Orosz László2
Magyarok és németek együttélése a Kárpát-medencében ezeréves múltra tekint vissza. Ez az együttélés a történeti Magyarország keretében sokáig probléma -mentes volt, hisz a nemzeti ébredés koráig, a nacionalizmus(ok) megjelenéséig a modern értelemben vett nemzeti/etnikai probléma még csak nem is létezett a Kár -pát-medencében, szintúgy nem az etnikai türelmetlenségen nyugvó, erőszakos megoldásra irányuló törekvés. A középkori nemzetfelfogást a moderntől ugyanis eleve megkülönbözteti az, hogy alapvetően nem etnikai tartalmat hordoz. Az et -nikai hovatartozás mindig alárendelődik valami nagyobb/magasabb/fennköltebb közösségnek: pl. a keresztény közösségnek, a közös uralkodó vagy monarchia territóriumához való tartozásnak, esetleg a hűbéri-rendi kereteknek (lásd a natio hungarica fogalmát, a nemesi nemzetet, mely közismerten nem etnikai közösség volt). A nemzeti érzés ekkor még nem nyilvánul meg egy másik náció elleni türel -metlenségben: a másik náció iránti viszonynál ugyanis fontosabb az állami keret, a
„haza” iránti patriotizmus. Ez a gyökere az ún. Hungarustudatnak, annak a nega -tív és kirekesztő konnotációt nem tartalmazó, inkább tiszta és pozi-tív érzületnek, melynek birtokában idegen ajkú honfitársaink ha nem is magyarnak, de magyaror -száginak érezték magukat. Bizonyítják ezt a külföldi egyetemekre immatrikuláló peregrinusaink, vagy épp a felvilágosodás korában a magyar (értsd: magyarorszá -gi) irodalmat és tudománytörténetet feldolgozó összefoglalásaink.3
Különösen erős volt a hazai németség ilyetén érzülete. Mindez a magyarság gal való sorsközösség gondolatát erősítette, az elkülönülés (a disszimiláció) hang jait pedig visszafogta. Ráadásul egy osztrák dominanciájú birodalomban német -ajkú honfitársaink veszélyeztetettség-érzése is csak lassan éledezett, így aztán az
1 A publikáció az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. Készült a „Társadalmi konfliktusok – Társadalmi jól-lét és biztonság – Versenyké-pesség és társadalmi fejlődés”, TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0069 azonosító számú projekt keretében.
2 Veritas Történetkutató Intézet, tudományos főmunkatárs
3 Vö.: Ács Zoltán: Nemzetiségek a történelmi Magyarországon. Budapest, 1996., 7–14., ill. Benda Kálmán: Történeti áttekintés. In: Együtt élő népek a Kárpát-medencében. Szerk.: Ács Zoltán.
Budapest, 1994., 9–25.
etnikai elvű kohéziós erő, vagyis a „mi” és a „mások” fogalmának letisztulása, va -lamint a magyarországi németajkú közösségek egészének összefogására irányuló politikai természetű igény nemigen tudott áttörést elérni. Túlzottan is heterogén közösség volt ehhez a Kárpát-medence németsége (lásd 1. ábra).
1. ábra. A hazai németség területi megoszlása Forrás: Történelmi világatlasz. Cartographia. Budapest, 1991., 130.
E heterogenitása számos – egymást erősítő – jellegzetes tényező formájá -ban érhető tetten, amennyiben:
1. Tagjai ezer év alatt különböző korokban, különböző számban, különböző he -lyekről érkezve, különböző helyekre vándoroltak be, s így szétszórtan nem alkottak társadalmi, gazdasági, politikai közösséget. Többségüket mindössze a közös nyelv és a közös hazából származás távoli, ködös emléke tartotta csupán össze.
2. Társadalmi kapocs sem igen volt köztük, hisz a középkori eredetű városi polgárságuk és a török után betelepített magánföldesúri vagy kincstári paraszt -ságuk semmilyen kapcsolatot nem ápolt, úgyszólván „elélt egymás mellett.”
