1 . „ D O L O G " VAGY ELDOLOGIASODÁS A MARXISTA FILOZÓFIÁBAN?
Dolgok, jogi javak, jogtárgyak, jogi érdekű tárgyak, jogviszo-nyok tárgyai - mindennaposán használt fogalmak a joggyakor-latban és a jogot érintő gondolkodásban. Olyan kategóriák, amelyekben a jog maga fejezi ki magát, ugyanakkor alappillé-rei, fogalmi keretei a jogi világképnek, a jog gyakorlati életét átható ideológiának. Mint ilyenek, hosszú történelmi fejlődés termékei. Gyökerei a jog tudományos művelésének kezdeteiig:
a kései klasszikus római jogban az elvonatkoztató általánosítás csíráiig, illetőleg a modern fogalomelemző-rendszerező dog-matikai jogtudomány születéséig nyúlnak vissza.
E kategóriák leginkább közös vonása az, hogy valamennyien metajurisztikusak: a jog világából kifelé mutatnak. És itt nem egyszerűen arról van szó, hogy olyan jogi fogalmak, amelyek-nek tartalma a külső valóságra vonatkozik. Bizonyos leegysze-rűsítéssel a következő mondható: vannak (1) olyan jogi fogal-mak, amelyek jelentésköre a jogi szabályozás fogalomvilágán belül marad; (2) olyanok, amelyeknek a jogi szabályozástól meghatározott jelentése a külső valóságra vonatkozik (vagyis ez utóbbi jogi minősítését tartalmazza); és végül (3) olyanok, amelyek feladata éppen az, hogy a jogi szabályozás és a külső valóság viszonyát (vagyis e valóságnak a jogi minősítésbe vont körét) egészében meghatározza. Nos, ezek a fogalmak ponto-san ez utóbbi körbe tartoznak. Ha a jogtudományi kérdésfelte-vések „tisztasága" érdekében elfogadjuk azt a módszertani le-hetőséget, hogy különbséget teszünk „belső" és „külső" szem-lélet (vagyis egyrészt a jogra jellemző belső meghatározások,
másrészt a társadalmi-gazdasági meghatározás összefüggései-ben történő vizsgálódás) között1 - és itt jegyzem meg, hogy mindez nem más, mint szemléletes kifejtése a lukácsi Ontológia alaptételének, miszerint a társadalom komplexusokból álló komplexus, melyben az egyes komplexusok mind önmaguk-ban, mind az összkomplexus mozgásától egészében meghatáro-zott szerepjátszásukban egyaránt vizsgálandók - , akkor a tár-gyalt fogalmakat pontosan a „belső" és a „külső" találkozásá-nál kell elhelyeznünk. A jogi komplexusnak önmagára vonat-koztatott értékelései ezek - a jogi komplexus és az egyéb komp-lexusok között megvonandó határvonalakról.
A jogi fogalom kérdésköre - mint minden elemző vizsgáló-dás kiindulópontja - ma ismét igen időszerű a jogtudomány-ban. Ennek különös kifejeződése, hogy a jog „dolog"-fogal-máról éves szemináriumot rendeznek a Párizsi Egyetem Jogfi-lozófiai Központjában. A szeminárium programja - amelyhez a jelen írás hozzá kíván járulni - legalább négy helyes felisme-rést előlegez. Először is, a „dolog"-fogalmakat nem sajátíthat-ja ki valamely jogág (így pl. a döntően vagyoni viszonyokkal foglalkozó magánjog). Olyan fogalmak ezek, amelyek kon-centráltan jelentkezhetnek pl. a magánjogban, ám alapjában áthatják a jogi szabályozás minden ágát: a jogot a nem-jogitól elhatároló szervező elvként a jogrendszer egészét integrálják.
Másodszor, a „dolog"-fogalmak történeti kategóriák. A társa-dalmi fejlődés függvényeként maguk is fejlődnek, a jog termé-szeti-társadalmi környezetének egyre nagyobb részét integrálva a jogi szabályozás rendszerébe. Harmadszor, a „dolog"-felfo-gás eltérő jogi kultúráknak, szabályozási hagyományoknak és ideológiáknak egyaránt sajátja. Negyedszer, a „dolog"-felfo-gás nemcsak történelmileg, a jogi berendezkedéstől függően változik, de változhat az eltérő filozófiai világképektől függően is.
