Forrás: KSH Oktatási adatok 2009/2010
Az előbbiek annak is köszönhetőek, hogy megnőtt a munka melletti tanulás iránti érdeklődés, a munkaerőpiacról az oktatásba való visszatérés aránya - azaz az „élethosszig tartó tanulás” eszméje megvalósulni látszik. Ez azt bizonyítja, hogy az oktatási rendszer és a munka világa közötti határ egyre nyilvánvalóbban elmosódik, az egyének életkortól függetlenül törekednek emberi tőkéjük gyarapítására, elavulásának elkerülésére. A felsőoktatásba való több bemeneti illetve kimeneti lehetőség biztosításával ma már szabadabban lehet életpályát tervezni illetve módosítani. A felsőoktatás demográfiai mélyponton van, mely még jobban kiélezi az intézmények közötti versenyt.8 Magyarország népessége drámaian öregszik, mely egy idősebb hallgató-generáció megjelenését hozta magával, ez pedig egy nagyon összetett hallgatói generációt eredményezett. 2005-ig nőtt, majd 2006-tól már csökkenést mutat a 30 évesnél idősebbek aránya a hallgatókon belül.
2003-2005-től kezdve a felsőoktatási létszámot a demográfiai trendek befolyásolják, mivel az extenzív bővülés lehetősége már teljesen beszűkült, a felsőoktatási intézményeknek
8 A 20-24 éves korosztály teljes népességen belüli aránya az 1999-es 8,7%-os csúcspontról visszaesett a 1990-es évek eleji szintre.
0 20 000 40 000 60 000 80 000 100 000 120 000
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009
Jelentkezett Felvett
64
adott létszámon kell osztozniuk. A felsőoktatás piacosodása ment végbe: a meglévő egyetemi szektor mellett rövidebb képzési idejű, gyakorlatra orientált képzést nyújtó intézmények terjedtek el. Ezen intézmények legfőbb jellemzője: a rendkívül változatos összetétel mind a képzési szinteket, programokat, mind az irányításukat, finanszírozásukat tekintve. Tulajdonképpen a tömegoktatás egyik következménye a felsőoktatás piacosodása, ugyanis az elitista felsőoktatás idején állami költségvetésből tartották fenn a felsőoktatást, azonban a hallgatói létszámok nagymértékű növekedése következtében az állami finanszírozás rendszere fenntarthatatlanná vált, így szükségszerű volt a piaci eszközök felsőoktatásba való bevonása. A felsőoktatás tehát sokrétűvé, de ezzel együtt kaotikussá is vált. A hallgatói kereslet növekedése és az eltérő oktatási profilok iránti érdeklődés emelkedése következtében jelentősen bővült a felsőoktatási intézményhálózat. A sokféle képzés, program kínálata a minőségmérés eszközeinek kialakítását követelte meg. A minőségbiztosítás (az akkreditáció bevezetése ellenére) még ma is megoldandó feladat a felsőoktatásban. A felsőoktatási intézményeknek saját maguknak kell meghatározniuk intézményük sajátosságait szem előtt tartva a minőségi rendszer kiépítésének módját, hogy az minden jelentős működési területre kiterjedjen, ezáltal fenntartva és növelve versenyképességüket. Több szervezeti és tartalmi korszerűsítésen ment keresztül a felsőoktatás a jelentős létszámnövekedéssel párhuzamosan. Az 1990-es években a választható szakirányok köre fokozatosan bővült. A felsőoktatási intézmények száma 1989-ig 54-58 közötti, majd a rendszerváltás után gyors növekedésnek indult, s 1992-re 91 intézménnyel érte el a csúcsot. A 2000-ben lebonyolított szervezeti integráció következtében több szakirányt, kart koncentráló intézmények jöttek létre. Ennek eredményeképpen az 1999. évi 89 önálló intézményből 62 lett a következő tanévre, ami azóta szaporodott: jelenleg 69 felsőoktatási intézmény működik Magyarországon (10.
táblázat) állami, egyházi és magán fenntartásban. A felsőoktatás finanszírozását tekintve az 1990-es évek elejére az intézményi finanszírozás volt a jellemző, mely fokozatosan alakult át a hallgatói létszámot figyelembevevő normatív finanszírozási rendszerré. Ez magában hordozta azt a veszélyt, hogy a felsőoktatási intézmények annyi hallgatót fogadtak/fogadnak be, amennyinek a képzését nem tudják megfelelő színvonalon ellátni, tehát hatékonyságnövelésre motiválja az intézményeket a minőségfejlesztéssel szemben. A felsőoktatás egyre inkább alulfinanszírozott9, jelenleg a költségvetési támogatás reálértéke az 1991. évinek kb. a fele. Az egy hallgatóra jutó támogatás reálértékének ill. a GDP arányában mért relatív értékének meredek és tartós csökkenése (ez utóbbi 1991-ről 2000-re
9 A költségvetés oktatási kiadásait mutatja be 1995-2009 között a 6. számú melléklet táblázata, az államháztartási kiadások és a GDP %-ában, illetve ugyanígy a felsőoktatási kiadásokat a GDP %-ában mérve.
