Német etnikumra utaló névréteg

A történettudományi vizsgálatok Ugocsában a szász etnikum korai szórvá-nyos jelenlétét mutatták ki (ehhez lásd a II. fejezet 2. pontja alatt írottakat, de vö.

még Kristó 2003a: 152). A történészek egyik módszertani eljárása — az írott for-rások értékelésén túl — a korai hely- és személynevek vallatása, s a két tulajdon-névi kategória közül az Ugocsa megyei népességtörténeti kutatásokban az utóbbi névcsoport elemzése kapott lényegesen nagyobb hangsúlyt (vö. Sz. 51‒54, 95, 159, 163–165, 210). Megjegyzendő azonban, hogy a személynevek etnikai for-rásértéke jóval csekélyebb, mint a helynevekre alapozott következtetéseké (vö.

Hoffmann–Tóth V. 2016: 299–303).

A megye helynévkincsének nyelvészeti-névtani vizsgálata egyetlen német eredetű helynevet sem tudott igazolni a térségben. A német helynevek teljes hiá-nya azt mutathatja, hogy csupán olyan kis számú betelepülő réteggel számolha-tunk a területen, amely — nyilván a kétnyelvűség fázisán keresztül — gyorsan elmagyarosodhatott. Ezt állapították meg a történészek is a különböző történeti források alapján (ennek tárgyalását lásd a népességtörténeti fejezetben). Az aláb-biakban ennek ellenére tanulságosnak gondolom az egyes névfajták szerint ha-ladva áttekinteni a magyar névadással keletkezett szász lexémát tartalmazó (jó-részt vélhetően a szász etnikum jelenlétére utaló) helyneveket, illetve kitérek a szakirodalomban tévesen német származásúnak vélt helynevek problematikájára is. E nevek bemutatását azért tartom fontosnak, mert egyrészt a magyar névrend-szer elemeinek a segítségével is következtethetünk az ugocsai hospesek jelen-létére; másrészt a téves német névetimológiák bemutatása és kritikai értékelése segítheti a népcsoport jelenlétének pontosabb mérlegelését.

4.1. Folyóvíznevek

Az ómagyar és a középmagyar kori Ugocsa vármegye helynévi szórványait számba véve azt állapíthatjuk meg, hogy a megye névkincsében német–szász ere-detű folyóvíznév nem található. A megye (folyó)vízneveinek eredetbeli rétegeit elemezve annak ellenére jelenthetjük ezt ki, hogy Szabó István a betelepülő hos-pesek nyelvi lenyomatának tartja a Kuncsul pataka (1357: Rakathyespataka, alio nomine Kunchulpataka, DL. 38170) víznevet (Sz. 52). A helynév előtagjának olvasata bizonytalan, a Kuncsul mellett lehet akár Kuncul, vagy ha a későbbi csa-ládnévvel kapcsoljuk össze, akkor még inkább Köncöl ~ Göncöl. A magyar név-kincsben ismeretes e személynévvel szerkesztett helynév: lásd ehhez a történelmi Magyarország északnyugati részén lévő Göncölkarcsa (1367: Kunchulkarcha, FNESz.) településnevet és a pontosan nem lokalizálható Göncöl ~ Köncöl vágá-sa (1355: Villa Kunchul wagavágá-sa, OklSz. 307) helynevet. A szintagmatikus szer-kesztésű Kuncsul pataka folyóvíznév azonban nyilvánvalóan magyar névadással keletkezett: a Kuncsul (vagy az említett variánsok bármelyike) személynév és a patak földrajzi köznév kapcsolatából. A helynév alaptagjául szolgáló személynév legkorábbi közvetlen említése talán a 13. századból való: 1262/1413: Conchel (ÁSz. 229). Szabó István szerint a Kunchul a német Kunzel-ből származik (Sz.

427), a Szőlős történeti családnévanyagában 1574-ben jelentkező Gwncheöl

családnévnél pedig megjegyzi, hogy ez „megmagyarosodott német eredetű szó”

(i. m. 422). A Kuncsul családnév szász etnikumjelölő szerepe nyelvi jegyek alap-ján azonban nem határozható meg, nyelvészeti-névtani szempontból a (bármi-lyen eredetű) családnév és a magyar földrajzi köznév összetételével szerkesztett folyóvíznévi modell feltétlenül a magyar nyelvben keletkezett névréteg részét ké-pezi, magyar névhasználókra utal, így ezzel értelemszerűen az előző egységben, a magyar eredetű folyóvízneveket tárgyalva foglalkoztunk. Ráadásul még a Köncöl

~ Göncöl személynév német eredete sem igazolható, mivel ezt a szakirodalom leginkább a Konrád régi magyar becéző alakjának tartja (RMCsSz. Köncöl).

