vid — tartammal (duratio) bír. Egy esemény tartama pl. egy pillanat, egy emberi szervezeté pl. 80 év, de mind
két esetben tart az, ami létezik. Ezért némelyek (pl. Hei
degger: Sein und Zeit) a létezést az időbeliséggel azonosít
ják: szerinte a létező dolog az idő folyamatának egy hatá
rozott szegmentumába helyezhető el. Ez csak arra a lét
módra áll, amit valóságnak nevezünk, de nem terjeszt
hető ki a többire. Most épp e létmódokat kell szemügyre vennünk, s így áttérünk problémánk második részére:
az abszolút és relatív létmód különbségére.
Itt mindenekelőtt két nagy tagot kell felvennünk: ab
szolút és relatív létmódot. Az előbbit nyilván az jellemzi, hogy esse per se-t jelent, azaz oly létmódot, mely egyedül önmagától függ, tehát amely feltétlenül független. Viszont a relatív létmód ismérve épp az, hogy mástól függ f esse per aliud), amiáltal keletkezés- és elmúlásnak s változásnak van elávetve, aminőt az empiriában felmerülő valóságok (egyes emberek, állatok, növények, égitestek) mutatnak.
Csak az abszolút létező fogalma nem fér meg az abszolút keletkezéssel s elmúlással: a relatív létező fogalma nem zárja ki azt. Ezt, úgy látszik, az empiria is igazolja: mert újabban a természettudomány kezdi kétségbevonni az anyag s az energia megmaradásának elvét.*
Hányféle a relatív létmód? Mind a fenomenológiai tá
jékozódás, mind a három logikai alapelv itt egyirányba mutat: az háromféle. A relatív (függő) létmód jelentheti ugyanis 1. valami önálló egyéni, elemi dolog fennállását, mely öntevékeny; ez a szubsztancia fennállási módja: a valóság (existentia). Épp mert a szubsztancia öntevékeny, az exisztencia megállapításának kritériuma a hatás (1. fen
tebb [7. §.]). Az empiria tanúsága szerint a szubsztanciák is alá vannak vetve a keletkezés- és elmúlásnak, a változás
nak. 2. Jelentheti a relatív (függő) létezés relációk fenn
állását. Ez, ha szubsztanciák kölcsönhatásában gyökerezik, folyamatnak s általában változásnak neveztetik, melynek
eleme az esemény, eredménye az akcidencia, a szub
sztanciák és* a tulajdonságok (minőségek), melyek reagálási módok. 3. Jelentheti a relatív (függő) lét az osztályok fennállási módját, amelyek közé a totalitások (egészek) is tartoznak s a fajok. Mindhárom relatív létmód időbelisé
get, azaz keletkezést és elmúlást, változást jelent. Isme
rünk-e ezeken kívül oly létmódot, mely kizárja az időbeli
séget s minden változást? Igenis ismerünk: ez az érvé
nyesség, amely az ideák, azaz az igazságok létmódja. Váj
jon azonosítható-e az ideák világa, amelynek ez a sajátos létmódja, az Abszolútummal? Ez attól függ, hogy egybe
vág-e az igazságok természete az Abszolútum kimutatott határozmányaival ?
[44a.]* Megállapítottuk, hogy az Aszolútum egy. Itt megegyezés áll fenn az Abszolútum s az ideavílág között, amennyiben voltaképen csak egy igazság van, melynek minden más igazság része.61 Viszont azonban az Abszolú
tum egyszerű, az igazság ellenben összetett. Abban megint megegyeznek, hogy sem az Abszolútum, sem az igazság nem anyagi (térbeli) dolog. Az igazság is végtelen, az Abszolú
tum is az, mindkettő változatlan és örök. Minden meg- egyezésök ellenére az Abszolútum és az igazság nem lehet azonos, mert az előbbi egyszerű, az utóbbi részekből áll. A z Abszolútum tehát nem azonos az ideavilággal, csak szoros kapcsolat áll fenn közöttük.62 Ezt már az a körülmény bizonyítja, hogy az ideák ( = igazságok) világa összetett, az Abszolútum azonban csak egyszerű lehet. E kapcsolat abban áll, hogy az Abszolútum mint mindenek abszolút, végső, egyszerű előfeltétele, előfeltétele az ideák világá
nak is. Analógiás értelemben az ideák Isten örök gondola
tai, melyek csak quoad nos mutatnak többséget, abszo
lúte véve csak egy igaz van. De a többség itt nem mond el
len az Abszolútum egyszerűségének, ahogy az emberi lé
lek egyszerűségével nincs ellentétben tudattartalmának sokfélesége. A bírási viszony megengedi az egyszerű szub
jektum és a sokféle objektum kompatibilitását. E preszup- pozicionális kapcsolat pedig csak abban állhat, mint erre már fentebb rámutattunk (16. §.), hogy az ideák
előfel-tétele az ideaértékesség: a Jóság ( a y a d ó v ) . Mert Jóság
= Érték, bár definiálhatatlan, mégis akként jellemezhető, hogy értékes az, ami magánál fogva kiemelkedő (fontos) s ami minden egyebet kiemelkedővé ( fontossá) tesz, ami
nek előfeltétele és pedig abban a mértékben, amint inkább előfeltétele.
Ennyiben az igazságnak is van még további, az igazsá
gok, azaz az ideák világán túl mutató előfeltevése: a Jó ideája, mint Platon helyesen felismerte. A z Abszolútum azonos ezzel a Jósággal, mint protoideával. A Jóság más szóval a szeretet, mert azt, ami a szeretetet általában jel
lemzi, az jellem zi a végső Jóságot is: hogy mindkettő ki
emel és felemel. Ezért a szeretet csak kölcsönös szeretet alapján állhat fenn; [ott] ahol a szeretett lény törekszik a szeretett után, a szeretett lény pedig felemeli a szeretett lényt; manifestum est quod charitas amicitia quae- dam est hominis ad Deum . .. Séd nec benevolentia suf- ficit ad rationem amicitiae, séd requiritur quaedam mutua amatio.63 Mindez végre ama konklúzióra ve
zet, hogy az Abszolútum szükségképen túl van az ösz- szes relatív dolgok (valóságok, viszonyok, érvényes
ségek) létmódján, — tehát az ideák létmódján, — (s ezért az nem lehet valóság, szubsztancia, relacionális lét vagy érvényesség) s amennyire ily körülmények közt azt jellemezhetjük, azt a Jósággal, a szeretettel azonosíthatjuk. I s t e n a s z e r e t e t . Ebben áll az Ab
szolútum feltétlen transzcendenciája, mely azonban az
„analógia entis“ posztulátuma szerint mégis létmóddal ál
talában, mégis egy bizonyos tartalommal: a Szeretettel jel
lemezhető, ha nem is adekvát, de analóg módon, 44b.* A mindenség végső struktúrája ez:
principium identitatis — ember, princípium cohaerentiae — világ, principium classificationis — ideák, corollarium correlativitatis — Isten.