„Oral Spirituality" - „lelki viselet" Györgyfalván
Napjaink beszédterébe belekerült egy különös szó; arra a kérdésre, hogy ebből a kaotikus világból merre van az előre, a válasz így hangzott: visszarégiesülni.
Miben? Az írásbeliség megjelenésével a szóbeliség kultúrája egyre inkább háttérbe szorult. Erre még az oktatás is rásegített. A szószerinti tanulásnak napjainkban negatív konnotációja van. „M agolás" - bélyegezzük meg, és nem tudunk semmit, és nem hiszünk a megtanult szövegek megtartó erejében, mentálhigiénés szerepé
ben.
H ogy ezt a gondolatot vonzóvá tegyem, a 87 éves kalotaszegi, györgyfalvi, néhai Ferkő Pendzsi nénitől (ragadványnév), hivatalosan Kun Erzsébettől idé
zek. A szakrális szocializáció utolsó m ohikánjaitól hozok istenhit-mintázatokat.
A tanulmány alapja egy 2016. szeptember 16-án készített, kétórás videófelvétel, ezen Pendzsi néni szinte szünet nélkül ontotta magából az „oral spirituality"2 lelki kincseit.
Lelkészként a bibliaórák során rácsodálkoztam arra, hogy akár Tinódi Lantos késői leszármazottai is lehetnének az itteniek, mert szinte mindegy, hogy bibliai történetről vagy egy-egy dogm atikai kérdésről (bűn, kegyelem stb.) van szó - szinte m indegyikre tudnak rigmust. Verselni kezdenek a válasz kapcsán, vagy pedig felteszik a „Hogy is van az az ének?" kérdést. S nem kell hosszabb nógatás, már rá is zendítenek, s a harmadik-negyedik versszak után már megválaszolásra kerülnek a kérdések.
Nagy kár, hogy Györgyfalván napjainkban éljük meg a tradíciószakadás pil
lanatait, mert ezt a versbe szedett kegyességet bizony az idősek magukkal viszik a sírba. A fiatalok már a templomi ünnepségeken is csak olvassák a szövegeket.
De itt nemcsak a m em orizálásról van szó, hanem arról is, hogyan beszélhetünk hitelesen Istenről, vagyis az „oral spirituality" kérdésköréről.
Ma már szinte közhely az a kutatási eredmény, amely szerint a pszichológia nyelvezete meghódította a vallásos kegyesség nyelvét. A ma embere nem tud lelki 1 Idézet Szigeti Adrienn, debreceni magyartanárnak a reflexiójából, amelyet a Pendzsi nénivel készí
tett interjú hatására írt magánlevélben.
2 Ezen olyan lelkiséget értek, amikor valaki Istenről, lelki történésekről nem a saját szavaival beszél, hanem mások által megfogalmazott - többnyire verses formába öntött - gondolatokat ad tovább, amelyeknek a szerzője általában ismeretlen.
Vörös Éva
történésekről beszélni - könnyebben hozza szóba a szexuális intimitásokat, mint hogy az istenélményéről, hitéről vagy hinni nem tudásáról beszélni tudjon. Am i
kor pedig - jobb híján - megkísérli, hogy a pszichológia szókincsével írjon körül hittel kapcsolatos érzéseket, kételyeket, falakba ütközik, egy olyan földszintes világba, ahonnan visszahullanak, elértelmetlenednek a szavak.
De hogyan oldotta meg ezt az a népcsoport, amely még m egfelelően ki sem tudta ejteni a pszichológia szót? Akik nem tanultak teológiát, és az iskolázottságuk is híjával volt a nyolc osztálynak? Ők, vagyis a klasszikus laikus kategória hogyan próbálta a két vállán kiegyensúlyozni egyrészt a reform áció egyetemes papsá
gigényét - miszerint az Istenről szóló bizonyságtétel nem delegálható a professzi
onális személyeknek, hanem az közügy - , másrészt az ennek feszülő „az asszony hallgasson a gyülekezetben" páli ajánlást, vagyis az Isten-ügyben „maradj csönd- ben-program ot".
