• Nem Talált Eredményt

Nagygyímótí Nyíkos

In document NEMES CSALÁDOK FEJÉRMEGYEI ' ' ; (Pldal 164-167)

1744. február 11-én tartott törvényszéken hirdették ki a Veszprém megye által 1743. március 28-án Nykos Ferenc csurgói lakos részére kiadott nemesi bizonyságlevelet. Ennek alapján nevezettet Ferenc, Mihály, István és Márton nevü fiaival együtt felvették a megyebeli nemesek közé. A bizonyságlevél szerint Nykos Ferenc atyja Ferenc volt és ennek testvére György akkor is nemesi szabadságban élt Nagygyimóton. Nykos György pedig aki különben Márton fia volt az 1732. évi invesztigáció alkalmával a Nagygyímóti Nykos Mihálynak 1618. évben adományozott és 1728-ban Veszprém megyében kihirdetett cimeres nemeslevéllel igazolta nemességét.

Az 1744-ben a megyebeli nemesek közé felvett Nyikos Márton, aki Heténybe költözött, az 1776. évi közgyűlésen kapott nemesi bizonyságlevelet. (120—121. 1.) Az 1744-ben a megyebeli nemesek közé felvett Nyikos Istvánnak a fia Nyikos József tinódi lakos az 1818. évi decemberi közgyűlésen kapott nemesi bizony-ságlevelet, amelybe belefoglalták Imre, Zsigmond, István és Péter nevü fiait is. (2183. sz.) Ujabb bizonyságlevelet kaptak a család Tinódon lakó tagjai az 1833. évi decemberi közgyűlésen. (3278. sz.)

Az 1768. január 29-i kisgyülésen kapott nemesi bizonyság-levelet a császár nevét viselő lovasezredbeli katona Nyikos István, aki a nemesi testőrséghez kívánta magát felvétetni. (231. 1.) Ezen Nyikos Istvánnak a családhoz való kapcsolata a jegyzőkönyvekből nem tűnik ki. A családi név az 1743. évi bizonyságlevélben és átírásaiban Nykos, de egyebütt s főként a keresztlevelekben Nyikos.

Odor.

1743. juliusi közgyűlésen Odor Jánost, aki igazolta a nemes-ségét, felvették a megyebeli nemesek közé. Ez alkalommal nemesi bizonyságlevelet is kapott. (443. 1.) Az 1763. májusi közgyűlésen Odor János pátkai lakos fiával a Debrecenben lakó Mihállyal együtt nemesi bizonyságlevelet kapott. (766. 1.)

Oláh,

1813. februári közgyűlésen mutatta fel a Pest megye által 1810. Mindszent hava 2-án Oláh József részére kiadott nemesi bizonyságlevelet, annak szerzője. A bizonyságlevél átírásban tar-talmazza az 1718. Pünkösd hava 15-én kelt nemeslevelet, amelyet Érsekújvár ostrománál megsemmisült nemeslevele helyett kapott Oláh Mihály és felesége Halász Katalin, valamint gyermekeik János, István, Ferenc és József. Az 1810. évi bizonyságlevél szerzőjének az atyja Mihály volt, ezé pedig a nemeslevélbe bele-foglalt József. (175. sz.)

Paísszeghí País.

1762. áprilisi közgyűlésen hirdették ki a Zala megye által 1761. junius 27-én, Paisszeghi Pais Ferenc, István és György részére kiadott nemesi bizonyságlevelet. (655. 1.) Az 1762-ben kihirdetett György fiai, Sándor és Bálint, kunszentmiklósi lakosok, nemesi bizonyságlevelet kaptak az 1790. évi novemberi közgyű-lésen. (102. 1.) A zalamegyei bizonyságlevél* szerint annak szerzői közül Ferenc velencei, István kocsi és György ráckevi lakos volt.

Pákozdy.

1742. juliusi közgyűlésen hirdették ki a Komárom megye által Pákozdy János és Ferenc részére kiadott nemesi bizonyság-levelet. (314. 1.)

Páál, Pál, Páll.

