Negyedik Fejezet - Regény Lélektemet ő Serfőző Larry

Dr. Luneburg Róza, mostani idők.

A

következő nap, miután felfedeztem a kisbőröndöt a padláson kisétáltam a Pear Tree Point tengerparti strandra, a város egyik közparkjába. Leültem a filagóriába, egy szikla tetején közel a fürdőházhoz, és elmélyedve néztem a buborékokat, ahogy táncoltak és eltűntek egy motoros jacht nyomában, ahogy a kis hajó kihúzott az öbölből.

Nem volt okom, hogy rohanjak a tüzelőállásokhoz és szembeálljak a férjemmel. A felfedezés elvégre nem volt a világ vége, de semmi jónak a kezdete sem. Micsoda egy görény, morfondíroztam, de az arannyal teli erszény az ő tulajdonában van.

Számos hasonló esetben, ahogy olvastam szeretett Alma Mater iskolámnak, a Yale Egyetemen pszichológiai könyvtárában, vádaskodások és nyilvános pellengérezések, bármi szorgalmatosan is lettek prezentálva a panaszos oldal részéről, szinte kivétel nélkül brutális megverésével vagy halálával végződtek a bejelentőnek. Ruhacserélés nem ütközött a törvény paragrafusaiba, csupán csak tébolyodott cselekedett volt és természetellenes, betegségek, amiknek gyógyítása tanult kötelezettségem.

A képekkel a kezemben a tagadás felesleges lett volna, de mi van, ha nem leszek elég határozott a szembesítésnél. Rá fog venni, hogy vegyek részt beteges játékaiban és

valósítsam meg bizarr fantáziáit. Erre is számtalan példa volt tankönyveimben.

Veszélyeztetni fogja-e két fiatal leányunokánknak szellemi fejlődését? Nem vehettem ezt az esélyt, és nem is fogom. Tennem kell valamit.

— Aranyat a gondolataiért, — hallottam egy hangot, a tiszteletlenség halovány kísértetével beárnyékolva, és ahogy felnéztem megláttam Pittman Pétert, aki merészen lépegetett felfele a kőlépcsőkön és egyenesen felém tartott. Egy paciens, rettentem meg, pontosan erre van szükségem. Egy pszichopata szerencsétlenség akar nekem leereszkedő vigasztalást nyújtani? Véget nem érő ömledezései, nyilvánvalóan valamiféle terápiailag jelentős tartalommal számára, már sokszor halálra untattak és felmászattak a falakra. — Ez az én sorsom, — méltatlankodtam suttogva. — Orvosolom mások baját és képtelen vagyok a magaméval megbirkózni.

Péter hallása a hatalmas fülesbagolyéval vetélkedhetett, ami a százéves bürökfában lakott házunk kertjében. Mert, ahogy leeresztette fenekét a korlátra és elernyesztette

pozitúráját kíváncsi szemekkel rám meredt és egyenesen rákérdezett. — Mi nyomja a lelkét?

Nekem elmondhatja. Nem számolok érte honoráriumot.

— Miből gondolja, hogy problémám van? — néztem vissza rá, mérgesen, és bosszankodóan és ugyanakkor éreztem, hogy valakivel meg szeretném beszélni férjem dolgát, bárkivel, aki semmiféleképpen nem áll kapcsolatban a családommal.

— Maga egy elhagyott, magányos nőnek néz ki. — mondta és a legparányibb restelkedés sem volt a hangjában, ahogy faggatott és beletaposott a magánéletembe.

Utolsó férfi-soviniszta lator, füstölögtem magamban. Honnan veszi, hogy egy nő el van hanyagolva, ha egy férfi sem viseli a gondját és nem elégíti ki szükségleteit? Miért kell létjogunkat egy férfikísérővel igazolni?

— Hasznára lehetnék, — folytatta, — ha megbízna bennem.

— Tényleg? — fordultam felé, valami leküzdhetetlenül erős impulzustól vezetve. — Mit tud maga a ruhacserélőkről és a nőies férfiakról?

— Sok férfi szeretne gyönyörű nő lenni. — mondta erre és nézett rám azokkal a megértés gyengéd színeiben játszó borostyánkő szemeivel. — Némelyek felöltöznek nőnek.