Erre a problém akörre hozunk a kalotaszegi Györgyfalváról egyfajta mintavé
telt az úgynevezett, versbe szedett kegyességről. Mert ott otthon a gyúródeszka mellé ki van készítve a kockás füzet, amelyből még 70 év fölött is meg-meg tanul
nak egy-egy verset, mikor, minek van itt az ideje, milyen ünnep következik, vagy éppen milyen belső kérdésre, lelki válságra keresnek választ. Sőt, a legújabb válto
zatban a bibliaórákon a m obiltelefonból is előkerül ima, egy-egy szép lélekemelő, megtanulásra méltó sms-fohász.3
Ez azért is különös, mert a protestáns vallás erősen „bal agy féltekés".4 A városi értelmiségi fiatalok körében a gondolkodva hinni dívik. A protestáns kegyesség nem pártolja az imamalmokat, ez ügyben még bibliai Igékre is hivatkozik, lásd Ezsaiás: Ez a nép szájjal közelget hozzám, és csak ajkaival tisztel engem, szive pedig távol van tőlem (Ezs 29,13). Ez a lelkiség előtérbe helyezi az egyéni megfogalmazásokat, a saját szavakkal im ádkozást, vagyis az individuális, én-te Istenhitet.
G yörgyfalván az idősebbeknél a lelki történések és a teológiai tudnivalók a másoktól megtanult versekben artikulálódtak. Valójában bűntudat nélkül „priva
tizálják" e téren mások szellemi termékeit. De ugyanakkor szorgosan végzik a ter
jesztés m issziói munkáját is. Az adatközlő Pendzsi néni a „Még egyszer visszajön"
című vers elmondása után megjegyezte, hogy alája volt írva, hogy „add tovább".
O engedelmesen továbbadta, de azt máig is bánja, miért nem írta le, mert most a sorok után csak a mem óriájában keresgélhet.
Ezek a rigm us-eltulajdonítások nemhogy bocsánatos bűnök, sokkal inkább eré
nyek, mert ebben m egm utatkozik az az alázat is, hogy Istenről csak ünneplőbe öltöztetett szavakkal lehet beszélni. Azontúl szám unkra ez egyfajta reménység is arra, hogy a magaskultúra képes „szolgai formát ölteni" és alászállni, vagyis m egszólalni néhány elem it végzett em berek száján keresztül, mindig pontosan egy-egy élethelyzetbe adaptálódva.
3 Vörös 2018: 75.
4 A protestáns kegyességben a racionalitás, a hittételek rendszere meghatározóbb, mint az érzelmek, az intuíció, a látomások világa. Lásd Farkas József igehirdetése, online hozzáférés: http://tobbaze- let.hu/farkasjozsefhangtar/predikacio/Hinni-es-gondolkodni-Bal-es-jobb-agyfeltekes-vilagunk/72/
(letöltés: 2019.11.27.)
86
A megtanult szövegek megtartó erejéről
Ezek a rigmusok segítettek abban, hogy ne legyenek az ünnepek - mint nap
jainkban - annyira „eldologiasítva", ne csak a takarításról, főzésről szóljanak, hanem tanítsanak „lélekben ünnepelni" is. Pendzsi néni tarsolyában kivétel nél
kül minden sátoros ünnepnek megvoltak a versei. Ezek a szövegek tartalmazták a keresztyén kultúra kötelező tudásanyagát egy-egy ünnep tartalmáról, hogy a hall
gatók, az unokák, a nagycsalád legalább ismereti szinten tisztában legyen azokkal.
