MINDENNAPIÉLET,GAZDASÁGISTRATÉGIÁK AZ ÚJ KÖRNYEZETBEN

Kanada - túl a sokféle kultúra egymás mellett éléséből is fakadó nyitottságán, valamint túl azon, hogy nem szükséges vízum a beutazáshoz- - fejlett gazdasága és széles körű szociális ellátórendszere miatt kedvelt célpontja a Magyarországot elhagyni szándékozó roma családoknak. Természetesen - főként az itthon maradottak körében - sok az erősen túlzó pozitív elképzelés, de tény, hogy Kanada, különösen Közép-Európa egyes térségeibő\

szemlélve nagyon gazdag ország, és számtalan lehetőséget kínál mindazoknak, akik ott kívánnak letelepedni.

A roma közösségek kulturális sajátosságait vizsgáló antropológiai szakirodalom jó része egyetért abban, hogy a közösségek egyik meghatározó kulturális jellegzetessége a változó környezeti feltételekhez való gyors, dinamikus alkalmazkodóképesség; gazdasági straté-giájukat, tevékenységi formáikat rugalmasan igazítják az átalakuló feltételrendszerekhez (Formoso, 2000: 58-59; Liegeois, 1998: 57). Igen hatékonyan alkalmazkodnak a környe-zetükben lezajló gazdasági változásokhoz, és ugyanígy tesznek, ha egy cigány közösség változtatja meg életének addigi kereteit; és új életfeltételek közé költözik (Stewart, 1994:

VII. fejezet; Piasere, 1997: 122). Noha környezetük gazdasági viszonyait nem hagyhatják

3Avízumkötelezettséget 2001. december 5-én bevezették. (A szerk.)

figyelmen kívül (Piasere, 1997: 32-33), a lehetőségekhez képest törekszenek az azoktól minél nagyobb mértékben független gazdasági tevékenységek kialakítására (Okely, 1983:

53-56). E kettősség (vagyis a gádzsókra való ráutaltság, valamint ezzel párhuzamosan a csoport integritás ának, különállásának megőrzésén való fáradozás) jelentőségének hangsú-lyozása megtalálható a legtöbb roma kultúrával foglalkozó modem munkában. Ezzel össze-függésben merült fel a roma csoportoknak a bérmunkához való hozzáállása. A bérmunka a nem cigány, gádzsó világ része, az attól való elzárkózásra törekvést többen a roma iden-titás meghatározó elemeként tüntetik fel (Formoso, 2000: 58; Stewart, 1994: 23; Williams, 2000a: 341).

Ezek a jellegzetességek többnyire meghatározták az általam vizsgált közösség munká-hoz, pénzkeresethez és pénzköltéshez való viszonyulását Magyarországon. Több-kevesebb sikerrel végeztek olyan gazdasági tevékenységeket, melyek gyakorlása legfeljebb kismér-tékben érintette a csoport meglévő integritását, a benne élő családok tágabb környezetüktől való függetlenségét. Meghatározó tevékenység volt a házalás, a különféle termékekkel való kereskedelem. Foglalkoztak nemesfémmel, drágakövekkel, órákkal, műtárgyakkal, régisé-gekkel, autókkal, színesfémhulladékkal, műszaki és ruházati cikkekkel, parfümmel, élelmi-szerrel, italokkal és ingatlannal, szinte mindennel, ami megfelelő hasznot, gyors megtérülést ígért. A kereskedelmi tevékenységek mögött csak ritkán volt bejegyzett cég, állandó stand vagy üzlethelység, ami az 1990es évek gazdaságának átmeneti jellegéből is következően -megnövelte a gyors és zökkenőmentes profil váltás lehetőségét. Az alkalmazottként való rendszeres munkavállalás nem volt általános, ezt sok esetben a szakképesítés hiánya is megnehezítette, az alkalmi munkavállalás gyakrabban előfordult (Hajnal, 1999: 92-99).

A fejezet további részében aközösség Kanadába kivándorló tagjainak mindennapjait mu-tatom be, előtérbe helyezve a megélhetéssel kapcsolatos, gazdasági jellegű tevékenységeket.