Shakespeare idejében női színészek nem léphettek a színpadra és az összes női szerepet férfiszínészek játszották, női csipkékbe öltözve és kifestett arcokkal. Helytelen volt-e a szokás vagy erkölcstelen? A korabeli nézőközönség nem tekintette őket immorálisnak vagy visszataszítónak. Tisztességesnek tartott férfiak könyveket írnak egy női szereplő első személyében. Sokan homoszexuálisokká válnak, hogy más férfiak óhajtsák őket. Törvények védik életforma választásukat, férfi és férfi közötti házasság több államban is legális.

— Mi van akkor, ha valaki teteti, hogy egyenes és nem ferdehajlamú? Megnősül, gyerekei lesznek és szerelmet vall feleségének, mialatt titokban teljesen másvalaki szeretne lenni?

— Az egy hazug. — Péter válaszolta erőteljes hangon, ami nem hagyott kétséget, hogy kinek az oldalán áll. — És a hazugokat büntetni kell.

— Megbüntetne egyet? — kérdeztem és életemnek ennél a pontjánál, ahogy ültem a filagóriában és néztem a kicsiny kikötőt és kissé messzebb kint a tengeren a sziklákat, ahol késő ősztől kora tavaszig fókák sütkéreztek, egy akaratlan ötlet plántálta be magát

agytekervényeim legtávolabbi, vajmi ritkán használt zugába. Valahonnan ismertem ezt a férfit. Talán egy előző életben, régen elfelejtett ifjúságomban, ahol fontos szerepet játszott korai érzelemvilágom kialakulásában. Hogy mennyire szerettem alkalmakkor és mennyire sokkal jobban gyűlöltem gyakrabban. Emlékezne-e vajon arra a szégyenlős leánykára, két hosszú copfjával, aki első csókját adta neki és megengedte, hogy kezei felfedező útra induljanak. Reméltem, hogy nem emlékezik. Az óta teljesen más személy lettem.

Doktorátusom van az elmeorvosi szakmában és ez a férfi az én betegem és az orvosi etika ellen vétkeznék, ha tudtára adnám az igazságot.

— Minden erőmmel, — hallottam válaszát, ami egy klinikai pszichopata teljes dühével zúdult előre lényéből és tudtam, ha a szükség úgy hozná, és úgy alakulnának a dolgok, szekerembe foghatnám indulatának teljes energiáját.

A gondolat megrémített és ijedt tekintetet vetettem rá. Ez lenne az, ami lett belőlem?

Egy manipulátor, egy gonosz kígyó, aki szembeállítja az egyik férfit a másikkal és

összepárosítja a bosszút az erkölcsös igazságtétellel. Engedjem, hogy elmesélje élettörténetét, mialatt rejtegetem a magamét? Mi lesz, ha megtudja, hogy ki vagyok? Mit mondok akkor?

Mondjam neki, hogy többet nem kezelhetem, és milyen okot találjak elutasítására? Nem tehetem. Megoldatlan problémáim vannak. Tudatnom kell vele, hogy ki vagyok és mennyire gonosz volt hozzám, amikor fiatalok voltunk.

— Foglaljon helyet, — mondtam neki kifürkészhetetlenül szigorú arccal. — És folytassa élettörténetét. Nem fogom mérni az időt és nem fogok számlázni érte.

— Pittman Péter, 1969

N

éhány nap elteltével Péter bebizonyította rátermettségét. Mr. Lieblich és Irwin örömmel konstatálták, hogy milyen hamar és hatékonyan megcsinálta a befejezetlen műhelyrajzok tömegét és játszi könnyedséggel értette meg a rábízott feladatokat. Rákerült a helyes

vágányra és gyűjteni kezdte az amerikai mérnökgyakorlatot. Dolgai ígéretesnek látszottak.

Az első péntek este miután munkát kapott, és ahogy farkaséhesen hazatért meglátta Angelinát a lobbiban, amint egy divatmagazin lapjait forgatta és nézegette.

