1 . A FORRADALMI GYAKORLAT ÉS ELMÉLETE
A társadalmi forradalmak győzelmének alapvető előfeltétele, hogy azok a társadalmi-gazdasági mozgásfolyamatban kiérlel-ten, a történelmi fejlődés szükségképpeni mozzanataként je-lentkezzenek, s hogy a forradalmi osztály és különösen annak vezető erői e szükségszerűség tudatában legyenek, és a történel-mi fejlődés valóságos lehetőségeinek megfelelő nézetekkel ren-delkezzenek a forradalmi erők céljairól, a forradalmi mozgás alapvető stratégiai és taktikai kérdéseiről. A megelőző társa-dalmi tapasztalatok összegezéseként megjelenő forratársa-dalmi ideológia és a forradalmi tevékenység különböző irányait érin-tő előzetes elképzelések azonban a történelem tanúsága szerint többnyire csak időleges érvényű, a forradalmi tettnek bizonyos keretet és perspektívát nyújtó, de nem konkrétságában kibon-tott, egyértelmű és pontos direktívákat tartalmazó nézetekként jöhetnek számításba; ezért a forradalmak során a szubjektív tényezővel, a rögtönzésekből adódó bizonytalansági elemekkel mindig számolni kell. A forradalomban a küzdelem a politikai hatalomért folyik, s ezt döntően a tett fegyverével vívják meg.
Ugyanakkor a forradalmi küzdelem során minden - a szó, az eszme, a tudományos tétel is - hatványozott mértékben politi-kai tetté válhat, s mint az adott helyzetben előrevivő vagy hát-ráltató politikai tett nyer elbírálást. Avagy, amint ezt a Tanács-köztársaság jogi szakfolyóirata, a Proletárjog mindjárt kezdet-ben példás tömörséggel - mottóként - rögzítette: „A forrada-lom nem vitatkozik ellenfeleivel, hanem szétzúzza őket."
(PJ 2. 14. o.)
Ezek a tényezők - figyelembe véve például azt is, hogy a küz-delem során a tudományok elkötelezett művelőire is döntően gyakorlati feladatok várnak, hogy a forradalmi légkör politi-kai telítettsége általában kevéssé kedvez a megalapozó jellegű társadalomtudományi vitáknak - bizonyosan összefüggnek az-zal, hogy a forradalmi harc során a forradalmi ideológia osz-tályjellegének és szellemének megfelelő társadalomtudományi felfogások szaktudományi megalapozása és kibontása többnyi-re nem következik be. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy a forradalmi küzdelemben a forradalmi tanokból fakadó tételek elméleti kifejtését és konkretizálását célzó törekvések és viták ne jelentkeznének s ne játszanának rendkívül jelentős szerepet.
Minthogy azonban a forradalomban minden a forradalmi gya-korlatnak alárendelt, az elméleti felfogások és törekvések is szükségképpen gyakorlati formájukban: közvetlen gyakorlati realizálódásukban és következményeikben jutnak kifejező-désre.
A forradalmi tanok szaktudománnyá válása, új elméleti rendszerekben való tudományos kifejeződése tehát csak a for-radalom győzelmes megvívása után következhetik be. Az 1917-es forradalom után is több évtizednek kellett eltelnie, amíg a Szovjetunióban - a sztálini konszolidációval s a leegyszerűsítő marxizmusértelmezések uralomra jutásával egy időben - egytalán kialakultak az olyan társadalomtudományok, mint az ál-lamelmélet, a jogelmélet, az etika vagy az esztétika. Az elméleti kiteljesedés késésének azonban van egy tudományelméleti oka is. Engels megállapítására gondolok, aki Conrad Schmidthez
1890. október 27-én írt levelében azt írta, hogy „minden kor-szak filozófiájának ... meghatározott gondolati anyag az elő-feltétele, amelyet elődeitől kap és amely kiindulópontja". A forradalmi tettnek is készen talált adottságokkal kell számol-nia, ezeket kell befolyásolnia és célkitűzéseinek megfelelően átalakítania. S a helyzet nem más a társadalomtudományoknál sem. Minden új tudomány kisebb vagy nagyobb mértékben -és főként kialakulásának első szakaszában - átveszi elődjének
terminológiáját, fogalom- és kategóriakészletét, sőt nemritkán problémafelvetéseinek és általánosabb tételeinek egy részét is.
