II. A Z ONLINE KÖZVETÍTŐ SZOLGÁLTATÁS FOGALMA , ELHATÁROLÁSA ÉS
II.3. Kísérlet a médiaszolgáltatás elhatárolására a közvetítő szolgáltatástól
II.3.1. A médiaszolgáltatás fogalmának fejlődése
A médiaszolgáltatás tárgyköre az elmúlt 30 év során folyamatosan bővült, ha csak óvatos lépésekkel is, de igyekezett lekövetni a változó piaci környezetet, fogyasztói szokásokat és a technológiai fejlődést. Az első, 1989-ben elfogadott médiairányelv43 még nem foglalkozik a szolgáltatás tartalmi elemeivel, hiszen egyértelmű volt, hogy azalatt (mai fogalomhasználattal) lineáris (televíziós) médiaszolgáltatásokat értünk, a hangsúly a továbbítás technikai módján volt44:
„Televíziós műsorszolgáltatás a közönség számára vételre szánt, vezetékes vagy az éterben kezdeményezett műsorszolgáltatás, beleértve a műholdas műsorszolgáltatást is, kódolatlan vagy kódolt formában. Ide tartozik a vállalkozások közötti műsorok közvetítése, amelyek célja a közönségnek való továbbítás. Nem tartoznak ide azok a kommunikációs szolgáltatások, amelyek
41 2010/13/EU irányelv, (25) preambulumbekezdés
42 Javaslat az Európai Parlament és a Tanács irányelve a tagállamok audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó egyes törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek összehangolásáról szóló 2010/13/EU irányelvnek a változó piaci körülményekre tekintettel való módosításról, 2016. május 25., COM(2016) 287 final
43 89/552/EGK (1989. október 3.) tanácsi irányelv a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekben megállapított, televíziós műsorszolgáltató tevékenységre vonatkozó egyes rendelkezések összehangolásáról, HL L 298.
44 NYAKAS Levente: A televíziózástól a videomegosztásig – gondolatok az AVMS irányelv tárgyi hatályáról, in.:
KOLTAY András – TÖRÖK Bernát (szerk.): Sajtószabadság és médiajog a 21. század elején 4., Wolters Kluwer, 2017., 57., valamint lásd még: Jackie HARRISON – Lorna WOODS: European Broadcasting Law and Policy, Cembridge University Press, 2007., 188.
21 információkat vagy más üzeneteket közvetítenek egyéni igény alapján, mint például távmásolás, elektronikus adatbankok és más hasonló szolgáltatások”45
A tartalmi oldal előtérbe kerülésére 1997-ig kellett várni, amikor a Televíziózás Határok Nélkül irányelv (a továbbiakban: TVWF irányelv) 46 a műsorszolgáltatás lényegi elemévé tette a szerkesztői felelősség fogalmát. Az irányelv szerint ugyanis:
„műsorszolgáltató az a természetes vagy jogi személy, aki szerkesztői felelősséget vállal a televíziós műsorrend összeállításáért (…) és aki ezeket közvetíti vagy harmadik felek bevonásával közvetítteti”.47
A szakirodalom a felelősség alatt általános felelősséget ért, azaz felsővezetői szinten meghozott döntéseket,48 de ahogy Nyakas fogalmaz, ez egyáltalán nem zárja ki a műsorszolgáltató felelősségét a napi műsorrenddel kapcsolatos döntésért.49
A 2010-ben elfogadott AMSZ irányelvben kodifikált új fogalom a szerkesztői felelősség mellett a hagyományos televíziós műsorszolgáltatásokhoz való hasonlóságot és a szolgáltatás célját teszi a fogalom magjává a lekérhető médiaszolgáltatások tekintetében. Az irányelv megfogalmazása szerint:
„audiovizuális médiaszolgáltatás: az Európai Unió működéséről szóló szerződés 56. és 57. cikkében meghatározott olyan szolgáltatás, amelyért egy médiaszolgáltató szerkesztői felelősséggel rendelkezik, és amelynek elsődleges célja műsorszámoknak tájékoztatás, szórakoztatás vagy oktatás céljából a közönséghez történő eljuttatása a 2002/21/EK irányelv 2. cikkének a) pontja értelmében vett elektronikus hírközlő hálózaton keresztül. Az ilyen audiovizuális médiaszolgáltatás vagy az ezen cikk e) pontjában meghatározott televíziós műsorszolgáltatás, vagy az ezen cikk g) pontjában meghatározott lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatás”.50
A definícióban a fent említett három lényeges kritérium közül csak a szerkesztői felelősség és a szolgáltatás elsődleges célja jelenik meg expressis verbis. A harmadik lényeges fogalmi elem, a hagyományos, lineáris műsorszolgáltatáshoz való hasonlóság kritériuma a „műsorszám”
fogalmának definíciójában jelenik meg. E szerint ugyanis a médiaszolgáltatásnak mind formájában, mind tartalmában a „hagyományos televíziós műsorszolgáltatáshoz”, azaz a
45 89/552/EGK irányelv 1. cikk a) pont.