Szépen felöltözve, talán kissé kihívóan, miniszoknyát viselt és egy nyitott nyakú selyemblúzt, ami ruhadarabok kivillantották formás lábait és az étvágygerjesztő dekoltázst alabástrom keblei között. — Igaza lenne Mártának? — Péter tűnődött, — és Angelina valóban járja éjszaka az utcákat kétes kliensek nyomában?

Nem számított. Angelina szép volt és üde, mint egy virágba borult hajnali nárciszvirág.

— Halló, — Péter könnyedén hozzásúrlódott Angelina kezében a képeslaphoz. — Mi újság a munkájában?

— Semmi, — Angelina felnézett. — Miért?

— Én is dolgozom, — Péter elpirult, — rajzolói állást kaptam egy gépészeti szerelővállalatnál.

— Kitűnő, — a leány felelte, és hangja megnyúlt és szinte csúfolódásba fúlt. — Nagyon ügyes vagy. Remélem, hogy meg tudod tartani.

Bizonyosan, Angelinának megvoltak a kételyei Péter igazmondásáról. Egy vonzó külsejű fiatal nő feltehetően nem hallott semmi más, mint hazugságokat, mióta elhagyta szülőföldjét. Férfiak bármit mondtak neki, ami kellett, hogy elérjék céljukat. Miért lenne Péter más?

— Éhes vagyok, — Péter kérlelő szemei kutatva keresték Angelina beleegyező bólintását. — Lenne kedved velem tartani egy hamburgerre és rósejbnire?

— Miért ne? — Angelina elmosolyodott és leeresztette kezéből a képeslapot. — Van egy zsíros kifőzde a 31st és 32nd utca között a Broadwayon. Már ettem ott máskor is.

Kevéssel később ott ültek az említett étterem egyik oldalfülkéjében és Angelina kérdést intézett Péterhez, aki éppen egy hosszú hasábburgonyát illesztett a szájába. — Mennyi ideig tervezel ebben a hotelben maradni?

— Nem tudom, — Péter nézte, és ahogy kettőbe harapta a hosszú krumplit csodálta a leány finom vonásait és hiba nélküli tiszta bőrét. — Kell, hogy dolgozzak néhány hónapig, félretegyek némi pénzt és talán akkor tudok találni egy megengedhető bérlakást.

— Én is hasonlóan állok, — Angelina megrebbentette fekete szempilláit és a

reménytelenség sötét felhője vonult át csinos arcocskája felett. — Én is szeretnék saját lakást.

Bútorozottat és kényelmeset, és tisztát. Nagyon szeretnék tisztességes körülmények között élni. Elegem van ebből a menekült életmódból, ki és be ezekből az olcsó garniszállókból, és keveredni ezzel a tekergő csatornaszemetekkel.

— Miféle munkát végeztél Magyarországon? — Péter kérdezte. — És hol laktál?

— Futószalagon dolgoztam a telefongyárban, kézi adó-vevőket gyártottunk az orosz rendőrségnek. Azokat a nehézkes darabokat, amit furkósbotnak is használtak. A szüleimmel és öt testvéremmel laktam a Mester utcában, a Ferencvárosban. Legidősebb lévén én kellett, hogy elsőnek otthagyjam őket. Vagy válhattam a kisebbek dadájává, vagy szerencsét

próbálhattam külföldön. Így kerültem ide.

— Miért nem mentél férjhez?

— Kihez, és hol laktunk volna miután összekötöttük a stólát? Jól tudod, hogyan voltak a dolgok odahaza. Kétszer háromméteres félszoba egy házaspárnak egy gyerekkel.

Ennél jobb kell, hogy legyen itt.

— Van iskolai végzettséged?

— Nem sok. Az első gimnázium után kimaradtam. Túlságosan zajos volt odahaza, hogy tanuljak. De tudok írni és olvasni és értek a számtanhoz. Nem vagyok buta.

— Van valami terved a hétvégére?

— Van. Lemegyek a Coney Island tengerparti strandra. A D jelzésű földalatti innen egyenesen odavisz.

— Egyedül?

— Igen, csak nincs valami kifogásod ellene?

— Mit csinálsz ma este?

— Sokat kérdezel. Nem hiszem, hogy lenne valami közöd hozzá.

