(Adalékok egy kategóriapár történetéhez)
Fogalmaknak is lehet különös a sorsa. Még inkább így van, ha a fogalmi azonosság látszata mögött eltérő funkciókba helye-zik e fogalmakat, és ennek során olyan szerepkörből, amelynek betöltésére eredileg rendeltettek, olyan, természetüktől idegen közegbe emelik át őket, amelyben már voltaképpeni meghatá-rozásaik sem érvényesülhetnek - ha ugyan visszájukra nem for-dulnak. Nos, ha ilyen sors jut osztályrészül egyes fogalmak-nak, úgy e lényegüktől idegen szerepnek is bizonyosan csak lát-szólag tehetnek eleget - inkább zavart okozva, semmint tisztá-zást elősegítve abban a közegben, amelybe helyeztettek. Látens diszfunkciót csak akkor győzhetünk le, ha előbb manifesztté tesszük. Ugyanígy: fogalmi viszonyokat csak akkor tisztázha-tunk, ha előbb eredeti szövegkörnyezetükbe visszahelyezve ere-deti jelentésüket és funkciójukat feltárjuk.
Ha bárkitől is a marxizmus alapvető tanítása felől érdeklő-dünk - azt kívánva körülhatárolni, amit Engels a történelem materialista felfogásának nevezett (MEVM I, 371) - , a válasz-adó bizonyosan az alap és felépítmény kategóriapárjára építve fogja megfogalmazni azokat a megállapításokat, amelyekhez évtizedek kutatómunkája során Marx eljutott. E kategóriapár azonban, amely eredetileg egy tudományos megsejtés tömör ki-fejezésének metaforikus telitalálata volt, már Marx életében önállósuló utat járt be. A tudományos elemzést mozgató meg-sejtésből, vagyis munkahipotézisből tétellé, önmagában elégsé-ges állítássá; majd egyenesen tanná, azaz ilyen állítások rend-szerévé lépett elő. Mindez természetesen teljes funkcióváltással
járt. Hiszen az, ami kiindulópont volt, most végkövetkeztetés-sé változott. Következésképpen látszólag konkrét levezetése sem bizonyítás már, hiszen egyesélyű - leginkább illusztráció a kész igazsághoz. Nos, a fogalmak ilyen kezelése nyilván elmé-leti merevítéssel jár együtt, és következményként további fo-galmak kényszerpályára terelését vonja maga után. Amennyi-ben pedig az ilyen fogalmakkal megfertőzött elmélet önmagá-hoz következetes akar maradni, úgy e kényszerpályák az elmé-let egészét áthatva láncreakciószerűen szétgyűrűznek, és végső soron az elmélet deformálódásához vezetnek. Mindennek pe-dig óhatatlanul teljes fogalmi elbizonytalanodás a kísérője.
Mivel a jog kiváltképpen felépítményi jelenség, az alap és felépítmény kategóriapárjának filozófiai megítélése mindenkor közvetlenül befolyásolja a jog filozófiai megítélését is. Ugyan-akkor a marxista jogelméletben a jog felépítményként történő felfogása bármennyire is alaptételnek tűnik: elméleti tartalmát illetően növekvő bizonytalanság uralkodik, mely a kritika hall-gatásából már-már a hallgatás kritikájába fordul.
A megnyugtató tisztázás itt is előfeltételezné a marxista filo-zófia korunk színvonalán történő művelését, a marxi módszer-tani gondolatokhoz való visszatérés jegyében a vizsgálódások-nak minden területen megismételt elvégzését - röviden azt, amit Lukács a marxizmus reneszánszának nevezett. Ennek hiá-nyában legalábbis a jogelméletnek tisztáznia kell önmaga szá-mára, hogy milyen okból, milyen módokon változott a tárgyá-ról alkotott felfogása, s a jognak az alap és felépítmény kategó-riapárját alkalmazó kifejtése milyen módszertani előfeltevések-kel és elméleti eredményekelőfeltevések-kel jár.
Az alábbiakban kísérletet teszek tehát arra, hogy (I) rekonst-ruáljam az alap és felépítmény kategóriapáriának eredeti jelen-tését és funkcióját, (II) nyomon kövessem ezek deformálódását és a dogmatikus tanná merevedés torzító hatását a jog elméleti felfogására, (III) áttekintsem a kategóriapár filozófiai értelme-zésének néhány mai kérdését, és végezetül (IV) körvonalazzam a kategóriapár jogelméleti alkalmazása lehetséges előnyeit és elméleti tartalmát.
