1. FORRADALOM ÉS FORRADALMI JOGALKOTÁS
A társadalmi forradalmak, melyek során új osztály ragadja magához a hatalmat azzal az igénnyel, hogy egyik napról a má-sikra gyökeres változásokat hozzon a társadalmi-gazdasági vi-szonyok rendjébe, célkitűzésük megvalósításának folyamatá-ban számos bizonytalansági elemet hordoznak. Nem elégséges ugyanis a forradalom eszmei-gyakorlati előkészítése: a forra-dalmi program fő vonásainak kidolgozása és a hatalom megra-gadása, mert a forradalmi cselekvés irányát, konkrét formáját és módját számos előre nem látható s így számba sem vehető tényező - elsősorban a megdöntött osztályok ellenállása, a szö-vetségi kapcsolatok és a külpolitikai helyzet alakulása - befo-lyásolja. A forradalmi stratégia keretén belül alkalmazandó taktika lehetséges variánsainak végső kiválasztása vagy finomí-tása csak a forradalmi cselekvés során történhet meg. Emellett bizonytalansági tényező még az új osztály új feltételek között, új módszerekkel történő hatalomgyakorlásának nehézségeiből adódó tévedés lehetősége is, mely minden forradalmi tényke-dés kísérője.1 E tényezők és az a körülmény, hogy a forrada-lom nem valósítja meg valamennyi célkitűzését egy csapásra, időleges engedmények, kísérletezések s a mindebből is fakadó átmeneti hibák és kudarcok nélkül - mindez arra utal, hogy a forradalmi jogalkotás a már stabilizálódott hatalom kialakult hagyományokkal és beigazolódott gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező jogalkotásától erősen különbözik. E különbség mindenekelőtt a formai megoldásokban, jogalkotási techni-kákban érzékelhető.
Nos, a forradalmi jogalkotásra jellemző a törvények nagyfo-kú általánossága, a gyakorlati elvi-deklaratív, felhívás- vagy kiáltványjellegű forma; a rendelkezések oldott, közvetlen, egy-szerű nyelvezetű szövegezése; a jogszabályok gyakorlati, szer-kezeti kötetlensége, így különösen az indoklás és a tételes ren-delkezések együttes formába öntése; általában a jogszabályok-nak a nyelvi-szerkezeti megformálásból is kitűnő agitatív-neve-lő, a forradalmi propaganda eszközét képező jellege - azaz (Lenin képletes kifejezésével élve) a jogszabályok „formai tö-kéletlensége", gyakran kevéssé „jogászias" megjelenése.
Persze korántsem állítom, hogy a fenti jegyek minden forra-dalmi jogalkotás vagy csupán a forraforra-dalmi jogalkotás jellem-vonásai; e jellemzők tekintetében úgy vélem, csak fokozati kü-lönbségről van szó: nevezetesen, hangsúlyos módon és gyako-risággal e jegyek többnyire a forradalmi jog, a régit megsemmi-sítő és helyébe új intézményeket teremtő forradalmi jogalkotás sajátosságait képezik.
A társadalmi általánosság kérdése
A szovjet jogfejlődés kezdeti szakaszát, mint említettem, első-sorban a törvények elvi-deklaratív formája, a rendelkezések nagyfokú általánossága jellemezte. Lenin nemcsak tudatában volt ennek, de határozottan törekedett arra, hogy a fiatal szov-jethatalom rendelkezései részletkérdésekbe ne bocsátkozzanak, ne határozzák meg a gyakorlati végrehajtás konkrét formáját vagy módját. A forradalom első napján, amikor a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjeinek II. Összoroszországi Kong-resszusán kihirdette az első forradalmi aktus, a földről szóló dekrétum általa szövegezett tervezetét, hangsúlyozta: „mi elle-ne vagyunk e törvényjavaslat bármielle-nemű módosításának, elle-nem akarunk részletezést, mert dekrétumot írunk, és nem akció-programot. Oroszország nagy, és a helyi viszonyok az országban különbözőek; hisszük, hogy a parasztság maga jobban meg tudja majd oldani a kérdést, mint mi - helyesen, úgy, ahogy kell" (LM 26. 262. o.). Tíz nappal később, az Összoroszországi
Központi Végrehajtó Bizottság ülésén a magánhirdetések mo-nopóliummá nyilvánítása kapcsán pedig kifejtette: „törvényja-vaslatunkban természetesen vannak fogyatékosságok, de a Szovjetek mindenütt a helyi viszonyoknak megfelelően fogják majd alkalmazni a törvényt. Nem vagyunk bürokraták, és nem akarjuk mindenütt betű szerint alkalmazni, mint az ősrégi kan-celláriákban szokásos volt" (LM 26. 291. o.). Lenin gondolat-körében tehát a rendezési szint általánossága forradalmi prog-ram volt, s ezt az általánosság igényével is megfogalmazta: „a Szovjetek az egyes helyeken, a helyi körülményeknek és az idő-pontnak megfelelően módosíthatják, kiterjeszthetik és kiegé-szíthetik azokat az alapvető határozatokat, amelyeket a kor-mány hoz" (LM 26. 292—293. o.).