E néhány előfeltevés már első látásra is két következtetést su-gall. Először is azt, hogy a „dolog"-fogalmak csak létrejöttük-ben tapadnak a dolog tulajdonképpeni, anyagi-tárgyi
értelem-ben vett fogalmához. A jogi szabályozási technika szervező ka-tegóriájaként korán önállósulnak, saját utat járnak, és eköz-ben - egy későbbi kifejezést előlegezve - maguk is eldologiasult kategóriákká válnak. A második következtetés pedig az, hogy a jogi „dolog"-felfogás társadalmi-történelmi kondicionáltsá-gáról beszélni csupán annyi, mint amikor Lukács kifejezésével azt állítjuk, hogy az egyes társadalmi komplexusok viszonylag önállóak, ugyanakkor más komplexusok által oly módon
meg-határozottak, hogy a folyamat végső meghatározásában a tár- ^ sadalmi összkomplexus összmozgása játszik - Lukács
termino-lógiájával élve - túlsúlyos szerepet. Mindez persze nem több, mint a társadalmi történések sokszoros kölcsönhatásának meg-lehetősen általános kerete. Vagyis a kölcsönhatások ténye szükségképpeni, bármely konkrét megvalósulása azonban nem - annál kevésbé, mert ez ismét csak más tényezőkkel való köl-csönhatásától függ.
Saját ideológusai szerint az emberiség történetében a szo-cialista forradalom volt az a társadalmi átalakulás, amit filozófiailag a legkövetkezetesebben készítettek elő és hajtot-tak végre. A jog világát e váltás mégis felkészületlenül érte.
Az elméleti előkészítésnek főként olyan kérdésekre kellett koncentrálnia, amelyek a hatalom megragadása szempontjá-ból döntő jelentőségűek voltak. Ugyanakkor nem szabad el-felednünk, hogy egy új társadalmi-gazdasági formációra való átmenetről volt szó. A megelőző formációban ezért a szocialista jog csírái aligha alakulhattak úgy ki, ahogy pl. a francia Code civil létrehozásában több évszázad jogdogmati-kai munkája segédkezhetett. Nos, mindennek az eredménye nemcsak az volt, hogy formálódása korában az új elmélet csak a szélsőségek vonzásában (a jog közvetlen elhalása vagy teljes laicizálása utópiájában, illetve a polgári gondol-kodás és terminológiai örökség köntösében) kereshette a ma-ga kellő kifejeződését, hanem az is, hogy az új törvényköny-vek a politikai alapok és alapvető jogeltörvényköny-vek lényegi mássága mellett az egyes jogintézmények technikai megoldásait és
fo-galmi kifejezéseit csupán az egyedül rendelkezésre álló örök-ségből, a polgári örökségből mint a jogi befolyásolás techniká-jának évezredek során felhalmozódott kincsestárából meríthet-ték. Ma ugyan elmosódottak e kérdések az elméleti általánosí-tás szintjén, ám világosan előtűnnek egy-egy konkrét részterü-let (pl. az 1922. évi szovjet-orosz polgári törvénykönyv arcula-ta és közvetlen német-francia forrásai) vizsgálaarcula-takor.
Mindebből az a következtetés adódik, hogy a jogi „do-log "-fogalmakat a marxista filozófia eredményeként annál ke-vésbé érte változás, minél inkább a jogi technika eszköztárához tartozók ezek a fogalmak.
És most jutunk el a címben jelzett kérdésfeltevéshez: „Do-log" vagy eldologiasodás a marxista filozófiában? A marxista filozófia hozzájárulásának a közvetettségét ugyanis nemcsak a dolog jogi fogalmának gyakorlati-technikai jellege, de a mar-xista filozófia belső szerkezete is magyarázza. Nevezetesen, a marxista filozófiai gondolkodásban a dolog mint olyan egyál-talán nem áll az érdeklődés homlokterében; csupán az eldolo-giasodás vizsgálatán keresztül vetül rá - mint származtató je-lenségre - némi fény. Ám abban, hogy a marxista filozófia a dolgot csak mint az eldologiasodás mozzanatát méltatja figye-lemre, mégis egy pozitív állítás rejlik. Mégpedig az, hogy a dol-gok társadalmi vonatkozásuk, társadalmi „érintettségük" ré-vén különülnek el és emelkednek a csupán természeti létből a társadalmi lét szférájába. Itt olyan problémamaghoz jutunk, amivel Marx a Gazdasági és filozófiai kéziratoktól kezdve egész életén át viaskodott, Lukács pedig a Történelem és osz-tálytudatban, illetve az Ontológia nagy szintézisében központi 1 kérdésként fejtegetett.