I. 1766. juliusi közgyűlésen hirdették ki a Vas megye által ugyanazon év március 15-én a Kálozon lakó Pál Gergely részére kiadott nemesi bizonyságlevelet. Ennek alapján Pál Gergelyt ellenmondás nélkül felvették a megyebeli nemesek sorába. (9—

10. 1.) Ennek a kihirdetésnek az alapján kaptak nemesi

bizony-A Nobilitaria Pais-csomójában.

ságlevelet a kálozi Páálok igen nagy számban az 1841. juliusi közgyűlésen. Ez alkalommal átirták az 1766. évi vasmegyei bi-zonyságlevelet is és ebből kitűnik, hogy a család nemessége az 1611. évi s Felsőőrre vonatkozó birtokadományra megy vissza.

(2730. sz.) A kálozi Pálok a bizonyságlevél kiadása előtt anya-könyvi kiigazítást is kértek mert a családi nevüket több ízben Páál helyett Szabónak jegyezték be.

II. 1767. márciusi közgyűlésen hirdették ki a Vas megye által 1767. február 11-én Pál István, János és Gergely részére kiadott nemesi bizonyságlevelet. Nevezettek Ferenc fiai voltak ez ifj. Mihályé s ez pedig id. Mihályé. A jegyzőkönyv szerint Gergely esetleg György is lehet, mert a bejegyzés elején ugyan Gergelyt emlit, de a végén már Györgyöt. (74. 1.) Az 1767-ben kihirdetett Pál István és Benedek Sára fia Mihály, az 1795. novemberi köz-gyűlésen kapott nemesi bizonyságlevelet. (Kérelmek és jelentések jegyzőkönyve 108. 1.) Páál Mihály bogárdi lakos ujabb bizonyság-levelet kapott az 1797. évben, mivel József és Gergely nevü fiai kimaradtak a bizonyságlevélből. (303. 1.) Az 1795. évi jegyző-könyvből ugyan nem tűnik ki, de a fennmaradt iratokból* meg-állapítható, hogy Páál Istvánon kivül még egy másik István, azután Ferenc, Mihály és János is kapott nemesi bizonyságlevelet akkor.

Az 1795. évben bizonyságlevelet szerző Pál János baracskai közbirtokos az 1841. évi januári közgyűlésen kapott bizonyság-levelet. Belefoglalták ebbe István és Boldizsár nevü fiait is. (514. sz.)

1769. decemberi közgyűlésen hirdették ki a Vas megye által ugyanazon év november 9-én a Magyaralmáson lakó Milei Pálffy János, Mihály és József részére kiadott nemesi bizonyság-levelet. Tartalma szerint nevezettek atyja Mihály volt s ezé pedig András. A család nemessége pedig Zsigmond király birtokado-mányára ment vissza. (548—549. 1.) Ennek a kihirdetésnek az alapján kaptak bizonyságlevelet az 1831. évi októberi közgyűlésen Milei Pálffy István magyaralmási lakos és fiai István és János, azután Milei Pálffy János székesfehérvári lakos és végül Milei Pálffy Mihály seregélyesi lakos és ennek fiai György, István és János.

Milcí

(1836. sz.)

Pálmaffy,

1801. októberi közgyűlésen hirdették ki Pálmaffy előbb Polimberger Fülöp s feleségétől Kaller* Erzsébettől való gyermekei, Ferenc, György, Fülöp, Ignác, József, Anna-Mária, Magdolna, Teréz és Róza részére 1801. május 15-én adományozott cimeres nemeslevelet. (967. sz.)

Pámer.

1797. januári közgyűlésen hirdették ki a Pámer-család ci-meres nemeslevelét. Az 1796. julius 15-én kelt armálist kapta Pámer János és feleségétől Roth Annától való gyermekei Mihály, János, Sámuel, Mátyás és Rozália, továbbá Pámer Mihály és feleségétől Gróff Mária-Borbálától való gyermekei Mátyás, Mihály, Frigyes, Károly, Sámuel, Zsuzsanna és Erzsébet. (77. 1.) Az 1797-ben kihirdetett Pámer János és Mihály (János fiai) az első bőnyi és a második somorjai lakos, az 1808. évi augusztusi közgyűlésen kaptak nemesi bizonyságlevelet. (803. sz.)

In document NEMES CSALÁDOK FEJÉRMEGYEI ' ' ; (Pldal 164-167)