Kétségtelen tény, hogy az orosz kormánynak mód
jában volt a háború és béke kérdésében dönteni és hogy ő a világháborút választotta. Okmányszerűleg bi- zonyitható ez az orosz hivatalos közleményből. Julius 24-én a szerb trónörökös a cárnak azt irja, hogy kész a mi feltételeink közül mindazokat elfogadni, amelyek megegyeztethetők az önálló állam helyzetével és azo
kat is, amelyek elfogadását ő felsége a cár tanácsolni fogja. Tehát a cár tanácsától függött a béke. Ha azt mondja Sándor hercegnek, hogy vesse alá magát köve
teléseinknek, elmaradnak ezek a csapások, amely alatt
ma az egész emberiség szenved. De a „békecár" nem a d ja ezt a tanácsot. Julius 27-én azt a választ adja, hogy: „Votre Altesse peut etre assurée qu'en aucun cas la Russie ne se désintéressera du sort de la Serbie."
Pasics mikor ezt a választ kapja, keresztet vet és örömében megöleli az orosz követet és azt mondja, a
„cár nagy és kegyes". Érthető e megilletődés, Pasics e percben elérte élete célját, hódító politikájának ren
delkezésére állt a világ legnagyobb hadserege, Pasics- tól függött a vílágbéke. Sok millió olyan embernek kel
lett az ő parancsszavára halálba menni, akiknek semmi közük Szerbiához, semmi rokonszenvük iránta.
Oroszország kifejti, hogy semmi körülmények kö
zött se hagyhatja el Szerbiát. Szerbia legyőzetését nem engedi meg akkor sem, ha Ausztria-M agyarország ma
gát arra kötelezi, hogy nem hódít, akkor sem, ha a béke feltételei nem volnának Szerbia létére veszélye
sek, mert a katonai legyőzetés is politikai függésbe hozhatná tőlünk Szerbiát minden ilyen kikötés nél
kül is.
S olyan kevéssé védi az orosz kormány népének vérét, hogy teljesen Pasicsra bízza annak eldöntését is, hogy mi felel meg Szerbia tekintélyének és miért kezdődjék meg a világ legborzasztóbb háborúja. Bianco váltót állít ki Szaszonov, amelyet ártatlanok milliói vé
rükkel fizetnek, amelyet Szerbia miniszterelnöke ak
kor prezentálhat, amikor akarja, ámbár tények igazol
ják, hogy ő könnyebben határozza el magát háborúra, mint a nyugat államférfiai és ámbár Szaszonov tudja, hogy e kiváló eszű férfiú már többször kívánta Orosz
országot ellenünk kijátszani.
G r. A n d r á s s y : A v ilá g h á b o r ú p r o b lé m á i. 4
5Ü
És amikor az orosz kormány ezt teszi, tudja, hogy nem egy párbajról lesz szó Ausztria-M agyarország és közötte, hanem a világ legnagyobb háborúja fog meg
indulni. Tudja, hogy Németország mellénk fog állani, sőt egyenesen a német kormányt és bécsi nagykövetét vádolja a biztatás szerepével. Tudja, hogy Franciaor
szág Németországot meg fogja támadni és bízik abban is, hogy Anglia se m arad neutrális.
Tehát okmányszerűleg van bebizonyítva, hogy Oroszország tudatosan, a helyzet teljes ismeretével határozta el julius 27-én a világháborút, amikor nem tanácsolta Szerbiának az engedékenységet, hanem ki
mondta, hogy legyőzetését meg nem engedi. S a fele
lősséget fokozza, hogy ehhez az elhatározáshoz nem volt kellő oka. Nem forogtak vitális orosz érdekek kockán,
A háború okát világosan kifejezi Szaszonov a há
ború kitörése után azon közleményben, amelyet saját igazolására írt, amelyben azt mondja, hogy: „la Rus- sie établit fermement qu'elle admettait une solution pacifíque de la question seulement dans une mesure qui n'impliquerait pás la díminution de la dignité de la Serbie comme Etát indépendant."