A mindennapok megkönnyítésének módjai

Torontó igazi nagyváros, annak minden előnyével éshátrányával. Aki itt telepszik le, elsősorban arra számít, hogy a környékbeli településekhez képest több a pénzszerzési lehetőség, nagyobb esély van munkát találni, nem kell sokat utazni a munkahelyig, több az üzleti lehetőség, könnyebb kapcsolatokat teremteni, és sok magyar származású roma és nem roma él a városban. Drága viszont a lakásbérlés, a közlekedés és az étkezés, nehéz parkolóhelyet biztosítani az autónak. A lakásokban sűrűbben fordulnak elő bogarak és rágcsálók. Az elérhető áron bérelhető lakások, bár igen nagy a kertvárosi rész is, leginkább 25-35 emeletes bérházakban találhatók. A bérleti díjak lakásnagyságtóI függően havi 700 és 1100 dollár között mozognak, beköltözéskor kéthavi díjat, kauciót kell adni. A magasabb költségek miatt a családok megélhetését a segély szűkösebben fedezi, így inkább csak azok maradnak Torontóban, akiknek van valami egyéb jövedelmük is.

Akik nem akarják vagy nem tudják vállalni a drágább életet, Torontó környékén keresnek lakóhelyet; környéknek számítanak a 100-120 kilométerre található kisvárosok is. Ilyenek például Hamilton, Welland, St. Catharines vagy Niagara Falls, ahol sok magyarországi roma család telepedett meg az elmúlt években. A fejlett infrastruktúrának és az európaihoz képest olcsó üzemanyagáraknak köszönhetően ezekről a településekről akár naponta be lehet autózni Torontóba. A legfőbb vonzerő a viszonylag olcsó lakás: a bérleti díj mintegy

fele a torontóinak. Az említett helységek tipikus észak-amerikai kisvárosok néhány tízezer, legfeljebb száz-kétszázezer lakossal, kis belvárossal, kiterjedt kertvárosi résszel, párhuzamos-rnerőleges utcákkal, nagy távolságokkal, a települések végén található hatalmas és igen jól ellátott áruházakkal, szolgáltató és szórakoztató központokkal, különféle kereskedésekkel.

Az így felépített városok sok tekintetben sajátos életformát alakítanak ki az ott lakó emberekben, melynek egyik legfontosabb eszköze az autó. A helyi tömegközlekedés meg-lehetősen szegényes és drága, az autó viszont igazi tömegtermék, mindenki által elérhető,

és a városszerkezet említett sajátosságai miatt kiemelten fontos fogyasztási cikk. Mind-emellett meg kell említeni, hogy a kiérkező roma családok döntő többségének mindennap-jaiban Magyarországon is meghatározó szerepet játszott a gépkocsi és annak használata, mely jelenség, túl a kényelmi ésa presztízsszempontokon, részét képezi egy sajátos, fóként a városi romákra jellemző térhasználati módnak. A saját autóval, taxival való közlekedés, a tömegközlekedési eszközök mellözése akár az otthoni rend kiterjesztéseként is értelmez-hető, védettséget és biztonságérzetet nyújt. A környezet kirekesztéséveI együtt kirekesz-tődnek az idegen magatartásformák és helyszínek, a városi térstruktúra élesen kettéválik jól ismert ésidegen részekre (Hajnal, 1999: 87-90). A Kanadában letelepedni szándékozó nem használhatja európai jogosítványát (a több szempontból eltérő közlekedési szabályok miatt). Aki vezetni akar, annak tanfolyamra kell járnia, majd vizsgáznia kell. A roma csalá-dok többségében elsődleges szempont, hogy legalább egy családtagnak legyen jogosítványa.

Egy nyolc-tíz éves autó elérhető a néhány hónapja érkezett családok számára; a biztosítást, a környezetvédelmi tesztet és a rendszámot is ki tudják fizetni.

A Torontó környéki Wellandben egy négy szobából, nappaliból, étkezőböl, garázsból és mosókonyhából álló összkomfortos sorházi lakás szűkösen ugyan, de fenntartható a több-gyerekes családnak járó segélyből. Ráadásul a nagyobb élettér és a kis kert nyújtotta kényel-men túl hosszabb távon anyagi megtakarítást is jelent: a garázsban el lehet végezni az autó kisebb javítási és karbantartási munkáit; akár több hűtőláda is elfér az időnként beszerez-hető olcsóbb élelmiszereknek. A többemeletes nagy bérházak előnye viszont, hogy nincs külön rezsi, vagy is a lakbér tartalmazza a fűtés, a világítás és a meleg víz költségeit is.

