Dr. Luneburg Róza, Florida, hétfő délután, jelenlegi idők.
C
learwateri luxuslakásunk ablakai a Gulf of Mexikó végtelenbe vesző vizeire néztek lent, Floridában. Hans, a férjem, szokásai szerint, mint mindig a saját dolgait kergette és engem a kirakatok nézegetésére és a helybeli divat és ajándéküzletek vizsgálgatására alacsonyított.De nem bántam. Florida tevékenységem kellemes kontrasztban állt klinikailag depressziós betegeim siránkozásainak hallgatásával.
Egy nap, talán három-négy napra vakációnk kezdete után, ahogy a Sandpiper Taverna étterem tengerre néző teraszán üldögéltem, legnagyobb döbbenetemre Pittman Pétert láttam felfele lépkedni a bejárati lépcsőkön és felém közeledni.
— Halló, — mosolygott rám elbűvölő magabiztossággal. — Megtaláltalak.
— Mit keresel itt? — kérdeztem, ügyetlenül palástolva bizonytalankodó meglepetésem döbbenetének megrázó sokkolását.
— Te hívtál ide. — Péter szemei fókuszba vettek és arca sértődöttnek látszott. — Nem emlékszel rá?
— Ja, igen. — feleltem. — De egyszer telefonálhattál volna.
— Hogy a férjed felvegye és magyarázgassam, hogy ki vagyok.
— Sose fájjon a fejed miatta, — mondtam. — Hans soha nincs odahaza. Inkább ülj le. Beszédem van veled.
— Remélem, hogy semmi terápia, — Péter megköszörülte a torkát, és ahogy leült velem szemben az asztalhoz a lóca felnyögött súlya alatt. — Már mindent elmondtam neked.
— Igen, — haraptam be felső ajkam. — Nincs több fejzsugorítás. Már teljességgel kitanulmányoztalak.
— Milyen módon? — Péter nézett rám meredten.
— A módon, — nyúltam ki és megfogtam a kezét és hangom kedvessé vált és selymessé. — Végre megértettem, hogy miért tettél mindent úgy, ahogy tettél és többé nem hibáztatlak.
— Ez egy gigantikus kinyilatkoztatás és a lehetetlenség rokona. — Péter rázta a fejét.
— Bűnbánó vallomás megtörtént, és a feloldozás soha nem is reméltetett. Meg tudnád magyarázni?
— Igen, — bólintottam, — de hadd kezdjem egy kérdéssel. Van neked egy idősebb férfitestvéred?
— Aha, miért?
— Mennyivel idősebb?
— Tizenöt hónappal.
152
— Példaszerű, — egy bölcs csimpánzmajom ezerméteres nézésével vizsgálgattam az arcát. — Ez tökéletesen beleillik a formába. Nemcsak hogy bátyád árnyékában nőttél fel, de elsőszülöttsége hormoni összetételedet is predesztinálta.
— Mit értesz ez alatt? — Péter észrevehetően megrezzent.
— Szexualitásod egy sajátságos jelenségen alapszik, amit testvéri kihatásnak
neveznek. Több tudományos kutató project kimutatta, hogy idősebb fiútestvérrel rendelkező férfiak gyakrabban válnak homoszexuálisokká, mint férfiak idősebb nővérekkel vagy bármi testvér nélkül.
— Azt akarod mondani, hogy rejtett homoszexuális vagyok? — Péter összeráncolta a homlokát.
— Nem szükségszerűen, de problémáid vannak a nőkkel. Félős vagy a közelükben és bedőlsz trükkjeiknek.
— Nem igaz, — Péter kiáltotta.
— Egész életviteled az ellenkezőjét bizonyítja. Képtelen voltál megkapni azt a nőt, akit te akartál. Mindig a nők szemeltek ki maguknak és mindig olyan ügyekbe keveredtél bele, amit szívből utáltál. Elvettél feleségül egy kikapós nőt, mert titokban magad akartál olyan lenni.
— Angelináról beszélsz, életem szerelméről?
— Természetesen, hogy róla beszélek.
— Kivétel nélkül hűséges volt hozzám, miután elvettem feleségül.