Tehát maga mondja, hogy Szerbia tekintélyéért indította meg a háborút. Kérdezem, érdemes volt-e ez, szabad volt-e Oroszországnak saját fiai százezreinek életét kockára tenni, azon tekintélynek védelmére, amelyet szövetségese, Anglia, nem rég keményen meg
sértett, amikor évekig nem tartott követet Belgrádon, annál az udvarnál, amelyet gyalázatosan ontott királyi
vér szennyezett be és amely tekintély megsértését a közelmúltban Szaszonov maga is eltűrte.
Miért ontja ma Oroszország vérét Szerbia tekin
télyéért, amikor az annexió idejében Szerbia direkt megalázását elviselte? Szerbia akkor kénytelen volt szembehelyezkedni azzal az állítással, amelyet hete
ken keresztül hangoztatott, amelyért háborút akart in
dítani, sok pénzt költött azon állításával, hogy az an
nexió Szerbia jogait sérti. Kénytelen volt kijelenteni, hogy valótlanságot állított és megígérni, hogy jó szom
szédságot fog velünk tartani, ami a történtek után meg
alázás volt, mert m egalázás minden olyan kikénysze- rített ígéret, amely ellenkezik a nemzet közismert han
gulatával, szándékával és amely azon alternatíva elé állítja, hogy vagy erőt vegyen belső lényén, gyűlöle
tén, vagy pedig kénytelen legyen hazudni.
S ezt a nagy m egalázást annál nehezebb volt Oroszországnak eltűrni, hogy Iswolski annexióellenes politikája adott bátorságot Szerbiának az ellenállás ki
fejtésére. A legutolsó balkáni háború alkalmával Oroszország nyugodtan nézte azt is, hogy Monteneg
rót töménytelen véráldozat után Skutariból kirendel
tük, annak ellenére, hogy Oroszország hangsúlyozta, hogy Skutarinak Montenegróhoz kellene tartoznia.
Nagy felháborodást is okozott Montenegróban ezen magatartása, de Szaszonov kijelentette, hogy Orosz
ország csak orosz állami nagy érdekekért áldozhatja fel békéjét s nyugodtan elviselte Montenegró elégedet
lenségét és m egalázását, amely a Petrovich-dinasztia pozícióját is aláásta.
Most pedig Oroszország nem tűrheti el azon meg
4*
52
alázást, amelyet Oroszország által is elitéit m agatartá
sának köszönt s amely olyan gyilkosságok és összees
küvések eltűrésének következménye volt, amelyekre sem a cár, sem közege sem biztathatta fel.
Oroszország, mint a közleményeiből látszik, attól is tartott, hogy mi szupremáciát szerzünk a Balkánon, ha Szerbia meghajlik előttünk és nem látta be, hogy csak gyűlöletet arattunk volna, ha bizonyos ideig alá
rendelt rendőri funkciókba avatkoztunk volna. Legföl
jebb múló tekintélyemelkedésről lehetett volna szó, amelyet megfelelő politikával igen könnyen újra ellen
súlyozhatott Oroszország, amelynek m egalázását sen- kise látta volna abban, hogy fejedelmi személyek meg
gyilkolása miatt és forradalmi propaganda miatt Szer
bia megleckéztetését tűri el.