Az általam ismert családok mind nagy háztartást vezettek, általános a napi háromszori bőséges étkezés. Leginkább a különféle húsfélék népszerűek, leggyakrabban magyaror-szági ízlés szerint elkészítve. Kanadában az élelmiszerárak kinttartózkodásom idején kis eltéréssel a magyarországi árak körül mozogtak, vagyis a jövedelmi viszonyokhoz képest alacsonyak. Ráadásul a kisebb városokban élőknek igen kedvező beszerzési forrásai van-nak, például egy-egy vidéki vágóhíd, ahol nagyobb mennyiségben és kevésbé feldolgo-zottan (például fél disznó egyben) még a diszkontáruházakhoz képest is olcsón lehet vásá-rolni. A megvásárolt alapanyagot a család otthon közösen feldolgozza, és fagyasztva tárolja. így fordul elő egy emeleti lakásban szalonnaabálás, vagy egy sorházi lakás kertjé-ben saját készítésű alkalmi füstölőkertjé-ben sonkafiistölés. Adódnak alkalmi források is, például a szomszédos városban menekültként élő roma család férfi tagja áruházi lopásokból egé-szítette ki a jövedelmét ottlétem idején. Leginkább élelmiszereket "újított", száraz húst, kolbászt, sonkát, szalámit, de rendelni lehetett nála ritkábban fogyasztott dolgokat is, kaviárt, lazacot vagy galamb- és bárányhúst. Áruit a bolti ár feléért adta, visszatérő vevő-köre frissen bevándorolt magyar és roma családokból állt.

A kenyér drága, a legtöbb fajtának az íze is furcsa a Magyarországról érkezettek több-ségének, ezért sok családban hetente többször is sütnek házi fehér kenyeret, ami szintén

jelentős megtakarítást eredményez. A különféle egyházi szervezetek gyakran kezdeményez-nek segélyakciókat: egyebek mellett élelmiszert osztanak a rászorulóknak. Ezt a forrást is sokan kihasználják, főként ha van helyük tárolni a jó minőségű konzerveket, száraz tésztát vagy befőttet.

Az eddig említetteken kívül a családok jelentősebb kiadásai között szerepel még a ru-házkodásra szánt összeg. Az átlagos minöségű ruhák az európai szisztémához hasonlóan a nagyáruházakban a legolcsóbbak, főleg a szezon végi leárazások idején. A családok gyak-ran szereznek be (alig) használt ruhákat az egyházi szervezetek ingyenes akcióin, leginkább a gyerekek számára. Jellemző még a rokonságban álló családok közötti ruhacsere, a kinőtt, használaton kívüli darabok odaajándékozása a rászorultabb vagy újabban érkezett család-tagok, esetleg barátok számára. A javaknak ez a családok közötti körforgása jellemzi még a használt bútorokat, edényeket, lakberendezési tárgyakat, ritkábban az egyszerű műszaki cikkeket is.

Az előbbiekben részletezett kiadásokat - a gyerekek iskoláztatásával kapcsolatban fel-merülő költségekkel együtt - a családok ki tudják fizetni a havi segélyböl, Az államtól ka-pott segélyek valóban csak az alapellátásokat hivatottak biztosítani, viszont ezek a kanadai mércékhez igazodnak. A családok többszobás, megfelelő környezetben lévő lakásokban laknak, bőségesen és változatosan étkeznek, divatos ruhákhoz jutnak, a gyerekek iskolába járnak.

" ... van olyan is, aki itthon csóró, leginkább az önkormányzat segélyéből él a család-jával. Az itthoni segély nagyon minimális ahhoz képest, amit kint adnak, sokan ezért mennek. Három évig, amíg el nem dől, hogy haza kell-e jönniük, jól élnek, szép lakásban laknak, dolgozniuk nem kell. Ha itthon van egy kis lakásuk, azt eladják, a vételárat meg felteszik bankkártyára, ezzel esetleg tudnak kint seftelni. Kint nem csinálnak semmit, élni tudnak, közben esetleg beleesnek egy kis seftbe, egy kis bűnözésbe, egy kis fekete melóba, úgyhogy ha szerencséjük van, még spórolni is tudnak, hogy legyen pénzük itt-hon az újrakezdéshez. Sok van persze olyan is, aki hazajön üres zsebbel, és az utcára kerül, még egy szoba-konyhát sem tud megvenni magának." (Interjúrészlet R. G. roma vállalkozóval. Budapest, 2000 tavasza)

Bérmunka

A megérkezés után egy-két hónappal a családok már megfelelő lakáskörülmények közé kerülnek, megszerzik a szükséges bútorokat, beiskolázzák agyerekeket, és beszerzik a leg-szükségesebb információkat közvetlen lakókörnyezetükről, az ott élő emberekről és a lehetőségekről. A családok egy részében szóba kerül a segélyeken felüli jövedelemszerzés.

