MUNKÁSOK

A romániai roma munkásernberek abban a reményben állnak ki a Moszkva téri ember-piacra, hogy munkájuk révén az otthon maradt családnak is biztosíthatják az alapvető szük-ségletek kielégítését.

Kilenc férfival beszélgettünk román nyelven. A 18 és 40 év közötti férfiak valameny-nyien cigány származásúnak mondták magukat, de csak ketten beszélték a cigány nyelvet.

Hárman állították, hogy van otthon, Romániában családjuk (két-három gyerek), a másik hat személy a szüleivel él,illetve elvált. Lakáshelyzetük rendkívül rossz (komfort nélküli, szoba-konyhás, vályog). A kilenc férfi közül kettőnek van szakmája (szobafestő, kőmüves), a má-sik hét betanított munkás. Romániában nem találtak munkalehetőséget, segélyt sem kapnak.

(Otthon maradt asszonyaik és gyermekeik koldulnak.) Többnyire egy-két hetet töltenek itt, annak fuggvényében, hogy hogyan sikerül munkát találniuk. Aki már egyszer sikerrel járt, az rendszeresen átjön. A magyarországi közvetítők mind a román nyelvet, mind a magyart jól beszélik; az esetek többségében nem cigányok, hanem romániai magyarok.

A Moszkva téri .rnunkás cigányok" valamennyien vonattal érkeztek Magyarországra.

Az állomás (Nyugati pályaudvar) környékén érdeklődtek a "Piazza Romana" (Román Piac) után, valaki felszállt velük a 4-es villamosra, és elkísérte őket a Moszkva térig, amelyről nem is tudták, hogy annak ez a "rendes" neve.

Az utazáshoz kölcsönt vesznek fel, amelynek a dupláját kell megfelelő határidőre visz-szafizetniük. A húszezer forintnak megfelelő összeg felét az otthon maradó családtagoknak adják át, a másik felével vágnak neki az útnak. Csak akkor tudják elkerülni a hajléktalan életmódot, ha hamar sikerül munkát találniuk.

A romániai munkás cigányok migrációjának tétje maga a"fizikai" életben maradás.

A csoport tagjai közül többen mesélték, hogy már Törökországban is vállaltak munkát.

Ott módjukban állt volna szerveiket is eladni, de arra azért nem voltak hajlandók.

A romániai munkás cigányok számára Magyarországon a legfőbb akadályt azok az em-berek jelentik, akik egyúttal a munkaszerzésben segítségükre vannak: a közvetítők. Ez a paradoxon az, amely helyzetüket örökre megoldhatatlanná teszi: sohasem szabadulhatnak attól a fajta kiszolgáltatottságtói, amit egy idegen országban a hivatalos pap írok nélküli munkavállalás jelent. A napi 3000-5000 forint jövedelernből a közvetítöt ezer forint "illeti meg" (ha "tartós állást" szerzett, kevesebbel is beéri: egy egész haviért például húszezerrel).

Az éjszakai "rendes" szállás szinte megfizethetetlen (kétezer forint), a fürdési lehetőség akár ezer is lehet.

És odáig, azaz a kizsigerelö munkáig is el kell jutni: a Moszkva téren rendszeresen razziáznak a rendörök, és rendszeresen elzavarják őket a térről.

A meginterjúvolt csoport tagjai mindannyian úgy érzékelik, hogy Magyarországon az emberek nem segítőkészek (például még a postán sem segítettek nekik, amikor telefon-kártyát akartak venni).

"MAGY AR CIGÁNYOK"

Miért vallják magukat magyar cigánynak a vizsgált csoport tagjai?

A megkérdezett férfiak mind Romániában, mind Magyarországon jó kapcsolatot igye-keznek fenntartani a magyarokkal. Elmondásuk szerint Romániában ellenséges viszonyban vannak a románokkal, Magyarországon viszont nemcsak albérlet, eltartási szerződés, de akár házassági szerződés is összeköti őket a nem cigányokkal. Ez azonban nem jelenti azt, hogy "beágyazottságuk" Magyarországon harmonikus volna. Naponta érik őket "pofonok"

a magyar társadalom felől "cigányságukért".

A "magyar cigányok", akik a román nyelv mellett tudnak magyarul is, családi körben már nem használják a cigány nyelvet (nyelvi asszimiláció). Megkülönböztetik magukat mind a Gáboroktói, mind a "román cigányoktól". A kapcsolatot velük nem tartják, csak köszönő viszonyban vannak egymással (például a piacon).

A csoportos interjúban részt vevő cigányok nem azonos gazdasági helyzetben vannak.

T. - aki ásványokat árul - van a legjobb helyzetben; olyan lakást bérel, amelynek egy részét más romániai cigányoknak kiadja. R. és E. ruhát árul. R. körülményei sokkal rosszabbak:

nincsen pénze, hogy 17 éves kislányát "áthozza", sőt arra se, hogy kifizesse a piacozáshoz szükséges engedélyeket. P. viszonylag jobb módú: otthon hangszereket készít és javít, Magyarországon pedig eladja őket. B. van valamennyiük közül a legnehezebb helyzetben,

különféle alkalmi munkákból él, de még albérletre se futja neki, másoknál kap "ingyen"

szállást.

Ami a Romániaból származók kulturális hátterét illeti, eredeti tanult szakmája csak T.-nek (bányász), B.-nek (traktoros) és B. fiának (pincér) van; P. nem iskolában, hanem apjától tanulta a hangszerkészítést; R. és E. általános iskolát végzett.

A csoportból egyedül E. családjának tartózkodik valamennyi tagja Magyarországon (a férje magyar, de E. még román állampolgár). R. elvált; lánya Romániában, a nagyszü-lőknél lakik, csak rövid időre jön az apjához.