Az általánosság követelménye persze feltételezte, hogy minden címzett alkotó módon, a helyi sajátosságoknak megfe-lelően hajtsa végre a rendelkezéseket,2 a gyakorlat sokszoros próbája által járuljon hozzá a végrehajtás leginkább alkalmas módozatainak kiválasztásához, a majdan elfogadandó megol-dások kikristályosításához.3
A szabályozás ilyen általánosságának az a feltétele, hogy a forradalom élgárdája bízzék a tömegekben. Lenin erre épített.
A forradalom tizedik napján állást foglalt amellett, hogy „a szocializmust nem lehet felülről jövő rendeletekkel megterem-teni", mert „az eleven, az alkotó szocializmus maguknak a néptömegeknek alkotása" (LM 26. 293. o.). Ugyanakkor tuda-tában volt annak, hogy mindez számos nemkívánatos hatásra, visszaélésre ad alkalmat, jogi lehetőséget - ami a forradalmi átalakulás szempontjából különösen veszélyes, hiszen hivatalo-san: a végrehajtás ürügye alatt történhetik.4
Az okokat közelebbről vizsgálva azonban meg kell állapíta-ni, hogy valójában az alapvető törvények többsége tekinteté-ben nem volt más lehetőség. A területi kiterjedés, továbbá a he-lyi viszonyok egyöntetűségének, a megelőző rendezési tapasz-talatoknak, a kellő programnak és a rendelkezésre álló időnek hiánya nem tették lehetővé, hogy a rendelkezéseket a
gyakorla-ti végrehajtásra alkalmas közvetlen utasításokká bontsák le. Ez a helyzet állott fenn még évekkel a hatalom megragadása után is. 1919 decemberében például (a parasztok segítéséről szóló jogszabály kapcsán) meg kellett állapítania Leninnek, hogy
„nem tudtuk magunkat másképp kifejezni, és nem tudtunk semmilyen gyakorlati útmutatást adni. Általános irányelveket kellett megállapítanunk, és arra kellett számítanunk, hogy az öntudatos elvtársak a vidéken lelkiismeretesen fogják alkal-mazni ezt a törvényt, és ezernyi módot találnak majd arra, hogy minden egyes helység konkrét gazdasági viszonyai között hogyan alkalmazzák gyakorlatilag"5.
Leninnek a jogszabályi rendezés szintjéről alkotott felfogá-sát tehát a körülmények, az optimális szint és módszer keresé-sének igénye alakították. E kérdésekről politikusán gondolko-dott : felfogását nem abszolutizálta, nem terjesztette ki sem ké-sőbbi szakaszokra, sem általában a szocialista fejlődésre.
Mindez azonban nem zárja ki néhány általános következtetés levonását.
A legáltalánosabb következtetés abban fogalmazható meg, hogy az életviszonyokban a tipikust kereső szabályozás - amit a szocialista államok ma általánosan vallanak - rendezési ta-pasztalatok felhalmozódását, a társadalmi-gazdasági viszo-nyok stabilitását feltételezi.