— Akkor minek nevezed a főnökével való viszonyt? Az úszómedence mellett kaptad el őket anyaszült mezítelenen. Miért nem váltál el tőle?
— Nem dobhatok el egy nőt, akit szeretek, mert más férfiak is kívánják. Beszéljünk valami másról. Magyarázd el ezt a hormon-összetételi teóriát. Felkeltetted az érdeklődésemet és most ne hagyd abba. Halljam a professzionista pszichiáter véleményét, vagy itt hagylak.
— Rendben, — intettem neki, hogy maradjon ülve. — Az egyik legelsődlegesebben kiemelkedő elméletet az anyai immunizációs folyamat hipotézisének nevezik. Torontói Egyetemről való Ray Blanchard professzor szerint, amikor az anya terhes egy férfinemű embrióval, szervezete ki van téve egy férfi-specifikus antigénnek, egy molekulának, ami normál esetekben heteroszexuális irányzatúvá irányítja az embriót. Az anya immunizációs védekezése antitestekkel próbálja leküzdeni ezt az idegen antigént. Elegendő antitesttel a véráramban, a férfi-specifikus antigén neutralizálódik és nem képes többé heteroszexuálissá beállítani az embriót. A szülés után az antitestek még sokáig megmaradnak az anyai testben.
Tehát, ha egy második fiúgyermek, vagy egy harmadik vagy negyedik túl hamar jön bátyja után, egy hadseregnyi antitest vár rájuk leselkedve, hogy semlegesítsék a kémiai anyagokat, ami máskülönben normális, heteroszexuális férfivé tenné őket.
— Azt mondod, hogy születési hibám van? — Péter felhördült és az asztalra csapott.
— És valami komoly baj van velem? Sikeres ember voltam életemben és gazdag vagyok.
Igaz, csak egyetlen gyermekem van és az sem nős és génjeim nem lesznek továbbadva jövőbeli generációknak. Kellene, hogy szegény anyámat hibáztassam, hogy túl hamar szült egy második gyermeket az első után? Azt szerettem volna, ha segítesz rajtam, de csak jobban összekavartál. Hasonlókat állítasz a férjedről is? Neki is volt egy idősebbe fiútestvére? Ez a
153
te elméleted valamiféle természetes kiválasztódás, hogy csak macsó férfiaknak van joga szaporodni?
— Ne izgasd fel magad. — megfogtam és megszorítottam Péter kezét, ami most nyugtalanul remegett az asztalon előttem. — A férjem egyetlen gyerek és normális hormonokkal született. Jóval később lett belőle abnormális hajlamú pervert. Nem bornírt homoszexuális, csak beteg és kondíciója gyógyítható.
— Hogyan? — Péter mérgesen nézett rám, — Talán alaposan fejbe ütni valamivel?
Egy jókora fejbevágás még a legkomplikáltabb macsó-szadistaviselkedést is kikorrigálja.
Lehet, hogy voltak bennem érzések a hasonló nemű szex iránt és kisfiú koromban kislány akartam lenni, de leküzdöttem a ferde hajlamot és egész életem során kordában tartottam. Én nagyon is tudok szeretni egy nőt. Csak azért mondasz nekem ilyeneket, mert nem téged szerettelek, amikor fiatalok voltunk. Ez kegyetlenség és nem érdemlem meg. Azt hittem, hogy barátok lehetünk öreg korunkra. De nem így, hogy ilyen visszataszító tulajdonságokkal vádolsz.
— Drágám, — suttogtam felé. — Ezek nem visszataszító tulajdonságok. Talán, a tudatom alatt, éppen ezért vonzódtam hozzád annyira. Aranyos voltál és kedves, nem olyan, mint a többi brutális férfiak, akiktől a nőknek félnie kell.
— Akkor miért mentél feleségül Hanshoz, a diszkoszvetőhöz? — Péter kérdezte és szemei könnybe lábadtak. — Nem éppen a diszkoszvető volt a férfias macsó brutalitás csimborasszója?