3. Még vallásilag sem képeztek homogén egységet, mely olyasféle össze -kovácsoló erőként jelentkezhetett volna, mint mondjuk a szerbek számára az ortodoxia. Közismert, hogy az erdélyi és a szepességi szászok Honterus
Orosz László
és Stöckel szervezőmunkája nyomán egységesen lutheránusok lettek, míg a XVIII. századi kolonizáció során érkezett sváb parasztok közmondásosan ka -tolikusok voltak.
4. S végül hasonló megosztottságot tapasztalunk az egyes német lakta töm -bök politikai magatartása tekintetében is, akár a Bocskaitól Rákócziig terjedő korszak függetlenségi mozgalmaihoz, akár 1848/49-hez fűződő – baráti vagy épp ellenséges – viszonyukat vesszük szemügyre. A dualizmus időszaka pedig immár végképp annak kedvezett, hogy a szétszórt német településtömbök az egymással való érték– és érdekközösség felismerése helyett inkább a magyar sággal és a polgári Magyarországgal való azonosulás felvállalásának útjára lép -jenek. Hogy miért? Mert a polgárosodás folyamatában a jórészt hiányzó magyar etnikumú polgárság funkcióit a német polgárság vette magára, így aztán arra is fogékonnyá vált, hogy nagyobb zökkenők nélkül illeszkedjen be a Kiegyezés utáni kor nemzetiségpolitikájának alapját adó „politikai magyar nemzet” kere -tébe – aktualizált és korszerűsített értelmet adva mindezzel a korábbról már jól ismert Hungarus-tudatának.4
Mindezen folyamatokat egységben szemlélve érthetjük csak meg, miért épp őnáluk bontakozott ki legkésőbb a nemzeti ébredés, s miért léptek – többi nemzetiségünkhöz képest – jócskán megkésve az etnikai önszerveződés, vagyis a saját nemzeti mozgalom kibontakoztatásának útjára.
A megkésettség azonban – s ezt történelmi példák bizonyítják – gyakorta azzal jár, hogy az érintettek mesterségesen felgyorsítva (ergo radikalizálódva) igyekeznek behozni és kiegyenlíteni vélt vagy valós fejlődési hátrányaikat, s év századok természetes fejlődési útját (és buktatóit) évtizedek alatt, vagy még rö -videbb távon próbálják meg „letudni”. Mindez szükségszerűen jár együtt kifelé
4 A magyarországi németség történetéhez lásd: Gerhard Seewann: Geschichte der Deutschen in Ungarn. I–II. Marburg, 2012.; A magyarországi németek. Szerk.: Manherz Károly. Buda -pest, 1998.; Bellér Béla: A magyarországi németek rövid története. Budapest, 1981.; János Almási: Geschichte der Deutschen in Ungarn. Budapest, 1999.; 300 éves együttélés/300 Jahre Zusammenleben. I–II. Szerk.: Hambuch Vendel. Budapest, 1988.; A magyarországi néme-tek hozzájárulása a közös haza építéséhez/Der Beitrag der Ungarndeutschen zum Aufbau der gemeinsamen Heimat (Wissenschaftliche Tagung zum Anlaß des 50. Jahrestages der Vertreibung) Budapest, 1996.; Németek Budapesten/Deutsche in Budapest. Szerk.: Hambuch Vendel. Budapest, 1998/1999.; Cziráki Zsuzsanna: Az erdélyi szászok története. Erdélyi szász irodalomtörténet. Kozármisleny, 2006.; ill. Raimund Friedrich Kaindl: Geschichte der Deutschen in den Karpathenländern. I–III. Gotha, 1907–1911.; Friedrich Gottas: Die Deutschen in Ungarn. In: Die Habsburgermonarchie 1848–1918. III/1. Wien, 1980.; Gerhard Grimm—Krista Zach: Die Deutschen in Ostmittel- und Südosteuropa. I–II. München, 1995–96.; Josef Volkmar Senz: Geschichte der Donauschwaben. München, 1990.