4.2. Településnevek

Az ómagyar és középmagyar kori Ugocsa vármegye településnévi szórványa-it számba véve ugyancsak azt a megállapítást fogalmazhatjuk meg, hogy a megye névkincsében német eredetű helységnév nem található. A Tisza-völgyi szász hos-pesek falvait ugyanakkor egy 1405. évi oklevél „villa zaz”-oknak is nevezi (Sz.

47). Emellett azt is tudjuk, hogy Szabó István — az ardai Szent Lajos- és Szent László-képek, továbbá hely- és személynevek alapján — a magyar‒szász együtt-élést tényként kezeli, kiemelve, hogy az Ugocsába betelepülő szászság a magyar településekre telepedett rá, illetve a két etnikum esetében „összetelepülésre” gon-dolhatunk (Sz. 51). Ennek lehetőségét elfogadva a német településnevek ügyében

— Szabó Istvánnal tartva — azt az álláspontot valljuk, hogy „E helységek német neveiről egyáltalában nem is tudunk.” (i. m. 49).

A német etnikum nyelvi tevékenységének a település-névadásban ugyan nincs tapasztalható nyoma, de kétségtelen jelenlétükre utalnak a magyarság névadá-sában keletkezett Szász típusú településnevek (illetve a település osztódásával kialakult Fel- és Nagyszász). Ezek vizsgálatát a magyar településnevek között végeztem el.

4.3. Mikrotoponimák

A településnevekhez hasonlóan a mikrotoponimák körében is csupán magyar névadással keletkezett szász hospesekre utaló neveket találunk. A szakirodalom-ban néhány ugocsai helynév magyarázata kapcsán a német eredeztetés lehetősége felmerült ugyan, de mint alább látni fogjuk, ezek nyelvi-névtani analízise más eredménnyel zárul.

Magyar névadással keletkezett, német etnikumot jelölő népnévre visszavezet-hető mikrotoponima kettő is található a korpuszban: a Szász vég és Szász-éger. A Szász vég utcanév Ugocsa megye központi részén, Szőlős névanyagában jelenik meg, s a 16. század első harmadából adatolható. Esetében (a 17. század első év-tizedéből való Szászvég utcája tanúsága alapján is) az adatokkal korábbról nem említett *Szászvég ’városrész’ > Szász vég ’utcanév’ fejlődést feltételezhetünk.

A *Szászvég településrésznév az ott élők etnikai hovatartozását jelző szász nép-névnek és a vég ’valaminek (térben) befejező része; valami széle, határa’ (TESz.) jelentésű köznévnek a jelzős összetétele (de ehhez lásd még cigányvég, FKnT.). A Szász vég névforma egyébként a Magyar vég névvel áll korrelációs viszonyban.

A Szász-éger a 15. század második feléből ismeretes a megye délnyugati ré-szén lévő Batár névanyagából. Előtagjának népnévi magyarázata bizonytalan: az ugyanis személynévként és népnévként egyaránt értelmezhető. A névnek a szász etnikumhoz és magához a népnévhez való kötését két tényező is gyengíti: egy-részt a Szász vég-től eltérően nem ismerjük korrelációs párját a forrásokból, más-részt a Szász-nak a régiségben való gyakori személynévi előfordulása (1287: Zaz, ÁSz. 840) is elbizonytalanítja a névnek a betelepülő hospesekhez való közvet-len kapcsolását. Megjegyzendő, hogy családnévként a közeli vagy éppen szom-szédos településekről is kimutatható a Szász névforma (pl. Farkasfalva: 1615:

Zaz, Sz. 333; Almás: 1743: Szaz, i. m. 351; Halmi: 1478, 1481: Zaz, 1576, 1591:

Szasz, i. m. 365, 366 stb.).

Szabó István a megye történetét megírva az általa összegyűjtött helynevek egyes elemeihez névmagyarázatot is fűzött, amiket nyelvészeti szempontok sze-rint — ahogy azt már korábban is említettem — Kniezsa István egészítette ki, de sok esetben maga az etimológia is tőle származik (a magyarázatok készítőjét nem mindig jelöli a szerző, de olykor igen). Az Abláz ~ Ablász, Stulba, Gerlát, Hank útja, Petecske nevek kapcsán elsősorban német vagy német‒szláv, német‒

magyar származtatást valószínűsítenek. Ezekre röviden érdemes kitérnünk, noha

— mint látni fogjuk — e nevek szláv‒magyar magyarázata névelméletileg job-ban indokolható.

A német nyelvvel kapcsolatba hozott neveknek két típusát találjuk meg Szabó István monográfiájában. Az elsőbe azok a nevek sorolhatók, amelyek német ma-gyarázatánál a szlávból való eredeztetésük valószínűbbnek látszik (ezek szláv származtatásának részleteit lásd a szláv helyneveknél). A szőlősi Abláz ~ Ablász helynevet Szabó István a német Ablass, Ablaz ’vízleeresztő, kifolyás, árok’ jelen-tésű szóra vezeti vissza (Sz. 430). Megítélésem szerint a mikrotoponima szláv ere-dete mellett több és meggyőzőbb érv szól (ezeket a jelzett helyen be is mutattam).