Ha az alapvető gondolatok újak is, az anyag, amellyel dolgozik s amelynek segítségével kifejezi magát, gyakran a régi. A tudo-mányfejlődésnek ez az egyik legkritikusabb szakasza, amikor az új társadalomnak meg kell találnia megfelelő formai kifeje-ződését, el kell határolnia magát a korábbi megközelítésektől, s át kell értékelnie az egész örökséget, melyet elődeitől kapott.
Ez nem egyszerű feladat. Számos buktatóval, félmegoldások elfogadásával jár, míg az új elmélet kibontakozik, és elnyeri valóban jellemző körvonalait.
Tudjuk: a Magyar Tanácsköztársaság, mely nem juthatott el a konszolidáció szakaszáig, nem biztosíthatta a forradalmi ta-nok szaktudományi szintű és igényességű kifejtését sem.
Ez persze korántsem jelentette az elméleti jogi gondolat szaktudományi megformálására irányuló kísérletek hiányát. A Tanácsköztársaság gyakorlata igényelte ezt a támogatást, s en-nek a szocialista jogászok igyekeztek is eleget tenni. E kísérle-tek fóruma a megszüntetett Jogtudományi Közlöny helyébe lé-pő (és március 29-től összesen - több mint száz nagy formátu-mú oldal terjedelemben - tizennégy számot megérő) Proletár-jog, a Szocialista Jogászszövetségnek kezdetben Zilahi László
vezette bizottsága, majd júniustól a Rónai Zoltán vezette Igaz-ságügyi Népbiztosság propagandaosztálya által szerkesztett hi-vatalos hetilapja volt. A Proletárjogban közzétett cikkek szol-gálták a napi eseményekkel kapcsolatos propaganda-agitatív célokat, ismertették a fiatal szovjet-orosz állam állami és jogi intézményeit s szabályait, megvitattak tételes jogi problémákat a jog (de lege lata) és a jövendő joggal szemben támasztott tár-sadalmi követelmények (de lege ferenda) szemszögéből egy-aránt, ugyanakkor tudományos kérdésekkel is foglalkoztak:
megkísérelték a győztes proletárforradalom jogi elmélete kör-vonalainak is a tisztázását. Fennállása 133 napja alatt a Ta-nácsköztársaság létrehozta a jog új, szocialista rendszerének alapjait, s ezzel egyidejűleg megkísérelte kibontakoztatni az új jognak megfelelő szaktudományi elmélet csíráit is.
2 . POLGÁRI HAGYOMÁNYOK
ÉS BALOLDALI UTÓPIZMUSOK ÖTVÖZŐDÉSE A FORRADALOM JOGI ELMÉLETÉBEN
A Tanácsköztársaság kikiáltásának első napjaitól kezdve állan-dóan visszatérő téma a demokrácia és diktatúra viszonyának s ezzel összefüggésben a jogi akarat, a jog osztálylényegének problémája. A Proletárjog beköszöntő cikke mindjárt leszö-gezte: „a proletárdiktatúrának, a tanácsok hatalmának, a dol-gozó milliók akaratának: a proletárjognak csak kényszerítő eszköze a terror, de célja az új világrend megteremtése", majd a Demokrácia vagy diktatúra? című szerkesztőségi cikk ugyan-ezt tárgyalta sodró erejű agitatív formában, ám valamivel ár-nyaltabban (PJ 1.12. o.). A demokrácia és diktatúra dialekti-kájának olyan határozott megfogalmazásával azonban nem ta-lálkozhatunk, mint amilyen az akkor Magyarországon már is-mert lenini Állam és forradalomban olvasható. Abban a tekin-tetben mindvégig egységes az állásfoglalás, hogy a proletárjog a munkásosztály, a proletariátus vagy a dolgozó milliók akara-ta (PJ 3. 17. o.; PJ 4. 26. o. stb.). A demokrácia és dikakara-tatúra viszonyában azonban a tisztázás végül is elmaradt. Talán kel-lően érzékelteti az a tömör összefoglalás, ami a Proletárjog ha-sábjain kiemelt vezérgondolatként szerepelt: „A tanácskor-mányzás nem demokratikus kormányforma, hanem a munkás-kormányzás formája, amely nyíltan kimutatja osztályjellegét, nem leplezi azt a demokratikus frázisokkal, de egyszersmind az a kormányfajta is, amelyben a forradalmi munkásosztály tisz-tán, világosan és kíméletlenül fejezheti ki akaratát." (PJ 2.
