Becky Bannister detektívnő, Florida, kedd reggel, mostani időkben
B
ecky Bannister detektívnő, óvatosan rátette az utolsó lapot a hétemeletes kártyavárra, amin órák óta dolgozott, amikor a telefon csengett a Pinellas megyei sheriff, Palm Harborikirendeltségének készenléti szobájában.
— A fene essen belé, — szisszentet, ahogy a kártyák rendetlen halomba dőltek. — Ki a fészkes fekete ördög lehet?
— Hej, — nevetett főnöke, Frederick Robert rendőrkapitány. — Az emberölés nyomozási szakosztályon vagy. Valaki jelenthetett egy hullát. Vedd fel a telefont.
Becky lenyomta mellékállomásának gombját és a füléhez emelte a kagylót. — Bannister, — mondta. — Mi az ok?
— Itt Hardscrabble alezredes, — harsogta egy mély hang a telefonba. — Az Állami Közbiztonság Középdél Kerület Barakkjából. — Őrjáratunk részlegesen mezítelen halottat talált a Honeymoon Island Állami Park szigete melletti vizekben. Menjenek ki és vegyék át a vizsgálatot.
— A legalázatosabb tisztelettel, sir, — Becky megköszörülte a torkát és olyan udvariasnak akart hangzani, amilyennek csak tudott. — Állami Parkokban elkövetett gyilkosságok hatósági kerületünkön kívül esnek.
— A központ nem nyomoz helybeli gyilkosságokat még akkor sem, ha állami területen találták az áldozatot. — az alezredes üvöltötte, mint egy megvadult bölömbika. — És mindamellett, nem tudjuk, hogy hol követték el a gyilkosságot és úgy tudom, hogy maga meg a partnere elég jó detektívek. Vagy rosszul tudnám? Induljanak, de sietve. Már
értesítettem a Pinellas megyei seriffet. Ne várakoztassák az embereimet sokáig. Az idő pénz és a büdzsé korlátozott. Elég világosan fejeztem ki magam?
— Igen, sir, — Becky felelte és egy másodperc szónoki szünet után hozzátette. — Hol lenne pontosan a feltételezett áldozat?
— Messze kint, legalább öt kilométerre az utolsó öltözőháztól. Menjenek helikopterrel vagy légpárnás hajóval. A terep nem alkalmas a szokásos járműveknek.
Motorozott homokfutóink meg nem elég nagyok. Ne kényszerítsen, hogy saját magam mikró menedzseljem a legegyszerűbb nyomozás minden legapróbb részletét.
— Sir, mi nem fogunk önnel semmit sem mikro menedzseltetni, sir. — Becky válaszolta lassan és minden szótagot alaposan megnyomva, és hangja a gúnyos tiszteletlenség határait kezdte súrolni és letette a kagylót.
Becky felállt és kedvenc Smith és Wesson gyártmányú pisztolyát bedugta a hóna alatti pisztolytáskába és belebújt fekete, szögekkel kivert rövid bőrkabátjába. Többé nem
145
kellett egyenruhát viselnie. Az éveket, amikor csak egy beosztott járőr volt a Pasco Megyei Seriff irodájában már régen maga mögött tudta. Azoknak, akik nem olvasták a Bronxi
Feleség Esete könyvet, és a kiváló munkát, amit abban Becky végzett az igazság kiderítésére, vagy azoknak, akik olvasták a könyvet és elfelejtették, hogy Becky ki volt, röviden be kell mutatnunk a mi, ma már jogosan híres női detektívnőnket. A huszonöt év alatt, ami az óta elmúlt egyetlen deka kövérséget sem szedett magára, sehol a testén nincs semmi
zsírlerakodás, de olyan izmos karokat szerzett magának, hogy nyolcvan kilót nyom a súlyemelőpadon. A bőre, egy bizonyos távolságról nézve, minden kikészítés nélkül még mindig fényes és fiatalos, és hosszú, fekete haja éppen olyan selymes, mint valaha.