A Stulba helynév kapcsán Szabó István monográfiájában azt olvashatjuk, hogy ez „esetleg a német »Stillbach«-ra, vagy inkább az orosz »Stolb« (oszlop) szóra” vezethető vissza (Sz. 384). A német magyarázatot a megye névanyaga

— mint láthattuk — nemigen támogatja, a szláv származtatás viszont kevésbé ütközik akadályokba (lásd ott).

A másik típust azok a német lexémával összekapcsolt nevek képviselik, ame-lyek esetleges német nyelvi magyarázatát névrendszertani alapon magyar vagy szláv‒magyar névadás lehetőségével zárhatjuk ki. Szabó István szerint a Gerlát helynév „Minden bizonnyal a német Gerlach szóból” származik (Sz. 429). Szőlős határában jó egy évtizeddel későbbről Gerlát rétje mikrotoponimára bukkanunk.

A közel azonos idejű említések alapján keletkezésük egyértelműen nem tisztázha-tó, de valószínű, hogy a Gerlát puszta személynévi helynévadással jöhetett létre, vagy esetleg szerkezeti változással alakulhatott a Gerlát rétje összetételből, tehát magyar nyelvű névadókra utal. A helynév alapjául szolgáló személynév a megye több pontján is adatolható a 16‒17. századból, Szabó István ezek mindegyikét német eredetűnek minősítette; vö. 1631: Gerlat, 1632: Ghellat (Almás, Sz. 351), 1545: Gerlat (Sásvár, i. m. 471), 1578: Gerlat (Tivadar, i. m. 520), 1589: Gerlatt (Csedreg, i. m. 310).

Szabó István Szőlős 13‒14. századi helynévanyagát vizsgálva a Hank útja²¹ helynév keletkezésében szász hatást feltételez. A névstruktúra alapján minden kétséget kizáróan kijelenthetjük, hogy a Hank útja nevet a kései ómagyar kor-ra ukor-ralkodóvá váló kétrészes magyar névmodellek mintájákor-ra alkották, s mögötte magyar névadói tevékenységet kell látnunk az előtag mibenlététől függetlenül (vö. 1359/1365: Hanchkuta, DL. 38175, 1359/1571: Hanthkutha, DL. 38584, Sz.

428, itt 1359/1371. évi kelettel, 1359 Hantzkwtha, Sz. 428, 1390: Hank vta, Zs.

1: 1554, 1667: Hankuta, Sz. 428). A szakirodalomban az előtagként álló személy-név német származtatásáról is megoszlanak a vélemények,²² de amennyiben a német eredeztetését elfogadjuk, akkor sem bizonyítaná a szász etnikum jelenlétét a megyének ezen a részén, ugyanis — mint korábban is jeleztük — a személy-nevek említésük időszakára vonatkozóan közvetlenül nem utalnak etnikai hova-tartozásra.

Végül a Petecske (1637: Peteczke mellett, Sz. 414) név ide sorolása is inga-tag lábakon áll, német származtatása nem tűnik meggyőzőnek. A Tisza-völgyi szász sziget települési körén kívül található Petecske nevet Szabó István a ném.

pe tetsche > peticsen > Petecs; vö. Peticsen = Fleckfieber; esetleg a m. petecs – patécs szóból eredeztette (Sz. 414). A névnek Szabó által felvetett nyelvjárási petecs ~ patécs ’egy fajta kiütéses betegség’ főnévvel való összekapcsolása a szó területi elterjedtsége alapján bizonytalan, azt ugyanis az északkeleti régióban, Szatmár megyében pepecs ’pestis’ formában említik (ÚMTsz. patécs). Ehhez lásd még a moldvai petecske ’kicsi kakas’ tájszót is (ÚMTsz.). A Petecske -ke

21 Szabó szerint ebből az időszakból „Szőllős területéről 34 földrajzi nevet ismerünk, melyek egy kivételével határjárásban szereplő határpontokat jelölnek. Ezek közül a szász hospesek nyel-vének hatása csupán kettőben jelentkezik (Hankuta = Hans útja s Kunchul – Kunzel pataka), de a német szó ezekben is magyar szóval párosodott” (Sz. 52). Máshol kiemeli, hogy Veresmart, a két Sárad és Rakasz határvitáiban szereplő útnevet „Indokolt […] Nagyszőllősnél felsorolni, mivel az út kétségtelenül a város (értsd Szőlős — K. B.) hospeseinek egyikétől nyerte nevét s az is valószínű, hogy az út egyes szakaszai az említett közbetelepülések után is a szőllősi határban maradtak” (i. m.