konfliktusokkal, befelé pedig meghasonlással. Márpedig az ilyen problémákat többnyire erőből szokás legyűrni. A többi hazai nemzetiséghez képest németsé -günk sajátos helyzeti előnybe került e tekintetben a századfordulón: míg a többi nemzetiségünk az országhatáraink mentén elterülő, régiónk hasonló fejlődésén átment, s nálunk nem erősebb szomszédainktól (mint anyanemzeteiktől) vár -hattak támogatást, addig németségünk a szomszédainknál, de minálunk is jóval erősebb és európai fejlettségű államok (Németország, ill. a közös Monarchia osztrák fele) segítségével építhette ki nemzeti öntudatát. E nagynémet és nagy -osztrák körök, ill. a közvetített pángermán eszmeiség kiegyenlítette a korábban felhalmozott fejlődési hátrányokat, s adott történelmi helyzetben radikalizálni tudta németségünket.5
Az adott történelmi helyzetet pedig az I. világháború kimenetele, s vele együtt Trianon jelentette. Hamar világos lett, hogy két különösen látványos té nyező kap prioritást a németség szempontjából: a geopolitikai környezet átren -deződése és a demográfiai viszonyok megváltozása.
Ami az elsőt illeti, a történeti Magyarország felbomlásával a korábban dívó Hungarus-tudat és Deutsch-Ungartum felfogás immár értelmezhetetlenné vált, hisz az utódállamokhoz került németség ettől kezdve rumäniendeutsch, jugoslawiendeutsch, ungarndeutsch stb. lett. Ezzel párhuzamosan hangsúlyelto -lódás következett be önazonosságuk megélésében és egész jövőképükben. A magyarsággal való évszázados összefonódás helyett immár az új (utódállami) határokkal szétvágott német néprészek egymással való összetartozására, ill. a hatalmas német néphez való tartozásuk tudatosítására terelődött a hangsúly:
ennek kifejezésére jelent meg a Südostdeutschtum alak. Hasonló törekvés, ne vezetesen az együvé tartozás hangoztatása áll a Donauschwaben kifejezés tér -hódítása mögött is. (Lásd 2. ábra.)6
Politikailag tehát egyértelmű válaszút, megkerülhetetlen döntés elé került a hazai németség. Egyfelől továbbvihette a történelmileg idejét múlt Hungarus-felfogást, továbbra is Deutsch-Ungartumként értelmezve magát, s hirdetve az öröklött német mivolt és a magyar lelkiség összeegyeztethetőségét, vagyis a
5 Vö.: Bellér i. m. 11–12.
6 Ez utóbbi a térség középkori eredetű németségének mellőzésével kizárólag a török utáni kolonizáció német betelepülőit fogja össze. Vö. Karl Nehring: Zu den Anfängen der Südost-Forschungen. Der Briefwechsel von Fritz Valjavec mit Szekfű Gyula 1934–1936. In: Südost-Forschungen 50 (1991), 1–30., 2., ill. Anton Tafferner: Donauschwäbische Wissenschaft.
Versuch einer geistigen Bestandsaufnahme und einer Standortbestimmung von den Anfängen bis zur Gegenwart. 1. Teil. Donauschwäbisches Archiv. Reihe III: Beiträge zur Volks- und Heimatforschung. Nr. 24., München, 1974., 74–77.
Orosz László
magyarsággal való sorsközösséget.7 Vagy pedig dönthetett úgy, hogy a korszel lemnek sajnos jobban megfelelve, immár nem a magyarsággal való sorsközös -ségre épít, hanem a birodalmi németséggel való összetartozásra, azaz a német népközösség tudatára kíván alapozni.8
Trianon után egy ideig még sikerült fenntartani az első utat, mégpedig a hazai németség kimagasló alakja, a tudós és politikus Bleyer Jakab9 irányvo
-7 Erre utalva választotta Tilkovszky Loránt közismert tanulmánykötete címét is: Német nemze-tiség – magyar hazafiság. Tanulmányok a magyarországi németség történetéből. Pécs, 1997.