Mindennek a tetejében, Becky felsőfokú kriminológiai diplomát is szerzett, soha nem ment férjhez és jelenleg lelkesen tevékenykedik a Nemzeti Feminista Szervezet helybeli fiókjában.
— Értesítem a kikötőmestert. — Frederick rendőrkapitány kinyújtóztatta kétméteres alakját, és ahogy felállt gyapjas frizuráját hátrasimította és folytatta. — És utasítom, hogy készítse elő a patrulhajónkat. Azzal fogunk kimenni.
—
A
kikötőmester leállította a motort, és ahogy közelebb sodródtak a parthoz meglátták a motoros terepjáró bricskát és két egyenruhás Florida állami rendőrt és egy női őrt a Park Szolgálattól. Álltak valami körül, ami mozdulatlanul hevert a homokon a lábuk előtt.— Ki az áldozat? — Becky átgázolt a térdig érő hullámokon és rápillantott a halott testre. — Megtudták már?
— Nem, — a női őr megrázta szőke fürtjeit. — Még nem nyúltunk hozzá. Vártuk, hogy maguk kijöjjenek.
— Mondtuk neki, hogy ürítse ki a zsebeit, — röhögött az egyik floridai rendőr. — De nudistáknak nincsenek zsebei.
Becky leguggolt és közelebbről szemügyre vette a halottat. A halott férfi hatvanas éveinek elején járhatott, de nem volt benne biztos, az elázott hulla korát nehezen lehetett megállapítani. A tengeri moszat vastag medúzafürtjei eltakarták a fejét, és ahogy Becky félrenyomta az indákat meglepetten felkiáltott. A férfi fejét vastag, átlátszó fóliazacskó borította, ami a nyakánál ragasztószalaggal megerősítve légmentesen záródott. Szemei tágra nyitottan néztek a semmibe, megmerevedve az időben, az életért való kétségbeesett
küzdelem utolsó szörnyűségét tanúsítóan. Több helyen is, homlokán és hátul a fején, mély vérrel teli horzsolások és véraláfutások tették foltossá a bőrét és tarkóján az ősz hajba beleragadt a vér és homlokcsontja két helyen is be volt törve.
— A bűnöző valóban biztosra akart menni, hogy áldozata halott. — Becky felnézett és hunyorított a nappal szemben, ami lassan kezdett lefele ereszkedni a nyugati horizont fátyolos párájába. — Először a tettes, vagy a tettes nő, — korrektállta magát, — hátulról üthette fejbe, hogy mozgásképtelenné tegye. Az áldozat nagy és erős férfi, és a gyilkos kistermetű lehetett, valószínűleg egy nő. Többször is fejbe vághatta és ráhúzta a fejére az
146
átlátszó zacskót és lábait és kezeit erős ragasztószalaggal kötötte össze. Akkor még életben lehetett, — Becky folytatta, — azért van vér a nylonfólia alatt.
— A vízben himbálódzva találták, — az egyik Florida rendőr akadékoskodott. — Azt hogy magyarázza meg?
— Az utolsó apály tizenkét órával ezelőtt húzódott vissza. A gyilkosság valószínűleg akkor történt és a gyilkos otthagyta az áldozatát, ahol leütötte. Az éjszaka bejött a dagály és kivitte a testet. Erős örvényáram aláhúzás formálódik a két sziget közötti csatornában, — Becky egy közeli sziget felé mutatott. — és az ár arrafele sodorhatta a testet, majd később az apálykor visszahozta és valahol máshol, mint a gyilkosság helye letette. A gyilkosság egy mérföldre is történhetett innen. Ki kell küldenünk egy csapat gyalogrendőrt kutyákkal, hogy találják meg a gyilkossági eszközt. Valószínűleg egy kalapácsot, vagy egy nehéz követ.
Részletes hatósági szakértő vizsgálat fogja megállapítani az okokat és a tényeket. Egyelőre kattintunk egy csomó fényképet és bezsákozzuk az áldozatot. A patrulhajóban vannak fekete kátrányponyva halott-takarók.