428).

22 Kiss Lajos a német Hank szn. < Johann ’János’ fejlődését valószínűsíti (FNESz. Hank-vágása). Kniezsa István a magyar és szlovák családnevek rendszerét vizsgálva a Hank családnév-ben a magyar -k kicsinyítő-becéző képzőt feltételezi, a név töve pedig szerinte a német Hans-ból való (1965/2003: 275). Úgy véli, hogy a Hank nem lehet sem német, sem szláv képzésű, ugyanis ebben az esetben Hanek lenne várható, így valószínűleg ez magyar név (i. h.).

végződése a magyar nyelvterület keleti peremén gyakoribb képzőelem, amely mind a magyar kicsinyítő képzőből létrejött (hely)névképző, mind a szláv -ьka kicsinyítő képző elvonásával (helységnév)képzővé vált -ka/-ke is lehet (Benkő 1950: 144‒145, vö. Bényei 2012: 112–115). Az ugocsai Petecske tövében nem ismerünk fel egyértelműen valamilyen köznevet, személynévvel való összekap-csolhatósága pedig csak tovább fokozza a bizonytalanságot. Elviekben a névalak a Péter név Pet- tövének valamely származékneve is lehetne, viszont ilyen kép-zésű személynevet sem a régiségből (vö. ÁSz. — ehhez lásd még Tóth Valéria tanulmányát, amelyben a Péter alapnév személynévi származékainak a vizsgá-lata során az említett tőnek *Petecske alakját nem mutatta ki, 2009: 51), sem a családnevek köréből nem ismerek (vö. RMCsSz.), de az internetes telefon-könyvek adatállományában sem szerepel ilyen nevet viselő személy (vö. http://

telefonkonyv.hu/). Ehhez azonban érdemes figyelembe venni a Petecs (1462:

Benedicto Pethecz, RMCsSz., de lásd még 1284: comes Bodon filius Weyteh…

cum Peteuch filio Petres, ÁSz. 632) családnevet is, Kázmér szerint ez a Péter becéző képzős származéka (i. h.). A fentiek alapján elmondhatjuk, hogy a tárgyalt ugocsai helynév beillik a -ka/-ke képzős helynevek körébe, valószínűleg nem német etimonra vezethető vissza, hanem szláv vagy magyar képzésű lehet, de az alapszó tisztázatlan volta miatt eredete nem állapítható meg pontosan.

4.4. A német etnikumra utaló magyar eredetű nevek területi jellemzői A szász etnikum nyomait a magyar névadással keletkezett népnévi hely-nevek alapján a megye középső részén valószínűsíthetjük (lásd 36., 37. ábra).

Kétségkívül erre utalnak a Tisza és a Batár közén említett Szász, Fel- és Nagyszász településnevek, ezek legkorábban a 13. század második felétől jelzik az új etniku-mot a területen. A történészek a szőlősi hospesekről korai oklevélbeli említések, legkorábban az 1262. évi királyi kiváltságlevél alapján szólnak, mely kiváltságle-vél 1355-ig többször megerősíttetett (vö. Sz. 43‒44). Emellett a kutatók a telepü-lés 13‒14. századi, sőt 15‒16. századi német etimonra visszavezethető személy-nevei és az előbbi század helyszemély-nevei alapján valószínűsítik a korai összetelepülést (vö. i. m. 52‒53). Az 1512. évi Szász vég és Magyar vég helynévi adata a népi keveredés tényét rögzíti, de a népcsoport megjelenésének pontos időpontját a helynevek első említése sem jelöli, ugyanis az adatok előkerülésének bizonyta-lanságával számolhatunk itt is. A megye délnyugati részéről származó Szász-éger a fenti bizonytalanságok miatt nem vonható be a vizsgálatba, annak ellenére sem, hogy Batár 13. század eleji lakosai flandriaiak voltak, de ezen népelemről az egyszeri említésen túl a későbbiekben nem hallunk, sőt a 14‒15. századi adatok vallatása sem utal Szabó szerint a népcsoportra (Sz. 47‒49).

Láthattuk, hogy kutatóink a megye több helynevéhez is kapcsoltak német ere-deztetést, ezek azonban jó esélyekkel más módon alakultak. Magyarázataiknál valószínűleg számolhatunk a történettudományi ismeretek hatásával, tudniillik

a Petecske kivételével csak olyan helységek névanyagában tételeznek fel szász etnikumra utaló névtestet, ahol a szász vendégekre korai írott források is utalnak (pl. kiváltságlevél, hospesek stb.), így talán joggal gondolhatjuk azt, hogy a sző-lősi és a királyházi határban levő nevek ilyen irányú magyarázatát ez a tényező mindenképpen befolyásolhatta.