— Egy lánynak azokat a kártyákat kell kijátszania, amit a sors kiosztott neki, — fogtam kedvesebbre a hangomat és próbáltam Péter arcát megsimogatni. — Milyen lehetőségeim voltak? Nem volt pénzem, nem volt hozományom és nem állt mögöttem egy jómódú család. A legkevésbé rád számíthattam. Jó alakom volt, de az arcomat soha nem lehetett csinosnak mondani. Egy nőnek lehet a legszebb teste, de ha az arca nem tökéletes, nem fogja magát semmire sem tartani. Túlméretezett, szinte torz állkapcsom még csúnyább, ha mosolygom. Nagytermetű voltam és vaskos és egyedül csak a gigantikus diszkoszvető mellett néztem ki elfogadhatónak. Kedvesen beszélt hozzám és biztonságban éreztem magam mellette. Családjának háza volt temérdek termőfölddel és jól jövedelmező üzlettel hozzá. Mit érhettem volna el a saját erőmből? Nekünk, nőknek a biztos jólétet, kell keresnünk egy férfinél.
— Ebből jobb, ha egy szót sem tudnak meg a feministák, — Péter félbeszakított és hangjában ellenséges tónust vehettem ki.
— Könnyű Amerikában feministának lenni. — vitattam, — különösen akkor, ha egy nőnek elegendő pénze van, hogy eltartsa magát. Ebben az országban mi szavazunk, és politikai hatalmunk van. A közvélemény támogatja a nők jogait. Ha egy férfi megüti a feleségét, vagy bárki más nőt, börtönbe megy. Bármilyen szexuális molesztálásra, egy életre szex-bűnözőknek bélyegzik. Fiatal koromban kommunista uralom alatt éltem és nem volt jövöm, ami tetszett volna nekem.
— És akkor megfogtad az isten lábát, — Péter összeráncolta a homlokát. — És férjhez mentél a vagyonhoz. Értem, a te életed könnyű volt és nekem mindenért meg kellett küzdenem. De felülre kerültem. Nagyon sokszor lekerültem a földre, de mindig felálltam.
Lelkem minden titkát kiöntöttem neked és te elítélsz és kárhoztatsz, mert életem nem volt
154
örökké egy illatos rózsakert. Igen, Angelina lopott egy férfitől és abból a pénzből indítottuk el az életünket. Aljas szemeteknek tartasz minket egy bűn miatt, amit negyven évvel ezelőtt követtünk el? Homokosnak nevezel, mert nem vettem el egy jó házból való erkölcsös nőt.
Ezt sértésnek veszem. Bárki, aki engem rossz embernek tart csak a saját maga értéktelenségét bizonyítja. Mit akarsz tőlem most? Férjnél vagy és nincs szándékodban a férjedet otthagyni.
Én sem akarlak téged. Lenézel és sajnálkozol felettem, hogy megkeseredett ember lettem öreg koromra. A humanitás elvesztegetésének tartasz, mert a te fiaid sikeres emberek és az enyém egy élősködő.
— Semmi ilyesmit nem mondtam, — csóváltam a fejemet lassan az egyik oldalról a másikra és szemrehányóan néztem rá.
— De az implikáció benne értetik, — Péter kiáltott, a szavamba vágva és szemeiben izzott a sértett láng.
— Hallgass, — tekintettem körbe. A pincérnő és a csapos a pult mögött már figyelni kezdték szócsatánkat. — Ez nem egy alkalmas hely hangosan vitatkozni. Inkább sétáljunk egyet valahol.
— Hol? — Péter nézett rám szúrósan.
— Menjünk a Görög Szivacskikötőbe, Tarpon Spring-en. Ott sétálgathatunk.
Nézegethetjük a kirakatokat és megnyugszunk.
— Jó, — bólintott, — úgy, mint a régi szép időkben. Sétálunk, elgondolkozunk, hogy hová kerültünk és mi lett belőlünk.
Odavetettem egy húszast az asztalra és intettem a pincérnőnek.
— A visszajáró a magáé, — mondtam neki és Péter felé fordulva folytattam.
— Gyerünk, pukkancs. Vehetsz nekem egy pohár görög bort és souvlakit eszünk hozzá lapos pita kenyérrel, és hallgatunk valami vidámító hastánc zenét.