A válasz kevés kétséget hagyott Angelina sötétedés utáni tevékenységéről. Péter kiáltani szeretett volna. Ne menj, akarta mondani, töltsd az estét velem. Járjunk együtt. Ne add el a tested aljas gazembereknek. Komoly veszélybe sodorhatod magad. Szépséged elhalványul, betegségeket szedsz fel és nincs orvosi biztosításod. Senki nem fog melletted állni, ha bajba kerülsz.

— Sajnálom, — Péter mondta a fentiek helyett és kérlelően szemlélte a leányt. — Gondoltam, hogy elmennénk egy moziba és talán utána meginnánk valami kevertet egy bárban.

— Nem ma este. — Angelina kinyújtotta a kezét és megérintette Péter ujjait. — Péter, te jó fiú vagy és kedvellek. De ne vedd rossznéven, tudom, hogy mérnök vagy és talán jövőd van ebben az országban, és minden, de most szegény vagy, mint a templom egere és nekem randevúm van egy férfival, akinek pénze van és mindent meg tud nekem adni, amire szükségem van. Nem szándékozom egy másik menekülttel komolyan járni és nem akarom határozatlan ideig a zsugori szegénységnek szentelni az életemet. Remélem, hogy megérted.

Péter nem vitatkozott. Befejezték az evést és Péter maradt, ameddig a leány hajlandó volt vele lenni. A végén, ahogy Angelina elment Péter hosszasan nézett utána és könnyek jelentek meg szerelem sújtotta bánatos szemeiben.

—

M

ásnap reggel Péter vett egy New York Times újságot és átnézte a lakáshirdetéseket. Az Upper West Side oldalán Manhattannek talált egy garzonlakást és pirossal bekarikázta.

Bársonyosan meleg délelőtt lévén gyalog sétálta le a jelentős távolságot, de nem találta meg a címet. Fákat látott a Hudson folyó irányában és továbbsétált oda, hogy felfedezze. Mindig szerette a folyókat és a parkokat és ez nagyon szépnek látszott.

Eredeti szándékáról elfelejtkezve végigsétált a fák alatt kanyargó aszfalt ösvényeken és csodálta a látvány szépségét. Csendes szombat reggel lévén nem voltak sokan és szemébe ötlött egy fiatalember, aki az országúti aluljáró bejáratához közel álldogált.

— Hello, — Péter köszönt, — gyönyörű park.

— Ez tényleg az, — a fiatalember mosolygott. — Szeretek idejárni.

— Nem csodálom. — felelte Péter.

— Csak sétálgatsz? — kérdezte a fiatalember és kíváncsi oldalpillantást vetett Péter felé.

— Igen, — Péter felelt és visszaadta a tekintetet. — Kerestem egy címet, megláttam a parkot és bejöttem.

— Honnan való vagy? — a másik kérdezte, nyilvánvalóan szembetűnt neki az akcentus.

— Magyarországról, két héttel ezelőtt érkeztem.

— A szüleim Olaszországból valók, — a fiatalember bólintott, és nem vette le Péterről a tekintetét.

— Olasz fiak szeretik édesanyjukat. — Péter felelte és a barátságos mosoly mintha odaragadt volna az arcára.

— Igen, szeretik. — mondta a másik és hirtelen változtatva a témán váratlan kérdést tett fel Péternek. — Én nem szeretem az öreg férfiakat. Te szereted?

Péter, és legyen ez a javára felírva, nem gyanúsított semmit és belegyezően bólintott.

— Én sem szeretem az idős férfiakat.

— Undorítóak, — a másik támogatta az álláspontot készségesen. — Milyen címet keresel? Talán én tudom, hogy merre van?

— Egy kiadó garzonlakást keresek. Az Ansonia hotel hirdeti őket.

— Hol laksz most?

— Egy hotelben a West 32nd utcában.

— Én is egy hotelben lakom a West 73rd utcában, de rövidesen kiköltözöm. Találtam egy lakást a West 74th utcában. Egy bérszabályozott lakás és nem volt könnyű megkapni.

Két éve várok rá, amióta a feleségem kirúgott.

— Feleséged van?

— Volt, de többet nincs. Sose törődj vele.

— Hogyan szerezted a lakást.

— Egy lakásügynökségen keresztül. Fizetsz nekik valami honoráriumot és találnak egyet. Akarod a telefonszámukat?