8 Vö.: Gerhard Seewann: A magyarországi németek Horthy és Hitler iránti lojalitása 1933 és 1945 között. In: Görbe háttal. Interetnikus konfliktusok Közép-Erópában a múltban és a jelenben. Ta-nulmányok. Szerk. Kupa László. Pécs, 2011., 50–58.
9 Bleyer Jakab (1874–1933) működése kapcsán lásd: Hedwig Schwind: Jakob Bleyer. Ein Vorkämpfer und Erwecker des ungarländischen Deutschtums. München, 1960., Márta Fata: Ja-kob Bleyer, politischer Vertreter der deutschen Minderheit in Ungarn (1917–1933). Dissz., Freiburg, 1991., Jakob Bleyer. Egy életmű a magyarországi németekért (1874–1933)/Jakob Bleyer. Ein Leben für das Ungarndeutschtum (1874–1933). [kétnyelvű] Szerk.: Hambuch Vendel. Budapest, 1994.
2. ábra. Az ún. „dunai sváb” településterületek
Forrás: J. V. Senz: Geschichte der Donauschwaben. München, 1990. Melléklet.
nala és személyes példamutatása révén (lásd 3. ábra). Bleyer legfontosabb felismerése a békeszerződést követően az volt, hogy a nemzetileg öntudato -sabb német településterületek leválását, ill. leszakítását követően a csonka Magyarországon megmaradt németség mind mennyiségileg, mind pedig minő ségileg olyannyira megcsappant, hogy őket sem a kormányzat, sem a reváns hangulattól tüzelt közvélemény nem fogja már respektálni. Ezért aztán – saját nemzetisége önvédelmi törek vé seivel összhangban – politikai eszköz tá rából nem hiányzott (egyik oldalról) a keresztény szellemiség és a jó magyar hazafiság folyamatos bizonyítása, (másik oldalról viszont) a polgári és értelmiségi vezető rétegét elvesztett hazai svábság népi öntudatának erő sítése, ill. paraszti, népinémet (volks deutsch) származású új elitjének kineve -lése.10 Tragédiája épp e kettősség volt, hisz mind a magyar politikai vezetés, mind saját radikalizálódó mozgalma többet, egyértelműbb elkötelezettséget várt tőle annál, amit az ő mérsékelt habitusa, középutas politizálása nyújtani tudott. Igaz ugyan, hogy az ő neve fémjelezte a hazai német mozgalom kiví -vott sikereit (hetilap11, tudományos folyóirat12, kulturális egyesület13, nemze -tiségi népiskolák engedélyezése14 stb.), ám a 30as évekre lassacskán előtér -be kerültek mozgalma (általa kinevelt és útjukra indított) ifjú radikálisai, akik
10 Vö.: Tilkovszky Loránt: Hét évtized a magyarországi németek történetéből 1919–1989. Buda -pest, 1989., 35–53.
11 Sonntagsblatt-Wochenzeitung für das deutsche Volk in Ungarn. Bleyer által 1921-ben alapított németnyelvű országos hetilap, mely a korábbi, csupán néhány városra korlátozódó német nyelvű sajtó általános elérhetőségét tette lehetővé. A hangsúlyozottan keresztény és haza -fias lap, mely idővel a megalakuló UDV szócsöve lett, már indulásától a szélsőséges magyar körök céltáblája. Bleyer halála után a lap fölötti birtokjog vitája véglegesíti a frontvonalat a magyarországi németség erői között.
12 DeutschUngarische Heimatblätter. Bleyer által 1929ben elindított magyarországi német népi ségtudományi folyóirat, mely a hazai svábságra vonatkozó történelmi, néprajzi, kultúrtörté -neti ismereteknek kimeríthetetlen tárháza mindmáig. A DUHBl birtoklása körül Bleyer halála után a Sonntagsblattéhoz hasonló hevességű harcok dúltak, végeredményben a DUHBl el -sorvadt korábbi szerkesztője (a későbbi Volksbund-vezér) Basch Ferenc saját, ennek alapjain elindított népiségtudományi folyóiratának (Neue Heimatblätter, 1935től) szorító konkuren -ciájában.