Nem. A háborút olyan kevéssé indokolja meg Szerbia tekintélye, hogy az nem is lehetett az igazi ok. Oroszország sohasem vállalta volna Szerbia végett a háború kockázatát. Csak azért bízhatta Pasicsra a casus belli m egállapítását s annak teljesen önálló elha
tározását, hogy a mi követeléseinkből mennyit fogad el s minek visszautasításával idézi elő a világháborút, mert eleve el volt határozva, hogy rövid időn belül megtámad és mert nem azt tette tőle függővé — hogy verekedjék-e Oroszország, hanem csak azt, hogy mikor kezdje meg a harcot. Ha Szaszonov Szerbia végett kezdi a háborút, ha igaz, hogy másképen békét akart volna, úgy hazája ellen is bűnt követett volna el. Ha azért tette magáévá Szerbia ügyét, mert úgy is el volt határozva minket megtámadni és mert engedékenysége következtében annak a veszélynek lett volna kitéve,
hogy Szerbia nélkül fog kelleni m ajd a nagy harcot megvívni, ha szüksége volt Szerbia seregeire, ha szük
sége voll arra, hogy a Karagyorgyevicsek legyenek a szlávizmus faltörő kosai, akkor eljárása politikai szá
mítás szempontjából érthetőbb ugyan, emberi és er
kölcsi szempontból azonban legalább olyan kevéssé jogosult, mintha igazán csak Szerbia tekintélye ve
zette volna.
Ebben az esetben is kétségtelen, hogy csak hódi- tási vágyból, csak ambícióból okozta a mérhetetlen szenvedéseket és ebben az esetben is őt terheli a mai katasztrófáért való felelősség.
A mi szerepünk az orosz közlemények szerint is szebb. Az orosz közleményekből legalább abszolút két
ségtelen, hogy szubjektive legalább motívumaink a háborút igazolják és amennyiben nem csalatkoztunk, a háborút el nem kerülhettük.
Ez okmányokból látszik, hogy nem akarunk hódí
tani és nem fenyegetjük Szerbia integritását, hogy egyetlen célunk ,,saját belső nyugalmunkat biztosí
tani." (Július 26.)
Iswolski orosz nagykövet Párisból jelenti korm á
nyának, hogy a francia köztársaság elnökének a kül
ügyminiszter abban foglalta össze a diplomáciai bonyo
dalmak okát, hogy Ausztria tartva a belső felbomlás
tól, a főherceg meggyilkolásának ürügyét m egragadta arra, hogy garanciákat szerezzen Szerbia jövő m aga
tartása tekintetében. Szóval csak önvédelem, sa já t biz
tonságunk megóvása vezetnek, olyan tekintetek, ame
lyek háborút indítani kétségtelenül jogosak. S mikor az erélyes fellépésre határoztuk el magunkat, mint
54
szintén az orosz közlemények kiemelik, mi arra számí
tottunk, hogy lokalizáljuk a szerb kérdést és elkerüljük a világháborút.
Amikor láttuk, hogy az egész emberiség katasz
trófa előtt áll, engedékenyekké váltunk és hozzájárul
tunk a nemzetközi konferencia eszméjéhez, hozzájárul
tunk az Oroszországgal való közvetlen tárgyalás esz
méjéhez, amit eddig visszautasitottunk és végül kije
lentettük azt is, ámbár eddig ezt tenni nem akartuk, hogy nem fogunk olyan feltételt követelni, ami Szer
bia szuverénitásába ütköznék. Mi az egész vonalon en
gedtünk s ezen engedékenységgel kockáztattuk volt a legfelsőbb célt, belső konszolidációnk és békénk bizto
sítását is.
Oroszország, Anglia és Franciaország mindezzel szemben legkisebb engedményt se tettek, mereven megmaradtak eredetileg elfoglalt álláspontjuk mellett és Oroszország volt az, amely ellenünk való mobilizá
lás által először csinált ellenséges lépést ellenünk, ké
sőbb pedig Németország ellen való mobilizálás által először tesz fenyegető lépést Németország ellen, éppen amikor engedékenységünk a béke kilátásait fokozta.
Nehéz felelősség terheli az entente államférfiait, akik eddig az emberi fantázia által el sem képzelhető tömegét a szenvedéseknek zúdították az emberiségre anélkül, hogy saját állam aik vitális érdeke ezt kény- szerítőleg kívánta volna.
S felháborító, hogy e mellett ők hiresztelték, hogy mi akartuk a világháborút, hogy ők békések voltak s szomorú, hogy e mellett a semleges államok nagy része elhiszi, hogy a mi aggresszivitásunk okozta a világ
válságot.