1. A z ALAP ÉS FELÉPÍTMÉNY KATEGÓRIAPÁRJA M A R X ÉS ENGELS MŰVÉBEN
Marx és Engels történelemfelfogása már 1845 táján kialakult.
Alapvető felismeréseiket A német ideológia című kéziratukban rögzítették („a közvetlenül termelésből és érintkezésből kifejlő-dő társadalmi szervezet ... minden korban alapja az államnak és a többi eszmei felépítménynek").1 E kézirat kiadása sajnála-tos módon majd száz évet késett. így hosszú időre, a moszkvai kiadásig át kellett engedni az „egerek rágcsáló bírálatának".
(MEVM I, 368) Tehát kortársaikra ez időben hatást nem gya-korolhatott. Marxnak a történelem materialista felfogását ille-tő összegzése így csak 1859-ben, a Bevezetés a politikai gazda-ságtan bírálatához írott Előszavában jelenik meg. Ám itt olyan kifejtésben, hogy ennek köszönhető az alap-felépítmény kate-góriapár diadala, ugyanakkor a leegyszerűsítő félrehallások so-rozata is.
Marx a következőképpen fogalmaz - az olvasó figyelmét kérve teljes terjedelmében kell idéznem, hogy a későbbi fejte-getések érthetők legyenek - : „Az általános eredményt, amelyre jutottam, és amely, miután rájöttem, tanulmányaim vezérfo-nala lett, röviden ekképpen lehet megfogalmazni: Életük társa-dalmi termelésében az emberek meghatározott, szükségszerű, akaratuktól független viszonyokba, termelési viszonyokba lép-nek, amelyek anyagi termelőerőik meghatározott fejlődési fo-kának felelnek meg. E termelési viszonyok összessége alkotja a társadalom gazdasági szerkezetét, azt a reális alapot, amelyen a jogi és politikai felépítmény emelkedik, és amelynek meghatá-rozott társadalmi tudatformák felelnek meg. Az anyagi élet termelési módja szabja meg a társadalmi, politikai és szellemi életfolyamatot egyáltalában. Nem az emberek tudata az, ami létüket, hanem megfordítva, a társadalmi létük az, ami tudatu-kat meghatározza. A társadalom anvagi termelőerői, fejlődé-sük bizonvos fokán, ellentmondásokba kerülnek a meglévő termelési viszonyokkal vagy ami ennek csak jogi kifejezése
-azokkal a tulajdonviszonyokkal, amelyek között eddig mozog-tak. Ezek a viszonyok a termelőerők fejlődési formáiból azok béklyóivá csapnak át. Ekkor a társadalmi forradalom korsza-ka következik be. A gazdasági alapzat megváltozásával lassab-ban vagy gyorsablassab-ban forradalmi átalakuláson megy át az egész óriási felépítmény. Az ilyen forradalmi átalakulások vizsgála-tánál a gazdasági termelési feltételekben bekövetkezett anyagi, természettudományos pontossággal megállapítható átalakulást mindig meg kell különböztetni a jogi, politikai, vallási, művé-szi vagy filozófiai, egyszóval ideológiai formáktól, amelyekben az emberek ennek az összeütközésnek tudatára jutnak és azt végigharcolják. Mint ahogy az egyént nem aszerint ítéljük meg, aminek önmagát véli, ugyanúgy az ilyen átalakulási korszakot sem ítélhetjük meg saját tudatából, hanem ellenkezőleg, ezt a tudatot kell az anyagi élet ellentmondásaiból, a társadalmi ter-melőerők és termelési viszonyok között meglévő összeütközés-ből magyarázni." (MEVM I, 366-367)
Ez a tömör vázlat rendkívül nagy ívet fut be - olykor hatásá-ban magától a marxi műtől is önállósulva. Fél évvel később írott recenziójában Engels már „forradalmasító felfedezésnek"
nevezi (MEVM I, 372), Sztálin pedig a rá jellemző rövidséggel egyenesen „történelmi" jelentőségűnek kiáltja ki, mint „a tör-ténelmi materializmus lényegének ... zseniális formulázását".2
Szigorúan tekintve a művet, megállapíthatjuk: Marx csupán néhány alapvető sejtés újabb és újabb területeken történő át-gondolására törekedett; és korántsem arra, hogy megvonja egy axiomatikus szigorúsággal körülhatárolt, zárt fogalomkészlet-ben kifejezett rendszer körvonalait. Minthogy addigi munkás-sága legnagyobb szabású előmunkálatai közrebocsátásáról volt szó, már csak szigorúan szaktudományos profilú kiadójára és az olvasókként remélt közgazdász szakkörökre tekintettel is szükségesnek érezhette, hogy első ilyen művében kutatási prog-ramjáról egy rövid előszó keretei közt beszámoljon, vázolja gondolkodói fejlődésének főbb állomásait, s néhány mondat-ban érzékeltesse azt az általános képet is, amelyhez eljutott, és
amelyet pontosan e munkájának írása során magáénak vallott.