Továbbá a rigmusok a nélkülözhetetlen rítusok részeivé is váltak, azokéivá, ame
lyek biztonságérzetet adnak a léleknek, és segítenek, hogy jeles napok alkalmával a földszintes üzemmódból átkapcsolódhassunk egy másik, szellemibb létvilágba.5 De ez a rigm usos teológia hozzásegít a hétköznapok szakralitásához és a verselő saját m entálhigiénéjének karbantartásához is. A fiatalkorban megtanult versek egyfajta mentális előtakarékosságként funkcionálnak, amennyiben ezekből időskorban is lehet élni, azt idézni. Amikor csodálkozva azon, hogy az adatközlő Pendzsi néni hogyan volt képes órákon át verseket mondani, megkérdeztem az egyiknél, mikor mondta el utoljára, ő így válaszolt:
- 48-ban mentem férjhez. Hát úgy 47-ben.
- A templomban?
- A z régen volt, most 2016 van...
- Nem felejtem el, de foglalkoztam velük.
- Hogyan?
- Hát így éjjel eszembe jut, és el-el mondogatok egyet s mást, hogy lássuk, hogy tudom. Ezt már mind úgy kínoztam, de addig próbálgatom, amíg megtanulom...
- Mikor tanult meg legutoljára verset?
- A z egyik unokámnál aztat, hogy: Várok rád.
- Miért fárasztja még most is az agyát, hogy megtanuljon verset?
- Én nagyon szeretem most is. Én, amit látok valahol, addig nem nyugszom, amíg meg nem tanulom.
-M iért?
- M it tudom én? Nem tudom.
- Hány éves kora óta tanul verset?
- H á... Egész kicsi voltam.
- Ki tanította az első verset?
- H á a papok tanítottak, ki más.6
Szinte regénybe illő volt az, ahogyan kórházi tartózkodása után a bibliaórán elő
állt a frissen megtanult verssel, hogy hozzá tudjon szólni az Igéhez. Nem a beteg
ségét ecsetelte, hanem a szomszéd ágyból kölcsönkért és memóriájában elhozott verssel tett bizonyságot megtartó Istenéről.
5 Lásd Bagdy Emőke gondolatait a karácsony lélektanáról. Online hozzáférés: https://www.mediak- likk.hu/csaladbarat-extravideok/video/2018/12/14/bagdy-emoke-a-karacsony-lelektanarol/ (letöltés:
2018.12.19.)
6 Részlet a Pendzsi nénivel készített interjúból, 2016. 09.16.
Vörös Éva
Némi képzelőerővel magunk előtt láthatjuk a rom án kórházakat, ahol egy idős beteg asszony az ágyán nem az orvost szidja, nem az ápolónők nemtörődömségét, nem is nyavalyáit sorjázza, hanem istenes verset tanul. Ez a lelki beállítódás saját mentálhigiénéje karbantartásán túl megjelenít valamit a mindennapok szakralitá- sából is. Pendzsi néni arra is példa, hogy aki megfelelően motivált, annak számára a verstanulási képességnek nincs felső korhatára.
A györgyfalvi verselők között jellem ző az is, hogy ezeket a rigmusos, kötött szövegeket nemcsak leválasztják az alkotójáról, de olykor meglepő kreativitással egy-egy alkalomra „fazonigazítják" is, néhány szót átalakítanak.
Erre példa, amit az adatközlő Pendzsi néni boldogan idézett föl élete ünnepi történeteinek tárházából, amikor az új pap (Orbán János, 1951) beiktatására került sor, és az egyik kollégája az étkezés után megkérdezte: Ebben a nagy gyülekezetben senki nem akad, hogy megköszönteni az új papot? Pendzsi néninek ekkor már - mint mondta - „az eszébe forgott" egy házassági köszöntő, amit a következőképpen alakított át:
Telitöltött pohárt fogok értetek emelve,
('melyet összefűzött immár szívetek szerelme' helyett) 'melyet idehozott közénk Istennek kegyelme'(-t költötte bele), Áldja meg a M indenható szivetek hűségét,
és szerezzen számotokra örömöt és békét.
Az Úr, aki megsegíti a benne bízókat, Adjon nektek a mennyekből mindenféle jókat!
Kerülje el a házatokat bánat, szomorúság, Élteteket hit, szeretet, remény koszorúzzák!