16. o.)
Az új jog osztálylényegét illető válaszból következik, hogy a régi és az új típusú jog között kontinuitásról szó sem lehet.
Szintén kiemelt állásfoglalásként olvashatjuk, már az április elejei számban: „Nincs jogfolytonosság! Proletárdiktatúra van!" (PJ 2. 14. o.), s ezt a vélekedést erősíti a későbbi, A teg-nap és a holteg-nap című vezércikk határozott megállapítása is:
„Átmenet, jogfolytonosság forradalmi átalakulásban nincsen . . . " (PJ 4. 25. o.) Nem érdektelen, hogy A proletárállam bün-tetőjogát körvonalazó cikkében Földesi Kálmán a jog politikai tartalmát érintő diszkontinuitást az előbbieknél korábban, ugyanakkor differenciáltabban vetette fel. E cikkben leszögez-te: az új büntetőjog megkülönböztető alapelve egyfelől a prölé-tárosztályuralom, másfelől az új típusú gazdálkodási rend vé-delme. Az osztályszempontból látszólag semleges területeket érintő kontinuitás kérdésében azonban már elbizonytalano-dott: „A büntetőjog által érintett egyéb jogterületeken, pl. az élet és testi épség ellen elkövetett bűncselekmények, szemérem elleni bűncselekmények tekintetében nagyjában megegyezik a régi büntetőjoggal." (PJ 1. 6. o.) Cikke folytatásában már megkísérelte bizonyítani, hogy az ilyen kontinuitás csak kivéte-les lehet. A magzatelhajtás büntetendőségének javasolt eltörlé-sét például azzal az erőltetett szembeállítással igazolta, hogy a korábbi büntetés „valódi indoka ... a tőkés osztálynak emi-nens érdeke volt, hogy a 'munkapiacon' a kínálat minél na-gyobb legyen, és ezáltal a munkabérek minél alacsonyabbra szoríttassanak le" (PJ 3. 20. o.).
A Prolet ár jog első, elméletileg kevéssé igényes, inkább pro-pagatív, az útkeresés elemi irányait jelző (s ezért számos ma már naivnak tűnő problémafelvetést tartalmazó1) számaiban csak egy kifejezetten elméleti igényű írást találhatunk, Rott Pál összefoglaló rövid értekezését A munka államáról. Ez az írás megállapítja, hogy „a gazdasági rendszer változása az egész jogrendszer és az erkölcsi szabályok összességének átalakulását
vonja maga után", s tudatában van annak is, hogy a gazdasági meghatározás nem jelenti a felépítmény passzivitását, hiszen
„az építkezés munkájánál az új gazdasági rendszer, mint prius, másrészt a jog és az erkölcs, mint amannak ideológiája fontos kölcsönhatásokkal segítik és támogatják egymást..." Ezzel összefüggésben utal helyesen arra, hogy az új típusú gazdasági rendszer minőségileg új jogtudományt igényel. E helyes fejte-getések ellenére utóbb mégis kiviláglik, hogy a szerző az alap és
felépítmény kapcsolatát rövidre zárja: felfogása szerint már-cius, azaz a kommün kikiáltása „a romok alá temette az ér-vényben volt egész jogrendszert, és egy csapással sújtotta agyon az osztályerkölcs évszázados terebélyét" (PJ 4. 26. o.).