Másfelől kisebb vagy nagyobb mértékben minden jogképzés magában hordoz valamilyen bizonytalansági elemet. A jogal-kotás kizárólag akkor és annyiban bizonyulhat sikeresnek és realizálódhat a társadalmi valóságban, amikor és amennyiben az alapjául szolgáló elméleti modell igaznak bizonyul (tehát a társadalmi valóság reális fejlődési tendenciáit tükrözi), s e mo-dellnek célszerű (tehát megfelelő jogi technika által közvetített) kifejezését adja. E két szempont Lenin gondolatában jelen volt. Maga tette fel a kérdést: „vajon helyes elvi alapokon nyu-godott-e, azután pedig célravezető volt-e a Szovjetköztársaság törvényhozói tevékenysége az agrárviszonyok átalakításának
...területén?" (LM 28. 312. o. - Kiemelés - V. Cs.). És ez
egy-ben közelebbi választ is ad a kérdésre, vajon miért volt indo-kolt, sőt az egyetlen járható út Lenin törekvése az általánosság-ra, az elvi szabályozás formájára. Nos, a társadalmi viszonyok stabilitásának, a rendezési tapasztalatoknak teljes hiánya, a hatalmas területen a mindenkori politikai helyzetnek számos változatát felmutató jellege s nem utolsósorban az átmeneti ál-lapot, a taktika nem kivételes változásai mind az új jogalkotás ideiglenes jelentőségére,6 a kísérletezések gyakori szükségessé-gére utalnak. Arra, hogy az adott feltételek között a legkeve-sebb hibaforrással rendelkező megoldás csakis a rendezés elvi jellege, nagyobb fokú általánossága lehet - olyan megoldás te-hát, amely a gyakorlati végrehajtás közvetlen formáját és mód-ját meg nem határozva, ezek kialakítását a közvetlen végrehaj-tókra, a forradalmi erők forradalmi tudatára, tapasztalatára és célratörésére bízza. A dikrektívák általánossága így a végrehaj-tás sokszínűségét, a módozatok pluralivégrehaj-tását, végső soron a konkrét végrehajtási tapasztalatok kiérlelődését, a majdani végleges rendezés megalapítását célozta.
Az általánosság lenini eszméje így egy átmeneti állapotra szorítkozott, ugyanakkor annak igényét is magában hordozta, hogy a későbbi rendezés fokozottabb mértékben támaszkodjék a gyakorlat eredményeire, a végrehajtás során szerzett tapasz-talatokra.
A formai kifejezés kérdése
A szovjet forradalmi jogalkotás másik jellemzője szorosabban is formai: a jogszabályok nyelvezetével és szerkesztésével kap-csolatos. A jogi aktusok egyszerűbb nyelvezete, lazább és kö-tetlenebb szerkezete, s az agitatív-nevelő szerep elősegítésére irányuló megszövegezése szerves összefüggésben állt a rendezé-si szint általánosságával. Mindkét megoldás kialakítását a for-radalmi harc sajátos feltételeinek leginkább megfelelő eszkö-zök és formák kiválasztásának igénye határozta meg.
E jegyek kialakításában ugyanakkor szerepet játszott egy to-vábbi körülmény is, nevezetesen, hogy az első időszakban a
jogalkotás a politikai propaganda, az „általános igazságokkal folytatott propaganda" (LM 29. 206-207. o.) egyik eszközét képezte.7
A forradalmi jogi aktusok a forradalmi osztályok meggyőzé-sét célozták; címzettjeik a néptömegek voltak; alapvető céljuk kezdetben inkább forradalmi tettre való felhívás, semmint va-lamiféle minuciózus szabályozás volt. Az a körülmény tehát, hogy átmenetileg a jog agitatív-nevelő szerepe rendkívüli mó-don előtérbe került, szükségessé tette megfelelő formai megol-dások kialakítását. Amíg a forradalmi jogalkotás általánossá-gában egy speciálisan orosz sajátosság (a forradalmi átalakulás által érintett terület nagysága és a helyi viszonyok sokfélesége) is szerepet játszott, a forradalmi jog nyelvi-szerkezeti közvet-lensége jellemző lehet más társadalmak jogalkotására is, amennyiben a jog agitatív-nevelő funkcióját a jog sajátos for-mai kialakításával is előtérbe kívánják helyezni.