2 . A JOGI FOGALOM MINT FIKCIÓ
A tulajdonjog tárgyáról szólva az 1959. évi magyar polgári tör-vénykönyv úgy határozza meg a dolgot, mint birtokba vehető testi tárgyat. Ehhez azonban rögtön hozzáteszi, hogy dolognak
számít a pénz, az értékpapír, továbbá minden dolog módjára hasznosítható természeti erő. (94. §.)
Nos, ezzel máris problémánk közepébe érkeztünk. Bár-mennyire vázlatosan tekintsük is át a jogfejlődést, a „do-l o g i n a k minősü„do-lő tárgyak körének növekvő tágu„do-lásáró„do-l s egy-re parttalanabbá válásáról kell meggyőződnünk.
Az első olyan jogrendszerben, amely áz árucsereviszonyok fejlettsége miatt igényelte az elvonatkoztató általánosítást (vagyis a kései klasszikus római jogban), a „dolog" jogi felfo-gása már világosan elszakadt a tulajdonképpeni dolog-foga-lomtól. így az anyagi-érzéki közvetlenségében nem létező (vagyis a jövőben létrejövő vagy csak remélt) dolgok adásvétele a voltaképpeni dolog-fogalmat már idézőjelbe teszi. Az a gya-korlat pedig, hogy a római jogászok a kötelmeket és más tisz-tán jogi konstrukciókat a „testetlen dolgok" önellentmondó fogalma alá vonják, a dolog voltaképpeni fogalmát egyenesen megszünteti. A „dolog"-fogalom további tágulása ezután már láncreakciószerűen következik be. A polgári fejlődés során
„dolog" lesz nemcsak a jog és követelés, de az emberi munka-erő is. És amint az emberi tudás termelőmunka-erővé válik, a jog sze-mében „dolog" lesz a szellemi munka, ennek gondolati termé-ke; majd a szerzői jog körében az utóbbival kapcsolatos ön-állósult jogosítványok is. Az árucsere-forgalomban általános közvetítő lesz a pénz, ami elvont értéket képvisel; vagy az ér-tékpapír is, ami csupán ilyen értékre vonatkozó jogosultságot testesít meg. Olyan tulajdonképpeni dolgok lesznek tehát a jog
„dolog"-fogalmának legjellegzetesebb képviselői, amelyeknek éppen közvetlen fizikai-érzéki természetük a legkevésbé érde-kes.
A polgári forradalom eufóriáját követő liberális fellendülés-ben intézményesedik a személyiségi jogok védelme, ami az em-bernek önmaga feletti testi és szellemi integritásától képmá-sáig, hangjáig, becsületéig és jó hírnevéig, sőt magánközlemé-nyeinek a titkáig terjed. Ahogyan pedig a kisvállalkozások liberálkapitalizmusát a koncentrálódó cégek
monopolkapita-lizmusa váltja fel, e személyiségi jogok közül a gazdasági for-galom szempontjából jelentősek hamarosan a cégek jogaiként is megjelennek. A jog nézőpontjából így válik „dologgá" a cég neve, hírneve és presztízse; így az üzletvitel sértetlensége (a be-rendezett és gyakorolt üzemhez való jog címén) a német polgári törvénykönyv 823. §-ában megjelölt „egyéb jogok" gyakorla-tában; a belső üzletvitel integritása és titkai (a „gazdasági sze-mélyiség" védelmének örve alatt) Svájcban vagy az üzleti jó hírnév védelme („jóakarat" címén) Angliában.
Ugyanakkor a jogi „dolgok" más irányú bővülésének is ta-núi lehetünk. A valóságos dolgoknak az a hallatlanul széles kö-re, amelyről a klasszikus római hagyomány nyomán még a szá-zadforduló körül is úgy vélekedtek, hogy nem vethető uralom alá, az utóbbi évtizedek gazdasági-technikai előretörésében hir-telen összeszűkült. Az ipari halászat révén az óceánok élő élés-kamrákká lesznek, a tengervíz sólepárló nagyüzemek nyers-anyagává, a jéghegyek mint vízkoncentrátumok kereskedelmi szállítás tárgyává, a levegő vegyi üzemek nyersanyagforrásává;
sőt a közeljövőben talán már a bolygók felszíne is emberi eltu-lajdonítás „dolgává" lesz.
Milyen következtetést vonhatunk le mindebből?