— Mi ez a nagy hűhó egy megkrepált homokosért? — a második floridai fakabát kiköpött a homokra és meredten bámulta a halottat. — A szigetnek erre a végére rengeteg homoszexuális jár. Nézzétek ezt is. Csipkés melltartó és selyembugyi. Micsoda egy pojáca, csak azt kapta, amit megérdemelt. Kezeljük, mint egy ismeretlen csavargót. Ha valaki jön és keresi, elviheti, de ha nem, három hét múlva bedobjuk a nincstelenek temetőjébe. A
mélyhűtés rengeteg pénzbe kerül.
— Leveszem az ujjlenyomatait, — Becky kivette az ujjlenyomat táskát bőrzakója belső zsebéből. — Ha szerencsénk van, valahol regisztrálva lesz.
A másodtiszt a patrulhajóról vízre eresztett egy felfújható gumicsónakot és kihozta a hullazsákot a partra, mialatt Becky tucatnyi fényképet kattintott és körbejárta a közvetlen környéket, hogy talál-e valami evidenciát. Nem talált semmit, csak néhány tarisznyarákot, akik máris apró darabokat téptek az áldozat húsából.
— Lefényképezik a rendszámtáblákat a kapunál? — Becky ránézett a fiatal parkőrre, aki nemrégen jöhetett ki az egyetemről és szégyenlős oldalpillantásokat vetett a magabiztos detektívnőre, amikor azt hitte, hogy Becky nem figyeli.
— Nem, madame, — válaszolta a fiatal nő. — A látogatók kocsival az ablakhoz hajtanak és vagy vesznek egy belépőjegyet vagy megmutatják a bérletüket. Ennyi az egész.
— Tehát, — Becky sajátságos kacsintást vetett a fiatal nőre. — A mi ismeretlen Kovács Jánosunk kocsija még mindig itt lehet. Bocsánat, nem értettem a nevét? Jelentette bárki, hogy éjszakára gépkocsi maradt a parkolóban?
— Ranger Elyse vagyok, — egy bátortalan mosoly tűnt elő a fiatal parkőr szája sarkából és fejecskéjét zabálnivaló szögben oldalt hajtotta. — Itt voltam már reggel hatkor és leellenőriztem az összes parkolókat és nem volt itt semmi, se kocsi, de még egy bicikli sem.
— A gyilkos és az áldozat ugyanabban a kocsiban jöttek ide, — Becky körmölte jegyzetfüzetébe. — A tettes elvégezte munkáját és elment. Feltehetően tudta, hogy a park nem tartja számon, hogy ki jön be és ki megy ki.
— Egy filigrán nő, ugyanaz a jármű, elvégezte a munkáját, nem egy kissé sok a feltételezés? — Rendőrkapitány Frederick Róbert rázta óriási fejét. — Honnan tudna ilyen fontos részleteket?
147
— Elemi következtetés, Mr. Watson, — Becky kacsintott a főnökére, — valahol egy Sherlock Holmes ponyvaregényben olvastam.
— Menjen a pizzába, rettenhetetlen kis házimacskám. — hahotázott az óriási férfi. — Még a végén igaza lesz.
—
A
holttestet elszállították a Pinellas Megyei Halottkém Irodájába, ahol egy csapatkriminológiai tudós munkálkodni kezdett rajta. Egy technikus leszedte a tengeri moszatokat az arcáról; egy fényképész több szögből és minden oldalról lefényképezte, amiket
megtisztítottak és photoshop computer programmal élővé igazítottak. Becky oldaltáskájába beledugott egy képet a legjobbakból és megindult lelátogatni a helyeket, ahol gondolta, hogy ismerték az áldozatot.
Meglátogatott több homoszexuális férfiak által frekventált bárt, ahol a fényképet megmutatta a csaposoknak.
— Látták ezt az embert valaha errefelé? — kérdezte.
— Nem. Nem emlékszem, hogy láttam volna. — volt a válasz mindegyik helyen és a tízedik eredménytelen kísérlet után Becky rápillantott partnerére, Frederick rendőrkapitányra.