65
77%-os esést jelent) bizonyos mértékig a tömegessé váló felsőoktatás javuló méretgazdaságosságának és növekvő hatékonyságának is betudható (Polónyi, 2002).
A magánfelsőoktatás kialakulása Magyarországon
Az rendszerváltás után a felsőoktatás tömegesedése és a költségvetési támogatások csökkentése a magasabb költséghatékonyságú képzések megjelenését vonta maga után. A felsőoktatási intézményi rendszer felépítése átalakult, végbement a felsőoktatás
„privatizációja” kialakult a magánfelsőoktatás, és súlya egyre nagyobb lett a felsőoktatáson belül. Az utóbbi két évtized felsőoktatásának egyik legjelentősebb momentuma a nem állami, magán (főleg alapítványi) felsőoktatási intézmények megjelenése és elterjedése. A magán intézmények száma 1995 és 2010 között 4-ről 15-re emelkedett. Ezen intézményekben kínált szakok a legnépszerűbbek közé tartoznak. Ez azt jelenti, hogy a nem állami intézmények többnyire helyesen ismerték fel a potenciális hallgatói keresletet. Ennek okai (Szemerszki, 2006):
- az állam által kielégíthetetlennek látszó megnövekedett hallgatói kereslet
- a kulturális heterogenitás: eltérő szemléletű, világnézetű rétegek oktatási igényei
- gyorsabb reakció a változó munkaerőpiaci kihívásokra (ehhez igazodó szakstruktúra kialakítása főiskolai szintű képzések nyújtásával).
- gazdasági szempontok erőteljes megléte (fejlettebb régiókban és az alacsonyabbb költségigényű szakterületeken jönnek létre).
A magánerőforrások felsőoktatásba való fokozottabb bekerülése két területen történt:
- az állami erőforrások külső bővítéseként az állami felsőoktatási intézményekben (szektoron belül),
- és a magánfelsőoktatás megjelenésével és elterjedésével (a szektorok között).
A magánfelsőoktatás Magyarországon nagyrészt a költségtérítéses főiskolákat öleli fel.
Értekezésemben - terjedelmi korlátokra való tekintettel, illetve amiatt, hogy kimondottan a közgazdász BSc képzést nyújtó felsőoktatási intézmények emberi tőkéjét elemzem - a magánfelsőoktatás részeként kezelt egyházi intézményeket nem vizsgálom. A magánfelsőoktatási intézmények forrásainak egy része az állami költségvetési támogatás, további forrásai a tandíjak, önkormányzati támogatások, vállalatoktól és végzett hallgatóktól származó juttatások. Országonként eltérő a magánfelsőoktatás költségvetés általi finanszírozása, ugyanígy a felsőoktatás állami szegmensének is különböző mértékű
66
az állami finanszírozása. Általános tendencia, hogy a fejlettebb országok nagyobb arányban támogatják a magánfelsőoktatást, mint a kevésbé fejlettek.
A magyar felsőoktatási rendszer az elmúlt két évtizedben jelentős változásokon ment keresztül, ami a felsőoktatási rendszer kínálatát, szerkezetét befolyásoló, azzal (elvileg) szoros kapcsolatban lévő munkaerőpiac (át)alakulásának is köszönhető. A felsőoktatási intézmények és a munkaerő piac kapcsolatát elemezve látható, hogy megindult a helyi gazdasághoz való alkalmazkodás, azonban sok esetben az intézmények inkább a jelentkezésekből és visszajelzésekből következtetnek a képzésük iránti munkaerő keresletre, bár már elkezdődött a végzettek munkaerőpiaci elhelyezkedéseinek nyomon követése. Nagymértékű előrelépést jelent, hogy mára már nagyon sok intézmény felismerte a gazdasági szereplőkkel való kapcsolatok kialakításának, ápolásának fontosságát és egyre inkább törekednek elsősorban a hallgatók, de a vállalatok igényeinek a kielégítésére is (igaz ez utóbbira kisebb mértékben). A tudomány és gazdaság kapcsolatát még szorosabbra kellene fűzni, hogy a tudományos eredmények gazdaságilag hasznosíthatóak legyenek. E kapcsolat fontosságát már Jánossy Ferenc (1966) híres hazai kutató közgazdászunk is felismerte és mélyen elemezte. Elméletéből is levezethető, hogy a gazdasági fejlettség szintje szerint van egy optimális oktatási szerkezet, amely a gazdasági fejlettségnek megfelelő szakképzettségű munkaerőt biztosít. Az oktatáspolitikának feladata, hogy a gazdaságnak megfelelő optimális oktatási szerkezet létrejöttét ösztönözze. A felsőoktatás szerkezetének a gazdaság igényeivel való összehangolása ma már megvalósulni látszik a felvételi keretszámok kialakításakor, de még az előző évek (évtizedek) oktatáspolitikája folyományaként – mely az intézmények érdekeltségének nagy teret hagyott - a felsőoktatás szerkezete a gazdaság tényleges szakemberszükségletéhez viszonyítva jelentős torzulásokat mutat. A munkaerő szükséglet alakulásáról készített előrejelzések, a végzősök elhelyezkedésének nyomon követése, a felsőoktatási intézmények minősítése egyre hangsúlyosabb feladattá válik a felsőoktatás eltömegesedése nyomán.