Az ilyen, illúzióktól fogant vélekedések - ami már Földesi em-lített cikkében is megfogalmazódott: „a termelési mód megvál-toztatásával romba dőlnek a kapitalista termelési módon ala-puló erkölcsi nézetek is" (PJ 2. 13. o.) - és a nekik megfelelő politikai értékelések2 azonban tévesen azonosították az erköl-csöt az intézményesített tételezett normarendszerekkel, másfe-lől pedig erőteljes türelmetlenségről tanúskodtak.
A felépítmény meghatározottságának mechanikus felfogása általában jellemző a Tanácsköztársaság jogi irodalmára. A múlt megítélése tekintetében csak az mentheti, hogy elmélyült részkutatások hiányában csupán a mozgalomban elfogadott előítéletekre, meglehetősen leegyszerűsített formulákra tá-maszkodhatott, a jelen és jövő tekintetében pedig forrása az említett forradalmi türelmetlenség volt. A Prolet ár jog hasáb-jain a burzsoá jogásziaskodás elleni küzdelem gyakran vissza-térő téma volt. „A jogászi abrakadabra misztikus jeleinek ér-telmezésében állott a jogász mestersége" - olvassuk A jogszol-gáltatás régi szervezetének likvidálása kapcsán (PJ 8. 55. o.) - , s ennek felelt meg Östreicher Andor sommás értékelése is A jogvédelemről, mely szerint „az ügyvédi munka a
kizsákmá-nyolók osztályuralmának és a kapitalizmus anarchisztikus ter-melési rendszerének jellegzetes következménye volt, s e rend-szer bukásával bukik, mint foglalkozási ág" (PJ 1. 8. o.). A bí-rálat, amennyiben a kizsákmányoló burzsoá osztályuralom po-zitivisztikus-bürokrata jogi megnyilvánulásai ellen irányult, jo-gos volt, leegyszerűsített formájában azonban csak elnagyolt következtetésekhez vezetett. Az általános felfogás szerint „az anarchikus termelési rend" volt az, ami a múltban „komplikált jogviszonyok" s egy „szövevényes" jogrendszer létrejöttét eredményezte (Földesi István: Laikus bíráskodás és anyagi jog-szabályok. PJ 7. 50. o.). A forradalom jogászai tehát a
logikai-lag-technikailag egyaránt kimunkált, a társadalmi viszonyok széles körét megfelelő mélységben átfogó jogi szabályozás, s a vele járó formális-technikai intézményi berendezkedés szüksé-gességét teljesen figyelmen kívül hagyták, s az örökségül ka-pott - technikailag messzemenően kidolgozott - jogi intéz-ményrendszer bonyolultságát kizárólag anarchisztikus gazda-sági alapjukkal, illetőleg az osztályjellegük elkendőzésére (vagyis az érthetetlenné tételre) irányuló burzsoá törekvéssel magyarázták.3
A Magyar Tanácsköztársaság jogi sajtójának kutatói mind felfigyeltek arra, hogy a június 7-én megjelent 6. számtól kezd-ve a Proletárjog hangvétele megváltozik; egy új kibontakozás kezdődik. Ekkor veszi át a szerkesztés munkáját a Rónai Zol-tán vezette Igazságügyi Népbiztosság propagandaosztálya, s ez az az időpont, amikortól a Proletárjog hasábjain egymás után kezdenek napvilágot látni igazán elméleti tanulmányok. A szakjellegű írások kerülnek előtérbe, ezeket pedig megbízha-tóbb, konszolidáltabb hangvétel jellemzi. Egyidejűleg lassan elmaradnak a mozgósító erejű, harcos írások, melyek gyakran csak alacsonyabb színvonalon ismételték meg a másutt már el-hangzott állásfoglalásokat. E törés okát - figyelemmel arra is, hogy az elméleti igény jelentkezése olyan hibákat hozott fel-színre, amelyek