A forradalmi jogalkotás elsődleges formai követelményei a jogi nyelv egyértelműsége, egyszerűsége és világossága s a ren-delkezések, felhívások közérthető, nyílt és őszinte megindoko-lása, azaz az okoknak és céloknak a rendelkezésekkel egyidejű feltárása - ami a tételes rendelkezéseknek politikai értékeléssel való vegyítését, a gyakori preambulum-formákat eredményezi.
Lenin gyakorlati tevékenységét e követelmények messzeme-nő figyelembevétele jellemezte. Erőteljesen hangsúlyozta a je-lentős politikai és jogi aktusok nyelvi egyszerűségének és vilá-gosságának szükségességét.8 Az Alkotmányozó Gyűlés felosz-latásáról általa készített dekrétumtervezetben bevezetésként nyolcvansornyi politikai értékelés-indokolás előzi meg a tömör rendelkezést: „a Központi Végrehajtó Bizottság ezért elrendeli:
Az Alkotmányozó Gyűlést fel kell oszlatni". (LM 26. 450-452.
o.) Számos esetben - a jogszabályi tervezetek véle-ményezésekor - maga kérte, hogy eléjük az intézkedések „meg-magyarázására" „népszerű bevezetést kell írni" (LM 28.
32. o.), hogy „erőteljesebben kell hangsúlyozni" a rendelkezé-sek alapjául szolgáló körülményeket (LM 27. 357. o.), vagy
hogy adott szellemben „meg kell változtatni a dekrétum beve-zető részének szövegezését" (LM 26. 304. o.).
A forradalom szükségképpen a forradalmi erők öntudatára, meggyőzésére és lelkesedésére épít; a forradalmi lendület fenn-tartásának egyik lényeges feltétele ezért a vezetők és a vezetet-tek közötti őszinte viszony. Lenin ezt a gondolatot hangsúlyoz-ta a forradalom másnapján,9 s ez a gondolat jogalkotási kon-cepciójában is következetesen megnyilvánult10.
A jogfejlődés a jog technicizálódását is feltételezi. A jog-rendszer technikai kimunkálása során kikristályosodnak a sa-játosan jogi fogalmak; és a rendszeren belüli összefüggés - a rendszer alkotóelemeit képező tételek egyértelműsége, egymás-hoz rendeltsége és ellentmondásmentessége - érdekében kiala-kul egy sajátos jogi nyelv, mely szoros kapcsolatban áll a min-dennapi nyelvvel: nem szakad el, de nem is azonos többé, ha-nem kisebb vagy nagyobb mértékben szakmai nyelvként jele-nik meg. A jogalkotó a szabályok megszövegezésekor két egy-másnak ellentmondó követelménnyel találkozik. Egyik a jogi nyelv közérthetőségének, a másik a logikai tisztaságának az igénye. E két követelmény ugyanakkor két végletet is jelent:
minden jogi szövegben e két igény kompromisszuma figyelhető meg. A kompromisszum iránya és szintje a konkrét társadalmi feltételektől függően változik. Forradalmak idején szükségkép-pen a közérthetőséget, a népszerű és agitatív megfogalmazási módot helyezik előtérbe - még a technikai kimunkálás időleges háttérbe szorítása árán is. Ez a körülmény persze korántsem kedvező a jogbiztonságra; egy jogtípus újjal való felváltásá-nak, az e folyamattal átmenetileg velejáró „bomlásnak"
(LM 27. 509. o.), azaz egy új jog talaján álló jogbiztonság ke-resésének elkerülhetetlen kísérő jelensége.
Csupán ebben az összefüggésben érthető, hogy a forradalmi jogalkotásban a technikai kidolgozottság időleges háttérbe szo-rítását Lenin szükségesnek, és ebben az értelemben pozitív mó-don értékelte. Számos alkalommal jegyezte meg különféle ak-tusok kapcsán, hogy azok „formailag" (LM 26. 292. o.),
„technikailag és talán jogilag is nagyon tökéletlenek" (LM 33.