— Igen, nagyon is szeretném.

— Nincs nálam. Gyere fel hozzám és odaadom. Mindössze két utcahosszra lakom ide, a Riverside és a West End között.

— Rendben, — Péter feje járt fel alá és egyre mosolygott.

A fiatalember megindult az épületek felé és Péter követte. Egészséges egyének nézett ki, széles vállakkal, és ahogy egyenletes léptekkel haladt felfele az enyhe emelkedőn felsőteste ide-oda himbálódzott és kezével leszakított egy-egy levelet és letört egy-egy száraz gallyat hozzá. A hotelnél a portás bólintott nekik és egyenesen a felvonó felé tartottak. A hotel különb helynek látszott, mint a Wolcott, jobb és kevésbé öreg bútorokkal és jobb kinézetű amerikai fehér üldögélőkkel a lobbiban.

— Mike vagyok, — a felvonóba belépve a fiatalember Péter felé fordult és kinyújtotta a kezét.

— Péter, — Péter elfogadta a jobbot és Mike egy kicsit tovább tartotta a kezében, mint szokásos, de Péter nem gyanított semmit. Mike tisztának nézett ki és közelről finom szappan és pikáns arcszesz illat áradt róla.

Mike szobája közel volt a felvonóhoz. Kisebb volt, mint Péteré a Wolcottnál, de szebb. Egyszemélyes ágy tiszta ágyneművel és takarosan beágyazva, egy kis asztalka néhány tárggyal, könyvekkel, ébresztőórával, telefonnal, magazinokkal, testápoló olajokkal és krémekkel és egy tégely vazelinnal.

A kis tégely kirítt a többi közül, mint egy kimerevített hüvelykujj, amibe szálka ment és Péter végre rájött. Mike homokos, de nem szólt semmit. Alapjában semmi kifogása nem volt ellenük. Csak egyet tudott róluk. New Yorkban rengeteg van belőlük. Rá se ránts, gondolta, nem nagy ügy.

Mike néhány percig kereste a címet, de nem találta. Talán nem is volt meg neki soha.

Péter felé nézett, követte a szemét, ami szinte rátapadt a vazelinos tégelyre és elvigyorodott.

— Nem kedvelem a nőket. A fiúkat szeretem. Remélem, hogy nincs problémád az ilyesmivel.

Péter vállat vont. Nem akart vitába szállni Mike-al. A címet akarta és szeretett volna minél hamarabb kikerülni innen.

— Tetszel nekem. — Mike mondta.

— Hmm, — Péter elveresedett.

— Akarnád csinálni?

— Zavarban vagyok, — Péter felelte, bár amit igazából felelni akart elveszett gyenge angolságában.

— Zavarban? Semmi okod. — Mike nevetett. —Vetkőzzünk le, — mondta és lehúzta pólóingét és kezdte kioldani Péter derékszíját.

Félórával később, ahogy öltözködtek felfele Péter előhozta az eredeti témát.

— Mi lesz a lakásügynökség számával. Ide tudnád adni most?

— Jobb ötletem van. — Mike kedvesen megsimogatta Péter arcát. — Költözz be hozzám. A lakás túl nagy egy egyedülálló személynek és a bér túl magas egy

lakbérszabályozott kégli tekintetében. Egynek kicsit sok lenne. Három társbérlőről

gondolkozom és megosztanánk a lakbért. Hatvan dollár lenne fejenként. Nem akarok senkit sem becsapni. Na, mit gondolsz?

— Nagyon jól hangzik, Mike. — Péter habozás nélkül válaszolt. — De kérlek, és ne sértődj meg. Nem vagyok homoszexuális. Csak azért csináltam ma, mert már nagyon régen voltam nővel.

— Persze, hogy nem vagy az. — Mike felelte viccelődő vigyorral, ami lassan arcának állandó vonása lett, — és békét fogok hagyni neked. Csak akkor csináljuk, ha mind a

kettőnknek kedve van hozzá.

— Rendben, ha a kapcsolat szabályai tisztességesen be lesznek tartva. — Péter felelte és jó adag bizonytalanság volt a hangjában, ahogy hozzátette. — Mikor nézhetem meg a lakást?

