A nagy méreteket öltő népességvándorlás, a terror-cselekmények mindennapossá válása, a nyugati társadalmak növekvő atomizálódása, a nem hívők arányának növekedése, valamint az iszlám térhódí-tása újra felveti a Jézus tanítérhódí-tásaival kapcsolatos értelmezési problémákat. Van-e még értelme kereszténynek lenni?
Szerintem a kereszténységnek nem Isten léte, Jézus isteni természete, a szeplőtelen fogantatás, valamint a valóságos feltámadás a leginkább időt-álló eleme, hanem a szeretetről való tanítás. Ezt az
ateisták is elfogadhatják. És elfogadhatják a muszlimok is, akik szintén hisznek Jézusban mint prófétában, akit Allah küldött a földre, és csak abban nem hisznek, hogy Isten fia, része, egyik formája lenne. (A Koránban sok ája ostorozza a Jézust Allah mellé emelő „társítókat”.) A muszlimo-kat meg lehet győzni arról, hogy Jézus tanítása a szeretetről rájuk is érvényes, nekik is szól. A szí-vükben elfér Jézus, a szeretet prófétája, aki Allah akaratát tolmácsolta, és nyugodtan gondolhatják a keresztények szentháromság-tanáról, hogy az csak egy naiv tévedés.
Jézus létezett, és a tanításai ma is érvényesek.
Szeretni kell az embertársainkat. A szeretet sok sebet begyógyít, a szeretetben éljük ki igazán em-beri mivoltunkat. És ahogy Jézus azt mondta, hogy nem annak kell adni, akitől, tudjuk, hogy úgyis visszakapjuk, hiszen az csak kölcsönszerződés, gazdasági ügylet lenne, azért sem érdemes adni, hogy majd a mennyekben megkapjuk érte a jutal-munkat. Azért kell adni, mert adni jó. Azért kell szeretni, mert szeretni jó. A szeretet jutalma ön-magában, a cselekvésben van.
Ne vitatkozzunk arról, hogy Jézus Isten fia volt-e, és azon sem, hogy a keresztre feszítés utáni feltá-madása valóságos esemény volt-e. A tanítása a fontos. Az is lehet, hogy a megváltás maga a tet adománya, és folyamatosan történik. Ha szere-tünk, nem kárhozunk el. Ahogy a pokol sem csak a halálunk után vár ránk, hanem már itt, a földön.
Mert a pokol is mi vagyunk. Ha rosszul gazdál-kodunk ezzel az adománnyal.
Hiszek a szeretetben. A gonoszban viszont nem hiszek. A gonosznak gonosz lenne a jutalma, ezt pedig mindenki igyekszik elkerülni. Aki nem tud
aktívan szeretni, az még nem gonosz, csak nem jó.
Mert még nem tudja, hogy a szeretet révén mekkora pozitív energiának van a birtokában. A jó tetteinkkel növeljük mások örömét, az pedig visszahat ránk.
Jézus egy gutaütöttnek azt mondta, hogy „meg-bocsáttattak a te bűneid”. És ettől az meggyógyult.
Hogy ez az eset így történt-e meg, azon lehet vitat-kozni, de az biztos, hogy ha nem úgy tekintünk magunkra mint javíthatatlan bűnösökre, hanem a megtisztulásra törekszünk, sok testi bajt is elkerül-hetünk, és megkönnyíthetjük a gyógyulást.
Sok olyan helyzet van, amiben dönthetünk a jó és a rossz között. Tolakodunk, vagy előre engedünk valakit a járműre való felszállásnál? A szemetet a szemétgyűjtőbe dobjuk, vagy melléje? A buszon felejtett tárgyakat leadjuk a buszvezetőnek, vagy el-tesszük magunknak? Ha valaki haragosan beszól, vitába bocsátkozunk vele, vagy megpróbáljuk meg-békíteni? Segítünk-e egy vak embernek, vagy roha-nunk tovább? Egyetlen jó tettel nem váltjuk meg a világot, és magunkat sem, de attól az egy pici cselekedettől is javul a jó és rossz mérlege.
A legkisebb dolog, amit tehetünk, hogy segítsé-get kérünk másoktól. Ezzel lehetősésegítsé-get adunk ne-kik, hogy jók lehessenek. Ha fáradt vagy és nincs ülőhely, kérj bátran! Nem biztos, hogy adnak is, de aki átadja az ülőhelyét, az egy kicsivel jobban fogja érezni magát a saját jó cselekedetétől. És moso-lyogva kell megköszönni. Semmibe sem kerül, de a jó kérése és megadása máris összeköt két embert.
Vannak olyan hatalmasságok, akik pont az ellenkezőjét teszik annak, amit a kereszténység tanít. Másokat letiporva tovább gyűjtik a vagyonu-kat, gyűlölködést hirdetnek, tagadják a szolidaritás parancsát, megtagadják a szenvedőktől a kenyeret
és a jó szót. De Jézus szellemében őket is szeret-nünk kell, csöndes szóval, magyarázattal, és a meg-támadottak mellé állva. Előfordulhat, hogy ártanak nekünk, de minél nyilvánvalóbb a tetteik nem keresztény volta, annál nagyobb lesz a szomorúsá-guk később. Mert hosszú távon nem lehet senki rossz, a saját rossz tetteinket nagyon nehéz elvisel-ni. Ne féljünk hát kiállni a jó mellett, a rossz ellen, mert mi is részei vagyunk az egyensúlynak.
Sok ateistát az tart vissza a keresztényi visel-kedéstől, hogy úgy vélik, hinniük kell a mítoszban is. Nem muszáj hinniük. A kereszténységet nem hinni kell elsősorban, hanem élni.
Minden konfliktusban, minden érdekütközésnél feltehetjük a kérdést: hogyan lehetne ezt szeretet-tel, odafigyeléssel, egymás érdekeinek tiszteletben tartásával megoldani? Mindig figyelembe kell ven-nünk, hogy a döntéseink örömet vagy bánatot okoznak-e embertársainknak. Mert ha örömet, az nekünk is jó, akkor később majd ők is örömet okoznak nekünk és másoknak. Mert fájdalmas lenne a jót rosszal fizetni vissza. A velünk született lelkiismeretet csak átmenetileg szoríthatjuk vissza, hosszú távon visszaüt. Az öröm viszont örömet teremt. Itt, a földön, a közvetlen környezetünkben.
Ha adunk egy falatot egy éhezőnek, ha adunk egy takarót a hajléktalannak, ha védelmet adunk a menekülőnek, ha rámosolygunk arra, akinek szo-morú az arca, ha megpróbáljuk kibékíteni az egy-mással veszekedőket, akkor mi is hozzájárulha-tunk ahhoz, hogy a világ jobb legyen. Ehhez meg-van a hatalmunk. És Jézustól kaptunk támogatást.
(Egyház és Társadalom, 2017. január 3.)