46 Az Európai Parlament és a Tanács 97/36/EK irányelve (1997. június 30.) a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekben megállapított, televíziós műsorszolgáltató tevékenységre vonatkozó egyes rendelkezéseinek összehangolásáról szóló 89/552/EGK tanácsi irányelv módosításáról, HL L 202.
47 97/36/EK irányelv, 1. cikk b) pont.
48 Susanne NIKOLTCHEV (szerk.): Jurisdiction Over Broadcasters in Europe – Report on a Roundtable
Discussion & Selection of Background Material, European Audiovisual Observatory, 2002., 12., valamint Oliver CASTEDNYK – Lorna WOODS: Article 1 TVWF, in: Oliver CASTEDNYK – Egbert DOMMERING – Alexander SCHEUER (szerk.): European Media Law, Kluwer Law International, 2008., 293-294., idézi: NYAKAS, i.m. 60.
49 Nyakas, i.m. 60.
50 U.o. 1. cikk (1) bek. a) i) alpont.
22 lineáris médiaszolgáltatáshoz kell hasonlónak lennie.51 E tág értelmezési lehetőséget biztosító kritériumot kiegészíti a jogalkotó még azzal is, hogy „a verseny különbségeinek kiküszöbölése érdekében a „műsorszám” fogalmát dinamikusan kell értelmezni, figyelembe véve a televíziós műsorszolgáltatás területén végbemenő fejlődést”.52
Az irányelv számos szolgáltatást kizár a hatálya alól. E szerint a médiaszolgáltatás fogalma kizárólag azon audiovizuális médiaszolgáltatásokat foglalja magában, amelyeket a közvélemény széles rétegének szánnak, és amelyek azt egyértelműen befolyásolhatják, így nem terjed ki többek között a magáncélú weboldalakra, illetve az olyan szolgáltatásokra, amelyek során magánszemélyek saját maguk által készített audiovizuális tartalmakat tesznek hozzáférhetővé vagy terjesztenek azok azonos érdeklődési körű közösségeken belüli megosztása és cseréje céljából.53 E fogalommeghatározás kizárja mindazon szolgáltatásokat, amelyek elsődleges célja nem a műsorszolgáltatás, tehát azokat is, amelyekhez esetlegesen kapcsolódhat ugyan audiovizuális tartalom, de a szolgáltatásnak nem ez az elsődleges célja.
Ilyen szolgáltatás például az olyan weboldalak fenntartása, amelyek csupán kiegészítésképpen tartalmaznak audiovizuális elemeket, mint például grafikus animációt, rövid reklámbejátszást, termékkel vagy nem audiovizuális szolgáltatással kapcsolatos tájékoztatást.54
Végül, az irányelv kibővítette a szerkesztés fogalmát a TVWF irányelv fogalmához képest.
Ennek előzménye a Bíróság 2005-ben, a Mediakabel-ügyben55 hozott döntése volt, mely utat nyitott a lekérhető audiovizuális szolgáltatások médiaszolgáltatásként való elismerése előtt azzal, hogy kimondta, hogy a műsorkínálat összeállítása nem csupán egy lineáris műsorfolyamra vonatkozik, hanem egy attól elkülönült videotéka összeállítására is.56 Az irányelvben a szerkesztői felelősség immár önálló fogalomként jelenik meg:
„szerkesztői felelősség”: a műsorszámok kiválasztása és összeállítása – televíziós műsorszolgáltatás esetében a műsorszámok időbeli összeállítása, lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatások esetében pedig a műsorkínálat összeállítása – során megvalósuló tényleges ellenőrzés.”57
51 U.o. 1. cikk (1) bek. b) pont.
52 U.o. (24) preambulumbekezdés, A kérdés értelmezése mind nemzeti, mind uniós szinten megjelent a bírói joggyakorlatban, melynek részletes ismertetésétől eltekintünk, lévén a dolgozat témáját nem érinti közvetlenül.