Ha a családból valaki, leggyakrabban a férfi családfó, legálisan munkát akar vállalni, az igényt a helyi önkormányzatnál be kell jelenteni. Hivatalos munka mellett nem jár a segély egy része, viszont sokan úgy tartják, hogya menekültstátus elbírálásakor a bíróság pozitívan értékeli, ha a kérelmező fel tudja mutatni a társadalmi beilleszkedésben elért addigi ered-ményei között a munkába állást.

Munkaközvetítők minden nagyobb településen vannak. Aki innen vár segítséget, annak készítenie kell írásban egy összegzést, melyben felsorolja szakképesítéseit, valamint azokat

a munkaterületeket, ahol korábban dolgozott, tapasztalatokat szerzett. Az érintettek termé-szetesen igyekeznek szaktudásuk lehető legszélesebb skáláját felmutatni. Mivel menekült-státusukból fakadóan a végzettséget igazoló papírok bemutatására nem kötelezhetik őket, sokszor olyan szakmákat is megjelölnek, melyeket még nem próbáltak ugyan, de azt gondol-ják, szükség es etén meg tudnának felelni az elvárásoknak. Az általam megismert családok tagjainak nagyobbik része szakképesítés nélküli. Egyetemi vagy középiskolai végzettsége senkinek nincs, szakmunkásvizsgája is csak keveseknek van. A szakképzettek nincsenek sokkal előnyösebb helyzetben; szakmai képesítésük elavult, nem felel meg a kanadai nor-máknak, nyelvtudásuk nincs. Egy angolul nem beszélő teherautó-sofőr, biztonsági őr vagy targoncás, aki menekültstátusban él Kanadában, nagy valószínűséggel nem tud elhelyezkedni a képesítésének megfelelő munkahelyen.

Többen akadtak, akik Magyarországon munkájuk során gyakorlatot szereztek már vala-milyen szakterületen (leginkább az építőiparban), persze papírok nélkül. A roma családfók szerint a végzettséget igazoló papír nem olyan fontos Kanadában, inkább csak azt nézik, hogy az ember képes-e megbirkózni a rábízott feladatokkal. Van lehetőség szakképesítés szerzésére is, az állam indít ingyenes tanfolyamokat felnőttek részére. Szaktudást igazoló papír leginkább akkor szükséges, ha valaki szakképesítéshez kötött vállalkozást kíván in-dítani. A képzési lehetőségek kihasználásán értelemszerűen csak azok gondolkoznak, akik alapfokon elsajátították az angol nyelvet ésmegszerezték a menekültstátust, tehát hosszabb távra tervezhetnek.

A legtöbb hivatalosan bejelenthetö lehetőség a munkaerőpiac úgynevezett másodiagos (szekunder) szektorában adódik, ahol az egymást kölcsönösen felerősítő negatív tényezők - az iskolai végzettség és a szakképesítés hiánya, a helyi viszonyok ismeretének nem megfelelő volta - nem zárják ki a jelentkezőt az alacsony presztízsű munkából. A kanadai bevándorlást vizsgáló újabb kutatások a felsoroltak mellett hangsúlyozzák a nyelvtudás, valamint vele összefüggésben a nem és a faji jegyek kulcsszerepét a bevándorlók gazdasági-szociális integrációjának alakulásában. Ezeket az elemeket nemcsak önmagukban, hanem egymásra hatásukban is vizsgálni kell. Például a csekély angol vagy francia nyelvtudású külföldi születésű nők, akik látható faji jegyeket viselnek (például sötétebb bőrszín), vagyis .Játhatóan kisebbségi'" csoporthoz tartoznak, általában a legalacsonyabb szintű képzést kapják, a legalacsonyabb arányú a részesedésük a munkaerőpiacon, viszont a legnagyobb százalékban töltik be a csekély szaktudást igénylő, rosszul fizetett munkahelyeket (Boyd, 1999: 282; Neuwirth, 1999: 57; McGown, 1999: 204). Bár a Kanadába frissen bevándo-roltak polgári, gazdasági és szociális jogai elvben az állampolgárokéval megegyezők, 5 több kutatás is kimutatta, hogy a rmmkaerő-piaci gyakorlatban korántsem azonosak a lehe-tőségeik. Számuk felülreprezentált a piszkos, veszélyes, fárasztó, kényelmetlen, monoton,