13 Ungarländische Deutsche Volksbildungsverein (UDV) [Magyarországi Német Népművelődé -si Egyesület]. 1924-ben Bleyer ügyvezető alelnökségével megalakult mérsékelt irányvonalú, alapvetően kulturális irányultságú szervezet, mely integráló törekvéseinek megfelelően gyűj -tőhelye lett a mérsékelt és magyarbarát, de a radikális és németbarát nemzetiségi erőknek is. A Bleyer halála után bekövetkező szakadás, majd az eljelentéktelenedő UDV kényszerű önfeloszlatása (1940) a Basch vezetésével tovább radikalizálódó csoport (Volksbund) térnye -rését tette egyértelművé.
14 A nemzetiségi iskolaügy kapcsán lásd: Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika. Ko -lozsvár, 1944. [reprint 1989], 427–474.
Orosz László
a magyarsággal való együttélésben mostanra hovatovább már csak asz -szimilációs veszélyt láttak. Ők már Németország nemzetiszocialista kö -reihez kerestek kapcsolatot, s ebbe az irányba próbálták nyomni az idő -södő Bleyert is.
A radikalizálódási folyamatot ki váltó már említett két látványos té -nyező közül a másik a demográfiai helyzet, a népességállomány terén gyorsan bekövetkező romlás. A ma gyarok és németek békés együttélé -sében, így e tekintetben a jól ismert XIX. századi koordináták továbbvihe -tőségében hívő Bleyer igazi pofont kapott a népszámlálási statisztikák -tól. Az utolsó nagy-magyarországi népszámlálás (1910) szerint a teljes népesség egytizedét kitevő németek (a nagyjából hasonló arányú szlovák -sággal együtt) a 2–3. helyen álltak
nemzetiségeink között. Trianon az ő számukra is tragikus traumát hozott, hisz legnagyobb tömbjeik, nevezetesen a legfejlettebb, s ráadásul teljes tár -sadalmi struktúrával rendelkező erdélyi szászok, továbbá a polgári fejlődés ugyancsak magas fokán álló (bár nem teljes társadalmú) felvidéki németek, valamint a paraszti jellegű, de a gazdasági, sőt politikai önszerveződés útján már jócskán előrehaladott bácskai-bánáti svábság leválasztása pótolhatatlan veszteséget jelentett a korábbi állománya kevesebb mint harmadára csap pant, s a társadalmi/gazdasági/politikai önszerveződés terén amúgy is vissza -maradt csonkaországi németségnek. Mindez vitathatatlan, ahogy azonban az is az, hogy míg korábban a németség csupán egyike volt a kárpátmeden -cei országterület számos nemzetiségének, mostanra viszont érdemben az egyetlen nemzeti kisebbség maradt a maga 6,9%ával (1920). Nem is ez je -lentette Bleyer és a hazai német mozgalom számára a hidegzuhanyt, hanem sokkal inkább a következő dekád mérlege, vagyis az 1920 és 1930 közötti év -tized elmozdulását tükröző népszámlálási adatok napvilágra kerülése (lásd 4. ábra).
3. ábra. Bleyer Jakab
Forrás: Deutscher Kalender. Jahrbuch der Ungarndeutschen (1994), 97. old.
év fő %
1910 1.900.000 10,4
1920 551.000 6,9
1930 479.000 5,5
1941* 477.000 (anyanyelv); 303.000 (nemzetiség) 5,1 1941** 720.000 (anyanyelv); 533.000 (nemzetiség) 4,9
* a csonka országterületen; ** a megnövekedett országterületen
4. ábra. A hazai németség a népszámlálások tükrében Forrás: saját szerkesztés
Márpedig ezek további, s ráadásul gyorsuló népességvesztésről számoltak be a németség vonatkozásában: nem az összlakossághoz viszonyított részarány további másfél százalékpontos csökkenése (6,9%-ról 5,5%-ra) volt megdöbbentő, hanem a német anyanyelvet vallók számának 551.000-ről (1920) 479.000-re (1930) történő visszaesése, ami nem mást jelentett, mint hogy több mint egytizedével (13%-kal) csökkent a hazai németség népi állománya egyetlen évtized alatt!