Egy ilyesfajta programot megfogalmazó vázlatnál azonban nem ment tovább; általános elméleti megfogalmazásra később sem vállalkozott.
Engels volt az, aki a fenti kifejtést messzemenően kamatoz-tatva annak rövid, találó, képszerű, és éppen képszerűségében meggyőző kifejezését általános elméleti megfogalmazásként használta fel. Az ő hozzájárulása az alap és felépítmény gondo-latához ugyanakkor nem volt több, mint tételekké merevítése annak, amit Marx az említett Előszó ban „vezérfonalaként -saját kutatásai vezérfonalaként - megfogalmazott. A példák közt említhető már Engels recenziója: „minden társadalmi és állami viszony, minden vallási és jogi rendszer, minden elméleti nézet, mely a történelemben felmerül, csak úgy érthető meg, ha megértjük a mindenkori megfelelő korszak anyagi életfeltéte-leit, és ezekből az anyagi életfeltételekből vezetjük őket le"
(MEVM I, 372); az Anti-Dühring néven ismert (MEM XX, 27), illetve a szocializmus jogfejlődéséről írt, azonos megfogal-mazásban ismétlő (MEVM II, 119) dolgozata: „a társadalom mindenkori gazdasági szerkezete az a reális alapzat, amelyből mindegyik történelmi időszakasz jogi és politikai berendezke-déseinek, valamint vallási, filozófiai és egyéb elképzelésmódjá-nak egész felépítménye végső fokon magyarázandó"; Marx sír-jánál tartott beszéde: „a közvetlen anyagi létfenntartási eszkö-zök termelése és ezzel egy nép vagy korszak mindenkori gazda-sági fejlődési foka az alap, amelyből az illető emberek állami berendezkedései, jogi nézetei, művészete, sőt vallási képzetei kifejlődtek, így tehát ebből az alapból kell ezeket magyarázni is - nem pedig, ahogy eddig történt, megfordítva" (MEVM II,
150); vagy kései előszava hajdan volt közös forradalmasító ki-áltványuk angol kiadásához: „minden történeti korszakban az uralkodó gazdasági termelési és cseremód és az ebből szükség-szerűen folyó társadalmi szervezet az az alap, amelyre e kor-szak politikai és szellemi története épült és amelyből ez egyedül megmagyarázható". (MEVM I, 7-8)
Hogy az alap és felépítmény kategóriapárját Marx mennyire eseti jelleggel, kizárólag az Előszó szövegkörnyezetébe és alkal-mi funkciójába ágyazottan, tehát egy összetett gondolatsor le-egyszerűsített, ám képszerű érzékeltetése érdekében használta, tanúsítja, hogy a Basis és Überbau fogalompárja egyetlen-egyszer fordul elő („reale Basis" és „juristischer und politischer Überbau"). Amikor néhány mondaton belül visszatér „az egész óriási felépítménynek" a kérdéses összességgel történő szembesítésére, a képi megjelenítő erő fokozására már szino-nim kifejezést használ („ökonomische Grundlage" és „ganze ungeheure Überbau"). Korábbi vagy ezután írt munkáiban pe-dig, ha hasonló gondolat egyáltalán megjelenik, inkább a Grundlage kifejezést használja - szintén a képi megjelenítés és példálózás funkciójában, ám ekkor már más összefüggésben és jelentéssel.3 Pl. a Louis Bonaparte 1852-es történelmi, politikai és szociológiai elemzésében: „A tulajdon különböző formáin, a társadalmi létfeltételeken egy egész felépítmény emelkedik, különböző és sajátságosan alakult érzésekből, illúziókból, gon-dolkodásmódokból és életszemléletekből. Ezeket az egész osz-tály teremti meg és alakítja ki a maga anyagi alapjaiból és a megfelelő társadalmi viszonyokból." (MEVM I, 281) A tőke véletlen szóhasználatában - „a manufaktúra ... mint gazdasági mestermű emelkedett magasra a városi kézművesség és a falusi háziipar széles alapzatán"4 - pedig a Grundlage kifejezést olyan messzire viszi minden eddigi használatától, hogy csupán
Leninnek egy későbbi (a kategóriapárt teljességgel más viszony képszerű érzékeltetésére hasznosító) hivatkozása5 teszi egyálta-lán indokolttá, hogy vele az alap és felépítmény kapcsán foglal-kozzunk.