a korábbi, jórészt publicisztikai számokban nem merülhettek fel - irodalmunk az Igazságügyi Népbiztosság szerkesztési munkájában, részben a politikai helyzet rosszab-bodásában, a gyakorlati ingadozásban jelölte meg. Amint azonban az Igazságügyi Népbiztosságnak a közelmúltban elő-került levéltári anyagából kitűnik,4 az a korábban mindenek-előtt a balos elfogultságtól és bizalmatlanságtól sugallt értéke-lés, amely szerint az Igazságügyi Népbiztosság és Rónai tevé-kenységét a jobboldali szociáldemokratizmus, a proletárdikta-túra ügyének szabotálása jellemezte volna,5 ma már alaptalan-nak tekinthető. A kialakult helyzetet inkább így magyaráz-nám: a forradalmi mámor első hullámának lecsitulásával ez az időszak, amikor a Pro let ár jogban is megkezdődnek az első
kí-sérletek egy új, szocialista elmélet körvonalazására, s ez, mint minden első, úttörő kísérlet, számos nehézséggel, múlhatatlan buktatókkal jár. Kezdetben a baloldali frázisok, most a meg-előző polgári elméleti fejlődés során kifejlesztett kategóriák, problémafelvetések, sőt látszólag egész irányzatok jelentkezése - olyan éles, politikailag sem érdektelen törés ez, aminek okai nem a politikai gyakorlatban, hanem a tudományfejlődés sajá-tos törvényszerűségeiben rejlenek.
Az új, elméleti problémák felé forduló Proletárjog első s ta-lán legjelentősebb cikke Rónai Zoltán írása, Jogtudomány a szocialista társadalomban címmel. A szerző már írása elején megállapítja: korábban a polgári jogtudósok „meglehetősen elhanyagolták... azt a szempontot: mi a legpraktikusabb, mi a legcélszerűbb megoldás. A jogászi magyarázatok nagy részben nem a jogi szabály céljából, hanem annak úgynevezett 'lénye-géből' indultak ki". Ennek oka az volt, hogy „a régi bíró nagy-részt írott jogot alkalmazott, az új bírónak legtöbbször jogot kell teremtenie. A régi bíró törvényt alkalmazó mesterember volt. Az új bíró valósággal törvényhozó... Az az irányzat -folytatja Rónai - , amelyet szabad jognak, Freie Rechtsfin-dungnak neveznek, a mai igazságszolgáltatásban egész terje-delmében megvalósul. Éppen ezért az a kérdés, mi van a tör-vényben, ma jelentőségében kétségtelenül háttérbe szorul ama kérdéssel szemben: mi legyen a törvényben, melyek a szocialis-ta jogi szabályozás céljai, minő jogi politikát kell követnünk."
(PJ 6. 41. o.) Tudománytörténetileg kétségtelen, hogy e kifeje-zésben polgári irányzatoktól örökölt kategóriák fogalmazód-tak újjá, új összefüggésekben. Ami ezek közül a célkutató irányzat látszólagos visszatérését illeti, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Rónai a jogtudomány akkori aktuális, a forradalmi folyamatban előálló feladatait érintette, s történel-mi mértékkel mérve abban igaza volt, hogy akkor, atörténel-mikor a jog funkcionális szerepe kerül döntő módon előtérbe, tehát a rendkívüli dinamikájú forradalmi fejlődés szakaszában a
jog-tudománynak elsősorban a gyakorlat által közvetlenül sürge-tett kérdésekre kell választ adnia.
Ami pedig az ún. szabad jogot, vagyis a bírói döntési folya-matban alkalmazandó jog viszonylagos meghatározatlanságát illeti, szükséges megjegyeznünk, hogy Rónai állásfoglalása a Tanácsköztársaság jogirodalmára általánosan jellemző volt.