390. o.), korántsem tekinthetők a „tökéletesség mintaképé-nek" (LM 30. 232. o.), hiszen azokat „nem valami bizottság agyalta ki, nem jogászok szerkesztették" (LM 28. 140. o.) -mert mint politikus, a forradalom alapvető kérdését a hatalom megszerzésében, megtartásában és konszolidálásában látta, s ez a forradalmi átalakulást szétsugároztató és elmélyítő aktu-sok gyors kibocsátását követelte, nem pedig azok technikai ol-dalának aprólékos jogászi kidolgozását. Tíz nappal a forrada-lom után félreérthetetlenül kifejtette: az alapvető kérdés a ha-talom birtoklását és az új rendet megalapozó aktusok gyors, „a formaságokból adódó minden nehézséget" figyelmen kívül ha-gyó kibocsátása - ugyanis ha technikai fogyatékosságai folytán
„ezeknek a törvényeknek a burzsoá társadalom szempontjából tekintve formai tökéletlenségei" problémákat vetnének fel, „a hatalom ... a szovjetek kezében van, amelyek elvégezhetik a szükséges helyesbítéseket" (LM 26. 292-293. o.).
Konszolidálódás
és a technikai kimunkálás kérdése
A jog népszerű formai kialakításának igénye persze korántsem azonos a pontatlansággal, a hanyag szerkesztés megtűrésével.
Már a kezdeti szakaszban is sokszor utalt Lenin a szabatosság szükségességére,11 ugyanakkor tudatában volt annak, hogy az átmeneti szakasz lezárulásával a jog technikai oldalát, szaksze-rű kidolgozását majd előtérbe kell állítani, azaz a népszeszaksze-rű ki-fejezés és a technikai kidolgozottság igényei között egy új kompromisszumot létrehozni. Ez a követelmény azonban Le-ninnél még nem jelentett teljes hangsúlyeltolódást. Azt fejezte ki, hogy a stabilizálódott társadalom a maga technikailag is magas szintű jogalkotásával az eddigi népszerű-közérthető ki-fejezési formát majd magasabb színvonalon: az ellentmondás-mentes jogi rendszerképzés magasabb technikai színvonalán reprodukálja.
Mindezek megfogalmazása a húszas években kezdődik.
1922-ben Lenin már egyre sürgetőbben veti fel a szovjethata-lom jogszabályai proliferációjának, a jog stabilitása és egysége hiányának (s ezzel összefüggésben a rendszerezés és az össze-foglalás szükségességének) kérdését,12 ugyanakkor a hangsúlyt egyre fokozottabban az eddigi végrehajtási tapasztalatok kiér-tékelésére, a különös szintjéig hatoló, a kiérlelt rendezésre s a tételes rendelkezések gyakorlatba ültetésének hatékonyságára helyezi.13 Egyszersmind megfogalmazza azt a később feledésbe merült várakozást, miszerint a jog közvetlenül népi jellege, a végrehajtás sokszínűsége és helyhez alkalmazkodása a kiala-kult szocialista társadalomban is megmarad, noha a konszoli-dált fejlődésben az egységnek, a központosítottságnak is érvé-nyesülnie kell - egyfelől a központi-egységes jogalkotás erősíté-se, másfelől a végrehajtás s a törvényesség központi-egységes ellenőrzése útján. (LM 33. 360-364. o.)
