György Péternek a Népszabadság 2015. december 19-iki számában megjelent Korszakváltás című cikke a zsidók és a magyar állam által képletesen megkötött „társadalmi szerződés” orbánista revízió-járól olyan problémát feszeget, amelyet érdemes tovább is gondolni.
A zsidók Magyarországon 1945 után (a félszívű monarchiabeli emancipációs kísérlet és a vészkor-szak után) váltak egyenjogúvá, egy diktatórikus, de nem nacionalista rendszerben. (Hozzá kell tenni, hogy akkor kizárólag nem zsidóként fogadták el őket, amennyiben beolvadtak a szocializmust építő magyar népbe. Az állam a többivel együtt az izraelita hitoktatást is korlátozta, a cionizmust pedig még emlegetni sem volt tanácsos. Úgy lehet jellemezni ezt a korlátozott emancipációt, hogy „mi nem firtatjuk, de ti se emlegessétek”.) Az 1944 előtti Magyarország történelmi skanzenként való visszaállítása többek között ezt a hallgatólagos kiegyezést is kikezdi. Ennek vált legutóbbi csata-terévé a székesfehérvári Hóman-szobor ügye.
Én a magyar-zsidó együttélést sokkal egysze-rűbb, könnyen megoldható, civilizációs kérdésnek látom. Sohasem értettem, miért lehet problema-tikus a különböző országokban letelepedett zsidók jogállása. Számomra nyilvánvaló, hogy nemzetisé-get alkotnak (akkor is, amikor nincs saját államuk,
és akkor is, amikor van), hiszen megvan az identi-tásuk, megvannak a diaszpórában használt nyel-veik (a jiddis, illetve a ladino, Izraelben pedig sikeresen modernizálták a bibliai hébert). Megvan-nak a saját hagyományaik (ezeknek köszönhetik a
„befogadó” országokban elért rendkívüli sikereiket, elsősorban az értelmiségi pályákon).
Bár a nyelvi és vallási alapokat aligha lenne ér-demes nem zsidóknak elsajátítani, ezeket a kultu-rális technikákat (a korai írástanulást, a rendsze-res szellemi tréningezést, az iskolai előmenetel családi támogatását, a lehetőségek okos kihaszná-lását) nem ártana utánozniuk, ez csak a javukra válna. És ez teljes mértékben lehetséges, a több-ségi, a visszahúzó döbrögies, magyarugaros menta-litás ellenére. A kínaiak és koreaiak ugyan más háttérrel, de ugyanezt a törekvő és sikeres modellt valósítják meg. A sikeresség tanulható és eltanul-ható.
Amikor a demokratizálódó Magyarországon fel-vetődött, hogy az egyes nemzetiségeknek legyen érdekvédelmi képviseletük, a zsidó szervezetek ezt ellenezték (nyilván a megkülönböztetéstől való féle-lem miatt). Szerintem pedig ez lehetne a megoldás.
Minden magyarországi nemzetiség érdekeit képvi-selhetné egy-egy érdekvédelmi szervezet vagy ombudsman, a zsidókét is. Ezzel nem lenne semmi probléma. Ettől még nem kellene a zsidókat köte-lezően összeírni, mindenki szabadon választhatna, hogy akar-e ebben a csoportos érdekvédelemben részesülni, vagy sem. (Az egyéni érdekvédelmet természetesen a törvények ettől függetlenül is biz-tosítani kötelesek, a cigányok, a kínai, az arab vagy afrikai bevándorlók számára is, ez nem lehet kérdés. De a csoportot egyként érintő problémák
tisztázására a magam részéről észszerűbbnek érzem a csoportos, jelen esetben nemzetiségi érdek-védelmet.)