A vészharangok megkongatása és a szentistváni befogadó állameszmével kapcsolatos illúziók föladása ekkoriban, a 30-as évek kezdetén, vezetett el oda, hogy a mindeddig alapvetően lojális hazai német mozgalom radikális ifjú harco -sai hozzáláttak az irány– és egyben generációváltás megvalósításához.
Élete végén Bleyer is belátta „DeutschUngartum” koncepciója kudarcát. Er ről tanúskodik híres parlamenti beszéde (1933. május): A magyarországi német -ség a politikai magyar nemzet, a magyar állam részének tekinti magát, „ebben a tekintetben mindig centripetálisak voltunk”, ám „ha a magyar államgondolat helyé-be a magyar faji gondolatot iktatják, nyíltan kimondjuk, nem lehetünk centripetáli-sak.”15 A beszéd komoly felhördülést váltott ki, az olykor szélsőséges megnyilvá -nulásokba is torkolló fogadtatás révén pedig épp ellenkező hatást eredményezett, mint amit az elkeseredettsége és lojalitása között vívódó Bleyer szánt neki: meg -kérdőjeleződött a német mozgalom államhűsége. Ezzel kezdetét vette a viszony kölcsönös és visszafordíthatatlan megromlása a német mozgalom és az állam között. A helyi hivatalok szinte hazafias kötelességüknek érezték elgáncsolni még a jogos nemzetiségi törekvéseket és a korábban közpon tilag megadott
jogosít-15 A beszéd teljes szövegét közli: Deutscher Kalender. Jahrbuch der Ungarndeutschen 1994, 84–
97. Az idézet helye: 94. A kontextushoz lásd: Tilkovszky: Hét évtized, 71–72.
Orosz László
ványokat is. Bleyer nem sokkal halála (1933. dec. 5.) előtt még Münchenbe utazott, találkozott Hessszel, majd re ményét vesztve a felaprózódás és asz szimilálódás elleni magára hagyott küz -delmet illetően, végül engedett a nem zeti szocialista Németország védő szárnya alá helyezkedést követelő „fia -taljai” nyomásának, mondván „vagy végleges megmentésünk, vagy végleges pusztulásunk” jön.16
Halála után szinte azonnal bekövet kezett a szakadás a hazai német moz galmon belül. A néhai vezető kisajátítá -sára irányuló törekvések, továbbá a
„mi is igazából Bleyer Jakab szellemi öröksége?” vita kapcsán kialakuló ár kok véglegesítették a törésvonalat asz -szimiláció és dis-szimiláció hívei, vagyis a békés együttélés oltárán a lassú elmagyarosodásba is beletörődő ma-gyar barát, ill. az e fo lyamatnak tudatos
elkülönüléssel gátat szabó, ellenségkép kreálásával és külső segítség felhasz-nálásával operáló, s a náci Németország nemzetfogalmát és szóhasználatát a hazai németségre adaptáló radikális irányzatok között. A 30-as évek közepére a Bleyer által megalkotott nemzetiségi kultúregyesület (UDV) névleges egysége is megszűnt, amennyiben a szervezet magyarbarát elnöke, Gratz Gusztáv17 korábbi külügyminiszter kizárta a radikális hangadókat, akik aztán Basch Ferenc18 (lásd 5.
16 Idézi: Bellér i. m. 161.
17 Gratz Gusztáv szepesi szász származású, magyar érzelmű publicista, történetíró, ill. Bethlen István köréhez tartozó politikus, miniszter. Működéséhez lásd: Günter Schödl: Magyar politika túl a nacionalizmuson és a nemzeti államon. Gratz Gusztáv (1875–1946). In: Történelmi Szemle, 1986/1., 36–57.