R.hannincnaponként látogat haza, Romániába, akárcsak T. (Magyarországon mindketten albérletben laknak), és ezt tekinthetjük a romániai magyar cigányok egyik jellegzetes mig-rációs stratégiájanak.

P. Romániában él, és mindig csak rövidebb időre jön át Magyarországra. Ilyenkor leg-többször migráló testvéreinél lakik. Ez a Románia és Magyarország közötti migráció másik típusa.

B. nem jár haza Romániába, Magyarországról nyugat felé ment (Franciaországba), bár onnan végül visszatért Magyarországra. Nem akar Romániában élni, inkább szeretné a csa-ládját is végleg áthozni Magyarországra. Bizonyos szempontból hasonló T. esete, aki úgy-szintén "nekivágott a Nyugatnak", de Ő,ha teheti, azóta is ki-kijár (például Dániába).

Ami a más vándorokkal való kapcsolatot illeti: B.-nek van valamennyiük közül a leg-kiterjedtebb kapcsolati hálója: Franciaországban éppúgy, mint Magyarországon. de mint említettük, szorosabb kapcsolatot elsősorban a magyar cigányokkal tart fenn. T.-nek szintén vannak B.-hez hasonló jellegű kapcsolatai, hiszen Rornániából Magyarországra jövő kü-lönbözö cigányok laknak nála. R.és E. pedig folyamatosan kapcsolatban álltak és állnak más - Romániából Magyarországra érkező - magyar cigány csoportokkal. P. és B. fia számára az ilyenfajta kapcsolatot mindig saját rokonaik jelentették.

A csoport tagjaiban először közvetlenül a romániai forradalom után merült fel a Magyar-országra való migrálás gondolata.

B. menekülése politikai okokra vezethető vissza: az 1990-es marosvásárhelyi esemé-nyekben való aktív részvétele miatt kényszerült rá. Egy román nem cigány mérnöknő (C.) hívására ment a franciaországi Rennes-be. Hannincnapos kinttartózkodási engedélye letelte után nem állt szándékában visszatérni Magyarországra. Párizsba ment, s elintézte, hogy tovább is maradhasson (havonta kellett jelentkeznie a rendőrségen). A Gare de Lyon környé-kén a metróban vagy az állomásokon aludt, akárcsak a többi romániai magyar, cigány és roman. Dolgozott hordárként, árult hajléktalanújságot, pincérkedett, üzletelt. Megismerke-dett vándorló kártyásokkal, koldusokkal, üzletelőkkel és zenészekkel (Romániából) éppúgy, mint ernigráns magyar (erdélyi) értelmiségiekkel. Utóbbiakkal (egy arab ismerőse ajánla-tára) a párizsi református gyülekezeten keresztül teremtett kapcsolatot. A gyülekezetben

ismerkedett meg D. lelkésszel, V. professzorral vagy például az Európai Űrkutatások ma-gyar származású igazgatójával. Ezek az ismeretségek konkrét anyagi segítséget (például szálláslehetőséget) is jelentettek számára.

Végül azonban el kellett hagynia Franciaországot, mert a bíróság nem ítélte meg neki a menekültstátust. Repülővel tért vissza Magyarországra.

R. és E. - elmondásuk szerint - eleinte csak egy-két napos "utazást" tettek Magyaror-szágra, és elsősorban ruhát árultak. Az itt-tartózkodás akkor nyúlt hosszabb időtartamúra, amikor apályaudvaron albérletet közvetítő magyarok ajánlatát elfogadták.

Ott, ahol R. és E. először albérletet kapott, sokan voltak hozzájuk hasonló helyzetben.

Ugyanebben a házban ismerkedett meg R. egy idős magyar asszonnyal, és nyolc éven át nála lakott, valahányszor Magyarországra jött. Az idős hölgy halála óta testvére (E.) fér-jének testvérétől bérel egy valójában csak üdülésre alkalmas, komfort nélküli házat.

T.-nek kezdetben sokat segített az általa Erdélyi Hivatalnak nevezett intézmény. Munka-közvetítésük révén került a pécsi bányába, majd annak bezárása után egy csempegyárba.

V égül az ásványok árusítása közben egy Budapesten üzletelő afrikai férfi felesége hozta össze azzal az emberrel, akitől jelenleg a lakását bérli.

B. fia, P. és R. lánya már Magyarországon tartózkodó rokonaikhozjöttek, és mindany-nyiszor üzleti tevékenységet is folytattak.

A meginterjúvolt csoport erőforrásai szűkösek. Kevéske forgótőkéjük van, B. "erőfor-rásai" pedig szinte csak "kapcsolati tőkéből" állnak.

A romániai magyar cigányok magyarországi tartózkodásának egyik legnagyobb terhe a

"hivatalos papírok" megszerzése. Havonta ingáznak haza, sokszor csak a határhoz, hogy az útlevelükbe pecsételjenek.

Számukra a sikert azt jelenti, ha romániai eredetű árujuk eladásából nemcsak megélnek, de az otthon levőknek is képesek hazavinni belőle. B. esetében ez természetesen másképp van, hiszen az ^ő számára - aki politikai menekült - az lenne a siker, ha családját végleg áthozhatná Magyarországra.

A magyar hatóságokról egyiküknek sincsenek jó tapasztalataik, félnek tőlük, segítsé-gért sem fordulnának hozzájuk. (B. csak nagy sokára szerzett tudomást róla, hogy meg-kapta a menekültstátust, mivel kerülte a rendőröket.)

A csoportnak azok a tagjai, akik a nyugat-európai országokban is megfordultak, arról tudósítanak, hogy ott a cigányok mind politikai, mind gazdasági szempontból jobb helyzet-ben vannak, mint Romániában és Magyarországon.