4 A ,.láthatóan kisebbségi" kifejezés tartaimát az 1980-as évek elején határozták meg, és ettől fogva hasz-nálják Kanadában; a köznyelvben nagyjából a"színes börü" a megfe\e\ője. A pontos meghatározást a különféle kormányprogramok, esélyegyenlőséget biztosító jogi szabályozások igényeltek, így tíz .Játhatóan kisebbségi"

csoportot rögzítenek: feketék, dél-ázsiaiak, kínaiak, koreaiak, japánok, délkelet-ázsiaiak, filippínók, egyéb csendes-óceáni szigetlakók, nyugat-ázsiaiak és arabok, latin-amerikaiak (Boyd, 1999: 283).

5Kanadában a beilleszkedési folyamat végső szakaszában kerül sor az állampolgárság odaítélésérc. Az ezt megelőző, évek ig tartó időszakban a menekültek - mint .Janded immigrant" státusúak - csak a politikai jogokat nem gyakorolhatják, amúgy elvileg, az állampolgárokat megillető teljes körű polgári, gazdasági és szociális jogokkal rendelkeznek (Neuwirth, 1999: 53).

rosszul fizetett állásokban vagy szakmákban, valamint a munkanélküliek között. A magas arány abban az esetben is szembetűnő, amikor az azonos képzettségű, Kanadában született populáció foglalkoztatásijellemzőit vetik össze afrikai vagy ázsiai bevándoroltakéval. Fő-ként az első években nagyon keveseknek sikerül elhelyezkedniük képesítésüknek megfelelő állásba. Általában a minimálbér környékén keresnek, munkalehetőségüket egyéni erőfeszí-tésnek, baráti vagy rokoni segítségnek köszönhetik. (Mindez természetesen a menekültekre vonatkozik, és nem azokra a "független bevándorlókra", akik leginkább magasan képzett szakemberek vagy pénzügyi befektetők.)

A frissen bevándoroltak számára is könnyebben elérhető, a munkaerőpiac másodIagos szektorához tartozó munkatípusok gyakorlatilag semmiféle mobilitási lehetőséget nem kínálnak, és jellemző rájuk a munkaerő gyors fluktuációja (Portes-Böröcz, 1989: 23-24).

A gazdaságnak ezeken a területein a munkaerő fizikai képességeit használják ki leginkább, komolyabb szakmai ismereteket nem várnak el, vagy ha mégis, akkor az igen rövid idő alatt elsajátítható, a megszerzett tudást azonban más területen csak a legritkább esetben lehet hasznosítani. Az egyszerű és monoton munkák elvégzéséhez a nyelv minimális tudása is elegendő. Az ilyen típusú munkahelyeken a munkavállaló kizárólag jövedelemforrási lehetőségnek tekinti munkáját, nincs jelentősége a munkát, a munkahelyet érintő státus-vagy presztízsszempontoknak. A munkavállalás körülményeit és a jövedelmi viszonyokat illetően a menekültek a megérkezésüket követő időszakban inkább Magyarországhoz viszonyítanak, amihez képest Kanadában az említett körülmények is vonzóbbnak tűnnek.

Ez a kezdeti periódusra jellemző szemlélet alkalmanként a közösség otthon maradt részének akaratlan félretájékoztatásához vezet a kanadai lehetőségeket illetően.