Lenin ugyan már korábban is nagy gondot fordított a jog-szabály-előkészítésre - több esetben például a rendszabályok kidolgozását konkurrens szervekre bízta, hogy a „legjobb",
„leggyakorlatibb" programváltozat kiválasztható legyen (LM 28. 466. o.) - , azonban a hangsúlyeltolódás nyilvánvaló: a hú-szas években Lenin a jogalkotást már nemcsak politikai-takti-kai oldaláról, de sajátosan jogi: a technipolitikai-takti-kai kidolgozás oldalá-ról is fokozottan szemléli. Ekkor veti fel annak szükségességét, hogy az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottságot
„hosszabb ülésszakokra" hívják össze „a törvényhozás főbb kérdéseinek kidolgozása ... céljából" (LM 33. 246. o.), amikor az ÖKVB tagjait megkéri, hogy alaposabban tárgyalják meg a törvényjavaslatokat, s az időbelileg nem feltétlenül sürgető ja-vaslatok tárgyalását „inkább halasszák e l . . . és adjanak időt az illetékes funkcionáriusoknak arra, hogy elmélyülten gondol-kozzanak a kérdésen, és támasszanak nagyobb igényeket a tör-vények szerkesztőivel szemben, amit eddig nálunk nem tettek"
(LM 33. 304. o.), sőt amikor arra is gondot fordít, hogy a
pol-gári törvénykönyv elkészítése során a dolgozók védelmét szol-gáló intézmények „feltétlen" átvétele érdekében a nyugat-euró-pai országok jogirodalmát és joggyakorlatát is tanulmányoz-zák (LM 33. 193. o.).
2 . FORRADALMI JOGKÉPZÉS ÉS SZOCIALISTA JOGALKOTÁS
Az új típusú jog alapjainak harcok során történő lefektetése, elveinek kezdeti kimunkálása még nem tekinthető rendszeral-kotásnak. Lenin maga is számolt ezzel, és hozzájárult ahhoz, hogy az általános szintű, gyakran ideiglenes jelentőségű, tech-nikailag sokszor kevéssé kimunkált szabályokból összefüggő, egységes, ellentmondásmentes, logikailag is egyértelmű, mé-lyebbre hatoló rendszert kovácsoljanak abban az időszakban, amikor a viszonylagos stabilitás igényével a szocializmust már - a többször visszatérő lenini kifejezéssel élve - „paragrafusok-ba lehet skatulyázni". Első következtetésként levonhatjuk te-hát, hogy a jogi rendszerképzés nem eleve adott és minden kö-rülmények között érvényes, hanem objektív feltételek meglété-től függő: a társadalmi viszonyok viszonylagos stabilitását és előzetes rendezési tapasztalatokat feltételező követelmény.
További tanulság, hogy a jogi aktusokban a közvetlen és közérthető nyelvi-szerkezeti kifejezéssel a szocialista jogalko-tásnak már a jog megformálásakor törekednie kell arra, hogy mérsékelje a jog sajátos elidegenedettségét. Hiszen a jogi rend-szerképzés, a jog technikai oldalának kimunkálása a jogi for-ma elidegenedésének fennfor-maradása vagy fokozása irányában hathat, ezt azonban a nyelvi-szerkezeti formába öntés közvet-lensége a sajátos technikai igények messzemenő kielégítése mel-lett is jelentős mértékben közömbösítheti.
A létező szocializmusok sajnos még meglehetősen keveset tettek azért, hogy tudatos erőfeszítésekkel a jogot formai meg-jelenésében és kifejeződésében is a társadalomhoz közel állóvá
tegyék, amiként azok a várakozások sem teljesültek eddig be, amelyek a társadalom vagy közvetlenül választott képviselői valóban hatékony és alkotó, a dolgok menetét valóban megha-tározó közreműködését kívánták biztosítani a jogalkotásban.
Készült a születési centenáriumra kiadott V. I. Lenin o szocialiszticseszkom go-szudarsztve i prave, red. V. M. Cshikvadze-B. I. Topornin (Moszkva, Na-uka, 1969) reprezentatív szocialista tanulmánykötet számára. Első magyar vál-tozatában: Állam- és Jogtudomány, XIII (1970) 1.
Jegyzet
1 E bizonytalansági tényezők történelmileg indokolt jelenlétét s kiküszöböl-hetetlenségét Lenin is előre látta. A forradalom megindulását követően így nyi-latkozott: „Amikor a társadalom vezetőjeként és irányítójaként új osztály lép a történelem színpadára, ennek mindig elmaradhatatlan velejárója egyrészt az igen erős 'bukdácsolás', a megrázkódtatások, a harc és a vihar időszaka, más-részt az új objektív helyzetnek megfelelő új módszerek kiválasztása terén tett bizonytalan lépések, próbálkozások, tétovázások, ingadozások időszaka." Le-nin, V. I. Művei, 1-38. kötet. Budapest, 1951-1961. (A továbbiakban: LM.), 27, 256. old.