Az alap és felépítmény kategóriapárjának értelmezésekor autentikus forrásként így a marxi Előszó idézett helyéhez kell fordulnunk. Ebből az alábbiakat tudjuk meg:
(1) Alap és felépítmény nem önmagukban vett elemzésre al-kalmazott kategóriák. Olyan meghatározott összességeket
je-lölnek, amelyek között bizonyos viszony áll fenn, és a kategó-riapár pontosan e viszony érzékeltetésére hivatott.
(2) Ez a viszony determinációs viszony, ami a termelőerők és a termelési viszonyok, illetőleg a jogi és politikai felépítmény és a meghatározott társadalmi tudatformák egymás közti nyában a „megfelelés" („entsprechen"), a két nagy tömb viszo-nyában pedig az „emelkedés", „megszabás", „meghatározás"
(„erheben", „bedingen", „bestimmen") lételméleti kapcsolata-ként áll fenn.
(3) Az alap és felépítmény szemszögéből a társadalmi válto-zás úgy következik be, hogy a termelőerők fejlődése következ-tében a termelőerők és a termelési viszonyok közötti m felelés felborul, a termelőerők ezért a termelési viszonyokat ismételten megfelelésre kényszerítik, és ez a mozgás gyorsabban vagy las-sabban átalakítja az egész felépítményt.
(4) Az alap és felépítmény viszonyában testet öltő lételméleti kapcsolat ugyanakkor ismeretelméleti következményeket is von maga után. Nevezetesen, a felépítmény saját tudatként, ideológiai képződményként is megjelenik. Az ideológiáról mint olyan képződményről van itt szó, amelyben az emberek a ter-melőerők és a termelési viszonyok közötti összeütközés tudatá-ra jutnak, és azt végigharcolják. Mivel pedig a felépítményre jellemző saját tudat ideologikusan viszonyul a gazdasági alap-zathoz (tehát nem ismeretelméletileg, az igaz visszatükrözés ér-telmében, hanem saját törvényszerűségeinek engedelmesked-ve), ideológiakritikára, vagyis valóságos lételméleti kapcsola-tot feltáró magyarázatra („erklären") van szükség ahhoz, hogy a valódi összetevőket, a saját tudat alakulásában szerepet ját-szó tényezőket feltárjuk.
(5) A korábban említett determinációs viszony dialektikus jellege, kölcsönös meghatározási folyamatokba ágyazódása fo-galmilag nem kizárt ugyan, de idézett helyén az Előszó kifejtés helyett csupán a determináció irányát jelezte - például a terme-lőerőkét, szembesítve az alaphoz és a felépítményhez való
viszonyával oly módon, hogy a termelőerők, fejlődésük bizo-nyos fokán, fejlődési formákból azok béklyóivá csapnak át.
(6) Az alap és felépítmény osztályjellegéről szintén nem ta-lálható kifejtés. Marx lehetséges felfogására három utalásból mégis egyértelműen következtethetünk. Először is, a felépít-ményről eleve mint jogi és politikai felépítfelépít-ményről szól. Ké-sőbb a jogi, politikai, vallási, művészi filozófiai formákat is említi, ám csupán a termelőerők és a termelési viszonyok össze-ütközése kapcsán, vagyis arról az időszakról szólva, amit törté-nelmileg először az ősközösségi társadalom legfeljebb bomlási szakaszaként ismerünk. Harmadik fontos megnyilatkozása, hogy alap és felépítmény viszonyát tárgyalva Marx „az ázsiai, antik, feudális és modern polgári" formációkról tett említést.