— Itt a cím, — Mike előkapott egy darab papírt és sietve körmölni kezdett rá. — Ma egész délután ott leszek és holnap egész idő alatt napközben. Nem költözhetek be szeptember elsejéig, de a házigazda megengedi, hogy kifessek és rendbe hozzam a lakást. Gyere át és kezd áthozni a dolgaidat.

—

C

sodálkozva azon, ami éppen megtörtént és elemezve, ami neki jutott, Péter a Broadway mentében gyalogolt haza. A nyárközép kora szombat délutánján nyüzsögtek az emberek a járdákon, temérdek csinos fiatal nővel közöttük és Péter úgy érezte, hogy mindegyiket szereti. Éppen ellenkezőleg, amit ma délelőtt tett, Péter nem volt homokos, még csak gay sem, ahogy most már megtanulta a szó jelentését, csak ügyesebb prostituált, mint az átlagos örömlány. Egyszer feküdt le egy férfival és az felajánlotta, hogy megosztja vele lakását. A bérszabályozott lakás ritka kincsnek számított, új barátja két teljes évig várt rá.

Könnyen jön, könnyen megy, a közmondás igazsága tanítja. Semmi szégyent nem érzett, hogy meglovagolja az alkalmat. Nem az első alkalommal tett hasonlót, és mégis és mindenképen, szíve legmélyéből szerette a női nemet. Nem mulasztotta volna el az alkalmakat, hogy az udvarlás rituáléját gyakorolja férfi és nő között. A vágyak azonnali kielégítése, amit legtöbb homoszexuális férfi praxisszerűen gyakorol, a vadászat

legnemesebb részét eliminálta. Vitába szállt magával és érvelt, próbálta meggyőzni magát, hogy nem volt beteges hajlamú, és tagadta az aktus iránt érzett affinitását, nem ismerte el a veleszületett hajlamot és ragaszkodott, hogy nincs benne férfi és férfi közötti vonzalom.

Számos barátnője volt tizennégy éves korától egészen az utóbbi időkig. Imádott velük táncolni, beszívni mámorító illatukat és reszketett ellenállhatatlanul finom lényük delejes ereje alatt. Ha homokossá válna, a hódítás izgalmát vonná meg magától. Szerelmes volt Angelinába, bár tudta, és ezt a pragmatikus oldala tanácsolta, hogy menekült lévén, kevés vagyonnal és alacsony jövedelemmel, nem éppen a legalkalmasabb időszak, hogy életre szóló elkötelezettséget vállaljon magára. De nem éppen ez volt a férfi és nő között kapcsolat lényege? Évekkel később, miután kiharcolta magának a tisztes megélhetést, elvenne feleségül egy tehetős nőt, egy jó családból való leányt hozománnyal, vagy egy diplomás hölgyet

elismerésreméltó jövedelemmel. El kellene rontania ezt az esélyt, mert most magányos volt és társra volt szüksége? Semmivel kezdtük, és semmi másunk nem volt, mint egymás, a családi fába mesélné harminc évvel később. Egy büszke, de hamis koncepció, hogy a férfi dolgozzon látástól vakulásig, keressen eleget, hogy eltartsa feleségét és legyen a gyerekeinek, és ne legyenek rossz szokásai. Gyakorlatilag áldozza fel magát a szaporodás oltárán.

Az elmélet alkalmasnak volt tartható a madarak tekintetében. Egy fajnak a szempontjából, akik megállás nélkül dolgoztak és egy életen át együtt maradtak, de nem voltak intellektuális szükségleteik és nem akartak alkotó szellemekké válni. Más szándékuk nem volt az életben, mintsem hogy dolgozzanak, szaporodjanak és

meghaljanak.

A csibészzsargon szó, a gay teljesen fedte ezt az elméletet. Légy vidám és játékos, élj a gyönyörök azonnali élvezetének és szabadulj meg a szerelem földhöz béklyózó bilincsétől. Éld ki önző énedet teljes beteljesedéséig és meg se kérdezd szexuális partnered nevét. Közösülj a disznó filmeket vetítő filmszínházak

In document Regény Lélektemet ő Serfőző Larry (Pldal 27-35)