tani helyére vonatkozólag az alapvető tételeket. Miután az ideák a logizmákkal azonosak, az igazságok rendszere azonos a logizmák, azaz az érvényességi elemek rendsze
rével. Nyilván következik ebből, hogy ahányféle logizma- viszony lehetséges, annyiféle ideaviszony is fordul elő az ideák világában. E viszonyok összesége rögzíti meg s így determinálja az egyes logizmák helyét az ideák világá
ban, azaz azok rendszertani helyét (situsát). Mivel pedig a három logikai alapelvnek megfelelőleg három alapvető logizmaviszony lehetséges: azonosság, koordináció és szubordináció
,3B
nyilvánvaló, hogy valamely idea rendszertani helyét általában három körülmény határozza meg: az,
hogy valamely idea mily viszonyban áll 1. ö n m a g á v á 1, 2. más e g y e s ideákkal és 3. az e g y e t e m e s , vagyis az osztályt jelentő ideákkal. Lássuk ezeket egyenként.
19. Az azonosság jelenti 1. valaminek önmagával valá viszonyát. Az ideák világára vonatkoztatva ez azt jelenti, hogy az idea rendszertani helyét mindenekelőtt az idea sajátos mibenléte határozza meg. Hogy pl. a „könyv"
ideája más helyet foglal el az ideák rendszerében, mint a „hegy" ideája, ezt mindenekelőtt az határozza meg, hogy a „könyv" sajátos mibenléténél fogva emberi műkö
dés produktuma, míg a „hegy" természeti tárgy stb. A z azonosság negatív értelme 1. a limitácíó, azaz „más”-ság (non-A), 2. a sajátképeni negáció, ami határozmány- hiányt jelent. Az előbbinek megfelel a diverzitás, az utób
binak a differencia. A diverzitás a kontradikció viszonyát alapozza meg, a differencia pedig, ha minimális, a kontin- gencia, ha maximális, a kontrarietás relációját képviseli.40 Különös fontossággal bír annak a tisztázása, hogy a diverzitás és differencia, azaz a kontradikció s a kontra
rietás miképen határozzák meg valamely idea rendszer
tani helyét,
Diverz dolgok azok, melyek egymással a ,,más"-sá£
viszonyában állanak, amelyek tehát mibenlétüknél ( esz- szenciájuknál s nem határozmányuknál) fogva egymással szemben elhatárolódnak. Hiszen lehet két dolog diverz, amely minden határozmányban megegyezik, pl. két egybe
vágó háromszög. Arra nézve, hogy a diverzitás miképen határozza meg az idea rendszertani helyét, a következő törvényt formulázhatjuk meg.
a) Két idea rendszertani helye annál közelebb esik egymáshoz, mentői inkább rokon a lényegük.
E „rokonság" csak* megnyilvánul a határozmányok hasonlóságában, de nem azonos vele. „Hasonlók” ugyanis csak határozmányok (kvantitások s kvalitások) lehetnek, de nem a határozmányok egységes meghatározója (gyö
kere), azaz az esszencia. A „rokonság", mely lényegek között fennáll, legmélyebb alapjában az esszenciák ama mozzanatában gyökerezik, melynélfogva éppen
többé-ke-vésbbé hasonló határozmányokban nyilvánulhatnak meg.
A lényeget ugyanis csak határozmányaiban ismerhetjük meg: önmagukban ismeretlenek előttünk. E törvény illusztrációjául példaként említhetjük a következőket.
Közelebb áll egymáshoz az ideák világában az „ember”
az állathoz, mint a növényhez, a szillogizmus közelebb áll a tételhez, mint a logizmához. A „közelség” és a „távol
ság” egyenes arányban áll a lényegrokonsággal.
ß) A diverzitás mint kontradikció azt jelenti, hogy az
„A ” idea l é n y e g e kizárja a „non-A” l é n y e g é v e l való azonosságot.
Különös fontossággal bír, hogy e körülményt világo
san felfogjuk. A diverzitás nem a határozmányokra, de a lényegre vonatkozik; innen van, hogy lehet két dolog — pl. két egybevágó háromszög — minden határozmánya közös s mégis diverzek. Megvilágítja e körülményt az, hogy a princípium exclusi tertii vei medii a diverz s nem a differens dolgokra vonatkozik,41 mert értelme ez: két kontradiktóriusan ellentett dolog között nincs egy harma
dik lehető eset. Ez nyilván a princípium contradictionis- nak, illetve a princípium identitatis-nak a korolláriuma.