(MEVM I, 367)
(7) Az alap és felépítmény kategóriapárjának szándéka sze-rinti jelentőségére és funkciójára a kifejtés szövegbeni elhelyez-kedéséből is következtethetünk. Marx A tőkéi megelőző elmé-leti alapvetésében, egy a közgazdász szakmai közösségnek szánt, annak felrázását célzó szaktudományi kiadvány elősza-vában, szellemi önéletrajza egyik bekezdéseként úgy fogalma-zott, hogy eddigi fejtegetéseiben nem lát mást, mint „általános eredményt, amelyre jutottam, és amely, miután rájöttem, ta-nulmányaim vezérfonala lett". Nem elvégzett, lezárt kutatások összegzése tehát, bizonyított tételek összefüggően felépített axiomatikus szigorúságú és teljességű rendszerében. Hanem szemléleti keretet, munkahipotéziseket vázol, melyek kutató-munkája ösztönzői voltak és gondolkodása fő irányát kijelöl-ték. Az alap és felépítmény kategóriapárja tehát csupán ebben a szövegkörnyezetben jelentkezik. Olyannyira, hogy a mű je-lentős terjedelmű részelemzésében kizárólag specifikus (gazda-ságtani stb.) szakterminusok segítségével elemzi tárgyát, és nem tér vissza többé olyan képszerű általánosításokhoz, me-lyek az Előszó kétoldalnyi bemutatkozását jellemezték.
Engels későbbi hozzájárulásai gazdagítják és pontosítják a fogalmat. Ugyanakkor úgy vélem, legjelentősebb
hozzájárulá-sát a problematikához mégis magával a parafrázissal, újrafo-galmazásai sorozatával adta. Mindez megkönnyíthette mások-nak, hogy az, ami Marx vezérfonala volt, elméleti végkövet-keztetéssé forduljon, és így eredeti közegéből kiemelve, de dia-lektikus lényegéből is kiforgatva az ökonomizmus mechaniszti-kus világképére egyszerűsödjék le és sajátíttassák ki. Már az említett engelsi recenzió is büszkén jelenti: „Ez a tétel olyan egyszerű... Mihelyt ... továbbkövetjük és a jelenkorra alkal-mazzuk, hatalmas, minden idők leghatalmasabb forradalmára nyílik kilátás." Ezzel egyidejűleg a „levezetni" („ableiten") ige képében a determinációs viszony jelölésére olyan fogalmat ve-zet be, ami minden addiginál képszerűségében is, ám mechani-kus alkalmazhatóságában is erősebb, és így lételméleti és isme-retelméleti értelemben egyaránt lehetővé teszi, hogy vele élje-nek - és visszaéljeélje-nek.
Azokra az engelsi dolgozatokra, amelyeket Marx még olvas-hatott, főként pontosbítás és fogalmi korlátozás a jellemző. A felépítményben például különválasztja a berendezkedést és az elképzelésmódot. A saját tudat ideológiakritikai magyarázata kapcsán pedig a gazdasági alapzatból kiinduló magyarázatot
„végső fokon" („in letzten Instanz") történő magyarázattá finomítja.
Végezetül a sírbeszéd és a kései előszó egyre naturalistább, egyre képszerűbb, ám így az ökonomizmus felé is egyre nyitot-tabb körülírásokkal járul a determinációs viszonyban rejlő lét-elméleti kapcsolat jellemzéséhez: „az alap ... amelyből kifej-lődtek" („die Grundlage... aus der sich... entwickelt haben"), illetve „amelyre épült" („bauen").
Az úttörő gondolatoknak a tudománytörténetben jól ismert sorsát, hogy ti. a tanítványok nem feltétlenül a mester (rész-elemzések tömegén keresztül formálódó) problematikáját kö-vetik, hanem valamely eredeti megsejtését a problémaérzé-kenység átvétele nélkül kiragadják, lehetőségei vizsgálata he-lyett egyre gátlástalanabbul alkalmazzák, és ezzel abszolutizál-ják, hogy végül önnön köréből kiforgatva visszájára fordítsák
- nos, e sorsot a marxizmus sem kerülhette el. Engels 1890-ben kelt levelében pontosan egy ilyen „szerencsétlen", „kedvezőt-len", „sajnálhatom", „nincs áldás" helyzeten háborog, felidéz-ve Marx keserű kifakadását, mikor egy évtizeddel azelőtt e ke-serű szavakkal határolta el magát a leegyszerűsítőktől:
„Tout ce que je sais, c'est que je ne suis pas marxiste." (MEVM II, 475) És ezután megindulnak a levelek, J. Blochhoz, K.