Miért nem tartom fontosnak, hogy a magyaror-szági zsidók magyar hazafinak tekintsék magukat és a Himnuszt énekeljék? Mert a hazafiság érzelmi és nem jogi kérdés. Mindenki részt vehet az ország fizikai és kulturális gyarapodásában, de ez senki-nek sem kötelessége. A zsidókat is az állampolgár-ság köti Magyarországhoz, mint a kínaiakat, az arabokat, a cigányokat. És mint ahogy a Magyaror-szágon született cigány Spanyolországban is cigány marad (legfeljebb a magyarnótás hegedülésről át kell tanulnia a gitárra), és az itt született kínai is megőrzi a kínai identitását (Németországban ugyanúgy nyithat üzletet), a zsidók is szabadon választhatnak hazát. Amennyiben már „elmagyaro-sodtak” (kulturálisan és érzelmileg), nyilván itt ér-zik otthon magukat (és nagyon sok magyarországi zsidó nélkül nem lett volna olyan a magyar iroda-lom, művészet és tudomány, a magyar gazdaság-történet, mint amilyen lett), de ez semmiképp sem válhat béklyóvá. A zsidóság óriási mértékben gaz-dagította a magyarságot, tehát semmi értelme sem lenne ezt tagadni, „végképp és félreérthetetlenül eltűnni a saját múltunkból, kitörölni minden nyomot” – ahogy György Péter interpretálja Chabad gondolatait.
Minden értékre büszkének lehet lenni, ez bizto-sítja a múlt, a jelen és a jövő szerves egységét. A zsidók magától értetődően tekinthetik magukat magyarnak, de álláspontom szerint nem muszáj magyarnak lenniük. Nyugodtan lehetnek zsidók, akik Magyarországon élnek, bár másutt is élhetné-nek. Mint ahogy egy tehetséges magyar is
választ-hat, függetlenül attól, hogy magyar vagy magyar zsidó, elköltözhet Angliába, hogy feltalálja a golyós-tollat (Bíró), részt vehet a hollywoodi filmipar meg-alapításában (Cukor Adolf), ijesztgetheti vámpír-ként a nézőket (Lugosi), lehet a hidrogénbomba atyja (Teller), vagy akár államelnök is (a második generációs Sarkozy). Mindenki képességei szerint, mindenki a szándékai szerint. A közben kialakuló többszörös identitás (a zsidó, a magyar, az ameri-kai stb.) nem zavarja össze az egyén önazonos-ságát, hanem ellenkezőleg, gazdagítja.
Az izraelita vallás kétségtelenül kitüntetett szerepet játszik a zsidó identitásban, de ez sem lehet a fő meghatározó. Egyrészt a fajgyűlölők a kikeresztelkedett zsidókra is zsidóként tekintenek, másrészt miért ne lehetnének vallás nélküliek?
(Nagy részük az is.)
Én nem vagyok zsidó, de a keresztény vallásból is „kikeresztelkedtem”, ezért érzem magam annyira szabadnak (és közben etikailag a „keresztény”
Európából sem szakadtam ki). A kérdés tehát nem az, hogy a magyarok mit kezdjenek, hogyan bán-janak a zsidó származásúakkal, hanem hogy át tudnak-e végre állni a nemzeti helyett az állam-polgári szemléletre. Ez lenne az igazi korszakváltás.
Minden hazánkban élő embernek meg kell adni a jogot és lehetőséget, hogy ha betartja a törvénye-ket, itt éljen, boldoguljon, és semmiféle hátrányt ne szenvedjen. (És most ne beszéljünk arról, hogy az
„igazi”, „vér szerinti”, „fajmagyarok”, a Vereckei-hágón bejöttek utódai már talán egy sportcsarno-kot sem töltenének meg, a magyarság faji azonos-sága legfeljebb genetikai vizsgálatok tárgya lehet.)
A György Péter által említett korszakváltás egyetlen célja egy elvakult kormány életidegen (és
az állampolgárai túlnyomó részére halálosan veszé-lyes) politikájának kierőltetése, a gondolkozni nem nagyon akaródzó, intellektuálisan tunya véletlen-magyarok fölötti uralom erősítése lehet. De hát nemcsak állampolgári jogok vannak, hanem egye-temes emberi jogok is, amelyek alapján érdemes (és időszerű) felemelni a szavunkat. (Népszabadság Online, 2015. december 23.)