Bővebben lásd: A Bíróság C-347/14. sz., New Media Online GmbH v. Bundeskommunikationssenat ügyben hozott ítélete, valamint David GOLDBERG: ATVOD’s Rulings on What is a ’Video-on-demand’ Service Overturned, IRIS, 2013., vol. 4., 1.
53 2010/13/EU irányelv, (20)-(21) preambulumbekezdés
54 U.o. (22) preambulumbekezdés
55 A Bíróság 2005. június 2-i ítélete a Mediakabel v. Commissariat voor de Media (C-89/04. sz.) ügyben.
56 Az ítélet értékeléséről bővebben lásd: Grégoire WEIGEL: Les enjeux juridiques des services de communication audiovisuelle – le projet de directive ’service de médias audiovisuels’, Actualitatea în Communicatiile
Electronice, 2007., vol. 3., 278-289., valamint Willem F. KORTHALS ALTES: Television Without Frontiers in the European Union – The Commission Moves Broadcasting to New Grounds, Media Law & Policy, 2007., vol. 2., 92-121.
57 2010/13/EU irányelv, 1. cikk (1) bek. c) pont.
23 Az irányelv nem cizellálja tovább, hogy mit ért „kiválasztás” alatt, márpedig több olyan eset is előfordulhat a gyakorlatban, amikor a kérdés megválaszolása nem egyértelmű. Az első eset akkor fordul elő, amikor – jellemzően egy kisebb, lekérhető médiatartalmakat felkínáló szolgáltató – a nagy filmstúdiókkal való tárgyalása során olyan gyenge tárgyalási pozícióba kerül, hogy nincs abban a helyzetben, hogy a filmstúdió által felkínált tartalmak közül válogasson (cherry picking), gyakorlatilag a filmstúdió mondja meg, hogy adott összegért milyen „film- és sorozat csomagot” ad át, még azt is megszabva, hogy egyes filmek, sorozatok meddig lehetnek elérhetőek a kínálatban. Ezáltal a fogyasztóval kapcsolatban álló szolgáltató érvelhet akár úgy is, hogy szolgáltatása nem minősül médiaszolgáltatásnak, hiszen nem gyakorol tényleges szerkesztői felelősséget a kínálata felett, azt valójában a nagy filmstúdiók határozzák meg. Bár kétségtelen, hogy az érvelésnek van némi alapja, hiszen nem korlátlan a szolgáltató döntési szabadsága, azonban véleményem szerint veszélyes lenne az alapján eldönteni, hogy ki minősül médiaszolgáltatónak, hogy milyen erős a tárgyalási pozíciója az értékláncban feljebb helyezkedő jogtulajdonosokkal. Következésképpen, álláspontom szerint az ilyen szolgáltatások nyújtója is lekérhető médiaszolgáltatásnak kell, hogy minősüljön.
Összefoglalva, a jelenleg hatályos szabályozás legkevésbé időtálló fogalmi eleme a hagyományos lineáris médiaszolgáltatáshoz való „hasonlóság” követelménye, mely a 21.
századi szolgáltatások megítélését egy 20. századi szolgáltatás jellemzőihez láncolja.58 Nyakas szerint azonban a jogalkalmazásnak lehetősége nyílt volna – köszönhetően az irányelv többes értelmezési lehetőségének –, hogy a lineáris televízióval való hasonlóság keresése helyett azt vizsgálják egy új típusú szolgáltatás vizsgálatakor, hogy az adott szolgáltatás vajon ugyanazon közönségért versenyez-e, mely nagyobb mozgásteret jelent a jogalkalmazásnak, időtállóbbá téve a médiaszolgáltatás fogalmát az internet korában.59
II.3.2. Videomegosztó-platformok és közösségi média a médiaszabályozás hatálya