18 Franz Anton Basch (1901–1946) a magyarországi németség Bleyer halála után radikalizáló dó szárnyának vezéralakja, majd a nemzetiszocialista alapokon nyugvó népcsoportszer vezet (Volksbund) vezetője. A II. világháborút követően népbírósági ítélet alapján kivé -gezték. Baschhoz lásd: Gerhard Seewann—Norbert Spannenberger (Hrsg.): Akten des Volksgerichtsprozesses gegen Franz A. Basch, Volksgruppenführer der Deutschen in Ungarn Budapest 1945/46. München, 1999.
5. ábra. Basch Ferenc Forrás: http://warcrimes.weebly.com/
convicted-war-criminals.html (A letöltés ideje: 2014.04.14.)
ábra) irányításával az önszerveződés útjára léptek, s létrehozták az immár saját sajtójukkal megtámogatott és a rivális tömörülés rovására egyre gyarapodó szer -vezetüket, amely majd 1938-ban felveszi a Volksbund der Deutschen in Ungarn (VDU) nevet.19 Ezzel párhuzamosan a magyar kormányzat a józan hangok dacá -ra20 mindinkább alárendelte revíziós külpolitikai céljainak a hagyományokon nyug vó nemzetiségpolitikát, azaz cserébe a területgyarapításokért, Berlin követelésé -re újra és újra belement a Volksbund jogosítványainak fokról fokra történő bővítésébe, ami természetszerűleg járt együtt a magyarbarát szárny befolyásá -nak állandó csökkenésével, majd pedig az UDV kényszerű önfeloszlatásával (1940).21 Ezáltal megbocsáthatatlan politikai hibaként épp a magyar államvezetés szolgáltatta ki a svábság nemzethű részét is az immáron kizárólagos érdekképvi seletre szert tevő, náci irányvonalú Volksbundnak, politikai habitusra tekintet nél -kül egy kalap alá véve, s ily módon „bűn” és „bűnhődés” kérdésében egyaránt kollektivizálva a teljes magyarországi németséget.
Egy a mostani előadásnál bővebb időkeretű referátum számos példa felvo-nul tatására teremtene lehetőséget a radikalizálódás folyamata, ill. a magyarság és németség közti viszony elmérgesedése vonatkozásában. E helyütt azonban a kontextus tömör felrajzolására nyílott csak mód, s ezért tudatos választás -sal csupán egy külső és egy belső konfliktusjelenség példájával illusztrálnám az imént elmondottakat.
Külső eredetű konfliktusgócként jelölhetjük meg a térségre vonatkozó né -met terminológia megváltozását, az érintettek érzékenységéről tudomást sem vevő új szóhasználatot. Ahogyan 1919 után a német politika hivatalosan is felka rolta a Kelet és DélkeletEurópában maradt német kisebbség érdekeinek képvi -seletét, ugyanúgy a német tudományosság is aktivizálódott, s kidolgozta annak módszertanát, hogy milyen újszerű eszközökkel és terminológia használatával fogjon hozzá a térség és annak németsége vizsgálatához, mindezzel persze a politika eredendő céljait is szolgálva. Új kifejezések jelentek meg: Grenz- und
19 A szervezet kapcsán lásd: Spannenberger Norbert: A magyarországi Volksbund Berlin és Buda-pest között. BudaBuda-pest, 2005.
20 Nem sokkal a Volksbund 1938. novemberi megalakulása után a még mindig befolyásos Beth len István körül tömörülő, s a szélsőjobbtól elhatárolódó keresztény jobboldal memorandu mot intézett Horthyhoz (1939. január), melyben támadják Imrédy kártékony nemzetiségpo -litikáját, a hazai német mozgalom szélsőségeseinek tett engedményeket, s az idáig államhű
20 Nem sokkal a Volksbund 1938. novemberi megalakulása után a még mindig befolyásos Beth len István körül tömörülő, s a szélsőjobbtól elhatárolódó keresztény jobboldal memorandu mot intézett Horthyhoz (1939. január), melyben támadják Imrédy kártékony nemzetiségpo -litikáját, a hazai német mozgalom szélsőségeseinek tett engedményeket, s az idáig államhű