A férfiak gyakran helyezkednek el hosszabb-rövidebb időre az építőiparban, ahol már sokuknak van némi tapasztalata. A fővállalkozó sok esetben magyar származású, ilyenkor a nyelvi nehézségek nem jelentenek problémát. A leggyakoribb a segédmunkásként való elhelyezkedés, az ilyen munkákat azok is elvállalhatják, akik még soha nem dolgoztak épít-kezésen. A tapasztaltabbak viszont gyakran olyan önálló munkát is elvállalnak, amihez nincsen meg papíron a szakképesítésük. Kőművesnek vagy festő-mázolónak mondják ma-gukat olyanok is,akik addig csak segéd- vagy betanított munkásként dolgoztak. Az esetek nagyobbik részében el is tudják végezni a vállalt munkát, ami nagymértékben köszönhető annak, hogya legtöbb kanadai technológia jóval egyszerűbb a Magyarországon megszo-kottnál, a felhasznált anyagok egyenletesen jó minőségűek, magas szintű a gépesítés, a szer-számok egyszerűen kezelhetők, használatuk gyorsan és könnyen megtanulható. A férfiak munka közben próbálnak megismerkedni a környéken lakó emberekkel, gyakran önállóan elvállalnak kisebb javítási munkákat, megkerülve a fővállalkozót. Ha van munka, sokszor napi 10-12 órát dolgoznak, akár hétvégén is. Aki részt vehet egy munkán, az igyekszik a rokonait is kereseti lehetőséghez juttatni, nem ritkán hat-nyolc családtag is együtt dolgozik az építkezéseken vagy egyéb munkahelyen. A segédmunka mellett néhányan dolgoznak kömüvesként, festő-mázolóként, tetöfedö-bádogosként, gipszkartonozóként, parkettacsiszo-lóként vagy szőnyegkárpitosként. Torontó környékén nagyobb számban találhatók intenzív gazdálkodású kertészeti, mezögazdasági, borászati üzemek, állattenyésztő telepek, ahol főleg a szezonális foglalkoztatás a jellemző. Ilyen munkára szakképzettség nélkül is lehet jelentkezni, de kevesebb a fizetés, mint az építőiparban. Ezek az üzemek rendszeresen tobo-rozzák az olcsó munkaerőt a közelükben található menekültszállókon, sok esetben feketén alkalmazva a menekülteket, a szokásos béreknél jóval kevesebb fizetésért. A lehetőséggel

a roma családok csak szükséghelyzetben és a lehető legrövidebb ideig élnek, akkor viszont az egész család együtt dolgozik, a nagyobb gyerekekkel együtt.

A vidéki kisvárosokban jóval kevesebb a munkalehetőség, mint Torontóban. Ezek közül is jó néhány csak idényjellegű, novembertől márciusig a kemény és csapadékos tél miatt szinte lehetetlen kinti munkát végezni. Wellandben leginkább két munkalehetőség közül lehetett választani: az egyik egy város környéki konzervgyár, a másik az építőiparral kap-csolatos, és tulajdonképpen Torontóhoz kapcsolódik. Egy Wellandben élő roma férfi, aki már Magyarországon is építkezéseken dolgozott, és brigádokat szervezett nagy volumenű építőipari és fölmunkákhoz, megismerkedett egy magyar származású torontói vállalkozóval.

A férfi a vállalkozó több munkájának elvégzésében közreműködött. Az együttműködés sikeres volt, így egy idő után maga mellé vehette az időközben Kanadába érkező fiútestvérét, majd nagyobb munkák esetén más Wellandben élő rokont és ismerőst is. Idővel a torontói vállalkozó alvállalkozójaként kezdett működni, egyedüli bejelentett munkaerőként, akinek egyik feladata a megfelelő munkaerő toborzása lett. A fizikai munka mellett a szervezés és az irányítás egy része is az ő hatáskörébe került. Nagyobbrészt Torontó külvárosaiban dolgoznak. Reggel hat órakor indulnak el az erre a célra vásárolt mikrobusszal, este nyolc-kilenc óra is van, mire hazaérnek. Ha több emberre van szükség, két autóval mennek; aki

A férfi a vállalkozó több munkájának elvégzésében közreműködött. Az együttműködés sikeres volt, így egy idő után maga mellé vehette az időközben Kanadába érkező fiútestvérét, majd nagyobb munkák esetén más Wellandben élő rokont és ismerőst is. Idővel a torontói vállalkozó alvállalkozójaként kezdett működni, egyedüli bejelentett munkaerőként, akinek egyik feladata a megfelelő munkaerő toborzása lett. A fizikai munka mellett a szervezés és az irányítás egy része is az ő hatáskörébe került. Nagyobbrészt Torontó külvárosaiban dolgoznak. Reggel hat órakor indulnak el az erre a célra vásárolt mikrobusszal, este nyolc-kilenc óra is van, mire hazaérnek. Ha több emberre van szükség, két autóval mennek; aki