— Valami nem idevalósi lehet, aki olyan helyekre járt, ahol senki nem ismerhette fel.
Kettős életet élhetett, és soha nem hozta nyilvánosságra életformáját.
— Add fel, Becky. — Frederick szivarra gyújtott és miután kiléptek a bejárati ajtó elé hatalmas füstkarikát eresztett a levegőbe. — Csak az idődet vesztegeted. Ha valaki hiányolja, majd jelentkezik. Nem látszik valami sorozatgyilkossági esetnek, ne aggódj annyira miatta.
— Végig kellene járnunk a tengerpartot és meg kellene, hogy kérdezzük azokat, akik rendszeresen ott lófrálnak. — Becky szemrehányóan nézett a kapitányra. — Valaki kellett, hogy lássa.
— Utálom a tengerpartot és a homokot, — a termetes férfi rázta a fejét. — Menj ki egyedül és legyél biztos benne, hogy senki nem tudja, hogy a rendőrségtől vagy. Az ottaniak paranoiások, hogy a rendőrség lebuktatja őket parázna viselkedésért és nem mondanak el semmit.
Másnap ebéd után Becky kikocsizott a Honeymoon Island parkba és kocsiját a legkívüliebbre eső parkolóban hagyta. Széles karimájú kalapot tett a fejére, egy egészen rövidre vágott sortot kirojtosodott szárakkal és egy laza, hosszúujjas fehér pamutinget. Egy hatalmas táskaszatyor lóbálódzott le válláról, benne rendőrségi igazoló címerpajzsa, a revolvere és a fénykép egy bolyhos törülköző alatt és nekiállt battyogni a fehérre mosott tengeri coquina kövek mentében, amik beborították a part szegélyét, egészen a távoli horizont széléig.
Három kilométerre bent sétájában, ahogy a legtöbb ember már régen elmaradt összetalálkozott az első köcsöggel. A férfi, egy nehéz testű öregebb alak borzasztóan kiálló pocakkal, ami szinte elrejtette thonga bikinijét, az egyetlen ruhadarabot, ami rajta lehetett, egy padon ült és apró disznószemeivel követte Becky alakját, ahogy a nő lassan ballagott előre.
148
— Hej, — Becky átvágott a homokon és közeledett a férfi felé. — A lábaim teljesen felmondták a szolgálatot. Leülhetnék egy kicsit?
— Ahogy akarja, — a férfi vállat vont. — Én mind a két irányba tendálok.
— Lehet itt mezítelenen lenni? — Becky kérdezte, miután kényelmesen elhelyezkedett a férfi mellett és csalafinta mosolyt vetett rá.
— Nem, — a férfi rázta a fejét. — Ha elkapják, le lesz tartóztatva. De kevés az esély.
Ha le akarja dobni a ruháját és pucéran akar napozni, majd én nézem, hogy jön-e valaki.
Legtöbben, akik idejönnek, nem elleneznék, kivéve a parkőröket. Figyelje a motoros homokbricskákat, vagy bármi hajót vagy repülőgépet, de leginkább a helikoptereket. De délután három után elég biztonságos. Az utolsó járőr most ment vissza és nincs itt senki, csak mi ketten.
— Egy barátot keresek. — Becky csacsogta önfeledten.
— Nem azt keresünk mindahányan? — vigyorgott az öreg.
— Egy régi barátomat, aki régebben sokat járt ide. Elvesztettem a címét, és szeretném tudni, hogy látta-e errefelé mostanában.
— Ha kijár ide, bizonyára láttam. Szinte mindennap itt vagyok. Le tudná írni, hogyan néz ki?
— Van fényképem róla. — Becky kivette a képet és megmutatta az öreg buzinak. — Ez ő, az én drága cukros bácsim. Édesanyám meghalt és szeretném, ha eljönne a temetésre.
— Ez? — a férfi meredten bámulta a képet. — Ezt ismerem. Néhány nappal ezelőtt itt volt. Emlékszem rá. Hatalmas termetű alak, hatvan év körül.