—
E
legáns Cadillac kocsimat leparkoltam egy jókora méretű üres parkolóba és sétálni kezdtünk a víz melletti promenádon. Nézegettük és válogattuk a miriádnyi ajándékboltok portékáját, mint férj és feleség, vagy egy szerelmespár, bírálgatva az árakat és megbecsülve értéküket, de kivétel nélkül visszatéve mindent, amit a kezünkbe vettünk.Mire végére értünk a kikötődokknak az alkony közeledni kezdett. — Üljünk be a Zorbas-hoz, — javasoltam és karomat belefontam a karjába. — Kitűnő a konyhájuk és van egy csinos kis nő, aki forgolódik körbe és rázza a hasát, mialatt csilingelteti tamburinját.
Az első műsor este nyolckor kezdődött és bőségesen maradt időnk előtte vacsorázni.
Valami volt a levegőben, egy ijesztő érzése a rossz előrevetésének, amit nem tudtam megfogni vagy értelmileg megindokolni. Az utca túloldalán a rusztikus pékség előtt füstös bőrű görög férfiak ültek durva faragású székeken és hangosan beszélgettek, felajzva gesztikuláltak és hosszúszárú vízipipákból fújták a füstöt.
A sós tengeri levegő nedvesség terhelte gomolyagjai görögtek a part elé a nyitott vizekről, ahogy a turistahajók visszatértek kikötőállásaikba, és egy vastag ólomruhába
155
bujtatott férfi levágta súlyos sisakját a földre és kiabált. — Többet nem csinálom ezt a baromságot. Ez az átkozott búváröltöny nehéz és tűrhetetlenül meleg.
Bementünk a Zorbás éjjeli mulatóba. Rajtunk kívül más vendéget nem láttunk és belül sötétség terjedezett. Egy korlát melletti asztalt választottunk, ahonnan leláttunk a kevés távolságra lévő színpadra.
Egy magas és jóképű fiatal pincérfiú lépett asztalunkhoz és ránéztem.
— Lesz ma este műsor? — kérdeztem.
— Természetesen, — húzta vidám grimaszra a száját. — Egy óra múlva. Most a legjobb alkalom megvacsorázni. Mire befejezik az evést megkezdődik a zene. Mit hozhatok?
— Valami görög nemzeti ételt, — kacsintottam rá incselkedőn. — A legjobbat. És mondja meg a konyhaséfnek, hogy ne siesse el. Ráérünk.
— Hozzá valami italt? — nézett ránk a pincérfiú.
— Egy üveg Amethystos-t, — mosolyogtam vissza. — Behűtve.
A fiatalember rövidesen hozta a bort és kihúzta a palack dugóját. Töltött mind a kettőnknek és elment. Felemeltem a poharamat és Péteréhez koccintottam, aki szokatlanul hallgatagnak látszott ma este, mintha valami sötét gondolatokkal lenne az agya elfoglalva.
— Igyál és vidámodj, — mondtam. — Az életnek még nincs vége.
— Igen, hogyne, — felelte, — de azért szeretném, ha a múltamat újra írhatnám.
Tizenöt perccel később a fiatal görög kihozott két párolgó tál ételt. Valamit, ami húsgombócoknak látszottak szószban, főtt zöldbabbal és hajában sült krumplival.
— Mi ennek a neve? — kérdeztem és mosolyogva szemléltem az ételt.
— Keftedes, — a pincérfiú eligazította a tányérjainkat és kirakta az evőeszközöket.
— Darált húslabdák oregánóval és mentával.
— Milyen húsból készítik? — Péter felnézett. — Remélem, hogy nem valami birka kosnak a tökeiből.
— Nem, uram, — a pincérfiú arca megmerevedett. — Az Ameletita lenne, és mielőtt elkezdjük elkészíteni, olyan önkéntesekre van szükségünk, mint ön.
— Szemétláda gazember, — Péter felugrott. — Kitépem a nyelvedet.
— Csillapodj, Péter, — megfogtam a kabátujját és visszahúztam a székre, — Csak egy görög tréfa az egész. Ne törődj vele, inkább érezzük jól magunkat.
Ettünk, az étel felségesen ízletes volt és fejenként megittunk két pohár bort. De Péter nem beszélt egy szót sem és még mindig úgy nézett ki, mint egy rakás szerencsétlenség.