Mert a princípium contradictionis, midőn azt mondja, hogy: A non est non-A, már a mindenséget két osztályra tagolja, A-ra és non-A-ra, akkor már ebben kifejezést nyer, hogy egy harmadik osztálybeli dolog lehetetlen, azaz ily harmadik osztálynak nincs helye a mindenség- ben. A princípium exclusi tertii tehát igazolható (bizo
nyítható) a princípium contradictionis-ból.
Azáltal, hogy a diverz dolgok (és ideák) egymással a kontradikció viszonyában állanak, [igazolódik, hogy] a különböző ideák között általában nincs harmadik eset.
Ez pedig nem jelenthet kevesebbet, minthogy minden egyes idea minden más ideával szemben elhatárolódik olyképen, hogy minden más ideával s a tőle diverz ideák összeségével szemben egy dualizmust: az „A” és „non-A”
dualizmusát alkotja, mely kizárja a tertium lehetőségét.
De a mellett az „A” és „non-A”-ra osztott mindenség egy egységet alkot, melynek tagjai „A” és „non-A”. A
princípium exclusi tertií épp azt fejezi ki, hogy a dualisz
tikus tagolódás abszolúte érvényes; gondolkodástanilag ki
fejezve: abszolúte bizonyos, hogy nincs „A“ és ,,non-A“
között harmadik lehetőség. Mostani szempontunkból te
kintve mindez azt jelenti, hogy az „A“ idea helyét a diver- zitás szempontjából abszolúte rögzíti a „non-A” ideákhoz való eme límitatív viszonya: azokhoz való disztanciája van
ezzel megadva.
y) A kontrarietás viszonya az idea rendszertani helyét annyiban rögzíti, amennyiben bármely ideát a fokozatská
lák valamelyik pontjára helyezi.
A kontrarietás maximális differencia, A differencia nem a lényegre, de a határozmányra vonatkozik, — ezért szemben a diverzítással, mely csak két dolgot tesz fel, melyek egymással szemben mások, feltesz egy harmadik dolgot is: a nemet vagy fajt, vagy legalább is valami akcidenciát, melyben különbözik egymástól a két dolog,42
— mely kétféle lehet: kvantitatív és kvalitatív. Mindkettő fokozható. Mindebből az következik, hogy akár a maximá
lis differencia két idea között (a kontrarietás), akár a mi
nimális differencia a kettő között (kontingencia, érintke
zés) rögzíti az ideát az ideák rendszerében egy bizonyos pontra. E rögzítettség feltétele általában az, amit a corol- larium serierum-nak neveztünk,43 mely szerint minden do- log (s így minden idea is) valamely sorozatnak tagja. Ez épp abból folyik, hogy minden dolog határozmányokkal bír, minden határozmány pedig fokozható, s e fokozatosság mértéke szerint valamely határozmányskálának egy bizo
nyos pontját foglalja el. Az egymástól való disztanciát két idea között itt épp az határozza meg, hogy ugyanazon határozmányt mily mértékben bírják. Ám ez mértékegy
séget tesz fel, melynek homogénnek kell lennie avval, aminek a mértéke.44
Míg tehát a limitáció viszonya elhatárolólag — tehát negative — határozza meg az idea rendszertani helyét, addig a kvalitatív skálában való elhelyezkedés az idea szituszát pozitív értelemben determinálja.
ö) A negativitás a limitációval szemben nemcsak
el-határolódást, de valamely határozmány hiányát is jelent
vén, az idea mint negatívum a megfelelő pozitív idea mellett bírja rendszertani helyét.
A limitáció s a negáció szituszmeghatározó szerepében az az érdekes, hogy általa valamely idea önmagához ke
rül közelségi viszonyba, de ezt a viszonyt az a tartalom határozza meg, ami más ideában van. Pl. a „felhő” idea limitatívuma a „nem-felhő”, ami minden ideában megvan, kivéve a „felhő” ideát. Viszont a „nem-fekete-felhő” nega
tívuma minden más „felhő” (amelyből hiányzik a fekete
ség), tehát a szitusz-meghatározó tényező is másban van.
Általában áll azonban, hogy mindegyik idea mint szitusz
meghatározó tényező minden más ideában jelen van. Ezt a körülményt az idea relatív ubikvitásának nevezzük.
20. A koordináció mint szitusz-meghatározó tényező