Becky bólintott. — Igen, ez ő. Egyedül volt?
— Nem, — az idős férfi vigyorgott. — Egy fiatalemberrel láttam. Semmi különös nincs ebben errefele, de elég későre járta és mentek kifele.
— Le tudná írni a fiatalembert?
— Igen, — a buzeráns hevesen bólintott és megnyalta a szája szélét. — Nagyon jóképű fiatal srác, keskeny csípő, széles vállak és egy deka kövérség sem rajta. Tüskére vágott frizura, szép hosszú lábak és izmos kis fenék. Mondom magamnak, ennek a vén fingzsáknak rengeteg pénze kell, hogy legyen, hogy egy ilyen fiúbarátja legyen. Intettem nekik, de nem intettek vissza. Csak mentek tovább.
— Látta őket visszajönni?
— Nem, — a férfi a szájába harapott és a hangja elcsuklott. — Későre járt és haza kellett mennem.
— Látta a kocsijukat a parkolóban?
— Igen, mire visszaértem csak két kocsi maradt. Az övék és az enyém.
— Milyen kocsi volt?
— Egy újabb modell bérelt jármű, egy Chrysler 300, ha jól láttam.
— Köszönöm, uram, — Becky tenyerét rátámasztotta a férfi combjára és felállt. — Nagyon segítőkészek voltak a válaszai.
— Hova siet? — a férfi hangja sértődöttséget és csalódást mutatott. — Magam is szeretnék magától kérdezni néhány kérdést.
— Nem. — Becky egy lépést távolabb lépett. — Rendőr vagyok és én teszem fel a kérdéseket. Mutassa a személyi igazolványt. Magának azonosítania kell azt a fiatalembert.
149
Jöjjön be a Pinellas megyei Seriff irodájába holnap délután és keresse Bannistert detektívnőt.
Az én vagyok. Gyilkosság történt a szigeten és idáig maga a legjobb tanúnk.
—
A
kövér ember neve a padon Schuster John volt és másnap bejött a rendőrségi központba és Beckyt kereste. Becky széket mutatott neki az íróasztala mellett és miután leült éslenyugodott elébe tett egy vastag dossziét tele helybeli és állam szerte közismert gigolók és férfiprostituáltak fényképeivel.
John forgatta a lapokat, időnként megnyalta a szája szélét és elismerően felsóhajtott.
Végül megállt egy képnél és rámutatott.
— Ez az. Ez a fiatalember volt azon a napon, a tengerparton az öreggel.
— Köszönöm, Mr. Schuster, — Becky megveregette a kövér vállát. — Kiválóan segítette a rendőrség munkáját.
A besúgó információja szerint, aki a fiatalember képet szolgáltatta, akinek
hasonmását kiválasztották a foto előállításból, az illető gyakran látogatta az Ybor City-ben lévő, Petrencerúd-II homoszexuális bárt, de senkivel sem barátkozott össze különösebben.
További adat nem állt rendelkezésre róla, mindössze látszatnak vagy csalinak lett betéve a fényképek közé, hogy kilegyen a keretszám.
Becky kikísérte a tanút, és ahogy az illető látótávolságon kívül került elhajtott a Petrencerúd-II homoszexuális bárba és szódát rendelt citrommal.
— Beszélnem kellene ezzel az emberrel, — mutatta a fényképet a tulajdonos-csaposnak. — Látta őt mostanában és tudná, hogy hol érhetem el?
— Ez az alak, — a vaskos termetű és szőrös tulajdonos-csapos cinikus kedvtelésben panyókára húzta a száját és megvakarta az állát. — Egy alattomosan élősködő csúszómászó gombatakony. Miért lenne rá magának szüksége?
— Gyilkossági koronatanúnak, — Becky felelte és nyelvével elgondolkozva forgatott a szájában egy kortyot italából és elmélyülten tűnődte, hogy a törvénynek melyik oldalán is állhat ez a havasi medve külsejű buzi-kocsma tulajdonos és hozzátette. — Utoljára őt látták az áldozattal.