A ti ('szerelmes' helyett) szeretett szívetek haladjon előre, Legyen az Úr életetek hű gondviselője!
Kertetekben rózsa s tulipán teremjen, s a szeretet lángja szívetekben égjen.
Virágos kert legyen a ti életetek,
szívemből kívánom, hogy boldogok legyetek!
A siker nem maradt el. Elmondása szerint:
- Na, Józsi - szólt a vendéglelkész a házigazdához örömmel megyek haza, hogy a híveknek elmondjam, milyen szép pohárköszöntővel köszöntött meg itt egy nőtestvér.
- A férjem azt kérdezte: „Hogy a csudába jutott eszedbe, hogy mit mondjál?"
- Úgy adta a jó Atya. Jaj, úgy tátották a szájukat a tanárok, ott voltak mind, meg az igazgató. Azt mondta Icu tanárnő mellettem: „Van kihez hasonlítsanak az unokái."
S itt már meg is érkeztünk következő témánkhoz, az áldáshoz. M ert ez a még szakrálisnak nevezhető - vagyis Istent s a világot együtt látó - kultúra bővelkedik áldó formulákban. Nem utalja azt papi feladatkörbe, hanem beiktatja hétköznapi
88
A megtanult szövegek megtartó erejéről
és ünnepi életébe egyaránt. A györgyfalvi esküvői köszöntésben számunkra ma már szokatlanul megidéződik, sőt főszerepet kap a Transzcendens.
Köszöntelek titeket, te szép ifjú pár, elérkezett ez a perc, melyet minden ifjú vár.
Felserdült korában már azon gondolkodik, hogy szerelem útján merre is utazik, ím e az Isten utat mutat néktek, hogy a szerelmet összeköthessétek!
A ti szíveteket immár egybefűzte,
s a ti szerelmes szíveteknek így lett összeköttetése.
Én szerelmet kívánok egymáshoz tinéktek, amely összekösse boldogan szívetek!
Sok édes gyümölcse ez a házasságnak, többet ér, mint minden kincse a világnak!
E szép ünnepre mi ide a templomba azért gyűltünk össze, a ti esküvéstek boldog örömére,
hogy amikor a hitnek aranyláncával összeköttettek, legyen a jó Isten örökre veletek!
Hogy a házas életetek legyen tiszta szeretet, a szeretet csillaga vezéreljen titeket!
Ha már megnyertétek egymásnak a szívét, adjátok által egymásnak a szeretet hűségét.
A szeretet forrása ki ne apadjon a szívetekből, Istentől az áldás, szálljon reátok az égből!
Hogy a ti éltetek legyen szép, rózsás örömmel tele, így nem léphet közibetek a Sátán ereje!
Milyen szép ezáltal a házas élet!
A szeretet s hűség maradjon köztetek,
hogy amikor családot alkottok magatok körében, öröm, hála, áldás legyen szívetekben!
Éljetek Istennek, mindig, amíg éltek,
mert csak úgy lesz szerencsés a házas életetek!
Mivel ti két szívet egymáshoz tettetek, sok számos éveket örömmel töltsetek, szívemből kívánom!
Összehasonlítva saját jókívánságainkkal - amelyeket többnyire közhelyes képes
lapokkal intézünk el - rácsodálkozhatunk arra, hogy az adatközlő igencsak cif
rázni tudja az áldást. Ez a jókívánság-eső felér egy laikus prédikációval, benne a teremtés-teológia elemeivel, nem kispórolva belőle az adott szituációra vonatkozó Isten-jelenlét megidézéseket, vagyis áldásokat sem. Igen, mert ebben a kultúrában még nem némultak el az áldó formulák.
Vörös Éva
S az esküvő témájánál maradva a szövegekben kimutatható, hogy nyomokban még létezik az a fajta dualizmusmentesség, amely az imát és táncot, a szakrálist és a profánt össze tudja kötni. Még az esküvői asztalbontás és a tánc kezdete közti időt is imádsággal tölti ki:
Most látom, hogy mindenkinek kedve táncra vágyik, induljunk hát neki itten mind egylábig.
