennállását senki sem fenyegeti és senkinek se jut eszébe őt megtámadni, midőn önvédelemről még csak szó se lehet. Nekünk a kezünk meg van kötve, annyi az ellenségünk, hogy tisztára őrület volna, ha még egy újabb ellenséget akarnánk magunknak sze
rezni. Hiszen mi szövetségben álltunk Itáliával, mi megakartuk tartani ezt a szövetséget és áldozatok árán is hajlandók lettünk volna e szövetséget megerősíteni.
A jelen háború sikeres befejezése után is testünk any- nyí sebből fog vérezni, annyira ki leszünk merülve, oly nagyon szükségünk lesz hosszú, tartós békére, hogy egy új offenzív háború majdnem kizárt dolog.
Még annak mérlegelése sem igazolhatja Olaszor
szág tám adását, hogy elébe kellett vágnia a mostani fe
szültség által előidézett bosszúvágy kitörésének, mert ez a bosszúvágy a mi érdekeink súlyával és a mostani háború utórezgésével szemben nem jöhet tekintetbe.
Különben is mindig hiba háborút indítani, mivel sokan azt hiszik, hogy egy háború a jövőben valószínű lehet.
Épp most a jelen háborúról szóló értekezések minde- nikében egyhangúlag pálcát törnek ilyenféle elhatáro
zások felett. Előttem van az entente egyik publicistájá
nak, Alexínsky volt orosz dumaképviselőnek cikke, aki azt mondja, hogy oly háborút, melyet csak azért kezdenek, mert esetleg föl lehet tenni, hogy az ellen
fél később megtámadhatna minket, épp oly kevéssé igazolható, mintha megölnénk valakit, arra való hivat
kozással, hogy a jövőben talán áldozatunk ölhetne meg minket.
De Olaszország tám adását még azzal sem igazol
hatjuk, hogy az olasz nemzet életére és jövőbeli fejlő
désére igen fontos, nagy előnyökkel kecsegtető hódí
tásokat céloz. Hivatalosan be van bizonyítva, hogy Olaszország a mi barátságunk megőrzése mellett is megszerezhette volna mindazt, amire eddig áhítozott.
A moralisták gyakran elítélték Nagy Frigyest, hogy Szilézia meghódításáért háborút kezdett. De mit mondtak volna róla, ha képes lett volna ezt a szép tar
tományt háború nélkül is megszerezni és mégis tám a
dott volna, még pedig nem is a XVIII. században, hanem a humanizmus időszakában?
Háborút kezdeni a háború kedvéért, ez a huszadik században e világháború borzalmai közepette, valóban a bűn és embertelenség csimborasszója. Salandra és Sonnino mostani tám adása csak azzal magyarázható, hogy tervszerűen akarják a háborút, a háborút minden áron. Csak úgy képzelhető, hogy Olaszország semmi esetre se akarja a mi győzelmünket. Még akkor sem, ha mi hajlandók lennénk a háború eredményeit és elő
nyeit vele megosztani. Még akkor sem, ha mi készek vagyunk a győzelem dacára szép és kedves tartom á
nyokat átadni neki. Sőt még akkor sem, ha hozzá való barátságunkat ünnepélyes szerződéssel pecsételtük volna meg.
Az ellenünk elkövetett vétek rútságát fokozza az is, hogy mi harminc év óta szövetségesei vagyunk Olaszországnak, hogy Itáliát becsületszó és Írásbeli megállapodások kötik azokhoz, akiket ma orvul meg
támad és akiknek győzelmét minden áron lehetetlenné akarja tenni.
Széles körben felvetődik az a gondolat, hogy ez
190
a harminc évi szövetség is perfidia volt, hogy barátko- zása azzal a hátsógondolattal indult meg, hogy minket megcsaljon, orvul megtámadjon és tönkre tegyen, az első pillanatban, mikor bajba jutunk. Ez a gyanú onnan nyer táplálékot, hogy Macchiavelli, a perfid politika apostola és Borgia Caesar, aki büszke volt arra, hogy a halál thozó mérget bizalmat gerjesztő mosollyal töl
tötte legjobb barátjának, szövetségesének poharába, szintén olaszok voltak.
De nem. Ezt nem lehet föltenni. A kérlelhetetlen, minden eddigi szenvedélyességet felülmúló küzdelem az olaszokkal meg fog kezdődni, de én egy percig sem tudok és nem akarok igazságtalan lenni. És nem aka
rok csupán hangulatkeltés céljából oly vádat emelni, melyben magam sem hiszek. Az olaszok mai szerepe nem jogosít fel engem arra a vádra, hogy a szövetség idejében is hajlandók lettek volna a tőrt szívünknek szegezni. Nincs jogunk a modern európai keresztény civilizációt azzal a föltevéssel megsérteni, hogy egy ennek központjában élő nagy nemzet képes volna ily ocsmányságra.
A jelenből nem lehet a múltra következtetéseket levonni. Olaszországban ma forradalmi állapotok uralkodnak. A múltban Olaszország sorsát államférfiak vezették, hűvösen mérlegelve az ország érdekeit, ma az utca csőcseléke kormányoz. Akkor a belátás ural
kodott, ma a gyűlölet.
A forradalmi propaganda már rég átlépte az A l
pokat. Olaszország mai új barátja régóta dolgozik az olasz trón ellen. Az elégedetlenség, a belső forrongás Olaszország szociális békéjét régóta veszélyeztetik és