67
5 AZ EMBERI TŐKE ELEMZÉSE A FELSŐOKTATÁS KONTEXTUSÁBAN
5.1 A hallgatók felsőfokú tanulmányokba történő emberitőke-beruházási döntései
Az egyénnek plusz költséget is jelent a továbbtanulás (tandíj, könyvek, utazás, stb.), ebből kifolyólag is korlátoznia kell a jelenbeli fogyasztását a későbbi többletjövedelem érdekében. Az egyénnek azt kell megvizsgálnia, hogy a továbbtanulásból származó többletjövedelem fedezi-e az emberitőke-beruházás költségeit: a feláldozott jövedelmet és a tanulás költségeit. Az egyén választja ki az intézményt, amelyben tovább kíván tanulni, illetve ő dönti el, hogy milyen hosszú képzési idejű szakot választ. Nyilván az a célja, hogy minél kisebb költséggel ruházzon be. A feláldozott jövedelem az egyén számára adottság, mert a munkaerőpiacon alakul ki. Mi befolyásolja az egyén döntését, hogy milyen képzést választ? Egyrészt az induló fizetések, másrészt a negyvenes éveikben járók keresete. Az oktatásba beruházó egyének kockázata (a bizonytalanság) úgy csökkenthető, ha a szakválasztás minél távolabbi időpontban történik meg, azaz kevésbé szakosított oktatásra kell törekedni. (Polónyi, 2002 – 47.o.) A 3.5.1.1 fejezetben az emberitőke-beruházás alapmodelljeiben már bemutattam az egyének továbbtanulási döntéseinek modellezését.
Kiegészítésképpen az egyén kétféle döntési lehetőségét tárgyalom, ugyanis amikor az egyén döntést hoz az emberitőke-beruházásról, akkor a jelenlegi és jövőbeli fogyasztása között választ. Az egyén tehát kétféleképpen dönthet:
- a jelenre orientáltan, azaz olyan szakmát választ, amelynek jövőbeli hozadéka a jelenlegi beruházáshoz képest alacsony. E döntéshozó szemében a fogyasztás előrébbvaló az emberitőke-beruházásnál, azaz a jelenbeli fogyasztás érdekében hajlandó lemondani a későbbi magasabb keresetről.
- jövőre orientáltan, azaz olyan szakmát választ, amelynek jövőbeli hozadéka a jelenlegi beruházáshoz képest magas. Az emberitőke-beruházás számára sokkal fontosabb a jelenlegi fogyasztásnál, azaz hajlandó lemondani a jelenlegi fogyasztásról, hogy a jövőben magasabb keresethez jusson.
A jelenre orientált döntéshozó kevesebb valószínűséggel fektet be a felsőoktatásba, mint a jövőre orientált. Azok, akik az átlagnál nagyobb mértékben diszkontálják a jövendőt a jelenhez képest, azaz magas diszkontlábat használnak, jelenorientáltak. A jelenorientált ezáltal kisebb hozamra számít a felsőoktatásban való részvétel eredményeképpen, így kisebb valószínűséggel is vesz részt abban. Az egyének beruházási döntéseik során használt diszkontrátákról nem állnak rendelkezésünkre pontos adatok, viszont kutatások
68
azt bizonyítják, hogy akiknek nagy a hajlandóságuk a továbbtanulási beruházásra, azok más tekintetben is előrelátóak, azaz jövőre orientáltak. Például az egészségügyi statisztikák is azt támasztják alá, hogy a magasabb iskolai végzettségűek egészségesebb étrendet választanak, jobban tudatában vannak az egészségügyi kockázatoknak, és inkább vesznek igénybe megelőző egészségügyi ellátásokat.