Először is, a társadalmi fejlődés során a természeti-társadal-mi környezet egyre átfogóbb részei kerülnek társadaltermészeti-társadal-mi elsajá-tításra, és ezzel integrálódnak a jogi szabályozásba. Ez nem egyszerűen terjedelmi kérdés: a jogi szabályozás az ember tár-sadalmi létét nemcsak mennyiségileg, de mélységben is egyre fokozódó mértékben áthatja. A társadalom társadalmiasodása - ami a lukácsi Ontológia egyik legfontosabb tendenciajelző kategóriája - így e szempontból nézve nem egyéb, mint a társa-dalom létének egyre növekvő méretű intézményesített önelsajá-títása.
Másodszor, ez intézményesített önelsajátítás révén valami új, eddig nem létező jön létre. A különbséget talán szemlélete-sen érzékelteti Marx megállapítása: „helyes volna azt mondani, hogy léteznek családok, törzsi közösségek, amelyek még csak
birtokolnak, de tulajdonuk nincsen".2 Vagyis, általánosítóan kifejezve, a jogi szabályozással az önmagában semleges tény-szerűséget az intézményesített törvényesség váltja fel.
Harmadszor, e folyamat mélyen társadalmi jellege már a
„dologgá" válás történeti összetevőiből is kiolvasható. E folya-mat sajátosságát az adja, hogy itt nem magukban vett dolgok-ról, hanem éppen ezek számunkravalóságáról van szó. Már az a puszta körülmény is, hogy a „testi" és a „testetlen" dolgokat a római jog együtt tárgyalta, arról tanúskodik, hogy a szabá-lyozás nem egymással néma kapcsolatban álló dolgokat, ha-nem a maguk vagyonával, vagyoni követeléseivel meghatáro-zott viszonyban álló személyeket hoz összefüggésbe. Dolgok és nem-dolgok társadalmilag-történelmileg konkrétan meghatá-rozott összessége pontosan azért és annyiban lesz a jogszabá-lyozásban „dologgá", amiért és amennyiben ezek a társadalmi cserekapcsolatok, érintkezési formák, osztálykonfliktusok stb.
szempontjából lényegbevágó társadalmi viszonyok hordozói.
A jogi szabályozásba történő integrálás tehát korántsem önma-gukban álló dolgok és a jog elkülönült entitásait tételezi fel, ha-nem egy olyan dialektikus folyamatot, amelyben a társadalmi viszonyok fejlődése a társadalmi-természeti lét egyre újabb ele-mekkel történő bővülését feltételezi, és éppen a kapcsolódás puszta tényszerűségének politikai-gazdasági szükségből törté-nő intézményesített törvényesítése követeli meg, hogy ezek a jogban „dolgokká" minősüljenek, és ezzel szabályozás alá
ke-rüljenek.
Negyedszer, látnunk kell, hogy láncreakciószerű folyamatról van szó. Ennek során a már magukban sem dologi természetű
„dolgokra" a társadalmi fejlődés folyamán újabb és újabb, jo-gi szabályozást igénylő társadalmi mozzanatok rakódnak.
Ezek a sokszoros elvonatkoztatás révén végül felismerhetetlen távolságba kerülnek az eredeti, fizikai-érzéki értelemben vett dolgoktól. Vagyis amint a valóságos dologból elvonatkoztatás eredményeként létrejön a jogi értelemben vett „dolog", erre újabb elvonatkoztatás eredményeként további jogi értelemben
vett „dolgok" épülnek. S így a jogi „dolgok" fogalomvilága olyannyira parttalanná tágul, hogy úgyszólván egészen elveszti - és csupán létrejöttében őrzi - az anyagi világhoz fűződő kap-csolatát.
Ötödször, pontosan e parttalanná tágult egyetemes kategó-riává növekedés árulkodik arról, hogy itt nem arról van szó, hogy a dolog-fogalmat ismeretelméletileg meghamisítják, ha-nem egyszerűen arról, hogy a gyakorlati cselekvés technikai eszközévé alakítják. Önmagunkat csapnánk be, ha azt állíta-nók, hogy a jogi szabályozás „dolog"-fogalmai akár analogi-kus fogalmak. A jogi „dolog"-fogalmak egyszerűen fikciók, melyek a valóságos dolgokkal való valahai analógiájuk révén a jogtechnika hagyományos eszközei lettek - ma is a jogi érdekű
„tárgyaknak", „dolgoknak", „javaknak" a nem-jogi érde-kűektől való elhatárolására alkalmazva.