— Mi bajod van? — kérdeztem és intettem a pincérnek, hogy hozhatja a második üveg bort. — Egész este bolondul viselkedsz.
— Elvesztegettem az életemet, — Péter morogta az orra alatt és mereven nézte a kezeit, amit, amikor nem evett ökölbe szorítva tartott az asztal alatt. — Téged kellett volna elvennem feleségül és sokkal könnyebb életem lett volna.
— Unalmas volt az életed? — kérdeztem.
— Nem.
— Akkor ne siránkozz. Gazdag vagy és megvolt a szórakozásod. És most megtaláltál és barátok leszünk, ameddig élünk.
— Fogunk valaha szexezni?
156
— Nem, — kuncogtam. — Nem szeretem a szexet. És a te korodban, te is jobb, ha abbahagyod.
— Nem tudom abbahagyni, — morogta. — A férfi szervezet soha nem hagyja abba a szex hormonok termelését és ameddig élünk kívánjuk a szexet. Nem vagyunk olyanok, mint a nők, akik a változás évei után többet nem óhajtják a szerelmet. Mi nem száradunk ki és nem leszünk értéktelen tuskódarabok.
— Hagyd abba, — gyengéden megütöttem Péter arcát. — Itt jön a táncosnő. Élvezd a bemutatót.
Egy perccel ezelőtt egy fiatal nő lépett a színpadra. Hosszú selyemnadrágot viselt, de olyan alacsonyra vágott derékkal, hogy fogalmam sem volt, hogy mi tarthatja, hogy le ne csússzon. Hatalmas keblei voltak, gyakorlatilag mezítelenek, egyedül csak a bimbóját és körülötte a barna holdudvart takarta két üveggyémánt korong. Körbeforgott, keringett és rázta széles csípőjét a zenére, a flóták és a pikulák sipító hangjára, valami leírhatatlanul erotikus dallamra és egy észbontó ritmusra, ami felemelt a levegőbe és elbódított, mintha transzszerű álomban lebegnél a föld és a végtelenség között.
Odatáncolt az asztalunkhoz és Pétert fixírozva riszálta neki a derekát, csupasz karjait a magasba emelte és a mellei, mit két túrószacskó a köpűben repkedtek széles körökben.
Péter kigúvadt szemekkel nézte a látványt, mintha még soha nem látott volna forró női testet és egy húszast csúsztatott a nő övébe, megérintve izzadt bőrét, ameddig a lány, mosolygott és maradt, és egyetlen pillanatra sem tévesztette el a ritmus dobbanásait.
Miután a kerengő dervis dáma odább táncolt Péter jobb hangulatban látszott és önkéntelen ösztökélésnek engedve, oldalba böktem.
— Ihatnánk egy éjszakai kupicát a te szállásodon. — mondtam.
Úgy bámult rám, mintha doppelganger hasonmásomat látná.
— Mit mondtál? — kérdezte. — Miért?
— Az éjszaka még fiatal, — feleltem, — és jó hangulatban vagyok.
— Mi szólna a férjed hozzá?
— Ez a legkisebb aggodalmam. A férjem annyit tekereg, és olyan sokat marad ki, hogy én is tehetem néha.
— Ma éjszaka nem lehetséges. — Péter felelte, baljóslatú, sötét hangon.
— Holnap? — ismételtem.
— Nem, a reggel hét órás géppel repülök vissza New Yorkba és mielőtt indulunk, még el kell intéznem egy ügyet. Majd találkozunk, ha visszajöttél, és akkor meglátjuk.
— Rendben, — feleltem és vágytól nyirkos ajkaimat a szájához tartottam. —
Fogalmam sincs, milyen fontos ügyed lehet még ma éjszaka és nem is akarom tudni. Ürítsük ki poharainkat és visszaviszlek Clearwater Beachre, ahol feltételezem a kocsidat hagytad.
— Köszönöm, — vetett felém egy elkínzott mosolyt és fejét furcsa szögben oldalra hajtotta. — Te egy nagyon okos hölgy vagy, Róza. Mindig is az voltál. És autóvezetési technikád egyenes arányban javul a véredben lévő alkoholtartalommal.
157