Mindvégig uralkodó maradt az a még márciusban megfogal-mazott vélekedés, amely kereken kimondta: „a ma büntetőjo-ga... a lehetőségig leegyszerűsített, tág kereteket biztosító tény-állásokkal dolgozik, mert hiszen a bűncselekmények tényálla-déki minuciózus pontossággal való megállapítása... felesleges-sé vált, minthogy a proletárszolidaritás és a proletáröntudat...
kellő garanciát nyújt a proletárság részére" (Földesi, PJ 1.
6. o.). Eszerint az is „elég, ha az új büntetőkönyv ennyit mond:
ne ölj!" (Földesi, PJ 3. 20. o.) - s így az sem kelthet meglepe-tést, ha - érdekes módon éppen Az igazságügyi népbiztosság panaszosztályának működése kapcsán, Fái Sándor tollából (PJ
9-10. 69. o.) - „írott szabályokba nem öntött proletárjogról"
olvashatunk. Bár több eljárásjogi kódextervezetben történik utalás a proletárállam leendő törvénykönyvére, arról nem ma-radtak fenn nyomok, hogy a Tanácsköztársaság vezetői milyen módon képzelték el az érdemi kérdések rendezését. Az irodalmi állásfoglalásokból arra lehet következtetni, hogy a végleges rendezés is az általános elvi meghatározásokra helyezte volna a hangsúlyt, és a jogalkalmazónak jelentős értékelési szabadsá-got engedett volna. A Laikus bíráskodás és anyagi jogszabá-lyok című cikkében például Földes István, az Igazságügyi Nép-biztosság propagandaosztályáról leszögezte: „az anyagi jog-szabályok elsősorban nem a bírák, hanem a közönség számára készülnek", majd a „valószínűleg meglehetősen közeli jövő ze-néjeként" fejtette ki, hogy „a kommunista társadalom termelé-si rendje tervszerű, egyszerű és természetes lesz, és ennek vilá-gos és kristálytiszta jogrend is fog megfelelni. Nem lesz többé szükség terjedelmes, talmudszerű kódexekre, csupán világosan és mindenki által érthetően megszövegezett alapelvekre,
me-lyeknek konzekvenciáit az egyes részletekre bárki könnyen le-vonhatja úgy saját cselekvésének irányításánál, mint más pro-letárok ügyeinek elbírálásánál. Ilyképp az általános jogismereti kötelezettség élő valósággá fog válni és nem lesz szükség külön jogászkasztra, tehát szakbírákra sem ". (PJ 7. 50. o.) Egy má-sik júniusi cikkben, mely A jogszolgáltatás régi szervezetének likvidálásáról szólva szerkesztőségi álláspontot tükrözött (PJ 7. 55. o.), ismét ugyanez a velekedés bukkan elő: „Az a talmu-dista szellem - olvashatjuk - , mely az osztályérdekeket szolgá-ló törvény betűihez vaszolgá-ló ragaszkodásában találja meg a maga kulminációját és nem a törvényt iparkodik a való élettel össz-hangzásba hozni, hanem az életet akarja hozzámerevíteni a dogmákhoz, jellemzi a magyar bírói kar nagy részét is." Itt a törvényesség eszménye úgy jelenik meg, mint burzsoá prakti-ka; ez azonban feltehetően nem a jog teljes semmibevételét kí-vánta jelenteni, inkább az akkor már magyarul is olvasható Magnaud, A jó bíró hatását, aki ítélkezése során túltette magát a törvényeken, ha pl. munkanélkülit toloncoltak eléje, aki éh-ségtől hajtva kényszerült kenyeret lopni. Ezekből a kissé túlzó állásfoglalásokból persze nem következik, hogy Rónai a né-met—francia gyökerű, meghatározott politikai és ideológiai háttérrel rendelkező freie Rechtsfindung irányzatát kívánta volna intézményesíteni a Magyar Tanácsköztársaság jogalkal-mazási politikájában. Inkább ezen a módon, a szabad jogi mozgalom radikális jelszavaival élve kísérelte meg jellemezni a fennálló - és akkoriban éppenséggel helyesnek tartott - gya-korlat sajátosságait. Utalnom kell arra, hogy ha nem is látták előre a részletekig hatoló szabályozást mint egy szocialista társadalomban is a konszolidáció szükséges velejáróját, Rónai -gyakorlati tevékenységében - egyedülálló gondot fordított a ki-bocsátásra kerülő jogszabályok tartalmi pontosságára és hatá-rozottságára, valamint a nyelvében is új forma kialakítására.