Schmidthez, F. Mehringhez, H. Starkenburghoz, a leghívebb és az eszméik iránt is legfogékonyabb tanítványokhoz, csak-nem Engels haláláig. A levelekben számba veszi a körülménye-ket, melyek hozzájárulhattak az eszme deformálódásához, egyszersmind megkísérli a felfogás dialektikus lényegét meg-menteni - a sohasem tagadott, de részelemzésekben soha nem kellően hangsúlyozott másik oldal jelentőségét emelve már ki.
Ami a materialista történelemfelfogás korabeli visszhangját illeti, Engels nem kis mértékben csalódott. Szól a zsurnalisz-tákra jellemző önteltségről; a marxizmust csupán ürügyként felhasználó botcsinálta elméletgyártókról, akik azért hivatkoz-nak Marxra, hogy felmentést élvezzenek a történelem igazi ta-nulmányozása alól; a történelmi félműveltség pótcselekvései-ről, ahol a történelem materialista felfogása csupasz frázissá süllyed, hogy immár a tudatlanság is címkézhessen és rendszert alkothasson - és most hallatlan tisztasággal, alázatos egyértel-műséggel fogalmaz (amit pedig néhány évtizede maga is elmu-lasztott): „Ami történetfelfogásunk ... mindenekelőtt útmuta-tó a tanulmányhoz, nem pedig a konstruálás emeltyűje... Az egész történelmet újra kell tanulmányoznunk..." (MEVM II, 476) A félreértelmezések magyarázatát Marxszal közös tudo-mányos stratégiájukban véli megtalálni. Abban, hogy az újat, a tagadottat kellett részelemzések tömegével bizonyítaniok, hogy elismertté és cáfolhatatlanná tegyék: „Részben Marx és én magam voltunk nyilván okai annak, hogy az ifjabb gárda néha nagyobb, fontosságot tulajdonít a gazdasági oldalnak, mint aminő azt megilleti. Nekünk az ellenfelekkel szemben az általuk tagadott fő elvet kellett hangsúlyoznunk, s így nem
mindig volt időnk, helyünk és alkalmunk arra, hogy a kölcsön-hatásban résztvevő többi mozzanatot kellően méltassuk", hi-szen „minden helyen elsősorban azt tartottuk - s azt is kellett tartanunk - a legfontosabbnak, hogy a politikai, jogi és egyéb ideológiai képzeteket és az általuk közvetített cselekedeteket le-vezessük az alapvető gazdasági tényekből. így aztán a kérdések tartalmi oldala kedvéért elhanyagoltuk a formai oldalt: ho-gyan, milyen úton-módon jönnek létre ezek a képzetek stb."
(MEVM II, 479 és 486) A kifejtés egyoldalúságát most már saj-nálattal rója fel magának: „A dolognak ezt az oldalát ... vala-mennyien jobban elhanyagoltuk, mint amennyire megérdemli.
A régi história ez: a formát eleinte mindig elhanyagolják a tar-talommal szemben. Mint mondom, magam is részes vagyok ebben, és a hibát mindig csak utólag vettem észre. Tehát eszembe sem jut ezért szemrehányást tenni Önnek - ehhez, mint régebbi bűnrészesnek, nincs is jogom, sőt ellenkező-leg..." (MEVM II, 487) Ugyanakkor nyugtatja is magát: né-hány tétel elsajátítása korántsem jelenti az elmélet elsajátítását és alkalmazni tudását. Az elméletet mindig a részelemzések egésze hordozza, és nem egyes lerövidített kifejezések, melyek szemléltetésül szolgálnak: „Mihelyt azonban egy történelmi szakaszt ábrázoltunk, vagyis az elméletet a gyakorlatban
A régi história ez: a formát eleinte mindig elhanyagolják a tar-talommal szemben. Mint mondom, magam is részes vagyok ebben, és a hibát mindig csak utólag vettem észre. Tehát eszembe sem jut ezért szemrehányást tenni Önnek - ehhez, mint régebbi bűnrészesnek, nincs is jogom, sőt ellenkező-leg..." (MEVM II, 487) Ugyanakkor nyugtatja is magát: né-hány tétel elsajátítása korántsem jelenti az elmélet elsajátítását és alkalmazni tudását. Az elméletet mindig a részelemzések egésze hordozza, és nem egyes lerövidített kifejezések, melyek szemléltetésül szolgálnak: „Mihelyt azonban egy történelmi szakaszt ábrázoltunk, vagyis az elméletet a gyakorlatban