2 „Minden egyes gyár, minden egyes falu egy-egy termelő és fogyasztási kommuna - mondotta 1918 márciusában - , amelynek joga és kötelessége, hogy a maga módján alkalmazza az általános szovjet rendelkezéseket (a 'maga módján', nem olyan értelemben, hogy megszegheti őket, hanem hogy végre-hajtásukban a legkülönfélébb formákat alkalmazhatja), hogy a maga módján oldja meg a termelés nyilvántartásának és a termékek elosztásának problémá-ját." LM, 25, 255. old.
3 „A rendeletek - állapította meg a parasztgazdaságra vonatkozó aktusok kapcsán 1919 márciusában - helyesek, mint útmutatók, mint gyakorlati rendsza-bályok megvalósítására irányuló felhívások. Amikor azt mondjuk: 'Segítsétek elő az egyesülést' - akkor utasításokat adunk, amelyeket sokszorosan ki kell pró-bálnunk, míg megvalósításuk végleges formáját megtaláljuk." LM, 29, 210. old.
4 Egyfelől, „ha a mezőgazdasági kommunák csak azért fogják segíteni a parasztokat, hogy eleget tegyenek a törvény szavának, akkor az ilyen segítség haszontalan lesz, csak kárt okoz". LM, 30, 187. old. Másfelől, „minden tör-vényt ki lehet játszani, még végrehajtásának látszatával is. És a parasztok segí-téséről szóló törvény puszta játékszerré válhat és egészen ellenkező eredmé-nyekre vezethet, ha lelkiismeretlenül alkalmazzák". LM, 30, 190. old.
5 LM, 30, 190. old. Hasonlóképpen LM, 29, 148. és 206-207. old. - Meg-jegyzem, az általánosság igényére utal az analógia intézményének az 1922. évi szovjet-orosz büntetőtörvénykönyvben Lenin által javasolt bevezetése is. Ta-lán anekdotikus értékű, de nem tanulság nélküli az a visszaemlékezés, amely szerint a csitai forradalmi törvényszék elnöke a következőképpen vélekedett a forradalmi jogszolgáltatásnak a formális szabályozás ellenére is fennmaradó szabadságáról: „A burzsoá bírónak ahhoz, hogy a burzsoázia kizsákmányoló érdekeit objektív igazságként tudja feltüntetni, vaskos törvénykönyvek és tör-vénytárak segítségére volt szüksége. A szovjet igazságszolgáltatásnak, amely a forradalmi proletariátus érdekeit szolgálja, sokkal egyszerűbb és könnyebb a feladata. Ha megnézi ezt a BTK-t - az egész 28 oldal, az általános és különös rész együtt 227 paragrafus. Ebből az általános rész 56 szakasz, a különös rész 171 szakasz. Abból is a mi számunkra tulajdonképpen csak kettő fontos: a
5 LM, 30, 190. old. Hasonlóképpen LM, 29, 148. és 206-207. old. - Meg-jegyzem, az általánosság igényére utal az analógia intézményének az 1922. évi szovjet-orosz büntetőtörvénykönyvben Lenin által javasolt bevezetése is. Ta-lán anekdotikus értékű, de nem tanulság nélküli az a visszaemlékezés, amely szerint a csitai forradalmi törvényszék elnöke a következőképpen vélekedett a forradalmi jogszolgáltatásnak a formális szabályozás ellenére is fennmaradó szabadságáról: „A burzsoá bírónak ahhoz, hogy a burzsoázia kizsákmányoló érdekeit objektív igazságként tudja feltüntetni, vaskos törvénykönyvek és tör-vénytárak segítségére volt szüksége. A szovjet igazságszolgáltatásnak, amely a forradalmi proletariátus érdekeit szolgálja, sokkal egyszerűbb és könnyebb a feladata. Ha megnézi ezt a BTK-t - az egész 28 oldal, az általános és különös rész együtt 227 paragrafus. Ebből az általános rész 56 szakasz, a különös rész 171 szakasz. Abból is a mi számunkra tulajdonképpen csak kettő fontos: a