De mielőtt táncra kerekedne lábok, M ondjuk el a jókért az Úri imádságot''7 S elhangzik a M iatyánk györgyfalvi, esküvői inkultúrációban:
A mi örömünk, mely igen nagy, M i Atyánk, aki a mennyekben vagy.
Örömmel beszélünk veled, Szenteltessék a te neved.
Kedvünk e napra rég vágyott, Jöjjön el a te országod!
Kedvünket te megronthatod, Legyen meg szent akaratod.
Felkérünk, hogy még ezekben Ne vigy minket kísértetbe, Es ki oly sok áldást hoztál, Szabadíts meg a gonosztól!
Legyen köztünk nyugodalom, M ert tiéd ország és hatalom.
Hogy itten volt ilyen bőség, Tied dicséret, dicsőség.
Adjad uram, hogy ez ifjú pár boldog legyen!8
Ennek a rigm usos teológiának az előadó saját m entálhigiénéjének, istenhité
nek ápolásán, illetve a közösségi vonatkozásán túl még lelkigondozói, missziós dimenziója is van: a betegek látogatása. Ennek a tartalma már nem önmaga épü
lését, hanem a szenvedő vigasztalását célozza. Ez a vers már egy másik adat
közlő, Vajas Borbála előadásában szólal meg. Az adatközlő azt is elmondta, hogy ezeket a rigmusokat többen is megtanulták, m égpedig azért, hogy legyen mit a betegek „m iért"-kérdéseire felelni. Vagyis hogy legyen kéznél levő, könyv nélkül bevethető szenvedésteológia a „m ezítlábas" lelkigondozók számára. Máshol, ha valaki a beteglátogatás diakóniai munkájába, a szenvedők lelkigondozásába kezd, több éves képzésre megy, de Györgyfalván az asszonyok ezt autodidakta módon
7 Antal 2005:170.
8 Antal 2005:170.
9 0
A megtanult szövegek megtartó erejéről
oldják meg, mégpedig úgy, hogy talán még a bibliai Jób is szívesen lecserélte volna vigasztalóit a Borika-féle változatokra:
Igen, Atyám, én most már csak arra vágyom, amíg fekszem itt a betegágyon,
Te tudj nagyra növekedni bennem, taníts meg újra kisgyermekké lennem.
Könnyű keresztem, hogy ne hordanám hittel, örömmel.
Igen, Atyám, áthúztad, amit én akartam, felfedted bennem, amit eltakartam,
minden erőmet szélben szórtad széjjel, keresem, nincs már, betakart az éjjel.
Csak a hit éget fényt ragyogva rám, köszönöm Néked, igen, Atyám!
Igen, Atyám, én most már csak arra kérlek, ne haragudj, miért fö l nem érlek,
M iért nem tudja rögtön mondani a szám hittel, örömmel:
Igen, Atyám.
Igen, Atyám, gyenge erőtelen bárány, pihenek most a jó pásztorom vállán, S Ő biztosan visz az úton előre híves forrásra, kies legelőre.
S hála dalával telik meg a szám, köszönöm Néked, igen, Atyám.
Ez a rigmusos szenvedésteológia tanít elfogadni az emberiét végességét, s értelmet találni abban. Ahogyan a kezdet nincs hatalmunkban, úgy az életünk vége sem.
Nem m i vagyunk a forgatókönyvírók, s ennek az elfogadásához gyermeki alázat kell. Az „előre az úton", a „kies legelő s forrás" a befejezést nem a halál zárt ajtaja
ként írja le, hanem megjeleníti a vezetettséget, s az örök élet képi vüágának szépsé
gét, „élhetőségét". A vers kiemel a szenvedés elszigeteltségéből, Istent jópásztor tár
sként kínálja, s az erőviszonyokat a pásztor-bárány kapcsolatban jeleníti meg. Minél kevesebb az emberi erő, annál hatalmasabbak és teherbíróbbak az „isteni vállak".