Vajon a valóságtól túlzottan elrugaszkodunk, ha azt állítjuk, hogy a technikák magukban többnyire konzervatívak, és csu-pán a társadalmi mozgalmak mögött álló filozófiák és ideoló-giák azok, amelyek forradalmasítják ezek felhasználását? A jogi fogalmak technikai kezelésére példa a polgári jog magyar tankönyve, amelyik - a kapitalista fejlődésre utalva - ezt mondja: „A dolog-fogalmat ebben az értelemben vette át és használja a szocialista jogtudomány is."3
Hogy a különféle viszonyoknak dolgokként történő megíté-lése mennyire a jogtechnika s a jogi okfejtés eleme lett, néhány példából könnyen meggyőződhetünk.
A polgári jogi kárfelelősség körében pl. hagyományosan a személyek felelősségéről beszélnek, valamiféle büntetőjogi vagy erkölcsi vétkesség után nyomozva, hogy azt szankcionál-ják - noha a gazdasági ténylegesség szerint tisztán vagyoni kér-désről : valamely vagyonnak a kárelosztásban való közreműkö-déséről van szó. - A valóságos személy képzetére fikcióként épül az ún. jogi személyek elmélete. Ennek tisztán fiktív jellege csak akkor ütközik ki, amikor cégek kárfelelősségéről is a vét-kesség terminusaiban beszélnek. A különféle megoldások
kö-zül látszólag különös a francia joggyakorlat, amely a francia polgári törvénykönyv 1384. §-a nyomán „a dolgok tettéért való felelősséget" is lehetővé teszi. Azért különös, mert a dolgokat, mint a károkozás alanyait, látszólag személyiséggel ruházza fel, perszonifikálja. Valójában azonban - állíthatjuk Lukács nyomán - a valóságos jogi folyamatot nevén nevező, azt a ma-ga valójában érvényesítő dezantropomorfizálással állunk szemben; és épp ez mutat rá a hagyományos, vagyis „antropo-morfizáló" kárfelelősségi konstrukciók fonákságára.
Ezzel, ami a személyiségi jogok polgári jogi védelmét illeti, itt egyfajta folytonos zavart és bizonytalanságot okozó „dolo-gi" szemlélet kísért. Kétségtelen ugyan, hogy a bíróság előtti peresítés és szankcionálás lehetősége egyenesen politikai szük-ségesség. Ugyanakkor teljes a kétség annak megválaszolásá-ban, hogy mindennek mi köze éppen a polgári joghoz. Ezt a felemás, megnyugtatóan korántsem tisztázott helyzetet tükrö-zi, hogy ugyanezekben a szocialista jogokban hol a szocialista jogfelfogás diadalát látják abban, hogy a nem-anyagi kárért nem-anyagi kártérítés jár, és ezzel - úgymond - meghaladjuk az erkölcsit a vagyonira alacsonyító burzsoá szemléletet. Más-kor viszont ugyanezekben a szocialista jogokban erőfeszítések történnek arra, hogy a becsület védelmét valamilyen anyagi vo-natkozásra (pl. az életben s a munkában való boldogulásra) visszavezessék. Ilyen jelek észlelhetők a szovjet joggyakorlat-ban; Magyarországon pedig a törvényhozó 1977. évi IV. törvé-nyében tette lehetővé az életet „tartósan és súlyosan megnehe-zítő" nem-vagyoni kár esetén a „méltányos kártérítést".
(354. §.)
Napjainkban újabb sajátos ellentmondásnak lehetünk tanúi.
A jogi „dolog"-felfogás határozottan elszakadt a tulajdonkép-peni fizikai-érzéki dologtól, ám ugyanekkor sajátos dialektiká-ja egyensúlyt biztosít azzal, hogy az ellenkező tendenciát is egy-idejűleg fokozza. Vagyis: az ember és környezete egyre mé-lyebben, egyre teljesebben integrálódik a társadalmi összstruk-túrába. A lukácsi Ontológia nyelvén szólva, a társadalom
tár-sadalmiasodásával egyre összetettebb komplexusok jönnek lét-re, egyre differenciáltabban töltve be az összkomplexuson be-lül meghatározó szerepüket. Ám ez nem szorítja háttérbe, csu-pán tovább differenciálja, még erősebben közvetetté és közve-títetté teszi azt a szerepet, amit Marx és Engels még a gazdaság által történő végső meghatározásként írtak le.