— A neve Langston Billy és a Robson Streeten lakik a Sheldon Road útról lejövet. — a havasi medve besöpörte surcának zsebibe a húszast, amit Becky csúsztatott eléje. Nem emlékszem a házszámra, de azt mondják, hogy az egyetlen ház az utcában, ahol nem vágják a füvet.
Becky otthagyta a bárt és beült a jelzetlen rendőrcirkálóba, amit a parkolóban hagyott.
Két kerékre állva és széles ívben sebesen kifordulva a kapun, hosszú por és szemétüstököst húzott maga után, ahogy rákapcsolta a szirénát és a kék villogót feltette a kocsi tetejére.
— Veszélyes üldözésben a gyilkossági gyanúsított nyomában, — rádiózta a diszpécsernek. — Küldje utánam az összes igénybe vehető támogatást.
Nem volt nehéz megtalálni a gyanúsított házát. Elhanyagolt előkertjével és a Konföderáció zászlójával betakart kirakatüveg ablakával elöl, kilógott a többi közül, mint holmi véres lóláb. A hat járőr kocsi, amik szinte egyszerre érkeztek vele, mint keréken a
150
küllők körbeállták a házat, és járműveik oldala mellett kuporogva egy tucat segéd-seriff sorakozott fel lövésre készen.
Egy segéd-sheriff és Becky az ajtóhoz léptek és bekopogtak.
— Rendőrség, kezeket fel a levegőbe, ahol tisztán láthatjuk. Jöjjön ki.
Nem kaptak választ. Még egy egér sem köhögött a házon belül.
— Törjük be az ajtót? — a segéd-sheriff kérdően nézett Beckyre.
— Nem, — a detektívnő felelte. — Nincs házkutatási parancsunk. Egy csapat kerülje körbe a házat és jelentsen vissza nekem.
Szomszédok kezdtek előbukkanni házaikból. — Hagyjanak neki békét, — mondta egy tetovált sonkakarokkal megáldott elhízott férfi. — A rossz fát ugatják. Ezen a környéken nincsenek törvényszegők.
— Itthon van? — Becky kérdezte. — Beszéljen vele maga és mondja meg neki, hogy jöjjön ki.
— Otthon van. — a tetovált meredten nézte a csőre töltött pisztolyokat. — Tegyék el a fegyvereiket és kihívom.
— Rendben, — Becky intett a segéd-seriffeknek. — Pisztolyok vissza a táskába.
A tetovált kopogott az ajtón és bekiabált. — Billy, gyere ki. Én vagyok, Jim. Valami rendőrök akarnak veled beszélni, de ne félj, nyugiban tartom őket.
Billy nem reagált. A házon belül továbbra is ijesztően hallgatott a csend.
— Próbálja meg kinyitni az ajtót. — Becky odavillantotta szemét a tetováltnak. — és kérjen tőle valamit. Egy csipetnyi sót, vagy egy darab kockacukrot.
Jim megfogta a kilincset és a kilincs engedett. Az ajtó megnyílt és Jim benyomta.
Félig belépett rajta és visszaugrott.
— Szent Habakuk, — kiáltotta. — Valaki agyonlőtte.
— Indokolható ok. — Becky bólintott és félretolva a sóbálvánnyá meredt Jimet belépett a házba. A tüskefrizurás fiatalember, az izmos kis fenékkel a saját vérébe fagyva hevert a padlón.
— A pokolba, — Becky szitkozódott. — Zsákutca. Rengeteg munka semmi eredményért.
— Ne légy olyan negatív. — Frederick rendőrkapitány, aki időközben szintén megérkezett a helyszínre megfogta Becky karját és kárörvendő hangon brummogta. — Egy gyilkosság helyett kettőt nyomozhatsz. Kutasd át az egész házat evidenciákért. Egyetlen porszemet se hagyj érintetlenül és engedd, hogy az én fejem fájjon a költségvetésért.
151