„Új jogi nyelvet kell megteremteni. Formájában is egészen új jogot kell alakítani akkor - írta említett cikkében ha azt akarjuk, ha az a törekvésünk, hogy a jogot teljesen megértse az a nép is, mely a jogot alkalmazza."
A jogalkotás kérdéseiről több más cikk is megjelent. A szo-cialista társadalom jogszabálya írásában Hámor Andor (PJ 6.
42. o.) arról értekezik, hogy „a szabály szociális feladata ... ab-ból áll, hogy az összes életviszonyokban az emberi cselekvés legjobb, legtermékenyebb, leggazdaságosabb formáit hozza létre ... Amidőn tehát a társadalom a minden egyes által ön-ként követni kívánt különböző gazdaságossági és technikai cse-lekvési formák, szabályok tömege helyett a legjobbakat kiválo-gatja és ennek megtörténte után azok követését általában köte-lezővé teszi, mert ezek az ember, a társadalom, a faj életfeltéte-leinek felelnek meg, ekkor e tényével úgy a gazdaságossági sza-bályt, mint a jogszabályt is létrehozta." A cikk azért egyedül-álló a Tanácsköztársaság jogi irodalmában, mert ez az egyetlen írás, amelyik felveti a jogi rendszerképzés kérdését. Megfogal-mazása szerint egyébként a jogrendszer a szabályok egymáshoz rendezett összessége, melynek alapján azok „mint egy tökéletes gépezet alkotórészei" tölthetik be szerepüket. Kende Ernő írása A jog nevelő hatása kérdéskörében (PJ 7. 53. o.) a nevelő funkciót a jog és társadalom viszonyában kísérelte meg elméle-tileg magyarázni. Érdekes fejtegetése szerint „a jogszabály olyan oksági kapocs, mely tényállásokat kovácsol egybe,
42. o.) arról értekezik, hogy „a szabály szociális feladata ... ab-ból áll, hogy az összes életviszonyokban az emberi cselekvés legjobb, legtermékenyebb, leggazdaságosabb formáit hozza létre ... Amidőn tehát a társadalom a minden egyes által ön-ként követni kívánt különböző gazdaságossági és technikai cse-lekvési formák, szabályok tömege helyett a legjobbakat kiválo-gatja és ennek megtörténte után azok követését általában köte-lezővé teszi, mert ezek az ember, a társadalom, a faj életfeltéte-leinek felelnek meg, ekkor e tényével úgy a gazdaságossági sza-bályt, mint a jogszabályt is létrehozta." A cikk azért egyedül-álló a Tanácsköztársaság jogi irodalmában, mert ez az egyetlen írás, amelyik felveti a jogi rendszerképzés kérdését. Megfogal-mazása szerint egyébként a jogrendszer a szabályok egymáshoz rendezett összessége, melynek alapján azok „mint egy tökéletes gépezet alkotórészei" tölthetik be szerepüket. Kende Ernő írása A jog nevelő hatása kérdéskörében (PJ 7. 53. o.) a nevelő funkciót a jog és társadalom viszonyában kísérelte meg elméle-tileg magyarázni. Érdekes fejtegetése szerint „a jogszabály olyan oksági kapocs, mely tényállásokat kovácsol egybe,