Összefoglalásként megállapítható: a „dolog"-fogalmak a jogban nem megismerő kategóriák, nem a valóság leképezései.
Egy német logikus szavaival élve „mesterséges emberi konst-rukciók"4, amiket azért alkotott az ember, hogy a valóságot adott játékszabályok felállítása és érvényesítése révén befolyá-solja. Azaz a jogtechnika eszközei, melyek a lukácsi Ontológia tanúsága szerint nem ismeretelméletileg, hanem ontológiailag:
a jogi befolyásolás gyakorlati instrumentumaiként, létszerű funkcióbetöltésük szempontjából vizsgálandók. Nem az a kér-dés tehát, hogy a valóságból nyert valóságos absztrakciók-e, vagy hogy belőlük kiindulva visszaérkezhetünk-e egy ismeretel-méleti rekonstrukció segítségével a valóságos dolgokhoz. Ha-nem csakis az, hogy alkalmas konstrukciók-e ezek a fogalmak a társadalmi összkomplexustól igényelt, a társadalmi létnek megfelelő funkcionálásra.
Ebből pedig az következik, hogy a „dolog"-szemlélet mint a jogi érvelés és okfejtés összetevője önmagában korántsem hi-báztatható. Más kérdés az, hogy az ún. Occam-borotva mód-szertani princípiuma - non est ponenda pluralitas sine necessi-tate - alapján5 egyre határozottabban kísérletek történnek e konstrukció mint nem-adekvát kifejezés visszaszorítására és a tényleges gazdasági-jogi folyamatok enélkül történő leírására.
A magyarázó elvek számának csökkentése a tudománytörténet tanúsága szerint a kifejtés belső racionalitását fokozza, és nagymértékben hozzájárulhat ahhoz a szakadatlan és soha nem szűnő fejlődéshez, ami a metafizikától a tudomány felé tart.
Csupán az a fontos, hogy a jog „dolog"-fogalmait az ancilla, - a szolgáló szerepkörében tartsák, és mint a társadalmi
gyakor-lat csupán ontológiailag kezelhető kategóriáit ne engedjük vi-lágképpé, megismerő kategóriává, bennünket uralma alá hajtó ideológiai kifejezéssé hatalmasodni. A jog és a benne szerepet kapó fiktív fogalmak kapcsolatára is jellemző az a kifejtés, mely az árufetisizmus marxi elemzését a következő szavakban gondolja tovább: „A fetisizmus kapcsán Marx megvizsgálja, hogy a feje tetejére állt világban - hiszen a társadalmi viszo-nyok nem egyszerűen a tudatban tükröződnek eldologiasodott
viszonyokként, hanem az árutermelés reális gyakorlatában vál- ^ nak azzá - hogyan jelennek meg a fennálló viszonyok
minden-napos evidenciaként, vagyis a fetisizált jelleget nem annyira a megfordításban, mint ennek természetes, örökkévaló, evidens jellegében látja. Ezzel tölti be a megfordított világ megfordított tudata mint adekvát tudat - végül is az árufetisizmus tudata nélkül elképzelhetetlen az árutermelők adekvát viselkedése - a maga orientatív, de egyben a fennálló világot védelmező funk-cióját is."6
3 . TÁRGYIASULÁS, ELDOLOGIASODÁS ÉS ELIDEGENEDÉS MINT A JOG ÉLETÉNEK JELLEMZŐI
A kérdésfeltevés időszerűsége
A tárgyiasulás és eldologiasodás vizsgálata elképzelhetetlen az elidegenedés vizsgálata, illetve a közöttük fennálló viszony tisz-tázása nélkül. Itt azonban máris nehézségbe ütközünk. Az el-idegenedés ugyan kétségkívül alapvető fogalom a marxista tár-sadalomtudományi gondolkodásban. Ám egyszersmind olyan fogalom, amely mindenekelőtt néhány korai mű, így a Gaz-dasági-filozófiai kéziratok s A politikai gazdaságtan bírálatá-nak alapvonalai időszakában állt Marx érdeklődésének közép-pontjában. Tanulságait később - különösen A tőke első köteté-nek az elidegenült munkáról szóló részében - természetszerűleg átveszi, de a hangsúly, a fogalmi körülírás, sőt maga a termi-nológia is, a marxi életmű kiteljesedésével párhuzamosan
változik. Marx két említett műve 1932-ig, illetve 1939-ig
változik. Marx két említett műve 1932-ig, illetve 1939-ig